Ma már valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hogy a szoftverfejlesztés hiányszakma lett, ennek megfelelően a cégek vaskos fizetésekkel próbálják elhalászni egymás orra elől nem csak a tapasztalt vén rókákat, de az egy-egy képzésen frissen végzett, zöldfülű fejlesztőket is. Fokozottan igaz ez a népszerű mobilos platformoknál bevethető nyelvekkel dolgozókra, mint az Objective-C vagy a világ legnépszerűbb nyelveként számon tartott Java, akikre a cégek - legyen szó kis-, közép vagy nagyvállalatokról - szinte kétségbeesetten vadásznak. Az IVSZ szerint 22 ezer informatikus hiányzik a magyar piacról, ebből több ezer fejlesztő.
A fentieket erősíti meg a Hays 2016-os friss kutatása is, amely a különböző hazai szakmák tipikus fizetéseit vizsgálta meg: a szoftverfejlesztőknél már a junior pozícióban jellemzően bruttó 410 ezer forint környékén alakulnak a bérek, a ranglétrán eggyel feljebb lépve ez már 600-ra, senior fejlesztőként pedig 900 ezerre hízik, a vezető fejlesztői állásért pedig általában havi 1,1 milliót csengetnek ki a munkaadók. A HWSW által megkérdezett fejvadász-cégek döntő többsége szerint ugyanakkor a különösen keresett nyelveken, például Javában dolgozó fejlesztők fizetései nem az iparági átlaghoz, sokkal inkább a maximumhoz tendálnak, így a juniorok akár bruttó 450 ezer forintot, eggyel feljebb lévők 670 ezret, a seniorok már 1 milliót, vezető fejlesztők pedig nem kevesebb mint 1,3 millió forintot is bezsebelhetnek havonta. A kisebb cégek mára szinte küzdenek, hogy ki tudják termelni a programozói béreket.
A hazai piacon jelenleg is tömegével lenne igény Java fejlesztőkre - a kereslet hatalmas, az utánpótlás kevés. A HWSW ezért idén szeptember 13-án már második Java képzését indítja el: a mostani haladó kurzus részben a tavalyi, alapozó képzésre épít, amelynek teljes videóanyaga ingyenesen elérhető az idei képzésen résztvevők számára. Az alapozó oktatáson egyébként közel kétszáz hallgató vett részt, a most szeptemberben induló haladó képzésen pedig a fonalat ott vesszük fel, ahol tavaly letettük. A résztvevők gyakorlatközpontú képzésre számíthatnak, amely kellő mértékben elméleti alapokat is tartalmaz - jó kiindulópontként a későbbi specializálódáshoz. A képzésen az oktatók és vendégelőadók is gyakorló programozók, több vállalatnál szerzett, széleskörű tapasztalattal.
Ha egy óra közben kérdés merülne fel, az online felületen beépített chat segítségével léphetsz kapcsolatba az oktatóval vagy más hallgatókkal. Minden óráról videó is készül, melyet a résztvevők tetszőlegesen visszanézhetnek, illetve le is tölthetnek. A képzésen lehetőség van tantermi vagy online részvételre is. A 40 órás, 14 alkalmas kurzus első alkalma egyben nyílt nap is, ami ingyenesen megtekinthető lesz online.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 7037 megtekintés
Hozzászólások
„Hatalmas a kereslet a hazai piacon a szoftverfejlesztőkre, ezrével állnak a betöltetlen pozíciók.” - FALSE
Hatalmas a kereslet a hazai piacon a jó szoftverfejlesztőkre, ezrével állnak a betöltetlen pozíciók.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem is értem, hiszen rajtam kívül mindenki tud java-ban programozni. ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha olyan jól lehet keresni vele, akkor miért tanítják, ahelyett hogy csinálnák? :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
súgok: mert tanítani még jobb üzlet, szerintem. nehéz jól oktatni, de nézd meg, gomba mód nőnek a coder sulik, video tanfolyam oldalak, és közben (nem csak itthon) mindenki megint azt mondja, hogy mindenki programozó kell legyen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem lesz. Bizonyos IQ alatt ez nem megy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, az a bizonyos IQ 90 :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem azt mondtam, hogy az is lesz, csak hogy azt mondogatják hogy (majdnem) MINDEN szakmában programozást is majd tudni kell (ne zavarjon senkit, hogy egyre több absztrakciós réteg lesz a vas és ember között, mi a frászért kéne mindenkinek programozni)...de szerintem ez is csak olyan hype, mint a globális felmelegedés, vagy a fúziós reaktor anno, illetve manapság a szingularitás (az AI-s, nem a másik)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Az IVSZ szerint 22 ezer informatikus hiányzik a magyar piacról"
A kurva életbe, azóta se olvasta el senki az IVSZ tanulmányát? NEM HIÁNYZIK 22 EZER INFORMATIKUS! NEM! NEM EZ VAN A TANULMÁNYBAN!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne kelljen elolvasnunk. Mi van benne?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
csinálj ide egy tl;dr-et mert 2 mondat erejéig engem is érdekelne, de többet nem ér meg nekem (de természetesen az index.hu címsorait fenntartással kezelem, ergo tippre a negyede se igaz)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt már ilyen topik, kb 16ezer kommenttel, ott le van írva.
De leírom megint, tl;dr két mondatban:
A 22 ezer az egy álom szám, ami különböző cégvezírek wishful thinkingje. De erre jelenleg se szándékuk nincs, se lehetőségük (nincs annyi megrendelés, se rendes infrastruktúra, se elég hely [pl. megfizethető irodabérlemény], ja meg kurvasokat adóznak így is).
tl;dr tl;dr-je:
A tanulmány szerinti valós szám: háromezer.
Leírom hosszabban:
"A jelenlegi szereplők és az új belépők 22 000 új munkahelyet, betöltött informatikai
állást tudnak létrehozni a szakemberkínálat mennyiségének és minőségének emelése
esetén."
Kiemelem megint:
1. "állást tudnak létrehozni" - tehát ez most nincs.
2. "a szakemberkínálat mennyiségének és minőségének emelése esetén." - két olyan feltétel, ami jelenleg megoldhatatlan.
És a fejezet címében okkal van "potenciál" írva.
De hogy ne kelljen mind a 110 oldalt elolvasni senkinek, itt egy másik mondat ugyanarról az oldalról:
"A szektor munkaerő-igénye visszafogott forgatókönyv szerint is 13 000 fő felett van
középtávon; 3000 állás jelenleg is nyitott, azonnal betölthető."
Érted, "igény" vs "nyitott, azonnal betölthető". Álom vs valóság.
Ez egy nagyon jó tanulmány, de valamiért mégis mindenki ezt a faszságot vonja csak le következtetésképp.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönet az összegzésért, ez volt a sejtésem. Arról esetleg volt benne szó, hogy ha az a 3000 meglenne, kb. milyen időtáv alatt akarnának további 19000-et felvenni? (középtávként volt az idézetedben)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
n*tíz éves nagyságrendben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi!
A topichoz kanyarodva: ezek MIND java programozók lennének? :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudni, hiszen a pozíciók még nem léteznek :D:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Informatikus sose hiányzik.
A rendszergazda, a programozó, a tesztelő az igen.
--
The Community ENTerprise Operating System
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értem a sok elmételi kurzus hogyan fér össze azzal a felfogással, hogy ezt gyakorlatban csinálva lehet a legjobban megtanulni, hiszen az a pár példa, amit valaki pár óra alatt meg tud mutatni semmit sem ér.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom, az elméleti alapozás szükséges ahhoz, hogy az ember a gyakorlatot el tudja kezdeni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyakorlati oktatások száma azonban elenyésző. Az összes oktatás az elméletre megy rá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem vagyok programozó, nem értek a javához, és nem vettem részt ilyen oktatáson, szóval nincs első kézből információm.
De úgy hallottam, hogy az Epamnál az érdeklődő megcsinál egy ilyen tanfolyamot (feltételezem, elméleti alapozás egy kevés gyakorlattal), és utána a cég ad neki munkát junior java fejlesztőként. Aztán projekten tapasztalt fejlesztők iránymutatását követve valódi problémákat küzd le, és így válik, egy idő után, ő maga is tapasztalt fejlesztővé.
Gondolom más cégek hasonlóan csinálják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nagyon nem látom, hogy képben volnál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyakorlatot szerezni ott a rengeteg opensource projekt, például a githubon. Csak akarni kell csinálni. Első Java-s projektem a Postgres95 JDBC 1.0 driver kiegészítése volt, még valami 1.4-es Java időkben vi-jal meg make-el, nem ma volt, na :D
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bagóér van, 95ezer + ÁFA. Utána 1 hét alatt megkeresed. Vagy csak pislogsz miért nem válaszolnak a cégek a jelentkezésedre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ilyen képzettség nélkül is megajánlottak nekem 300 körüli kezdőfizetést két helyen is. Ha a "... . Vagy csak ..."-ot úgy érted, hogy vagy képzed magad, vagy nem keresnek, nem teljesen igaz, de ha úgy érted, hogy képzed magad, és vagy lesz melód, vagy nem, az mégannyira sem igaz (feltételezem a 300-as ajánlathoz hozzávághatok még pár százalékot, ha vagyok azon a szinten ahol egy ilyen képzés után lehet egy elszántabb ember).
Egyébként az ár tényleg korrektnek tűnik, EPAM úgy általában jóhírű cég, tematika jó, szerintem is megéri.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Aztán beszélsz egy (több) ex EPAM alkalmazottal, és rögtön árnyaltabb lesz a kép.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"árnyaltabb", micsoda eufemizmus :) Valóban érdemes pár exepamossal beszélni, mielőtt belelovallja magát az ember xd
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem tervezem náluk dolgozni, de eddig nem hallottam róluk rosszat (de cserébe nem is kerestem annyira :) )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezért vannak a PR-osok ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem nem exekkel kel beszélni, hanem a jelenlegi munkavállalókkal.
Analógiának lásd exbarátnő vs. barátnő véleménye rólad. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jelenlegi sose fogja elmondani, hogy állandóan a budi mellé hugyozol. Az ex meg azt is, hogy a wc papír mindkét oldalát hasznosítod.
(Emellett sikerült lekövetni egy ismerősöm ottdolgozását, hát... én az utolsó interjúkörnél otthagytam volna őket.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Másképp fogalmaznám meg szabályként: annak amit az ex mond jó ha a fele igaz, annak amit a jelenlegi annak meg minimum a kétszerese (természetesen csak a negatív állításokra mondom).
Emellett felhívom a figyelmét mindenkinek arra az egyszerű tényre, hogy néha az is hibás, aki nem a nagycég. Ismerősöknél ez könnyen eldönthető, kivéve amikor nem (lásd előző mondathoz hasonló szubjektivitás hatásai).
Ettől még lehet rossz cég az EPAM, de lehet jó is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Persze, illetve még véletlenül se szeretném, ha az epam beperelne bármiért is :-D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jelentem ex EPAM-os vagyok, 2014-ben léptem le tőlük (direkt nem írok hónapot), azóta a havi nettóm duplázódott ...
szóval aki akar menjen nyugodtan szaré húgyé ganéért dógozni hozzájuk, ovisoknak, gyermekeknek, dzsunijoroknak megfelel
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Ma már valószínűleg senkit nem ér meglepetésként, hogy a szoftverfejlesztés hiányszakma lett
Emlékszem gyerekként a 90-es évek végén családdal Balatonon ebédeltünk egy másik családdal, ahol a fiú szeptemberben készült főiskola kezdésre. Kérdez engem az anya hogy mi leszek ha nagy leszek, válaszoltam hogy programozó. Közölte hogy jajj bizony az ő fiacskája is arra akart menni, de nem engedték neki mert abban nincsen pénz, úgyhogy közgazdász lesz.
TOP
KEK
Kár hogy nem tudok a képébe röhögni :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért röhögnél a képébe? Egy jó közgazdász is szépen keres.
--
honlapom http://dyra.eu/
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem, nem, félreérted, azért nem tud a képébe röhögni, mert a közgazdász keres többet :)
(vagy nem, vagy igen, vagy kár hasonlítani két baromira széles skálán mozgó szakmát egy olyan világban, ahol a specializációval, vagy saját vállalkozással többszörösét tudod keresni nagyon sok szakmában...de gondolom arra gondolt, hogy erősen alulbecsülték a programozás jövőbeli lehetőségeit)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szomorú ha van ahol a szülő dönti el mi legyen a gyerekből (mondjuk annyiból jó most a stárcnak, hogy nem magát kell ostorozza meg nyomhatja az "énmegmondtam"-ot :D )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nincs már így is elég adatlopó és reklámpumpáló app a androidhoz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem azokat egy másik fejlesztői csoport készíti másik felhasználói csoport számára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
miért mi a fene készül még javaban netes játékok, androidos appok/játékok, és az abeven kívül?
:)
főleg amihez egy hadseregnyi programozó kellene holnapra, vagy egy hónapra, v. ilyesmi :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
minden, ami eddig php-ban készült ,csak közben valaki kitalálta, hogy az nem enterprise grade ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért, a php az?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
fordítva. a php nem az (állítólag, én nem tudom)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Trollkodást félretéve, eddigi legperverzebb dolog, amit láttam (sőt, némi közöm is volt hozzá), az ipari alapanyagkiadó automatákhoz rendszer, ami a szerveroldalból, illetve az automata saját verérléséből (touch screen, szerver komm, hw vezérlés) állt.
Elsőre hülyeségnek tűnt Java-ban megírni, főleg a "beágyazott" oldalt, de az idő az ötletet igazolta. Teljesítmény nem kellett oda, így simán elketyegett valami olcsó pc konfigon az egész, soros porton ki tudta böfögni, hogy épp melyik spirált kell forgatnia, fejleszteni / tesztelni viszont egy álom volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Talán a témába vág:
http://www.portfolio.hu/gazdasag/munkaugy/a_400_ezres_kezdober_sem_segi…
"Az informatikai szakokra jelentkezők száma 2001 és 2014 között kétharmadára csökkent
...
Ráadásul óriási, 52 százalékos a lemorzsolódás: a többség a második évfolyamon hagyja el a felsőoktatási intézményt, mivel úgy gondolja, hogy nem éri meg befejezni."
Ezt fel nem foghatom!
Vagy viccesebben: aki így gondolja, az tökkelütött, tehát jobb is, hogy nem lesz belőle fejlesztő.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vagy, ennyi pénzért elmegy inkább külföldi főiskolákra/egyetemekre..
aztán már haza sem jön.
hála a 'köznevelési' reformnak lenevelik a 'magyar embereket' a 'nemzeti' főiskolákról, mert hogy gondolkodók a legkevésbé sem kellenek oda:) még feltalálnak valamit, aztán a szabadalomtulajdonos kormánytagok megint mehetnek dó'gozni valami gyárba..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne is haragudj meg, de ki lenne olyan hülye, hogy politikusokat alkalmazzon érdemi munkára? senki sem ellensége saját magának...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemt'om
kérdezd meg az egyetemi, kórházi, színházi mitto'menilyen kancellárokat, a focicsapatok elnökeit, a bankok felügyelő bizottságainak tagjait, had ne soroljam :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mondom, __ÉRDEMI__ munka. tudod, ami a) valós hasznot termel, b) valós szarkértelem kell hozzá, és c) probléma, ha nem értesz hozzá, és úgy csinálod
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azt hittem érdem a munka, de nem .)
bocs..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem érted. a munka nemeseít, és egy nemes ember becsületes, aki pedig becsületes, az nem csal, lop, hazudik, tehát valamirevaló politikus kerüli a munkát, mint k.va a gyóntatószéket, mert a végén még ember lenne belőle és eltűnne a (köz)vagyona
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemesekre a 'demokrácijában' nincs szükség..
még ha illiberális is..
de attól még a dzsentrivilág visszajöhet :)) - vagy inkább már vissza is jött -
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viktoriánus Magyarország, ahol az Árpád ház uralkodik... De a végén nagyon eltérünk a témától :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha nem is az árpád ház, de egy kinevezett helytartó, vagy egyetemi kancellár, lehetőleg lovasellentengernagy, egy kiköpött semjén zsozso
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
najó'van tényleg eltérünk a tárgytól! :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a végén még jön a fekete sereg (lásd: liget, időbélyegző...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akit utasítanak rá vagyonelkobzás, ill 50 évi kényszermunka megváltásának fejében :))
bár nem tudom hogy innen hová lehetne még elhurcolni a zembereket kényszermunkára :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mennyi pénzért is?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
amennyibe az államilag támogatott képzés kerül :))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hazai IT felsooktatast elnezve nem csodalom, hogy nem latjak ertelmet...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nézd, nem kevesen vagyunk, akik egyetem félbehagyása UTÁN is a pályán maradtunk, képeztük magunkat, és dolgozunk. Az IT pont egy olyan szakterület, ahol be tudod szerezni a megfelelő könyveket, adott már egy rakás képzés (nem csak alapszintű), egyre több absztrakciónak hála HW ismeretek nélkül is lehet valaki kiváló üzleti szoftver fejlesztő, .... Persze nem haszontalan az egyetemi tudás, de az nem több mint egy (szerintem és sokan mások szerint is) nagyon nem piaci körülményekre összeállított, szinte teljes egészében egyetemen kívül is elérhető tudásanyag. Személyes vélemény: nem azért akartam egyetemre menni, hogy életunt, motyogó, pedagógiáról 0 tudással rendelkező, szakmailag lehet kifogástalan emberek próbáljanak meg magyarázni, majd amikor nem sikerül nekik, akkor kapjam a bűvös mondatot: "az én hibám, de a maga problémája".
Emellett sokan voltak, akik azért hagyták ott az egyetemet, mert egyszerűen az oktatási anyagok (beleértve némelyik könyvet is) érthetősége nekik nem volt elegendő, láttam már nem kevés ember komplett karriereket félbetörni azon, hogy egyszerűen nem jó az oktatás pedagógia szempontból. Tudom, tudom, az az ember nem is akarta igazán :), közben de, csak azon, ha valamit nem ért, majd a tanár ugyan úgy elmondja újra, nem egyszerű akaratból változtatni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval akkor a 48% a hülye, mert fölöslegesen szerez diplomát?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
tény: a felsőoktatás tananyaga le van maradva, és túl elméleti
saját, nem reprezentatív emlékeim szerint lehelettel konstansabb a minősége az egyetemet végzettek fejlesztők munkájának, de ez lehet inkább attól van, mert a "szarok az egyetemre, minek nekem az" és a "szarok a konvenciókra / frameworkre / akármire, megírom én azt úgy, ahogy szerintem jó" hozzáállású halmazok metszete nagy.
ettől még mindkét verzióból ismerek jó szakembert és kóklert is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A felső 5% jól tette amit tett, a többiek bezony hülyék. De pont ezeket az irányítható hülyéket keresik a multik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, szó szerint ezt írtam :).
Nem, természetesen nem. Példák: még mindig sok helyre a diploma a beugró (ha jól tudom Amerikába is az IT munkáknál fel kell mutatni képzettséget), kontaktolásra, tapasztalatok megosztására, szakmai tapasztalat szerzésére egy egyszerű megoldás (kevésbé életveszélyes, mint belekezdeni egy vállalkozásba és önképzésbe). Valamint mivel az információim nem reprezentatívak, lehet, hogy a tananyag szerkezetében x területen jobb, vagy elengedhetetlen, pl. egy másfél éves code school után én sem biztos, hogy programtervezőnek merném mondani egy kollégámat. Csak arra céloztam, hogy nagyon nagyrészt elérhető már az oktatás egyetemen kívül is, sok része az egyetemi tanulmányoknak jó-de-lehet-nekem-nem-hasznos (ez mondjuk igaz az előtte levő 12+ év tanulmányaira is), és egyátalán nem biztos, hogy egy egyetem otthagyása karrier szempontból öngyilkosság.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pedig egyszerű felfogni: a lemorzsolódók egy része már talált munkát, ami jól is fizet, és nem is érdekli őket, hogy van-e diploma, akkor meg inkább nem erőlteti. Főleg mert ők már látják is, hogy a színvonal a béka segge alatt van, illetve olyanokkal szórakoztatják, amiről messziről sikít, hogy semmi szüksége nincs rá. A diplomázók jó része is rájön erre, csak sokan nehezen hagyják ott, ha már beletoltak x évet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a lemorzsolódók egy része már talált munkát, ami jól is fizet"
Logikus magyarázat, és részben talán így is van. Viszont részben biztosan nincs így, ezt műegyetemistáktól tudom. Szerintük akik abbahagyták, azok túl keménynek találták a Műegyetemet más, pl. gazdasági képzésekhez képest, és irigyellték az ottani lazulást.
"A diplomázók jó része is rájön erre, csak sokan nehezen hagyják ott, ha már beletoltak x évet."
Ez biztosan így van. De szerintem meg is éri nekik. Elég sok helyen még mindig feltétel a szakirányú BSC/MSC.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Biztos van olyan is, lehet elég sokan, akik egyszerűen nem is igazán ezt akarják, találtam ilyent is, meglepően sokat (gondolná az ember, hogy érettségin túl azért már csak nem véletlen vannak ott a delikvensek). Volt olyan is, akit nem érdekelt, de mégis csinálta, ott már az is kérdésessé vált, hogy vajon emberileg mennyire biztos magában, ÉS hogy mennyire lesz belőle eltökélt szakember (mennyivel jobb neki 3-6 év egyetem, mint egy coder képzés, ha már úgyse lesz nagyobb ambíciója annál).
De volt több közvetlen ismerősöm, akik ugyan úgy nem értették, hogy mire van a közgáz, vagy miért nem lehet keríteni egy emberi nyelven is beszélő analízis tanárt (majd elmagyarázták, hogy valaminek szórótárgynak is kell lennie, úgyse fogjuk a legtöbben használni), stb. Itt személyesen nekem is eldurrant az agyam, és kerestem alternatívát.
(De tény, a tanulást, szakmai tudás felszedését nem helyettesíti semmi, nem erről van szó, csak arról, hogy az egyetem nem az egyetlen módja, legalábbis ebben a szakmában, nagyon sok területén az IT-nek nem. Sebésztől én még mindig kérnék diplomát, de csak mert nem tudok róla, hogy egyetemen kívül is tanítanák, és nem tudom ellenőrizni máshogy a tudása minőségét.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"miért nem lehet keríteni egy emberi nyelven is beszélő analízis tanárt"
Nekem volt "szerencsém" BME műinfón és ELTE fizikus szakon is hallgatni analízist, ég és föld, utóbbi javára. ELTE-n egy vegyészeti kutatással is foglalkozó matematikus tartotta, aki minden fogalmat úgy vezetett be, hogy ezt hol és mire lehet használni a fizikában. Aztán szakmai órán használtuk is. 1-2 félévvel később meg olyan tárgy is volt, ahol megtanultuk numerikusan megoldani a feladatokat. A BME-s meg felírta a jegyzetét a táblára, és az egész lógott a levegőben, hogy ez valaha kellhet-e bármire is. A BME-n megutáltam a matekot, az ELTE-n meg újra megszerettem, sokkal jobban is ment, a végén pedig "messzebbre" jutottunk, mint a BME-s anyag.
Slusszpoén, BME-n, Orosznál még a fizikát is utáltam.. utólag belegondolva, életem legnagyobb hibái között van, hogy arra az egyetemre mentem, hosszú évekbe telt, mire visszakanyarodtam a szoftverfejlesztéshez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor ez egy példa arra, hogy lehet jól is csinálni. Anno nekem fél év végén volt az a kérdésem, hogy és ezt az egész félévet, vagy bármely részét milyen gyakorlati példával tudná szükségesnek hazudni számomra? Gyakorlatilag ott tartottam, hogy ha azt mondja még egyszer, hogy "triviális", eltörök valamit, mert minden kérdésünkre ide oda mutogatott csak, és 3x-4x elmondta közben, hogy ez és az triviális. Akinek ennyi fogalma nincs a pedagógiáról, az mi a fenének van ott? Rossz nyelvek ilyenkor mondják, hogy aki nem tudja, tanítja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyetemen oktatnak, nem tanítanak.
Tanításhoz pedagógus szakvizsga - vagy idén minek is nevezik - kell.
Oktató az egyetemen a demonstrátor(!), a tansegg, az adjunktus, a docens, a "tanár"; oktató a gépjárművezetés oktató; oktató a tűz és munkavédelmi...oktatást levezető személy :-D; meg oktató aki az OKJ-s képzéseken oktat. Ezekben közös, hogy mivel "oktat"nak és nem tanítanak, nem kell hozzá tanári végzettség :)
Szted egy elte/bme/&c egyetemen bármely oktató meg tudna/hajlandó lenne csinálni akár egy próbatanítást? Úgy basznák tarkón őket egy paddal, hogy két nap alatt szétszélednének az országból.
Nekik triviális az anyag, amikor neked leadták, már 24-edjére vezetik le táblán, ők már értik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jogos, viszont akkor inkább írjanak egy könyvet, én elolvasom, még a tansegédet is kifizetem külön, ők csak tartsanak vizsgát, és ... várj, ez a levelező, amennyire tudom :).
Inkább csak azt nem értem, hogy miért lettek oktatók? Jó a fizetés? Vagy ők nem vették észre, hogy ez gyakorlatilag a próbálkozás szintje?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyetemen 3 tárgyam volt, amit olyan tanárok tartottak, akinek volt pedagógiai képesítése is és azt kell mondjam, nagyon sajnálom, hogy anélkül lehet egyáltalán órát tartani - ugyanis ők tényleg minőségi munkát végeztek: élvezetes, könnyen emészthető stílus, kellő sikerélményt hagyva a hallgatóknak azzal hogy maguk jöjjenek rá egy órán előkerülő problémára. Érdekes volt órákon látni, ahogy nem pusztán logikailag és nehézségben épül egymásra az anyag, de a "hallgatói megértéssel" is pont annyira korrelál, hogy a hallgató maga jöhessen rá egy új probléma megoldására, azzal hogy sikeresen felfogta a régiek megoldásában lévő trükköket, csavarokat. Mindezt egyszer olyan tárgyban, ahol főleg Unix shell volt, meg GNU coreutilsok használata, pipeolása (ezeket lehetne elég szarul is oktatni, szárazon), másszor C és ehhez kapcsolódva POSIX cuccok meg ökoszisztéma használata, megint másszor meg kemény valszámon alapuló sorbanállási rendszerek modellezése.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ugye.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Választhattál volna másik tanárt...
2. BME-re nem az egyetem miatt járunk, hanem a Schönherz miatt ...
Aki a Schönherzben nem tanulja meg a szakmát az vessen magára.
Igen, be is lehet járni a Schönherzbe, nem kell oda "születni".
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mondjatok meg ilyen meme-eket plz, nagyon szorakoztato :)))
--
NetBSD - Simplicity is prerequisite for reliability
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem voltam Sch-s, és nem is jártam be. Sőt, még gólyatáborban sem voltam, és hökön se vakargattam a tökeim. Ha ezek kellenek, hogy érjen valamit egy egyetem, akkor inkább ássák el magukat. Komolyan, már a felvetés is egy vicc. Lehet hüledezni, hogy mennyibe kerül egy angol, amerikai egyetem, de ott ilyen hozzáállással két év alatt lehúzhatnák a rolót. Nem véletlen néz ki úgy egy toplista, ahogy.
Verik a mellüket, hogy ők a BME, de a KIB****TT ÜGYFÉL, aki közvetve vagy közvetlenül fizet, hülyének van nézve, programozhat papírra, meg tanulhat évtizedes elvault technológiákat, módszereket, persze meg van ideologizálva, hogy "legalább megtanulsz szívni", meg "szemléletet adunk", mert 30 év alatt nem voltak képesek túllépni azon, hogy már nem évi pár tucat mérnököt képeznek, akik majd jól visszafejtik a cocom-listás nyugati számítógépeket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
this
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Néhány éve még hangosan egyetértettem volna veled.
De ahogy haladok a vége felé, úgy kezd egyre több minden a helyére kattani. Azért annyira nem borzalmas ez.
Bár tény, hogy Czirkos nagyon sokat nyom a latba az utóbbi években.
--
blogom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+100
"legalább megtanulsz szívni", "szemléletet adunk", és "az én hibám de a maga problémája". azóta volt szerencsém sokszorosan összeszedettebb oktatásokban részt venni, ahol a tekintély nem tette ki a szolgáltatás vélt értékének 90%-át.
(mellesleg az Sch-s élet nálam ott ment a levesbe, amikor a tanulmányi eredménnyel egy szinten számolt közösségi életben, ejtsd kocsmatúrák, nem vettem részt, és ha nem mentem volna el az egyetemről, valószínűleg nem maradtam volna bent elbírálások után....be is lehet járni a kollégiumba, csak akkor mi a frásznak vannak egyetemi órák, elég groteszk, hogy mérnöknek nevezik magukat azok az emberek, akik egy hatékony oktatást nem tudnak összerakni)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
savanyú a szőlő elvtársak :D
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem érzed gáznak, hogy egyik helyen az a bajod, hogy jajj a juniorok semmire sem jók, a seniorok meg mernek rendes fizetést kérni, itt meg véded, hogy milyen fasza a bme, hisz csak egyetem mellett/helyett sch-ba kell bejárni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kicsit úgy érzem kipécéztél magadnak. Rólam tudható ki vagyok, rólad kevésbé, így nehéz kitalálnom, hogy mi is lehet a gondod velem.
Nekem nincsenek szövegértési gondjaim és a logikai képességeim is rendben vannak.
Ja, és a világgal sincs különösebb bajom, jól vagyok köszönöm szépen.
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elég olcsó húzás azzal reagálni, hogy miután rámutatok egy ellentmondásra, akkor biztos személyes problémáim vannak. Megnyugtatlak, fogalmam sincs ki vagy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem valamit félreérthettél. Összefoglalom:
- a juniorokkal nagy átlagban csomót kell utómunkázni
- a juniorok közül a BME-sek kiemelkednek (még mindig), velük általában kevesebb a gond
- az igazi seniorokkal és az ő nagy bérigényükkel nincs gondom. Azokkal igen, akik seniornak gondolják magukat 1-2 projekttel, 3-4 munkában töltött évvel.
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Azokkal igen, akik seniornak gondolják magukat 1-2 projekttel, 3-4 munkában töltött évvel."
Magyarul te olyan jobhoppert akarsz, aki tőletek már nem fog hoppolni :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
You won, I quit.
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt hol olvastad? :)
Az én értelmezésemben pont olyanokról van szó, akik _nem_ jobhopperek, hanem tényleg eltöltöttek néhány évet a szakmában.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"akik _nem_ jobhopperek, hanem tényleg eltöltöttek néhány évet a szakmában."
Ööö.. mit jelent nálad a jobbhopper? Mert szerintem a többség a gyakran (1-2 év) munkahelyet váltókat érti alatta, nem pedig az ugyan ilyen gyakran szakmát váltókat..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is azt értem alatta. Megfelelő ugrásokkal simán lehet valakiből papíron senior, miközben alig van tapasztalata. Ákos nem ilyet keres.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem meg pont fordítva, legalábbis eddig akivel felmerült a téma, egyetértettünk: 5 év alatt 5 projecttel valaki sokkal több tapasztalatra, alkalmazkodóképességre tesz szert, mint aki egy évig beragad egy adott projectbe és technológiába. Szóval az ideális jelölt jobhopper, sok projecttapasztalattal, de ott már lojális legyen, és lehetőleg beári egy jobb mid level fizetéssel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem a jobhopper az, aki nem dolgozik két évet egy helyen - alkalmazottként!
Éven belüli váltások meg kifejezetten gyanúsak - alkalmazottként!
A vállalkozóknál a "jobhopper" nem is értelmezhető szerintem.
Egy cégnél dolgozni számomra nem azt jelenti, hogy egy projekten dolgoznál végig a munkaviszonyod során, sőt.
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban nem, de projectváltás csak nagy cégeknél lehetséges, ott is sokszor felmondás után "mehetsz más projectre csak maradj" jelleggel történik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Dehogyis... nálunk legalábbis teljesen megszokott dolog.
Lehet h ezt ki kéne hangsúlyoznunk az álláshirdetésekben? :)
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Wut?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
... de bezzeg ha bejártál volna kszk-ba akkor dolgozhattál volna top szoftver és hardver környezetben.
... vagy a BSS-ben ugyanez stúdiótechnikában.
Valamiért utálod a BME-t. Szíved joga.
Sajnos nem találtad meg azokat a közösségeket amik inspirálhattak volna, pedig vannak.
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Továbbra sem érted. Egy egyetem oktasson rendesen, ne pedig a diákok önszerveződésére hagyatkozzon, vagy ha erre nem képes/nem akarja, oldja meg magántőkéből, ne pedig adóforintokból.
Btw, csiripelik a madarak, hogy eltén új szakot indítanak, egészen vállalható tantervvel, remélem nem kaszálják el. Szóval még azt se mondhatják, hogy nem lehet, nincs mit változtatni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben persze igazad van, az egyetem oktasson rendesen. Nem tudom a BME mennyire oktat rendesen mostanában, anno nem volt ezzel gond.
A képzést bármi okból elhagyók véleményét én nem tartanám teljesen objektívnek...
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mint ahogy az egyetemet befejezőké sem objektív.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez egyebkent egy igen erdekes filozofiai kerdes, hogy van-e objektiv valosag, es ha nincs, akkor melyik szubjektumot fogadjuk el annak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> BME-re nem az egyetem miatt járunk, hanem a Schönherz miatt.
Mondjuk ez egy kifejezetten szar érv, szerintem. Már bocs.
--
blogom
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szarnak szar, de milyen népszerű XD
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ok, átfogalmazom. Nekem sokkal többet adott az Sch, azon belül a BSS és a KSZK mint az egyetem.
--
Gábriel Ákos
http://ixenit.com
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van olyan gazdasági képzés, amitől egy penge műinfós is összeszarná magát, meg van olyan (de még mennyi..) műszaki-informatikai képzés, ami inkább hasonlít szabadidőklubra, mint egyetemre. Szóval hagyjuk a sztereotípiákat. Az amúgy sem érdem, hogy kemény, inkább az, hogy mire mész vele.
"Ez biztosan így van. De szerintem meg is éri nekik. Elég sok helyen még mindig feltétel a szakirányú BSC/MSC."
Van ilyen is, meg ahol PHD alatt szóba se állnak veled, és tényleg kell az a matek, vagy épp hardverismeret, amit leadnak. De inkább az a jellemző, hogy a hírdetésben szerepel, mint feltétel, aztán a fejvadász/hr-es hülyének néz, amiért megkérdezem, hogy gond-e a diploma hiánya.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szakok közti összehasonlításra: én pl. bármin elakadnék, ami nem érdekel, lásd jog-gazdaságtan-bölcsészet. aki nem élvezi amit tanul, az hagyja is inkább, szóval akinek az az elve, hogy gazdász szakokon jobb, hát menjen
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni