Milyen rohadt káros az egésznapos ülés

Több 40-45 év feletti, IT-ban dolgozó ismerősöm (velem együtt) szembesülhet ugyanazzal a problémával: az ülőmunka észrevétlenül, fokozatosan rombol. Ezért szeretnék megosztani egy saját tapasztalatot.

Naponta, de minimum egy héten háromszor elmegyek, és sétálok kb 5 km-t. 

Ezek jellemzően esti séták. Van amelyik egész jó, de a legtöbbnél érzem, hogy fáj a hátam, fáj a csípőm, sőt olyan is előfordul, hogy séta előtt beveszek valamit, pl algopyrin, algoflex, stb... Ezt inkább nem akarom, és nem is fogom, amíg elkerülhetem bárhogy, csak kísérleteztem vele. A motivációmra is rányomja ez a bélyegét, időnként nehezen vettem rá magam, hogy induljak (ezért volt a heti minimum 3, és nem 7 alkalom, ami kellene).

Egész nap ülök. Nem érzem folyamatosan a hatását, de valószínűleg szétülöm a gerincem, csípőm, ízületeim - erre a túlsúly is rátesz pár lapáttal. De az a helyzet, hogy sok ideális testsúlyú, de 40+-os ismerősöm is panaszkodik erre.

Nemrég viszont kipróbáltam valamit: a sétát áttettem reggelre.

Felkelek 6 körül, egy fél adag reggeli (ahhoz képest, amit 30 évesen ettem): fél szelet kenyér, vagy egy zsemle, egy tojás, tea/kávé.

Utána elindulok: Az izületeim egész úton rendben vannak, semmi nem fáj, sőt utána kellemes érzés, hogy megmozgattam őket, és napközben is hosszabb ideig jól érzem magam. Nem tűnik nagy dolognak, de a különbség akkora, hogy eszembe jutott, hogy beírom ide, hátha másnak is segít. Nekem nagyon sokat számított. Szóval ha te is ülsz napi 8+ órát, és esténként már "úgy érzed, hogy megöregedtél", próbáld ki, hogy reggel aktívkodsz, valószínűleg az ülés miatt készülsz szét estére, csak épp nem tudtad, hogy miért.

Hozzászólások

Szerkesztve: 2025. 06. 14., szo – 12:26

Én például ha csak lehet gyalog megyek dolgozni. 2x2,9 km. És még azzal együtt sem elég, hogy hétvégenként a nap nagy részében a ház körül molyolok.

Talán az meg egy plusz, hogy óránként 10 percig az utcán teblabolok.

Error: nmcli terminated by signal Félbeszakítás (2)

Ez az egyik oka, amiért szeretek bejárni az irodába. Időjárástól függően besétálok, illetve ha ott vagyok, akkor olyan dolgokat kell csinálnom, amit ide le se merek írni, és azokhoz sétálni kell. A kávé is messzebb van.

Itthon mondjuk van állítható magasságú asztal, fitball, és ugyanúgy sétálhatok pl. ha ebédelek, de az irodai hetek láthatóan "mozgalmasabbak".

Sőt, jut eszembe: www.youtube.com/watch?v=8sJ5N9nsEmM

Őrület nagy újdonság, pláne mágia nincs benne, és szégyellem magam, hogy ezt a 13 percet se szánom rá, de most épp nem fáj a hátam :)

48 éves vagyok, 20+ éve ülő munkát végzek. Hátfájás van, sokszor random, sokszor reggel felkelek az ágyból, érzem hogy ma gond lesz. Séta sokat segít, de ha pl. az asszonnyal bemegyek a városba és a boltokban tángálok akkor mindjárt érződik a hátfájás. Ami kivételesen szar az a kerékpározás közben jelentkező fájdalom. Főleg hegyre fel, 5+%-os 3-4 km-es emelkedők avagy 100 km feletti túrák esetében sokszor úgy szállok le a kerékpárról mint egy kérdőjel. Ilyenkor a derekamtól egész le a térdemig érzem a fájdalmat.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

De ez gondolom ez neked is hullámzó, vannak rosszabb/jobb időszakok.

A másik ami eszembe jutott, és megpróbálok rá figyelni (de csomószor elrontom): A hidratáltság. Esetleg ez még átgondolandó, hogy rendben van-e. Szerintem az izületeknek nem mindegy.

Főleg hegyre fel, 5+%-os 3-4 km-es emelkedők avagy 100 km feletti túrák esetében

Azért az szép teljesítmény. :)

Igen, van mikor magam is meglepődök a teljesítményen, máskor pedig csak lajhár módjára tudok haladni. Volt például olyan is, hogy a kasszánál álltunk sorba, egyből beütött egy csípőfájdalom ami csak pár nap után szűnt meg. Én már úgy vagyok vele, ha nem fáj semmim akkor biztosan meghaltam.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Nyujtani is kell nem csak gyurmazni a teremben (ezt sok testepito izomember is benezi). De ez meg akkor is igaz amikor csak kocogsz vagy setalsz.
A legtobb problema az abbol ered, hogy az atlagemberen a hasizom, fureszizom derek koruli izmok kb nem letezo valamik vagy csak minimalisan vannak terhelve.

 

Hát lehet mindenféle elváltozás is a háttérben. Amit orvosi hokuszpokolás nélkül meg tudsz tenni az kb minden esetben ugyan az:

  •  szőnyegen alvás (a keméyn felületen jobban kinyúlnak az izmok, reggelre magasabb leszel egy centivel, a gerinc porcos részeihez jobban tud folyadák áramlani és megduzzadnak :-D) 
  • a bemerevedett izomok nyújtása (gyógytorna)
  • a kinyúlt és elgyengült izmok erősítése (gyógytorna)

Ha nincs műteni való bajod, akkor ezekkel gyorsan látványos eredmény érhető el. Érdemes gyógytornász segítségét kérni, mert nem nyilvánvaló h melyik izmot kell nyújtani és melyiket erősíteni anatómiai ismeretek nélkül. Illetve ő tudni fog ilyen rafinált gyakorlatokat amik célzottan hatnak. Amúgy egyszer megmutatja aztán otthon már tudod egyedül is csinálni. 

 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Nincs csalad, gyerekek? Mert ha lenne, akkor ez az egesz felvetes fel se merulne (hogy reggel vagy este setaljak-e).

Van család, kettő gyerek, nagyobbak már, 13, 15 évesek. Reggel tudnak busszal menni, de a feleségem is elviszi őket ha kell, mert ugyanarra mennek. Én meg 3 nap HO-ban vagyok.

Este 9 óra után már kezdek idegesedni, hogy mindig van valami kifogás-vita, hogy miért nincsenek még ágyban. :) De sokszor 10-11 volt, mire elindultam. (persze nélkülem is tudnak aludni menni)

Sok családi dolgot átvállal a feleségem, csak menjek már mozogni, mert Ő is látja, hogy így nem jó.

Tartsad a jó sávban a súlyod, és tornáztassad, erősítsed a core izmokat

Ha kiválthatod az iróasztalod ülő/álló asztalra, próbálj váltakozva ülve/állva dolgozni, lábnak, keringésnek is jó 

Aztán, ha nagy a fejed, mint nekem is, akkor szétmegy a nyakízület (porckorong zsugorodás) -> váll és fejfájassal jár.

A párom Reiki szpeszialiszt és egyre gyakrabban kezel. A csoda: Abszolút nem hiszek benne és mégis használ.

Napi mozgás kell. 5-6x 10 perc már sokat segít. Megjegyzem, hogy ezért is kell vigyázni a HO-val: nem jó, ha ez 8-17 közötti folyamatos ülést jelent.
Én is sokat ülök sajnos - csak nálam a Scheuermann-kórból fakadó tünetek már korán megadták az "alaphangot". Pokoli fájdalommal tud járni időnként.

Hidratáltság: igen, ez is nagyon fontos. Nem csak 70-80 fölötti emberek esnek bele ebbe a hibába, hanem fiatalabbak is sajnos. Emellett a megfelelő táplálkozás is (fehérjék, zsírok). Például hiába vannak kollagén pótlók, azok se képesek csodákra - vannak olyanok, akiknél javulás volt tapasztalható tünetekben.

Ezért jó a kutya. Naponta többször kikényszeríti, hogy sétálj. Esőben, hóban, viharban, 35 fokban. Reggel, este, olykor éjjel is.

#worksforme

trey @ gépház

Kivéve..., ha a szomszédból, - a kerítés átugrásával, - érkezik és 2-3 naponként szétdúlja a paradicsom ültetvényedet, virágoskertedet... (valószínűleg éppen azért, mert a szomszédok "nem képesek" elvinni, rendszeresen mozogni, "kutyasétáltatni".)

Azért "jó" abban is van, ha mellettem a másik szomszéd is tapasztalja ezt, mert legalább már ketten vagyunk "meg nem értők".

(Akik így tartanának kutyát.., azokat előre lebeszélném, mert a kutyatartás, - kutyája válogatja persze, - esetenként macerás dolog.)

;)

Nem azokról a szerencsétlen ebekről beszélek, amiknek az életét az ütni való gazdáig a "házőrzők" szintjére silányították. Ütve, verve, elhanyagolva, rosszabb esetben megkötve, egészségtelen házi moslékkal etetve stb. Az a kutya azért szökik meg, mert nincs rendesen lemozgatva, mert a gazdája egy állatsanyargató balfasz.

trey @ gépház

Van kettő kutyánk, közepes termetűek. Az egyik egy beagle, most már kezd nyugodtan sétálni, végigporszívózza az 5 km-t az út szélén. Ha macska jön (gyakori), akkor nekifut, és ránt egy nagyot.

A beagle korábban teljesen kiszámíthatatlan irányba rángatott, teljesen szétestem mire hazaértünk. :) 

A másik egy keverék kutya, Ő statikusan kitartóan húz előre, mindenképpen muszáj neki legelől lennie, és feszülnie kell a póráznak. :)

Több kutyaiskolát is végigjártak, de kell hozzá jó izület (mármint a mi kutyáinkhoz). :)

De jó egyébként, szeretek menni velük.

A kettőből random valamelyiket szoktam vinni az esetek egy nagy részében. A többi séta alkalom a kölkök feladata. A kettőt egyszerre nem lehet sétáltatni, az baromi fárasztó. (a kutyáknak is :))

617 napos a napi min 10k lépés sorozatom. Esőben, hóban, sárban... 

Aláírás _Franko_ miatt törölve. 
RIP Jákub.
neut @

Tervezett, de munkába is gyalog járok amikor be kell menni (heti 2 nap). Van hely ahová biciklivel járok, olyankor reggel 1 órával korábban kelek és letudom a sétát, mert délután már lusta vagyok neki indulni :D

Aláírás _Franko_ miatt törölve. 
RIP Jákub.
neut @

Ha már ülés, akkor inkább fotel feltett lábakkal, mint szék. Már volt trombózisom, figyelnem kell. Folyadékbevitel szintén figyelendő. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A természetes alvási ciklusomból kiindulva nálam a reggel az 10:00-kor kezdődne, de sajnos előtte van már egy meetingem. :(

Gerinctorna, TRX, jóga, úszás, ami hirtelen eszembe jut. Az első kettő nekem sokat segített, a "pár perc állás után fáj a derekam" után most 1-2 órát is tudok állni derék- és bármi fájás nélkül. A testsúly (tömeg) faragás is sokat segíthet. Megfelelő masszőr is jó lehet.

Tavaly ősz óta én is, fogyással egybekötött életmódváltásom része (106 helyett 79 kg vagyok éppen). A kurzgesagt exercise-os videója volt nagy hatással rám. Domboldalon lakva fel-le gyalogolok leginkább, ami különösen jót tesz. 2 hónapja már futni is elkezdtem. Szerintem az egészséges élet első alapköve a mozgás, második az egészséges étkezés és harmadik a jó testsúly, ezek egymásra épülnek.

Meg kifelejtetted a felsorolásból a jó géneket. Akkor nagyjából bármit csinálhatsz, iszol-cigizel-zsírosatzabálsz egész életedben, mégis elélsz 85-90-ig. Afölött meg már nem biztos h. akarsz, mert onnantól csak elhülyülsz fokozatosan.

Ha szar géneket kaptál, sportolhatsz nyakra-faszra, 45 évesen is megállhat a szíved, vagy 25 évesen elvisz a rák. Ha meg jó géneket kaptál, pusztíthatod magad egész életedben, mégis végelgyengülésben múlsz ki 90 évesen, kutya bajod nem lesz se drogtól, se piától, se bagótól. Ezért nem kell rástresszelni erre az egészséges életmódra. A levegőből nem tudod kiszűrni a DPM-et, napsugárzásból azt az erős UV-t, vízből a mikroplasztikot, élelmiszerből a permetszer-t, antibiotikumot és minden más jóságot. Ezek miatt kb. csak a jó gének miatt nem pusztulnak el az emberek 50-60 között 100%-ban.

Olyan is van rengeteg, aki azért nem betegszik meg, mert odafigyel magára, sportol, és helyesen táplálkozik, nem dohányzik, nem iszik. Egyébként nem húzná 90 éves koráig, mert nem kapott olyan jó géneket.

Persze semmi nem garancia, de ezt esete válogatja, és senki nem tudhatja előre.

Ha te azt állítod, hogy szarjuk le az egészséges életet, mert úgyis a gének döntenek, akkor ez baromság. Az életmóddal kapcsolatos döntéseknek simán tud nagyobb súlya lenni, mint a géneknek.

Pl: Lifestyle and environmental factors affect health and ageing more than our genes

Ez inkább egy gyenge kifogásnak tűnik, amivel azok takaróznak, akik nem képesek a jó döntések meghozatalára.

Ja, és hiába jók a génjeid, akkor sem biztos, hogy 90 évet élsz, mert véletlenül elüthet a villamos...

> Domboldalon lakva fel-le gyalogolok leginkább, ami különösen jót tesz. 

Sztem ez az ideális mozgásforma. Minél meredekebb domb/hegyoldalra felgyalogolni. Akkor jó a meredekség, ha már futni nem lehet rajta, és síbotot kell használni. Ennek annyi jótékony hatása van h azt felsorolni is nehéz lenne. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

> a hepehupás meredek utakon kényelmetlen.

Ez olyan nem bug hanem ficsör: az egyik előnye ezeknek a hepehupának, az izületek, [mély]izmok szélsőséges helyzetben való terhelése. Persze jó bakancs, ami tartja a bokát, nem árt és a síbottal is gyorsan lehet tehermentesíteni, ha nagyon rosszul lépnél.  A lefelék inkább a problémásak, mert ott rázökken az ember a lábára, és ha rosszul lépett akkor az tud fájni. A lefeléknél még érdekes dolog, h ilyenkor a combfeszítő izmoknak úgy kell dolgozniuk, h a terhelés közben nem összehúzódnak, hanem ellenkezőleg: kinyulnak, illetve hát a nyúlás dinamikáját csökkentik. Ez pont fordítottja a "normál" működésnek ami így elég speciális terhelés. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"