Sziasztok!
Az a meglehetősen "kellemes" helyzet állt elő, hogy az eddigi hosting szolgáltató eddig ismeretlen mértékben kicsinálta az egyik gépemet. Történetesen felhívtak, hogy mozgatni kellett a gépet (az előzetes tájékoztatásom és beleegyezésem nélkül tették mindezt), aztán a tápkábel kimozdult a gépből... És a gép azóta nem indul el(bekapcsol, de fel már nem bpootol), adatot kéne róla menteni, de most egy olyan élethelyzetben vagyok, hogy nincs rá időm, hogy ezzel foglalkozzak. Ráadásul ez volt az a gép, ami a többinek a mentését tárolta... Szóval ezzel most nem kis kárt okoztak.
A kérdésem az, hgogy mit lehet tenni ilyen esetben. aszolgáltatónak voltak "szép" húzásai eddig is, ami miatt otthagyjuk őket egy héten belül. De ez volt a csúcs. Az természetes, hogy jegyzőkönyvet vetetek fel a történtekről, de kártérítésben is gondolkozom, mert a tudtom és beleegyezésem nélkül nyúltak a géphez.
Kíváncsi vagyok, volt-e már valaki hasonló helyzetben.
[update]:
A történet vége egy döglött Western Digital RE diszk lett. Kíváncsi leszek, hogy hajlandük-e kifizetni. Nem az összeg nagysága miatt (kb. 20e Ft-ba kerülhet), hanem pusztán a hozzáállás miatt. Bár sokat nem várok ettől a szolgáltatótól.
- 3599 megtekintés
Hozzászólások
tanúság: szerver funkcióra szerver gépet kell venni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mert azt targoncaval teszik arrebb?
Mert szerintem az ellen az sem ved.
--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
értsd: daul táp meg 5 év gari
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek mennyiben segítettek volna? Gondolod hogy a fenti, lelkiismeretes szolgáltató fogott volna egy UPS-t, hogy átkanalazza a gépet? Az öt év gari meg mennyiben véd az esetleges adatvesztés ellen?
Ha "rendes" szervere lenne, akkor a különbség csak annyi lenne, hogy egy jóval drágább vasa ment volna tönkre. Plusz ott a para, hogy garanciális esemény-e, ha a szolgáltatód tönkreteszi a gépedet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"garanciális esemény-e, ha a szolgáltatód tönkreteszi a gépedet"
ezt nyilván nem mondod meg neki...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szvsz egy kihúzott tápkábel miatt nem ment volna szét egy szerver vas.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kiprobaltam, es mivel hogy meg gepelek, igy bizonyitottnak tekintem, hogy egy gagyi pc (mint az enyem) is kibirja a tapkabel kihuzast.
Innetol nem a vas milyensege a donto, hanem hogy a szolgaltato milyen feleloseg mellett huzogathat tapkabelt...
--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az, hogy egyszer kihúztál egy gépből egy kábelt, statisztikailag azt jelenti, hogy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy amig nincs ellenorzott tanulmany arrol, hogy a direkt szerver gepek mennyivel birjak jobban a kabelhuzogatast, mint a desktop pc-k, addig teljesen lenyegtelen hogy a kinyirt gep alkatilag mi. :)
--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ad_1: szervervasban illendően dupla táp leledzik, jobb gyártónál a tápkábelt rögzítő rugós füllel, ami nem is engedi kicsúszni "véletlenül" a helyéről.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A homemade szerverbe is bele lehet ragasztani a kabelt, nem ez a gond, hanem hogy miert vonszolja a hosting a vasat. A mostani netsebessegek mellett azt gondolnam, ez a hosting lenyege, garantalni, hogy a macska ne vizeljen bele, anyos ne azon vagja a hagymat, es egyeb halalos veszelyek kivedese.
Szoval, nem azt mondom, hogy egy szerver nem lett volna akar jobb, de szerintem a valasz szempontjabol mindegy a gephaz szine...
--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem beleragaszt, beleakaszt. Ha pl. a fiókot picit ki kell húzni, hogy alá/fölé be lehessen rakni egy másik gépet, akkor előnyös a nem kicsúszkálós tápkábel...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudom, es ertem is, hogy mit irsz, csak azt probalom meg kozolni, hogy attol hogy dzsunkapc, attol meg a hosting nem mozgathatja hogy elromoljon.
Mert "ennyi erovel" a szervernek is nekieshet egy fejszevel, mert mitom en, kilog a sarka...
Szoval, nehogymar az legyen a megoldas hogy betonba kell onteni a vasat. Szerintem.
--
"Biztos én vagyok a béna, de csak azt sikerül elérnem, hogy kikapcsol a monitor."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az nem tanusag, hanem tanulsag.
t
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm, ezzel így utólag sokat segítettél... NEm hisze, hogy az a gépnek lenne gelróható, hogy a tájékoztatásom és beleegyezésem nélkül töologatják a gépet a polcon, csak mert nekik épp úgy kényelmes, hogy egy másik géphez hozzá férjenek. Azzal, amit csináltak az én időmet veszik el mástól. Arra pedig a szerződés legjobb tudomásom szerint nem jogosíta fel őket, hogy hozzányúljanak a géphez az engedélyem nélkül. Még akkor sem, ha "csak" arrább tolják.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne mondd már, hogy a saját géptermükben nem nyúlhatnak hozzá egy géphez sem... arra szerződtél, hogy berakhasd a géped, nem arra, hogy megveszed a gépterem fél négyzetméterét a polcon.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hozzányúlhat. Előzetes értesítés után, mert a gép nem az ő tulajdona. Ő a helyet, a hálózatot és az áramot adja. Ha van egy raktárad és abban kiadod a polcokat bérbe jogod van a polcon lévő dobozokhoz hozzányúlni önkényesen, mert úgy tartja kedved?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem egy kicsit olyan érzésem van, hogy az onsite backupért meg a gagyi vasért a hoszting cégen akarod elverni a port.
oké, szólnak neked, és akkor mi történik? attól, hogy szólnak, még ugyanakkora valószínűséggel döglik meg a vasad. és ha azt mondod, hogy ne nyúljanak hozzá, akkor nem tudják elvégezni a másik, szerződött géppel a dolgukat?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. A másik gép is hozzánk tartozik. Ugyanannak a szerződésnek a keretein belül.
2. A tápkábel, ami hibás volt/lett ők adták és nem mi.
Nem a gép miatt akarom elverni rajtuk a port, hanem amiatt, hogy rabolják az időmet és olyan pluszmunkát okoztak feleslegesen, amire az elkövetkező kb. egy hétben közel 0% esély lett volna, míg elhozzuk onnan a gépeket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor most döntsd el, hogy írni nem tudsz vagy olvasni:
Idézet tőled:
http://hup.hu/node/101698#comment-1261542
"A jegyzőkönyvből az derült ki, hogy egy másik gépre kértek konzolt"
vs
"A másik gép is hozzánk tartozik"
Ha a "másik gép" is hozzátok tartozik, akkor a kértek ige ragozása nem stimmel. Ráadásul, ha tényleg hozzátok tartozik, vagyis te kértél ip konzolt egy gépre és amiatt mozgatták meg a kábeleket, akkor tudtál a dologról.
"mert nem akartuk aláírni az új szerződést, ami nekünk nem előnyös. Így a szerzőséünket felmondták."
most akkor van szerződésetek, vagy nincs? egyáltalán, valaha volt is, fizettetek bármiért is?
egyébként nekem valahogy úgy tűnik, egy hosztingban levő gépet le lehet menteni hálózaton keresztül is. szóval én biztos nem várnék egy hétig a mentéssel, hogy közben mi borul meg és mi nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a másik gép is a mi szerződésünk keretében van bent, de nem a mi gépünk, hanem az egyik ügyfelünké.
van szerődásünk, a számlákat rendesen fizettük is, de a szolgáltató úgy döntött, hogy szeretne egy plusz bőrt lehúzni rólunk, amit mi nem szeretnénk. Gondolom Te sem fizetnél ugyanazért a szolgáltatásért, amit addig megkaptál x Ft-ért. 2x vagy 2,5x Ft-ot. Pláne úgy, ha megtudod, hogy az ügyfeled közül egyet kettőt le is nyúltak és megkapták kevesebb gépre azt az árat, amit Nálad több gépre nem akartak. mondván, hogy nekik nem éri meg.
Remélem ismét sikerült írnom valamit, amit nem tudsz vagy inkább nem akarsz megérteni és bele tudsz kötni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha egy mentőszervert az egy darab kontaktos tápkábele tönkre tudja tenni, akkor az dzsunkapécé, már bocs.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem nem ez a baj, hogy egy pc dönkrement.
szerintem az a baj, hogy egy tápkábel olyan szinten boríthat meg egy szolgáltatást, hogy pánikra van ok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ráadásul ez volt az a gép, ami a többinek a mentését tárolta... Szóval ezzel most nem kis kárt okoztak."
És a többi is beszart?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem, a többi gép megy. De nincsenek meg a mentések visszamenőleg. Úgyhogy most imádkozhatók, hogy ne legyen gubanc, mert ha mégis, akkor nincs miből visszaállni. És a jó öreg Murphy ilyenkor mindig ott áll az ajtóban...
Bementem írattam szép jegyzőkönyvet. Először nem nagyon akarták megtenni, aztán mikor harmadszor elmondtam, hogy jegyzőkönyveztetni akarom a történteket, akkor nagy nehezen nekikezdtek. A jegyzőkönyvből az derült ki, hogy egy másik gépre kértek konzolt, és emiatt, hogy hozzáférjenek, arrébb tolták az enyémet. Csak nem tudom mit tologatják egy "NATO minősítéső" gépteremben a gépeket... A jegyzőkönyv szerint ez már többször előfordult, csak nem volt kontaktos eddig a tápkábel. A kábelt kimérték multiméterrel, és állítólag kiderült, hogy annak van valami baja, mert nem megy át rajta a 220. ezt vagy elhiszem vagy nem, mert nem láttam a mérést, és azt sem tudom ellenőrizni, hogy azt a kábelt tényleg az én gépemhez használták.
A jegyzőkönyvvel megyek tovább, mivel nem ez volt az első csúnya dobásuk. Aztán majd meglátjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
melyik ez a szolgaltato?
csak nem a sz****net?
t
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
NATO minősítettből nincs túl sok.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem hasonló eset volt kb 2 éve. Történt hogy Viktor Hugo utcában volt 1 gépem. Kb 1 éves volt a gép, amikor szolgáltatót váltottam és bementem érte a régi helyre. Amikor bekapcsoltam a gépet a kép rózsaszín árnyalatú volt, mintha a monitor lenne hibás, de az alaplapi videokártya volt az. Kiderült hogy a sok áramszünet és redundancia nélküli fázisváltás ("...kihúzom és átdugom máshova...") nem tett neki jót. Kárt persze nem térítettek, de ezért is mentem el tűlök a sok egyéb kis "malőr" miatt.
Amúgy meg ha bizonyítottan ő tette tönkre, akkor pedig feljelentés és kész.
-------------------------
127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Kiderült hogy a sok áramszünet és redundancia nélküli fázisváltás ("...kihúzom és átdugom máshova...") nem tett neki jót"
Hogyan derult ki?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kiderült = következtetés. Heti 1 áramszünet átlag bejött, de volt hogy napi szinten megvolt. Mástól nem mehetett tönkre. Az alaplapi hálókártya is akkor döglött meg...
-------------------------
127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mondjuk azt jo lenne tudni, hogy konkretan mi a baja a gepnek.
Tenylegesen a hw romlott el vagy csak a filesystem nem birta az aramszunetet?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én se tudom, a jegyzőkönyvezésig nem is akartam hozzányúlni. Remélem másik gépen ki tudom menteni az adatokat. De ezzel is az én időmet b@asszák, amiből most rettentő kevés van és ez most külön nem hiányzott, hogy még ezzel is foglalkozni kelljen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Engem annak idején az Externet-be olvadt UW nem értesített egy költözésről. Az nekem egy alaplapomba és 3 napi munkámba került. Néhány kis cég honlapja volt rajta, tanulni jó volt. Még félévig bohóckodtam ezzel a hobbi géppel, aztán megnéztem, hogy mennyi lenne elrakni egy rendes szobába. Mivel nem ebből akartam élni, ezért inkább elhajtottam az ismerős kis cégeket egy megbízható szolgáltatóhoz, én meg lekapcsoltam a vasat. Hosszú távon nincs esélye a gagyi szobának. Már várom, hogy kipusztuljanak.
--
http://www.naszta.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elso korben vizsgaltasd be a gepet szakertovel (fogyasztovedelmi felugyeleten tudnak szakertohoz iranyitani, penzert csinaljak). Jegyzokonyvezz, de meg inkabb kozjegyzo elott rogzits minden kart amit okoztak.
Ha a bevizsgalast kovetoen kiderul, hogy felrohato reszukre a kar (=ok a ludasak), teritessd meg veluk a javitas koltsegeit.
Tovabba (=szinten ha ok a ludasak), szepen jegyzokonyvezz kiadast, elvegzett tevekenyseget*oradijat (a helyrealliast vegezheti megbizott szemely/ceg is, ha te most nem tudod) ami az eredeti helyzet visszaallitasahoz kellett, es fizettesd ki veluk. Ez utobbi valoszinuleg nem lesz egyszeru menet, combos pereskedesse fog valtozni, ugyhogy erdemes a hosting szerzodest is attanulmanyozni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Elso korben vizsgaltasd be a gepet szakertovel
vazeg beszart egy pécé
én két bocicsokit kérnék kifelé menet a portán, és el van intézve
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mintha a PC nem lenne érték... Örülök neki, hogy neked egy "pécé" nem érték, és bármikor veszel másikat...
-------------------------
127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljesen igaz, hogy nem ertek, semmifele muszaki cikk nem az. Hasznalati eszkoz.
Amikor meg beszarik es nem tudsz levenni polcrol masikat, akkor hagyj fel minden remennyel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
itt a hupon sunfire gépeket dobálnak az ember után húsz-harminc rongyért (sokan még ebből is alkudnak), szóval igen, bármikor
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azokba nem lehet több TB-os fájlrendszert belekalapálni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
LOL
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Es? Ha a te gepedet elrontjak, majd igy jarsz el. Kifizeted sajat zsebbol a javitast, az ugyfelek karteriteset, karenyhitest, szerzodesek nem teljesitese miatt kotbert, es egyeb nyalaknsagokat.
"339. § (1) Aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."
http://www.complex.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=95900004.TV
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
http://hup.hu/node/101698#comment-1261444
-------------------------------------------------------------------------------------------
Mit használok? Na, na, na? Hát blackPanther OS v11.1-et * www.blackpanther.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért itt nem csak erről van szó.
1. "Normális" helyeken szokás értesíteni a bérlőt
2. A gép ára egy dolog, de itt kiesésről is van szó. Kiesett egy "mentőszerver", esélyes a dolog hogy nincs pár napja mentése, ha a többi gépet is "elmozgatják szakszerűen" már komoly gond lehet belőle
3. Lehet kártérítési igényt benyújtani, meg perelni, de
- szerver funkcióra szerver gépet (REDUNDANCIA!!!)
- normális szolgáltatót keresni
Ha ez a költségek miatt nem játszik jöhet a másik kategória: otthon dyndns-el pc-n szolgáltatás, ha meg megáll sűrű elnézéskérés. Valamit valamiért
--
Kis problémából egy kis munkával nagy problémát lehet gyártani. Ha valami müxik ne b***tasd :)
Uriember az, aki nem beszél a Windows-ról, pedig tudna...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azért azt látni kell, hogy nemcsak a dzsunka pc-k, de a szerver vasak is betojnak időnként a legnagyobb jószándék mellett is.
a hosting céget akkor fogja tudni sikeresen perelni, ha be tudja bizonyítani, hogy nem a szokásos gondossággal jártak el az átpakolás során. a bíróság azt is vizsgálná, hogy a gép tönkremenetelében mennyire játszott szerepet, hogy nem értesítették időben a tulajt.
az pedig minden hoszting szolgáltató szerződésében benne van, hogy kiesett bevételért, egyébért nem vállalnak felelősséget.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Teljesen igazad van. Egy 1U-s helyre befert volna legalabb 4 lecsukott fedelu macbook pro. Kersz plusz 3 IP-t, clusterba szervezed oket, es semmi sem allithatja meg onnantol. Meg UPS sem kell a beepitett akku miatt, es az Egyetlen Igazhitu ceg gyartja, szoval tonkre sem mehet (aki nem ezt allitja, az hazudik).
--
Ha hulyeseget akarnek hallgatni, venne'k TV-t. - Gabucino
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezzel nem is lenne gond. Előfordul. De nem szart volna be, ha nem piszkálják menet közben. És nem a gép az érték, hanem az adat, ami rajta van.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekelne, hogy a hosting szolgáltatód mozgatni akarta a gépet és közben tönkrement, vagy tönkre akarta tenni a gépet.
egyébként csatlakozom az előttem szólóhoz: szerver vas. abban rendes alkatrészek vannak, húzogathatod kedved szerint.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kérdés jó. Történetesen egy ideje megy a huzavona, mert nem akartuk aláírni az új szerződést, ami nekünk nem előnyös. Így a szerzőséünket felmondták. És egy hét múlva kell költözni. Merem remélni, hogy nem afféle "búcsúajándékról" van szó. Ja és nem kis szolgáltatóról van szó.
Arréb tolták a gépet, mert az alatta/mellette(?) lépvő gépre nem tudtak IP konzolt kötni, mert nem fértek oda tőle. Ezt mondjuk nem értem teljesen, de legyen...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
'Merem remélni, hogy nem afféle "búcsúajándékról" van szó.'
Szerinted a nagy cég kicsi operátora tisztában vele, hogy milyen szerződést akar veled aláíratni az értékesítő és bosszút is forral?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nemtom, a victor hugoban szerintem mindenki mindenkit ismer.
foleg hogy az ertekesitok altalaban nok, az operatorok meg altalaban ferfiak...
bar lehet hogy csak az atw-s tapasztalat beszel belolem.
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez a VH-ban történt? Nekem ez nem egyértelmű. Én egy dataplexes helyszínre tippelnék, ott volt áremelkedés mostanában. Ha meg VH-s a "nagy" cég akkor csak a IW-GTS ugrik be, mert ott már volt rossz tapasztalatom. De fixme.
---
Song of the 2nd Moon http://youtu.be/MSoAzONw-a4
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
most en is elbizonytalanodtam.
http://hup.hu/node/101698#comment-1261213
ebbol azt hittem hogy szervernet, az meg ugye VH
viszont rakeresve a "NATO minősítésű"-re, az swi-t dobja a google:
http://www.swi.hu/szerver_elhelyezes
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az SWI már régen nincs a VH-ban, és ők proserver viszonteladók.
Ha viszont tényleg nagy cég, pl. Invitel, vagy T-online akkor egy hosszadalmas belső vizsgálat után kompenzációt fognak felajánlani. Láttam mind a 2 cégnél példát már rá, amit maguktól is megléptek aabban az esetben is amikor igen csak védhető lett volna a szolgáltató. Ha kis viszonteladó cég, akkor nem hiszem hogy bármiféle belső folyamatot elindíthatna egy ügyfélpanasz. Épeszű ember pereskedni nem fog, mert úgy sem nyerheti meg ismerve a hazai jogi körülményeket.
---
Song of the 2nd Moon http://youtu.be/MSoAzONw-a4
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Az SWI már régen nincs a VH-ban, és ők proserver viszonteladók."
hol allitottam ezek kozul barmelyiket?
pont azt irtam, hogy a proserver-es comment miatt gondoltam a VH-ra, viszont a NATO minősítés alapján az swi-t dobta csak a google (jó, azt már nem írtam oda, hogy az swi az nem a VH-ban van, de azzal kezdtem a postot, hogy "most en is elbizonytalanodtam.", azt hittem ebből egyértelmű lesz)
Tyrael
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Épeszű ember pereskedni nem fog, mert úgy sem nyerheti meg ismerve a hazai jogi körülményeket." és annak több éves költségeit, amit persze előre kell csengetni. Aztán olyan szakértők véleményezik akik szerint a raid fájlrendszer olyan, amit ha "illetéktelenül" próbálnak leolvasni akkor, eltűnik róla az adat....
+1
-------------------------------------------------------------------------------------------
Mit használok? Na, na, na? Hát blackPanther OS v11.1-et * www.blackpanther.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az SWI-ről van szó. Nem Datanet, nem T, és nem Invitel. És nem VH,
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Nem az SWI-ről van szó. Nem Datanet, nem T, és nem Invitel"
Akkor kártérítésre ne nagyon számíts.
---
Song of the 2nd Moon http://youtu.be/MSoAzONw-a4
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ettől a cégtől már semmire sem számítok. Az elmúlt kb. 1-1,5 évben kritikán alul teljesítettek. Elsősorban ügyfélkezelésben. A műszaki résszel eddig nem volt gond.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
0. lepes: Minden adatot lementeni a maradek gepekrol arra, amelyiken van hely. Ez lenyeges, a tovabbi karok minimalizasaert.
1. lepes: Elolvasni a szerzodest. Ha van benne barmi erre utalo, akkor tobbszor is.
2. lepes: jegyzokonyv, gep elvitele, adatok lementese.
--
Ha hulyeseget akarnek hallgatni, venne'k TV-t. - Gabucino
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sajnos én is az Externettel jártam meg! Fel is jelentettem őket, de a szakértő(jük?) a mi meghallgatásunk és bármi nemű bizonyíték megtekintése és figyelembevétele nélkül kijelentette, hogy : Nem történt károkozás, nem történt adatvesztés és nem történt bűncselekmény is emiatt. Ezért rendőrség és az ügyészség is dobta az ügyet, ráadásul úgy, hogy ezekről mindig elfelejtettek értesíteni is. Több hónapig húzódott de csak telefonos információk alapján tudjuk, hogy nincs ügy, papír, határozat a mai napig nem érkezett.
Ami a kezembe volt, logok időpontok screenshotok, írásbeli tiltás, hogy NEM nyúlhatnak a szerverhez. Ennek ellenére még a javításával is megpróbálkoztak azután, hogy észlelték, hogy meghibásodott! Arról nem is beszélve, hogy nem voltam már az Externettel semmilyen jogviszonyban, mert nem kötöttem meg velük az ő álmaikban megszült elmebeteg szerződésüket. Magyarul önkényesen elvitték a szerveremet máshova, pedig közük sem volt hozzá, pláne joguk. Hogy mit vesztettünk és még kik, az már egy másik történet. Ebbe az országban nagy pénzzel azt csinálsz ami akarsz, következmények nélkül.
-------------------------------------------------------------------------------------------
Mit használok? Na, na, na? Hát blackPanther OS v11.1-et * www.blackpanther.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak egy keresztkerdes: ki fizette a szakertot? Miert nem volt sajat szakertod? Miert nem volt sajat ugyveded?
Miert nem lett buntetougyet belole? Mi volt az ugyeszseg indoklasa az elutasitasara? Miert nem eltel jogorvoslati lehetoseggel?
Az esetre szamitogepes uzem megzavarasan at az uzleti, es leveltitok titok kifurkeszesen at minden letezo dolgot ra lehetett volna huzni, ha tobben csinaltak ,meg a bunszovetkezetet is ra lehet huzni - rosszul kozelitettetek meg, a karokozas mindig csak egy mellekes cselekmeny....
Vegul: az egy dolog, hogy buntetougyben nem jarnak el (persze kenyelmesebb, mert buntetougyben kikaparjak neked a gesztenyet, ami megalapozza a polgari jogi kovetelest)
attol meg a polgari jogi igenyeidet ettol fuggetlenul ervenyesitheted...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt ügyvédem, közben is járt, de sajnos nem volt meg az "erőforrás", hogy tovább vagy akár polgári perre vigyük az ügyet. Ebben nagy szerepe volt az akkor elvesztett tartalomnak is. Aztán magasabb prioritású dolgokkal kellett foglalkoznom sajnos, de a történet komoly érvágást jelentett, így mentettem ami még menthető volt :(
-------------------------------------------------------------------------------------------
Mit használok? Na, na, na? Hát blackPanther OS v11.1-et * www.blackpanther.hu
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Legközelebb ne helyet bérelj a gépednek, hanem gépet. Így az abban okozott kár nem a te károd.
Az adatok elvesztése már más kérdés, érdemes olykor a mentéseket archiválni. Ehhez persze tudni kell, mi a különbség mentés és archiválás között.
Ave, Saabi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
PM-et olvastál?
-------------------------
127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni