Linus véleménye a Google állítólagos illegális kódhasználatáról

A napokban dobta be a köztudatba egy "segítőkész" ügyvéd - aki valamiért igyekszik titkolni azt a tényt, hogy szoros kapcsolatban állt a Microsoft-tal - azt a témát, miszerint a Google elképzelhető, hogy GPL-t sért az Android platformjával.

Számos "szakértő" megszólalt a témában, de igazából még az FSF kötelékébe tartozó jogász, Bradley M. Kuhn sem tudott állást foglalni az ügyben. Mint írta, az eredeti elemzésanyag leginkább csak egy spekulatív hipotézis, aminek a kivizsgálása komolyabb kutatást igényelne. A kérdésben megszólaltatták Linus Torvalds-t is.

Linus szerint a felvetés teljesen hamisnak látszik. Nem érti, hogy mire ez az egész felhajtás. Tippet is adott azoknak, akik ilyen dolgokkal ütik el az idejüket. Azt javasolta, hogy ha ez nem más, mint egy kétségbeesett kiáltás a figyelemért, akkor ezek az emberek inkább publikálják a saját szexvideójukat, vagy akármit, ahelyett, hogy a Linux kernelt rángatják bele a mocskos világukba.

A részletek itt.

Hozzászólások

ezzel a briliáns érveléssel Linus Torvalds a jogtörténelem legjelentősebb szellemi nagyságai közé emelkedett:D

"A hacker kifejezés alatt olyan számítástechnikai szakembert értünk, aki bizonyos informatikai rendszerek működését a publikus avagy a mindenki számára elérhető szint fölött ismeri. Ezek a szakemberek a számítástechnika egy vagy több ágát rendkívül magas szinten művelik, nagyon gyakran ők azok, akik „létrehozzák” azokat az eljárásokat amik alapján a számítógépek vagy a hálózatok működnek."

forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hacker

mint az köztudott...

hát tényleg nem tudod

elindult minix (gondolom minix~0 akkor) alatt a kernálkezdeménye, meg valami alap shell is futott, ekkor inkább kivágta publicba, hátha valami hozzáértőbb fazon majd csinál belőle valami használható dolgot. Na ez a cleanup folyamat eltartott 10 évig, akkor már majdnem elkezdett működni.

Mindezt azért, mert szexen és csúszómászókon (security people are leeches) kívül már akkor se tudott máson gondolkozni, ezért a 386bsd-t se találta meg, internet search skills fail, o' great omnipresent authority figure :/

Udvozol teged akkor a 'git', ha a linux kernelt nem szereted.

Bar az, hogy az elso 386bsd release az elso linux kernel release utan volt, szerintem eleg sokat mond (meg akkor is, ha a portolas es annak folyamatanak publikalasa korabban elkezdodott - attol meg nem lesz elerheto :P).

--
|8]

Elolvastam, a kerdesem ugyanaz. Nullarol osszehozott egy kernelt, ami mara odaig fejlodott vagy fajult, ha ugy tetszik, hogy tobb kodja van benne masoknak, mint neki. Nem vilagos, hogy ez miert kisebbitene Linus erdemet.

En baromi buszke lennek magamra, ha ilyet el tudnek erni, ha a szulemenyem messze tulnone nemhogy az eredeti elkepzelesen, de rajtam is.

--
|8]

> mire 386BSD-bol lett volna olyan alap, amit Linus hasznalni tudott volna, addigra mar elkezdte a sajat kernelet

fyi:

386bsd # grep Linus /CONTRIB.LIST
Linus Torvalds

"The 386BSD Release 0.1 floating point unit (FPU) emulator was contributed by Linus Torvalds to 386BSD and changed by him to reflect the Berkeley copyright required for any kernel code (it was originally released as a GNU copyleft)."

v.ö.:

"Linus: Actually, I have never even checked 386BSD out"

Javaslom nezd meg a Release 0.1 kiadasi datumat, es vesd ossze azzal, hogy mikor kezdett Linus a Linuxon dolgozni.

Fel fog tunni, hogy 0.1 mar azutan szuletett meg, hogy a Linux letezett. Az FPU emulatorhoz meg nem kellett feltetlenul barmit is csinalnia 386BSD-vel (ha azok atvettek tole a kodot, miutan megkertek es o beleegyezett a licenszcserebe, akkor pl siman fennalhat Linus allitasa).

E teren azonban nem vagyok mar otthon, igy lehet, hogy Linus azon allitasa, hogy sose nezte meg 386BSD-t, nem allja meg a helyet. Elkepzelheto, hogy ezt megtette, miutan a Linux kernel mar letezett, csak rosszul emlekszik szegeny.

--
|8]

hagyd. a legtöbb celebbel is az a baj, hogy foglalkoznak vele. akit agyonhallgatnak, az el is tűnik, ez lenne a követendő mód. ő megkapja itt a maga kis figyelmét, és érezheti úgy, hogy "de keményen beszólt" és "mennyivel jobb informatikus", mint mások itt. Nem kell vele foglalkozni, aztán kész.

Teljes homályban leledzel. Amikor publicba kivágta, nem volt userland (azóta sincs, linux-nak nem része, csak a GNU/Linuxnak). Egész konkrétan az első verzió annyit tudott, hogy bebootolt, és minden interruptra összébbmaszatolta a képernyőt.

És nem "kernal"-ja volt, hanem "kernel"-e, az egy egészen másik műsor (és architectúra).

Egyébként abban egyetértünk, hogy szerintem is alaptalanul van felfújva Linux, nincs mögötte annyi, mint amennyit mondanak. De, lássuk azt is, hogy jó munkásember szakember, és azért tett le az asztalra egysmást.

Teljesen egyetértek a hozzáállásával, és most, hogy már az FSF állásfoglalását is megismertem (thx, trey), nem is érdekel tovább az ügy, mentem Angry Birds-özni. :-D
"no video codec le a win32vel", de "Gentoohoz lehet meg tul fiatal vagy"

Lévén ez egy szakmai és szavahihető portál, már látom is a bulvármédia főcímet:

"Linux Torwald, az Ubuntu alapítója heckerként kezdte pályafutását..." :)