Már megint leálltak a VPS szervereim

Fórumok

Sziasztok!

Azért kicsit pipa lesz az ember mikor reggel jelez a telefonja, hogy sorra állnak le az általa üzemeltetett weboldalak és a partnerek hamarosan csörögni fognak.
Persze alapvetően nem olyan nagy gond, mert előfordul az ilyen, de ha úgy történik, hogy volt korábban már egy fél napos leállás és most ez is annyinak néz ki, akkor már igen is gond.
Főleg hogy a partnereim közül van olyan akinek ez, a napi forgalma alapján, több százezer Ft bevétel kiesést jelent. A másik meg várná a fontos leveleit.
Amit most még nem tudok, hogy a szerződésben foglalt éves rendelkezésre állásba ez még belefér-e.

- De ilyen esetben mit tehetek? Főleg ha a partner nekem sem akar fizetni?
- Van olyan szolgáltató, aki legalább az adott havi díjat elengedi?
- Vagy ügyvédet kell fogadnom és beperelni? Vagy anyázni telefonon?
- És a nagy kérdés, amire a valós választ nem kapom meg, hogy mi történt? Miért történt?
- Ki vagy mi a felelős? Valaki nem figyelt? Nincs csere hálózati eszköz vagy vas?

A szolgáltató nevét egyelőre nem írom meg, mert 12 éve náluk vagyok, de ha idén még 1 ilyen van, akkor már nagyon pipa leszek. ( ・ั﹏・ั)

/ és még a szülinapom is ma van, nem viccelek :) /

Hozzászólások

Szerkesztve: 2020. 04. 01., sze - 09:42

Rackforest (x)

Mármint, majd ők megoldják a gondod.

trey @ gépház

Az gondolom a szerződéstől függ, hogy mit tehetsz. Nekem a kritikus szerver hostra olyan szerződés van, hogy meghatározott összeget térítenek a leállásra. A leállásra meg van közösen elfogadott külsős mérés (pingdom).

Egy, Egyből Kettő, Kettő meg Egy. Ez minden mérték alapja, minden élet csirája, számok, nevek építőköve.

<off>

Boldog születésnapot!

</off>

Szerkesztve: 2020. 04. 01., sze - 10:11

"Már megint leálltak a VPS szervereim" vs "Főleg hogy a partnereim közül van olyan akinek ez, a napi forgalma alapján, több százezer Ft bevétel kiesést jelent."

Ha ennyire fontos akkor esetleg lehetne 2 upstream szolgáltatónál is a cuccuk :)

btw Isten éltessen :)! kocc..

https://goo.gl/muWzKz (digitalocean)

Igen, kérdeztem.
Még nem kaptam választ, de Facebook-on írták ki tegnap délután, hogy hardveres hiba történt egy fő storage szerverükön.
Mivel a helyreállítás után érdekes módon újra megkaptam 2 héttel ezelőtti e-maileket, gondolom visszaálltak egy régi mentésre
és rámásolták a leállás előtti állapotot. Viszont ez alapján érdemes lenne átnéznem, mert lehet más is visszakerült a szerverre amit én már 2 hete töröltem :)
 

"a napi forgalma alapján, több százezer Ft bevétel kiesést jelent": azaz havi 3e Ft-ot is adnának egy profi megoldásért. Amikor 100e-1m Ft-okkal dobálóznak, hogy kár érte őket, érdemes rákérdezni, hogy akkor most mennyit áldoznak rá a jövőben. Általában semennyit. Ezt pont ugyanaz (csak fordítva), mintha egy 300nettós kolléga bérét tudod megpsórolni... akár 10e Ft-ot is adsz a dologért. Pénz befelé jöhet, kifelé nem.

Az most komoly vagy erős nagyzolás, h a napi több százezres bevételű cég egy lófasz vps-en él, ami havi díja egy domain regisztráció (vagy két korsó kisüzemi kézműves sör) - az ilyeneket nagyon nem tudom sajnálni. Ez a fillérbaszás netovábbja! 

dedikált szerver bérlés - www.klixnetwork.hu

Ismerek céget - nettó 4 968 301 000 HUF-os éves árbevétellel céginfó szerint - a levelezésüket egy ócska kölcsön szerveren tartják egy kis hosting cégnél és a hosztolás díját is csak nagy duzzogva fizetik. Igazából csak púp a háton, de a jó viszony miatt még nem lett felrúgva a kapcsolat. (nem akarom kommentálni).

Most tudnék mondani olyan okosságokat, hogy a gazdag embernek is azért van olyan sok pénze, mert nem költi el, de van az a szintje a nemköltésnek, amikor már nem csak gazdag vagy, hanem egyszerűen pöcs is.

Sajnos én is is ismerek ilyen céget. Egyszer, mikor épp nem akartak tárhelyet bővíteni, megkérdeztem a vezért, hogy akkor most mi van? Kell nekik egyáltalán a számítógép, internet kapcsolat, e-mail, meg ilyenek? Vagy hagyjuk a fenébe az egészet, adjuk el a szervert meg a laptopokat? Két napig gondolkodott rajta, mintha ez egy valós alternatíva lett volna 2018-ban, hogy számítástechnika és internetes jelenlét nélkül működjön egy cég...

Sajnos sok ilyen hely van. Dolgoztam olyan cégnél, ahol ha nem megy a webshop, akkor a cég percenként bukik 40-50e Ft-ot (rendelések 99%-a reggel 6 és este 9 között esett be). Ott hasonló "költségmegtakarítás" működött. Nem is voltam ott sokáig - nem szeretek egy bizonyos szakmai minimum alá menni.

A kérdés az, hogy nem veszed-e meg máshol, ahol 50 forinttal drágább, de megy a weboldal.

Ez a fajta számolás meg úgy mehetne, hogy látszik-e a havi forgalomban, hogy az állásidőben elveszett-e annyi megrendelés vagy az ügyfelek türelmesen megvárták a kiesés végét.

Mondjuk az is ugye kérdés, hogy van-e legalább egy sorry oldal, elérhetőségekkel, bármivel, ami elindul, ha megáll a webshop, mert ezt például a CloudFlare ingyen tudja.

Igen, csak vannak versenytársak. Ha pedig eléri az ingerküszöböt a kiesés mértéke, akkor legközelebb már vissza se térsz az eredeti webshopba ("múltkor se működött"), mész egyből a versenytársakhoz.

Arról nem beszélve, hogy képzeld el, ha a terméket 90%-ban nem végfelhasználók veszik, hanem szintén vállalkozások. Akkor a vásárlónál (vállalkozásnál) elég gyorsan elszakad a cérna, mert az ő nyakán is ugrál egy másik vállalkozó (jobb esetben már végfelhasználó).

- De ilyen esetben mit tehetek? Főleg ha a partner nekem sem akar fizetni?
- Van olyan szolgáltató, aki legalább az adott havi díjat elengedi?
- Vagy ügyvédet kell fogadnom és beperelni? Vagy anyázni telefonon?
- És a nagy kérdés, amire a valós választ nem kapom meg, hogy mi történt? Miért történt?
- Ki vagy mi a felelős? Valaki nem figyelt? Nincs csere hálózati eszköz vagy vas?

Mi van a szerződésben, az megnézted már legalább? Másrészt mi van a te és a partnereid közötti szerződésben, azt is megnézted már?

Most lehet hogy meg fogsz sértődni, de rossz szemszögből nézed a problémát!

Szolgáltatsz? Ki a felelős? TE!
Az hogy te ezt más infrastruktúráján teszed, az senkit nem fog érdekelni.
Ha ilyen busines kritikus szolgáltatásokat végzel, akkor nagyobb rendelkezésre állású rendszert kell építeni, és ennek el kell kérni az árát. Ennyi a megoldás.
Kb. semmilyen VPS szolgáltató nem fog veled olyan szerződést kötni, hogy leállás esetén neked jó legyen. Vagy ha igen, akkor nem a mostani számokat fogod látni a számlán.

Mindenkinek köszönöm a válaszokat és nem sértődtem meg. :)

Mivel nem voltam elég részletes néhány infó még pluszban.
Illetve nem panaszkodó témának szántam csak érdekelt, hogy járt-e már hasonlóan más is.

A nagyobb partneremnek külön szerződése van a szolgáltatóval, tehát ezen a téren engem most nem terhel veszteség.
Még az indulásnál kértem hogy egy másik szolgáltatóval is szerződjenek le, ahova a napi mentéseket és a teszt-et rakom.
Tehát domain átirányítással némileg orvosolható lett volna a probléma, csak ugye nem tudtam mennyi ideig tart a javítás,
amiről telefonon sem tudtak tájékoztatást adni.

Szerintem pont határeset van, hogy egy nagyobb rendelkezésre állású rendszert tegyünk össze.
Nehéz pontos adatot mondani hogy mennyi veszteség van ilyenkor, mert ha valaki tudja a telefonszámukat, akkor az a rendelés beérkezik onnan.
Tehát most mérlegelni fogunk / fognak.

Úgy számolom sérült az éves 99.9% rendelkezésre állás, ezért a szolgáltató felé megírtam hogy kérek részletes tájékoztatást.
Bár szerintem az lenne ilyenkor elvárható, hogy automatikusan kapjak egy e-mailt, hogy elnézést kérnek és blabla bla.

A saját VPS-emen lévő partnereknél már nem ennyire kritikus a helyzet.
Ott "lenyelik" ha fél napig nincs levelezésük.

Úgy számolom sérült az éves 99.9% rendelkezésre állás, ezért a szolgáltató felé megírtam hogy kérek részletes tájékoztatást.
Bár szerintem az lenne ilyenkor elvárható, hogy automatikusan kapjak egy e-mailt, hogy elnézést kérnek és blabla bla.

Ha ugyanannál a cégnél vagyunk, akkor kaptál tájékoztatást.

A tervezett leállásokról szoktak írni időben, de a legutóbbi váratlan leállás után nem kaptam ilyet, a tegnapit lehet még fogalmazzák :)
Ami jött tőlük ma az a számla amit fizetnem kell :)
Nem biztos hogy ugyanott vagyunk.
Nevet meg azért nem szeretnék írni, mert alapvetően korrekt a cég, de mint írtam idén ez a két nagyobb, hirtelen leállás nem tetszik.

Azért az nem ennyi :)

A másik szerveren ott kell lenni up-to-date minden adatnak, confignak és megoldani, hogyha visszajön az elsődleges node, akkor oda is visszamásszon az addigi változtatás.

Ekkor válik komolyabbá a téma, amit kevesen lépnek meg.

Neeem. :)

"Hát ezt nem csinálja?"

"Azt írták horizontal-scaling, hogyhogy nem csinálja?"

"Nem igaz, hogy még ezt sem tudja a rendszer!"

"Ez elfogadhatatlan, óriási pénzeket fizetünk, ezt meg kell oldani, milliós kiesés volt ebből, már megint!"

Folytassam?:) Akárhányszor írtad le előtte, utána, hogy NEM fog menni, amire _gondolnak_, hiába gondolnak rá sokszor, attól az nem lesz úgy.

A CF-en átklikkelés egy dolog, de ugye mögötte is olyan rendszernek kell lennie, hogy "puff átírjuk", na erre pláne nem szoktak áldozni, illetve találni olyat, aki app szinten összerámol egyet rendesen. Mi rendszeresen ott akadunk el, hogy oké lesz loadbalancer, és appod ezt akkor hogyan támogatja, mit szól ehhez? Hátőőőőőőő, pedig előtte annyira ráindulnak.

Hát hogyne, meg kell lennie a cuccoknak replikálva, de akkor már sokkal jobb nem active-passive, hanem active-active cluster, aztán ha valamelyik node letérdel, akkor nem kap forgalmat. A CloudFlare nem csodaszer, nem fogja megoldani a replikálást...