15 éves lett az Android!

Címkék

Ebből az alkalomból a Google egy visszaemlékezést rakott össze:

Egy (pontosan) nyolc perces demó
„Androidon mindig tartunk demókat, mert úgy gondoljuk, hogy mindig jobb bemutatni, mint elmondani. Emlékszem az első demó és fejlesztői beszédre, amit az Androidról tartottam. 2007-ben történt egy "Future of Mobile" nevű eseményen, amelyet egy londoni IMAX színházban tartottak. Egy egyszerű webböngészőt kódoltam – egy szövegdobozt WebView-val. Mondtam az embereknek, hogy ez általában 10 percet vesz igénybe, de a Google-nál nagy monitorokat adunk a mérnököknek a termelékenység javítása érdekében. Mivel egy 80 méteres IMAX képernyőn voltam, úgy számoltam, hogy 8 perc alatt meg tudom csinálni. Elindítottam egy időzítőt. Amikor végeztem, az időzítő pontosan 8 percet és 0 másodpercet mutatott. A tömeg tapsban tört ki.” – Dave Burke, a mérnökségi alelnök

Részletek itt.

Hozzászólások

már csak a telekom set-top-boxában van android a háztartásunkban. az az egyetlen eszköz, ami nem szokott működni

4 és fél éve csak vim-et használok. elsősorban azért, mert még nem jöttem rá, hogy kell kilépni belőle.

Ha a Telekom TV SmartBox nevű förmedvényre gondolsz, akkor az minden kritikán aluli.  Az hagyján, hogy az "okos" funkciók esetén mocskos lassú, de alap funkcióknál is (másik csatornára kapcsolás, műsorújság).  Van Google Chromecast is a háztartásban, így tudom, hogy ez tudna működőképes is lenni, vagy ennyire gyenge hardvert raktak alá vagy nem is tudom... Ismer valaki megoldást a kiváltására, ha a Telekom, mint szolgáltató adott?  Ahova költöztünk, sajnos nem tudtam a Digit magammal hozni.

Hát így C#-ban is lehetett böngészőt "kódolni" :)

Sose sikerült igazán megbarátkoznunk, de boldog szülinapot neki :)

Egész jó iOS klón lett belőle de még mindig nem az igazi UX terén. Mondom ezt úgy hogy két évet androidoztam és annyira idegesítenek dolgok az iOS-ben is hogy pár év múlva megint ki fogom próbálni.

Azota is a legjobb mobil OS.

A strange game. The only winning move is not to play. How about a nice game of chess?

Hátránya, hogy egy idő után a telefonon belassul a az Androidos felület kezelése.

Mit értesz "egy idő után"? Meg a felület kezelés belassul-on?

Még akad itt játszós eszköznek xiaomi redmi 3s prime és xiaomi redmi 4x is, mindkettő tökéletesen használható - amikor kell, MI 8 Lite is akad, de annak a hangszóróját tönkretette amikor "valahogy sör folyt bele". Ezek jellemzően akkor kerülnek elő, ha a fő telefon nem elérhető... (Sikerült 200 km-vel odébb hagyni - pl)
Rövid profil konfig és folytatom a használatot (hívás átirányítás kell csak. Persze nem 0,00004 mp alatt ugrik be egy ablak, de a fő tény amiről hajlamos az ember elfelejtkezni: Működik a telefon és tudok beszélni vele... Az meg, hogy a gmail app 0,1 mp (mittudoménmennyi sose érdekelt) alatt indul el még nem lassú. Más kérdés, hogy a mostani kretén fejlesztők munkáját nem szeretik... miszerint majd kell 8 mag és 23423 memória és gyors lesz. 

De az irodai munkához szükséges mindegyik dolgát el lehet intézni vele. Mi kellett hozzá? Új akku, és főverzió váltás utána factory reset. Más nem volt, csak profil ki-be léptetés.

Úgy értettem a belassulást, hogy kb két év használat után lassabb lesz az alkalmazások indítása, fòképernyő váltás, stb. Időnként fagyások is tapasztalhatók. Persze ez függ attól is, hány alkalmazás van telepíttve, mennyire optimálisan használja a telefon a rendelkezésre álló memóriát, milyen processzor van benne, és a használati szokásoktól, meg még az akkumulátor kapacitásának természetes csökkenésétől is. 
Egyébként én is főleg telefonálásra használom az okos telefont és mobilnetet csak akkor használok, amikor szükségem van rá, hiszen nem én vagyok érte, hanem ő van énértem, nem futtató a háttérben tudtomon kívül papokat, frissítéseket, de ezt a természetes lassulást egy idő után minden eddigi  Androidos telefonomon észrevettem.

Amit felsoroltál - bármilyen, nem karbantartott és ész nélkül használt rendszeren megtörténik. Legyen az Windows, Android, IOS, *nix. Ne aggódj, iphone-n is érzékelhető a lassulás - ha ugyanúgy használod, mint a a bármilyen androidot. iPhone-n egy dolgot nem próbáltam még ki soha: Hogy "0 byte" elérhető. Akkor mit csinál. Ha nagyon unatkozok, kipróbálom. (Android nem hagyha teleírni, de elkezd nagyon lassú lenni. - Igaz, ezt olyan 4-5 éve nem próbáltam.)

Van olyan szerverem, ami bűn lassú, de nem az OS hibájából, hanem azért, mert minden sz*t azon próbálok ki és minden is fel van telepítve rá. De cserébe a többi rendszer nem lassú. 

Minden eszközömet karbantartok, a telefonokat úgymond megkímélem, persze nem feltétlen törlök alkalmazásokat, mert nyilván azért telepítés őket, mert  többnyire szükségem van rájuk. IPhone lassulását hosszabb idő után kevesebbszer tapasztaltam, mint Androidos telefonokét .Nálam az okostelefon használat nem jelenti az ész nélküli használatot sem, ezért a készenléti idő is hosszabb két töltés között, mint az átlagos. Persze főként hívásra használom a telefont.Az öt éve vett iPhone SE még mindig közel 90 %-kos  kapacitással rendelkezik. Asztali gépen élesben  szoktam tesztelni, elsősorban Linux disztrókat, szervert régebben cégnél üzemeltettem főleg gateway és proxy célokra, de webszervert is, ( mind Windowson, mind Linuxon).

Android esetében nagyon sok múlik a hardver gyártóján is, és magán a hardveren is. Egyébként a lassulás és a karbantarthatatlanság kapcsán két gondolat:

  1. Igen, ezt is rendszeresen újra kell indítani. Mondjuk hetente egyszer legalább, de ha olcsó, gyengébb hardvered van, akkor gyakrabban. Tudom, az iOS maga a csoda, de időnként arra is ráfér.
  2. Vannak gyártók, amelyek belelapátolnak mindenféle szoftveres karbantartást, amivel kiürítheted a cache-t, eldózerolhatod a száz éve nem használt appokat, kidörgölheted a duplikált fájlokat és kontaktokat, stb. Amelyik meg stock Android, arra tegyél 3rd party megoldást.

Nekem ez a lassulás élmény már egy ideje nincsen meg. Régen (8+ éve) volt az, hogy a Samu A* lassult, tök mindegy mennyi app, mennyi adat, mennyi újraindítás. De ez elmúlt. Legalább is az A40, A32 már nem ilyen. Mondjuk újra is vannak indítgatva, mert lemerítik a delikvensek tiktok, youtube, messenger, játékkal az aksit annyira, hogy kikapcsol. :)

A Huawei P10-nél sose volt ilyen, az iPhone 7-nek egy két iOS verzióval ezelőtt volt lefagyás ill "nem tudok hívást fogadni" viselkedése, de elmúlt az is valamelyik frissítéssel.

A Pixelem (5) szerintem elketyegne a világ végéig a középkategóriás procijával, ha bírná az aksi.

Nem tudom, hogy másik gyártóknál mi a helyzet, de szerintem nem lehet rossz a nem kifejezetten olcsó modelleket kivéve.

Munkatársam most vett egy iPhone 15-öt (a másik meg egy Pro Max-ot, úgyhogy első kézből lesznek beszámolóim :D). Kb. egy hét alatt kétszer nem sikerült felvennie, mert híváskor nem tudta a csúszkát elhúzni. Ez a probléma létezett iPhone-on már a 3G idején is. Nem hittem, hogy ez még ilyen gyakori probléma tud lenni 2023-ban is.

trey @ gépház

Accidental Touch Protection

 Kapcsold ki. Ilyenről iPhone-on szó nem volt, egyszerűen csak egy bugos szar volt. Most nem tudom mi a helyzet, lehet tettek arra is egy ilyen marketing szlogent. Én ilyennel nem találkoztam, amióta Androidra váltottam.

https://www.google.com/search?q=iphone+slide+to+answer+bug

Tele van vele az internet.

trey @ gépház

Annyiban kapcsolódik, hogy ez is teljesen ugyanúgy néz ki, mint a telefonhívásra válaszoló csúszka, csak függőleges.  És azt sem sikerült tökéletesre implementálni - bár hirtelen nem látom benne a nehézséget, attól még lehet...

Kapcsold ki.

Azt tettem, bár software update-ek után visszakapcsolom, hátha már jó lett.  Örök optimista vagyok.

Én ilyennel nem találkoztam, amióta Androidra váltottam.

Ha jól rémlik, te inkább a OnePlus vonalon mozogtál, ezért nem csoda.  Amiről én beszélek, az Samsung "added value". :D