Upd.: törlöm mert a nagy része csak a laikus látszatkövetkeztetések eredménye volt. Legközelebb megpróbálok óvatosabban összefüggéseket keresni (és azokat tényként feltüntetni).
Kicserélték a féltengelyt, komplett új fékeket kapott és több kisebb dolgot kicseréltek elöl (pl. kormányösszekötő).
A futómű nem volt sem sérült sem életveszélyes, csak a "környékén" volt szükség néhány cserére.
Sem kattogás, sem oldalra húzás nincs már jelen.
Az egyik kattogás a kormánymű gömbfej volt, a kanyarodós pedig a féltengely.
Ennek ellenére köszi a rengeteg hasznos infót mindenkinek!
- 10007 megtekintés
Hozzászólások
kanyarban kattogás az féltengely szokott lenni. a balra tartás pedig valószínűleg egy kicsit elállítódott a kerekek tartása (összetartás, dőlés) így vár rád egy futóműállítás, illetve lehet, hogy a gömbcsukló is sérült. De ha már féltengely csere van akkor a gömbcsuklót is meg tudod nézni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a balra tartás pedig valószínűleg egy kicsit elállítódott a kerekek tartása (összetartás, dőlés) így vár rád egy futóműállítás"
Mint írtam, jártam futóművesnél, és mindenre azt mondta oké, kivéve hogy hülyén áll ez a bizonyos kerék, és nem tud vele mit kezdeni.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az egy dolog, hogy ő nem tud vele mit kezdeni. de akkor viszont a kormányösszekötőt kell leellenőrizni, ill. gömbcsukló és féltengely. Ezenkívül érdemes a gólyalábat alkatrészenként vizsgálni, valószínűleg a toronycsapágy is csere lesz, kátyús úton hallható hangokból kiindulva
egyébként ha megemeled, leveszed a kereket, kerékagyat megrángatva sok minden kiderül, ill. amikor fent van a kerék meg lehet nézni a toronycsapágy állapotát fel-le irányú mozgással.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha a futóműszervíz nem tudta megmondani hogy mi deformált, és csak annyit fűzött hozzá hogy deformált valami, akkor külön gratulálok a szakembernek, vidd máshoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vicces válasz egy futóművestől :)
volt anno nekem is egy autóm, nagyon koptak belül a gumik, egyik gumis-futóműves hasonló mód lerázott, a nála vásárolt hazsnált garnitúra is hamar elkopott, aztán elkerültem egy másikhoz, probléma előadva, nekiállt bemérni, gyári beállításokkal nem jó, elkezdett nézelődni mindenféle táblázatokban, aztán vagy 1 óra múlva, újabb beállítás után megvolt a rejtély, törés után( még az elöző tulajnál) nem az adott tipushoz pontosan( évjárat, alvázszám ) megfelelő alkatrészekből lett újraépítve, az új beállításokkal mertem új gumit venni rá, és rendben is lett.
nem kell minden szerelőnek mindent elhinni ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel francia auto, a szerelot meg fogod izzasztani, annyi szar szerelesi szabvanyuk van, es tok elerhetetlen helyeken vannak fontos alkatreszek (ellenben a nemeteknel mar a 30 eves BMW-n is minden elerheto es javithato helyen van, regi BMW-t majdnem minden szerelo tud es szeret szerelni). Mint mar azt fentebb irtak, feltengely a ropogas egyertelmuen, de futomu, gombcsuklo stb. paraja is logikus a leiras alapjan mellé
"2.) ez meg is történt, a futóműves bemérte és közölte hogy olyan szögben/irányban ferde amit nem tud állítani, valamelyik alkatrész deformált, de nem tudja melyik. Ha a szerviz nézelődéssel nem tudja megállapítani, akkor egyenként kell cserélgetni"
Tehat ezt nagyjabol annak koszonheted, hogy francia autot vettel
Es csodalkozom, hogy még senki nem szolt, hogy "gally"
------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Es csodalkozom, hogy még senki nem szolt, hogy "gally""
Köszi, legalább volt valami haszna annak hogy írtál :)
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ismerősnek is régi francia kocsija van mégis könnyedén tudtuk javitani a gondjait, na nem adagoló és hasonló érzékeny szerkezet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nagyon megszerettem ezt a kocsit, sokat kellett dolgoznom rajta mert az előző tulaj évekig hanyagolta a karbantartás kérdését, de a topictól eltekintve nulla baja nincs.
Pl. előző télen 3 napot állt a szabadban, -20 fokban, hóban, szélben. Úgy ástam ki, és 1-2 sec alatt bebootolt. Az olajat sem eszi, a fogyasztása is rendben van, stb.
Meg van 1-2 kellemes tulajdonsága még, pl. a horganyzott lemez alapanyag, gyakorlatilag nem tud rohadni (fele ennyi idős autókon is szokott folyni már a rozsda).
Ezenkívül pl. gyári komplett kuplung készlet összevissza 30 ropi, a komplett fék felújításhoz (elöl) a 2x tárcsa + 2x betét meg 20 ropi. Más típusoknál ezek a tételek sokszoros árban vannak.
Lehet, hogy nem szerelőbarát, de ez egy szempont. Fent felsoroltam még 1-2t.. És főleg: ha peugeot szervízbe viszek egy olyan modellt amiből nyilván ötöt is látnak egy hónapban, nem fogok attól félni hogy nem találják meg a motort benne.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ellenben ha macerás cserélni és nem lehet érte 100000-reket lenyúlni akor nem nyúlnak hozzá... sajna ez az én tapasztalatom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megoldás a vidéki szervíz. Ahogy közeledik Budapest, úgy növekszik a szervíz "arca", mert megtehetik ... mindig lesz vevő, akárhányat vernek át-húznak le...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Vidéki" vagyok eleve, szóval olyanba kerül a kocsi is.
Nem értem ezt a vidékizést amúgy, meg te vagy a harmadik, aki rögtön azt hiszi hogy Bp-i vagyok. Nem hiszem hogy ez olyan alap lenne. Pesten kívül van 8 db olyan városunk ahol 100 ezernél több ember él, meg úgy egyáltalán.
Ne vedd magadra, ez most úgy kijött kora reggel. :)
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amely 8 város együttvéve is jóval kisebb, mint Budapest egyedül. Mondom, mint nálad is vidékebbi:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha már a lakosságszámból indulunk ki, és vesszük "vidék"et meg bp-t, akkor 8-2 arányt tapasztalunk, ami eléggé a vidéknek kedvez :)
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy nem alap, de ha 10 milliós lélekszámból és 2 milliós budapesti lakosból indulunk ki, akkor elég jó az esélye, hogy eltalálja. :) De most nem jött be. :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lényegtelen igazából, hogy ki vidéki és ki nem. Egyszerű ténymegálapítás, hogy vidéken máshogy mennek a dolgok és bizony van bőven, amiben jobban jársz. Ennyi és nem több.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak nyaralni jarsz videkre? :)
Egy biztos, tobb dologban jarsz rosszabbul, mint jobban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem egész télen szabadban áll, sőt anno a trabim is kint állt, egy autónak indulni kell -20-ban, ha a tulaj a legminimálisabb gondoskodást megejti( semmi komoly, évente 2x felnyitja a motorháztetőt, ősz elején megnézeti a fagyállót és az akksit, vagy ha nem ért hozzá, elviszi egy akciós vagy ingyenes átvizsgálásra) tehát az hogy a nagy minuszokba indul az nem erény, hanem kötelesség ;)igaz nekem "japán" van :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezek szerint jól szoktam eljárni a karbantartásban. Egyébként elég kezdő vagyok, és minden ilyesminek örülni szoktam. (mármint annak, hogy a hó alól előszedett kocsi beröffen).
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
'Es csodalkozom, hogy még senki nem szolt, hogy "gally"'
Ha már nyelvtannácit játszunk, akkor helyesen: gajra ment.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jaja. Legalabb a cim legyen helyes. Aszittem, fara maszott a kocsi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szervíz az egy védőital, amit a sámánok isznak, mielőtt hozzáfognának a lomodhoz:)
A kocsit szervizbe hordják.
Ha megütötted az első futóművet, az lehet lengőkar, szilentblokkok, stb.
Ezen kívül lehet, hogy megütötted a felnit is, rosszabb esetben akár gumi probléma is lehet.
Vidd olyan szervizbe, ahol értenek is hozzá meg nem is akarnak lerázni. úgy értem: ide mégegyszer ne:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ezen kívül lehet, hogy megütötted a felnit is, rosszabb esetben akár gumi probléma is lehet."
Van külön téli és nyári készlet felnire szerelve, mindkettővel csinálja.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezen nagyon nics mit ragozni, örülj neki hogy az elmúlt 20e km alatt nem vitt be az árokba, személy szerint borzalmas felelőtlenségnek tartom hogy egy elismert futóműhibás autóval járkálsz, elsősorban nem is magaddal szemben, hanem a családoddal és a többi közlekedővel szemben.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ragozásképpen, csak azért írtam le, hogy ebbe az irányba ne tapogatózzunk feleslegesen.
Viszont figy, én nem vagyok tapasztalt etéren, ezért is vittem szervizbe is meg futóműveshez is, mert tudtam, hogy ezzel kezdeni kell valamit.
A szervizben konkrétan azt mondták, hogy "a fának nem visz neki", a futóműves meg kb. annyit, hogy "franc tudja".
Te vagy az első aki komolyabban figyelmeztet, ezt meg is köszönöm, innentől nagyobb figyelemmel leszek rá (nem használom ha nem muszáj amíg nem lesz megoldva).
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
deformált alkatrész majd ott egyszercsak eltörik. akkor jön a meglepi:)
addig ne hagyd őket békén, amíg friss építésű úton többszáz métert nem megy egyenesen az autó elengedett kormánnyal. ja és fékezéskor sem húzhat félre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az elemi sztem hogy egy futóműhibás autóval nem közlekedünk, főleg nem 20e km-t.
minden elrettentés nélkül, ha ez az autó balesetet szenvedett volna, akkor a műszaki szakértő kb 10 perc alatt kiszúrja a hibát, és máris buktál, hiszen a KRESZ azt írja elő hogy müszakilag kifogástalan járművel szabad a forgalomban részt venni, és ennek a megállapítása napi szinten a járművezető feladata. persze ez elmélet, de biztos így közlekednél vel akkor is ha 2 kisgyerek és egy feleség is úl melletted ?
( ha eddig is így tetted akkor nincs mit mondanom)
nem ekézlek ezzel tovább, de érdemes elgondolkozni, és ez nem a tapasztalatlanság kérdése....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha megütötted az első futóművet, az lehet lengőkar, szilentblokkok, stb.
Ezen kívül lehet, hogy megütötted a felnit is, rosszabb esetben akár gumi probléma is lehet.
+1
ezeket kifelejtettem. lényegében most az egész futómüvet érdemes szétszedni és megvizsgálni
mind a 8-10 lényeges elemét
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Féltengely kuka, lehet a kerékcsapágy is. Sokba lesz.
Futóműves amelyik nem tud geometriát mérni, gratulálok...
Vidd máshova. Pesten pl Automax jó, de ne ott javíttass (drága), csak ellenőriztess (olcsó és profi).
--
Gábriel Ákos
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy JÓ Peugeot szervíz, ahol javítanak, nem csak alkatrészeket cserélgetnek:
Peugeot Klinik Grósz
1155 Kolozsvár utca 24
+3614192308
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi neked is meg eggyel feljebb is, de a feltételezéssel ellentétben Nyugat-Magyarország jöhet csak szóba. Nem szeretnék hibás futóművel a pályán kacsázni :)
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Néz meg, h az adott kereked nem került-e hátrébb. Mérőszalag elő, megméred gumi sárvédőtől való távolságát pl. Illetve ha alátudsz menni, akkor a középvonaltól a távolságot. Valamelyik el fog térni. Mezei futómű beállítós szaki ezt nem szúrja ki. Valszeg az egyik "gerenda" összébb ment, nem lett kikasznizva/kihúzva belőle. Mert pl szétszakadt volna a járgány feleslegesen. Réges rég a Golfomnál, az ülés alatt ha feltéptem a szőnyeget szépen lehetett látni a gyűrődést. A hiba nagyon hasonló!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha tényleg ilyen baja van, hogy az alaplemez felgyűrődött, akkor az autó kuka.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem kuka az, ha rendes húzópadon kihuzatják, más kérdés hogy megéri-e, ilyenkor kell tisztában lenni a gazdasági totálkár fogalmával.. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kizártnak tartom, hogy eredeti állapotára vissza lehessen húzni egy alaplemezt, ergo kuka.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vissza lehet, persze nem jóskapistánál, azért írtam hogy GTK, persze ha olyan az autó hogy a pénz nem számít simán megcsinálják
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
visszarendezik az acél kristályszerkezetét?
mert ugye különbség van aközött, hogy eredeti méretére húzzák ki, meg aközött, hogy eredeti állapotára.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ezen az alapon hegeszteni, sőt hajlítani se lehetne...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért? egyszer megtervezik az autót, hogy a szükséges hajlítások, préselések, hegesztések után adott merevségű kasztnit kapjanak. ha az deformálódik, amikor kihúzatod, gyengébb lesz. A következő koccanásnál már kevesebb erőt fog tudni felvenni és megint elhajlik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
végülis, valóban, minden egyes darab legyártása során minden hegesztés, hajlítás ugyanoda esik minden darabnál, ahogy a mérnök megtervezte? szerinted részletes kristálytérkép van a padlólemezről?
nagy és itt kihangsúlyozva a nagy értékű autót, gyári technológiával helyreállítva( kihuzatva gyári jóváhagyású padon )teljes gyári értékű garanciával adott vissza a gyári szervíz, az hogy mibe került más kérdés, nekem ez bőven elég :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha figyelembe vesszük, hogy a tervezés is tűréssel készül, meg a gyártás is, akkor igen, minden hegesztés és hajlítás a megadott tűrésen belülre kerül.
már csak a teljes értékű gyári garancia fogalma vár tisztázásra, a tapasztalataim szerint le van benne írva, hogy mire vállalnak garanciát: nagyjából semmire. az opelnél még az új, gyári alkatrészre, márkaszervizes beszerelésre sem minden esetben vállalnak garanciát.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
autóról beszéltem, nem opelről, egyébként meg hűek önmagukhoz, opel sosem kop el... minek garancia :)))
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
fikázhatod az opelt nyugodtan, végülis csak az egyik legmegbízhatóbb autóról van szó, feltéve, hogy nem mendemondákra alapoznak, hanem tapasztalatra... nem egy toyota, kétségtelen, mert megáll, ha akarják, nem öli meg az utasát, meg nem volt opelből minden héten egy visszahívás mostanában...
de ha valóban nagy értékű autóról beszélsz, az lehet pl. egy audi q7, a fóccvágen csoport garanciájáról meg nem vagyok meggyőződve, hogy sokat érne...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
végülis, ha egyenlő arányban tankolsz bele olajat meg benzint, elmegy az a világ végéig, vannak tulajok akik ezt hallják mástól, vannak akik a saját bőrükön tapasztalják meg, de ez drágább mulatság :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
én erre csak annyit tudok elmondani, hogy 7gen honda accordon 140k km alatt a legnagyobb hiba az volt, hogy kiégett a jobb oldali helyzetjelző izzó. :)
ja, meg a garancia lejárta után 2 hónappal elkezdett meghalni az akksi, telefon a szervízbe, sűrű bocsánatkérések közepette még garanciában kicserélték, mondván, hogy ez japán akksi, nem mehetne még tönkre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a tapasztalat azt mutatja, hogy a japánban gyártott japán autók lényegesen jobbak az itt-ott (eu, usa) gyártott japán autóknál.
a toyota pl. nagy kanosszát járt mostanában és a hondával is voltak bajok, ha nem is annyi, mint a toyotával.
közben meg a sokat szidott opel meriva pl. a 2007-es tüv minőségi listán csoportnyertes lett. a családban van 6 opel, és sokkal kevesebb baj van velük, mint amit a hírük predesztinálna.
na mindegy, ne folytassuk ezt az althreadet:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" az autó magától enyhén balra tart, de 1-2 ujjal meg tudom tartani (ellenkormányzás)"..."futóműves bemérte és közölte hogy olyan szögben/irányban ferde amit nem tud állítani, valamelyik alkatrész deformált, de nem tudja melyik. Ha a szerviz nézelődéssel nem tudja megállapítani, akkor egyenként kell cserélgetni"
Gondolom azt mondta a szaki, hogy a kerékdőlés nincs a helyén és nem lehet állítani. Elhajlott a kerékagy, vagy a gólyaláb(lengéscsillapító). Sajna az új lengéscsillapítót csak párban adják, de neked lehet érdemesebb lenne bontóban megvenni egy kerékagyat gólyalábbal együtt.
"jobbra kanyarodáskor hallhatóan kattog a bal első kerék, de csak gázadáskor (szerintem fontos), és csak 90 fokos kanyarnál (kereszteződés). Máskor, pl. amikor nagyobb sebességgel beveszek egy hosszú kanyart, vagy balra kanyarodáskor, vagy egyenes szakaszon nem jelentkezik a tünet."
Féltengelycsukló(csak újat vegyél).
"szar úton (köves, gödrös) mintha fel-le vagy előre-hátra csúszdázna valami (érzem és hallom a tompa ütközéseket). Mondták hogy kopog a fogasléc, valószínűleg ez külön történet"
Ha azt mondták kopog a fogasléc akkor a bontóban nézz egy kormányművet is.
Nem lett volna szabad így járni vele, egy lógó alkatrész szét tudja verni a többit, tehát még ezeken kívül biztos lóg más is. Szóval új alkatrészekből szakszervizben egy vagyon lesz a javítása.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt ilyen gondunk, ment a kocsi a bontóba (nem volt pofánk eladni).
Mivel a lengőkarok beljebb tudják nyomni a kasztnit (váznyúlványt, függesztési pontokat) is, vagyonokat lehet költeni a kocsira anélkül, hogy igazán jó lenne.
Pénz nélkül végig lehet zongorázni a fentebb leírtakat, de előtte érdemes elgondolkozni azon, hogy anyagilag is megéri-e a dolog. Mostanában elég jó áron lehet használt kocsit vásárolni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ha azt mondták kopog a fogasléc akkor a bontóban nézz egy kormányművet is."
Eddig egy kormanymuves auto volt ismeretsegi koromben, es ennyit mondott ra a szerelo: "add el, mert még el tudod, de utana nem lesz olcso megcsinalni"
------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lengéscsillapítót nem csak párban adnak, viszont érdemes párban cserélni. És szigorúan csak újra, nem egy akkora összeg, viszont sok függ tőle.
Ha a fogasléccel baj van, akkor kormánymű-csere, de az nem két fillér. A kattogást a féltengely-csukló okozza, első körben egy alapos pucolás után meg kell nézni a golyók pályáját. Ha azon látszik a berágódás, az ciki.
Javaslom a Bárdi autónál nézelődj, márkaszervizben egy tízes csavar miatt is szeretik kicserélni a fél autót, a Bárdinál kaptam pl. lengőkar gömbfejet az autómhoz, ami a Renault szerint nem cserélhető, csak lengőkarral együtt (hatszor annyiért).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Melyikek a kedvenc hupos topikjaid?" "Az autos topikok"
------------
A Windows 95 hibajabol tanulva inkabb Windows XP-nek nevezték el, hogy ne legyen ciki, hogy a legtöbb dologra 2008-ban még mindig a "Windows 2001" a leghasználhatóbb
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hajjajjj!
Nekem is az a kedvencem, amikor az überokos felhasználó megbeszéli pár másik überokos felhasználóval, hogy csakis a HKLM\System\KillAll true-ra állítása oldhatja meg a problémát:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor most már neked is van kedvenced. ennyi.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bontó. kritikus dolgok:
-francia autó, abból is egyszerű
-futómű probléma
-kormányrendszer probléma
-talán nyúlvány probléma is
-minden feltételes módban van, még a szerviz részéről is
külön-külön még csak-csak elmenne, de egyben már sok, ez van sajnos. ha nem vagy pénz- _és_ időmilliomos, akkor meg kell válni tőle vagy kinevezni donornak. én így tennék.
--
Vége a dalnak, háború lesz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A bontást és darabonként eladást erősen fontolgatom tegnap este óta. Ésszerű is lenne, tele van drága cserealkatrészekkel (bosch, valeo). Magam is költöttem a sok pénzeket, pl. bontott ablaktörlő moci volt 7be, és állítólag még marha jól is jártam (újonnan 70 ezer). Plusz benne van egy új audio fej egység, meg 4 ultimate hangszóró, az se volt húsz forint.
Azonban még megnézetem, hátha...
A féltengely meg pár dolog biztosan cserés, de remélhetőleg kiszúrják a tutit, ami az eredendő gondot okozza. Beszéltem az ősökkel a kocsi történetéről, és kiderült, hogy ez az ütközés mégsem volt olyan erős, a kereket ráadásul nem is érintette, úgyhogy inkább kátyú, vagy valami ilyesmi.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
locsold le a kereket vizzel es mennyel vele egyenesen kicsit ha nem megy a 4 kerek 88 nyomon(ezt egyebkent a futomuves is latta ha szarul allnak) annyira nem fontos meg kidobnod egy feltengelycsuklo es egy talpas/kormanyosszekoto miatt... nyilvan azert ropog egyebkent mert mint mondtad csereltek a gumiharangot tehat ott belement kis viz kosz stb es beragott, amit viszont nem ertek miert nem szoltak hogy sajnos itt ez mar keves.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erős túlzás lenne csak ezért kukázni egy egyébként jó és jól karbantartott autót. Egy futómű állítás, centírozás, vagy akár féltengely csere nem a világ, még egy "szarfrancia" autónál sem, pláne nem 17 évesen. Ha eddig más nagy gondja nem volt, akkor ez egy jó autó. Megcsináltatod, aztán lehet még hosszú évekig hibátlanul szolgál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is ebben reménykedem. Mint mondtam, szerviz (akár két helyen is megnézetem függetlenül) nélkül nem hozok döntést.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"2.) ez meg is történt, a futóműves bemérte és közölte hogy olyan szögben/irányban ferde amit nem tud állítani, valamelyik alkatrész deformált, de nem tudja melyik. Ha a szerviz nézelődéssel nem tudja megállapítani, akkor egyenként kell cserélgetni"
Nezd meg itt, hogy nez ki egy McPherson felfuggesztes:
http://en.wikipedia.org/wiki/MacPherson_strut
Ami tonkre tud menni utkozes soran az a sotetkek es a vilagoskek alkatresz. Hogy a piros alkatresz is megseruljon kicsi a valoszinusege, mert ez ontott darab es eleg massziv. Persze ha nagy az utes akkor a kasztni is deformalodik, ilyenkor mar sokat nincs mit csinalni. Leteznek padok ahova felszerelik a kasztnit es lezerrel bemerik a lyukak helyet, addig huzzak-nyuzzak a badogot mig a lyukak a helyukre kerulnek. Persze igy sem lesz tokeletes es mindig huzni fog az auto egy oldalra.
Megprobalhatod a ket kek alkatreszt cserelni. Elore a vilagoskeket, az a kormanymuhoz tartozik, nem valami draga. Ha ez nem segit, akkor a sotetkeket is probald cserelni. Ha ekkor sem jo akkor a kasztni is serult, kar foglalkozni vele. Ha nagyon koptatja a gumit add el.
--
FeZo
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én azert a lila kart is felvennem a listar, inkabb, mint a vilagoskeket, gazosabb esetben a bekotesi pontjaikat is. A kormanyosszekoto deformalodasa ebben a szituban kisebb valoszinusegu szerintem, illetve azt a futomuves kiszedte volna siman, mert annak a hosszat minden auton lehet allitani, ha az torzult volna.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A lila kar csak egy torzios stabilizator. Kanyarodasnal van szerepe.
--
FeZo
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ooo..., a valoasag(ban) egy kicsit mas.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igy van, a sotetkek meg villa formaju.
--
FeZo
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vagy nem villa formaju, hanem, mint az altalad linkelt kepen, kulon kitamaszto "lila" rudas, ami nem a torzios kanyarstabilizalas miatt van ott, hanem itt a villa masik szara.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Istenem, miért nem tesznek rendes futóművet az autók alá.
A merev hátsóhidat és a mcpherson -t be kéne tiltani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindenkeppen megnezetnem, hogy az utkozeskor nem e nyekkent meg a gep alja, szokasa, jartam mar igy kasznisok szepen kihuztak belolle azt a par milimetert, atneztek, csereltek egy ket dolgot a futomunel es mondhatjuk azt, hogy jo lett. -> Azonnal meg kell szabadulni tole.
Egy hasonlo, de hatso utkozesnel, meg olyan szinten elment az alja a gepnek, hogy a szakerto vizsgalat utan azonnal totalkarra vette, de ettol fuggetlenul siman lehetett vele kozlekedni, csak eletveszelyes és gazdasagosan nem javithato volt. -> Azonnal meg kell szabadulni tole.
Termeszetesen ez lehet nem mervado, mert egyik sem francia gyartmany volt.
Feltengely, gombcsuklo es kompaniaja mindenkeppen eselyes, ha neha morog is, akkor futomu csapagy, ezekkel egyikkel sem erdemes jatszani, eleg kellemetlen ha 100-120 nal elhagyod az egyik kereket. Nekem mar sikerult, azota a fek es a futomu az egyetlen amit mindig toppon tartatok es nem baszom a fillert, mert lehet meg egy hasonlot nem elnek tul.
Mindenesetre tok poen atelni amikor a feltengely bekopog a vezeto ajtajan gyk. kilukasztotta, majd siman kerekkel egyutt megeloz .... :) kozben par centi mely savot vajsz az aszfaltban es olyan szikraesot nyomsz, hogy elmegy tuzijateknak, valamint huzol meg egy langolo csikot, ahogy a kifolyo olaj es a feheren izzo fem kolcsonhatnak.
Mindenesetre szinte minden lehetoseget leirtak, amit erdemes megnezetned, helyedben becserelnem egy ujra a gepet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ket eve jottem este haza, mikor elottem hirtelen egy teherautonak a hatso kereke feltengelyestol elgurult es a hidat az aszfalton huzta mig meg nem allt. Low riderok megirigyelhettek volna.
Masik eset, gyerek voltam, 100-as Skoda. En a hatso ulesen ultem, hallotam mikor az oregem, aki az anyosulesen ult azt kerdi a sofortol, hogy mit keres az a kerek ott az uton? Kisult, hogy a mi kerekunk volt. Eltort a feltengely es a kerek megelozott.
--
FeZo
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
100-as Skoda típushibája a kieső kerék.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
arra figyelj, hogy vannak forgásirányos meg vannak külső-belső oldalas gumik, ennek megfelelően nem mindig szabályos felcserélni a jobb meg a bal kereket szerelés nélkül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszi, utánanézek!
Erre esetleg tudsz válaszolni?
"szerk2.: kérem hogy aki tudja, hogy a bekarikázott szilent kormánymű, stabilizátor, vagy lengőkar - szilent, írja meg."
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tőlem kérdezted de azért válaszolok.
Kormányösszekötő szilentje. De ha megnézed te is látod, mert a motor mögött van a kormánymű, abból jön "ki" az összekötő (kormányműn hasonló gumiharang van mint a féltengelyen).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönöm.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ott - szerintem - nem szilent, hanem gömbfej, és valóban a kormányösszekötőé.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igazad lesz:
http://www.unixauto.hu/TL_IMAGES/%5C00437%5C00437070.umk
Ez jobban hasonlít rá, mint amit a kormánymű szilentre dobott.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Arra szamits, hogy van ennek egy parja a kormanyosszekoto rud belso oldalon is egy gumiharmonika alatt, ami nem ilyen L alaku, hanem "vonalban" van a ket vege. Az altalaban tovabb birja, mint a kulso, de lehet, arra is rafer a csere mar.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom már, hogy hol olvastam/hallottam, de én úgy tudom, hogy az asszimetrikus gumikat ("külső-belső oldalas gumik") sem szabad cserélgetni az oldalak között (tehát a JE<->BE, JH<->BH nem felcserélhetőek), mivel X km után "beáll" a forgásirány.
Adott oldalon lehet, s az egyenletesebb kopás érdekében érdemes is. (JE<->JH, BE<->BH.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jó helyen olvastad.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem emlékszem, hol hallottam/olvastam anno, de itt és itt is írnak róla.
Hogy érted, hogy "jó helyen olvastad"?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az állítás (hogy a gumi beáll a forgásirányra, tehát egy idő után egyiket sem lehet korlátlanul csereberélni) igaz, tehát jó helyen olvastad:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyi kieg, hogy a nem forgasiranyos gumit sem illik hasznalat utan mar felcserelni ugy, hogy utana az ellenkezo iranyba forog, mit elotte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"szerk2.: kérem hogy aki tudja, hogy a bekarikázott szilent kormánymű, stabilizátor, vagy lengőkar - szilent, írja meg."
Kormányösszekötő gömbfej, vagy kormánygömbfej. Hakkinen ettől ment a sóderbe Monzában.
-----------------------
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A bekarikázott alkatrész egy kormányösszekötő gömbfej, ha azt akarod otthon cserélni akkor nem árt utána elvinni futóműveshez mert szét/össze fog tartani a két kerék és megeszi a gumikat, pontosan kellene beállítani. Egyébként ha megrángatod álló helyzetben jobbra-balra a kormányt úgy hogy az autó nincs megemelve és kopog akkor vagy ez a gömbfej (illetve a túloldali), vagy a kormánymű lóghat. Ha otthon akarod csinálni szerintem úgy fogj neki hogy a menetes részét csavarlazítóval vagy jobb híján fékolajjal megöntözöd, mert nagyon össze szokott rohadni és nehezen jön ki a helyéről (nem csak a csavar fogja a tetején, kúpos illesztésű). És előtte mérd hozzá valamihez hogy mennyit jön ki, mert a kerékösszetartást be kell majd állítani. Az sem árt ha van gömbfejkiütő nálad. Sok sikert!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na ez szörnyű, azt sem tudja micsoda de kicseréli. Majd bátran használja, míg valakinek baja nem lesz.
Használt abroncsot sosem cserélünk fől, mert megváltozik a forgásirány és a gumiabroncsban lévő szálak megszakadhatnak. Ezért nem szabad használt abroncsot csak gumistól venni aki mikor leszereli megjelöli a forgásirányt akkor is ha a gumi mintája egyébként nem lenne forgásirányos.
Egy futóművet így nem lehet átvizsgálni. Egy csomó balesetveszélyes alkatrész nem lesz kicserélve.
Ha nem állítja be a futóművet az összekötő cseréje után, túl azon, hogy megeszi a gumit még balesetet is okozhat vele. Rosszul beállított kerékösszetartás esetén az autó vándorolhat az úton. Egy nyomvályú és meg van a baleset.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Na ez szörnyű, azt sem tudja micsoda de kicseréli."
Mivel kopog, hibás. Nyilván cserére szorul. És nem én fogom kicserélni, hanem a szakember. Tudom hogy melyik alkatrész az, a nevét nem tudom. Maximum ahhoz kell a neve, hogy megvegyem, és elvigyem a kocsival a szervizbe, és kicseréltessem.
"Használt abroncsot sosem cserélünk fől, mert megváltozik a forgásirány és a gumiabroncsban lévő szálak megszakadhatnak. Ezért nem szabad használt abroncsot csak gumistól venni aki mikor leszereli megjelöli a forgásirányt akkor is ha a gumi mintája egyébként nem lenne forgásirányos."
Izgalmas, hogy mindenki mást mond. A szervizben mondták gumiharang csere után, miután panaszkodtam egy sort hogy mi van még, hogy cseréljem fel őket... Az abroncs készletet pedig szerintem újonnan vettük.
"Ha nem állítja be a futóművet az összekötő cseréje után, túl azon, hogy megeszi a gumit még balesetet is okozhat vele"
Mint mondtam, a féltengely cserével együtt a gömbfejet is a szervizben cseréltetem ki, egy menetben. És látom a hosszú menetből hogy állítható, majd ők szépen beállítják.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocsi, de a fenti hozzászólásból az jött le, hogy te állsz neki cserélgetni az alkatrészt, aki azt sem tudja micsoda. Ha szervizbe viszed akkor vedd úgy nem is morogtam.
Egyébként nem biztos, hogy örülnek neki ha te viszed a filléres alkatrészt is, ráadásúl ha mégsem egyezik a kiszerelt darabbal(francia típusoknál nem ritka) akkor téged szalajtatnak cserélgetni. Sztem jobban jársz, ha csak utánanézel az áraknak és odafigyelsz az árajánlatnál mit mondanak. Nem titok, hogy elég nagy kedvezményeket kapnak rá és ha te viszed az alkatrészt akkor magasabb lesz a csere díja, mintha ő adná.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Eddig mindig vittem a cserés dolgokat, nem volt belőle probléma (féltengely gumiharang, első ablaktörlő motor jut most hirtelen eszembe). Van megszokott szervizem, nem olcsó az óradíj, de ismerős a szervizfőnök. Semmi különös elbánásban nincs részem, maximum nem húznak le teljesen, de a szabályos keretek között rendesen dolgoznak, illetve megbeszélt időpont (általában reggel) esetén előre lefixálják a befejezést. Tehát reggel odaviszem, megmondják hogy délután 2-re jöhetek (pl.), eddig mindig bejött.
Persze nem vitatom a realitásokat abban amit te mondasz, de általában nem csak egy járható út van.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Sose vidd az alkatrészt, ha végre találsz egy jó mestert, bízz benne, ő tudni fogja pontosan mit is kell venni, illetve ha tapogatózik, akkor pedig van olyan alkatrészes háttere, aki ellátja cucokkal, aztán a végén majd elszámolnak, ez a legkevésbé ráfizetős megoldás, valamint egy jó forgalmú autószerelő általában 10-20% kedvezménnyel vásárol-rendel. Ha rád bizza, hogy szerezd be, akkor már el lehet gondolkozni érdemes -e dolgoztatni vele. Tapasztalat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mai világban autóalkatrészt ha du 5-6-ig leadja a rendelést másnap reggel házhozszállítják neki, a posta is müködhetne ilyen jól ;) az ország bármely részére
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1. Unix trade-nál szoktam magánszemélyként vásárolni, jók a tapasztalatok. Házhoz szállítást egyelőre nem vállalnak, de van a városban átvételi pont, és ha délutánig leadom a rendelést, reggel már vár a cucc. Van egy egész kellemes webáruházuk, ami tudja a kocsim pontos típusát, és az annak megfelelő dolgokat engedi csak rendelni.
Eddig csak egyszer tévedett, és az se volt nagy kár (egy kb. ezer ft-os olajteknő tömítésnél 1.4-eshez való volt az adatbázisban 1.6-os helyett).
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy kicsit is nem felnotas szerelo 30-40% kozotti kedvezmenyt kap (legalabb) unix vagy bardinal a listaarbol, nem rossz uzlet..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Két perc alatt el lehet érni egy szerelőnél hogy ez a 10-20-30-40% nálad is megjelenjen, egyébként a normális szerelő nem ezen fog keresni, hanem azon, ha jó és elfogadható árú munkát végez, akkor visszamész hozzá legközelebb is, ergo lesz munkája.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nyilvan, egy ertelmes szerelo igy gondolkodik, csak arra akartam utalni, hogy ne ringassuk magunkat abban, hogy ha egy szerelotol listaaron kapjuk a cuccot, akkor neki csak apropenze van rajta. Nem nehez alkatresz boltot sem talalni, akinel akar 30%-ig el lehet jutni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ROFLMAO! :"-)
Az előbb átkukkantott a vállam felett az asszony - ugyan mit nézek a weben :-D -, majd tömören csak ennyit kérdezett: "Ki fogod osztani az ész-osztókat? ;-)"
Nem fogom... nincs kedvem este, már ágyba heverve, laptopon szaktanácsadással foglalkozni... :-P A hozzászólások eddig - jóformán :-| - vak vezet világtalant rovatunk volt. :-\
Amit bekarikáztál, az a szélső kormánygömbfej, csakugyan.
ha az lóg, akkor simán sétálhat az autó az úton, különösen nagyobb sebességeknél. Valamint zöröghet, természetesen.
Futóművet nem müa. kalapáccsal tesztelünk - hanem pajszerral ("ládabontó, gumiszerelővas"). Kézzel se rossz, de nem lehet kézzel minden lógó alkatrészt kitesztelni - kevés az erő. :-/
Féltengely csukló... jórészt nem érdemes kirepedt gumiharangot cserélni - hanem komplett csuklót. Persze, ha szerelés közben szakítod ki, akkor van értelme... :) De ha pár száz kilométer pora, sara belemegy, akkor tutira belezabál a fémfelületekbe. Felújítás vagy csere.
A féktárcsád - úgy tűnik - még benne van a tűrésben, elég vastag, hogy kibírjon egy felszabályozást - egy jó esztergályos, jó tokmányú padján!
Ha koccant az autó és a futómű állító hümmög, akkor elő lehet venni a centit és megméricskélni a kaszni bázis pontjait, hogy elment-e valami. Ha igen, jöhet a hidraulika... ;-) Helyre húz.
Ja, igen... "szakszervíz..." >:-] Ember, manapság a "szakszervízekben" nem 'autószerelők', hanem 'alkatrész cserélők' ténykednek :-\\\
Keres inkább egy "fű alatti", öreg szakit, aki hajlandó még varázsolni neked... megéri...
Mivel minden szerelő getzi... :-] Én is... ;-)
Még egy.. ha már ennyi energiát beleöltél a taligádba... :) Javallanám, hogy szerezz be egy "Így csináld..." pözsó könyvet - és keress magadnak egy jó szerelőt - fű alattit -, akinél inaskodsz egy kicsit... :) Irgalmatlan pé'zeket meg tudsz takarítani így és és még jó móka is lesz...
Francba, mégis elkapott a grafománia... :d
S no offense, de öregebb az "autóreszelő" papírom, mint az autód... :D De azt hozzá kell tegyem, anno, amikor felszabadultam, akkor a mestereim, ha basztatni akarták egymást, akkor "jó sok peugeot-t és renault-t" kívántak egymásnak. :-P ;->
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Futóművet nem müa. kalapáccsal tesztelünk"
Csak a hozzá nem értésből fakadó óvatosság vezérelt. Valamivel meg akartam "vizslatni", persze kb. 10 másodperc után félretettem és a kézi rángatás maradt, így láttam meg hogy kopog az a gömbfej.
"Féltengely csukló... jórészt nem érdemes kirepedt gumiharangot cserélni - hanem komplett csuklót. Persze, ha szerelés közben szakítod ki, akkor van értelme... :) De ha pár száz kilométer pora, sara belemegy, akkor tutira belezabál a fémfelületekbe. Felújítás vagy csere."
Igen, mint írtam, mindenképp jöhet a féltengely csere, nyilván kerül rá új gumiharang.
"Ha koccant az autó és a futómű állító hümmög, akkor elő lehet venni a centit és megméricskélni a kaszni bázis pontjait, hogy elment-e valami. Ha igen, jöhet a hidraulika... ;-) Helyre húz."
Szerencsére téves volt az infó, bár ezt az update-kor beírhattam volna. Sehol sem érte a kerekeket, csak egy tükör törés, meg egy kis ajtó horpadás történt.
"Ja, igen... "szakszervíz..." >:-] Ember, manapság a "szakszervízekben" nem 'autószerelők', hanem 'alkatrész cserélők' ténykednek :-\\\
Keres inkább egy "fű alatti", öreg szakit, aki hajlandó még varázsolni neked... megéri...
Mivel minden szerelő getzi... :-] Én is... ;-)"
Van ismerős által vezetett szervíz. A szak-szervízt úgy értettem, hogy csak 1-2 márkával foglalkoznak, közte peugeot-val.
"ha már ennyi energiát beleöltél a taligádba.."
Bele, és eddig mindig megérte az odafigyelés, szerintem most is így lesz.
"S no offense, de öregebb az "autóreszelő" papírom, mint az autód... :D De azt hozzá kell tegyem, anno, amikor felszabadultam, akkor a mestereim, ha basztatni akarták egymást, akkor "jó sok peugeot-t és renault-t" kívántak egymásnak. :-P ;->"
Jó, ezt a tapasztalatod mondatja veled, nincs mit elvitatni rajta. Mondták már sokan. Én mindenesetre mint user, teljesen jól elvagyok vele, szépen kiszolgál. Kb. fele annyi pénzért cserébe jutottam hozzá családon belül mint amennyit ért, szóval ezt kell szeretni.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bocs hogy beleszólok, de a féktárcsát tilos felszabályozni! Másrészt a felület úgy beedződött, hogy az esztergakés élét kiviszi, másrészt az új ára nem annyira vészes hogy érdemes lenne megspórolni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"a féktárcsát tilos felszabályozni! "
"FÉKTÁRCSÁT NEM SZABÁLYOZUNK!!!!!!
Ezt a hülyeséget honnan veszitek?
Lehet szabályozni, csak a gyárilag megadott minimál méret alá TILLOS menni, a vastagságot illetően. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy átlagos egyetemes eszergába nem tud excentrikusan befogni egy féktárcsát, csak hengeres munkadarabot. Egy olyan befogószerkezet kéne neki, ami nem a külső/belső palástot fogja meg hanem a tárcsát kétoldalról úgy ahogy az fel van szerelve a kerékagyra is. Tegyük fel, hogy ha van is befogószerkezete a mesternek, akkor is egy "üvegkemény" réteget kell leszednie a kopófelületről, azt meg már köszörülnie kéne, mert az esztergában csak koptatja a tárcsát is meg a kését is. Láttam egyszer egy ilyet, még szikrázott is a kés...
Ha meg vékonyra szedi le a tárcsát, akkor nem fog annyi hőmennyiséget elvezetni az anyag mit előtte, és hullámosodik vagy eltörik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
excentrikusan?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kihagytam a "csak" szót :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor ismétlést kérek, mert nem tudom, hova kellene beszúrni:)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem tud csak excentrikusan ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
el nem tudom képzelni, miért kellene egy féktárcsát excentrikusan befogni egy esztergába...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Egy átlagos egyetemes eszergába nem tud csak excentrikusan befogni egy féktárcsát"
hát ha másként nem tudja befogni... hogy csinálja?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha egy forgástestet nem a tengelyénél fogatsz fel és megpörgeted, az lesz excentrikus. Ide én a koncentrikus kifejezést tudom elképzelni, ezért nem értem, hogy lett valami merőben új, számomra ismeretlen esztergálási módszer, vagy az excentrikus kifejezés jelentéstartalma módosult hirtelen?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a "nem tud csak excentrikusan befogni" nálam ugyan azt jelenti mint "koncentrikusan nem tud befogni"...
De nem is ez a lényeg, kimaradt egy szó, de mivel ráírtál mire vissza olvastam, már nem tudtam javítani. végül is a HUP szerver órája már nem tudta mérni az időeltérést a te postod és az enyém között, annyira gyors voltál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
oké, tied a hangszóró.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már bocsáss meg, de ez nem fedi a valóságot. :)
Egy átlagos esztergába mindent be lehet fogni,
ha a "mester" meg akarja csinálni!
Az eset amit láttál, valószínűleg a nem akarás
egy példája volt. :)
1987-ben mestervizsgáztam az esztergályos szakmában.
Ha kell csatolom a mesterlevél fotóját. :)
Csak azt nem lehet "Egy átlagos egyetemes eszergába"
megmunkálni, amit nem akarsz.
Hiszen te írtad, "egyetemes".
szerk.
Ha meg vékonyra szedi le a tárcsát, akkor nem fog annyi hőmennyiséget elvezetni az anyag mit előtte, és hullámosodik vagy eltörik."
Nem figyeltél. már írtam.
A gyárilag megengedett méret alá tilos menni!
"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szakmailag neked van igazad, viszont az életből vett tapasztalatuk alapján lehet, hogy jogos az az általánosítás, hogy nem szabad tárcsát szabályoztatni...
ki szoktak alakulni "szimbiózisok" egy-egy autószerelő meg gépműhely között, pár jól elvégzett munka után oda hordják a többit is, és olyankor lehet csinálni célszerszámokat, meglesz a rutin is. ilyen alapon hengerfejet sem kellene síkoltatni, mégis szokták, mert megéri.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1, mármint simán lehet szabályozni, sőt szerintem fékpofa csere előtt kellene is, ha nem cserélik a tárcsát, sajnos a "márkaszervizek" már elfelejtik vagy szerintük sem kell.... aztán az új pofákkal alig fog a fék mert feltámaszkodik a tárcsa "vállán"...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fékpofát én csak tárcsával cserélnék, bár nem tudom, hogy más típusoknál mennyibe kerül.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kis pontositas, ha mar ugy is belemerultunk az autos temaba:-)
Fekpofa a dobfeknel van, tarcsafeknel fekbetetnek nevezik a kopo alkatreszt. A fektarcsa elettartama kb 2-3x annyi, mint a betete, tehat altalaban minden betetcserenel nem cserelunk tarcsat. Egy ertelmes szerelo tudja, az adott szituban mit kell csinalni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1 a szerelőre.
A márkaszervíz meg az új alkatrészek beépítéséből él.
Így nem áll érdekében kopó alkatrész(féktárcsa) spórolás.
Fizessen a "paraszt"!
A nagyker árrés is haszon. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen persze, mindig felcserélem ezeket.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És mi a helyzet a szénszál-erősítésű kerámia féktárcsákkal, amit ma már nem csak a Ferrari épít be autóiba, hanem a tömeggyártók is és még a Láng kft is forgalmaz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azokat valszeg nem lehet forgácsolni (esztergálni), tehát kell venni másikat a Láng Kft-nél :) a régi meg kuka, de az acél tárcsákat (Peugeot 306-ban szerintem inkább az van) nem kell egyből kukázni... A képen látható tárcsa is max. felszabályozásra szorul, semmiképpen nem kukás, szerintem.....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem van egy pár dolog egy autón, amin nem szabad spórolni, akár mennyire értéktelen is a járgány: fékek. gumik, futómű, kormány...
Lehet hogy elviszed a tárcsákat egy kisiparoshoz, aki tegyük fel még meg is csinálja türhetően, de repedésekkel, az anyag fáradással ő sem tud mit kezdeni. Egy féktárcsa 6-800C-ig felmelegszik, és nem kevés igénybevételt viselt el az elmúlt 17 évben. Másrészt a mester órabére bőven összemérhető egy új tárcsa árával. Legyen nagyvonalú a mester, és kérjen csak 1500Ft-ot a munkáért, így megspóroltál 2700Ft-ot, cserében viszont kicsit ütni fog, kicsit repedt lesz, és kicsit jobban eszi a betéteket mint eddig, és egy év múlva úgysem úszod már meg a tárcsacserét. Nem utolsó sorban 1-2 napig állni fog az autó, és várni a régi tárcsáira.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ahham... úgy látom, most jöttél a fényeddel a k-paxról:P
opel fékbetétkészlet/hátsó 14894+fa
féktárcsa 53594 forint (erről nem derül ki, hogy melyik, de mivel a számlán hátsó fékbetét készlet van, másik nincs, ezért azt sejtem, hogy hátsó, illetve rezsióradíjban hátsó szerelés van elszámolva. ráadásul készlet, vagyis pár).
ha igaz, hogy hátsó, akkor ez olcsóbb, mint az első.
másik számláról: első fékbetét (gondolom, készlet) 24387 forint + 3376 forintért kopásjelző + tréfa.
ezekhez jön még kb. 7 rugó rezsióradíj, ha mindkét tengelyen cseréled, akkor 14.
úgyhogy egy komplett első fékcsere bruttóban 100-ból nem áll meg, a hátsó is csak neccesen.
egy bruttó 67 ezer forintos féktárcsánál az anyagi szempont igenis azt mondja, hogy érdemes szabályoztatni, ha arra van szükség, ezt maximum műszaki/biztonsági szempont torpedózhatja meg.
Szerk: fenti számok úgy kerültek elő, hogy elővettem a saját autóm lefűzött számláit, tehát ezek nem saccolások meg vágyálmok, hanem korábban kifizetett összegek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na igen, gondolom márkaszervíz, "gyári" alkatrészekkel. :)
Ráadásul kopel, amihez ugye "olcsó" az alkatrész.
Nálam (BX) komplett első fék csere - féknyergekkel, elvégre húsz év alatt csak lett nem kis bajuk, volt kompletten 40k. Új alkatrészekkel, - a féknyereg kivételével - utángyártottal. Nem márkaszervizben, de olyan helyen, ahol értenek is a zöldvérű vasakhoz és tudják hogy utángyártottból mi a jó.
Pugnál sem horror, egy ilyen tétel ráadásul mivel PSA vas az is igen sok lehetőség akad. Ráadásul fékkel nem szabad viccelni, PSA-nál alap, hogy el tudod fékezni a tárcsát is, nem kicsit, onnantól felszabályozás már necc, ráadásul mivel az első fék szinte minden átlagos vason egydugattyús, úszó kivitel - ami be fog rohadni - ezért elölről lehet, hogy még jó a tárcsa, de a hátulja kagylósra fog kopni. Ez okozhat egyébként meglepő dolgokat, konkrétan: fékezéskor össze-vissza húz, vagy állandóan húz (na, ilyenkor van berohadva), meg nyekereg kanyarban és ilyenek.:)
Persze a sok "szerelő" szerint semmi baj nincs, nem is akarnak vele foglalkozni, mert "francia" a kocsi, ami nem "autó". Broáf.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem márkaszervíz, mert az valami védőital.
Igen, gyári alkatrészek.
És nem attól ennyi az ára, hogy opel vagy nem opel, hanem attól, hogy saccra vagy 25 évvel fiatalabb, mint amiről te beszélsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt húsz éves. Másrészt húsz év alatt a fékbetét és a tárcsa lényegében nem változott az átlagos autókban. Ha meg dobfék van hátul, akkor külön gratulálok a kopelnek és az összes hasonló gyártónak (phööööö :D), hogy ilyet egyáltalán be mer még szerelni bármibe, ami négy keréken fut. Már bocs.
Másrészt épp ez is a baj, nem nagyon van már hozzá gyári alkatrész. Persze, mivel az utána következők nem sokban különböznek, ez nem akkora probléma, csak kicsit máshogy kell beszerelni (hidraulikus alkatrészekről van szó főleg), a többi nem igazán változott azóta sem.
Egyébként meg új autó, akkor gratulálok a szerviznek is. Valszeg ezért volt ennyi, de ez nem az én nyomorom, nem érint. :D
(És mielőtt beszólnál, hogy izémizé - mert azért ismerlek - én pl. most kell, hogy cseréljek egy apró alkatrészt a gépben, amiből már gyári nincs, de az utódípusé jó, aminek az ára csupaszon 63kHUF. De kell. Mert az a főfékszelep. Nem munkahenger, szelep. Jó lenne még akármeddig is valószínűleg, de engem már zavar. A kocsi jelenlegi értéke pedig eurotax szerint 35kHUF. Viszont ki van fizetve és megy, és még van benne még legalább tíz év.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy merült fel, hogy ezen az autón hátul dobfék lehet? Egyébként nem átlagos autó.
Húsz év alatt nem változott a tárcsa? A ladánkon még nem volt belső hűtésű tárcsa...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
_Átlag_ autó. Érted. Nem a csúcsváltozat, mert ott kötelező az ilyen.
Ráadásul beírtál típus nélkül, innentől kezdve onnan indulok ki, hogy kopel a mai napig elad kocsikat hátul dobfékkel.
Sőt, a toyota is a celicat, döbbenet mi?!
A tied nem átlag, átlag autón örülj, ha elöl tárcsafék van, belső hűtés az meg mi az?! :D
Ilyen prémiummodelleken volt mindig is (GTI változatok, rémlik valami?). Az meg nem átlag. Érted is amit írnak neked? Már bocsánat én kérek elnézést.
Ha ilyened van, annak lesz ára harminc év után is. Jó esetben. Ha egyáltalán még lesz hozzá alkatrész. Ha egyáltalán lesz még belőle működő példány, amiben erősen kételkedek. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
idézet innen: http://hup.hu/node/92936#comment-1120150
"erről nem derül ki, hogy melyik, de mivel a számlán hátsó fékbetét készlet van, másik nincs, ezért azt sejtem, hogy hátsó"
erre a hsz-re válaszoltál. tehát ezen az autón nincs dobfék.
de mindegy, hagyjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na, tisztázzunk valamit, egy átlag foshúgy francia átlagautó topikjában leírtad a te nem átlag autód szervizköltségét. Értem.
Ezekután mondod, nem átlagautód van, amiben nincs hátul dobfék, értem.
Ennek mi a relevanciája az átlag pug306-ossal rendelkező user szemszögéből? 0.0.
Szerintem is hagyjuk, mert ebben a topikban te és a valóság diszjunkt halmazokat képzel. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
oké, tisztázzuk: arról volt szó, hogy anyagilag érdemes-e szabályoztatni a tárcsát vagy olcsóbb újat venni. ebben az althreadben írtam le, hogy kizárólag az anyagi szempontot tekintve érdemes szabályoztatni.
az a relevancia, hogy szerintem a pug árai esetén is ez a helyzet. csak van, aki elolvassa a hsz-eket, van, aki nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez azért nem mérvadó, mert ugyan a szervízek publikus óradíjban számolnak, de az alkatrészeladáson lévő hasznukat titkolják. Kb 1 éve a Speedy-ben 120k-ért akartak egy első betét szettet kicsrélni egy Ford Mondeon tárcsával. Az egészet Ausztriában, emlékeim szerint tokkal vonóval 160 Euróból megúsztam, úgy hogy magasabb a munkadíj arrafelé elviekben.
Kikerestem ehez a tipushoz a ~4200Ft-os tárcsát, úgyhogy nagyon sanszos hogy a 306 PSG-hez nem 53594Ft-ért fognak tárcsát adni neki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
frontpage 3-mal csinálták azt a lapot, meg A vectráig van benne ár. nem esküdnék meg rá, hogy friss.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Itt egy másik árlista:
http://webshop.langauto.hu/List.aspx?G&2482&9900117&9900126&0&8&4&0&~/f…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
7300 ft darabja a Unix -nál.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az SBS "Tele" tárcsa kisker bruttó 5169Ft; vagy ROADHOUSE "Szellőztetett" kisker bruttó 6410Ft;
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Egy féktárcsa 6-800C-ig felmelegszik"
Irány a Vas-szén állapot ábra! :)
~400C-nál már szineződik a vas! Ég.
Szalma sárga, Kék, fekete. a felületen maradandó színeződés.
Láttál már pl:kék féktárcsát?
Ez a 6-800C már bőven fekete.
~900Cnál a vas megypiros színben izzik.
Mi lenne a féktárcsából ezen a hőfokon?
Mint valami újságpapír összegyűrődne!
Max 200C lenet, nyáron.
Erős városi forgalomban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Felmelegedhet addig, de ritkán látni az utakon F1-es autót, és ott nem acél a tárcsa :)
http://www.formula1.com/inside_f1/understanding_the_sport/5284.html
"capable of running at vast temperatures - anything up to 750 degrees Celsius"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, 1ns ideig. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy 1,8T autót lefékezni 160Km/h -ról 0-ra >1,7MJ. Könnyen ki lehet számítani hogy mindez az energia mekkora hővé alakul át egy adott tárcsán. A mai korszerűbb autókba a BMW, Mercedes, Toyota stb. már szénszálas kerámia tárcsákat szereli. A magam részéről nem is láttam már ilyen hagyományos tárcsát a Moszkvicsom óta, még a fordomban is léghűtéses féktárcsák voltak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" A mai korszerűbb autókba a BMW, Mercedes, Toyota stb. már szénszálas kerámia tárcsákat szereli."
Azért a carbon-ceraimc tárcsa igencsak nem átlagos....
Amin én eddig láttam: Ferrari, AMG mercedes (az AMG az nem éppen átlagos...), M-es BMW, stb.
Tehát nem ánblokk a korszerűbb autókba szerelnek carbon-ceramic tárcsát, hanem a sportosabb, ritkáb modellekbe csak. A hétköznapi utcai autókba nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A Q7-ben alapból van, meg az Audi S8 is azzal jön ki a boltból. A minap láttam egyAston Martint egy plázában azin az volt :D
De nyilván elsőkörben a luxus terepjárók kapják meg, a nagy tömegük miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
S8 az a sportverzió, ugye tudod? :) És nem az átlag tucatautó... ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
persze de azért fut belőle bőven.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért olyan sok nem...
A8-ból tényleg sok fut, meg sokan vesznek a sima A8-ra S-Line csomagot, amitől gyakorlatilag úgy néz ki, mint az S8.
Tudod, sok wanabe-M-BMW-s is megveszi az M-pakettet az 530d-re, de attól az még nem M BMW. :)
Ugyan ez van mercinél az AMG pakettel.
Ami AMG kinézetű mercit látsz, az 99%, hogy nem igazi AMG, az igazi AMG merci ritka, mint a fehér holló.
(Bár az új C63 AMG-ből már láttam két darbot is itthon...)
Ilyen az igazi S8, én életemben 4 darabot látam eddig élőben mindössze: http://automenedzser.hu/tesztek/20081215_audi_s8_teszt.aspx
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A városi forgalom helyett a hegyi utakat nevezném legnagyobb igénybevételnek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jó nagy hülyeséget írtál tudod-e(a 200C-re gondolok).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azok is kopnak. :)
Ha eszergán nem, akkor köszörű gép. :)
Gyémánt koronggal csodákat lehet művelni.
~ a kopási minimál méret a határ.
Ekkor már nem érdemes szabályozni.
De ha fölötte van és pölö gyorsan kopó betéteket kaptál
bele, ami nem eszi a tárcsát, de a betéteket cserélni kell,
ekkor kötelező szabályozni a tárcsákat!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nincs fogalmad arról, hogy mi a carbon-ceramic tárcsa ugye?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért carbon-ceramic tárcsát a tömeggyártók a tömegautókba nem szetrelnek, ott még nem tartunk...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Amiről nem szól a fáma, hogy a megesztergált tárcsának megváltozik a tömege, és ki is kéne centírozni azt mivel forgó alkatrészről lévén szó. Azt is meg tudja csinálni egy mezei esztergályos, vagy azzal hallgatólagosan nem kell foglalkozni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1.) kizárt, hogy pontosan be tudja szabályozni - ütni fog, s nem lesz jó a fékhatás
2.) veszélyes, hogy eltörik a tárca egy nagy fékezésnél.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves észosztó, régi autószerelői papírral rendelkező barátom: FÉKTÁRCSÁT NEM SZABÁLYOZUNK!!!!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak abból tud osztani ami neki jutott.
Azon a peugeoton mikorra lekopik az első garnitúra fékbetét már a tárcsa is kuka.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még a 90-es évek végén az akkori munkahelyemen volt jó sok fapad 306-os céges kocsiként. Az egyik kollégám asztalán sokáig díszelgett egy féktárcsa, amit az ő autójából szedtek ki, elrettentésül mutogatta minden látogatónak.
Nem volt az autóban még 2 év/50.000 km, a tárcsa sugárirányban végig el volt repedve...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
PSA-nal régebben 45k km-re voltak méretezve a tárcsák, valamint el lehetett őket fékezni. Ennyi. Tapasztalat. Volt év, hogy háromszor cseréltem tárcsát, betétet - négy hónapon belül - , rajtam múlt, hogy nem lett kress belőle, a másik barmo(k)on nem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem értek a futóműhöz, de a képek alapján a féktárcsád cserére szorúlna.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Boven jo az meg, a betet fontosabb, hogy ne legyen szetegve.
Tenyleg lo*sz ara van mar egy fektarcsanak, ha szarul csinaljak akkor tobb a hus mint a leves a szabalyozasnal.
Regi autonal csinaltuk igy eladas elott :) , vagy 2 javito "reszeles" kellett, mert elkurtak.
3 szereles az 1 helyett, szerelonek mindenkepp megeri, ahogy a mester is mondta "getzi" :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A 2x tárcsa + 2x betét egyszerre lesz kicseréltetve és tényleg nem drága. Talán egy huszas plusz szerelés.
--
"ktorrent utan az utorrent volt [...] beallithatatlan"
...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A gally az egész mást jelent, mint amit írni akartál. Ezt úgy írjuk, hogy gajra ment, és semmi köze a gally szóhoz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na ezt se tudtam :D
köszi :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
bocsi duplakatt sikerült a "Beküldés" gombra o.O
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kormányösszekötő
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az nem szilent, hanem gömbfej, a vezetőkar gömbfeje, a 306-ost annyira nem ismerem, lehet, hogy csak vezetőkarral együtt cserélhető, de nem túl bonyolult. Az az elvékonyodás ott a karon ami elég rozsdás az gondolom csavarmenet, na, azt kell nagyon megnézni és pontosan ugyanoda felrakni az újat, de utána akkor sem árt elvinni beállíttatni a futóművet újra.
Ja, még valami, ha az egyik oldal már elfáradt, hamar utána fog menni a másik, ajánlott párban cserélni mindkettőt. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hali!
Nem olvastam végig a topicot de az a bekarikázott dolog egy gömbfej!
Üdv.: Gy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni