Elnézést kért a Yahoo! a Windows Phone 7 adatforgalmi gondért, de kijelentette, hogy más platformon ez nem létező probléma

Január elején volt szó arról, hogy egyes Windows Phone 7 tulajdonosok túlzott adatforgalmazásról számoltak be. A panaszosok közt volt a Winsupersite.com főszerkesztője, Paul Thurrott is. A Microsoft január közepén elismerte a problémát és egy meg nem nevezett 3rd party hibájaként rótta fel az egyeseknél jelentkező megnövekedett adatforgalmat. Ugyan a Microsoft nem közölte, hogy kiről van szó, de már akkor arról beszéltek, hogy a Yahoo! Mail a ludas.

Tegnapelőtt a Microsoft megerősítette, hogy valóban a Yahoo! Mail okozta a gondokat. A rendmondi vállalat azt közölte, hogy hatékonyságbeli problémák állnak fenn a Windows Phone Mail kliens és a Yahoo! Mail közti szinkronizációban. A vállalat közölte, hogy a Yahoo-val közösen dolgoznak a problémán. A megoldás az elkövetkező hetekben várható. A Microsoft azt kérte a felhasználóktól, hogy addig ritkábban ellenőrizzék készülékükkel, hogy van-e új levelük a Yahoo! Mail-nél.

Tegnap a Yahoo! elnézést is kért a felhasználóktól. Elmondta, hogy sok tízmillió mobilfelhasználó - köztük Apple iOS, Android, Nokia Symbian és RIM - használja a Yahoo! Mail szolgáltatását. A Yahoo! szerint a Windows Phone-on jelentkező probléma összefügg azzal, hogy a Microsoft hogyan implementálta a Yahoo! Mail felé az IMAP-ot. A Yahoo! kijelentette, hogy a többi mobileszközt ez a probléma nem érinti. A Yahoo! azt is közölte, hogy bátorítja a Microsoft-ot arra, hogy a Yahoo! Mail-t a szabványos úton implementálja, mivel ezzel a probléma véglegesen megoldódik.

A részletek itt.

Hozzászólások


A Yahoo! azt is közölte, hogy bátorítja a Microsoft-ot arra, hogy a Yahoo! Mail-t a szabványos úton implementálja, mivel ezzel a probléma végleges megoldódik.

OMG! :-D

--
maszili

hat ez Qrva nagy :D
-
Slackware current / OSX Snow Leopard

Hát :D

Ha az IMAP a gond ténylegesen és azt a Microsoft implementálta, akkor ez mégse annyira 3rd party hiba :D

De mivel m$ függés van még mindig (a a desktop pc-ről kilépve már koránt sem olyan erős mint régen redmond legnagyobb bánatára), ezért gyarkolatilg marad morgás, de továbbra is használják. Legfeljebb önköltségen elkezdik hozzá faragni a nem wines cuccokat az exchange-hez.
Egyébként ezen az android tud segiteni, hogy a tömeges súlya miatt majd az exchange kezd rendes imap-ul beszélni, különben androidos eszközzel befürdenek. Plusz ez.
Ha a winphone7 elkezd szabványos lenni, az összes m$ cuccnak annak kell lennie, különben céges imap+winphone nem értik meg egymást jól.
Bizony nagyon megváltozott az m$ súlya a w2000 idők óta... Elkezdtek neki dirigálni ahelyett, hogy ők dirigálnának.
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

Osszesegeben nem is ertem hogy miert jo az MSnek hogy sorra szandekossan mindenkivel inkompatibilis termekeket fejleszt. Amig piaci elonyuk volt ertheto, nehezebb betorni igy a piacra. De ez mar nincs, mindenesetre messze nem annyira meggyozo hogy erre lehessen epiteni. Ellenben ha valamit jol megcsinalnanak, de tenyleg jol... :) De nem, csak azert is meg mindig az elonyukkel probalnak visszaelni.
Tul regen volt a DOS... tulsagossan elkenyelmesedtek.

-------------------------------
"A gorog katolikus noknek 8 dioptria alatt nem kotelezo a bajusz!" avagy "Nozni csak muholddal lehet..." | http://lazly.hu

loooooool
--
A hosszú élet titka, hogy csak F8 után nyomd meg az enter-t.

Ott az outlook broken pop3 és brroken imap implementációja...ezek után nem csodálkozom.... (a többi "szabványát" meg sem kell említeni :) )

Szóval, ez siralmas... Addig oké hogy egyeduralkodó akar lenni, ezért saját szabványokat alkot (nem mindíg jön be, inkább nehezíti az életet) de mikor kész van egy szolgáltatás, akkor próbáljanak meg már együtt működni! És ha jól tudom, akkor a yahoo még egy kicsit az ms felé húz, nem értem, miért nem ment eddig a kommunikáció a két cég közt!

Megjegyeznem, hogy az ms szidasa helyett a yahoo meg elolvashatna az imap lib manualjat, amire fejleszt ;)

jahm, szal ha almát veszel és körtét kapsz helyette, az normális, mert csak a címkét nézted, nem azt, hogy mit fogsz meg.

vagy mondjuk ha nem a saját, hanem más személyautóját vezeted, akkor átnyálazod a kresz könyvet, hogy adott személyautóra milyen kresz vonatkozás lehet?

szerintem egy szabvány nem véletlenül szabvány.

hagyjam meg neked? rendben :) ha a többi platformon is gázos lenne, de ugye nem az.
vagy szerinted normális, hogy egy adott, használt protokolltól eltérnek?
ahogy itt többen is írják, ms-nek kellett volna egy imap rtfm, nem 3rd party fejlesztőknek.

szerk.:
hint: az ugye tiszta, hogy a klienst az ms készítette, innentől kezdve a yahoo-nál nyugodtan olvasgathatják a fm-t, ha egyszer a kliens redmondban készült :)

Yahoo! Mail is widely available on tens of millions of mobile phones, including those running on Apple iOS, Android, Nokia Symbian, and RIM. The issue on the Windows Phones is specific to how Microsoft chose to implement IMAP for Yahoo! Mail and does not impact Yahoo! Mail on these other mobile devices. Yahoo! has offered to provide Microsoft a near-term solution for the implementation they chose, and is encouraging Microsoft to change to a standard way of integrating with Yahoo! Mail, which would result in a permanent fix.

Szerintem ez a lépés a Yahoo részéröl egy nagyon okosan kitalált PR. Semmi más.

Régen a Windows volt az "egyetlen" desktop rendszer a világon, és a Microsoft valóban azt csinált, amit akart.
Most már "csak" egy rendszer a sok közül.

Elöbb utóbb be kell látniuk, hogy a túlélés egyetlen járható útja a jövöben a szabványoknak való megfelelés, és nem háziszabványok létrehozása, a meglévö szabványok direkt módosításával. Minél késöbb alkalmazkodnak ehhez, annál nagyobb károkat fognak elszenvedni a jövöben.

Régen attól volt hangos minden, hogy mi nem kompatibilis a Microsoft-tal, úgymond az volt a rossz.
Most már lehet ilyet is hallani, hogy miért nem a Microsoft kompatibilis valamivel.
Mi ezen a meglepö? Mindennek két oldala van.

Amit a világ a Microsoft-nak köszönhet leginkább az, hogy populárissá tette az informatikát. Jókor volt jó helyen. Ezt nem vitathatja el tölük senki.

A jövö már rég elkezdödött, most már a Microsoft is csak egy szereplöje a világ informatikai piacának a sok közül. Ez van.

--
robyboy

"Gondolkozni nehéz, ezért legtöbben ítélnek." - Márai Sándor