Könyvajánló: Szabó Gergely - Nemzeti pénz

A nemzeti pénzrendszerrel kapcsolatosan számos szakmai kétely, kérdés, kritika fogalmazódhat meg. Fontos ezeket is körbejárnunk, hogy magabiztosan szakadhassunk el a jelenlegi pénzügyi rendszertől, és kezdhessünk neki a pénzreform megvalósításának.

A gyakran felmerülő kérdéseket válaszoljuk meg (1) a pénz, (2) a hitelezés, (3) az állami szerepvállalás, valamint (4) az egyéb kérdések vonatkozásában.

Pénzzel kapcsolatos kételyek

Kezdjük a pénzzel kapcsolatos kérdések körbejárásával!

„A pénznek nem lenne fedezete.”

A pénz értékét a gazdaság bővülő pénzkereslete és a társadalom pénzbe vetett bizalma adja. A gazdasági szereplők ugyanis egyre több pénzre támasztanak igényt bővülő mennyiségű ügyleteik lebonyolításához, valamint megtakarítási célból. A pénzbe vetett bizalmat tovább erősíti a jól működő állam, elsősorban az állam adóztatási képessége.

A pénzképző eszköz (pénzre cserélhető, tartalék eszköz) hasonló fedezetet biztosít az új pénzügyi rendszerben, mint a jelenlegiben az államadósság. Egyik eszköz mögött sincs tárgyi fedezet. Mindkét eszköz értékét az állam azon képessége adja, hogy az állam a jövőben az infláció letörése érdekében pénzt vonhat ki a gazdaságból. A kétféle eszköz közötti különbség, hogy az előbbi után nem fizet az állam kamatot, az utóbbi után viszont igen.

„A túlzott pénzteremtés inflációt okozna.”

Az új pénzügyi rendszerben is az államtól független jegybank elemzi a gazdasági és inflációs folyamatokat, és ez alapján határozza meg a pénzteremtés mértékét. Míg a jelenlegi pénzügyi rendszerben a jegybank a kamatok meghatározásával dönti el, hogy a bankok mennyi pénzt teremtsenek hitelezésen keresztül; addig az új pénzügyi rendszerben a jegybank maga teremt pénzt, ezáltal sokkal közvetlenebb módon hat a pénzteremtés mértékére, így az inflációra is.

Például amennyiben a gazdaság teljes pénzigénye a GDP 30 százalékát teszi ki, a várható gazdasági növekedés 4 százalék, és a jegybank pedig 2 százalékos inflációt szeretne elérni, akkor a pénzmennyiség vélhetően 6 százalék körül, a GDP közel 1,5 százalékával nőhet évente.

A jegybank magasabb infláció esetén alacsonyabb, akár nulla pénzteremtési ütem, sőt akár pénzmegsemmisítés mellett is dönthet. A pénzmegsemmisítés módja, hogy a jegybank megbízza az államot, hogy alulköltekezzen (pozitív elsődleges költségvetési egyenleget fusson), azaz, hogy több pénzt szedjen be adókból, mint amennyit elkölt – kiszívva ezzel pénzt a gazdaságból. És fordítva: túl enyhe infláció esetén a jegybank több pénzteremtés mellett kötelezheti el magát.

(A pénzmegsemmisítés technikailag a pénzteremtéssel ellentétes számviteli műveletek által megy végbe. Első lépésben az állam pénzhez jut a többletes költségvetésen keresztül. Második lépésben az állam ezt a pénzt pénzképző eszközre cseréli át a jegybanknál. Majd harmadik lépésben az állam megszünteti a pénzképző eszközt, veszteséget könyvelve el ezzel a forrásoldalon.)

„Miért nem használjuk a bitcoin technológiáját a digitálisjegybankpénz-javaslat esetén?”

Megtehetjük, de nincs igazán meghatározó jelentősége, hogy milyen informatikai megoldások felhasználásával történik a pénzek rögzítése. Az alkalmazás során az új technológia egyedüli hozzáadott értéke, hogy általa lehetővé válhat a digitális, de mégis anonim pénzhasználat, ugyanakkor az anonimitás lehetősége kérdéseket is felvet (pl. társadalmilag tiltott tevékenységek finanszírozása). Az új technológia – egyelőre úgy tűnik, hogy – valójában nem olcsóbb, nem gyorsabb, és nem is feltétlenül biztonságosabb, ezért összességében nincs jelentős előnye más technológiák alkalmazásának.

Hitelezéssel és bankokkal kapcsolatos kételyek

Folytassuk a hitelezéssel és a bankokkal kapcsolatos kérdésekkel!

„Miből hiteleznének a bankok?”

A nemzeti pénzrendszerben a bankok megtakarításokat gyűjtenek össze saját tulajdonosaiktól, részvényeseiktől, illetve más megtakarítóktól, befektetőktől, és ezeket hitelezik ki hitelfelvevőknek.

A 2008-as pénzügyi válság után a jelenlegi pénzügyi rendszerben is bőségesen jöttek létre nem banki pénzügyi közvetítő cégek. Ezek olyan cégek, amelyek megtakarítók pénzeit gyűjtik össze és kihelyezik hitelfelvevőknek, de nem teremtenek pénzt, mivel nincs jogosultságuk erre.

Ezek a pénzügyi közvetítő cégek jelenleg alulszabályozottak, ezért nem tennénk egyenlőségjelet ezek és az új pénzügyi rendszer bankjai közé. Viszont az a tény, hogy ezek a cégek képesek voltak piaci részesedést szerezni, azt mutathatja, hogy feltehetően a bankok számára is van lehetőség alkalmazkodásra a hitelezés terén.

„A bankoknak megemelkedik a forrásköltsége, csökken a hitelezés, lassul a gazdaság.”

A gazdaságnak azonban nem általánosságban hitelekre, hanem egyrészt bővülő pénzmennyiségre, másrészt pedig a termelő beruházások finanszírozására van szüksége. Az új pénzügyi rendszerben mindkettő biztosított. A gazdaság pénzellátottsága független a hitelezéstől, azt a pénzteremtés révén a jegybank (az állam) biztosítja. A hitelezés pedig elsősorban piaci alapon zajlana.

A nemzeti pénzrendszerben elegendő forrása lesz a bankoknak a beruházási hitelek finanszírozásához. Egyrészt a gazdaság pénzbősége eleve eredményezheti a bankok forrásellátottságát. Másrészt a pénzmegtakarítók nem találnak más kamatozó lehetőséget, mint a bankokat, ami ösztönzi a megtakarítókat a banki befektetésre. Amennyiben azonban mindezek ellenére nem lenne elégséges megtakarítás a termelő beruházások finanszírozásához, úgy a jegybank célzott hitelt biztosít a bankok számára a további hitelezéshez; bővítve ezzel a megtakarítások kínálatát, és csökkentve ezáltal a kamatokat.

„A szegényebb rétegek nehezebben jutnának hitelhez.”

Elképzelhető, hogy a szegényebb rétegek nehezebben jutnak – például fogyasztási – hitelhez az új pénzügyi rendszerben. Ennek a rétegnek ugyanakkor elsősorban nem hitelre, hanem több pénzre van szüksége. A fogyasztási hitelek ugyanis inkább elszegényítik ezt a réteget hosszabb távon. Ezzel szemben a pénzreform által a GDP 4-6 százalékát kitevő nyereség szétszóródva oszlik el, amely eredményeképpen a szegényebb rétegek számára is több pénz jut. A relatív – például a munkabérekhez viszonyított – eszközárak várhatóan alacsonyabbak lesznek, ami javítja a vagyonnal még nem rendelkezők helyzetét (lásd a következő pontot).

„Miből lehetne ingatlant venni?”

Az új pénzügyi rendszerben a kamatok vélhetően valamelyest magasabbak lesznek, ami drágítja a hitelfelvétel kamatköltségét. A magasabb kamatok ugyanakkor alacsonyabb eszközárakhoz, köztük alacsonyabb ingatlanárakhoz is vezetnek. A jelenlegi pénzügyi rendszer nem képes leengedésre (elérni az árszínvonal csökkentését), így az ingatlanárak jelentős mérséklését sem. Az új pénzügyi rendszer azonban el tudja viselni a csökkenő ingatlanárakat, mivel ez nem változtatja meg a pénzteremtési feltételeket.

A befektetési célú ingatlantartás vonzerejének csökkentése az ingatlanárak mérséklődését jelentené, ami a fiatalok, illetve általában az ingatlannal még nem rendelkezők lakhatáshoz jutását segítené. Az intézkedéssel párhuzamosan, illetve attól függetlenül a jegybank – célzott hitelezés keretében – támogathatja az új építésű, azaz a gazdaságban új kínálatot létrehozó ingatlanok hitelezését.

„A bankok úgyis megkerülik a szabályozást.”

Ahogy meg lehet tiltani a bankoknak, hogy papírpénzt bocsáthassanak ki, ugyanúgy ki lehet mondani, hogy nem használhatók a bankoknál lévő befektetések a pénzforgalomban. A háztartásoknak és a vállalatoknak kötelező minden ügyletet közvetlenül jegybankpénzben lebonyolítani. A bankoknál lévő befektetéseknek kötelező lejárata lehet, minimum egy hónap.

„Mi lenne a bankokkal?”

Az új pénzügyi rendszerben a bankok szerepe általánosságban csökkenne. Egyes üzletágak, mint például a folyószámla-vezetés vagy az „államadósság-finanszírozás” megszűnnek, és a bankok nyeresége is csökkenne. A bankok az új rendszerben a megtakarítások összegyűjtésére és hitelek kihelyezésére összpontosíthatnák figyelmüket.

A társadalmilag feleslegessé váló banki szolgáltatások munkaerő-elbocsátást eredményezhetnek a szektorban. A társadalmilag felszabaduló munkakínálat azonban a gazdaság más területein járulhat hozzá a gazdasági növekedéshez. Amennyiben arra politikai igény van, a pénzreform nyereségének egy részéből támogathatók a kapcsolódó munkaerő-átképzési programok és új munkalehetőségek.

„Mi lenne a jegybankokkal?”

A jegybank – mint a pénzügyi rendszert alakító független intézmény – alapvetően változatlan formában megmaradna. A jegybank feladata és szerepei valójában nem változnának meg jelentős mértékben. A jegybanki feladatok nagy részére a nemzeti pénzrendszerben ugyanúgy szükség van. Ilyen feladatok például: a pénzügyi és gazdasági folyamatok elemzése, banki szabályozás, pénzforgalom biztosítása, jegybanki eszköztárműveletek.

„A jegybankárok nem alkalmasak a nemzeti pénzrendszer üzemeltetésére.”

A pénzreform egyes érintett szereplőit a 0. alfejezetben járjuk körbe. A pénzreformot nem a mainstream közgazdászok vagy a jegybankok fogják kikényszeríteni. A jegybankokban a reform végrehajtásához nyilvánvalóan más szemléletmódra és irányváltásra van szükség. Ugyanakkor a pénzreform lebonyolításához szükséges technikai tudással – például a jegybanki eszköztár, a pénzforgalmi rendszerek átalakítása stb. – részben a jegybankok rendelkeznek.

Állam szerepvállalásával kapcsolatos kételyek

Számos kérdés merül fel az állam szerepvállalásával kapcsolatosan is.

„Az állam úgyis visszaélne a hatalmával, és túl sok pénzt teremtetne a jegybankkal.”

Érdemes látni, hogy az állam a jelenlegi pénzügyi rendszerben is annyi pénzt teremt(et) magának a bankokkal, amennyit kíván, ugyanis a bankoknak mindig megéri a hazai pénzben kibocsátott államkötvényeket megvásárolni a várható alapkamatpálya feletti kamat mellett. Tehát mind a jelenlegi, mind az új pénzügyi rendszerben az állam önkorlátozása szab gátat a túlzott állami pénzteremtésnek, nem pedig a pénzteremtés mikéntje.

Ráadásul az új pénzügyi rendszerben az államnak nem kell kamatot fizetnie a bankrendszernek a pénzteremtésért, így ugyanakkora túlköltekezést kisebb pénzteremtés mellett is meg tud valósítani; azaz azonos mértékű elsődleges hiány, túlköltekezés kisebb mértékű pénzteremtést, így kisebb inflációt okoz.

„Az állami pénzteremtés túlzott hatalomkoncentrációhoz vezetne.”

A jelenlegi pénzügyi rendszerben a bankok érdekkörei a pénzteremtésen keresztül jelentős haszonra, vagyonra tesznek szert, amit politikai befolyásszerzésre használhatnak fel. A pénzügyi reformmal ezen érdekkörök hatalma csökken, így az állam hatalma relatíve megnő a bankokhoz képest. Az intézményi kereteknek és a jogállami feltételeknek kell biztosítania, hogy ez a hatalom a választott kormánynál ne vezessen visszaélésekhez.

„Az állam rossz gazda, úgyis rosszul költi el a pénzt.”

Az állami újraelosztás aránya számos országban a GDP 40 százaléka felett van; azaz az állam a GDP több mint 40 százalékát beszedi adók és egyéb bevételek formájában, majd elkölti azt. Ehhez képest a pénzteremtés haszna jóval kisebb, nagyságrendileg a GDP közel 1,5 százaléka, ami közel 4 százalékkal növelné a költségvetési bevételeket. Elfogadható, hogy valaki nem bízik az államban, de sokkal indokolhatóbb, hogy a pénzteremtés haszna a társadalom által megválasztott és a különböző szervek által ellenőrzött államhatalomnál jelentkezzen, mintsem a – senki által meg nem választott – banki érdekköröknél.

„A hatóság rálátna mindenki számlaegyenlegére, ami teljes hatalomgyakorláshoz vezetne.”

Érdemes látni, hogy egyrészt a legtöbb országban néhány bank jelentős piaci részesedéssel bír, így néhány – magán – szereplő valójában most is ráláthat a gazdasági szereplők egyenlegének jelentős részére. Ráadásul az összes nemzetközi dollárutalás a SWIFT-rendszeren megy keresztül, amely úgy van kialakítva, hogy az elszámolásokra mind rálát az Egyesült Államok. Az adatokkal való visszaélés megakadályozását az állami jogszabályok hivatottak biztosítani.

Szintén érdemes látni, hogy az állam a jelenlegi rendszerben is ráláthat az egyenlegünkre, mivel a bankoknak különböző jelentési kötelezettségük van a jegybank felé; az átutalási rendszerek egy része pedig a jegybank tulajdonában van, illetve az átutalások a jegybankon mennek keresztül. Az állam bizonyos esetekben – például adótartozás, terrorizmusfinanszírozás esetén – a jelenlegi pénzügyi rendszerben is törölheti az egyenleget.

Valóban fontosak az egyéni tulajdonjogok és az anonimitás biztosítása, ezeket megfelelő jogszabályokkal kell biztosítani az új rendszerben is. Az új pénzügyi rendszerben változatlanul megmarad a készpénz, biztosítva ezzel az anonimitást.

„A történelemben már számos példa volt az állami pénzteremtésre.”

Valójában békeidőben nem volt példa az állami pénzrendszerre legalább a XIX. század vége óta (Lainà 2015). A modern jegybankok jellemzően magánkézben lévő vállalkozásként alakultak, kezdetben – elvileg nemesfémre való beváltási kötelezettséggel, a gyakorlatban fedezetlen – készpénzt teremtettek és adtak kölcsön az uralkodóknak, valamint később a vállalkozásoknak, a háztartásoknak kamat ellenében.

Bár a jegybankokat a II. világháborút követő időszakban – néhány kivételtől eltekintve – államosították vagy az állam szorosabb ellenőrzése alá vonták, egyre inkább a számlapénz lett a meghatározó pénz. A számlapénz-kibocsátás pedig a magánszektorra, a bankokra korlátozódott a nyugati gazdaságokban, így a pénzteremtés változatlanul magánkézben maradt.

Igaz, pénzügyi válságok idején, illetve a válságokat követően olykor szigorodtak a banki szabályozások, de ezek a szigorítások sem vezettek a pénzteremtés lehetőségének visszavételéhez. Ráadásul a válságok elmúltával a szabályok újra lazulni kezdtek (Kregel 1998).

„Az állami pénzteremtés mindig kudarcot vallott.”

Nem helyénvaló a hiperinflációs példák tapasztalatait a nemzeti pénzrendszerre kivetíteni. A hiperinflációs példákban az állam kényszerhelyzetben van, a pénzteremtés mértéke túlzott, a termelési kapacitások pedig elégtelenek. A hiperinflációs időszakok előtt az állami költségvetési kiadások tartósan több mint 40 százalékkal haladják meg a bevételeket (Bernholz 2003). Ez az ütem – korábbi számolásunk alapján – a GDP 16 százalékának felel meg.

Ezzel szemben a nemzeti pénzrendszerben a pénzmennyiség a GDP közel 1,5 százalékával nő. Ez a pénzmennyiség-növekedési ütem épp elégséges a 2 százalékos áremelkedés eléréséhez normál időszakokban; és ráadásul ez az ütem bármikor csökkenthető.

A háborúk során a pénz fedezete is máshogy alakul. Háborús helyzetben a gazdaság kínálati oldala jelentősen csökken, a vagyonelemek károsodnak. Ezzel szemben békeidőben mind a termelés, mind a vagyonelemek folyamatosan bővülnek.

„Egyszintű lenne a bankrendszer”

Kérdés, hogy mi alapján határozzuk meg a bankrendszer egy-, illetve kétszintűségét. A nemzeti pénzrendszer – definíciótól függően – jóval inkább kétszintűnek tekinthető, mivel a jegybank (az állam) teremti a pénzt, a bankok pedig a piaci hitelezésért felelősek. Valójában – definíciótól függően, de – inkább a jelenlegi pénzügyi rendszer mondható egyszintűnek, mivel a gyakorlatban mind a pénzteremtés döntő része, mind a hitelezés most egy szinten, a bankoknál van.

„Tervgazdaság?”

A nemzeti pénzrendszer valójában sokkal piacibb, mint a jelenlegi pénzügyi rendszer. A jelenlegi pénzügyi rendszerben a pénzek és a hitelek egy intézményben, a bankoknál vannak. Azért, hogy a pénzek biztonságban legyenek, a társadalom – a jegybankon keresztül – kénytelen jelentős részben átvállalni a hitelezés kockázatát, és különböző ajándékbiztosításokban részesíteni a bankokat.

Az új pénzügyi rendszerben azonban a pénzteremtés és a pénzforgalom elkülönülnek a hitelektől, így a pénzek biztonságban vannak a jegybanknál. A bankok csődbe mehetnek anélkül, hogy meg tudnák zsarolni az államot a pénzforgalmi infrastruktúra működésképtelenségével, így a bankok befektetői kénytelenek a banki kockázatokat vállalni. Minden más tekintetben is a javasolt új rendszer piacgazdasági jellemzőkkel bír.

„A jelenlegi rendszer már bizonyított, nem érdemes kockáztatni.”

A jelenlegi pénzügyi rendszer rosszul működik; egyrészt igazságtalan, rendkívüli mértékben növeli a vagyoni egyenlőtlenségeket, a pénzteremtéshez hozzáférő érdekkörök indokolatlan vagyonra tesznek szert. Ráadásul a jelenlegi pénzügyi rendszer rendkívül egyensúlytalan is, a gazdaság lassulásának elkerülése érdekében egyre nagyobb eladósodási szintre van szükség, ami viszont egyre nagyobb pénzügyi válságokhoz vezet. Ezen felül a pénzforgalom és a hitelnyújtás összekapcsolódása folyamatosan kockázatot jelent a pénzekre.

„Az állam gyenge minőségű szolgáltatásokat nyújt.”

Tekintve, hogy minden kereskedelmi bank, sőt néhány startupvállalkozás is képes a számlavezetés és a kapcsolódó szolgáltatások biztosítására, ez a jegybanknak (az államnak) is sikerülhet. Megfelelő innovációs potenciált a Magyar Államkincstár is fel tudott mutatni az elmúlt években. A kapcsolódó szolgáltatások (például Ügyfélkapu, NAV-adóbevallás, helpdesk üzemeltetése, hivatalos kimutatások kiállítása) szerkezetükben nem különböznek az állam más területeken nyújtott szolgáltatásaitól.

Magyarországon például a jegybank üzemelteti a bankok közötti (VIBER és a GIRO) pénzügyi elszámolási rendszereket alvállalkozókon keresztül. A Magyar Államkincstár több százezer állampolgár számára vezet állampapírszámlát jelenleg is, illetve számol el állami juttatásokat. A kormányablakok képesek kiszolgálni az állampolgárokat hasonló területeken.

A jegybanki számlavezető rendszer ráadásul valójában sokkal egyszerűbb lehet, mint a banki, mivel a banki rendszereket elsősorban olyan elemek teszik bonyolulttá, mint a különböző számlacsomagok, kamatok, kapcsolódó termékek. Ezek hiányában a számlavezetés problematikája jelentősen egyszerűsödik.

„A jegybanki számlavezetés megölné a banki innovációt”

A számlavezetés és a kapcsolódó szolgáltatások területén alapvetően minden bank ugyanazt a szolgáltatást nyújtja. Ahogy felesleges párhuzamos út- vagy áramhálózat kiépítése, úgy felesleges és költségigényes a párhuzamos számlavezetői rendszerek működtetése is.

Egyéb kételyek

Végezetül elemezzük az egyéb kapcsolódó kérdéseket!

„Degrowth? Jó a környezetnek, de rossz a gazdaság számára.”

A pénzreformjavaslatnak semmiképpen nem célja a gazdaság elfojtása, sőt! A pénzügyi reform valójában nemhogy lassítja, hanem gyorsítja a gazdasági növekedést azáltal, hogy a pénzteremtés haszna szélesebb, magasabb fogyasztási hajlandóságú körben oszlik szét, ami a fogyasztás bővüléséhez vezet. Mind a környezetvédelem, mind a pénzreform kérdései fontos, megoldásra váró feladatok elé állítják a társadalmat; ezek a fajsúlyos kérdések azonban egymástól jelentős részben függetlenek.

A környezetet nem önmagában a gazdaság növekedése károsítja, hanem az, ha a gazdasági tevékenység környezetpusztító anyagáramokkal társul. Nem az a gond önmagában, hogy közlekedünk, hanem az, ha ehhez kapcsolódóan káros anyagokat bocsátunk ki. Tehát nem a gazdaságot, hanem a káros anyagáramokat szükséges korlátozni, ami pedig a környezetpolitika feladata. Egy adott környezetvédelmi cél elérhető például tiltásokon, szabályozásokon, környezetvédelmi adókon, de akár kibocsátáskereskedelmi rendszereken keresztül is.

„Miért nem építjük be a pénzügyi reformba a környezetvédelmi megfontolásokat?”

Nem lehet egy szerszámmal minden problémát megoldani. Nem jó ötlet a két terület – pénzügy és környezetvédelem – összemosása. A pénzügyi rendszer jelenlegi működtetése, valamint egy új pénzügyi reform végrehajtása önmagában is elég bonyolult feladat. Ráadásul a környezetvédelem is számos súlyos részproblémából áll: éghajlatváltozás kérdése, biodiverzitás, természeti területek védelme, mikroműanyagok és más környezetszennyező anyagok természetbe kerülésének elkerülése stb. Ezek a problémák egymástól részben függetlenek, ezért eltérő megoldásokat igényelnek.

Bár nyilvánvalóan lehetnek eredményei a pénzügyi, piaci megoldások alkalmazásának a környezetvédelem területén is, általánosságban azonban ezen alkalmazások révén az alkalmazott eszköz és a végleges cselekmény közötti hatáslánc közvetettebbé válik. Így jobban előfordulhat, hogy egy adott környezetvédelmi cél nem ténylegesen, hanem csak papíron valósul meg.

„A jegybankok zöld célokat tűztek ki maguk elé.”

A nemzeti pénzrendszerben a zöld célok továbbra is megvalósulhatnak, például zöld szempontokat is figyelembe vevő hitelszabályozás (prudenciális szabályozás), vagy az energiahatékonyságra fordított célzott hitelprogramok mellett.