Larry Page: Tegnapig nem is hallottunk a PRISM-ről

 ( trey | 2013. június 8., szombat - 13:15 )

Az internet felbolydult, az összeesküvés-elméletek rajongói pedig valóságos extázisba kerültek, amióta felröppent a hír: egy kiszivárgott dokumentum szerint a világ vezető tech cégei együttműködnek az amerikai titkosszolgálattal és a PRISM fedőnevű titkos kormányzati program keretében "az Apple, az AOL, a Google (és a YouTube), a Facebook, a Microsoft (Hotmail és Skype beleértve) és a Yahoo változatos formában és mélységben adott széleskörű hozzáférést a kormányügynökségnek a rendszereiken tárolt és azokon átfolyó adatokhoz".

A cégek a megkeresésekre reagálva szóvivőiken keresztül természetesen tagadják, hogy az adatközpontjaik szerverein tárolt adatokhoz közvetlen és feltétel nélküli hozzáférést biztosítottak volna az amerikai kormányzat ügynökségei számára.

A Google vezérigazgatója a szóvivői nyilatkozaton túl a cég hivatalosan blogján cáfolja a felröppent sajtóállításokat.

Larry Page vezérigazgató és David Drummond vezető jogtanácsos írta alá azt a nyílt levelet, amelyben a vállalt állítja, hogy 2013. június 6-ig még csak nem is hallottak a PRISM nevű programról, nem hogy szerepeltek volna benne. Page szerint cége nem csatlakozott semmilyen olyan programhoz, amely közvetlen hozzáférést biztosítana az amerikai kormányzatnak (vagy bármilyek más kormányzatnak) a Google szervereihez.

Page állítja, hogy a Google csak a törvényekben rögzítettek megfelelően ad át felhasználói információt a kormányzat részére. A cég jogi osztálya minden egyes kérést megvizsgál és gyakorta megesik, hogy nem helyénvaló kérés esetén a kérést visszautasítják.

A Google hivatalos állásfoglalása itt olvasható.

Hozzászólás megjelenítési lehetőségek

A választott hozzászólás megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

"A cégek a megkeresésekre reagálva szóvivőiken keresztül természetesen tagadják"

"A Google vezérigazgatója a szóvivői nyilatkozaton túl a cég hivatalosan blogján cáfolja"

A két szó jelentése nem ugyanaz, Larry Page sem cáfol, csak tagad.

A nyelvvédők tévedései

Onnan, hogy:

Idézet:
A kommunikációs zavarra a cáfol és a tagad párost hozza fel mint egyértelmű példát

szórakozást okoskodást! Én elmentem bringázni.

--
trey @ gépház

"Jelentésváltozás, jelen esetben művi szóval szinonimizáció történt."

az idézett kommunista újságíró eufemizmusa csupán annyit jelent, hogy cirmi és a többi győri alaplapbőröző pók szemlátomást grammatikai igénytelenséget, hovatovább tudatlanságot illetve indifferenciát mutat fel.

a jelzett közönség számára ez természetszerűleg "okoskodásként" csapódik le, dehát disznók elé gyöngyöt, ugye.

Jó bicajozást; a "cáfol"-t (disprove) és a "tagad"-ot (deny) azonos értelemben használni otromba hiba.

a dokumentumiro (sic!) bohocok is tudjak mi a kulonbseg!

Jogszeruen is barmilyen infot osszeszedhetnek meg az amerikaiakrol is, a nem amerikaiakrol, pedig a szo szoros ertelmeben barmit ami elektronikusan letezik es atmegy az USA-n.

Here’s a good summary. But the main theme is that the government is collecting a lot of data, but not looking at it. I’ve organized the most important facts below.
Legal Authority: Section 215 of the Patriot Act allows the government to get any personal information from anyone if they can prove to a special court that they need this information to investigate terrorism or spies. The Patriot Act is complex and I’m a little drunk, but I recall there being other provisions, too.
Timing: The NSA makes an application to a special “FISA” court every 90 days, showing why this data needs to be collected. Once they get the data, the NSA retains it for 5 years in a separate database (MARINA) accessible by only a special, authorized group (people in the RAGTIME P program).
Data collected: The government has to follow very different procedures for “wiretapping” phone calls. The data they’re collecting is much less invasive, but still really serious. Basically, they get the telephone records that Verizon is already keeping about those calls. This includes who made and received phone calls; when they were made; how long they lasted; and sometimes, where the phones were during the calls.
Sources of the data: It’s unclear who is giving information to the government. Verizon gives all of the above data to the government. But it doesn’t want to, and refused until the government got a FISA court order.
The government says that they’re collecting data from 9 US internet companies, including Microsoft, Yahoo, Google, Facebook, PalTalk, AOL, Skype, YouTube and Apple.
Apple, Google, and Microsoft have all responded that they don’t give this sort of information to the government, or they don’t know what’s going on.
I suspect they’re both right, because of the technical procedure of FISA applications, but I’ll post about that later if you’re interested.
Consumer Protections: The government can collect all of this data, and keep it in storage. But they can’t look at any of these records unless they can prove that a specific phone number is connected to terrorism or spies. They have to jump through several steps to use the data:
The attorney general needs to ‘certify’ looking at specific phone records.
The NSA submits an application to a FISA court.
The FISA court approves the application. This court can ask for more information before they approve anything, and they can order the NSA to stop looking at the records at any time.
So, what have we learned? The government has a huge, huge amount of information about you, and they’re getting it from more than just Verizon. But legally, they’re not allowed to actually look at any of your phone records unless they can link your phone calls to terrorism or spies. Really, the government is using this as a way to hold on to as much data as possible in case they need it later.
TL;DR: Government is taking a lot of data from a lot of people, but they're not allowed to look at what they've taken unless your name comes up when fightin' terr'rists.
http://www.reddit.com/r/explainlikeimfive/comments/1fu3nk/eli5_the_nsa_data_mining_scandal/
http://theweek.com/article/index/245285/how-the-nsa-uses-your-telephone-records

--
Live free, or I f'ing kill you.

"Aha." :-)

---
pontscho / fresh!mindworkz

a Google csak a törvényekben rögzítettek megfelelően ad át felhasználói információt

ja, épp ez az; hogy titkos bíróságok és titkos törvények vannak, amik ezt lehetővé teszik...

Nem, a lényeg az, hogy arra is vannak törvények, hogy tagadniuk kell. Lásd: National Security Letters.
---
Régóta vágyok én, az androidok mezonkincsére már!

Szerintem pont így történt :
http://youtu.be/qqa7YhsroW8?t=1m40s
egészen 2:00 percig.

"Egy pillanat, elnök úr... ez így nem teljesen igaz" ;)

Larry Page is biztosan azért nem tud róla mi folyik a Google és a titkosszolgálatok között, hogy az interjúk alatt hitelesebben tagadhasson. :-)

Most már tud róla, rákeresett Googlen.

Hmmm...hát én nem tudom, de szerintem a kérdéses szervek hivatalosan is hozzáférnek mindenhez, minek ehhez a PRISM. Nekem valahogy olyan kreálmány jellegű ez az egész. Elnézve a kiszivárgott dokumentumokat, olyanok mintha az adott szervek csak word for windows workgroup terméket engedhetnének meg maguknak. Már ez is elég gyanús. Félreértés ne essék, nekem minden gyanús. Ezért gyanús ez a PRISM dolog is. :D

Ja még eszembe jutott még valami. Voltak ezek az UFO meghallgatások, ahol UFOmániás tábornokok nyilatkozgattak, hogy márpedig ufók ignenis vannak. Mindezt egy UFO konferencián. Vagy olyanok akik a "láttam az ufókat el is raboltak"-ban szenvednek. Megint félre ne értsetek. Tuti van idegen életforma, meg minden, dehogy pont az legyen a legnagyobb gondjuk, hogy az USA hivatalaiba épüljenek be. Ne má'. Én inkább úgy képtelem őket mint a galaxis útikalauz stopposoknak-ban vagy a MIB-ekben. Unatkozó nyugdíjas és űregyetemista turisták. :D

Mostanság hetente jönnek oltári nagy leleplezések. nektek ez nem gyanús??? :D

Uborkaszezon van.
Vagy terelni kell valamiről a figyelmet.
- - - - - - -
"Nagy kár, hogy az informatika abba a korba ért, hogy lehet nyugodtan pazarolni az erőforrásokat." Saxus

Larry fiam kár magyarázkodni, mindig a strómanok viszik el a balhét. Nem tudtad? ;)

En szoltam:
http://hup.hu/node/121780

De ami erdekesebb, azok az ugy kovetkezmenyek lesznek. Pl.:

Vajon hazaarulast kovet-e el az az illeto, aki a fentiek ismereteben cloud szolgaltatasokat vesz igenybe, vagy javasol? :]

The real story in the NSA scandal is the collapse of journalism

"A bombshell story published in the Washington Post this week alleged that the NSA had enlisted nine tech giants, including Microsoft, Google, Facebook, and Apple, in a massive program of online spying. Now the story is unraveling, and the Post has quietly changed key details. What went wrong?"

--
trey @ gépház

spindoctor kalap úr, pestisrac pókod hova tűnt? jelenése van a másik hazudozós topicban.

Tudod, én a győri srác vagyok. A pesti srác meg Pesten. Nagy nyomozó úr létedre nem tudod kinyomozni a - ráadásul az oldalon is publikus - elérhetőségét? :D

Ma szép idő van. Tedd meg, hogy ma lemosod a Maserati kemping biciklidet. Addig sem rontod itt a levegőt.

(PS: tudod, csak az unikális klikkek miatt!)

--
trey @ gépház

Tedd meg, hogy ma lemosod a kemping biciklidet.

^bevallom erre a kokemeny gyori utcai szlengre nem tudok mit lepni

Lemosni. A Maseratit.

--
trey @ gépház

Ne zavard ossze! Azt meg akkor irta mielott bevittek volna a skizofreniajaval. Vagy mielott megadta volna a jelszavat Gabunak.

--
The programmers of tomorrow are the wizards of the future. You know, you're going to look like you have magic powers compared to everybody else. -Gabe Newell

SAN FRANCISCO — When government officials came to Silicon Valley to demand easier ways for the world’s largest Internet companies to turn over user data as part of a secret surveillance program, the companies bristled. In the end, though, many cooperated at least a bit.

Twitter declined to make it easier for the government. But other companies were more compliant, according to people briefed on the negotiations. They opened discussions with national security officials about developing technical methods to more efficiently and securely share the personal data of foreign users in response to lawful government requests. And in some cases, they changed their computer systems to do so.

The negotiations shed a light on how Internet companies, increasingly at the center of people’s personal lives, interact with the spy agencies that look to their vast trove of information — e-mails, videos, online chats, photos and search queries — for intelligence. They illustrate how intricately the government and tech companies work together, and the depth of their behind-the-scenes transactions.

The companies that negotiated with the government include Google, which owns YouTube; Microsoft, which owns Hotmail and Skype; Yahoo; Facebook; AOL; Apple; and Paltalk, according to one of the people briefed on the discussions. The companies were legally required to share the data under the Foreign Intelligence Surveillance Act. People briefed on the discussions spoke on the condition of anonymity because they are prohibited by law from discussing the content of FISA requests or even acknowledging their existence.

In at least two cases, at Google and Facebook, one of the plans discussed was to build separate, secure portals, like a digital version of the secure physical rooms that have long existed for classified information, in some instances on company servers. Through these online rooms, the government would request data, companies would deposit it and the government would retrieve it, people briefed on the discussions said.

The negotiations have continued in recent months, as Martin E. Dempsey, chairman of the Joint Chiefs of Staff, traveled to Silicon Valley to meet with executives including those at Facebook, Microsoft, Google and Intel. Though the official purpose of those meetings was to discuss the future of the Internet, the conversations also touched on how the companies would collaborate with the government in its intelligence-gathering efforts, said a person who attended.

https://www.nytimes.com/2013/06/08/technology/tech-companies-bristling-concede-to-government-surveillance-efforts.html

“Now that the fact of bulk collection has been declassified, we believe that more information about the scale of the collection, and specifically whether it involves the records of ‘millions of Americans,’ should be declassified as well,” they said.

https://www.nytimes.com/2013/06/09/us/politics/officials-say-congress-was-fully-briefed-on-surveillance

"Statements from the U.S. government that the monitoring was not aimed at U.S. citizens but only against persons outside the United States do not reassure me at all."

http://www.reuters.com/article/2013/06/07/europe-surveillance-prism-idUSL5N0EJ31S20130607

Hm. És ebben mi az újdonság? Tudta eddig is mindenki, max papír nem volt róla.

Hír:

Az amerikai titkosszolgálatnak számítógépei vannak. ÉS HASZNÁLJA!!!!

--
trey @ gépház

Jó hát persze értem én, hogy valami kell a médiának. Jön az ubiszezon :)

a fizetest ado csodaceg termeszetesen kiemelt figyelmet erdemel, biza' le kell irni, hogy CAFOLTA. sot, a hirt ra kell kihegyezni ez legyen a kozeppont.

off: altalanos iskolai ~7. osztalyos megfelelo megyei verseny elott, a szokasos felkeszulesi probakon elokapott - par akkor meg erdekes (es ertelmezesi "vitara" erdemes) szo kozott mar hallottuk, de a "cafol" mar azon a szinten is nagyon nem azt jelentette mint a csodaceg kapcsan leirt es a hozzaszolasoknak altalad belemagyarazni probalt maszlag. ez tenyleg rohejes: 25 eve, 12+ eves kor akkori atlagszintje felett mar elvartak az ismeretet, itt meg ismetelni kell, sot egy "tuti" linkkel ala is kell tamasztani a hulyeseget.

off2: multkor oszeszamoltam, adott datummal 8 google erdekeltsegu felszopo cikk volt, 2-?3? ms fikazassal illetve egy atallasi cikkel (nyilvan ms szekcioban :) ), arra fokuszalva mirol alltak at mert az a lenyeg. de hat trey te olyan ember vagy, aki szerint a kolcsonkenyer visszajar. szurkolok neked a jovore nezve, de ha tenyleg visszajar akkor ezt benyeled :D

oszinten: te egy percig is elhiszed a hirben leirt "nem tudtunk rola" rizsat? csak erdekel, eskuszom nem tudommindig eldonteni mit gondolhatsu, illetve meg remenykedem.

--
Vége a dalnak, háború lesz...

ercsed ma'n meg hogy elment biciklizni.

(ennyivel is jobb hrogyinal.)

Tények:

"Fizetés" a Google-től = 0 Ft
"Fizetés" a Microsoft-tól > 0 Ft

Kovi:

"Uhh, ohh. Ki kell találnom valami új, frappáns összeesküvés-elméletet!"

Te, meg a magyar verseny? Na ne röhögtess. Olyan zavaros dolgokat, amiket te írsz, ritkán látni magyart bíró embertől.

--
trey @ gépház

> Olyan zavaros dolgokat, amiket te írsz, ritkán látni

en azert ismerek valakit aki barmikor siman uberel mindenkit e teren

Segítek, nyomozó úr. Az egy, a szerkesztőségbe beküldött olvasói levél. Név és cím a szerkesztőségben.

Az meg a világ vicce - ha igaz, amit a levélíró állít -, hogy a konkurencia moderátora idejár cinkelni, mikor napi 180 bant oszt a gumiszobában (vagy hol a pöcsben).

:DDDDD

Szóljál már a riadóláncon tomsinak, jelenése van, hogy tisztázza magát.

--
trey @ gépház

Az egy, a szerkesztőségbe beküldött olvasói levél.

Igy van.

Szóljál már a riadóláncon tomsinak, jelenése van, hogy tisztázza magát.

egyelore a te (+pestisrac+profession+fsf+hwsw+microsoft) orcad van fekaliaval boritva a pofatlan phishing oldalatok es a jarulekos hazudozasaitok ("ne adatvedelmi parazzatok ma'n") miatt, ugyhogy magadon rohogsz, igaz ez egy jo tulajdonsag.

nyomd csak a ban-t, lathatoan nem birod mar.

Látom, gurul már a gyógyszer :D Kemény dolgok a tények. Sajnos én nem tudok a kérdéseidre válaszolni. Korábban már elmondtam, hogy a hirdetés szekcióban levő dolgokban megjelenő tartalmak kimunkálásában nem veszek részt. A fent emlegetett szavazáshoz sincs semmi közöm, nem vettem részt az összeállításában, nem gyűjtök adatokat és az eredménye sem érdekel.

Keresd az illetékeseket. Nekem itt cimmoghatsz, de max. csak röhögök.

"nyomd csak a ban-t, lathatoan nem birod mar."

Oh, látom, hogy hetek óta erre játszol. Dehogy nyomom. Így csak egy szerencsétlen nicket kell skippelni, illetve az olvasóknak sem kell kilométeres trolllistát állítani a filterükben. Úgyis zsarolsz magadnak másikat, nemde? Akkor minek fussuk a felesleges köröket?

--
trey @ gépház

A fent emlegetett szavazáshoz sincs semmi közöm

"Logo and hup.hu content copyright © 2000-2013 by Gabor Micsko" - cimmogta cirmi. ^.^

JÁTÉK! Keresd a mellékelt képen az apró eltéréseket!

( hup | 2013. június 7., péntek - 7:58 )

vs.

( trey | 2013. június 8., szombat - 14:15 )

(Csak neked. Nem, nem a dátum.)

--
trey @ gépház

egesz nyugodtan idiotanak nezheted az olvasoid, mert az aktiv reszuk az is.

ubuntut predikalsz, de a ceged (Szintezis) windows-okat szallit a Nemzeti Trafikokba.

androidot predikalsz, de iPhone-t hasznalsz.

fikazod az oktatasi szferat hogy nem all at linuxra, de ekozben ismeretlen mennyisegu penzt kapsz a microsofttol.

linuxrol hablatyolsz, de a sajat iment letagadott oldaladat (hup.hu) is mas uzemelteti - freebsd-n.

egy iptables parancsot sem tudsz ertelmezni.

de persze csak a korulmenyek aldozata vagy, semmiert nem vallalsz felelosseget ami az egiszed alatt tortenik.

es most johet valami "frappans" tereles.

"ubuntut predikalsz,"

Sőt, azt is használok.

de a ceged (Szintezis) windows-okat szallit a Nemzeti Trafikokba."

A "céged" itt pontosításra szorul. Egyik, nem vezető beosztású, műszaki alkalmazottja vagyok egy > 100 fős multicégnek, ami európa tobb országában van jelen. Sajnos a céges dolokról nem nagyon nyilatkozhatok, de elárulom neked, hogy Linux-alapú pénztárgépeink vannak Európa több országában. Annyit tennék még hozzá, hogy én nem ezen a területen dolgozok, rálátásom nincs, döntési jogom pláne. Az, hogy Linux-alapú pénztárgépeink is vannak, ahhoz sincs semmi közöm.

"androidot predikalsz, de iPhone-t hasznalsz."

Prédikálok én iPhone-t is. Meg is kaptam már érte a magamét. Olvass a mirroraidban.

"fikazod az oktatasi szferat hogy nem all at linuxra, de ekozben ismeretlen mennyisegu penzt kapsz a microsofttol."

Személy szerint sosem kaptam a Microsoft-tól egyetlen fillért sem. Nem álltam velük sosem üzleti kapcsolatban. Bérlistájuk sem szereplek. Szerencsére lehet saját véleményem.

"linuxrol hablatyolsz, de a sajat iment letagadott oldaladat (hup.hu) is mas uzemelteti - freebsd-n."

Semmilyen oldalt sem tagadtam le. Annyit mondtam, hogy bizonyos kérdésekre nem tudok válaszolni. Keresd az illetékest. PestiSrac-ot kerested. Nem én vagyok PestiSrac _sem_.

"egy iptables parancsot sem tudsz ertelmezni."

A linkelt beszélgetéshez annyi közöm van, mint neked a Maserati-hoz. Természetesen, ettől függetlenül elismerem, hogy az iptables-hez _sem_ értek. Illetve nem is, inkább azt, hogy te ehhez is jobban értesz! Esetleg majd pendrive RAID-ben segítségért fordulhatok hozzád?

"de persze csak a korulmenyek aldozata vagy, semmiert nem vallalsz felelosseget ami az egiszed alatt tortenik."

Nem vagyok én áldozata semminek. További jó bohóckodást! Az unikális klikkek miatt kérlek folytasd! ;)

--
trey @ gépház

loop az elso bekezdesre

Elfogytál? Szégyen ide vagy oda, már én is kezdek szórakozni a vergődéseden, mazerátis srác :)
--
♙♘♗♖♕♔

Nem szép így mazerálni szerencsétlent.

– Bohóc, a kurva anyádat!

:)))))

--
„Spiró ótvar, Konrád átok, Nádastól meg mindjárt hányok!”

Ennél már csak az a változat jobb amikor az öszvért kérdezi a bohóc aka AntiJoke Chicken

-Anyukád szamár?
-Nem
-Apukád szamár?
-Igen
-K*rva anyád

Mi van? :D

Nekem nem kell tisztáznom itt semmit, lévén ÉN nem használok más nicket/nickeket - ellentétben pl. : VELETEK. ;)...

Segítek én is. A main napig nincs fogalmad mit posztolt a kedves álreged - vagy vki a "csapatból" aki szintén hozzáfér ezekhez a hup felhasználókhoz :P - , ezért is mosolyognak annyit rajtad.

TIL: Egyébként azóta lettem itt official troll, mióta összefoglaltam neked mi a baj - ma se vagy képes felfogni, pestisrác haveroddal együtt - azzal ha kiderül, hogy próbáljátok gusztustalan módon megvezetni az embereket.

Ps. Nagyon izgik az árvízes képek. Remélem közben belefért azért pár agyonhallgatott homokzsák lepakolása is, bár az nem olyan nehéz mint érdekes képeket feltölteni a flickr-re.


No rainbow, no sugar

"Nekem nem kell tisztáznom itt semmit, lévén ÉN nem használok más nicket/nickeket - ellentétben pl. : VELETEK. ;)..."

Azt kell tisztáznod, hogy valóban a konkurencia embere vagy-e.

"Egyébként azóta lettem itt official troll,"

Nem, te azóta vagy troll, amióta egyszer bálkirálynő módjára összepakoltál, töröltél mindent magad után, majd visszasomfordáltál és azóta egyetlen ontopik hozzászólásod nincs.

BTW: itt nem kellett semmit védekezni. Egy csepp vizet nem láttam a városban gáton kívül. Mondjuk gátat sem nagyon, mert a töltések itt legendásan jól megépítettek. De ahogy nézem, te még mehetsz zsákolni.

--
trey @ gépház

treynity, mivel sajat bevallasod alapjan mar a "hup" account altal idefirkantott "tartalmakhoz" sincs semmi beleszolasod, a "konkurencia" szot te egyszeru "nem vezeto pozicioban levo" kisiparoskent nem hasznalhatod. a hupon mindossze a regisztraciokat hagyod jova (foleg a sajat alneveidnek:).

jelentsd szepen pestisrac fonokodnek, hogy tolja ide a pofajat, ha meri.

Gábor,

nem bánom, hogy nem válaszoltam hamarabb - pedig istenbizony' majdnem lendületből mentem bele. holott egy színvonalat azért jó lenne tartani.

az, hogy röhögtetlek vagy sem, igazából leszarós, ~valakitől idézve mondhatom, hogy annyit talán nem is ér, hogy veled ezt megosszam. maradjunk annyiban, hogy mélyebb vitába felesleges bocsátkoznunk, mert tizenötször bizonyítottuk, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is elbeszélünk egymás mellett.

több oka is van ennek, te a hiányos fogalmazásomat kifogásolod, én viszont a becsületed. emiatt a tények ellenem jellegű előadásod is olyan gyenge, mint amilyennek látszik. a fogalmazási készségeket is érinthetjük, ha gondolod - tőlem tényleg mehet.

apropó, nem válaszoltál: te egy percig is elhiszed a hirben leirt "nem tudtunk rola" rizsat?

--
Vége a dalnak, háború lesz...

Tudod ez azért van, mert ezt az egész összeesküvést a Washington- Berlin - Tel-Aviv tengelyen találták ki, de támogatják az oroszok, mivel az egyik alapító orosz. Ha eddig ez nem tűnt volna fel. A szabadkőműves MS pedig azért hagyja, mert a páholyban együtt vannak a Google-val, és a háttérben shortolják magukat, miközben az ezen keresett pénzből Google részvényeket vesznek.
A hangokra meg nem tudok jó tanácsot adni, talán a legerősebb gyógyszerek elnyomják majd neked....

Nem hallottam róla. Lóf...t mama! Pedig a Prism egy Mozilla project volt, igaz inaktív meg minden, de lehet hogy átvette a titkosszolgálat...

--
A főnököm mindig megtartja amit ígér, ha pénzt ígér azt is!

Persze. Csernobilban sem történt semmi.

Mo-rol is krva sok infot gyujt az NSA
The color scheme ranges from green (least subjected to surveillance) through yellow and orange to red (most surveillance).
http://static.guim.co.uk/sys-images/Guardian/Pix/pictures/2013/6/8/1370715185657/boundless-heatmap-large-001.jpg

“Boundless Informant: the NSA's secret tool to track global surveillance data,” by The Guardian’s Glenn Greenwald and Ewen MacAskill: “The National Security Agency has developed a powerful tool for recording and analysing where its intelligence comes from … The Boundless Informant documents show the agency collecting almost 3 billion pieces of intelligence from US computer networks over a 30-day period ending in March 2013. … Boundless Informant data, contained in a top secret NSA ‘global heat map’ seen by the Guardian, shows that in March 2013 the agency collected 97bn pieces of intelligence from computer networks worldwide. … Iran was the country where the largest amount of intelligence was gathered, with more than 14bn … followed by 13.5bn from Pakistan. Jordan, one of America's closest Arab allies, came third with 12.7bn, Egypt fourth with 7.6bn and India fifth with 6.3bn.” Story and heat map: “The color scheme ranges from green (least subjected to surveillance) through yellow and orange to red (most surveillance)” http://bit.ly/13Pm0hp

--
Live free, or I f'ing kill you.