Garázsajtó távirányytás cseréje

Sziasztok, adott egy régi, szétgányolt távirányítós garázsajtó. A két távirányítóból egyik egyáltalán nem működik, a másik gombja csak többszöri lenyomás után lép működésbe. Félek, hogy egyszer benn maradok az autóval, és akkor nem lesz más megoldás, mint flexszel kivágni az ajtót, mivel a távirányítós zárszerkezet miatt kézzel nem lehet az ajtót felemelni.

Az elektronika így néz ki. Az alsó két pár vezeték az ajtósínen lévő két kapcsoló (zárt és nyitott állapot), bal oldalt alól a két fekete vezeték a trafó, felette a zöld meg a piros a motor, jobb oldalt alól az antenna drótja lóg.

Az ebay-en kaphatók viszonylag olcsón távkapcsolók, de laikuskén fogalmam sincs hogyan kössem be, hiszen egész másképp néz ki mint a jelenlegi. Ebben szeretném a segítségeteket kérni.

Update: addig keresgéltem míg megtaláltam a szerkezetet: Einhell VL500 névre hallgat. Itt a doboz, benne a trafóval, ez meg a motor lenne.

 

Előre is köszönöm.

Hozzászólások

Ennyi információból szerintem csak az tudja megfejteni, aki találkozott már pontosan ezzel a modellel.

Egyébként meglepődnék, ha nem lenne rajta olyan kontakt (vélhetően bal alsó v jobb oldali zöld csavaros érintkező), amivel trigger-elni lehet a nyitás/zárást. Ide köthetsz egy nyomógombot, vagy akár egy wifi/BT shelly relét is.

Gombot nem tudok tenni, mert az ajtó az utcára nyílik, bárki megnyomhatja. Inkább szeretném lecserélni olyanra, ami biztosan működik. Fogalmazzunk úgy, hogy motor, trafó. kapcsolók maradnak, a régi elektronikát meg lecserélem.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Szerinted melyikünk vállalja a felelősséget, hogy azt mondja, igen, ezt vedd meg, aztán beszereled, lehet szerencséd, és jó lesz, meg lehet az is, hogy nem. Milyen motor? Talán DC, vagy nem. Mekkora feszültségre? Mennyi áramot eszik? Persze, ha megszorul, akkor gyakorlatilag rövidzár. Mekkora áramnál kell limitálni a villamosgépbe ömlő áramot? És mennyi ideig lehet azt fenntartani? A kontaktus akkor záródik, amikor a mechanika odaér, vagy akkor válik szakadássá?

Az a transzformátor mekkora feszültségeket tud és mekkora áramok mellett? Kell majd oda valami dióda híd is, miegymás.

Elköltesz több tízezer forintot rá, egy csomó időd rámegy, majd a vége úgyis az lesz, hogy kérsz egy árajánlatot a munkára, amit vettél, az meg megy a sufni egy eldugott sarkába porosodni örökre.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Hű, ez nagyon régi már, semmiképp se kezdj a megmókolásába! Ha jól látom, izzólámpát használnak áram limitálásra, az nem azért van ott, hogy világítson. :) Teljesen analóg mindene, árnyékoló fém dobozban vannak a ferrit hernyócsavarral hangolható középfrekvenciás sávszűrő tekercsei ott a kvarc mellett. Ilyenek már akkor is voltak középhullámú rádiókban, meg persze URH vételére alkalmasakban is, amikor én gyerek voltam, és hidd el, az nem ma volt. Minden integrált áramkör DIP tokban, ez sem jellemző ma már.

Hívj szakembert, mondd neki, hogy szeretnél új garázskaput, ad egy árajánlatot néhány százezer forintról, kifizeted, működni fog. Azt a pénzt, amibe kerül, megkeresed olyan munkával, amelyhez értesz, amelyben otthon vagy. Így csak barkácsolsz, veszélyes lesz, hol működik, hol nem, lehet, hogy nem gondolsz védelmi mechanizmusokra. Szerintem bízd ezt szakemberre, olyanra, aki látott már ilyet, minden nap ezzel foglalkozik.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ezt az Aranybulla idejében gyártották. Hidd el, nincs érdekeltségem a garázskapu business-ben, de nem lenne célszerűbb ezt kulturáltan megcsináltatni? Jó, persze, ha gond a garázsban található marihuána ültetvény kitelepítése a munkálatok idejére, akkor persze értem. :D Bocs, csak eszembe jutott, hogy ahol lakom, a szomszéd utcában szoktam látni egy háznál nyitott garázskapu mellett, hogy valaki UV-LED-ekkel világítja meg a télre garázsba rakott növényeit. :)

Szerintem ez olyan régi, hogy nem kapsz hozzá távirányítót, esélytelen. Tényleg új vezérlés kell, de akkor meg olyan ismerőst kell szerezni, aki elvállalja, megtervezi, megcsinálja két üveg borért meg egy szál sültkolbászért, amit akkor adsz neki, amikor nálad szerel, de szerintem ez sem a legjobb irány. Mindezt úgy, hogy nem ismert annak a motornak a specifikációja.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Ha az enyém lenne megcsinálnám, de mivel bérben lakok nem akarok egy valag pénzt rá költeni, oszt ha egy év múlva elköltözöm akkor más élvezze. Ha reménytelen olcsón megjavítani, akkor lecserélem az ajtón lévő zárat, mert annak nincs meg a kulcsa, leválasztom az ajtót és nyitom kézzel.

PS: a motort meg az áramot meg tudom méricskélni (ránézésre 12V-os autó ablaktörlő).

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Az ilyen kis javításokat mind ki szokták számlázni a bérlőnek, a törvény megengedi nekik. Volt már ilyenben részem, a végén csak én fizettem ki a csöpögő fűtőtest csapot. Ha a klotyó eldugul akkor meg pláné veled fizetteti ki, hiszen te szartál bele, de hagyjuk, nem ez a fórum célja.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Igen, de egy garázskapu vezérlés néhány százezer minimum, az nem kis javítás. Akkor marad az intuitív megközelítés, képzed magad, ismerőst hívsz, vagy leszereled az egészet és kézzel nyitod a kaput. Vagy mégis megegyezel a tulajjal, hogy legyen már észnél. Esetleg az utcán parkolsz, nem használod a garázst. Más gondolatom nem nagyon van, mi jöhetne még szóba.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Négy éve volt, hogy a garázskapu vezérlésem megdöglött (Kling), amikor a gyártót megkérdeztem, hogy ha nem javítható, akkor mit ajánlanak helyette. Azt a választ adták, hogy ez a termék kifutott. Azt, hogy mivel tudnám kiváltani, valahogy nem vették észre, ezek után dobtam a terméket. Végül vettem egy Hörmann cuccot, sínnel, mindennel, tehát nem csak motort és vezérlőt, együtt volt nagyságrendileg 150, és felszereltem.

Azóta ugyanez a cucc ugyanott kissé felment, most 200 körül lenne csak az anyag.

Nem teljesen értem: a motoros rész a rossz vagy a távirányító.

1. Ha csak a távirányító: pár éve cseréltem a régi kling-s -t SOMMER-re (csak mert nem tetszettek a a kling-s remote-k, amiket cserélni kellett volna, mert elromlottak). Ha csak sima contact kapcsolót kell vezérelni, akkor ez egyszerű. Kell egy vevő, 10-30k, meg remote-k, 10-20k/db.

 

2. Beragadás: elvileg kellene manuális nyitó belülre, ez igy elég veszélyes szerintem. Mi van ha mobil nélkül ragadsz bennt. A képeket elnézve szerint volt is rajta, csak szerintem az is letört.

Jalos

> a távirányítós zárszerkezet miatt kézzel nem lehet az ajtót felemelni.

A miénken van egy kioldó szerkezet, amit meghúzva utána kézzel mozgatható - persze csak belülről elérhető, szóval ha nincs másik ajtó, amin be tudsz menni, akkor a hajadra kenheted. Nézd meg jobban a szerkezetet, régen se voltak hülyék már akkor is építettek bele ilyet. Tuti nincs benne? És akkor nem kell félni és nem kell megjavítani ami tulajdonképpen még el se romlott :-)

Még megnézem, sajnos a sínbe nem tudok belátni, de kioldó szerkezetet nem láttam. A motor egy hosszú kerékpárláncra van csatlakoztatva, ezzel mozgatja az ajtót. Ahogy írod, lesz hadd el hadd ha egyszer nem tudok bemenni, mert másik ajtó nincs. Vagy a flex vagy a kert felőli kis ablakot kell majd beverjem.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Szerkesztve: 2025. 03. 22., szo – 13:23

Válasszuk külön a motoros kapumozgatás kérdését, és a nyitás-vezérlés kérdését. A motoros kapumozgatón jó eséllyel találsz egy szárazkontaktot, amivel nyithatsz és zárhatsz. (Gyakran háromféle kontakt is van: csak nyitás, csak zárás, és program mód, ami pl. csinálhat olyat, hogy impulzusonként körbe-körbe nyit - stop - zár - stop - ...)

Ha megtaláltad a megfelelő kontaktot, akkor oda tetszőleges, harmadik fél által gyártott, modern vezérlést tudsz csatlakoztatni, akár többfélét is egyidejűleg, ami lehet a mai világban akár rádiófrekvenciás (433MHz/867MHz/fix kódos/ugrókódos/srb.), vagy éppen IP alapú, WiFi, bluetooth, GSM, bármimás. Meg persze, akár nyomógombot vagy smart relét is köthetsz rá.

Amit írsz az lenne az ideális megoldás. A bal alsó sarokban lévő négy zöld kontakt valószínű erre van kitalálva. Erre kell akkor majd egy új távirányítást rábarkácsolni és akkor a régi távirányítóra már nem lesz szükség.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Nekem is ilyesmi - nem pont ilyen de hasonlo dolog volt...

 

Rakototttem egy billenokapcsolot (csengo kapcsolo) es vele parhuzamosan egy Shelly szarazrelet. Vagy a kapcsolo vagy a shelly(Home assistant) nyitja csukja az ajto... A regi taviranyioto fogalmam sincs hol van, kb 7 eve mukodik igy... 

A billeno kapcsolo BELUL van a garazsban, hogy amikor indulok ne kelljen keresni a taviranyitot... 

Én is így oldottam meg a "buta" garázsajtó okosítását, egy Aliexpressről rendelt Zigbee relémodullal, amit így már be tudtam integrálni Home Assistant alá. Segítség volt esetemben, hogy az alaplapon fel volt tüntetve a csatlakozók funkciója, így nem próba-szerencse volt a bekötés.

Rendelek egy ilyet az Ali-ról, oszt meglátjuk mi lesz belőle.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

A kontakt közelről így néz ki, most vettem észre, ott már rövidre van valami zárva. Meg kell próbáljam a másik kettőt, hátha valami történik. Ha minden igaz amit rendeltem komplett helyettesíteni fogja az eddigi vezérlést, tehát a régi elektronika megy a kukába.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Az elktronika képen a jobb szélén közép-magasságban vam ég egy zöld kétpólusu sorkapocs aminek a házon eleve van egy kivágása a vezetékeknek, én arra gyanakszom, hogy a kézi müködtető kapcsoló bekötési helye. A NYÁK-on meg kéne nézni a mellette levő feliratot, ami utalhat a funkciójára. Ha van kéznél egy mérőműszer, rá kéne mérni erre a két érintkezőre. Ha van rajta feszültség 5 ... 24V között, akkor talán az a kézi vezérlő nyomógomb bekötése.

Ezek pont nem azok, amit keresel. De ha az egyértelműen odaírt "IR" és "24VAC" feliratok számodra a világon semmit nem mondanak, csak próbálgatni akarod, akkor szerintem add fel az egész projektet és hívj valakit, aki tudja, mit csinál, mert csak több kárt csinálsz, mint hasznot! :(
És nem, a fentebb linkelt távirányító elektronika CSAK egy távirányító elektronika, nem helyettesíti a komplett motorvezérlést!

"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"

És nem, a fentebb linkelt távirányító elektronika CSAK egy távirányító elektronika, nem helyettesíti a komplett motorvezérlést!

Akkor a motorcsatlakozó meg a végálláskapcsoló-csatlakozók minek vannak rajta?

Tápnak viszont tényleg DC kell, csak a trafó nem lesz elég.

Hát... Urms * sqrt(2) - 2 * Uf, ahol Uf a dióda nyitófeszültsége, de ez sem igaz, mert két púp között csökken a feszültség. De a 35 VA-es transzformátor szerintem nagyon sovány. A négyszerese sem combos, de azt már reálisnak érzem.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Nalunk szinten 20+ eves garazskapu van, de a garazskapu egy mozdulattal levalaszthato a lancrol, amit a motor hajt, es siman kezzel nyithato-csukhato.

Nalad is biztosan relative egyszeruen (max. par perc) le tudod valasztani a motorrol a hajtast, es kezzel felhuzni.

Szoval amiatt nem aggodnek, hogy "benn ragadok a garazsban".

 

Amugy meg ma mar bagoert tudsz csere-szettet venni (motor+remote), azzal kicsereled es kesz vagy.

Egy olajos, felmart felület marad utána, kimossa a kontakt anyagokat (grafit), a kenőanyagokat (molibdénes krémek, grafitos zsír, stb.), a lakkot, és folyamatos oxidaciót okoz egy idő utan a vezetőben. Még az is megbaszódik, ami addig működött, egyszerűen nem erre van.

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Abba a 0.01$ gombban semmi ilyen cucc nincs. Hidd el, olyanom még nem volt amit WD40 nem javított meg. Húsz év tévészerelő múlttal a hátam mögött mondom. És nem a bohócokat húzogattam le, hanem a cigányoknak havi 100db németből behozott tévét lejavítottam garanciával.

Ha te bele tudod fújni azt a mennyiséget, ami odabent elvan és semmi nem folyik ki később a panelra, akkor gratulálok! Egyébként pedig nem tudhatod, mi van egy tactile nyomógomb belsejében, milyen technológiával lett kivitelezve, úgyhogy kontakthibára inkább az erre hivatott kontaktsprék közül válasszon!

"Nem akkor van baj amikor nincs baj, hanem amikor van!"
Népi bölcsesség

Egyébként nem értem ebből az apró hibából hogy lehetett egy ekkora topikot összefosni. 

Tény: szar a távirányítóban egy gomb.

A verzió: WD-40, problem solved.

B1 verzió: roncs DVD lejátszó / autórádió / kenyérpirító / bármiből gomb kiszed, távba berak, problem solved.

B2 verzió: kurvadrágán (gomb:100Ft, szállítás:2000Ft) eredeti gomb megrendel (lehetőleg kínából, véletlen se a hazai hestore-ból), kifizet, megvár, átvesz, beforraszt, problem solved.

Ezért tart itt ez a kurva ország, mert így állnak hozzá az emberek egy faék egyszerű 10 perc alatt megoldható problémához ahelyett hogy 10 perc alatt lapoznának. Komolyan hányingerem van már ettől a kibaszott világtól.

A) nem erre való, nem jó.

B1) mechanikailag nem lesz kompatibilis, mitől tudnád berakni? Gányolás.

B2) Kétlem, hogy egyetlen filléres gombot meg lehetne ebbe rendelni. Valami régi, közel egyedi dolog ez. Nem tudod beforrasztani, mert vélhetően a PCB-n van egy fésű, amelyet egy gumiharang aljára gyógyított grafit pogácsa zár rövidre, tehát egyrészt a nyák már a nyomógomb része, másfelől pontosan a megfelelő új nyomógomb kell.

Azzal viszont egyetértek, hogy ami javítható, és érdemes, azt javítsuk meg. Ezt az öreg cuccot nem biztos, hogy érdemes.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Szerkesztve: 2025. 03. 23., v – 17:11

Ugyan az irány jó, de több megjegyzésem van.

Az egyenáramú villamosgép álló helyzetben rövidzár, hiszen nincs indukált feszültség. Helyesebben a tekercsének csekély ellenállása. Ha ezt úgy kötöd be, ahogyan a vezérlőnél a rajzon látni, akkor hatalmas áram indul meg rajta, az összeomló tápfeszültség miatt lehet, hogy a vezérlő hülyeséget fog csinálni. A relé kontaktusai is közel kerülhetnek az összehegedéshez. Valami áramkorlát kell. Ki kell találni a megoldást, de legyen.

Fentebb sibike helyesen megjegyezte, hogy neked van most 24 VAC-d, de hiányzik az egyenirányítás, meg a nullátmenetek közelében a villany kipótolása egy elektrolit kondenzátorral. Bár jobb lenne egyből valami 24 VDC-t adó megfelelő teljesítményű kapcsolóüzemű tápegység.

Érzésre a 35 VA nagyon kevés. Az a transzformátor ennek a villamosgépnek nem tud akkora teljesítményt adni, hogy az felvontassa a garázskaput, mindamellet az elektronikának is kell villamos teljesítmény, még ha nem is sok.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

35 VA az eredeti trafó, ezzel működnie kell. Mivel a motor egy csiga-csigakerék nagy az áttétel és nem kell nagy teljesítményű motor. Pl ha az áttétel 1:100 akkor a motor 1 Nm nyomatéka megszázszorozódik a tengelyen. A kapu billenő típus és van két bazi nagy rugó ellensúlyként (liftekhez hasonlóan), egy újjal nyitható, nem kell nagy kraft a nyitáshoz.

Ha jól számolom, akkor 35VA/24V=1,45A és egy ilyen trafóval megoldottam az áramforrás problémát is.

Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.

Én ebben nem kételkedem, de ne érjen meglepetésként, ha esetleg nem fog működni.

Hogyan fog ez elindulni? Mert jó, elfogadom, hogy beleférsz 40 W-ba statikusan. Amikor bekapcsolod a motort, várhatóan abban a pillanatban fogja a fényképen mutatott kapcsolóüzemű tápegység lekapcsolni a feszültséget a kimenetéről. Relé elenged, áram megszűnik, táp feléled, elektronika újraindul, s vagy vár az újbóli vezérlésre, amelybe megint beledöglik, vagy oszcillálva vergődik majd.

Mondom, meg kell oldani az áram korlátozását, ha úgy tetszik, konyhanyelven a lágy indítást. Akkor még akár működhet is. :)

Egyébként nekem fájóan hiányzott az általad linkelt motor teljesítménye vagy maximális üzemi áramfelvétele, a fordulatszám és nyomaték adatok, esetleg hatásfok, effélék. Egy névleges kapocsfeszültségen kívül semmit sem láttam róla.

tr '[:lower:]' '[:upper:]' <<<locsemege
LOCSEMEGE

Én a helyedben fognék egy pl. ilyen, komplett vezérlést (vagy bármi hasonlót innen)

"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"