Amikor megvettem a Prius Plug-In -t, a fiam mondta ugyanezt lassításnál :). Mondjuk én imádom. De azért van mellé egy VFR1200F is ha borzongani akarok.
Ezek azok a videók, amiben az elektromos ideig-óráig jobb mint a benzines, de közben lelakja az akkut (talán figyelmeztet is a ludicrous mód bekapcsolásakor), fél órát kell felfűteni a leadott teljesítményhez, ...?
A McLarent hidegindítás után egyből lepadlózod, ugye?
Az akkupakkot akkor kell melegíteni pár percet(!), ha kifejezetten a legnagyobb elérhető teljesítményt akarod kihozni belőle. Minden különösebb melegítés nélkül is legyorsulod vele az utcai autók 100%-át, a sportautók 99%-át és a szupersportautók 50+ százalékát. Egy ötszemélyes családi autóval, aminek az árából egy fél McLarent sem kapsz! (Sőt, praktikusan semmilyen szupersportautót sem.)
Félreértés ne essék: ha a kettő közül lehet választani sportolási(!) célra, én biztosan a McLarent választanám. Ettől függetlenül: a Model S-ből már a "sima" Long Range is döbbenet, a Plaid pedig pláne. Nevezzünk leginkább technológiai demónak, mint utcára értelmes választásnak.
Így van, egy idegen nyelv valamelyik szavát magyarosan leírni vagy kimondani nem azonos a fordítással.
Sőt valójában az ilyen gyenge tükörfordítás többnyire biztos jele annak, hogy az illető nem tudja miről beszél/ír. Szerintem ennek egyik legprimitívebb esete, az "abszolút" téves használata.
csillagászoldalakon használják a masszív szót a massive fordításaként. IT oldalakon pedig a diszkrét-et a discrete fordításaként (videókártyáknál.)
massive = nagytömegű, óriási
discrete = különálló, nem egybeépített, magában is értékelhető
Az újságírók már nem csak fordításként, hanem önmagában is használják a praktikusan = egyszerűen egyenlőséget.
Abból is látszik, hogy öreg vagyok, hogy az összes hajam égnek áll ettől az egésztől. A mai fiatalság! Bezzeg a mi időnkben mindenki Kölcsey gyanánt ápolta és gondozta, gyomlálta a nyelvet! Aha :D
Nem. Egyszerűen annyi van, hogy bár magyar vagyok, de munkámból adódóan rettentően sokat olvasok angol szöveget, és egyes szavak néha, hirtelen angolul jutnak eszembe.
Kifejezetten bosszant hogy a híres mondás megfelelőjeként a "nyelvében él a nemzet" alapján amikor az "edukáció" és a "reputáció", "abúzus" és hadd ne soroljam miket találok, felvetődik bennem a kérdés hogy ez most akkor egy modern honfoglalás vagy pusztán az anyagi és egyéb álmaink kergetése miatt közelebbinek érzünk ami miatt olyan nyelvre írjuk át a jóval több kombinációval/részletesebb kifejezéssel rendelkező nyelvünket?
Nem gondolnám hogy a "fantázia" kifejezés helyett annyira ismeretlen lenne a "képzelőerő", persze nem akarok egy új témakört indítani emiatt és értem azt is, hogy könnyebb különösen a programozásban található kifejezéseket inkább angol kifejezésként meghagyni, azt azért viszont furcsállom hogy lassan egyetlen ország ahol a hivatalos nyelv az angol sem tagja annak az EUnak, ahol a hivatalos nyelv mégis az angol...
A McLaren-nek a pedigréjében benne van 50+ évnyi motorsport királykategóriájának tapasztalata, know-how-ja. Vannak rajta rendes fékek, van benne carbon fibre monocoque stb. ami garantálja, hogy nem csak gyorsan tudsz vele menni, de adott esetben meg is tudsz vele állni, vagy túlélsz benne egy komoly balesetet.
A McLaren-t nem padlózzuk le, de nem is kell 30 perces felkészülés neki. Ugyanazt a teljesítményt adja le 10 padlógázos kör után is és nem öli meg az akkuját az erőfitogtatás.
A McLaren vs. Tesla egy vicc, biztosan lennének a Tesla-nak pillanatai, amikor remekelni látszik, de ez nem jelenti azt, hogy az egy sportautó.
Azt írtam: a Tesla egy ötszemélyes családi autó. Pont az a vicc, hogy egy ötszemélyes családi autót ma néhány "mosógépmotor" felhasználásával meg lehet úgy csinálni, hogy úgy gyorsuljon, mint egy végletekig kiegyezett, űrtechnológiás szupersportautó.
A másik, amit mindig mindenkinek elmondok, hogy NEM prémium kategória, mégis ez valamiért becsípődött az embereknek. Más se folyik a vízcsapból, minthogy "há-há, milyen gagyi a belseje egy Audihoz, BMWhez, Mercedeshez képest..." Azokhoz képest az, de hogy a faszér kell azokkal összevetni?
A Tesla, ahhoz képest, hogy egy családi autó, kurva jól megy, gyakorlatilag úgy, mint egy szupersportautó. A Tesla, ahhoz képest, hogy egy családi autó, egész ügyes futóműve van, de egy sportautóhoz képest nyilván szar az a futómű. A Tesla, ahhoz képest, hogy családi autó, egészen ügyesen kanyarodik és megáll, de egy sportautóhoz képest nagyon szar a fék, konkrétan a harmadik féktávra megfő.
Egyszerűen miért nem lehet mindent a saját kategóriájában összehasonlítani?
A Model 3 és Model Y árkategóriájában nem nagyon van prémium konkurrens. Ott leginkább a VW ID sorozat, a Skoda Enyaq, KIA EV6, Hyundai Ioniq 5 (stb.) a vetélytárs, ezek sem prémiumok. Jelenleg talán a BMW iX3 a legerősebb prémiumszerű vetélytárs, illetve majdnem a BMW i4 lett az, csak aztán a baromi versenyképes indulóár (22,6M) után hirtelen kilőtt az ára a 28-36M közötti ársávba.
Itt teszem hozzá, hogy a BMW néha nagyon jól árazza az elektromos termékeit, és ráadásul még a technika igen is jó mögötte. (Aztán rájönnek, hogy elkélnek azok a vasak drágábban is...)
A Model S árkategóriájában már vannak prémiumok, de valahogy egyik konkurrens sem olyan erős, hogy azonnal rohanni kellene érte. Én kiváncsiságból körbeszagoltam a Mercedes EQ* sorozatot, és nagyon nem estem hanyatt, nomeg azokat is fel lehet ám tornászni a 60-70M ársávba. Másrészt, a Model S jelenleg irreálisan kurva drága, mert évekig nem lehetett hozzájutni, a Tesla meg ügyesen hozzáárazta a kielégítetlen kereslethez. Várj vele pár hónapot és meglásd, le lesz árazva (ugyanúgy, hogy a Model 3 is kurva drága volt kb. másfél évig.)
Itt félreértés van, az emberek nem más gyártók - épp gyerekcipőben járó, ráadásul alsó-középkategóriás - elektromos autóihoz viszonyitva húzzák a szájukat a tesla minősége kapcsán, hanem az azonos árkategóriájú benzin/dizel autókhoz.
Az, hogy az 40+ milliós model s pár évvel ezelőtti változataiban 2 zónás klima volt, botrány minőségű bőr, illesztések, anyagminőség az bizony röhej.
Azóta ez kicsit javult, de ma sem ér fel egy 10 éves bmw-hez sem minőségben. Tehát amikor 30-40-70 milliós tesla-ról beszélünk, akkor nyilván egy bmw-audi-merci 30-40-70 milliós autóihoz viszonyitjuk a minőségét.
(hozzáteszem, erősen gondolkozok egy model s vásárlásán)
Azt egyébként nem értem, hogy miért nem csinál a Tesla többféle modellt. Persze lehet, hogy egy-egy új modell kifejlesztése túl sok idő és energia, és nem tudnak erre koncentrálni (lásd Cybertruck).
Szerintem is jó ötlet lenne, ha lenne kombi verziója a szedánoknak, illetve ha lenne valami MPV/People carrier/Minivan verzió, ami az USA-ban nagyon elterjedt családi autó típus. De persze egy kombi vagy egy minivan nem szexi.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
A Teslánál minden a gyártási hatékonyságról szól. Nem véletlenül szántották be a különböző felszereltség opciókat is. Régen választható volt fix lemeztető és nyitható üvegtető. Most van egyfajta fix üvegtető. ("arany középút")
Azt megértem, hogy ha valaki megrendel egy létező modellt, akkor nem választhat opciókat, mert így a Teslának jó.
De az anyuka, aki minivan-nel viszi iskolába / különórára a mondjuk 4-5 gyereket, az eddig se azért vett tolóajtós minivan-t, mert az egy szexi autó, hanem azért, mert praktikus. Az, hogy van 6 üléses SUV, az kényszermegoldás. Eddig se 7 üléses SUV-ot vettek, mert arra a célra, amire nekik kell, nem annyira jó.
Azt mondom csak, hogy azzal, hogy ezekre az igényekre nem is lőnek, a piac egy részéről lemondanak önként.
Elképzelhető, hogy majd egyszer lesz(nek) olyan modell(ek) is, amik ezekre az igényekre (is) jók, de nekem az az érzésem, hogy nem ez a koncepció.
Nekem pl. tetszik a Tesla, de egyáltalán nem érdekel az, hogy baromira tud gyorsulni. A Tesla boltban az eladókkal beszélgetve meg úgy tűnik, hogy valamiért mind a gyorsulást akarja kidomborítani. Mert az szexi. Szóval az az érzésem, hogy Elon kitalálta, hogy szexi autókat akar gyártani, és tök mindegy, hogy az a piacot lefedi-e vagy nem, szexi autók lesznek csak, és kész.

De akkor mi a fasznak hasonlítgatják? Ki fog ezzel a versenyautókhoz képest ratyi biztonsági megoldásokkal rendelkező családi szedánnal így közlekedni? A Darwin Award-os szervdonorokon kívül?
kurva jól megy,
Igen, csak hogy megáll-e, az kérdéses. Én meg erről beszéltem. Leszarom, hogy mosógépmotorból hozzák ezt ki ideig-óráig .... A csomagot nézem egyben nem annak egy részét.
Ritkan megy az ember tenyleges versenypalyara barmilyen autoval szerintem. Oda sztem is keves lenne a gyari fek. Budget-"versenyezgetni" Nurburgringre meg van increased regen track modeban. Autopalyan meg jovanazugy, mert basic regenbol megoldja, ami oda kell, hiszen nem kell allandoan fekezgetni.
Szoval azert van hasonlitgatas sztem, mert gyorsulasa szupersportautoe. Arra a hasznalatra amire vettek az emberek ott pedig nem szamit, hogy nem versenypalya fekeket kaptal. De kozben jo erzes, hogy tudsz gyorsulgatni es azt a reszet megkapod egy sportkocsinak, amit hasznalsz is belole naponta.
This keeps the battery in optimal condition with the ability to deliver more power. The Vehicle Dynamic Controllers work better with the regenerative braking as it catches rotation more effectively anytime you remove your foot from the accelerator.
Sokat fejlodott azota, foleg plaid hutese normalisabb. Valami oka csak van, hogy ha akkor nem is, de most van increased regen.
Bar akar szukseges rossz is lehet vagy lehetett, ha nincs normalis fek az auton. De az is lehet, hogy ki lehet kapcsolni, ha normalis feket teszel ra. Az biztos, hogy a forumpost alapjan amit linkeltem letezo dolog.
Valami oka csak van, hogy ha akkor nem is, de most van increased regen.
A fenti video elején is amikor track módot kapcsol, be van kapcsolva a regen, és kézzel veszi le utána 0-ra. Azt nem tudom, hogy increased-e vagy csak normál.
akar szukseges rossz is lehet vagy lehetett, ha nincs normalis fek az auton.
Arra tippelek, hogy ez lehet mögötte. Gyári állapotban jól gyorsul az autó, de a fékei nem elég jók a pályás használatra. Erős regenerációs fékezéssel + a gyári fékekkel elképzelhető, hogy jó (elfogadható) a fékezés, a fékek nem melegszenek túl. Cserébe előbb-utóbb az akku túlmelegszik és a teljesítmény egy része elvész. Gondolom ezt találták a legjobb kompromisszumnak. Mondjuk 5 perc versenyzés helyett 10 percet bír így.*
A videóban szereplő autóban a fékeket, felfüggesztést és a gyári gumikat lecserélték, és többször is említik, hogy a fékek (még mindig) jók. Szóval nekik nem volt szükségük a regenerációs fékezésre, és az akku miatt inkább kiiktatták. Úgy rémlik, hogy volt egy korábbi videó, talán ugyanezzel a Tesla tulajjal, talán másikkal, amiben gyári (vagy gyárihoz közelebbi) állapotú model 3-mal vezetett ugyanez a sofőr, és a gyári gumik + gyári felfüggesztés nem tartották az autót elég jól az íveken, és a fék elég hamar túlmelegedett és ezért óvatosabban kellett mennie a pálya egy részén. Tegnap este ezt a korábbi videót nem találtam meg.
Sokat fejlodott azota, foleg plaid hutese normalisabb.
Lehet, nem ismerem a részleteket. Tegnap, amikor kikerestem ezt a videót, amire emlékeztem 1-2 év távlatából, megnéztem, hogy esetleg plaid autóval is van-e a srácnak videója. Nem találtam, viszont találtam egyet, amiben a stock Tesla model S plaid hivatalos pályarekord futásának a videójáról beszél, és ebben azt mondja, hogy a sofőr időről időre csak hagyta gurulni az autót (a coasting szót használta), és azt mondta, ezt bizonyára azért csinálta, hogy hagyja az akkut hűlni.
Akárhogy is, a Tesla nem versenyautót gyárt, hanem közúti autót. Ha valaki versenycélra vagy versenyzéshez hasonló módon akarja használni, nem csodálom, hogy érdemes fejleszteni. És ha a Tesla nem a versenypálya üzemre lő, akkor teljesen felesleges versenyhez való akku hűtéssel, fékekkel, felfüggesztéssel, stb. gyártani az összes közúton használt családi autót. A vásárlók nagy részének nem szükséges, cserébe bizonyára nehezebb lesz az autó + drágább gyártani.
Valószínűleg a benzines autók között is elenyésző azoknak a száma, amit egy az egyben érdemes a gyári állapotban versenyezni vinni. Az is igaz, hogy hobbi célból valószínű kb. bármelyik autó jó lehet gyári állapotban (és mindegyik fejleszthető, ha kell). Ha én vezetnék egy Teslát, akkor valószínű a gyári felszerelés is bőven elég lenne, nem melegedne túl se a fék se az akku, mert nem tolnám neki úgy, mint ez a srác. Ugyanígy, egy sportosabb benzines autónak (mint mondjuk egy Porsche 911) se közelíteném meg a határait. Mások meg, akik nálam sokkal jobban vezetnek és ismerik a pályát, valószínű bármilyen autót ki tudnak tolni annak a határáig.
* mielőtt valaki belekötne, csak találomra írtam számokat
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Bennem fel sem merul, hogy versenypalyara valo versenyezni egy stock Tesla. Arra talan jo, hogy kimegy hobbiember tol 1-2 kort kisebb palyakon es hazamegy. Gyari gumival, gyari fekkel megcsinalja es kovetkezo evben majd megy megint bohockodni.
De aztan az F1 pilota sem hiszem, hogy komolyan gondolna egy Taycant vagy Model S-t vagy akar egy Bugattit egy versenyen. Bohoc szinten lehetnek ezek, egy versenyre optimalizalt eszkozhoz kepest.
Viszont az ember sztem Porche Taycant, Tesla S-t vagy mondjuk egy Lambot varosban, autopalyan fog hasznalni normalis korulmenyek kozott. Ott meg igazabol kb csak gyorsulas es biztonsag szamit. Abban meg felveszik a versenyt a szupersportautokkal az EV-k vagy neha meg jobbak is lehetnek. Innen indult a topic, hogy miert hasonlitgatjak. De raadausl meg alakjukat es kerekszamukat is lehet hasonlitani. Nem hiszem ilyen tipusu tenyeken felhaborodna sok autos. De valamiert szarul esik az embereknek, hogy EV-k tudnak gyorsulni. Akkor jon az, hogy sok eve melegedett akksi siman gyorsulgatasoknal is es akkor 2 sec helyett csak 2.3-2.5 volt gyorsulas mondjuk. Ezt mindig ki kell emelni. Gondolom valami lelki okai vannak, mert a valtozas/fejlodes az rossz es tenni kell ellene.
De teljesen jogos ettol meg, hogy f1 palyara, f1 autot kell beszerezni, nascar palyara oda optimalizaltat, stb. 4-500km/h autoval valo eleresehez meg egy repuloteret es egy bugattit.
Arra talan jo, hogy kimegy hobbiember tol 1-2 kort kisebb palyakon es hazamegy.
Ahogy én néztem, úgy néz ki ez a "kimegy", hogy kiviszi trailer-en, mert ha lábán megy, nem biztos, hogy lesz benne delej annyi, hogy bekapcsolja a ludicruos+ + warp mode easter egget :D
Az a baj h úgy dumálsz a Tesláról hogy közben fogalmad sincs róla (mert nincs neked/családban). Az autó simán felprogramozható arra hogy addigra felfűtse az akkut amire odaérsz a töltőhöz.
60 perc sosem volt. Legelso performance teslaknal is 15 perc allohelyzetben vagy 5-10 perc gurulva volt az akku felfutese telen (P90d Model X eseten, de nem tudta ludicrous+ -t)
Amit te talaltal az a futetlen garazsban tarolt auto (ahol tenyleg hideg van) esetere, akksi kimeles miatt bekapcsolhato idozitett precondition. Ilyenkor az indulas elott 0.5-1 oraval bekapcsol valami futest es szepen lassan felfuti valami olyan homersekletre, ami idealis tolteshez. Ezt tudja gyorsan is, de konnektorrol vagy sajat akksirol lassan csinalja idozitett precondition eseten, gondolom, hogy minel kevesebb energiat hasznaljon. Mindez brake regen miatt kellhet, mert egy intenziv fekezes 50-85kW visszatoltest jelent. Model X eseten precondition nelkul 3-5 perc alatt kerul optimalis allapotba az akksi autopalyan.
Regebbi videot nem talaltal? De ugye azota jott egy uj plaid. Linkeltem dragrace felfutesi idot. Nem mintha sokat szamitana :)
Tisztaban vagyok vele en is, hogy ha hidegben hagyod es dragracelni akarsz ulszelerol indulva fagyban, akkor lassu lesz a felfutes :D Az is lehet ez meg most is ilyen.
En siman sajnalom is oket. 1.99sec helyett 2.1-re csokken gyorsulas https://www.youtube.com/watch?v=JL2Lay0H4FQ :D De sziberiaban lehet 2.5 raadasul. Gondolj bele milyen szar lenne, ha az autodnak ilyen szar gyorsulasa lenne. :D
De persze tok valos korulmeny. Direkt vesz az ember egy 3 eves Teslat versenyezni, majd utcan hagyja hidegben, onnan trailerrel elviszi dragracehez, mert ugye EV csak ugy tud kozlekedni. Ott is hideg van, elkezdi preheatinget bekapcsolni miutan odaert, de csakis akkor. Mivel verseny idopontjara akart odaerni trailerrel pontosan, hogy egybol legurulva versenyezzen, igy lemarad az egeszrol preheat miatt. Milyen kellemetlen. :D Ez amugy mar megoldodott, mert nem is indulhat csomo helyen Tesla, ki vannak mar tiltva ugy tudom. :)
Vagy abba gondolj bele milyen ego lenne, ha f1 versenyen mondjuk akar a gumi homersekletet kellene allitani. Netan meg futopaplant kellene alkalmazni hozza. Netan 1 futam alatt tankolni vagy kereket kellene cserelni. Durva lenne. Vagy dragracen mondjuk VHT-t kellene hazsnalni, hogy tapadjanak a gumik es idot kene ilyen hulyesegre szanni.
Ami nagy szerencse, hogy az audid akkor is tudja 8.1 secet akkor is ha kint hagyod a fagyban estere. :)
A különbség köztünk az, hogy én a közúti autómat nem állok neki fals szempontok mentén összehasonlítgatni egy versenyautóval. Mert tök értelmetlen. A Tesla-t is az. Ha felállítasz irreális peremfeltételeket, akkor kijöhet, hogy egyszer-egyszer produkál valamit, ami jó szándékkal párba hozható egy versenyautóval, de ez kb. olyan, mintha azt mondanám, hogy Koplárovics Béla összehasonlítható Messivel, mert mindkettő rúgott egyszer gólt a Manchester United-nek komoly tétmeccsen :D :D :D :D
Senki nem mondta, hogy versenypalyara valo. Arrol van szo meg mindig, hgoy gyorsulasban eleg jol all szupersportautokhoz kepest. Azokhoz kepest rangeben is :D
A video szerint raadasul elomelegites nelkul is eleg jol all. Mert 1.99 helyett 2.1 nem annyira veszes :D
A gyorsulas pedig az a szempont amit hasznalsz is hetkoznap versenypalya nelkul, azert nem fals. Szerintem. Regen is kb ez volt fo meroszam hetkoznapi eroautoknal, amig meg nem jelentek EV-k. Azota mar a motorhang a fontos, mert mas nem maradt. :D
Nem ketelkedem abban sem, hogy stock fek szarabb rajta, mint bugatti, lambo vagy porche eseteben. Meg meg biztos vegsebessegben is lehet szarabb, de azt sem hasznalod hetkoznap. Meg ugy kb soha. :D
A kulonbseg pedig az koztunk inkabb, hogy te EV teren fogalmatlan vagy. Kocsmai szintu a tajekozottsagod. Nem problema, F1 autokrol pl nekem is. Meg azt mondtad lehet veszel egyet, aztan majd megismered a tenyleges hatranyait, ahogy elonyeit is.
Nem, ez nem az. Azt sugalltad, hogy a versenyautókat is azért viszik trailer-en, mert máskülönben nem lennének üzemkészek azonnal, mint a Tesla. Nem ez az oka. A prózai oka az, hogy a versenyautók - szemben a Tesla-val - általában nem rendelkeznek forgalmi rendszámmal, műszaki vizsgával és semmi olyasmivel, amivel közúton részt vehetnének a forgalomban.
van par auto/motor kategoria, ahol a "versenyauto/motor"-nak street-legal-nak kell lennie, de ettol meg viszik A-bol B-be, mert felesleges es draga lenne labon vinni (nem nem azert mert sokat eszik etap programon)
Jaja, vannak kivételek (erre utalt az "általában" szó az írásomban). Mint mindenben. De ugye nem azt akarod mondani, hogy a Tesla-t azért nem viszik lábon, mert az drága lenne :D Mert menten tökön bököm magam :D
nagyon sok oka lehet, ami miatt valaki igy tesz, szerintem ez nem marka fuggo, van aki nem hasznalja az autojat telen vagy esoben stb
rengeteg olyan valtoztatas lehet az auton, ami miatt nem akarsz vele elmenni a vilag vegere ilyen-olyan utakon, plusz viszed magaddal a szerszamokat alkatreszeket (gumik stb)
ezeket vegulis mind vissza lehet vezetni a penzre...
Mit? Egy családi szedánt? Amire kért rendszámot? Ha a pénz fontos, akkor nem traileren viszem, mert dupla költség a két autó fuvarja, ráadásul a villanyosok szerint a vellany olcsóbb, illetve nem kérek rá rendszámot, mert az kötelező biztosítás + vizsgadíj + súlyadó + bánat kiadás.
A komolyabb versenyautok valoban nem lennenek uzemkeszek.
Pl. hegyesebb rallyautoknal hideginditashoz gyertyat kell cserelni. Van egy hidegindito gyertyaszett amivel beindul az auto, bemelegitik es utana megy bele a versenyre valo gyertya. Utobbival konkretan nem indul be hidegen.
Kuplung/valto pl egy masik problema, ha egy komolyabb rallyautoval megprobalod atszelni Budapestet mondjuk a Hungarian csucsidoben, mire aternel a varoson tonkremenne a kuplung.
Palyaversenyautok egy kisebb koruti dugoban pl. rovid idon belul felforralnak a vizet.
Szoval igen, a valodi versenyautokat azert viszik traileren mert utcai kozlekedesre alkalmatlanok.

Szerencsére, ahonnan indultunk, ott egy utcai McLaren-t hasonlítottuk egy Tesla-hoz, szóval leszállhatsz a VFTS Lada vonalról ... A McLaren kimegy a lábán, semmit sem kell rajta csinálni és tudja és tudja és tudja. Ha falnak mész vele túléled (CF monocoque), van benne rendes sportülés, van benne rendes biztonsági öv, ha meg kell állni megáll (fékek) stb. Ez a különbség a versenyautó és a családi villanyszedán között.
NEM prémium kategória, mégis ez valamiért becsípődött az embereknek
Az embereknek az a prémium, amit nem tudnak megfizetni. Az átlag magyarnak a Tesla jutott prémiumnak. Másoknak a McLaren a prémium, megint másoknak pedig a palackos víz.
A Tesla nem, de a Porsche Taycan, vagy a McLaren kaliberű egyetlen EV a Rimac Nevera akku menedzsmentje eléggé más szinten van. A Porschenak volt szakértelme, de a Rimac nem is értem hogy tudott a semmiből előlépve olyan szerkezetet csinálni, mint a Nevera. Vannak persze ilyen vállalkozók, Koenigsegg is egyszer csak előállt a CC prototípussal aztán a CC8S-el.
Igaz amit a teslarol irsz, egyebkent benzin villany vonalon ott figyel a porsche taycan turbo s, van pedigre' van fek/futomu/karosszeria, 7:33.35 ido a nurbugringen, nem kell bohockodni ha gyorsulni akarsz vele (csak a szokasos fek+padlogaz majd fek fel es go) mi kell meg?:)
Mondjuk azt a cikket erdemes elolvasni ahol a Tesla egy elektromos Porscheval volt osszehasonlitva. A Tesla par rajtolas utan mar egy sima benzines autot sem tudott legyorsulni nemhogy szupersport autokat...
If you choose Insane or Ludicrous, additional power is available immediately. However, to achieve the absolute maximum power (designed for short term use), you can choose Insane+ or Ludicrous+ to heat the Battery to its ideal operating temperature. This ensure access to 100% of available power.
While the battery is being heated, the touchscreen displays a status message providing you with an approximate wait time, and letting you know when the additional power is available. In addition to heating the Battery, Insane+ and Ludicrous+ modes strive to keep the Battery within an optimal temperature range. Therefore, under aggressive driving scenarios, you may also see the “Cooling” status for several minutes until temperatures fall. Model X stays in the chosen mode for three hours, even if you leave the vehicle. After three hours, the feature times out.
An informational icon, calling your attention
Note
Insane+ and Ludicrous+ are designed to achieve maximum performance for short term acceleration. These settings are not intended for daily driving. The tradeoff for the additional power boost is extra energy consumption and earlier power fade on long drives. The Insane or Ludicrous acceleration settings provide a significant increase in performance even without choosing the Insane+ or Ludicrous+ setting to achieve maximum Battery power. In fact, in normal driving situations, the additional power that can be achieved using Insane+ and Ludicrous+ may be unnoticeable.
An informational icon, calling your attention
Note
To support Insane+ or Ludicrous+, the charge level must be 20% or higher. You cannot initiate these settings if the charge level is less than 20%. In addition, these settings immediately cancel if at any time during use, the charge level drops below 20%.
When using Insane+ or Ludicrous+, Model X consumes more energy to keep the Battery within an optimal temperature range.
To cancel Insane+ or Ludicrous+ at any time, change the acceleration level to another setting. To prevent excess and potentially unnecessary energy consumption (for example, you leave the vehicle and forget to cancel Insane+ or Ludicrous+), these settings cancel automatically in three hours, regardless of whether you are still driving or have left the vehicle.
An informational icon, calling your attention
Note
Insane+ or Ludicrous+ strives to keep the Battery within an optimal temperature range. In addition to heating the Battery, these settings also cool the battery when necessary (for example, while driving at high speeds, during rapid acceleration, driving for long periods, etc.).
Valójában nem a villany vs benzin a legfontosabb, ami miatt döglődik a téma.
Az ilyen személyek annál inkább hiányoznak: https://youtu.be/xLI6fOG3WdI?t=146
Na meg Niki Lauda is még előző években a pályán volt.
Na meg azért is volt nagyobb esemény, mert szórakozás terén nem voltunk szanaszét elárasztva akkoriban minenfélével, ezért ezek az események jobban felkeltették a figyelmet.
Sok tényező miatt az látszik, hogy már nem fog már olyan fényesen ragyogni a Forma1 csillaga.
Prost+Senna+Mclaren Honda, kéziváltó.
Nagyon szerettem ezt az időszakot az f1-ben.
7 éves korom-tól, az első magyar nagydíjtól néztem apukámmal, minden alkalommal (csodás családi rítuálé volt :) a 90 es évek végéig.
onnan a haverokkal sörözgetve.
De a Ferrari+Schumi páros már kicsit uncsibb volt. Most már nem is nézem, Hacsak nem apukáméknál vagyok, mert ő még mindig kitart :D
nem néztem még akkoriban, de nagyon szoros futamok nem lehettek ha most egy ilyen baleset után 35mp előnnyel tért vissza senna. Csak azokat az éveket szeretem ahol kisebb a különbség a csapatok között, amikor egy istálló ledominálja az évet az nagyon uncsi, főleg ha ezt több éven keresztül csinálja, meg főleg ma amikor csapaton belül kvázi nem is harcolhatnak.
Mindkettőnek meg van a maga helye és ideje szerintem. A villanyautó a közutakra való, közlekedésre. A benzines a versenypályára, ahová direkt ezért mennek az emberek!
Az, hogy a villanyautó milyen környezetbarát és ez a jövő, az összességében parasztvakítás és hazugság. Na meg plusz bevétel az "előremutató fejlesztések" okán a gyártóknak. Mint a Tesco plocain az "egészséges" ételek, 3x annyiért, mint az, ami ugyanolyan, csak nem fogták rá, hogy egészséges.
De ha úgy érted, hogy villanyautó a városokba való, ahol tényleg fontos lehet a lokális emisszió visszafogása, hát ám legyen. Minden másra ott a benzin és a dízel. Ezt így még talán el is tudnám fogadni.
Igazából a zúgás miatt mondom. A belsőégésű motorok beteg vinnyogása, zúgása, morajlása, dörgése számomra iszonyú visszataszító, főleg mikor az utcánban a boyracerek veretik. Elektromossal is csinálnák, csak azt nem venném észre. De amikor a piros lámpa zöldre vált és felzúg, felhörög az összes motor, na az kábítóan rossz. Ráadásul még füstölnek is, mint az állat. Ha nem lenne illegális műszaki fillérekért, az autók fele biztosan nem közlekedhetne.
Én aztán magasról teszek a környezetvédelemre. Amíg százezer ember éves odafigyelésést egyetlen gyár egy nap alatt nullázza le, addig szerintem fölösleges ezen aggódnom.
Ha zavar a zaj, akkor nem neked való. Ennyi. Különbözőek vagyunk. Én pl. valami eszméletlen hangulatba tudok kerülni, ha egy esti rally pálya mellett meghallom azt a hangot. Vagy ha beröffentenek mellettem egy 5-6 literes v8ast. Vagy egy Porschét, a boxereknek kifejezetten gyönyörű hangja van. A Ferrarinak is volt anno egy 512 bb -je. Ebből a szempontból különben (nálam) a T72 az űberállat. (persze csakis békeidőben) :)
Ui: valószínűleg nem véletlenül végeztem a BME-én, autógépészként.
Én szeretem az autókat, engem is kiráz a hideg egy szép motorhangtól de:
Ha ilyet akarok akkor kimegyek egy pályára és ott nézem/vezetek olyat.
Utcán amik vannak azoknak igazából nincs jó hangja, egyre több a 3 hengeres varrógép, a kályhacsöves civic/swift, lelakott nem karbantartott autó, főleg ha dugóban araszolnak akkor meg pörgetik fel őket hogy menjenek előre 2 métert.
Én zsákutcában lakom és szerencsémre egyre több a villanyos autó. Zajban ég és föld, amíg elzörögnek a háttérben úgy megszokod, de ahogy egyre kevesebb van és egyre jobban szokod a csendet úgy lesz egyre zavaróbb ha befut akár még egy kultúráltabb benzines is.
A zaj néha fontos, ha pl. bicajozok, rohadtul meg tud lepni ha mögöttem jön valami elektromos. A büdös (a kopott, olajat égető) motorok mondjuk senkinek nem hiányoznak.
Ez inkább az infra hibája, kellene szeparált bringaút de ez messzire megy, nincs hely, autók elől veszed el, etc.
Viszont amit én villanyos autóval tapasztalok hogy előszeretettel állnak be mögém motorosok. Nem motorozok úgyhogy nem tudom mennyire megy be a sisak alá a kipufogógáz, vagy csak simán a csend miatt csinálják, esetleg a szélárnyék... passz. Mindenesetre a jelenség érdekes.
Szerintem a motorok jobban gyorsulnak mint egy átag benzines autó. S ez igaz a villanyos autóra is. Szerintem azért áll mögéd, mert tudja, te nem fogod feltartani (vagy kevésbé)
Ízlések és pofonok. Számomra meg az elektromosnak van beteg vinnyogása, mintha fogorvosnál nyúznának valakit. Na de a belső égésű.... hatásosabb, mint a viagra... :) Ahogy hallod, hogyan játszik a gázzal, a váltások, szinte érezni a benzin szagát. Mikor még le sem hajtottál az M3-ról de már ott meghallottad a gépek hangját, és felállt a kezeden a szőr. De vegyünk csak egy öblösebb, messziről is felismerhető hangú 6+ hengeres motort. Akár alapjáraton, akár fordulaton meghajtva. Hmmm, na az valami, az egy életérzés. Nem ez a gyökér vinnyogás, meg amper szag. Játszanak ezzel a villanyszerelők, a guminő- meg az LMBTQ hívők.
Azt meg végképp nem szabad idesorolni, hogy az autópark milyen állapotban van, ki hogyan műszakiztatja az autóját. Ha majd elérnek abba a korosztályba, akkor szerinted nem lesz 4 keréken, 4 külön gumival elektromos autó, fék nélkül? Vagy akksi savtól szétrohadt vázas, ami a jó magyar utakon szétrázkódva potyogtatja majd el magát (lásd leszakadt kipufogók)? Olyan ami kipufogógáz meg olaj helyett majd elektrolitot köpköd szét? Ugyan már, ez nem belsőégésű vs. elektromos kérdése...
Én persze benzin-hívő leszek az egész, még hátra lévő életemben. (Már csak azért is, mert közel vagyok Pakshoz és nem szeretném, ha a "villanyosok" felgyorsítanák az újabb erőművi blokkok építését, üzembe helyezését. - Ami már megvan, az a kettő pont elég, inkább az elektromos energia felhasználását kéne tovább optimalizálni az eszközeink fogyasztásának további csökkentésével. Ettől függetlenül látványos, hogy mire képes "három villanymotor"... :) )
És paks 2-vel nem növeljük az elérhető energiamennyiséget, hanem szinten tartjuk. Mire az beindul, addigra paks 1 le lesz kapcsolva, nem fognak párhuzamosan működni.
Jelnleg az összes megtermelt energia több mint felét adja paks 1.
Szóval, ha az 1 kifut és nem lesz paks 2, akkor aztán lehet rendesen "optimlizálni" az energiafelhasználást :)
Leszámítva, hogy kétszer lepadlózod, és az akksi túlmelegszik (jó, lehet, hogy túlzok), miért jó SUV-val versenyezni? Akkor már inkább kamionverseny, az látványosabb.
Önmagában a kerékcsere ténye nem igazol vagy cáfol semmit. Sok dolog befolyásolja, hogy kell-e kereket cserélni vagy sem. A Formula-E versenyek versenytávja jóval rövidebb, emiatt már eleve kisebb a kopás. A kerékcsere szükségességét pedig jelentősen befolyásolják a szabályok is. A jelenleg Formula-1-es versenyeken a kerekek azért nem bírják a teljes távot, mert ki lett mondva, hogy kereket cserélni kell. Én elég régóta (1986) nézek rendszeresen F-1 versenyeket, és akkoriban elég sok olyan verseny volt, amelyen többnyire kerékcsere nélkül végigmentek (az első turbo korszak idején, ahol volt teljesítmény rendesen). Aztán behozták (visszahozták) a futam közbeni tankolást, az meg természetes volt, hogy a tankolás kerékcserével is jár, eleve nem kellett olyan teljesítményű kerekeket gyártani. Érdekes volt az a néhány időszak, amikor két gumigyártó is volt az F1-ben, eléggé elértek a kerekek teherbírásai, ott is volt, hogy kerékcsere nélkül végig lehetett menni. (na meg volt az a borzalmas év, amikor csak 'veszélyhelyzetben' volt engedélyezett a kerékcsere)
A teljesítmények pedig természetesen változtak, de nem annyit, hogy egyik évben nulla kerékcsere egy futamon, a másikban ugyanazon a pályán meg pl. három.
Nyilvan fugg a gumi anyagatol is mennyire kopik es persze a szabalyok mit kovetelnek meg. Most nincs elottem referencia, de a kerekcsereknek eleg nagy hagyomanya van az F1-ben. nekem nem nagyon remlik , hogy tul sokaig lett volna kerekcsere nelkuli F1 verseny...
De a formula-e ben a mostani autokban a villanymotor ~350kw, mig az f1 ben ez majdnem a duplaja a wikipedia irasok alapjan. szoval azert jelentos teljesitmeny kulonbseg van . persze megint csak almat kortevel hasonlitunk mert tok mas a ketto karakterisztikaja, stb....
Amikor elkezdtem nézni, nem volt kötelező kerékcsere, voltak futamok, amikor volt egy, esetleg két kerékcsere, voltak olyanok, ahol egy sem. Sok mindentől függött, pálya, időjárás, egyéb, mindenesetre a csapatok saját döntése volt, hogy cserélnek-e és hányszor (persze a rendelkezésre álló kereten belül, de akkoriban elég sok darab állt rendelkezésre, és nem volt még ennyiféle kerék, volt egy száraz, egy közepes és egy esőgumi.
Egy szezon volt, amikor azt próbálták ki, hogy kerékcsere nélküli legyen a futam, na arról hamar leálltak, mert sok problémát okozott.
Nem azt állítottam, hogy nincs teljesítménykülönbség (természetesen), szóval ezzel felesleges érvelni. Csak azt állítottam, hogy lehetséges a F1 teljesítménye - és versenytávja, mert az is jóval hosszabb - mellett is kerékcsere nélküli futam, most többek közt azért nincs, mert nem is lenne szabad, tehát mi a fenének kéne a jelenleginél strapabíróbb kereket gyártani hozzá?
A kasza vs. traktor összehasonlítás elég vicces, lássuk be :D
Gépiesítés, valami munka egyszerűbbé és hatékonyabbá tétele. Ha már így, akkor a dízel és a benzin traktorok mellé kapunk elektromos traktorokat. Ugyanarra a feladatra még egy alternatíva. De jó.
Windows, Linux, iOS, BSD... Mintha különböző szigorítások miatt már nem érné meg pénzt belepumpálni, dehát csak ne haljunk már éhen, mi a frászt csináljunk? Hát poroljuk le a GM-NAA -t, és tegyük kötelezővé 10éven belül annak a használatát, így generálhatunk magunknak ismét busás hasznot.
BTW ráadásul a traktor sokkal több károsanyagot bocsájt ki, mint a kasza.... :/
Most akkor az elektromos gokart is szar, mert az a férfias, ha egy mélygarázsban fulladozik az ember? Mi a helyzet a villamossal, térjünk vissza a lóvasúthoz, vagy a gőzmozdony még ér?
Az elektromos gokart példája jól mutatja az egyik legnagyobb problémát a benzinesekkel, hogy közvetlenül a tüdőnkbe pufogtatnak. Ez nálam sokkal nagyobb érv mindenféle megtérülési gazdasági, hatékonysági szempontnál. A járulékos keltett zajt inkább nem is említem, bár egyeseknek úgy tűnik ez fő szempont. Az ük-unokáink nem fogják elhinni, hogy ilyen szennyező zajos szörnyekkel volt tele a város.
Szerintem meg pont hogy jobb, de ízlések és pofonok. Jobban megindul, nem fulladok meg a pályán és a legjobb: csendes(ebb).
Sokadik éve 2-3 hetente mindig elmegyünk gokartozni a haverokkal szórakozásból (-covid szünet), hol benzines, hol elektromos gokart van, nekem összességében a villanyos jobban bejött, főleg ha fel tudod tekertetni a teljesítményét. Vannak helyek ahol van rajtuk 10 fokozat, időeredményeid alapján ha beférsz x teljesítménnyel x idő alá akkor kérheted hogy tekerjék feljebb. 1-es nyilván vicc kategória de átlag odajáró versenyző ritkán tud 6 vagy 7 fölé menni.
A gokart alapból nem férfias, a gyerekek szokta vele gyakorolni míg be nem kerülnek valami magasabb kategóriába, vagy a magukat felnőtteknek vallók játéka. Versenysportról volt szó, nem tömeg/közlekedésről meg földművelésről!
Az, hogy punci vagy és szerinted a babaház férfiasabb, mint a gokart, az maradjon meg a te problémádnak... :D Bazzz, mint vidéken a szomszéd: jobban tudja, hogy mit csinál a másik, mint a másik maga... :D Botrány, hogy a hup is hova jutott, "senkiháziak kezében a popszakma" :(
Ha szerinted a versenygokart gyerekjatek es nem kell hozza ferfi akkor egy tudatlan nagypofaju majom vagy aki valodi versenysportot max. a teveben latott. Es ezt barki a vilagon meg fogja erositeni akinek egy hajszalnyi koze is volt valaha auto/motorsporthoz a valosagban.
Jól van, te is autóversenyző vagy mint itt jó páran. Értelmi fogyatékos vagy? Olvasd már vissza és értelmezd amit írtam, ennyi debilt komolyan mondom még nem láttam, és állítólag diplomátok van! De akkor leírom, hátha sikerül értelmezni, nem gyerekjáték, nem is írtam, hogy az lenne, elmebeteg (a versenygokart, Superkart), de nem gyerekjáték. Amiről én azt írtam, hogy gyerekek gyakorolnak vele (nem azt, hogy gyerekjáték) az nem az a gokart ami a linkelt videóban van, hanem az amivel Pistike a parkolóban köröz. Viszont egy kis pöcsköszörű kocsiban, akármilyen vagánynak érzi magát egy ilyen pilóta nem férfias, elmebeteg, felelőtlen de nem férfias, szerintem! És itt a szerintemen van a hangsúly! Remélem végre sikerült mindegyikőtöknek megérteni!
Visszaolvastam és tényleg valaki itt debil, vagy mindenki más vagy egyedül ... ;-)
Emlékeztető:
A gokart alapból nem férfias, a gyerekek szokta vele gyakorolni míg be nem kerülnek valami magasabb kategóriába
Itt nem írtad, hogy gyerekjáték gokartokról írsz, sőt, explicite benne van, hogy verseny gokartokról írtál, amivel a gyerekek versenyeznek, amíg be nem kerülnek magasabb kategóriába. Q.E.D.
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna ;) Valaki bedobta a versenygokart szót, és most ezt próbálod meg belemagyarázni, sőt bizonyíttatni. Ráadásul, gondolom szándékosan felejtetted ki a második mondatom, abban szerepel a verseny, csak ugye az pont kizárja, hogy én a gyerek gokart esetében arról beszéltem. Nincs benne, hogy versenyeznek. Az van benne, hogy gyakorolnak! Persze, versenyezni lehet bármelyikkel csak éppen nem erről volt szó, és ráadásul lényegen még mindig nem változtat, nem férfias!
Egyszer ülj be egy "játék" gokartba és próbálj vele komoly köridőkre menni. Volt nagypofájú kollégám, amelyik leszólta, beült, 2-3 kör múlva szégyenszemre ki kellett szedni belőle, mert úgy beleállt a gumifalba oldallal, hogy a repedt bordáját hónapokig fogdosta.
Amit én próbáltam, az konkrétan az volt, jah. Nem jött be. Az meg, hogy a bukóba hangszóró van, hogy halljak motorhangot!? :D Bááááz, talán legyen hangja a gokartnak és akkor nem kell hangszóró, jó reggelt. Tudjuk, hogy szar, de próbáljuk megszórni fahéjjal, hátha!? Komolyan, ha ez a hangszóróból motorhang nem lett volna, talán egy fokkal kevésbé éreztem volna szánalmasnak. A nyomaték, meg ahogy gyorsul, szinte azonnal és bármilyen sebességről, az brutál. De összességében nem gyere be. Nekem, aki hangra vált és érzésre választ sebességet hétköznapokon is, annak egy kiherélt fos.
Tudod miről beszélünk most? Arról, hogy egy tisztán elektromos gokarthoz, aminek a technológiáját itt a jövőnek tituláltátok és ami szakít a "rossz benzines zajokkal", benzines gokat hangot generálnak :D
Nyilván, az AUDI-nál belátták, hogy az autózás élményéhez a hang hozzátartozik. Itt egyesek tagadják ezt.
az autózás élményéhez a hang hozzátartozik. Itt egyesek tagadják ezt.
Nem mindenkinek, nekem pl rohadtul nem hiányzik a hang, kimondottan zavaró, egészen biztos vagyok benne hogy többet nem veszek tisztán benzines/dízel autót a jövőben. Valakinek meg bejön, nincs ezzel semmi gond. Ez nem tagadás hanem a saját véleményem. Azt meg had döntsem már el hogy szeretem-e a motorzúgást vagy sem.
Ne zümmögjön semmi, nekem a gyorsulás/sebesség/kigyorsítások/szépen vett kanyarokról szól ez az élmény és a tizedek farigcsálásáról. Vagy legyen csend, vagy szóljon valami zene de se mű se igazi brümmögés nem része az élménynek (nekem).
Ha jól értem, Magyarország kormánya az elektromosban tett hitet, ezért telepítünk Magyarországra állami támogatottan egy csomó akkumulátorgyárat. Trey, mi a véleményed, jó a kormány stratégiája és szerinted is az elektromos a jövő?
Véleményem szerint is más a jövő, mint a fosszilis, hiszen az elfogy. Hogy aztán a valamilyen elektromos vagy a tisztán elektromos-e a jövő, azt nem tudom.
Mivel a kormánynak sincs varázsgömbje és addig is meg kell élni valamiből ... Mit lehet erre mondani? Én a magam részéről még nem váltottam elektromosra, mert szerintem a technológia nincs olyan szinten, hogy az én igényeimet kielégítse. Az autóverseny sportban pedig biztosan nincs még itt az ideje.
Valójában nem a kormány, csak néhány személy döntött ebben. És hát nem teljesen biztos, hogy az ország érdekeit szem előtt tartva, mert q-ra nem publikusak a szakmai elvek mentén készített hatástanulmányok.
Gyanítom, a különbségben szerepe van a méretnek is. A németországi gyár 14 GWh termelésű, a debreceni meg 100. Még ha a németországit a tervezett csúcsra felbővítik, akkor is negyede lesz. Azt nem írják, területre mekkora, mindenesetre a két gyár egy az egyben semmiképpen nem vethető össze egymással, még ha ugyanaz a cég építi is.
Németországban talán van még hatóság.
Itt, ha a hatóság nem az elvártak szerint szakért, akkor reptetik a „felelőst” (vagy ráveszik, hogy magától repüljön).
Tehát biztos vagy benne, hogy két külön iparág két külön helyszínen történő beruházására ugyan az a hatóság az illetékes?
Vagy csak gondolod, és az alapján osztod az észt?
Rábólintott és titkosította. Természetesen, ahogy keletről látták.
Sejtetsz valamit, amire semmi bizonyítékod nincs. Hiszen látjuk, hogy a naaaaaaaagggyyyyy Németorrrrsssszzááááágban minden is csudiszuper! Ledózerolt falu témájához valami? Ezen kívül:
Onnan indultunk, hogy " ott volt annyi eszük h folyó mellé telepítik"
Szó se volt hatóságról.
Azt állítottad, hogy a magyar kínainak annyi esze se volt, hogy a nem kis értékű beruházása előtt megnézze, hogy az ötször akkora kapacitású gyára tud-e majd működni. Lesz -e elég víz hozzá.
Vagy ha belevesszük a hatóságot, akkor a csúnya tolvaj magyar hatóságtól megkérdezték, " Lesz elég víz? Lesz! " És Ők ezt el hitték.
Szóval vagy tényleg hülyék, vagy akkor most nem tudom ki korrumpált kit?
Újabb terelés. (Mily „meglepő”.)
Nem minősítettem a gyárat. A döntésmechanizmushoz szóltam, hozzá.
Az általad idézett cikkben - most persze jó a blikk - erről az aspektusról egy szó sincs.
„A friss határozat a környezeti terhelésre vonatkozó előírásokról nem rendelkezik, ezekről a kérdésekről a január 20-ára összehívott közmeghallgatáson kellene szót adni a helyieknek.
Azonban az eseményt olyan időpontra tették, amikor a legtöbb ember dolgozik, így szabadságot kell kivennie annak, aki el akarja mondani a véleményét, vagy kérdéseket tenne fel.”
Csak a zemberekért dolgozik a kormány! De ugye azt csak munkaidőben lehet. :D
A BMW gyár esetében 12.3 millió forint munkahelyenként: https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/megvan-mennyibe-kerul-a-bmw-gyar-az-o…
De a cikkben látható, hogy 7-16 millió forint ez munkahelyenként.
Viszont magára a gazdasági övezetre kb. 120 milliárdot költünk állami forrásból (útépítés, ipari park építése). Azaz a gyárnak kb. 130 milliárd forintot kell visszafizetnie a magyar költségvetésbe, hogy 0-n legyen.
Természetesen az infrastruktúrát is NER-cégek építik, rekordáron. Mészáros Lőrinc vasutas cégei pedig 55 milliárdos megbízázst kaptak a területhez vezető vasútvonal felújítására és kiépítésére. A V-híd és az R-Kord ezzel a megrendeléssel új magyar rekord született az építési költség kategóriában. Magyarországon addig soha nem épült olyan drágán vasút, mint a debreceni szakaszon, amelynek 3,6 milliárd forintra jött ki egy kilométere.
Azon már fenn sem akadok, hogy miért kellene autópályaépitést és csomó mást a gyárnak kitermelnie, de mindegy, nem érdekel a bmw gyár.
Az olyan csúsztatás meg már tényleg csak tipikus, hogy a "kivitelezést is külföldiek végzik, még az a pénz is kimegy az országból", azt már nem teszed hozzá, hogy felül 120 milliárdos beruházásról beszélsz, a törökök meg 10 milliárdos megbiztást kaptak. Az maradék 110 milliárd meg gondolom aprópénz a magyar épitőiparnak.
Összekevered a kettőt: a törököket a BMW fizeti, a magyar adófizetők a NER-cégeket. Azaz amit a BMW idehozna, mint a saját gyárának építése, az a pénz sem Magyarországon csapódik le, azaz kívülről nem jön forrás a magyar építőiparnak, a magyar adófizetők finanszírozzák az egészet. Azaz ez egy olyan külföldi beruházás, ahol mi fizetünk azért, hogy jöjjön ide egy külföldi gyár, és majd valamikor visszatermeli az árát, hogy itt van, addig meg igazából veszteség nekünk, hogy itt van. Főleg, hogy vendégmunkásokkal fog dolgozni (ha jártál már magyar gyárakban, láthattad, hogy hány ukrán és szerb vendégmunkás van, nem csak a határ közelében, hanem a Dunántúlon is).
Erre mondtam, hogy az - állitólagos - 120 milliárdból 10 milliárd megy a törököknek, a saját linked alapján.
Ezt én nem érzem katasztrófának.
Azt meg végképp nem, hogy a maradék 110 milliárdos munkát magyar cégek végzik. És igen, milliónyi dolgot épitünk és finanszirozunk a magyar adófizetők pénzéból, ezen sem kell meglepődni. Ennél csak az a rosszabb, amikor a magyar adófizetők pénzét külföldi cégeknek pumpáljuk ki, lásd a régi szép időkben minden állami megrendelés ment a strabagnak. (igaz akkoriban évente ment el 200-300 milliárd a strabagnak)
A vendégmunkásokról is leirtam már a vélményemet, nem teljesen negativ a dolog.
A munkahelyteremtés meglehetősen felemásan megy Magyarországon már elég régóta. Vannak olyan támogatásból teremtett munkahelyek, ahol ha a támogatást a munkahelyszámra visszavezetjük, akkor a munkahelyek kb. 5-10 évnyi fizetése kijön a támogatási pénzből. Lehet mondani, hogy megéri, ha ezzel munkanélküliséget lehet csökkenteni, de ha ez vendégmunkások fizetésére megy, akkor pont ezt a célt nem éri el. Ugyanakkor ezt a pénzt el lehetne úgy is költeni, hogy ebből a magyarok kapjanak több lehetőséget.
Biztos vannak olyanok. Én most ezen beruházásról beszélek. Mennyit kapnak?
És egyébként 5-10 év az semmi, ha utána nyereséget termel az államnak.
(és ide is leirom, kizártnak tartom, hogy ne lennének magyar dolgozók is ilyen helyeken)
Ja és akkor még magáról az épitkezésről nem is beszéltünk, az mennyi gdp-t, áfát, munkahelyet, kutyafülét termel az országnak. Aztán pedig jön a fenntartás, ilyen-olyan adók stb-stb.
Miért is? Amíg nekem jó, annak hívjátok, aminek akarjátok. Egykulcsos SZJA nem éppen baloldali. Az lenne baloldali, amit a haverjaitok szeretnének: több kulcs, az alján semmi vagy minimális, én meg fizessek többet, hogy eltartsam őket .... te kis hamis! Már majdnem bedőltem neked :D
Jól látod. A haverjaim több kulcsot látnának szívesen. Egymás utáni ajtókat zárnának. És amint az ajtók mögötti pihenőszobákba a megfelelő személyek kerülnének, az összes kulcsot eldobnák. :D
Az SZJA épp nem baloldali, ez igaz. Sok más (állami tulajdonba vétel, hatósági ár, egyéb árszabályozási dolgok), közvetlen beavatkozás a gazdaságba viszont nagyon is az.
Tudom, most majd linkelsz állami tulajdonban lévő nyugati cégeket, tudomást sem véve az arányokról, nálad ez már csak így megy. Nem fogok reagálni rá, tedd nyugodtan.
De még az is elképzelhető, hogy picit megemelik a béreket. Esetleg. Az utóbbi évek béremeléseinek egy része valószínűleg visszavezethető a munkalehetőségek bővüléséhez. Szerintem.
Nekem az a teszt tetszett, amikor a fullra feltöltött és komoly teljesítményű "power bank" erőforrást hordozott az influenszer a csomagtartóban. Az autó akkuk lemerülése után, "sebaj van másik" alapon elővette a cuccot, és megpróbálta róla legalább valamennyire feltölteni az autó akkuját. - Amikor rádöbbent, hogy a töltésvédelmi elektronikák "jól megvédik" az autó akkumulátorait ettől a "lehetőségtől".., na akkor.., - valamivel távolabb otthonról, mint ilyenkor kívánatos, - volt elképedt arc a videón...
Lehet komoly, ha pl. X (pl. 400) km-es hatótáv mellett X + 20 km -re kell eljutnia, de nincs útközben töltési lehetőség.
Lehet félig komoly, ha pl. X (pl. 400) km-es hatótáv mellett X + 20 km -re kell eljutnia, de van útközben töltési lehetőség (spórolás, szarevőség, ki, miként gondolja).
Lehet vicc, ha csak a videó kedvéért készült.
Lehet szánalmas, ha sokszor alkalmazza, mert így jobban kijön. Hasonló ahhoz, mint amikor hagyományos autóba fatüzelésű kályhát raknak a fűtéshez.
Tudod, a rural Amerika rural. Kurva nagy távolságok, kurva nagy semmik közepén. Nem véletlen, hogy egyes területeken léggömbökkel akartak egy időben internetet szórni. Nincs mindenhol villanykút.
Ilyen helyeken neha konnyebb villanyt kiepiteni. Leteszel par napelemet, es van. Egeszen extrem meghajtasokig el tudsz menni, peldaul Ausztraliaban van napelemes vasut. (ez nem szigetuzemu, betermel a halozatba is)
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
Tényleg 3km hosszú, vagy rosszul hallottam? Az elején felgyorsít és utána gurul, hogy takarékoskodjon az energiával. Jópofa, ha arra járnék fel is ülnék, de azért nem mondanám rá, hogy akkor mostantól lehet napelemmel üzemeltetni a vasútat, hiszen csak ezt kell lemásolni mindenhová!
Kb. 3km, az stimmel, ez az egyik megalloja: -28.6294, 153.5847, ez pedig a masik: -28.6417, 153.6111. A vegen van egy kanyar, de nagyjabol kijon. Lemasolni annyira nem konnyu, mert Ausztraliaban nyaron (ami itt tel) kb. fuggolegesen sut a Nap, szoval a vonat tetejen vizszintesen elhelyezett paneleket kb. merolegesen eri. Az viszont mukodne, hogy az allomasokra teszel napelemet (sokkal nagyobb a hasznosithato felulet), es tavvezetekezel, ahogy mashol egyebkent is mukodik (persze megfelelo nagyfesz konverzio utan). A fem-fem gordulesi ellenallas nagyon kicsi, szoval ha nem kell nagy szintkulonbseget legyoznie (itt enyhe emelkedo van csak, de fel tud gyorsulni elotte), akkor minimalis energiaval fenntarthato a mozgas. Egyebkent extrem esetben a palya fole is lehetne napelemtablakat rakni.
Ez is egy erdekes koncepcio. Persze ez sem valo mindenkinek, de alapvetoen mukodik.

Az egész jelenség röhej volt, hogy felnőtt emberek totál betojtak meg lezárták a határokat. Találsz valami érdekeset a neten és kiderül, hogy annak is a Covid vetett véget. Ha például ez a jómadár nyugodtan tovább kerékpározhatott volna, az annyira veszélyes lett volna, hogy muszáj volt megakadályozni ebben. Gondold el, napi 100km-ekre hurcolta volna magával a Covidot!
Ez szép! Kicsit gyanús nekem, hogy azért ját csak Márianosztra és Nagyirtás puszta között, mert Nagybörzsöny irányába már bírná a hatótáv. De így is szép, ha ezen a szakaszon tökéletesen működik. Találtam leírást róla, hogy a gördülési ellenállását is csökkentették és nyilván a tömegét is a hagyományos járgányokhoz képest. Ügyes.
Nekem A-ból B-be. Legyen üzembiztos, a teljesítmény hidegen hagy (110 ló van most, közlekedni bőségesen elég).
Évente egy szerviz, egy pár perces ~bárhol kitérővel 600 km hatótáv *üzemi* körülmények között (benne pl. hogy télen egy hónapig áll a szabadban, rövid városi tripek, pályatempó, fűtés-klíma dugóban is stb.).
Bármi jöhet ami ezt hozza, addig is jó a benzines.
pedig a villanyos be akarta engedni, villogott a fék de addigra már az audis döntése megszülethetett, hálistennek ártatlanokat nem sodortak most veszélybe.
Az megvan, hogy néhány ország (német, olasz, lengyel) feltehetőleg beint az eu félidióta muciológusainak, és mégsem lesz olyan erős a tilalom 2035-től? Legalább most nem nekünk kell a hülyeségeiket helyre tenni.
Pedig azok a muciológusok meg szerették volna reformálni az EU autóiparát. Amit persze azok nem szeretnének. Közben USA , Kína és Korea igen erősen vezetnek az elektromos autó fejlesztésekben. Pár év és amint az elektromosok olcsóbbak lesznek a benzineseknél akkor már késő lesz. A vásárlók kínai, amerikai esetleg koreai új autókat vesznek majd az EUban.
ID.3 Pro Performance 204LE : 20 631 150 Ft WLTP:420
Tesla Model 3: 18 999 990 Ft WLTP: 491km (készleten 17 859 910 Ft)
Nem minden adat korrekt benne, de ugy iranymutatonak jo. Pl extra nelkuli arak vannak legtobb helyen, de extras fogyasztas (pl heatpump par markanak extrakent van)
A csomagter literje sem pontos, mert ahol elerheto 7 ules is, ott azzal szamolnak, hogy fixen 7 uleses.
Az latszik, hogy az ID.3 ertekei azert nem olyan rosszak, mint feltuntetted. Lehet infotainment siralmas, de azt meg majd upgrade javitja egyik uj verzional max.
Jól mondod nem olyan rosszak az ID.3 paraméterei a Tesla Model 3-al összehasonlítva. A probléma ott van, hogy a Tesla majd 3 millió forintal olcsóbb. Vásárlóként azért ez jelentős. Mindkét esetben készletes azonnal elhozható autót írtam.
Mondjuk a Tesla az nekem meg mindig egy osszelegozott fos. Tesla S-el szoktam maszkalni nem vagyok tole eldobodva (osszeszerelesi minoseg, vezetesi elmeny) az meg, hogy belulrol hogyan nez ki az nyilvan szubjektiv en alig varom, hogy kiszalhassak belole.
Állítólag az újabak már sokkal jobbak. Német Model Y gondolom nem összehasonlítható egy kezdeti USA-ban összekalapált S-el. H András csinált erről videót nemrég. Nem szeretem az amerikai autókat de erősen elgondolkodtatna a Tesla model 3/Y az azonnali elérhetőségével és árával ha most szeretnék új autót venni.
pont ez a baj, annyi eszük sincs, hogy belássák mennyire nem értenek a területhez.
Avagy
A szokásos dilettáns problémamegoldás. Egy szakadékot nem lehet két lépéssel átlépni. Előírnak olyan szabályokat és határidőket, amikhez nem nem létezik a megfelelő technológia, és nem látszanak a közbenső megoldások sem. Pl. Létezik a világon az az alapanyag termelés, ami elektromos autóból annyi előállításához szükséges, mint amennyit jelenleg belsőégésűből előállítanak? Vagy inkább a szokásos válasz: a plebs járjon busszal és fogyassza a megállóban a tücsök burgert, az "elit"* meg önvezető hátsó ülésén fogyasztja a lazacot.
Jó példa erre a bénázásra a németek lignites energiatermelés zöldítése ..... hát gratulálok.
Hosszú az ilyen ostobaságokkal tönkre vágott európai iparágak sora. pl. baromfi hús termelés Európában (természetesen erősen eltúlozva) a tyúkokat fürdőszobás lakosztályokba, háromhavonta rekreációs üdülésekkel tarkítva kell tartani. A brazilok meg egy baromi nagy hajóra felraknak százezer tojást, antibiotikumon, meg ki tudja min nevelnek csirkéket és az eu partjaihoz érve kipakolnak sok tonna fagyasztott csirkemellet. természetesen rájuk nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok.
* az a bürokrata, aki ezeket lenyomja a többség torkán
Hozzászólások
0:00-tól 0:12-ig:
trey @ gépház
Amikor megvettem a Prius Plug-In -t, a fiam mondta ugyanezt lassításnál :). Mondjuk én imádom. De azért van mellé egy VFR1200F is ha borzongani akarok.
a kutyafáját! százszor jobb az elektromos hangja. remélem kihal a benzines-dízel.
Na, meg ez is egy elektromos vs. benzines...
https://www.youtube.com/watch?v=loUsRGW9z-I
(Csak most, csak Neked, mert úgy hallottam, hogy erős fixációid vannak a
Cse'szlovák lemezjátszóvalT betűs autómárkával márkával kapcsolatban.)Ezek azok a videók, amiben az elektromos ideig-óráig jobb mint a benzines, de közben lelakja az akkut (talán figyelmeztet is a ludicrous mód bekapcsolásakor), fél órát kell felfűteni a leadott teljesítményhez, ...?
trey @ gépház
A McLarent hidegindítás után egyből lepadlózod, ugye?
Az akkupakkot akkor kell melegíteni pár percet(!), ha kifejezetten a legnagyobb elérhető teljesítményt akarod kihozni belőle. Minden különösebb melegítés nélkül is legyorsulod vele az utcai autók 100%-át, a sportautók 99%-át és a szupersportautók 50+ százalékát. Egy ötszemélyes családi autóval, aminek az árából egy fél McLarent sem kapsz! (Sőt, praktikusan semmilyen szupersportautót sem.)
Félreértés ne essék: ha a kettő közül lehet választani sportolási(!) célra, én biztosan a McLarent választanám. Ettől függetlenül: a Model S-ből már a "sima" Long Range is döbbenet, a Plaid pedig pláne. Nevezzünk leginkább technológiai demónak, mint utcára értelmes választásnak.
Ez mi a fenét jelent? A praktikus szó azt jelenti, hogy kézenfekvő, ötletes megoldás.
A "practically" (virtually; almost) elbaszott hunglish átirata.
Így van, egy idegen nyelv valamelyik szavát magyarosan leírni vagy kimondani nem azonos a fordítással.
Sőt valójában az ilyen gyenge tükörfordítás többnyire biztos jele annak, hogy az illető nem tudja miről beszél/ír. Szerintem ennek egyik legprimitívebb esete, az "abszolút" téves használata.
De ez csak egy vélemény
csillagászoldalakon használják a masszív szót a massive fordításaként. IT oldalakon pedig a diszkrét-et a discrete fordításaként (videókártyáknál.)
massive = nagytömegű, óriási
discrete = különálló, nem egybeépített, magában is értékelhető
Az újságírók már nem csak fordításként, hanem önmagában is használják a praktikusan = egyszerűen egyenlőséget.
Abból is látszik, hogy öreg vagyok, hogy az összes hajam égnek áll ettől az egésztől. A mai fiatalság! Bezzeg a mi időnkben mindenki Kölcsey gyanánt ápolta és gondozta, gyomlálta a nyelvet! Aha :D
Nem. Egyszerűen annyi van, hogy bár magyar vagyok, de munkámból adódóan rettentően sokat olvasok angol szöveget, és egyes szavak néha, hirtelen angolul jutnak eszembe.
Flame-on:
Kifejezetten bosszant hogy a híres mondás megfelelőjeként a "nyelvében él a nemzet" alapján amikor az "edukáció" és a "reputáció", "abúzus" és hadd ne soroljam miket találok, felvetődik bennem a kérdés hogy ez most akkor egy modern honfoglalás vagy pusztán az anyagi és egyéb álmaink kergetése miatt közelebbinek érzünk ami miatt olyan nyelvre írjuk át a jóval több kombinációval/részletesebb kifejezéssel rendelkező nyelvünket?
Nem gondolnám hogy a "fantázia" kifejezés helyett annyira ismeretlen lenne a "képzelőerő", persze nem akarok egy új témakört indítani emiatt és értem azt is, hogy könnyebb különösen a programozásban található kifejezéseket inkább angol kifejezésként meghagyni, azt azért viszont furcsállom hogy lassan egyetlen ország ahol a hivatalos nyelv az angol sem tagja annak az EUnak, ahol a hivatalos nyelv mégis az angol...
Flame-off :/
A McLaren-nek a pedigréjében benne van 50+ évnyi motorsport királykategóriájának tapasztalata, know-how-ja. Vannak rajta rendes fékek, van benne carbon fibre monocoque stb. ami garantálja, hogy nem csak gyorsan tudsz vele menni, de adott esetben meg is tudsz vele állni, vagy túlélsz benne egy komoly balesetet.
A McLaren-t nem padlózzuk le, de nem is kell 30 perces felkészülés neki. Ugyanazt a teljesítményt adja le 10 padlógázos kör után is és nem öli meg az akkuját az erőfitogtatás.
A McLaren vs. Tesla egy vicc, biztosan lennének a Tesla-nak pillanatai, amikor remekelni látszik, de ez nem jelenti azt, hogy az egy sportautó.
trey @ gépház
A McLaren a kategória Ferrarija.
Avagy Beethoven a zene Mozart-ja.
Az, csak pont te nem érted a viccet.
Azt írtam: a Tesla egy ötszemélyes családi autó. Pont az a vicc, hogy egy ötszemélyes családi autót ma néhány "mosógépmotor" felhasználásával meg lehet úgy csinálni, hogy úgy gyorsuljon, mint egy végletekig kiegyezett, űrtechnológiás szupersportautó.
A másik, amit mindig mindenkinek elmondok, hogy NEM prémium kategória, mégis ez valamiért becsípődött az embereknek. Más se folyik a vízcsapból, minthogy "há-há, milyen gagyi a belseje egy Audihoz, BMWhez, Mercedeshez képest..." Azokhoz képest az, de hogy a faszér kell azokkal összevetni?
A Tesla, ahhoz képest, hogy egy családi autó, kurva jól megy, gyakorlatilag úgy, mint egy szupersportautó. A Tesla, ahhoz képest, hogy egy családi autó, egész ügyes futóműve van, de egy sportautóhoz képest nyilván szar az a futómű. A Tesla, ahhoz képest, hogy családi autó, egészen ügyesen kanyarodik és megáll, de egy sportautóhoz képest nagyon szar a fék, konkrétan a harmadik féktávra megfő.
Egyszerűen miért nem lehet mindent a saját kategóriájában összehasonlítani?
" Azokhoz képest az, de hogy a faszér kell azokkal összevetni?"
Mert az áruk is összehasonlitható.
A Model 3 és Model Y árkategóriájában nem nagyon van prémium konkurrens. Ott leginkább a VW ID sorozat, a Skoda Enyaq, KIA EV6, Hyundai Ioniq 5 (stb.) a vetélytárs, ezek sem prémiumok. Jelenleg talán a BMW iX3 a legerősebb prémiumszerű vetélytárs, illetve majdnem a BMW i4 lett az, csak aztán a baromi versenyképes indulóár (22,6M) után hirtelen kilőtt az ára a 28-36M közötti ársávba.
Itt teszem hozzá, hogy a BMW néha nagyon jól árazza az elektromos termékeit, és ráadásul még a technika igen is jó mögötte. (Aztán rájönnek, hogy elkélnek azok a vasak drágábban is...)
A Model S árkategóriájában már vannak prémiumok, de valahogy egyik konkurrens sem olyan erős, hogy azonnal rohanni kellene érte. Én kiváncsiságból körbeszagoltam a Mercedes EQ* sorozatot, és nagyon nem estem hanyatt, nomeg azokat is fel lehet ám tornászni a 60-70M ársávba. Másrészt, a Model S jelenleg irreálisan kurva drága, mert évekig nem lehetett hozzájutni, a Tesla meg ügyesen hozzáárazta a kielégítetlen kereslethez. Várj vele pár hónapot és meglásd, le lesz árazva (ugyanúgy, hogy a Model 3 is kurva drága volt kb. másfél évig.)
Itt félreértés van, az emberek nem más gyártók - épp gyerekcipőben járó, ráadásul alsó-középkategóriás - elektromos autóihoz viszonyitva húzzák a szájukat a tesla minősége kapcsán, hanem az azonos árkategóriájú benzin/dizel autókhoz.
Az, hogy az 40+ milliós model s pár évvel ezelőtti változataiban 2 zónás klima volt, botrány minőségű bőr, illesztések, anyagminőség az bizony röhej.
Azóta ez kicsit javult, de ma sem ér fel egy 10 éves bmw-hez sem minőségben. Tehát amikor 30-40-70 milliós tesla-ról beszélünk, akkor nyilván egy bmw-audi-merci 30-40-70 milliós autóihoz viszonyitjuk a minőségét.
(hozzáteszem, erősen gondolkozok egy model s vásárlásán)
Majd ha lesz belőle kombi :D
Azt egyébként nem értem, hogy miért nem csinál a Tesla többféle modellt. Persze lehet, hogy egy-egy új modell kifejlesztése túl sok idő és energia, és nem tudnak erre koncentrálni (lásd Cybertruck).
Szerintem is jó ötlet lenne, ha lenne kombi verziója a szedánoknak, illetve ha lenne valami MPV/People carrier/Minivan verzió, ami az USA-ban nagyon elterjedt családi autó típus. De persze egy kombi vagy egy minivan nem szexi.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
A Teslánál minden a gyártási hatékonyságról szól. Nem véletlenül szántották be a különböző felszereltség opciókat is. Régen választható volt fix lemeztető és nyitható üvegtető. Most van egyfajta fix üvegtető. ("arany középút")
Azt megértem, hogy ha valaki megrendel egy létező modellt, akkor nem választhat opciókat, mert így a Teslának jó.
De az anyuka, aki minivan-nel viszi iskolába / különórára a mondjuk 4-5 gyereket, az eddig se azért vett tolóajtós minivan-t, mert az egy szexi autó, hanem azért, mert praktikus. Az, hogy van 6 üléses SUV, az kényszermegoldás. Eddig se 7 üléses SUV-ot vettek, mert arra a célra, amire nekik kell, nem annyira jó.
Azt mondom csak, hogy azzal, hogy ezekre az igényekre nem is lőnek, a piac egy részéről lemondanak önként.
Elképzelhető, hogy majd egyszer lesz(nek) olyan modell(ek) is, amik ezekre az igényekre (is) jók, de nekem az az érzésem, hogy nem ez a koncepció.
Nekem pl. tetszik a Tesla, de egyáltalán nem érdekel az, hogy baromira tud gyorsulni. A Tesla boltban az eladókkal beszélgetve meg úgy tűnik, hogy valamiért mind a gyorsulást akarja kidomborítani. Mert az szexi. Szóval az az érzésem, hogy Elon kitalálta, hogy szexi autókat akar gyártani, és tök mindegy, hogy az a piacot lefedi-e vagy nem, szexi autók lesznek csak, és kész.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Lehet abban valami amit mondasz. Nézd csak a típusokat: S3XY ;)
Gondolom azért mert minden a légellenállás csökkentésére van kihegyezve, különben nagyobb akku kellene.
https://www.tesla.com/blog/master-plan-part-deux
nincs aláírásom
De akkor mi a fasznak hasonlítgatják? Ki fog ezzel a versenyautókhoz képest ratyi biztonsági megoldásokkal rendelkező családi szedánnal így közlekedni? A Darwin Award-os szervdonorokon kívül?
Igen, csak hogy megáll-e, az kérdéses. Én meg erről beszéltem. Leszarom, hogy mosógépmotorból hozzák ezt ki ideig-óráig .... A csomagot nézem egyben nem annak egy részét.
trey @ gépház
Ritkan megy az ember tenyleges versenypalyara barmilyen autoval szerintem. Oda sztem is keves lenne a gyari fek. Budget-"versenyezgetni" Nurburgringre meg van increased regen track modeban. Autopalyan meg jovanazugy, mert basic regenbol megoldja, ami oda kell, hiszen nem kell allandoan fekezgetni.
Szoval azert van hasonlitgatas sztem, mert gyorsulasa szupersportautoe. Arra a hasznalatra amire vettek az emberek ott pedig nem szamit, hogy nem versenypalya fekeket kaptal. De kozben jo erzes, hogy tudsz gyorsulgatni es azt a reszet megkapod egy sportkocsinak, amit hasznalsz is belole naponta.
Viszont palyara gumikat is cserelni kell, nem csak fekeket. Ez egy ilyen dolog. De amugy van lehetoseged nem csak 3rd party feket venni: https://shop.tesla.com/product/model-s-plaid-carbon-ceramic-brake-kit Ettol meg persze nem lesz versenyauto, marcsak a sulya miatt sem.
YT videók alapján minden regenerálást ki szoktak kapcsolni a Nürburgringen, mert a regeneráláskori töltéstől (hamarabb) túlmelegszik az akku.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Nemhogy pont melegen kell tartani? En ugy latom, hogy street modeban 85kW a regen, track modeban meg 120kW. Tehat valamiert ez mar most igy van/volt.
(2021-ben volt ennyi, azota lehet valtozott) Innen: https://teslamotorsclub.com/tmc/threads/should-track-mode-100-regen-be-…
Masik:
Amikor túlmelegszik, az autó korlátozza a kivehető teljesítményt: onnantól nem gyorsul már jól.
https://youtu.be/I-LI_jeytBI?t=656
Verseny közben minden gyorsításnál, ahogy kiveszik belőle az energiát, melegszik. Ha a regen be lenne kapcsolva, lassításkor is melegedne.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Sokat fejlodott azota, foleg plaid hutese normalisabb. Valami oka csak van, hogy ha akkor nem is, de most van increased regen.
Bar akar szukseges rossz is lehet vagy lehetett, ha nincs normalis fek az auton. De az is lehet, hogy ki lehet kapcsolni, ha normalis feket teszel ra. Az biztos, hogy a forumpost alapjan amit linkeltem letezo dolog.
A fenti video elején is amikor track módot kapcsol, be van kapcsolva a regen, és kézzel veszi le utána 0-ra. Azt nem tudom, hogy increased-e vagy csak normál.
Arra tippelek, hogy ez lehet mögötte. Gyári állapotban jól gyorsul az autó, de a fékei nem elég jók a pályás használatra. Erős regenerációs fékezéssel + a gyári fékekkel elképzelhető, hogy jó (elfogadható) a fékezés, a fékek nem melegszenek túl. Cserébe előbb-utóbb az akku túlmelegszik és a teljesítmény egy része elvész. Gondolom ezt találták a legjobb kompromisszumnak. Mondjuk 5 perc versenyzés helyett 10 percet bír így.*
A videóban szereplő autóban a fékeket, felfüggesztést és a gyári gumikat lecserélték, és többször is említik, hogy a fékek (még mindig) jók. Szóval nekik nem volt szükségük a regenerációs fékezésre, és az akku miatt inkább kiiktatták. Úgy rémlik, hogy volt egy korábbi videó, talán ugyanezzel a Tesla tulajjal, talán másikkal, amiben gyári (vagy gyárihoz közelebbi) állapotú model 3-mal vezetett ugyanez a sofőr, és a gyári gumik + gyári felfüggesztés nem tartották az autót elég jól az íveken, és a fék elég hamar túlmelegedett és ezért óvatosabban kellett mennie a pálya egy részén. Tegnap este ezt a korábbi videót nem találtam meg.
Lehet, nem ismerem a részleteket. Tegnap, amikor kikerestem ezt a videót, amire emlékeztem 1-2 év távlatából, megnéztem, hogy esetleg plaid autóval is van-e a srácnak videója. Nem találtam, viszont találtam egyet, amiben a stock Tesla model S plaid hivatalos pályarekord futásának a videójáról beszél, és ebben azt mondja, hogy a sofőr időről időre csak hagyta gurulni az autót (a coasting szót használta), és azt mondta, ezt bizonyára azért csinálta, hogy hagyja az akkut hűlni.
Akárhogy is, a Tesla nem versenyautót gyárt, hanem közúti autót. Ha valaki versenycélra vagy versenyzéshez hasonló módon akarja használni, nem csodálom, hogy érdemes fejleszteni. És ha a Tesla nem a versenypálya üzemre lő, akkor teljesen felesleges versenyhez való akku hűtéssel, fékekkel, felfüggesztéssel, stb. gyártani az összes közúton használt családi autót. A vásárlók nagy részének nem szükséges, cserébe bizonyára nehezebb lesz az autó + drágább gyártani.
Valószínűleg a benzines autók között is elenyésző azoknak a száma, amit egy az egyben érdemes a gyári állapotban versenyezni vinni. Az is igaz, hogy hobbi célból valószínű kb. bármelyik autó jó lehet gyári állapotban (és mindegyik fejleszthető, ha kell). Ha én vezetnék egy Teslát, akkor valószínű a gyári felszerelés is bőven elég lenne, nem melegedne túl se a fék se az akku, mert nem tolnám neki úgy, mint ez a srác. Ugyanígy, egy sportosabb benzines autónak (mint mondjuk egy Porsche 911) se közelíteném meg a határait. Mások meg, akik nálam sokkal jobban vezetnek és ismerik a pályát, valószínű bármilyen autót ki tudnak tolni annak a határáig.
* mielőtt valaki belekötne, csak találomra írtam számokat
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Bennem fel sem merul, hogy versenypalyara valo versenyezni egy stock Tesla. Arra talan jo, hogy kimegy hobbiember tol 1-2 kort kisebb palyakon es hazamegy. Gyari gumival, gyari fekkel megcsinalja es kovetkezo evben majd megy megint bohockodni.
De aztan az F1 pilota sem hiszem, hogy komolyan gondolna egy Taycant vagy Model S-t vagy akar egy Bugattit egy versenyen. Bohoc szinten lehetnek ezek, egy versenyre optimalizalt eszkozhoz kepest.
Viszont az ember sztem Porche Taycant, Tesla S-t vagy mondjuk egy Lambot varosban, autopalyan fog hasznalni normalis korulmenyek kozott. Ott meg igazabol kb csak gyorsulas es biztonsag szamit. Abban meg felveszik a versenyt a szupersportautokkal az EV-k vagy neha meg jobbak is lehetnek. Innen indult a topic, hogy miert hasonlitgatjak. De raadausl meg alakjukat es kerekszamukat is lehet hasonlitani. Nem hiszem ilyen tipusu tenyeken felhaborodna sok autos. De valamiert szarul esik az embereknek, hogy EV-k tudnak gyorsulni. Akkor jon az, hogy sok eve melegedett akksi siman gyorsulgatasoknal is es akkor 2 sec helyett csak 2.3-2.5 volt gyorsulas mondjuk. Ezt mindig ki kell emelni. Gondolom valami lelki okai vannak, mert a valtozas/fejlodes az rossz es tenni kell ellene.
De teljesen jogos ettol meg, hogy f1 palyara, f1 autot kell beszerezni, nascar palyara oda optimalizaltat, stb. 4-500km/h autoval valo eleresehez meg egy repuloteret es egy bugattit.
Ahogy én néztem, úgy néz ki ez a "kimegy", hogy kiviszi trailer-en, mert ha lábán megy, nem biztos, hogy lesz benne delej annyi, hogy bekapcsolja a ludicruos+ + warp mode easter egget :D
trey @ gépház
Nürburgringnél van Tesla Supercharger. Kimegy, rátölt 15-20 percig és mehet versenyezni.
Mondjuk azt nem tudom, hogy a ludicrous+ módot használják-e versenypályán is vagy az csak gyorsulási versenynél számít.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Negyed mérföldes. És nem áll neki tölteni, mert 35-60 perc az autónak még felfűti az akkut. Azzal foglalkozik. Tudod mennyibe kerül a pályabérlet?
trey @ gépház
Izé. Menet közben fűti fel az akkut, hogy mire a Superchargerhez ér, már mehessen fullon a töltés.
Fogalmam sincs. Miért kérdezed?
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Mert horribilis pénzbe kerül.
trey @ gépház
Az a baj h úgy dumálsz a Tesláról hogy közben fogalmad sincs róla (mert nincs neked/családban). Az autó simán felprogramozható arra hogy addigra felfűtse az akkut amire odaérsz a töltőhöz.
Gábriel Ákos
60 perc sosem volt. Legelso performance teslaknal is 15 perc allohelyzetben vagy 5-10 perc gurulva volt az akku felfutese telen (P90d Model X eseten, de nem tudta ludicrous+ -t)
https://www.motortrend.com/reviews/2022-tesla-model-s-plaid-launch-cont… Ez alapjan meg 8-15 perc.
Amit te talaltal az a futetlen garazsban tarolt auto (ahol tenyleg hideg van) esetere, akksi kimeles miatt bekapcsolhato idozitett precondition. Ilyenkor az indulas elott 0.5-1 oraval bekapcsol valami futest es szepen lassan felfuti valami olyan homersekletre, ami idealis tolteshez. Ezt tudja gyorsan is, de konnektorrol vagy sajat akksirol lassan csinalja idozitett precondition eseten, gondolom, hogy minel kevesebb energiat hasznaljon. Mindez brake regen miatt kellhet, mert egy intenziv fekezes 50-85kW visszatoltest jelent. Model X eseten precondition nelkul 3-5 perc alatt kerul optimalis allapotba az akksi autopalyan.
Brohahahah
Ez a fószer - versenyezni jár Tesla-val - mondta, hogy hidegben akár egy óra is lehet.
trey @ gépház
Regebbi videot nem talaltal? De ugye azota jott egy uj plaid. Linkeltem dragrace felfutesi idot. Nem mintha sokat szamitana :)
Tisztaban vagyok vele en is, hogy ha hidegben hagyod es dragracelni akarsz ulszelerol indulva fagyban, akkor lassu lesz a felfutes :D Az is lehet ez meg most is ilyen.
En siman sajnalom is oket. 1.99sec helyett 2.1-re csokken gyorsulas https://www.youtube.com/watch?v=JL2Lay0H4FQ :D De sziberiaban lehet 2.5 raadasul. Gondolj bele milyen szar lenne, ha az autodnak ilyen szar gyorsulasa lenne. :D
De persze tok valos korulmeny. Direkt vesz az ember egy 3 eves Teslat versenyezni, majd utcan hagyja hidegben, onnan trailerrel elviszi dragracehez, mert ugye EV csak ugy tud kozlekedni. Ott is hideg van, elkezdi preheatinget bekapcsolni miutan odaert, de csakis akkor. Mivel verseny idopontjara akart odaerni trailerrel pontosan, hogy egybol legurulva versenyezzen, igy lemarad az egeszrol preheat miatt. Milyen kellemetlen. :D Ez amugy mar megoldodott, mert nem is indulhat csomo helyen Tesla, ki vannak mar tiltva ugy tudom. :)
Vagy abba gondolj bele milyen ego lenne, ha f1 versenyen mondjuk akar a gumi homersekletet kellene allitani. Netan meg futopaplant kellene alkalmazni hozza. Netan 1 futam alatt tankolni vagy kereket kellene cserelni. Durva lenne. Vagy dragracen mondjuk VHT-t kellene hazsnalni, hogy tapadjanak a gumik es idot kene ilyen hulyesegre szanni.
Ami nagy szerencse, hogy az audid akkor is tudja 8.1 secet akkor is ha kint hagyod a fagyban estere. :)
A különbség köztünk az, hogy én a közúti autómat nem állok neki fals szempontok mentén összehasonlítgatni egy versenyautóval. Mert tök értelmetlen. A Tesla-t is az. Ha felállítasz irreális peremfeltételeket, akkor kijöhet, hogy egyszer-egyszer produkál valamit, ami jó szándékkal párba hozható egy versenyautóval, de ez kb. olyan, mintha azt mondanám, hogy Koplárovics Béla összehasonlítható Messivel, mert mindkettő rúgott egyszer gólt a Manchester United-nek komoly tétmeccsen :D :D :D :D
trey @ gépház
Senki nem mondta, hogy versenypalyara valo. Arrol van szo meg mindig, hgoy gyorsulasban eleg jol all szupersportautokhoz kepest. Azokhoz kepest rangeben is :D
A video szerint raadasul elomelegites nelkul is eleg jol all. Mert 1.99 helyett 2.1 nem annyira veszes :D
A gyorsulas pedig az a szempont amit hasznalsz is hetkoznap versenypalya nelkul, azert nem fals. Szerintem. Regen is kb ez volt fo meroszam hetkoznapi eroautoknal, amig meg nem jelentek EV-k. Azota mar a motorhang a fontos, mert mas nem maradt. :D
Nem ketelkedem abban sem, hogy stock fek szarabb rajta, mint bugatti, lambo vagy porche eseteben. Meg meg biztos vegsebessegben is lehet szarabb, de azt sem hasznalod hetkoznap. Meg ugy kb soha. :D
A kulonbseg pedig az koztunk inkabb, hogy te EV teren fogalmatlan vagy. Kocsmai szintu a tajekozottsagod. Nem problema, F1 autokrol pl nekem is. Meg azt mondtad lehet veszel egyet, aztan majd megismered a tenyleges hatranyait, ahogy elonyeit is.
Jó, csak ahogy jól aludj, kijelenthetjük, hogy a Tesla a versenyautók Koplárovics Bélája! :D :D :D :D
trey @ gépház
Az tenyleg boldogsaggal tolt el, hogy a bohocorrod felveszed a commentek elott :)
Valóban boldogsággal tölt el, amikor már csak ilyen szintű kommentekre futja riposztnak :D
trey @ gépház
Tukor az gondolom nincs neked otthon :)
Persze a versenypályára felkészített autók közül sokat szintén utánfutóval visznek.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Treynel a valosag nem szamit ebben a temakorben sem :)
Igen, mert a legtöbbjüknek nincs forgalmi engedélyük. Azok versenyautók.
A Tesla-nak ilyen problémája nincs, mert egy családi autó. :D Mehetne a talpán. De nem megy ...
trey @ gépház
- Te! Figyelj! Verjük meg a nyuszikát.
- OK, de mit mondunk, miért?
- Ha van rajta sapka, azért, ha nincs rajta sapka, azért.
:-)
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Nem, ez nem az. Azt sugalltad, hogy a versenyautókat is azért viszik trailer-en, mert máskülönben nem lennének üzemkészek azonnal, mint a Tesla. Nem ez az oka. A prózai oka az, hogy a versenyautók - szemben a Tesla-val - általában nem rendelkeznek forgalmi rendszámmal, műszaki vizsgával és semmi olyasmivel, amivel közúton részt vehetnének a forgalomban.
Vagyis a sugallatod fals volt.
trey @ gépház
khm https://rangedesvoitures.com/2020/08/03/volkswagen-lt-le-saint-bernard-…
van par auto/motor kategoria, ahol a "versenyauto/motor"-nak street-legal-nak kell lennie, de ettol meg viszik A-bol B-be, mert felesleges es draga lenne labon vinni (nem nem azert mert sokat eszik etap programon)
Jaja, vannak kivételek (erre utalt az "általában" szó az írásomban). Mint mindenben. De ugye nem azt akarod mondani, hogy a Tesla-t azért nem viszik lábon, mert az drága lenne :D Mert menten tökön bököm magam :D
trey @ gépház
nagyon sok oka lehet, ami miatt valaki igy tesz, szerintem ez nem marka fuggo, van aki nem hasznalja az autojat telen vagy esoben stb
rengeteg olyan valtoztatas lehet az auton, ami miatt nem akarsz vele elmenni a vilag vegere ilyen-olyan utakon, plusz viszed magaddal a szerszamokat alkatreszeket (gumik stb)
ezeket vegulis mind vissza lehet vezetni a penzre...
Mit? Egy családi szedánt? Amire kért rendszámot? Ha a pénz fontos, akkor nem traileren viszem, mert dupla költség a két autó fuvarja, ráadásul a villanyosok szerint a vellany olcsóbb, illetve nem kérek rá rendszámot, mert az kötelező biztosítás + vizsgadíj + súlyadó + bánat kiadás.
Hol itt a spórolás?
trey @ gépház
Valahol lemaradtam... hogy jon a versenyzeshez, hogy a villanyautozas olcso vagy draga? Most itt a szarragas a tema ebben a szalban vagy a versenyzes?
Dehogy sugalltam ilyesmit.
Többek között azért nem, mert a Teslák nagy részét se utánfutón viszik, mert felesleges, hiszen megérkezés után mehet azonnal csapatni.
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Dehogynem!
Hogyne, csak éppen az állításaidat felejted el rendszeresen forrásokkal alátámasztani.
trey @ gépház
A komolyabb versenyautok valoban nem lennenek uzemkeszek.
Pl. hegyesebb rallyautoknal hideginditashoz gyertyat kell cserelni. Van egy hidegindito gyertyaszett amivel beindul az auto, bemelegitik es utana megy bele a versenyre valo gyertya. Utobbival konkretan nem indul be hidegen.
Kuplung/valto pl egy masik problema, ha egy komolyabb rallyautoval megprobalod atszelni Budapestet mondjuk a Hungarian csucsidoben, mire aternel a varoson tonkremenne a kuplung.
Palyaversenyautok egy kisebb koruti dugoban pl. rovid idon belul felforralnak a vizet.
Szoval igen, a valodi versenyautokat azert viszik traileren mert utcai kozlekedesre alkalmatlanok.
Szerencsére, ahonnan indultunk, ott egy utcai McLaren-t hasonlítottuk egy Tesla-hoz, szóval leszállhatsz a VFTS Lada vonalról ... A McLaren kimegy a lábán, semmit sem kell rajta csinálni és tudja és tudja és tudja. Ha falnak mész vele túléled (CF monocoque), van benne rendes sportülés, van benne rendes biztonsági öv, ha meg kell állni megáll (fékek) stb. Ez a különbség a versenyautó és a családi villanyszedán között.
trey @ gépház
"A McLaren kimegy a lábán, semmit sem kell rajta csinálni és tudja és tudja és tudja. "
A videon csak kikapni tudott. :D Bohocot csinalt belole egy csaladi auto :)
Mondom, a Koplárovics Béla effektus :D
trey @ gépház
Az embereknek az a prémium, amit nem tudnak megfizetni. Az átlag magyarnak a Tesla jutott prémiumnak. Másoknak a McLaren a prémium, megint másoknak pedig a palackos víz.
A Tesla nem, de a Porsche Taycan, vagy a McLaren kaliberű egyetlen EV a Rimac Nevera akku menedzsmentje eléggé más szinten van. A Porschenak volt szakértelme, de a Rimac nem is értem hogy tudott a semmiből előlépve olyan szerkezetet csinálni, mint a Nevera. Vannak persze ilyen vállalkozók, Koenigsegg is egyszer csak előállt a CC prototípussal aztán a CC8S-el.
Igaz amit a teslarol irsz, egyebkent benzin villany vonalon ott figyel a porsche taycan turbo s, van pedigre' van fek/futomu/karosszeria, 7:33.35 ido a nurbugringen, nem kell bohockodni ha gyorsulni akarsz vele (csak a szokasos fek+padlogaz majd fek fel es go) mi kell meg?:)
Persze a taycan sem egy szupersport auto, de eleg jo tarsasagban van ezen a listan https://fastestlaps.com/tracks/nordschleife-full
Mondjuk azt a cikket erdemes elolvasni ahol a Tesla egy elektromos Porscheval volt osszehasonlitva. A Tesla par rajtolas utan mar egy sima benzines autot sem tudott legyorsulni nemhogy szupersport autokat...
Hat ja azota jott plaid, pont Porche Taycan miatt, raadasul regebbi Plaiddel: https://www.teslarati.com/tesla-model-s-plaid-dead-battery-quarter-mile…
Leirja mekkora veszteseg ha 20% alatt versenyez :)
Cipot a cipoboltbol :D
Többek közt erről beszéltem. Hogy hogyan lakja le az akkupakkot az insane+ és ludicrous+ mód:
Érdekesség:
Hideg autóval a Ludicrous+ mód bekapcsolásához szükséges idő akár egy óra is lehet.
trey @ gépház
Leesik a kormány? A Tesla szerint ez nem garanciális hiba | Autóstart (autostart.hu)
Vajon miért úgy firkált át bizonyos adatokat, hogy látni lehessen a firkálás alatt lévő adatok jelentős részét?
:)
Valójában nem a villany vs benzin a legfontosabb, ami miatt döglődik a téma.
Az ilyen személyek annál inkább hiányoznak: https://youtu.be/xLI6fOG3WdI?t=146
Na meg Niki Lauda is még előző években a pályán volt.
Na meg azért is volt nagyobb esemény, mert szórakozás terén nem voltunk szanaszét elárasztva akkoriban minenfélével, ezért ezek az események jobban felkeltették a figyelmet.
Sok tényező miatt az látszik, hogy már nem fog már olyan fényesen ragyogni a Forma1 csillaga.
Miben mérjük a csillag ragyogását?
trey @ gépház
Hogy a F1 az autóversenyről szólt, nem a BLM-ről.
Minden futamot nézek, nem tudom milyen BLM-ről beszélsz. Tudnál pontos esetet említeni, ami a kihatással volt a futamokra, a VB-re stb?
trey @ gépház
M
ez ütött:D
1 karakterre juto +1-ben mindenesetre nagyon eros hozzaszolas.
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
Prost+Senna+Mclaren Honda, kéziváltó.
Nagyon szerettem ezt az időszakot az f1-ben.
7 éves korom-tól, az első magyar nagydíjtól néztem apukámmal, minden alkalommal (csodás családi rítuálé volt :) a 90 es évek végéig.
onnan a haverokkal sörözgetve.
De a Ferrari+Schumi páros már kicsit uncsibb volt. Most már nem is nézem, Hacsak nem apukáméknál vagyok, mert ő még mindig kitart :D
nem néztem még akkoriban, de nagyon szoros futamok nem lehettek ha most egy ilyen baleset után 35mp előnnyel tért vissza senna. Csak azokat az éveket szeretem ahol kisebb a különbség a csapatok között, amikor egy istálló ledominálja az évet az nagyon uncsi, főleg ha ezt több éven keresztül csinálja, meg főleg ma amikor csapaton belül kvázi nem is harcolhatnak.
... mind1ik ... :)
ha még valaki nem látta volna ... -> https://www.youtube.com/watch?v=Sj4mDIzFZK8
www.pingvinpasztor.hu
Kb kizartnak tartom hogy ez nem megrendezett
http://www.youtube.com/watch?v=xnJwT_30p6k
Benzines. Az elektromosnál szinte éreztem ahogy épp fúrják a fogam...
Mindkettőnek meg van a maga helye és ideje szerintem. A villanyautó a közutakra való, közlekedésre. A benzines a versenypályára, ahová direkt ezért mennek az emberek!
Az, hogy a villanyautó milyen környezetbarát és ez a jövő, az összességében parasztvakítás és hazugság. Na meg plusz bevétel az "előremutató fejlesztések" okán a gyártóknak. Mint a Tesco plocain az "egészséges" ételek, 3x annyiért, mint az, ami ugyanolyan, csak nem fogták rá, hogy egészséges.
De ha úgy érted, hogy villanyautó a városokba való, ahol tényleg fontos lehet a lokális emisszió visszafogása, hát ám legyen. Minden másra ott a benzin és a dízel. Ezt így még talán el is tudnám fogadni.
Igazából a zúgás miatt mondom. A belsőégésű motorok beteg vinnyogása, zúgása, morajlása, dörgése számomra iszonyú visszataszító, főleg mikor az utcánban a boyracerek veretik. Elektromossal is csinálnák, csak azt nem venném észre. De amikor a piros lámpa zöldre vált és felzúg, felhörög az összes motor, na az kábítóan rossz. Ráadásul még füstölnek is, mint az állat. Ha nem lenne illegális műszaki fillérekért, az autók fele biztosan nem közlekedhetne.
Én aztán magasról teszek a környezetvédelemre. Amíg százezer ember éves odafigyelésést egyetlen gyár egy nap alatt nullázza le, addig szerintem fölösleges ezen aggódnom.
Ha zavar a zaj, akkor nem neked való. Ennyi. Különbözőek vagyunk. Én pl. valami eszméletlen hangulatba tudok kerülni, ha egy esti rally pálya mellett meghallom azt a hangot. Vagy ha beröffentenek mellettem egy 5-6 literes v8ast. Vagy egy Porschét, a boxereknek kifejezetten gyönyörű hangja van. A Ferrarinak is volt anno egy 512 bb -je. Ebből a szempontból különben (nálam) a T72 az űberállat. (persze csakis békeidőben) :)
Ui: valószínűleg nem véletlenül végeztem a BME-én, autógépészként.
Én szeretem az autókat, engem is kiráz a hideg egy szép motorhangtól de:
Ha ilyet akarok akkor kimegyek egy pályára és ott nézem/vezetek olyat.
Utcán amik vannak azoknak igazából nincs jó hangja, egyre több a 3 hengeres varrógép, a kályhacsöves civic/swift, lelakott nem karbantartott autó, főleg ha dugóban araszolnak akkor meg pörgetik fel őket hogy menjenek előre 2 métert.
Én zsákutcában lakom és szerencsémre egyre több a villanyos autó. Zajban ég és föld, amíg elzörögnek a háttérben úgy megszokod, de ahogy egyre kevesebb van és egyre jobban szokod a csendet úgy lesz egyre zavaróbb ha befut akár még egy kultúráltabb benzines is.
A zaj néha fontos, ha pl. bicajozok, rohadtul meg tud lepni ha mögöttem jön valami elektromos. A büdös (a kopott, olajat égető) motorok mondjuk senkinek nem hiányoznak.
Ez inkább az infra hibája, kellene szeparált bringaút de ez messzire megy, nincs hely, autók elől veszed el, etc.
Viszont amit én villanyos autóval tapasztalok hogy előszeretettel állnak be mögém motorosok. Nem motorozok úgyhogy nem tudom mennyire megy be a sisak alá a kipufogógáz, vagy csak simán a csend miatt csinálják, esetleg a szélárnyék... passz. Mindenesetre a jelenség érdekes.
Szerintem a motorok jobban gyorsulnak mint egy átag benzines autó. S ez igaz a villanyos autóra is. Szerintem azért áll mögéd, mert tudja, te nem fogod feltartani (vagy kevésbé)
Ízlések és pofonok. Számomra meg az elektromosnak van beteg vinnyogása, mintha fogorvosnál nyúznának valakit. Na de a belső égésű.... hatásosabb, mint a viagra... :) Ahogy hallod, hogyan játszik a gázzal, a váltások, szinte érezni a benzin szagát. Mikor még le sem hajtottál az M3-ról de már ott meghallottad a gépek hangját, és felállt a kezeden a szőr. De vegyünk csak egy öblösebb, messziről is felismerhető hangú 6+ hengeres motort. Akár alapjáraton, akár fordulaton meghajtva. Hmmm, na az valami, az egy életérzés. Nem ez a gyökér vinnyogás, meg amper szag. Játszanak ezzel a villanyszerelők, a guminő- meg az LMBTQ hívők.
Azt meg végképp nem szabad idesorolni, hogy az autópark milyen állapotban van, ki hogyan műszakiztatja az autóját. Ha majd elérnek abba a korosztályba, akkor szerinted nem lesz 4 keréken, 4 külön gumival elektromos autó, fék nélkül? Vagy akksi savtól szétrohadt vázas, ami a jó magyar utakon szétrázkódva potyogtatja majd el magát (lásd leszakadt kipufogók)? Olyan ami kipufogógáz meg olaj helyett majd elektrolitot köpköd szét? Ugyan már, ez nem belsőégésű vs. elektromos kérdése...
Csak egy 1200 lóerős Tesla... (aki még nem látta volna.)
https://www.youtube.com/watch?v=CE649zPFoWA
https://hup.hu/comment/2878614#comment-2878614
?
trey @ gépház
Én persze benzin-hívő leszek az egész, még hátra lévő életemben. (Már csak azért is, mert közel vagyok Pakshoz és nem szeretném, ha a "villanyosok" felgyorsítanák az újabb erőművi blokkok építését, üzembe helyezését. - Ami már megvan, az a kettő pont elég, inkább az elektromos energia felhasználását kéne tovább optimalizálni az eszközeink fogyasztásának további csökkentésével. Ettől függetlenül látványos, hogy mire képes "három villanymotor"... :) )
Jelenleg is 4 blokk van, nem 2.
És paks 2-vel nem növeljük az elérhető energiamennyiséget, hanem szinten tartjuk. Mire az beindul, addigra paks 1 le lesz kapcsolva, nem fognak párhuzamosan működni.
Jelnleg az összes megtermelt energia több mint felét adja paks 1.
Szóval, ha az 1 kifut és nem lesz paks 2, akkor aztán lehet rendesen "optimlizálni" az energiafelhasználást :)
Azt a kormanyt aki kitalalta ...
Ha esetleg terveznem hogy veszek egy teslat ez mindenkeppen visszatartana akarmennyire akarnam
http://www.youtube.com/watch?v=xnJwT_30p6k
mar lehet venni rendes kormannyal is :)
Leszámítva, hogy kétszer lepadlózod, és az akksi túlmelegszik (jó, lehet, hogy túlzok), miért jó SUV-val versenyezni? Akkor már inkább kamionverseny, az látványosabb.
Mindegy, csak ne budos diesel legyen.
Remelem az F1 meg marad egy darabig, rally-crossban sikerult kicsinalni a supercar-okat.
https://youtu.be/PF3hh1__a70
ez a vinnyogos rally-cross borzaszto elmeny kivulrol nezve...
akarcsak a Formlua-E... 'erdekes', hogy a Formula-E-ben nem kell kereket cserelni mert nem eszi meg a teljesitmeny a gumikat...
nezzetek inkabb MotoGP-t, vagy esetleg salakmotort!
Önmagában a kerékcsere ténye nem igazol vagy cáfol semmit. Sok dolog befolyásolja, hogy kell-e kereket cserélni vagy sem. A Formula-E versenyek versenytávja jóval rövidebb, emiatt már eleve kisebb a kopás. A kerékcsere szükségességét pedig jelentősen befolyásolják a szabályok is. A jelenleg Formula-1-es versenyeken a kerekek azért nem bírják a teljes távot, mert ki lett mondva, hogy kereket cserélni kell. Én elég régóta (1986) nézek rendszeresen F-1 versenyeket, és akkoriban elég sok olyan verseny volt, amelyen többnyire kerékcsere nélkül végigmentek (az első turbo korszak idején, ahol volt teljesítmény rendesen). Aztán behozták (visszahozták) a futam közbeni tankolást, az meg természetes volt, hogy a tankolás kerékcserével is jár, eleve nem kellett olyan teljesítményű kerekeket gyártani. Érdekes volt az a néhány időszak, amikor két gumigyártó is volt az F1-ben, eléggé elértek a kerekek teherbírásai, ott is volt, hogy kerékcsere nélkül végig lehetett menni. (na meg volt az a borzalmas év, amikor csak 'veszélyhelyzetben' volt engedélyezett a kerékcsere)
A teljesítmények pedig természetesen változtak, de nem annyit, hogy egyik évben nulla kerékcsere egy futamon, a másikban ugyanazon a pályán meg pl. három.
Nyilvan fugg a gumi anyagatol is mennyire kopik es persze a szabalyok mit kovetelnek meg. Most nincs elottem referencia, de a kerekcsereknek eleg nagy hagyomanya van az F1-ben. nekem nem nagyon remlik , hogy tul sokaig lett volna kerekcsere nelkuli F1 verseny...
De a formula-e ben a mostani autokban a villanymotor ~350kw, mig az f1 ben ez majdnem a duplaja a wikipedia irasok alapjan. szoval azert jelentos teljesitmeny kulonbseg van . persze megint csak almat kortevel hasonlitunk mert tok mas a ketto karakterisztikaja, stb....
Amikor elkezdtem nézni, nem volt kötelező kerékcsere, voltak futamok, amikor volt egy, esetleg két kerékcsere, voltak olyanok, ahol egy sem. Sok mindentől függött, pálya, időjárás, egyéb, mindenesetre a csapatok saját döntése volt, hogy cserélnek-e és hányszor (persze a rendelkezésre álló kereten belül, de akkoriban elég sok darab állt rendelkezésre, és nem volt még ennyiféle kerék, volt egy száraz, egy közepes és egy esőgumi.
Egy szezon volt, amikor azt próbálták ki, hogy kerékcsere nélküli legyen a futam, na arról hamar leálltak, mert sok problémát okozott.
Index - Sport - 15 éves a Forma–1 egyik legnagyobb szégyenfoltja
Nem azt állítottam, hogy nincs teljesítménykülönbség (természetesen), szóval ezzel felesleges érvelni. Csak azt állítottam, hogy lehetséges a F1 teljesítménye - és versenytávja, mert az is jóval hosszabb - mellett is kerékcsere nélküli futam, most többek közt azért nincs, mert nem is lenne szabad, tehát mi a fenének kéne a jelenleginél strapabíróbb kereket gyártani hozzá?
Ez a villanyautós sport annak való, aki igazi nő helyett szexbabával szeret szexelni.
Ezek a mai fiatalok! Képesek traktorral aratni, nem ám kaszával ahogy illik!
Jaj, nem akartalak megbántani...
A kasza vs. traktor összehasonlítás elég vicces, lássuk be :D
Gépiesítés, valami munka egyszerűbbé és hatékonyabbá tétele. Ha már így, akkor a dízel és a benzin traktorok mellé kapunk elektromos traktorokat. Ugyanarra a feladatra még egy alternatíva. De jó.
Windows, Linux, iOS, BSD... Mintha különböző szigorítások miatt már nem érné meg pénzt belepumpálni, dehát csak ne haljunk már éhen, mi a frászt csináljunk? Hát poroljuk le a GM-NAA -t, és tegyük kötelezővé 10éven belül annak a használatát, így generálhatunk magunknak ismét busás hasznot.
BTW ráadásul a traktor sokkal több károsanyagot bocsájt ki, mint a kasza.... :/
A rókaszemű rogán kaszája sokkal több káros anyagot bocsát ki, mint egy traktor. ;)
Most akkor az elektromos gokart is szar, mert az a férfias, ha egy mélygarázsban fulladozik az ember? Mi a helyzet a villamossal, térjünk vissza a lóvasúthoz, vagy a gőzmozdony még ér?
Az elektromos gokart példája jól mutatja az egyik legnagyobb problémát a benzinesekkel, hogy közvetlenül a tüdőnkbe pufogtatnak. Ez nálam sokkal nagyobb érv mindenféle megtérülési gazdasági, hatékonysági szempontnál. A járulékos keltett zajt inkább nem is említem, bár egyeseknek úgy tűnik ez fő szempont. Az ük-unokáink nem fogják elhinni, hogy ilyen szennyező zajos szörnyekkel volt tele a város.
Akivel eddig beszéltem, az szerint az! :D
trey @ gépház
Szerintem meg pont hogy jobb, de ízlések és pofonok. Jobban megindul, nem fulladok meg a pályán és a legjobb: csendes(ebb).
Sokadik éve 2-3 hetente mindig elmegyünk gokartozni a haverokkal szórakozásból (-covid szünet), hol benzines, hol elektromos gokart van, nekem összességében a villanyos jobban bejött, főleg ha fel tudod tekertetni a teljesítményét. Vannak helyek ahol van rajtuk 10 fokozat, időeredményeid alapján ha beférsz x teljesítménnyel x idő alá akkor kérheted hogy tekerjék feljebb. 1-es nyilván vicc kategória de átlag odajáró versenyző ritkán tud 6 vagy 7 fölé menni.
A gokart alapból nem férfias, a gyerekek szokta vele gyakorolni míg be nem kerülnek valami magasabb kategóriába, vagy a magukat felnőtteknek vallók játéka. Versenysportról volt szó, nem tömeg/közlekedésről meg földművelésről!
Mentél már verseny gokarttal?
+1
Meg azért ez is durva... nulla védelem mellett 230 km/h :D eszement...
https://youtu.be/WiIXrvb9uKc
Moto GP láttál már?
Igen.
Csak azért kérdeztem, mert az szerintem durvább.
Attól, hogy valami eszement, még nem férfias.
Dehogy ment! Ezek alapján max. esetleg valami bevásárlókocsiból eszkábált háztáji idegessel.
Kötve hiszem, hogy te mentél volna, attól, hogy a tesco előtt nyomtad a kávédarálónak még nem vagy Schumi!
Az, hogy punci vagy és szerinted a babaház férfiasabb, mint a gokart, az maradjon meg a te problémádnak... :D Bazzz, mint vidéken a szomszéd: jobban tudja, hogy mit csinál a másik, mint a másik maga... :D Botrány, hogy a hup is hova jutott, "senkiháziak kezében a popszakma" :(
Öreg, te vagy a fasz szomszéd!
Ha szerinted a versenygokart gyerekjatek es nem kell hozza ferfi akkor egy tudatlan nagypofaju majom vagy aki valodi versenysportot max. a teveben latott. Es ezt barki a vilagon meg fogja erositeni akinek egy hajszalnyi koze is volt valaha auto/motorsporthoz a valosagban.
Jól van, te is autóversenyző vagy mint itt jó páran. Értelmi fogyatékos vagy? Olvasd már vissza és értelmezd amit írtam, ennyi debilt komolyan mondom még nem láttam, és állítólag diplomátok van! De akkor leírom, hátha sikerül értelmezni, nem gyerekjáték, nem is írtam, hogy az lenne, elmebeteg (a versenygokart, Superkart), de nem gyerekjáték. Amiről én azt írtam, hogy gyerekek gyakorolnak vele (nem azt, hogy gyerekjáték) az nem az a gokart ami a linkelt videóban van, hanem az amivel Pistike a parkolóban köröz. Viszont egy kis pöcsköszörű kocsiban, akármilyen vagánynak érzi magát egy ilyen pilóta nem férfias, elmebeteg, felelőtlen de nem férfias, szerintem! És itt a szerintemen van a hangsúly! Remélem végre sikerült mindegyikőtöknek megérteni!
Visszaolvastam és tényleg valaki itt debil, vagy mindenki más vagy egyedül ... ;-)
Emlékeztető:
Itt nem írtad, hogy gyerekjáték gokartokról írsz, sőt, explicite benne van, hogy verseny gokartokról írtál, amivel a gyerekek versenyeznek, amíg be nem kerülnek magasabb kategóriába. Q.E.D.
Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna ;) Valaki bedobta a versenygokart szót, és most ezt próbálod meg belemagyarázni, sőt bizonyíttatni. Ráadásul, gondolom szándékosan felejtetted ki a második mondatom, abban szerepel a verseny, csak ugye az pont kizárja, hogy én a gyerek gokart esetében arról beszéltem. Nincs benne, hogy versenyeznek. Az van benne, hogy gyakorolnak! Persze, versenyezni lehet bármelyikkel csak éppen nem erről volt szó, és ráadásul lényegen még mindig nem változtat, nem férfias!
Megkövetem magam, mindenkitől akit megbántottam elnézést kérek!
A véleményem ugyan továbbra is áll, de nem szeretném a vitát tovább folytatni.
Egyszer ülj be egy "játék" gokartba és próbálj vele komoly köridőkre menni. Volt nagypofájú kollégám, amelyik leszólta, beült, 2-3 kör múlva szégyenszemre ki kellett szedni belőle, mert úgy beleállt a gumifalba oldallal, hogy a repedt bordáját hónapokig fogdosta.
Alázat, szerénység hasznos dolog.
trey @ gépház
Juj! Pont te mondod trey? :D Jó, megfogadom! A véleményemen meg nem változtat.
https://www.youtube.com/watch?v=XupbgstAvJw
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
Meg kb mindegyik valamirevalo F1 pilota elotte gokart versenyeken nyomta /o\
Most akkor az elektromos gokart is szar
Amit én próbáltam, az konkrétan az volt, jah. Nem jött be. Az meg, hogy a bukóba hangszóró van, hogy halljak motorhangot!? :D Bááááz, talán legyen hangja a gokartnak és akkor nem kell hangszóró, jó reggelt. Tudjuk, hogy szar, de próbáljuk megszórni fahéjjal, hátha!? Komolyan, ha ez a hangszóróból motorhang nem lett volna, talán egy fokkal kevésbé éreztem volna szánalmasnak. A nyomaték, meg ahogy gyorsul, szinte azonnal és bármilyen sebességről, az brutál. De összességében nem gyere be. Nekem, aki hangra vált és érzésre választ sebességet hétköznapokon is, annak egy kiherélt fos.
OMG!!!! Ez komoly? :D
trey @ gépház
Az Audinak is van hang generatora meg a benzines modellekben is...
Tudod miről beszélünk most? Arról, hogy egy tisztán elektromos gokarthoz, aminek a technológiáját itt a jövőnek tituláltátok és ami szakít a "rossz benzines zajokkal", benzines gokat hangot generálnak :D
Nyilván, az AUDI-nál belátták, hogy az autózás élményéhez a hang hozzátartozik. Itt egyesek tagadják ezt.
Nézd meg a nyitót:
gay vs. cool
trey @ gépház
Engem kivehetsz a titulaltatok csoportbol nyugodtan :D (V8 ~500 Le)
az autózás élményéhez a hang hozzátartozik. Itt egyesek tagadják ezt.
Nem mindenkinek, nekem pl rohadtul nem hiányzik a hang, kimondottan zavaró, egészen biztos vagyok benne hogy többet nem veszek tisztán benzines/dízel autót a jövőben. Valakinek meg bejön, nincs ezzel semmi gond. Ez nem tagadás hanem a saját véleményem. Azt meg had döntsem már el hogy szeretem-e a motorzúgást vagy sem.
Kerrego dieseleket vagy mokusmotorokat en sem szeretek hallgatni. Ha erre vagynek van itthon jo hangos turmixgepunk :D
Eldöntheted, de azért remélem te megkérnéd az elektromos gokartost, hogy neked kapcsolja ki a hangot a sisakban ... :D
trey @ gépház
Ne zümmögjön semmi, nekem a gyorsulás/sebesség/kigyorsítások/szépen vett kanyarokról szól ez az élmény és a tizedek farigcsálásáról. Vagy legyen csend, vagy szóljon valami zene de se mű se igazi brümmögés nem része az élménynek (nekem).
Ha jól értem, Magyarország kormánya az elektromosban tett hitet, ezért telepítünk Magyarországra állami támogatottan egy csomó akkumulátorgyárat. Trey, mi a véleményed, jó a kormány stratégiája és szerinted is az elektromos a jövő?
Véleményem szerint is más a jövő, mint a fosszilis, hiszen az elfogy. Hogy aztán a valamilyen elektromos vagy a tisztán elektromos-e a jövő, azt nem tudom.
Mivel a kormánynak sincs varázsgömbje és addig is meg kell élni valamiből ... Mit lehet erre mondani? Én a magam részéről még nem váltottam elektromosra, mert szerintem a technológia nincs olyan szinten, hogy az én igényeimet kielégítse. Az autóverseny sportban pedig biztosan nincs még itt az ideje.
trey @ gépház
Valójában nem a kormány, csak néhány személy döntött ebben. És hát nem teljesen biztos, hogy az ország érdekeit szem előtt tartva, mert q-ra nem publikusak a szakmai elvek mentén készített hatástanulmányok.
A hülye németek ... 🤷♂️
trey @ gépház
Gyanítom, a különbségben szerepe van a méretnek is. A németországi gyár 14 GWh termelésű, a debreceni meg 100. Még ha a németországit a tervezett csúcsra felbővítik, akkor is negyede lesz. Azt nem írják, területre mekkora, mindenesetre a két gyár egy az egyben semmiképpen nem vethető össze egymással, még ha ugyanaz a cég építi is.
Plusz lehet hogy ott volt annyi eszük h folyó mellé telepítik?
Gábriel Ákos
Szóval a német kínainak van esze, a magyar kínainak meg nincs. Hát ja! Nekünk a kínaiból is csak a hülye jutott.
Főleg, hogy ugyanaz a cég.
trey @ gépház
A német hatóságnak van esze. A magyarnak csak zsebe van.
Gábriel Ákos
Németországban talán van még hatóság.
Itt, ha a hatóság nem az elvártak szerint szakért, akkor reptetik a „felelőst” (vagy ráveszik, hogy magától repüljön).
Ami ezek szerint rábólintott az akkumulátorgyár építésére (a másik meg egy falu eldózerolására, mert kell a lignitbányának a hely :D :D :D).
Annyira bírom ezeket a bezzegezéseiteket ... :D
trey @ gépház
Tehát biztos vagy benne, hogy két külön iparág két külön helyszínen történő beruházására ugyan az a hatóság az illetékes?
Vagy csak gondolod, és az alapján osztod az észt?
Rábólintott és titkosította. Természetesen, ahogy keletről látták.
Sejtetsz valamit, amire semmi bizonyítékod nincs. Hiszen látjuk, hogy a naaaaaaaagggyyyyy Németorrrrsssszzááááágban minden is csudiszuper! Ledózerolt falu témájához valami? Ezen kívül:
0:35-től indul be igazán :D :D :D
trey @ gépház
Ezek szerint kevered a sejtés és a bizonyosság fogalmát.
És nem, nincs a faluhoz hozzáfűzni valóm. Kötelező?
Onnan indultunk, hogy " ott volt annyi eszük h folyó mellé telepítik"
Szó se volt hatóságról.
Azt állítottad, hogy a magyar kínainak annyi esze se volt, hogy a nem kis értékű beruházása előtt megnézze, hogy az ötször akkora kapacitású gyára tud-e majd működni. Lesz -e elég víz hozzá.
Vagy ha belevesszük a hatóságot, akkor a csúnya tolvaj magyar hatóságtól megkérdezték, " Lesz elég víz? Lesz! " És Ők ezt el hitték.
Szóval vagy tényleg hülyék, vagy akkor most nem tudom ki korrumpált kit?
:D
trey @ gépház
Újabb terelés. (Mily „meglepő”.)
Nem minősítettem a gyárat. A döntésmechanizmushoz szóltam, hozzá.
Az általad idézett cikkben - most persze jó a blikk - erről az aspektusról egy szó sincs.
Azt megfigyelted, hogy neked minden terelés, ami számodra kellemetlen?
trey @ gépház
Lövésed nincs, hogy számomra mi a kellemetlen.
Jó páran vannak, akik csak szórakozni járnak ide...
Jó páran vagyunk ezzel így, hidd el ... 🤣 Asszed' ez nem kölcsönös? Beszakadok rajtatok rendszeresen.
trey @ gépház
„A friss határozat a környezeti terhelésre vonatkozó előírásokról nem rendelkezik, ezekről a kérdésekről a január 20-ára összehívott közmeghallgatáson kellene szót adni a helyieknek.
Azonban az eseményt olyan időpontra tették, amikor a legtöbb ember dolgozik, így szabadságot kell kivennie annak, aki el akarja mondani a véleményét, vagy kérdéseket tenne fel.”
Csak a zemberekért dolgozik a kormány! De ugye azt csak munkaidőben lehet. :D
Nem a CATL ellen vagyok, de:
+ ~6000 m3 vízre van szüksége naponta az üzemnek. Ehhez a Tiszát odavezetik.
+ 9000 embernek adnak munkát
- a napi 6000m3 vizet fel is használják, a szennyvíz egy részét elfüstölik, a maradék megy vissza a Tiszába gondolom
- az áramigényt csak importból lehet előállítani, erre nincs kapacitás itthon, és valszeg nem is lesz 10 éven belül
+ az megujulók (szél/napelem) kienyeglítását talán meg tudjuk oldani magyar akkuval, így be tudnak kötődni a fél éve elkészült napelemek is a házakban
Egyébként a környezet már megmutatta, hogy mindent túlél.
Volt már itt cián is, ahhoz képest ez vitamin lesz.
Az emberek meg mehetnek a magánkórházakba.
De mivel nem áll rendelkezésre a munkaerő, importált vendégmunkások lesznek.
Feltételezve, hogy ez tényleg igy van és vidéken sincs az embereknek szüksége bejelentett, normális munkára, miért baj az, ha vendégmunkások lesznek?
Fizetésük fele fixen megy az államkasszába, plusz amit még itt elköltenek.
Azért baj, mert az állam q sok adóforintot ad ilyen beruházásokra.
Mennyit ad per fő? Abból elég hamar ki lehet számolni mikorra térül meg, akár csak a fizetésének a feléből, akár abból amit még itt elkölt.
(és egyébként nem hiszem, hogy ne dolgoznának magyarok is itt, akik esetében már fel sem merül a fenti képlet)
A BMW gyár esetében 12.3 millió forint munkahelyenként: https://mfor.hu/cikkek/vallalatok/megvan-mennyibe-kerul-a-bmw-gyar-az-o…
De a cikkben látható, hogy 7-16 millió forint ez munkahelyenként.
Viszont magára a gazdasági övezetre kb. 120 milliárdot költünk állami forrásból (útépítés, ipari park építése). Azaz a gyárnak kb. 130 milliárd forintot kell visszafizetnie a magyar költségvetésbe, hogy 0-n legyen.
Természetesen az infrastruktúrát is NER-cégek építik, rekordáron. Mészáros Lőrinc vasutas cégei pedig 55 milliárdos megbízázst kaptak a területhez vezető vasútvonal felújítására és kiépítésére. A V-híd és az R-Kord ezzel a megrendeléssel új magyar rekord született az építési költség kategóriában. Magyarországon addig soha nem épült olyan drágán vasút, mint a debreceni szakaszon, amelynek 3,6 milliárd forintra jött ki egy kilométere.
Úgy szép ez még, hogy a kivitelezést külföldiek végzik, még az a pénz is kimegy az országból: https://24.hu/fn/gazdasag/2022/10/19/bmw-gyar-debrecen-torok-yapi-merke…
Nem a bmw gyárról van szó.
Azon már fenn sem akadok, hogy miért kellene autópályaépitést és csomó mást a gyárnak kitermelnie, de mindegy, nem érdekel a bmw gyár.
Az olyan csúsztatás meg már tényleg csak tipikus, hogy a "kivitelezést is külföldiek végzik, még az a pénz is kimegy az országból", azt már nem teszed hozzá, hogy felül 120 milliárdos beruházásról beszélsz, a törökök meg 10 milliárdos megbiztást kaptak. Az maradék 110 milliárd meg gondolom aprópénz a magyar épitőiparnak.
Összekevered a kettőt: a törököket a BMW fizeti, a magyar adófizetők a NER-cégeket. Azaz amit a BMW idehozna, mint a saját gyárának építése, az a pénz sem Magyarországon csapódik le, azaz kívülről nem jön forrás a magyar építőiparnak, a magyar adófizetők finanszírozzák az egészet. Azaz ez egy olyan külföldi beruházás, ahol mi fizetünk azért, hogy jöjjön ide egy külföldi gyár, és majd valamikor visszatermeli az árát, hogy itt van, addig meg igazából veszteség nekünk, hogy itt van. Főleg, hogy vendégmunkásokkal fog dolgozni (ha jártál már magyar gyárakban, láthattad, hogy hány ukrán és szerb vendégmunkás van, nem csak a határ közelében, hanem a Dunántúlon is).
Erre mondtam, hogy az - állitólagos - 120 milliárdból 10 milliárd megy a törököknek, a saját linked alapján.
Ezt én nem érzem katasztrófának.
Azt meg végképp nem, hogy a maradék 110 milliárdos munkát magyar cégek végzik. És igen, milliónyi dolgot épitünk és finanszirozunk a magyar adófizetők pénzéból, ezen sem kell meglepődni. Ennél csak az a rosszabb, amikor a magyar adófizetők pénzét külföldi cégeknek pumpáljuk ki, lásd a régi szép időkben minden állami megrendelés ment a strabagnak. (igaz akkoriban évente ment el 200-300 milliárd a strabagnak)
A vendégmunkásokról is leirtam már a vélményemet, nem teljesen negativ a dolog.
/fő nem tudott. De azért 800 millió eurós támogatás már szemmel látható összeg. ~310 milliárd forint. (310 400 000 000 Ft)
A munkahelyteremtés meglehetősen felemásan megy Magyarországon már elég régóta. Vannak olyan támogatásból teremtett munkahelyek, ahol ha a támogatást a munkahelyszámra visszavezetjük, akkor a munkahelyek kb. 5-10 évnyi fizetése kijön a támogatási pénzből. Lehet mondani, hogy megéri, ha ezzel munkanélküliséget lehet csökkenteni, de ha ez vendégmunkások fizetésére megy, akkor pont ezt a célt nem éri el. Ugyanakkor ezt a pénzt el lehetne úgy is költeni, hogy ebből a magyarok kapjanak több lehetőséget.
Biztos vannak olyanok. Én most ezen beruházásról beszélek. Mennyit kapnak?
És egyébként 5-10 év az semmi, ha utána nyereséget termel az államnak.
(és ide is leirom, kizártnak tartom, hogy ne lennének magyar dolgozók is ilyen helyeken)
Ja és akkor még magáról az épitkezésről nem is beszéltünk, az mennyi gdp-t, áfát, munkahelyet, kutyafülét termel az országnak. Aztán pedig jön a fenntartás, ilyen-olyan adók stb-stb.
Hogyan mondhatsz ilyet?!
A fidesz nem enged be migránsokat! (Csak a baloldal.)
Gazdaságpolitikában a Fidesz a baloldal.
Most megzavartad treyt, ugye tudod?
Miért is? Amíg nekem jó, annak hívjátok, aminek akarjátok. Egykulcsos SZJA nem éppen baloldali. Az lenne baloldali, amit a haverjaitok szeretnének: több kulcs, az alján semmi vagy minimális, én meg fizessek többet, hogy eltartsam őket .... te kis hamis! Már majdnem bedőltem neked :D
trey @ gépház
Jól látod. A haverjaim több kulcsot látnának szívesen. Egymás utáni ajtókat zárnának. És amint az ajtók mögötti pihenőszobákba a megfelelő személyek kerülnének, az összes kulcsot eldobnák. :D
Ez a terelés, ugye?
trey @ gépház
Az SZJA épp nem baloldali, ez igaz. Sok más (állami tulajdonba vétel, hatósági ár, egyéb árszabályozási dolgok), közvetlen beavatkozás a gazdaságba viszont nagyon is az.
Tudom, most majd linkelsz állami tulajdonban lévő nyugati cégeket, tudomást sem véve az arányokról, nálad ez már csak így megy. Nem fogok reagálni rá, tedd nyugodtan.
Ah, a jó öreg No true Scotsman érvelés(i hiba)...
A jó öreg 'kössünk bele ész nélkül mindenbe linkekkel' hiba.
De még az is elképzelhető, hogy picit megemelik a béreket. Esetleg. Az utóbbi évek béremeléseinek egy része valószínűleg visszavezethető a munkalehetőségek bővüléséhez. Szerintem.
Ez komoly?! :D Viszi platón az aggregátort? Ezért kell az elektromos pick-up?!? :D
trey @ gépház
Nekem az a teszt tetszett, amikor a fullra feltöltött és komoly teljesítményű "power bank" erőforrást hordozott az influenszer a csomagtartóban. Az autó akkuk lemerülése után, "sebaj van másik" alapon elővette a cuccot, és megpróbálta róla legalább valamennyire feltölteni az autó akkuját. - Amikor rádöbbent, hogy a töltésvédelmi elektronikák "jól megvédik" az autó akkumulátorait ettől a "lehetőségtől".., na akkor.., - valamivel távolabb otthonról, mint ilyenkor kívánatos, - volt elképedt arc a videón...
De valami olyan kapacitása volt, ami az autó fogyasztásához képest adott valami értelmes távolságot?
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Lehet komoly, ha pl. X (pl. 400) km-es hatótáv mellett X + 20 km -re kell eljutnia, de nincs útközben töltési lehetőség.
Lehet félig komoly, ha pl. X (pl. 400) km-es hatótáv mellett X + 20 km -re kell eljutnia, de van útközben töltési lehetőség (spórolás, szarevőség, ki, miként gondolja).
Lehet vicc, ha csak a videó kedvéért készült.
Lehet szánalmas, ha sokszor alkalmazza, mert így jobban kijön. Hasonló ahhoz, mint amikor hagyományos autóba fatüzelésű kályhát raknak a fűtéshez.
Tudod, a rural Amerika rural. Kurva nagy távolságok, kurva nagy semmik közepén. Nem véletlen, hogy egyes területeken léggömbökkel akartak egy időben internetet szórni. Nincs mindenhol villanykút.
trey @ gépház
Ilyen helyeken neha konnyebb villanyt kiepiteni. Leteszel par napelemet, es van. Egeszen extrem meghajtasokig el tudsz menni, peldaul Ausztraliaban van napelemes vasut. (ez nem szigetuzemu, betermel a halozatba is)
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
Tényleg 3km hosszú, vagy rosszul hallottam? Az elején felgyorsít és utána gurul, hogy takarékoskodjon az energiával. Jópofa, ha arra járnék fel is ülnék, de azért nem mondanám rá, hogy akkor mostantól lehet napelemmel üzemeltetni a vasútat, hiszen csak ezt kell lemásolni mindenhová!
Kb. 3km, az stimmel, ez az egyik megalloja: -28.6294, 153.5847, ez pedig a masik: -28.6417, 153.6111. A vegen van egy kanyar, de nagyjabol kijon. Lemasolni annyira nem konnyu, mert Ausztraliaban nyaron (ami itt tel) kb. fuggolegesen sut a Nap, szoval a vonat tetejen vizszintesen elhelyezett paneleket kb. merolegesen eri. Az viszont mukodne, hogy az allomasokra teszel napelemet (sokkal nagyobb a hasznosithato felulet), es tavvezetekezel, ahogy mashol egyebkent is mukodik (persze megfelelo nagyfesz konverzio utan). A fem-fem gordulesi ellenallas nagyon kicsi, szoval ha nem kell nagy szintkulonbseget legyoznie (itt enyhe emelkedo van csak, de fel tud gyorsulni elotte), akkor minimalis energiaval fenntarthato a mozgas. Egyebkent extrem esetben a palya fole is lehetne napelemtablakat rakni.
Ez is egy erdekes koncepcio. Persze ez sem valo mindenkinek, de alapvetoen mukodik.
A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?
https://sunbiker.com/%f0%9f%91%87i-am-here%f0%9f%91%87/
"I planned to cycle home, but the Corona pandemic rushed that plan.
End of the trip , Nazaré, Portugal ( 16.005 km) — return to Belgium by plane"
Hahaha, az ürgének a "pándémia" miatt kellett idő előtt félbeszakítania a túráját.
Bocsánat, elmondod, mi volt ebben vicces?
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
Az egész jelenség röhej volt, hogy felnőtt emberek totál betojtak meg lezárták a határokat. Találsz valami érdekeset a neten és kiderül, hogy annak is a Covid vetett véget. Ha például ez a jómadár nyugodtan tovább kerékpározhatott volna, az annyira veszélyes lett volna, hogy muszáj volt megakadályozni ebben. Gondold el, napi 100km-ekre hurcolta volna magával a Covidot!
http://kisvasutak.ipolyerdo.hu/napelemes-motorkocsi
Nem kell Ausztráliáig elmenni, elég a Börzsönybe.
Ez szép! Kicsit gyanús nekem, hogy azért ját csak Márianosztra és Nagyirtás puszta között, mert Nagybörzsöny irányába már bírná a hatótáv. De így is szép, ha ezen a szakaszon tökéletesen működik. Találtam leírást róla, hogy a gördülési ellenállását is csökkentették és nyilván a tömegét is a hagyományos járgányokhoz képest. Ügyes.
az első lehetőség nem életszerű, mennyi idő alatt töltheti fel agregátorról? vagy ez egy gyorstöltős aggregátor lehet?
20 km-nyit? kb. 15-20 perc alatt
range extender?
disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.
A forma 1 langyos mindkét formában, ez viszont f@sza: https://www.youtube.com/watch?v=rmpjg0AV_Ck
Nekem A-ból B-be. Legyen üzembiztos, a teljesítmény hidegen hagy (110 ló van most, közlekedni bőségesen elég).
Évente egy szerviz, egy pár perces ~bárhol kitérővel 600 km hatótáv *üzemi* körülmények között (benne pl. hogy télen egy hónapig áll a szabadban, rövid városi tripek, pályatempó, fűtés-klíma dugóban is stb.).
Bármi jöhet ami ezt hozza, addig is jó a benzines.
echo crash > /dev/kmem
https://www.youtube.com/watch?v=LzaoG3BGwaw
Villany nyert. Audi meg ment oda ahova való. Mondjuk tapló vs tapló verseny volt....
"Maradt még 2 kB-om. Teszek bele egy TCP-IP stacket és egy bootlogót. "
pedig a villanyos be akarta engedni, villogott a fék de addigra már az audis döntése megszülethetett, hálistennek ártatlanokat nem sodortak most veszélybe.
Azt hittem fogorvosi fúrógép. :O
Az megvan, hogy néhány ország (német, olasz, lengyel) feltehetőleg beint az eu félidióta muciológusainak, és mégsem lesz olyan erős a tilalom 2035-től? Legalább most nem nekünk kell a hülyeségeiket helyre tenni.
Pedig azok a muciológusok meg szerették volna reformálni az EU autóiparát. Amit persze azok nem szeretnének. Közben USA , Kína és Korea igen erősen vezetnek az elektromos autó fejlesztésekben. Pár év és amint az elektromosok olcsóbbak lesznek a benzineseknél akkor már késő lesz. A vásárlók kínai, amerikai esetleg koreai új autókat vesznek majd az EUban.
ID.3 Pro Performance 204LE : 20 631 150 Ft WLTP:420
Tesla Model 3: 18 999 990 Ft WLTP: 491km (készleten 17 859 910 Ft)
Tesla Model Y: 19 999 900 Ft WLTP: 455km
Furcsa osszehasonlitas ez.
Itt van egy fokkal jobb: https://i.imgur.com/pblfBwO.png
Nem minden adat korrekt benne, de ugy iranymutatonak jo. Pl extra nelkuli arak vannak legtobb helyen, de extras fogyasztas (pl heatpump par markanak extrakent van)
A csomagter literje sem pontos, mert ahol elerheto 7 ules is, ott azzal szamolnak, hogy fixen 7 uleses.
Az latszik, hogy az ID.3 ertekei azert nem olyan rosszak, mint feltuntetted. Lehet infotainment siralmas, de azt meg majd upgrade javitja egyik uj verzional max.
Jól mondod nem olyan rosszak az ID.3 paraméterei a Tesla Model 3-al összehasonlítva. A probléma ott van, hogy a Tesla majd 3 millió forintal olcsóbb. Vásárlóként azért ez jelentős. Mindkét esetben készletes azonnal elhozható autót írtam.
Mondjuk a Tesla az nekem meg mindig egy osszelegozott fos. Tesla S-el szoktam maszkalni nem vagyok tole eldobodva (osszeszerelesi minoseg, vezetesi elmeny) az meg, hogy belulrol hogyan nez ki az nyilvan szubjektiv en alig varom, hogy kiszalhassak belole.
Állítólag az újabak már sokkal jobbak. Német Model Y gondolom nem összehasonlítható egy kezdeti USA-ban összekalapált S-el. H András csinált erről videót nemrég. Nem szeretem az amerikai autókat de erősen elgondolkodtatna a Tesla model 3/Y az azonnali elérhetőségével és árával ha most szeretnék új autót venni.
"meg szerették volna reformálni az EU autóiparát"
pont ez a baj, annyi eszük sincs, hogy belássák mennyire nem értenek a területhez.
Avagy
A szokásos dilettáns problémamegoldás. Egy szakadékot nem lehet két lépéssel átlépni. Előírnak olyan szabályokat és határidőket, amikhez nem nem létezik a megfelelő technológia, és nem látszanak a közbenső megoldások sem. Pl. Létezik a világon az az alapanyag termelés, ami elektromos autóból annyi előállításához szükséges, mint amennyit jelenleg belsőégésűből előállítanak? Vagy inkább a szokásos válasz: a plebs járjon busszal és fogyassza a megállóban a tücsök burgert, az "elit"* meg önvezető hátsó ülésén fogyasztja a lazacot.
Jó példa erre a bénázásra a németek lignites energiatermelés zöldítése ..... hát gratulálok.
Hosszú az ilyen ostobaságokkal tönkre vágott európai iparágak sora. pl. baromfi hús termelés Európában (természetesen erősen eltúlozva) a tyúkokat fürdőszobás lakosztályokba, háromhavonta rekreációs üdülésekkel tarkítva kell tartani. A brazilok meg egy baromi nagy hajóra felraknak százezer tojást, antibiotikumon, meg ki tudja min nevelnek csirkéket és az eu partjaihoz érve kipakolnak sok tonna fagyasztott csirkemellet. természetesen rájuk nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok.
* az a bürokrata, aki ezeket lenyomja a többség torkán
Történelmi analógia: https://www.wondriumdaily.com/when-the-japanese-auto-industry-flooded-t…
Az EU autóipara úgy járhat a kínaiakkal (esetleg a Tesla-val) mint az USA autóipara a japánokkal a hetvenes években.
https://oversteer48.com/nurburgring-prices/
Körönként 30-35 EUR.
Azért ez nekem nem tűnik horribilisnek.
Kis szines: https://im-mining.com/2023/03/27/epiroc-equips-18-t-scooptram-st18-sg-w…