Hont András: Tegyünk tisztába valamit
Ez a választás nem a NER-ről szól.
„Soha, de soha nem írtam és gondoltam olyat, hogy Orbán Viktor maga lenne a fasiszta rém, az elvetemült diktátor, az ősgonosz, akinél rosszabb nem lehet. Aki ilyet állít, az végtelen érzéketlenséget mutat azok iránt, akiket ebben az országban genocídiumok során elpusztítottak, értelmetlen háborúkkal halálba kergettek, valódi diktatúrák megnyomorítottak. Amennyiben nagyon ellenzéki is valaki, de a tisztességes és épeszű emberek közé tartozik, akkor el kell ismerje: tud rosszabbat elképzelni a jelenlegi kormánynál. Vagyis ez fokozati kérdés.
És most kap gutaütést a fanatikusok mindkét brigádja. Én el tudom képzelni, hogy ez az ellenzék képes jobb alternatívát összepakolni, mint a jelenlegi kormány, de azt is el tudom képzelni, hogy rosszabbat. Ezt a mérlegelést egyszerűen senki nem veheti el tőlem. Tisztában vagyok azzal, hogy a kültelki Bicebóca presszó talponállójának és Tóta W. Árpád megzakkant elméjének meg a Dilettáns Magyar Múzsa középszar publicistáinak logikája szerint, »ha nem 'a', akkor szükségszerűen és kizárólag 'b'«, de hál’ Isten, a világ ennél szebb és bonyolultabb. Ez a primkó logika nem a könyörtelen igazságot mutatja, hanem hirdetőinek korlátoltságát. A NER-rel éppen az a legnagyobb bajom, hogy radikálisan szűkítette a választási lehetőségeket, túl sok kényszert helyezett a rendszerbe. Egy fikarcnyival nem vagyok beljebb, ha ezek alól a kényszerek alól nem leszek föloldozva, de legalább csetlő-botló hülyéknek kell szurkolnom. Azt szeretném, ha ennek a logikának a papjai most szednék elő a két évvel ezelőtti jelmondatot, erre szólítva föl híveiket, mi többiek meg végre szabadon, álmorális fenyítésektől nem zavartatva dönthetnénk sorsunkról.”
- 373 megtekintés
Hozzászólások
Most megvilágosodtam.
Akkor máris lemondom az erőembereket, akiket azért fogadtam fel, hogy ezt az urat erőszakkal kényszerítsék, hogy úgy szavazzon, ahogy nem akar.
Vagy várjunk csak, lehet, hogy nem is fogadtam fel ilyen erőembereket?
Akkor vajon lehet, hogy egy olyan kényszer ellen tiltakozik, ami nem is létezik?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha csak te létezel az univerzumban aki erőhatásra képes, akkor igen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezúton kérem az összes kényszerítőembert, hogy ne kényszerítsék már ezt a szegény Hont urat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én bírom a csávót. kb az egyetlen józan arc volt a HVG-nél. Most nem tudom hol van. Amúgy nekem kicsit túl balos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Legkevésbé sem baloldali, de pragmatista és okos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogynem baloldali! A szó magyarországi értelmében. Hont egy nem vallásos zsidó, aki következetes. A paradoxont ő is mint sok hozzá hasonló úgy oldotta fel, hogy vallás helyett a mindig aktuális hivatalos baloldali ideológia lett nála az identitásképző tényező. Akkor is ha annak már kevés köze volt a valódi szocialista baloldali ideológiához. Értelmes emberként azzal is tisztában van, hogy a náciknak ő akkor is zsidó ha nem jár zsinagógába, akárcsak a muszlimoknak. Így érthető módon kivágta nála biztosítékot a jobbikkal cimboráló Márki Zay Péter, amikor még nem mondta ki nyíltan, hogy kommunistáktól fasisztákig milyen jól támogatja őt a szivárványszínű szövetség. A jobbikot náci világnézete miatt mindig is egyes számú politikai ellenségének tartotta Hont, ennek szellemében írja cikkeit már legalább 15 éve. Vissza lehet olvasni a korábbiakat. Értelem helyett gyűlöletvezérelt újságíró kollégáival szemben Hont András legalább következetes.
A másik a tömeges muszlim migráció, ami számára, az ő személyes érdekeire nézve szintén erősen sérelmes. A legtöbb újságíró addig picsog még pofán nem vágja a felé robogó valóság. Az okosabbak már akkor érzékelik a ha meglátják a feléjük robogó veszélyt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy kis szemelvény:
1994-ben önkormányzati képviselővé választották Budapest VII. kerületében, az Erzsébetvárosban. 2000-től tagja a Fővárosi Önkormányzatnak. 2002-ben a Fidesz erzsébetvárosi polgármesterjelöltje.
A Fidesznek 1990-től, 15 éves kora óta volt tagja. Rövid ideig a KÖSZ (a Fidesz ifjúsági partnerszervezete) tisztségviselője. Előbb a párt erzsébetvárosi szervezetének alelnöke, majd 1995-től 2001-ig elnöke. A Budapesti Választmánynak 1994-től 2001-ig, az Országos Választmánynak 2001-től tagja. Az 1994. és az 1998. évi országgyűlési választásokon Deutsch Tamás, 2002-ben Rockenbauer Zoltán kampányát vezette.
Az aktív Fidesz-politikusok közül 2003-ban elsőként bírálta a Fidesz és az ezoterikus jobboldali értelmiség kapcsolatát, majd 2005-től Orbán Viktor vezetési módszereit.[1] 2005-ben minden tisztségéből visszahívták,[2] hivatalosan 2007 márciusában zárták ki a pártból.[3] A helyi fideszesek szerint viszont azért zárták ki, mert együtt szavazott a szocialistákkal az ingatlanprivatizáció ügyében.[4] [5] Ezt követően négy évig az SZDSZ-MSZP-koalíció által vezetett Terézváros tanácsadója volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez nem egy breaking news! Aki kicsit is járatos a magyar politika világában tudja, hogy Hont András "sértődött fideszes". Akárcsak Fodor Gábor, Ungár Klára és nincs vége a sornak. Simicska Lajos akkor most micsoda? Bár ő úgy látja magát, hogy nem politikus de azért sokáig mégis részese volt a politikának. Ő adta az első nem túl ízléses nevet ehhez az O1G koalícióhoz.
Fekete-Győr András és Márki-Zay Péter is azt állítja korábban elkötelezett Fidesz szavazó volt.
Ma is el lehet olvasni Hont András cikkeit a "kommunista-liberális-fasiszta" szövetség előtti időkből. Nem kicsit kritikus a Fidesszel szemben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nincs olyan, hogy nem vallásos zsidó.
Zsidó egy identitás, aminek elválaszthatatlan része a vallás - bár roppantul zavar, hogy minden tette cselekedete mögött ezt látod.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem minden cselekedete mögött. Hont motivációjára adtam egy lehetséges és nagy valószínűségű választ. Amikor Márki-Zay nyíltan és büszkén felvállalja fasiszta szövetségesét az okkal kap kritikát olyan újságírótól, aki számára fasizmus, ami Jobbik esetében egyenlő a nácizmussal komoly személyes fenyegetést jelent.
"Az alpolgármester, aki a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és az MMM jelöltjeként indul az előválasztáson, nem karlendít mosolyogva a zsidóellenes feliratok előtt, hanem integet a többieknek, hogy jöjjenek oda egy csoportképre, ahogy ezt mindannyian szoktuk, amikor észleljük, ha egy kiállítás zsidók elleni pogromokat bemutató részénél nagyobb a tér, hogy mosolyogva, de csukott szájjal, jobb kezünket egyenesen fölemelve intünk a többieknek, hogy jöjjenek már oda egy csoportképre."
https://www.facebook.com/hontandras75/posts/415614326587659
A mellékelt képet azóta az ATV diszkréten eltüntette, de gyors google kereséssel hamar megtalálható, íme.
Le kellene venni a szemellenzőt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amikor Márki-Zay nyíltan és büszkén felvállalja fasiszta szövetségesét az okkal kap kritikát olyan újságírótól, aki számára fasizmus, ami Jobbik esetében egyenlő a nácizmussal komoly személyes fenyegetést jelent.
Az újságírónak vagy politikai elemzőnek nem feladata, hogy egy politikus - jelen esetben MZP - nyilatkozata felett erkölcsi ítéletet mondjon, ő a politikai hatását vizsgálja.
Nem azért ítéli el a karlendítős képet, mert a Jobbik zsidóellenes náci párt lenne, hanem mert egy ostoba ember idióta viselkedését mutatja be.
Szoktál zsinagógák, náci táborok emlékhelyei előtt karlendítős selfiket csinálni?
Le kellene venni a szemellenzőt.
Származása szerint kategorizálod és ítélsz meg egy embert embert, aki saját magát sem tartja annak, amit ráaggatsz - ez ostobaság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szoktál zsinagógák, náci táborok emlékhelyei előtt karlendítős selfiket csinálni?
Szoktál bárhol karlendítős szelfiket csinálni? Ha igen, miért ne csinálnád akárhol? Sőt, ha igen, miért ne pont "zsinagógák, náci táborok emlékhelyei" előtt csinálnád? Ha meg nem, mi értelme volt a kérdésednek?
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Az újságírónak vagy politikai elemzőnek nem feladata, hogy egy politikus - jelen esetben MZP - nyilatkozata felett erkölcsi ítéletet mondjon"
De feladata! Ha okot ad rá kötelessége. Itt ez történt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem rá, csak ide: vannak olyan emberek, akiket nehezünkre esik kedvelni, amíg meg nem látjuk, kik veszik körül.
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A tételmondat, az hogy ez a választás nem a NER-ről szól. Hogy ez mennyire igaz, ahhoz egy kis illusztráció:
https://24.hu/belfold/2022/02/19/obh-obt-senyei-gyorgy-vasvari-csaba-bi…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kimondottan elvárom a hatalom aktuális képviselőitől, hogy éljenek a rájuk ruházott hatalommal és szükség esetén hárítsák el ostoba bírói döntések következményeit. Távol tartani a szarrágó bulvárfirkászokat az életükért harcoló betegektől és őket ellátó orvosoktól teljesen erkölcsös és jogos tett covid világjárvány idején. Ezek a firkászok mások szenvedését csomagolják médiaáruba, mások fájdalmát árusítják bulvárlapjaikban. Ha az ilyen bírósági vadhajtások visszavágása a NER, jelentsen az bármit is, akkor ez egy jó dolog benne. Megjegyzem teljesen törvényesen. A jognak ugyanúgy része a törvényhozás mint az igazságszolgáltatás, illetve a végrehajtó hatalom rendeletalkotási jogköre miatt. Magyarországon a végrehajtó hatalom szoros kapcsolatban van a törvényhozással, ez utóbbi többségi szavazatával jelöli ki végrehajtó hatalmat. A választópolgárok valójában nem miniszterelnökre szavaznak hanem parlamenti képviselőkre egyénileg és lista formájában.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem költözz Észak-Koreába, ahol a kedves vezető mindenben dönt, akár helyetted is. Érezhetően számodra annál megfelelőbb környezetet kitalálni sem lehetne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Inkább nem mennék le kutyába melléd, hogy a szinteden vitatkozzak a nem létező érveiddel. Hont András mostani vitája Tóta W Árpival éppen erről az elvakult világnézetről szól amit te is szépen demonstrálsz. Vele szemben viszont nekem nincs türelmem az ilyesmihez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Te érvelsz éppen amellett, hogy nagyon helyes, hogy a törvényhozás bírósági ítéleteket bírál felül. Ennek a következménye az, hogy a törvényhozás bármit megtehet, gyakorlatilag nem mondhatsz ellent az államnak, mert ha igazad lenne, akkor rendeletileg/törvényileg felülírja. Ezt hívjuk diktatúrának, ezt szeretnéd te. Te már lementél kutyába, de mások (a többség) nem szeretnének.
(A hozzászólásomnak egyébként pont annyira volt/van köze a Hont–Tóta W.-vitához, mint a tiédnek. Semennyire.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Legalább elismerted, hogy érvelek. Nem dobálózok emocionális zsigeri banalitásokkal mint te észak-koreával, ami konkrétan még hülyeség is volt. Ha legalább nyomokban objektív próbáltál volna maradni Izrael Állammal jössz elő, amely tudatos döntés miatt nem köztársaság és nem nem jogállam. A Knesszet a jog felett áll, mert ott gyakran előállt már olyan helyzet amikor a szükség törvényt bont és nincs idő jogelméleti huzavonára mert rámehet az ország. Bár ez is téves érvelés lett volna mert Magyarország ma is köztársaság és jogállam amibe belefér a kritizált rendeleti megoldás. Van még egy rossz hírem számodra, nem vagytok többség!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Nem dobálózok emocionális zsigeri banalitásokkal
Nagy szerencse ez nekünk, bele se merek gondolni, mi lenne, ha elkezdenél fröcsögni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már megírtam. Nem kívánok lemenni a ti mentális szintetekre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://24.hu/belfold/2021/11/19/honvedkorhaz-covid-intenziv-osztaly-m1…
https://hirado.hu/koronavirus/cikk/2021/04/01/dramai-fotok-igy-kuzdenek…
"Távol tartani a szarrágó bulvárfirkászokat az életükért harcoló betegektől és őket ellátó orvosoktól teljesen erkölcsös és jogos tett covid világjárvány idején. "
Természetesen az izlésnek és a tisztességnek is vannak határai, szabályai, de a teljes titkolózás helyett lehetett volna szabályokat alkotni arra hogy a társadalom jobban rálásson a covid osztályokon zajló drámákba. Meghalt 40 ezer ember ebben a járványban, sokak a covid osztályokon és még mindig van néhány primitiv honfitársunk aki az egészet letagadja. Mert nem látta.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hazugságspirálba keveredett Hadházy Ákos, radikális baloldali képviselő, aki Facebook-posztban tett közzé egy videót a szentendrei halottasház kétségbeejtő állapotáról. Utána pedig zavaros mondatokkal próbálta kimagyarázni az egészet. Miután az Origo megírta, hogy Hadházy ezzel nem a kormányt támadta, hanem a baloldali vezetésű Szentendrét, hiszen a halottasház fenntartója a helyi önkormányzat, ezzel kiderült: egyszerre volt gátlástalanul kegyeletsértő és - a drámai körülmények ellenére - kétségtelenül nevetséges is. Ráadásul a halottasházban nem is koronavírusos emberek voltak. Hadházy a baloldaltól megszokott álhírgyártásba kezdett, a koronavírussal kapcsolatban.
Gátlástalan kegyeletsértés: most Hadházy Ákos próbálta támadni a védekezést
Ez az eset csak a jéghegy csúcsa. Média világában nagyon nehéz szabályokat alkotni mert sportot űz már egy évszázada a szenzációhajhász média a szabályok megszegéséből. Ha a menedzsment azt számolja ki, hogy a médiacirkuszból várható bevétel biztosan meghaladja a szabályszegés költségeit, akkor már engedik is el a pórázról, az ott csaholó firkászukat. Amerikában ennek megfékezésére azt találták ki, hogy a sajtóperek kártérítéseinek nincsen felső határa. Ilyen durván kirívó esetekben a kártérítés összege akár nagyobb is lehet, mint a médiavállalkozás teljes értéke. Így annak tulajdonjoga átkerülhet a sértett félhez ha nem tudják kifizetni. Ezt sem tartom ideális megoldásnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fröcsögés helyett inkább fel kellett volna jelenteni... Oh wait
https://24.hu/belfold/2021/01/26/remhirterjesztes-knyf-hadhazy-akos-hal…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mélyen megalázó és aljas dolog volt. A jogi megítélése már egy másik kérdés. Továbbá ennyit a "fidesz által dominált és irányított ügyészség" legendájáról, amit ezzel az esettel is sikerült megcáfolnod szándékod ellenére.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"ennyit a "fidesz által dominált és irányított ügyészség" legendájáról"
Ami nem azt jelenti, hogy nincsenek nem korrupt bírók Magyarországon.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyetértek! Lásd az itt citált két, emberi méltóságra fittyet hányó bírói döntést.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
és még mindig van néhány primitiv honfitársunk aki az egészet letagadja. Mert nem látta.
Teljesen félelmetes, hogy sok mennyire elvesztették a legminimálisabb kapcsolatot is az őket körbevevő valósággal: közvetlen környezetükkel. Írtam már erről párszor. Csak gondolj arra mennyien tájékozódnak fb/yt adatfolyamokból.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amikor már a baloldaliak is inkább Orbán/Fidesz-t akarnának ...
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rettegnék attól, hogy MZP bárkivel tárgyalna a világban. Önmagát képviselni képtelen fasznak tartom. Viselkedése alapján erre mondja egy pesti: paraszt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amit korábban az index szlogenként használt az rájuk ugyan nem de Magyarországra igaz: nincs másik!
Egy olyan inkompetens alak mint MZP miniszterelnökként elég rövid idő alatt komoly károkat tudna okozni az országnak. A jelenlegi újra veszélyessé vált világban a jelenben elkövetett hibák következményei nagyon hosszú ideig, akár örökre jóvátehetetlen következménnyel járhatnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyurcsány is nagy károkat okozott azzal, hogy "el lehet innen menni". Sokan el is mentek.
Szeretik mondani balon, hogy Orbán nyugaton vállalhatatlan. Vajon a köpködős, nácikat képviselő MZP vállalható? Nemár!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az furcsa, hogy mondod te aki vegulis mar el is mentel...
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hova mentem el? Itt élek Magyarországon és itt adózok.
Azért lehet Bécsben cukrászdám? :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nagyon balos és földrajzilag is igen nyugatos Justin Trudeau, kanadai miniszterelnök épp most mutatja ki a progresszív baloldali fogának fehérjét. Magyarországon a Fidesz kormányzása alatt soha nem tették ki ilyen atrocitásoknak a kormány ellen tiltakozó tüntetőket. Szerintem éppen az vállalhatatlan amit mostanában a kanadai kormányzat művel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Olvastam. Tipikus balos hozzáállás. Lásd 2006: hugyos forradalomnak csúfolták az elégedetlenséget
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az érzelmileg elkötelezett balos rajongótábor lelkébe mélyen beleégett 2006 és azt követő évek. Azóta is visszhangozzák a "költözz el" mantrát, relevanciától függetlenül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni