Azt kihagytad, hogy a 30 évvel későbbi változat kb. 50-ed annyit fogyaszt és vagy 200× olcsóbban előállítható. De ekkora fejlődés el is várható ennyi idő alatt. Igazából még nagyobb fejlődés volt, az első, 1976-os Z80-as csak 2,5 MHz-en ment, és gondolom így 2018-ra, 42 évvel később vannak már 200 MHz-nél gyorsabb klónok is, bár az ilyenek nem mindig kompatibilisek 100%-ban. Amit linkeltél, az egy ARM proci.

Sokkal hatékonyabb egy tetszőleges ARM, x86, x64-es rendszeren SIMH, ZEMU, z80pack vagy hasonló Z80/8080 kompatibilis emulátorban szoftveresen futtatni ezeket. Akkor lesz 64 bites integer meg 80 bites double precision floating point, akár 2-5 GHz órajel, több mega CPU cache, meg sok giga RAM/SSD. Bár az ilyen Z80-as projekteknek nem kell sok kraft, a modern klónokon is több százszor gyorsabban futnak, egy modern x64-es procin már milliószor. Ha annyira a kódon kell gyorsítani, érdemes újraimplementálni a Z80-as kódot natív, nem emulált kóddá, úgy meg akkor akár az is megoldható, hogy az egész egy modern CPU L1 cache-be beleférjen (L2-be emulátorostól együtt). Ha olyan kód, akár modern GPU-ra átültetve még tovább is gyorsítható. Az egész maximum cirkuszi mutatványnak jó, hogy hány milliószorosára gyorsítható a kód, gyakorlati haszna nincs. Legfeljebb a fejlődést lehet vele pontosabban lemérni. Főleg, ha a teljesítmény/W vagy teljesítmény/nm, MIPS vagy MFLOPS per ár, stb. mutatókat nézed.

Már nem csak a 1976-os Z80-at haladták túl ilyen brutálisan, de pl. az 1975-ös Cray1 szuperszámítógép szintjét is több ezerszeresen egyszerű desktop/szerver gépeken, itt most szándékosan nem is mai szuperszámítógépet írok, tisztességtelen lenne az összehasonlítás. De a Cray1 szintjét már 25 évvel ezelőtti asztali/workstation procik is verték, a maiak meg az utóbbiakhoz is négyzetesnél erősebben viszonyulnak.

+1. Nekem is ez volt az elso gondolatom!

Bár a csávó kimagyarázta, de a wirewrap az alkatrészoldalon elég gáz. Ezzel a "menedzsmenttel" pont az előnye (legrövidebb összekötés == legkisebb induktivitás, látszólag össze-vissza összekötés == legkisebb kapacitás) és a használhatósága (könnyű javíthatóság) veszik el. Ráadásul néhol még a kondenzátor is lemaradt a táp mellől.

Hát én meg ugyanezt kb. 30 éve 68010-es processzorral.

> A kész programot epromba égetve, tesztelve, hiba esetén UV fénnyel törölve, majd javítás után újraégetve.

Egy darabig én is ezzel szenvedtem, de meguntam, írtam egy kis programot, ami nem csinált sokat, leginkább soros vonalon kommunikált a PC-vel. Amikor valamit ki akartam próbálni, lefordítottam, soros vonalon RAM-ba töltöttem, így a fejlesztés sokkal kényelmesebbé vált. Bármit változtattam, gyorsan tudtam tesztelni. Amikor végeztem az egésszel, és a kütyü azt csinálta, amit akartam, akkor ment csak a végleges változat az EPROM-ba. Így kicsit többet kellett a hardverrel foglalkozni az elején, de nem sokkal, és bőven megérte.