( Zaneck | 2011. 09. 07., sze – 01:05 )

Az Xbox az Egyesült Államokban 1 évvel, Japánban 2 évvel a Playstation 2 után jelent meg, a Dreamcast 2 évvel előtte, 2001-ben már nem is volt támogatott.

A Sony Playstation 2 vetélytársa a Nintendo GameCube volt, ami nem ért el nagy piaci sikert, ahogy korábban már a Nintendo 64 sem.

Szóval alapvetően az egésznek semmi köze a DRM-hez, mindössze ahhoz, hogy ahogy 1994-től elkezdett nőni a videójátékok iránti kereslet a Sony Playstation világszerte a legnépszerűbb játékkonzol lett, majd a Playstation 2 még népszerűbb. Mindegyik esetben a készülékek megjelenésekor a Sony nem rendelkezett számottevő konkurenciával.

Az Xbox hátrányos helyzetből indult, egyrészt mert később jelent meg, másrészt mert a Microsoft akkor lépett be a játékkonzolok piacára, a 90-es években minden piaci sikert elért játékkonzol Japánból származott (akkoriban már a Commodorenak leáldozott a csillaga, néhány százezer konzolnál többet nem tudtak eladni, ahogy az Atari sem).