Ha jól tudom, az EU eldöntötte, hogy ezentúl egységesen Type-C csatlakozóval kell tölteni minden kütyüt. Ha jól emlékszem, annakidején az indok az volt, hogy csökkentsék az elektronikai hulladékok mennyiségét.
Megvettem életem első Type-C csatlakozóval tölthető laptopját, és boldogan dugtam rá a Power Bank-emre, hogy teszteljem... Meg sem nyikkant.
Azóta kiderült, hogy Type-C töltő van többféle is. Hagyományos, QC3, PD, PD3, amiket eddig találtam, de persze ezen belül is különböző teljesítmények. A laptopomat szerencsére a QC3 töltőm tölti, de párom HP laptopját már nem. Úgy tűnik, azt csak PD3 töltené, de erről a HP dokumentációk nem tájékoztatnak. Ott csak annyit írnak, hogy ajánlott a saját HP töltő. Nem kötelező, de nem árulják el, hogy ha nem HP, akkor mi. Ezen felül vannak még további Type-C csatlakozók is - mint például a Thunderbolt 3 -, amik ugyan Type-C alakúak, de mégsem - csak - azok.
Jól értelmezem akkor, hogy ez az EU rendelet hatása? Valóban ugyanannyi elektronikai hulladékunk lesz ugyan, de most már megkülönböztetni sem fogom tudni őket, sem ránézésre, sem - dokumentációk hiányában - máshogy? Vagy én értelmezek valamit félre, és másoknak egyértelmű, hogy mi is az a Type-C, és miért jó, hogy minden ugyanolyan alakú, de mégis más?
- 2024 megtekintés
Hozzászólások
A type-c egy csatlakozó, hogy ki mit kábelez bele, az más kérdés ...
Elég naív lehetsz ha azt hitted lesz valaha is valamiből egységes dolog főleg az IT-ban :D
Fedora 41, Thinkpad x280
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg kéne nézni, mit ír pontosan a kötelező érvényű előírás, mert anélkül csak találgatás van.
A tápellátásra valóban van n+1 megoldás - mivel nem volt a "sima" 5V 2A (1A?) fölött szabvány, így - nagyon leegyszerűsítve a dolgot - a SoC gyártók elkészítették a saját nagyobb teljesítményű megoldásaikat (pl. QC3), amik persze egymással nem kompatibilisek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, jó, de az egyedi megoldásokat gondolom a rendelet miatt alakították Type-C alakúra. Különben nekik sem lenne érdekük, hogy összekeverhető legyen más azonos alakú, de mégis inkompatibilis csatlakozókkal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a szabványos: https://www.usb.org/document-library/usb-power-delivery
A többi a szabvány megjelenése előtti egyedi kényszer-implementáció volt, ami persze ha már a gyártónak elkészült, akkor továbbra is tartósabban velünk marad.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az egyedi megoldást az elektromos viselkedésre értettem, a csatlakozó fizikai kialakítása meg adta magát, mivel a korábbi mini/mikro USB esetén talán nem is volt lehetőség a szabvány szerint magasabb villamos teljesítmény átvitelére - az USB-C további előnyeiről (pl. kiválthatja a jack aljzatot) nem is beszélve.
A "kompatibilis" az nem azt jelenti, hogy minden funkció/képesség működik két kompatibilis eszköz között, hanem azt, hogy van a funkcióknak egy alap halmaza, ami igen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Meg kéne nézni, mit ír pontosan a kötelező érvényű előírás, mert anélkül csak találgatás van.
A kézben tartott mobiltelefonoknak, táblagépeknek, digitális fényképezőgépeknek, fejhallgatóknak, mikrofonos fejhallgatóknak, kézi videojáték-konzoloknak és hordozható hangszóróknak, amennyiben azok alkalmasak az 5 V-nál magasabb feszültséget vagy 3 ampernél nagyobb áramerősséget vagy 15 wattnál nagyobb teljesítményt igénylő vezetékes töltésre, meg kell felelniük az alábbi előírásoknak:
a) rendelkezniük kell az EN IEC 62680-1-2:2021 „Univerzális soros buszinterfész adatokhoz és tápellátáshoz. 1–2. rész. Általános alkatrészek. Az USBteljesítményátvitel előírása” szabvány szerinti USB-teljesítményátviteli funkciókkal;
b) úgy kell kialakítani őket, hogy az a) pontban említett USB-teljesítményátvitel teljes körű működőképessége minden további töltési protokoll alkalmazása esetén is biztosított legyen.II. RÉSZ A TÖLTÉSI TELJESÍTMÉNYRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK ISMERTETÉSE
A 3. cikk (4) bekezdése első albekezdésének hatálya alá tartozó rádióberendezések esetében a következő információkat kell feltüntetni nyomtatott formában a csomagoláson, illetve csomagolás hiányában a rádióberendezést kísérő, látható címkén: HU 2 HU
a) az adott rádióberendezéssel együtt használható vezetékes töltőeszközök energiaigényének leírása, beleértve a rádióberendezés töltéséhez szükséges maximális teljesítményt wattban kifejezve, az alábbi szöveg megjelenítésével: „a töltő által szolgáltatott minimális teljesítmény legalább [xx] watt”. A wattszámnak a rádióberendezés működtetéséhez szükséges legnagyobb teljesítményt kell kifejeznie;
b) a rádióberendezések töltési teljesítményére vonatkozó előírások leírása – amennyiben azok alkalmasak az 5 V-nál magasabb feszültséget vagy 3 ampernél nagyobb áramerősséget vagy 15 wattnál nagyobb teljesítményt igénylő vezetékes töltésre –, ezen belül az „USB-PD gyorstöltés” szöveg megjelenítése annak megjelölésére, hogy a rádióberendezés támogatja az USB-teljesítményátviteli töltési protokollt, valamint az adott rádióberendezés által támogatott minden egyéb töltési protokoll nevének szöveges megjelenítése.
Itt fent van az előkészítése, a hatásvizsgálatok, a költségelemzés és a techikai megvalósítás leírása:
DocsRoom - European Commission (europa.eu)
(szépen látszik hogy mennyire más minőségű az Uniós jogalkotás, mint a magyar..)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem is ez remlett, hogy az EU gyakorlatilag kotelezoen eloirja a szabvanyos USB-PD-t, ha az eszkoz alap 5V feletti feszultseget tamogatja.
Nem az eloiras szintjen van a gond, hanem a gyartmanytyo cegek hozzallasan. Hogy vannak olyan eszkozok, amik 5V, 9V, 12V-rol abszolut semmit nem tudnak tolteni, csak mondjuk 20V-rol, mert a boost konverter ki van sporolva a notebookbol. Plusz azzal, hogy "dodgy USB-charger from Aliexpress"-ekkel van tele a piac. Persze ha az EU komolyan fellep ellene, akkor rogton megy a morgas, hogy "milyen jogon tiltja meg nekem, hogy onnan rendeljek cuccot ahonnan akarok".
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddig úgy láttam, hogy a csatlakozók abba az irányba fejlődnek, hogy amit be lehet dugni, az működik is. Emiatt volt ezerféle csatlakozó forma, hogy még véletlenül se rontsam el. A hálózati kártyák még azt is megtanulták, felismerjék, ha patch vagy normál kábelt dugok bele, mert a user hülye, és ami belemegy, azt bele is dugja.
Ez meg most, mintha pont az ellenkezője lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te se voltal rokkendrollzenesz soha :)
ugyanaz a 6.3mm jack lehet kilowattos hangszoro csatlakozas is, meg milivoltos hangszer/mikrofon is. pl: https://www.guitarcenter.com/Fender/Rumble-800-800W-Bass-Amp-Head.gc
igen, a hatuljan az egy combo jack/speakon csatlakozo, amin kitol 800W-ot ha kell :) ha abba dugod a villanygitart, biztos felvillanyozodsz :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt amugy sosem ertettem. 6.3-as jack-en teljesitmenyt atvinni... ki talalta ki eredetileg ezt a baromsagot?! Plane, hogy ki-be dugasnal pillanatszeruen rovidre is zarhatja a ket erintkezot. A teljesitmenyerositok nem szoktak szeretni... Asszem meg 100V-os rendszeru hangszorokat is lattam ilyennel bekotve.
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a hüvelyen az érintkezők egymástól megfelelő távolságra vannak, akkor nincs rövidzár-veszély. Mono csatlakozónál semmiképpen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1. barmit rovidre lehet zarni, csak igencsak kretennek kell lenni hozza :D ezzel az erovel tiltsuk be a villasdugalljt, mert ha beledugja a paraszt a szoget megrazza az aram ugyebar :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jo, mondjuk igen, a lelki szemeim elott a sztereo dugo jelent meg.
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddig úgy láttam, hogy a csatlakozók abba az irányba fejlődnek, hogy amit be lehet dugni, az működik is.
Eddig még nem találkoztál soros és párhuzamos portokkal?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ide sorolhatnám a MIDI-t is... (5 tűs tuchel) https://soulmusic.hu/diszkonika/cs-kadar-peter-xxi-szazadi-diszkonika-2…
érdemes elolvasni :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A hálózati kártyák még azt is megtanulták, felismerjék, ha patch vagy normál kábelt dugok bele, mert a user hülye, és ami belemegy, azt bele is dugja.
Patch vagy normál? :) Milyen a normál kábel? A háromszor másfeles MT annak számít? Az belemegy egy 8P8C moduláris dugóba vagy aljzatba? :D
Az egy dolog, hogy van egyenes kábel meg keresztkábel (gigabites portoknál igazából mindegy, hogy melyiket használja az ember, mert olyankor mind a négy érpár használatban van egyidejűleg mindkét irányban), a 8P8C-t kismillió dologra használják, pl. telefonoknál is (akár ISDN-hez is), soros portoknál is (pl. Cisco konzolport céljára), E1/T1-re stb. Olyant is láttam már, hogy valaki összekötött egy konzolkábellel két PC-t, az egyik csatlakozó (D-SUB 9 anya) ment az egyik gép soros portjába, a másik (8P8C dugó) meg a másik gép ethernet portjába :D Nem vicc, tényleg megtörtént, nem halt meg senki, csak majdnem én a röhögéstől :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A soros port és ethernet összekötését én is elkövettem, még általános iskolás koromban :) Először még azt hittem azért nem megy, mert nem plug and play, de aztán sehogy se sikerült működésre bírnom. Pár évvel később kaptam egy tartalékként porosodó 10/100-as cisco catalyst switchet játszani, először a management portot a hálózati kártyára kötöttem be, és végül hosszas szenvedés után (nem volt még túl jó az angolom, google translate se létezett még, net is csigalassú volt) sikerült rájönnöm hogy az évekkel korábban használt, "semmire se jó" RJ45/RS232 átalakító pont erre való :)
Az eredeti témához hozzászólva, szerintem jó dolog az USB-C, jó irányba mozdultak vele, ha nem is tökéletes, majd az lesz. Ahogy a mondás tartja, róma se egy nap alatt épült fel, így bízzunk benne hogy a következő szabványban/verzióban javítják majd az itt elkövetett hibákat és kimaradt dolgokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddig úgy láttam, hogy a csatlakozók abba az irányba fejlődnek, hogy amit be lehet dugni, az működik is. Emiatt volt ezerféle csatlakozó forma, hogy még véletlenül se rontsam el.
A DIN és az RS csatlakozók széles tömege szeretne szót váltani veled.
Amúgy itt pont arról van szó, hogy bedugod, és működnie kell, tehát a legkisebb közös nevezőt kell teljesíteni, tehát kis áramfelvétellel tölteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem a telóm hiába type-C csatlakozású USB 2.0 vezérlő ül mögötte!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sot, szerintem a telokhoz adott kabel (mar amelyikhez egyaltalan adnak), is nagyon gyakran USB2-only type-C. Fuggetlenul attol, hogy a telefon amugy tamogat USB3.2-t.
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínűleg itt is ilyesmi lesz: https://hup.hu/comment/2909228#comment-2909228
A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert azt a legolcsóbb implementálni. Attól még C és tudhat átvinni több mint 5V-ot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A QC3 (a Qualcomm gyorstöltési megoldása, elsődlegesen az általuk gyártott SoC-ra épülő mobil eszközökhöz) gyártóspecifikus - az, hogy a laptopod tud vele "beszélgetni" az jó dolog, de nem általános. lapotopok esetében a PD (power delivery) irányban kell keresgélned - mivel a töltőd ezt nem tudja, így a PD-s lapost nem tudja tölteni. A sima 5V 1A/5V 2A töltést emlékeim szerint mindenkinek tudnia kell adni - és mobilok képesek ezt fogadni is. A laptopok, illetve az ennél alapvetően nagyobb teljesítményt igénylő eszközök meg értelemszerűen nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
macbook airemet tudtam tölteni sima 5V-ot tudó telefontöltőről (bár a sárga dugós, gyorstöltős, az 2A talán).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem találkoztam még olyan Type-C töltővel - eszközzel, ami egyáltalán ne tudott volna - legalább lassú - töltést biztosítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is ezt vártam, hogy ha lassan is, de az 5V/2A is képes lenne tölteni egy laptopot.
De nem.
És a 12V sem mindegyiket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A noti töltője 4 feszültésget ad ki az USB-C -n ezek rendre: 20 15 9 és 5 V telefonom, tölti, de van otthon egy kinai tablet amit pl nem. A kínai tablet kábele tölti a tabletet de a telefonom nem. Viszont van olyan telefonom, amelyik mindkét kábellel tölthető ... Vicces dolgok ezek :>
Fedora 41, Thinkpad x280
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez alapvetően a gyártó "hibája", nem implementálta a lassú töltést a töltő IC-jében. A macbookokat simán lehet tölteni telefon töltővelis.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az EU-s norma még nem lépett életbe, ha életbe fog lépni, akkor ez a konkrét eszköz nem kerülhet forgalomba az Unióban - mert nem felel meg neki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor a megoldás ez, hogy épp az EU rendelet fog rendet tenni ebben a káoszban, ami most még azért lehet, mert még nem hatályos?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az iPhone 15 lesz ennek az indikátora. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én erre azért nem tenném rá a fizetésem. Amit fentebb idéztél, az még a mobilokra vonatkozik, notebookokra 2026-tól lesz csak kötelező. Én most meg sem találtam a kapcsolódó rendeletet, hogy ellenőrizni tudjam...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A laptopok 40 hónap haladékot kapnak, rájuk nem 2024, hanem 2026 a határidő.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A barati korben van egy csomo Asus es HP notebook, ami 45W tolto alatt nem hajlando tolteni. Plussz, ha a 45W teljesitmenyu toltot egy HUB-ba csatlakoztatod es ez a HUB lefoglal maganak 5-10W keretet, akkor sem hajlando tolteni a notebook. Az en MacBook Pro-m egy mezei USB-A - USB-C kabellel egy 5W-os telefontoltorol is kepes toltodni. Bazilassan, de toltodik, egesz napra rajtahagyva fel tudja tolteni az akkut.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Így-így. A nagyobb teljesítményű procis gépeknél 80W alatt is már csak lassított móddal működik a gép, ha olyat kötnek rá, vagy a type-c dokk ez alá viszi a levonással.
Külön vennem kellett egy type-c power elemző kütyüt, hogy tudjam melyik eszköz melyik töltővel képes működni és mik az értékek, mert nincs semelyiknél leírva.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
OFF: melyiket vetted, és mennyire vált be?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
rd tc66 -ot a bt modul nélkül az aliexpress webshopjukból. https://usbchargingblog.wordpress.com/2019/01/04/rd-tc66c-usb-type-c-me…
Sok egyebet is tudna, de a pd lekérdezésére használtam még csak. Az én eszközeimmel pd 2.0-át írt, netes képen úgy látszik 3.0-át is tudna. A 100W feletti 3.1-es pd-t valsz nem tudja, mert az 5A max mellett 48V-ig menne. Nem tűnik újdonság eszköznek, de az utóbbi hónapokban is jött már ki valami fw update hozzá. http://www.ruidengkeji.com/rdupdate/firmware/TC66/
Az átfolyó áramot lehet tartósan nem tudja mérni 80+ wattnál, mert mintha lekapcsolt volna valsz túlmelegedés miatt. Nem bonyolult használni, de érdemes megnézni pár videót róla meg elolvasni hogyan kell használni, mikor mit hová kell kötni és hogyan lehet azzal a pár gombbal bemorzézni az almenükbe. Pl trigger - listázó módban ugye nem célszerű fogyasztót kötni rá, mert ha más feszültségre váltasz, akkor természtesen az jön át rajta, amit nem feltétlen tolerál egy készülék, ha nem képes fogadni.
Nem láttam másik, esetleg olcsóbb eszközt, ami pd képességet listázna. Olyan usb triggereket láttam, amivel váltogatni lehet, hogy mi follyon át, de ilyen listázósat nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Áh, köszi.
Szerencsére ilyen van a fiókban :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam a laptopmnak minimum 27W kell. Azalatt kikapcsolva sem tölti, ami kicsit fáj...
Ha tudná, akkor egy sima kicsi mobiltöltő jó lenne egy USB-C-s kábellel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vannak olyan eszközök, amik ha nem a PD szabványon (vagy rosszabb esetben) valami gyártó specifikus szaron keresztül kapják a delejt, akkor egyszerűen nem hajlandóak a lassú töltésre.
Az én jelenlegi dell laptopom is ilyen. Igaz szabványkövető, tehát power delivery képes töltőt vár, de azt elvárja, mobiltöltőről ami ezt nem tudja pl nem fog tölteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oh my sweet summer child
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Nem csak mobilokról volt szó? Ezek szerint rosszul tudtam.
2. A gyártók és a "szabvány" alkotói jobban megérdemlik a f@szkorbácsot
3. Mondj jobb szabványt, amit az EU bevezethetett volna és van lehetőség a gyorstöltésre (50-100W+)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jól értelmezem akkor, hogy ez az EU rendelet hatása?
Nem. A szabvány előbb létezett mint hogy az EU döntött volna bármit is ezzel kapcsolatban.
Valóban ugyanannyi elektronikai hulladékunk lesz ugyan,
Nem.
Most ha van egy PD képes USB-C töltőd, akkor az valószínűleg egy csomó más PD-n tölthető eszközzel működni fog. Eddig minden eszköznek saját
A dolgot árnyalja, hogy néhány gyártó továbbra is erőlteti a saját kis hülye egyéni szabványait és limitációit, de amíg eddig minden laptophoz külön töltő járt, ami más méretű dugót használt, még gyártón belül se volt egységes, most csak arra kell figyelni, hogy egy elég erős PD képes töltőd legyen, és a töltő és a kábel támogasson adott áramerősséget.
de most már megkülönböztetni sem fogom tudni őket, sem ránézésre, sem - dokumentációk hiányában - máshogy?
Illene, mert elvileg a portok mellett kell lennie piktogrammoknak amik jelzik ezeket a képességeket.
És tény, hogy ez nem mindenhol van ott, főleg az olcsó kínai kábelek és töltők aminél nem feltétlenül lesz ez egyértelmű.
Az USB-C nem tökéletes, de azért nehogy már az EU hibája legyen ez is...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Most ha van egy PD képes USB-C töltőd, akkor az valószínűleg egy csomó más PD-n tölthető eszközzel működni fog."
Pl. a SteamDeck töltője vígan viszi a laptopomat is. Így a laptoptöltő már nem is tudom hogy hol van (részben mert a törésgátlója egy gúnyos vicc, szóval inkább a fiókban tartom).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nálam a laptop töltő asztalhoz van rögzítve, mert USB-C töltés okán nem kell magammal vinnem sehova. Irodában a monitorom egy szem C-s kábelen csatlakozik a géphez, arról tölti is, de ha el kell vonulnom tárgyalóba vagy ilyesmi, ott is előfordul PD-s töltő, nem kell saját töltőt dugdosni sehova.
#köcsögeu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szabályozás eleve 2024-től lép életbe, de a laptopok további 40 hónap haladékot kapnak, vagyis 2027-től vonatkozik azokra. Azok az eszközök, amiket ma megvehetsz, még nem kell, hogy megfeleljenek a szabályozásnak.
Továbbá, nem csak a csatlakozóra írnak elő követelményeket. A 15W-nál többet igénylő eszközök az USB-PD szabványt kell, hogy megvalósítsák. A csomagoláson azt is fel kell tüntetni, hogy milyen töltő szükséges az eszközhöz.
Itt van a teljes módosítás, nyugodtan elolvadhatod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
dehatnemerted?! a Zeju elkurta a jueszbiszit!!!!!111 is! :D
visszamenoleges hatallyal :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
faszszopó eju.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Univerzális SOROS Busz. Véletlen? Aligha!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
rog strix notebookhoz 240W-os toltot adtak, ami 370g, vettem hozza egy 65W-os xiaomi GaN toltot ami 66g es type-c-n tolt.
igaz, hogy jatek eseten nem tudna potolni a felhasznalt energiat, de mikor munkara hasznalom, akkor tudja.
neked aztan fura humorod van...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyanolyan baromság mint a szar kuki popupjuk...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ertem, hogy mi tortent. Megprobaltam a revolutos kartyat "szuzkent" hozzaadni (amikor ez a kartya eloszor kerul be Apple Paybe), majd megprobaltam egy masikat torolni es ugy hozzaadni.
Az elso esetben, be kellett irnom a kartya minden adatat, majd jott az SMS kod az aktivalashoz. A masodik esetben, ki volt toltve a kartyaszam (csak az utolso 4 szamjegyet lattam), illetve a lejarati ido, csak a CVV-t kellett beirni. SMS kuldes ebben az esetben is volt.
A revolutnal, a profilon at lehet irni a telefonszamot (ebbol nincs tobb, hogy kiprobaljam). Nem lehet, hogy benn voltak az aldozat accountjabab, majd egyszeruen atallitottak a telefonszamot? Az, hogy volt idegen login, az minimum gyanusan erre utal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köcsög EU :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
rossz lyukba ment a kábel :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt hogyan csinaltam vajon? Biztos vagyok benne, hogy nem ide gepeltem be.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tessék, egy szép példa: https://postimg.cc/gallery/H5K4gYg
A fehér csatlakozót be lehet dugni minkettő foglalatába, de a fekete csatlakozó nem érintkezik és kiesik a fehér foglalatából. Szélességre sem teljesen egyformák.
A magyar ember jelképe a hátrafelé nyilazás. Vakon rohanunk a semmibe, miközben a múltunkat támadjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha mar toltokrol beszelgetunk... Hasznal valaki fali alzatba sullyesztett, es/vagy iroasztalra szerelheto kivitelben USB-PD tapot (es meg nem egett le a haza) laptoptoltesre? Tehat legalabb 20V / 65W cucc erdekel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hasznal valaki fali alzatba sullyesztett, es/vagy iroasztalra szerelheto kivitelben USB-PD tapot (es meg nem egett le a haza) laptoptoltesre?
A két dolog között nem feltétlenül van összefüggés. Használhat ilyent az ember a munkahelyén, akár több tíz km-re a házától, és akkor a munkahelyi töltőhasználattól nem fog leégni a háza, de pl. az is lehet, hogy 20 éve leégett valakinek a háza, és ettől teljesen függetlenül egy ideje használ az új vagy felújított otthonában falba süllyesztett töltőt :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van egy FIXED márkájú FIXC30M-CC-WH típusú PD USB-Type-C-s töltőm, ex vette külföldi útján, amikor azt hitte, elromlott a sajátja. Tud 5V-3A-t, 12V-2.5A, 15V-2A, 20V-1.5-t. (ez van rászitázva az oldalára)
Type-C-s csatlakozójú MTK SoC-al rendelkező telefon nem tölt róla, Type-C-s csatlakozójú UNISOC SoC-al szerelt tablet nem tölt róla, saját Snapdragonos telefon tölt, húgom SnapDragon-os Xiaomi-jét is tölti.
Ebből számomra úgy tűnik, erősen gyártói implementáció, mi miről tölt, ők meg szerintem úgy gondolják, azért van a szabvány, hogy legyen mit be nem tartani.
A Linux nem ingyenes. Meg kell fizetni a tanulópénzt. / Az emberek 66 százaléka nem tud számolni! Gondoljatok bele, ez majdnem a fele!! / Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának. / "Az udvariasság olyan, mint a nulla a számtanban. Egymagában mit sem jelent, de sokat változtat azon, amihez hozzátesszük." - Freya Stark 1893 - 1993
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon sok filléres kínai vacakon kb. úgy van az USB-C "implementálva", hogy két drót be van kötve a +5V-nak olyan helyre ahol nem csinál nagy bajt, oszt' kész (erősen egyszerűsítve). Csak a hozzá adott kábellel és/vagy töltővel működi, semmi mássalA fizikai kivitelen kívül köze nincs az USB-C-hez mint szabványhoz.
De ugyan ez igaz pl. egy csomó Parkside (LIdl) akkus tölthető eszközre (LED lámpák főleg, különböző kivitelekben). USB-C csati van rajtuk, de kizárólag a hozzá csomagolt kis nyúlfarknyi USB-A - USB-C kábellel lehet tölteni, semmilyen (pl. Samsung telefonhoz kapott) USB-C végű töltővel nem hajlandóak feltöltődni.
Jó lenne, ha az EU rendelet nem csak azt írná elő, hogy X meg Y eszközre szabványos USB-C töltőcstalakozás kell, hanem azt is jó lett volna beleírni, hogy ha valamire USB-C (formájú) csatlakozó kerül, akkor az valóban kompatibilis legyen a szabvánnyal, ne random saját elektronika legyen mögötte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
De ennyi esze nincs ennek a gittegyletnek...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na ezt jó tudni, a lidl-t is seggbe kéne rúgni, hogy így átveszi a szart a beszállítójuktól.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mutasd meg légyszives azt a kötelező előírást, miszerint ami fizikai kialakításában USB-C csatlakozó, annak legalább elektromos (bekötés, lábkiosztás) szempontból eleget kell tennie az USB-C (IEC 62680-1-3) szabványnak, illetve azt, ami explicit tiltja a fenti feltételnek meg nem felelő termékek forgalmazását.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Húzz a picsába és mást fárassz!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ricsike kultúrateát fogyasztott reggelire... Ja, nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én a fogyasztóvédelmi törvényben keresném.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szabványok kötelező érvényű alkalmazását nem ott szokás...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha ráírják hogy USB-vel tölthető, valójában ez viszont azt jelenti hogy kizárólag a saját töltőjével - az felveti a kérdést hogy a vásárlót megfelelően tájékoztatták-e.
Különösen ebben az esetben, amikor kizárólag a promóció időszakára érthető el, tehát nem tudsz szabadon vásárolni hozzá kiegészítőt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezért vannak a bejegyzett logók, amiket csak a tanúsított eszközök használhatnak. Vevőként annyi a dolgod, hogy ellenőrzöd a megfelelő logó meglétét a csomagoláson illetve az eszközön, ha az nincs, akkor vagy nem veszed meg, vagy úgy kezeled, hogy az nem USB kompatibilis.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ehhez vevőként ismerned kell a logokat, nekem semmi kedvem az ipari konszernek márkajelzéseinek tanulmányozásával tölteni az időmet. Szerintem a vevők nem megfelelő tájékoztatása, ha odaírják hogy USB töltés, de valójában csak a saját, beszerezhetetlen kábeléval tölthető.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
amióta annyi féle alternate mód van, ki sem férne minden normálisan az eszköz oldalára.
De a csomagolásra, vagy ha van hozzá, akkor a használati útmutatóra ráférne egy kis táblázat pipákkal és értékekkel, hogy mit tud adott példány.
Valami hasonló, csak konkrét eszközre igaz értékekkel.
https://www.thunderbolttechnology.net/sites/default/files/thunderbolt4-…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bárcsak volna valami mód, amivel nem kell képek részleteit tudnom mindenféle elfosott iparban (lásd még China Export), hanem valami hatékonyabb módon lehetne kommunikálni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mire gondolsz? Legyen ráírva angolul, hogy "Can be charged with any PD compatible chargers"? Ezt majd Józsibácsi biztos jobban fogja érteni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Józsi bácsi majd azt csinálja, amit eddig is a kávéfőzővel vagy fűnyíróval vagy bármivel, amiben bizonytalan: megmondja az eladónak, hogy olyat adjon, ami ehhez jó. Az eladó meg talán van annyira képzett, hogy a fenti szöveg alapján jót adjon. Nem feltétlen, elismerem, de hátha.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mikor voltál utoljára mondjuk Mediamarktban? Halvány lilájuk nincs az ott lézengő "eladóknak" a világon semmiről.
Gábriel Ákos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem az egyetlen elvárás velük szemben hogy erősítse meg a vevőt hogy a kinézett termék jó neki - tehát ne menjen ki a boltból. Legalábbis én ezt a stratégiát követném.
Jelentős részük már egyébként gyártó promotere, ő azt mondja amit kiadtak neki. Igazából zseniális a MM stratégiája, még pénzt is kér ezért a gyártótól.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyvállalati környezetben foglalkozom IT szolgáltatásokkal, már kb. 15 éve. Ezer dolog érdekel, tájékozottabb vagyok mint az emberek túlnyomó többsége - de így is nagyon - nagyon korlátosak az ismereteim. Nem várhatod el, hogy egy minimálbér körül foglalkoztatott eladó ismerje mondjuk az USB szabványokat, kiemelten az azokkal kapcsolatos hiányosságokat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ők azzal reklámozzák magukat, hogy szakemberek, hogy ők tudnak segítséget és terméktámogatást nyújtani? Hát ki a fenétől várjam el azt, hogy tudjon töltőt adni az eszközhöz amit veszek, mint attól, aki szakemberként azt rám akarja erőltetni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ugyan már :)
Kamaszkoromban még létezett Ezermester bolthálózat, mindenféle alkatrészeket (magnó, rádió bármi) forgalmaztak. Ott volt eladó egy ismerős lány, többször bementem dumálgatni, persze volt jó pár eset, hogy a vevők kerestek ezt-azt, a csajnak fogalma sem volt, hogy mi az, én meg szóltam, hogy ott van az X polcon balról a harmadik fakkban :)
Szerintem jelentősen nem változott a helyzet, legfeljebb annyiban, hogy az ilyen alkatrészboltok kikoptak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arra, hogy ha rá van írva, hogy USB, akkor az ne csak a megfelelő USB logóból lehessen kideríteni, meg igen arra, hogy ha ez kevés, akkor legyen ráírva az, hogy USB-PD, vagy akármi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Apple a Lightning esetén kontrollálja az ellátási láncot, illetve licencdíjat szed. Így ők döntik el kinek és milyen feltételekkel licencelik a technológiát, akinek nincs licence az nem tudja használni a csatlakozót. Emiatt csak azoknak a gyártóknak érdemes azt használni, akik Apple eszközökkel szeretnének kompatibilisek lenni, egyébként nem éri meg. Ezzel szemben USB csatlakozót bárki beépíthet bármibe, azért nem szed az USB-IF licenc díjat. Amit feltételekhez tud kötni, az a bejegyzett nevek és logók használata.
Itt láthatod mik vannak bejegyezve az EU-ban az USB-IF részére. Az "USB", "Universal Serial Bus", "USB Power Delivery" elnevezések nincsenek bejegyezve, az "USB-C", valamint "USB Type-C" viszont folyamatban van. Nem tudom miért van ez így, de emiatt elvileg bárki ráírhatja egy eszközre, hogy az USB kompatibilis, az USB-IF nem fog tudni ellene tenni semmit.
EEVblog fórumban van egy érdekes topic ami ugyanezt a kérdést járja körül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tldr: az Apple jobb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként ezt nem tudom miből szűröd le.
Tudod mit adok? A lightning csatlakozó foglalat és fej strukturálisan jobb, mint az USB-C.
Ennyi.
Egyébként miért is jó, hogy pár kifejezetten iPhone-hoz hardvert gyártó felet leszámítva senkinek se volt érdeke lightning csatlakozós eszközöket csinálni, és az összes apple felhasználó szórakozhatott néha kétféle átalakítóval is akár?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt, tudom, hogy amire konkrétan reagáltál, abban már ez volt, de fölötte általánosságban volt az, hogy logót kell nézegetni, én meg azt általánosságban nem szeretnék, akkor sem, ha pont a konkrét esetben az USB-IF balfasz.
Másrészt meg igen szomorú, hogy az USB-IF ennyire balfasz.
Harmadrészt meg nem érzem, hogy érdemi különbség lenne bejegyzett nevek és bejegyzett logók között, a logókat is el lehet felejteni, és akkor azt is az rajzol rá aki akar. Én meg utoljára mikor néztem, az ó egyiptomi írásmód reneszánsza még korlátozódik a csetre, meg a politikai plakátokra, hadd ne kelljen képeket nézegetnem latin betűk helyett ilyenkor.
(Negyedrészt akár konkrét szabályozás hiányában is lehetne ám az, hogy a gyártók feltüntetik, hogy mi is van a dobozban.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a gyártók feltüntetik, hogy mi is van a dobozban.
Egyébként ez többször felmerült már itt indokként, hogy feltüntethetnék, de nem ez történik?
Leszámítva a kínai olcsó vackokat, nem az van, hogy ha veszel egy telefont, laptopot, akkor ha a dobozra nincs is ráírva, de az online specifikációban ott van, hogy hány port milyen attribútumokkal rendelkezik?
Nyilván nem az árukereső rövid leírásában kell keresni az infót, remek lenne ha ott is elérhető lenne, és lehetne rá szűrni, de a gyártó azért ezt el szokta árulni.
Ugyanez a töltőkkel, hubokkal. Pont a múltkor vettem mindhármat (kábel a harmadik), nem okozott problémát találni se töltőt, se kábelt, se hubot amiről pontosan tudtam hogy milyen szabványt támogat és hány watton.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért volt zárójelben, mert azért ja, ott szokott lenni, csak hát a konkrét példa vmi LIDLös balfaszság volt.
Bár azért nem tudom, ahogy mások is mondták, a kábelek szerintem is botrányosak. Meg azért ilyesminél szerintem nem annyira "nyilván", hogy ne az árukereső rövid leírásában legyen, főleg töltő/hub/kábel esetén mégis mi a fenének kellene rajta lenni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a konkrét példa vmi LIDLös balfaszság volt
Na igen, az szerintem belefér a kínai vacak kategóriába.
nem annyira "nyilván", hogy ne az árukereső rövid leírásában legyen
Jogos. Amúgy nem néztem meg, hogy ott van-e vagy sem. Kábeleknél akár ott is lehet. Szóval nem saraznám őket emiatt.
Viszont az tény, hogy a hasonszőrű oldalak, online boltok egyszerűen technikai részletkérdésként kezelik ezeket az információkat, és nem igyekeznek kereshetővé tenni.
Amikor laptopot kerestem pár éve nagyon nehéz volt olyat találni, amin a számomra megfelelő paraméterekkel rendelkező C csatlakozók voltak, nem csak azért, mert a többi szemponttal együtt kevés ilyen laptop lenne, hanem mert egyszerűen a legtöbb oldal ahol böngésztem nem árulta el, hogy mit tudnak ezek a csatlakozók.
Egyszerűen nem tartja senki fontos információnak. De ez nem gondolom, hogy a szabvány hibája lenne.
Esetleg a gyártó hibája esetleg az, hogy a milliós árkategóriájú gépek gyárói is fillérbaszkodnak, ahelyett, hogy odapakolnák a mindent tudó portot. De az is tény, hogy egy laptopon teljesen felesleges 2-3 töltő port, szóval ezért sem igazán hibáztatom őket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, az szerintem sem a szabvány hibája, ezzel együtt az a katyvasz, ami az usb-c környékén van szerintem jelenleg elég borzalmas. Az EU szabályozás szerintem fog segíteni, nem is feltétlen az usb-c, hanem a pd előírása miatt (igazából ha már csak a kábelre redukálnánk a hasfájást, az is sokat segítene, menjen az apple seggébe a szabvány töltőről a thunderbolt kábel, ha nekik ettőé jobb). A kábelek jelölésével viszont nagyon kéne valamit kezdeni (azzal szerintem nem csináltak semmit), mert az gyak nem létezik. Próbáltam én több random műszaki boltban thunderbolt dokkolóhoz venni kábelt, ha már arra jártam, nem sikerült. Ráírva semmire semmi használható, eladó szerencsétlen azt se tudja miről beszélsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, mondjuk a thunderbolt - mivel licences - pont jelölve van a kábelen, ha megfelel annak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy tulajdonképp tudná a kábel, amit kell, csak nem fizetett licenszet az olcsójános gyártó. :)
Azon túl, hogy USB-C nem emlékszem, hogy láttam-e áttúrás után egyetlen kábelt is, aminek a dobozán szerepelt volna plusz infó (a hossza, az igen), már az is kihívásokkal küzd időnként, hogy mind a két vége rá legyen írva. Eladók közül meg N ből N-1 pingvinezett, hogy azt se tudja, mit akarok, egy mondta, hogy itt olyan nincs. Pedig abba még bele se mentünk, hogy TB3 vagy TB4.
Értem én, hogy ez egy rettenetesen speciális igény, senkisenem használ ilyeneket, de valahol siralmas, hogy random kisebb/nagyobb műszaki boltokban nem lehet kapni, és láthatólag a csodanagy usb-c egységesedésben már megtippelni is nehéz. Igen, reiterálnám, hogy a nehézség se akarja ezt fejben tartani, meg hosszan olvasgatni, hogy most mi van ráírva, és mi nem, és azon akkor most keresgéljek logót, vagy feliratot. Nem kellene ennek ekkora bajnak lenni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha lenne hozzáértő eladó, akkor a fizetése akkora felár lenne a termékeken, hogy inkább webshopban vennéd meg, ahol nincs eladó se, ezért aztán, ha nem kifejezetten egy szűk szakmai rétegboltról van szó, akkor a boltokban nem találsz hozzáértő eladót.
Ettől még a gyártó kurva anyját, hogy nem tudja ráírni azt, amit a kábel IC-ben bekonfigurál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És akkor visszatértünk oda hogy a dell monitorhoz dell kábel, az lg monitorhoz lg kábel.
Mert az lg monitor nem megy a dell kábellel.
Éljen az USB-C és a szabványosítás.
Gábriel Ákos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondj jobbat. Az nem válasz erre, hogy Thunderbolt vagy Lightning, mert ezek vagy marginálisan vannak jelen a piacon, vagy egzaktul egy gyártó saját eszközeivel működnek (lásd x monitorhoz x kábel). Ha ezek közül választanánk olyat, hogy legyen minden eszközön ilyen csatlakozó, akkor ezek a kábelek és protokollok kurvulnának el, mert átlagember nem fog venni egy fél méter kábelt 15-20 ezer forintért, megveszi az olcsót, bruttó 2 ezer forintért.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Uh, nekem a Thunderbolt 3 vs USB-C nem volt eddig tiszta.
Most találtam egy ilyet a világ túlfelén, sztem elég korrekt leírás:
https://www.cablechick.com.au/blog/complete-guide-to-thunderbolt-usb-c/…
Szóval nekem Thunderbolt 3 kábel kell.
Gábriel Ákos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
sub a linkedre!
Azért valahol elbaszott egy világ lett ez a mai, ha 1 többé-kevésbbé már elterjedőben levő kábel megvásárlásához már ilyen terjwdelmű szakirodalommal felvértezve kell a boltban megjelenni. Illetve a logók, piktogrammok és egyéb jelölések meglétét kutatni. Ha meg kötözködik a vásárló, és a boltos mondja h. bissztos jaó lesz az, nem kell parázni h. nincs rajta a plecsnis logós jelölés, határozottan ellentmondani neki. Mikor meg a vásárló köti az ebet a karóhoz, h. látni akarja a tetves logót azon a kurva madzagon amit meg akar venni, még az eladó fogja hülyének nézni h. ez meg mit akadékoskodik, miért nem fogja amit az eladó előszörre a kezébe nyom, és megy a dolgára végre?
Egy kurva usb-c kábelről beszélünk! Nem pedig vmi speckó űrkutatásban vagy a cern-ben az LHC számára egyedileg legyártott 1 darab a világon máshol nem létező, szuperspeciális szélsőséges körülmények között használt kábelről....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Job security, entry barrier stb.
Nezd a jo oldalat. 2-3 even belul nem csak viz- es villanyszerelot kell 30ezres kiszallasi dijjal hivni, hanem szamitogepszerelot is. Aztan visszajonnek a regi szep idok, amikor nem mindnki nyomogathatta csak ugy a billentyuzetet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na majd, ha az usb4 -gyel is találkozol :D
Múltkor egy ilyen usb4 kábelt vettem a tb3 gpu dokk és a tb4 portos laptop közé és működik nekem
https://kabelvilag.hu/Microconnect-Premium-USB-4-Gen-3-2-kabel-1-2m
Linux alól nézve azt hiszem nem láttam különbséget a logban csatlakozáskor a gyári tb3 kábele és eközött az usb4 kábel közt.
Itt is írnak pár különbséget köztük (tb3/4/usb4)
https://www.macworld.com/article/675887/thunderbolt-4-vs-thunderbolt-3-…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Alapvetően igen, a gyártó kurva anyját, egyetértünk. Nekem teljesen megfelelne, ha fel lenne rá írva, én nagy duzzogva elolvasom melyik kell nekem. Éa ha rá van írva, akkor ennyi mintaillesztés még az alapvetően nem hozzáértő eladónak is könnyebben menne, aztán tudna segíteni szerencsétlen bölcsész kislánynak +10%-ért megtalálni, hogy melyik kábel kell neki a nemvagyokhülye boltban.
(Meg egy kicsit azért általában a tech/landscape kurva anyját is, IC a kábelben, az, meg a 4 féle töltő stratégia fejenként 3 iterációban, random módon opcionális ilyen olyan subchannel meg a faszom.... Valahol azért nem normális, hogy alapvetően mindennapi konzumer cuccokhoz ekkora katyvasz van. Valahol az ember visszasírja, amikor a gép hátulján voltak különböző csatik, ami véletlen egyforma volt, az szín kódolva, és ez a nem nicheben jó volt, töltőből meg volt 3 féle fej, rajta volt, hogy hány volt, hány amper, a legnagyobb kibaszás a kint vagy bent van a plusz volt, azon azért egyszeri ember is elment, ezt a lófaszkodást tényleg elképzelni nem tudom, hogy látja át ilyen jellegű műszaki háttér nélkül akárki.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az a baj, hogy nincs ráírva, hanem hogy az se garantál semmit, ha rá van írva. Pl. a fent említett Lidl-ös tölthető eszközre is rá lehetne írni, hogy "USB charging" vagy "USB power delivery", miközben a megoldásnak semmi köze a szabványhoz.
Én megértem, hogy ez vevőként frusztráló, de nem feltétlenül balfaszság, inkább stratégiának mondanám. Ráadásul sikeres, gyanítom az EU sem tenné kötelezővé bizonyos eszközökön, ha nem terjedt volna el ennyire az USB-C, vagy licencdíjat kellene fizetni érte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Továbbra is azt mondom, hogy ez nem felel meg a fogyasztóvédelmi jogszabályoknak most sem. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igy. Lidl/Parkside kis multitool toltoje type-C csatlakozos, de a tap valami 13V-os akarmi. Gondolom brummog is rendesen.
Az irany jo, de meg erolkodni kene picit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na várj. És ha bedugod a hozzá adott tápot az USB-C csatlakozójával mondjuk egy mobilba, akkor azt megsüti?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha kuldesz egy mobilt, radugom szivesen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az USB-C egyik óriási hibája hogy a kábelen is múlik mit tud a rendszer. Ha a kábel nem tudja a PD-t, vagy csak egy irányba tudja (!) akkor a töltő akár ártatlan is lehet.
Gábriel Ákos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez cserébe az előnye is, mert olcsóbb és vékonyabb is tud lenni egy olyan C kábel, aminek nincs szüksége arra, hogy tudja a PD-t.
Nem baj hogy van választék, a baj a pontatlan jelölés és a csomó kínai vacak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Utálom hogy minden egyes alkalommal a neten kell utánatúrjak hogy adott gyártó adott modellje (egy nyavalyás kábelről beszélünk!) tudja-e ami nekem kell. És aztán ha a net pontatlan akkor így jártam.
Gábriel Ákos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez olyan mintha a villamossági boltban vehetnél olyan vezetéket ami eleje és vége között vezet (ez a fullextrás) meg vehetsz olyat is olcsóbban ami kicsit vékonyabb de valahol meg van szakadva.
Esetleg egyáltalán nincs benne réz (és szuperolcsó).
Ez baromság.
Gábriel Ákos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg egyáltalán nincs benne réz (és szuperolcsó).
Azért próbálkoznak a CCA-val :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyébként a villamossági boltba vehetsz vékony rézkábelt, amit aztán ha beszerelsz és felkapcsolod a villanyt, elkezd lángolni a kábel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egyáltalán nem olyan.
Inkább olyasmi, hogy a villamos boltban vehetsz három vagy kéteres kábelt is ugyanarra a célra. Vagy vehetsz vastagabb vagy vékonyabb erű kábeleket más felhasználásra.
USB-C-ből is van olyan, ami azért nem tud PD-t, mert nem rakják bele feleslegesen a drága technológiát (mert ezekben már az is van, nem csak drótozás) hogy elvigye a 100 wattot, ha neked csak adat transzfer kell.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, ez olyan, hogy bemész a boltba, akarsz venni kábelt és van MB, MT, MM, MZSL, GT, NYY és NAYY földkábel; mindez 0,15-ös keresztmetszettől akár 500-as keresztmetszetig, jel- vagy energiaátvitelre, alumíniumból és rézből 3, 4, 5 vagy több érrel. És ott állsz, és panaszkodsz, hogy a faszé' nincs csak egyféle, ami mindenre is jó.
Tényleg nem értem, hogy miért kellene minden egyes kábelnek támogatnia a 240W PD és 40Gb data lehetőségeket. Ami hiányzik, az valami egyértelmű jelölés a kábelen, hogy mi a faszra jó. IC van benne, tehát mind a két vége meg tudja beszélni, hogy ők mire képesek és a kábel erre alkalmas-e, szóval kár nem lesz belőle.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De miért kellene minden kábelnek tudnia a 240 wattos töltést? Ha én arra használom, hogy adatokat vigyek át rajta, akkor minek fizessem meg a vastag kábel felárat?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az Ethernet egyik óriási hibája, hogy a kábelen is múlik, hogy mit tud a rendszer. Ha a kábel nem tudja a gigabites sávszélességet, akkor a hálózati kártya akár ártatlan is lehet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mikor találkoztál utoljára olyan kábellel ami nem volt hibás és nem tudta a gigabitet?
Gábriel Ákos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem arról van szó, hogy a kábel hibás-e. Hanem arról, hogy abból is volt ugyanúy sokféle, amikor átmenet volt. Lehet, hogy a te emlékedből már kikopott az az időszak, amikor még egyszerre létezett és kellett raktáron tartani 10BASE-T, 100BASE-TX, 1000BASE-T kábeleket, és a vevőnek nem volt mindegy, hogy melyiket veszi meg. Csak ez az idő elmúlt, és most már jóval kisebb a változás ezen a téren.
Az, hogy az USB esetén konstans átmeneti időszak van, mert egyre több és több funkciót pakolnak bele a protokollba, az egy adottság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1 vagy 2 éve volt szerencsém egy kábelhez ami 100 megabitet engedett csak. A kacatos dobozomból került elő, ahol annyira régi kábelek azért nem voltak. Fogalmam sincs mihez adták, hogy került oda.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha 2 érpár volt csak benne, akkor nem csoda. Ilyeneket bátran csomagolnak azokhoz a routerekhez, amiknek nincs gigás portjuk, csak 10/100-as.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valószínűleg valamelyik szolgáltató által adott kütyühöz kaptam, csak az sem feltétlenül érthető, hogy ezeken miért létezhet gigabit alatti port így a 21. században.
Annyira drága lenne, hogy ezen spórolnak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mostanában nem figyeltem, de egy ~5 éve még majdhogynem vadászni kellett, hogy ugyan már az n-es wifi mellé ne 10/100-as switch legyen már a random otthoni szappantartó routeren.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Annyira drága lenne, hogy ezen spórolnak" - Még az is lehet: a két érpár pont fele annyi vezeték (réz), mint a négy érpár...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyszerre létezett és kellett raktáron tartani 10BASE-T, 100BASE-TX, 1000BASE-T kábeleket
Ezt hívják úgy, hogy fejlődés...
10 Mbps esetén még elég volt CAT3-as kábel, de 100 Mbps-hoz már legalább CAT5-ös kellett. Szerencsére a CAT5-ös és az azt felváltó CAT5e kábelek vígan jók 1000 Mbps-ra is, szóval azért olyan nagy tragédia nem volt ebből, főleg, mivel a 10 megás ethernet hamar kihalt, ma meg már otthon is gigabittel nyomulhat bárki, mert megfizethető, de akár a 2,5 Gbps is mehet, mert a CAT5e azt is szépen viszi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nem lennének mobilok, meg nagyon lapos lapstopok, az Rj45 lehetne nyugodtan az USB-C.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na de mit vinnél át rajta? Mi lenne a protokoll? Az itt a lényeg. Ethernet? Abból melyik verzió? Vagy valami más?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hány óriási hibája van az ethernetnek?
Minden olyan kábel alkalmas gigabitre, ami megfelel a gigabites ethernet által támasztott feltételeknek. A gyártók pontosan tudják, hogy mit kell tudnia a kábelnek, ezért olyant gyártanak :) Természetesen előfordulhat a piacon olyan kábel, ami nem alkalmas gigabitre, de akkor ott nem az ethernet a hunyó, hanem a gyártó, de az a gyártó (illetve az, aki ilyet forgalmaz), nem marad túl sokáig életben a piacon. Ha "normális" helyen vásárolsz, ilyenbe nem nagyon futhatsz bele. A mai kábelek legalább CAT5e minőségűek, ha megfelelő csatlakozókat és szerszámokat használsz hozzá, ha betartod az előírásokat, akkor nem lehet baj. Az ethernet jól kitalált átviteli megoldás, ráadásul igen jól dokumentált, minden más hasonló gyakorlatilag kihalt mellőle a rezes megoldások közül, gyakorlatilag csak ez van, csúnya lenne, ha óriási hibái lennének...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, USB-C-vel ugyanez a helyzet, csak épp a gyártó ugyanúgy a piacon marad, mert nem szakemberek hanem átlag laikusok veszik a kábeleket, akik mit se értenek abból, hogy a kábel milyen sávszélre alkalmas vagy sem, megveszik mert szép, vékony, vagy mert lapos, feltekerhető, textil borítás van rajta ami megy a telefontokhoz, stb.
Ráadásul még olcsó is.
És elégedettek, hiába vettek technikailag szart.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az univerzális dolgok olyanok, amik több mindenre alkalmasak, csak éppen egyik dologra sem igazán jók. Ez sikerült tökéletesen implementálni. Jöhet a következő az univerzális autó. Ne fogyasszon semmit, kicsi legyen, tudjon terepen menni és bírjon el 100 tonnát :D
A tömegek sohasem szomjúhozták az igazságot. A nekik nem tetsző bizonyságok elől elfordulnak és inkább a tévedést istenítik, ha ez őket elkápráztatja. Aki illúzióba ringatja őket, úr lesz fölöttük, de áldozatuk az, aki megpróbálja őket kiábrándítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon jól hangzó általánosítás, csak itt semmi értelme.
Az USB-C teljesen jó univerzális eszköz egy csomó mindenre. A felrótt hibák nagy része se feltétlenül a szabvány vagy hibája.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kis áramigényű dolgok töltésére pontosan tökéletes az USB-C csatlakozó előírása. Épp, hogy a magasabb szabványok (pl PD3) előírása lenne értelmetlen pénzkidobás, hiszen ki akar 20000 forintos, laptop töltésére és 4k jel továbbítására alkalmas kábellel tölteni egy 5000 forintos zseblámpát vagy Tesco-gazdaságos feltöltőkártyás butatelefont.
Ez a szabványosítás ugyanolyan jó, mint az Europlug: nem mindenre jó megoldás, mert nincs földelve, nincs benne 3 fázis, nincs kötelező polaritás, nem megy róla a szauna vagy a betonkeverő, de az EU majdnem minden tagállamában bedughatod a konnektorba, és "just works".
Vagy gondolj a Bécsi egyezményre, ami előírja nagyjából a közlekedési szabályokat, a táblák kinézetét, a rendszám tulajdonságait, és ennek köszönhetően tudunk autózni külföldön, anélkül, hogy a sofőrnek és az autónak le kéne vizsgáznia minden országban. Ettől még minden országnak vannak sajátos szabályozásai, táblái, és egy túlméretes vontatványhoz külön kell intézni az útengedélyt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolj a 230V-os csatlakozóra. Néhány "nekünk van sajátunk" ország kivételével Európában nagyjából egységes.
Ennek 16A a max terhelhetősége (ha a vonalbiztosítás engedi). Felette vannak a szintén szabványos ipari csatlakozók 400V 3x125A-ig. Ez utóbbiak már szép méretes cuccok.
Lehet hogy USB terén is érdemes lenne a "normál" kisfogyasztású cuccok és a nagyfogyasztók között kettébontani később a dolgot? Ekkor ránézésre tudod, hogy a telcsihez és a 15 wattos notebookodhoz okés a cucc, de ne ezzel akard táplálni a 150 wattos ROG kategóriás laptopodat?
Az USB-PD terén jelenleg csak 1 lépcsőfok van, aztán ezen belül a készülék (táp, fogyasztó) belsejében válik el, hogy hány wattos. Ránézésre nem látszik különbség és a felsőbb fogyasztási kategóriák felé egyre nyögvenyelősebb ez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az europlug, ami egyseges az nem csak 10A? 16A kepes dugoddal mar erhetnek meglepetesek egyes orszagokban, ahol az egyseges europluggal nyugodtan kozlekedhetsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aaaa, akkor meg 2.5A (nem neztem utana), de egy a biztos, a mindenhol kompatibilis dugon (europlug) nem vihet 16A-t, a 16A kepes dugo meg nem kompatibilis a teljes regioban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://www.worldstandards.eu/wp-content/uploads/electricity-tiles-type…
Kevés EU ország van, ahol nem jó.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez pont egyike az univerzalisabb dugoknak, aminek az is jo, ha a fold a socket oldalan, meg az is jo, ha socketbol kiallo pockon van. De ha neked pont olyan dugod van ami csak az egyik, akkor maris lehet pislogni. Mind a ketto iranyban talalkoztam mar meglepetessel. Ott, az itteni hajszarito "hamis" foldelt dugoja okozott meglepit (nem volt erintkezo a foldelesnel, de nem volt lyuk sem, hogy a cseh foldelesi pocok "beleferjen"), visszairanyban meg onnan vasarolt furogep feszitette vegtelen erovel az itteni konnektor foldelesi "nyelveit".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ide kapcsolódik:
https://ww1.microchip.com/downloads/aemDocuments/documents/UNG/ProductD…
7. oldaltól a blokkdiagramok érdekesek. Source és sink mode. Azaz tápforrás és fogyasztó módokban egyaránt alkalmazható.
A tok az USB-PD vonalak jelzését kezelő alegység + ARM Cortex M0 mikrovezérlő együttese.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a baj, tudod, hogy részinformációkból és hiedelmekből építesz fel komplett légvárakat.
A Type-C egy csatlakozó, az EU rendelet pedig USB-PD töltési módot ír elő, 2021-ben fogadták el és szokás szerint hagy elég időt arra, hogy a gyártók és tagállamok átálljanak erre. Konkrétan:
A tagállamok ezeket a rendelkezéseket 2024. december 28-tól alkalmazzák az Ia. melléklet I. részének 1.1–1.12. pontjában említett rádióberendezés-kategóriákra vagy -csoportokra, és 2026. április 28-tól az Ia. melléklet I. részének 1.13. pontjában említett rádióberendezés-kategóriákra vagy -csoportokra.
Röviden: laptopok esetén 2026. április 28-tól kötelező, minden másnál 2024. december 28-tól. Mindez pont azt akarja megszüntetni, amivel most találkoztál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És mire bevezetik nem lesz ez elavult?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a zEU-t nem érdekli.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt véleményed szerint mennyi időt kellene adni a gyártóknak és a tagállamoknak erre az átállásra? Másrészt a Type-C közel 10 éve velünk van és nem néz ki úgy a helyzet, hogy a következő 1-3 évben kikopna és jönne helyette valami teljesen új.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, az EU leult a tevezoasztalhoz aztan osszedrotozott tobb type-c megoldast is. Azten elment pisalt egyet, mert tul sok sort dobott be. Amugy ha jol tudom az EU wcpapirt sem hasznal, amikor ki kell torolnie a segget. Sot a multkor lattam, hogy a falhoz szoritott ket USB-C-t is a trafik elott es megzsarolta oket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni