Úhisten 1 éve vagyok csak regisztrálva. OMFG. Most ha 8+ éves nickemmel írnék, akkor sokkal, de sokkal jobb lenne? Sőt ha még azt is mondanám, hogy másfél évig nem is mertem regisztrálni? Amúgy igazad van a farkam, legalább 3 centivel hosszabb is, ha legalább 8 éves nickkel irogatok (lemértem). Barátnőm is úgy szereti, mindig is mondja, hogy 'Ugye ma is azzal a nickkel voltál bejelentkezve hupon?'.
Nem azt mondtam, hogy igazságtalan, hanem azt, hogy nevetséges. Nevetséges, hogy különb embernek tartod magad, felháborodsz a stílusan, és közben elmebeteg módjára fikázod (átnézted, hogy az utóbbi időben milyen jelzőkkel illeted, és csak leginkább csak a külsejét (mint a csajok)? Ugyanúgy. Ja utána meg neked lehet, mert hát ő is ezt csinálja. (Tanítónéni, de hát ő kezdte)
Hát a sértődöttséged viszont nem ezt mutatja.
Jó akkor nézd vissza a régebbi megnyilvánulásait mondjuk olyan 5+ évvel ezelőttről (mondjuk, ha már ennyi idős nicked van, lehet illene emlékezned rá), amikor is ugyanilyen stílussal osztotta a népet, de szakmai dolgokat is mondott (akkor még lehet úgy érezte volt értelme, ellenben most, mikor már nagy része az értelmes embereknek lelépett inkább, vagy max röhögni jár ide, és flamelni).
Arra, hogy mennyi hup user van, mennyi az aki tényleg normális, értelmes, és mennyi a zaj/értelem arány, most ne kezdjük el fejtegetni.
Szóval az férfi párbeszéd, hogy valakit genetikai selejtnek hívsz, és megjegyzéseket teszel a külsejére, úgy hogy ő már ki van bannolva. Én nem akarlak meggyőzni, hogy szeresd Gabut, mert tényleg miért szeretnéd. De legalább ne elmebegteg módjára fikázd folyamatosan, egy óvodás szinvonalán.
Ok antispam vonalon letettél, tényleg írtál könyvet (Amit nem olvastam), meg van a clapf (amit nem használok). Mondhatom most azt, hogy be-be viszont üzemeltetés terén én is raktam le valamit az asztalra. Viszont amikor benézel valamit, akkor is ugyanolyan vehemenciával véded az igazad, és aki beszól valamit, az meg csak a személyed miatt teheti meg szerinted?
Ja igen és a régi idők, hülye voltál meghúztad magad, ha máskor nem, akkor azután, hogy megszopattak, utána elolvasgattál néhány manualt, meg tanultál, és utána már megértetted, hogy miért is oltottak le annyira.