Arwinss: alapjaiban új, a Wine-t maximálisan felhasználó Win32 alrendszerre tett javaslatot a ReactOS vezető fejlesztője

Aleksey Bragin, a ReactOS projektvezetője a minap egy levelet küldött a ReactOS fejlesztői listájára, amelyben összefoglalta a ReactOS eddig elért eredményeit, majd egy új, Arwinss névre hallgató alprojektet jelentett be és közreműködésre buzdította a fejlesztőket.

Aleksey elmondta, hogy a ReactOS projekt körülbelül 11 éve létezik és folyamatosan nő, fejlődik. Állítása szerint óriási igény lenne egy nyílt forrású, Windows kompatibilis operációs rendszerre.
Miközben az idő telt, újabb Windows verziók jöttek, de a ReactOS használhatóság szempontjából nem tudott igazán jelentős értéket felmutatni, még a beta szintet sem érte el. Ennek ellenére kétségtelen, hogy vannak a projektnek eredményei: felbukkant az audio támogatás, a bootloader képes elindítani egy igazi Windows-t, néhány Windows-ra készült bináris driver betölthető és használható ReactOS-en, a hálózatkezelés napról napra fejlődik és a kernelen fejlesztésén is aktívan dolgoznak. Azonban ez a végfelhasználókat nem érdekli. Számukra az lenne a fontos, hogy a webböngészőben megjelenjenek a weboldalak, az azonnali üzenetküldő kliens csatlakozzon és használható legyen, az Office dokumentumokat meg lehessen nyitni és lehessen szerkeszteni, az e-mail kliens új üzeneteket tudjon fogadni.

Ezt a használhatósági szintet nem érték el, és Aleksey szerint ha a fejlesztés ebben az irányban folytatódik, attól tart, hogy a következő 10 évben sem fog növekedni a ReactOS felhasználása.

A ReactOS lelke a kompatibilitásért és a használhatóságért felelős Win32 alrendszer. Ez méretét tekintve óriási szörnyeteg, amelynek karbantartása több emberi erőforrást igényel, mint amennyi a ReactOS-nek jelenleg van. A jelenlegi fejlesztői létszámmal még az is nehezen megvalósítható és időigényes, hogy egyáltalán a Windows 2000 kompatibilitási szintet elérjék.

Éppen ezért Aleksey előállna valamivel, ami ezt a problémát megoldhatná. A projekt neve: Arwinss. Az Arwinss egy új Win32 alrendszer ReactOS/Windows-hoz, amely annyi Wine kódot használ fel, amennyi csak lehetséges.

Aleksey arra buzdítja a fejlesztőket, hogy csatlakozzanak Arwinss projektjéhez, amelyen már több mint 6 hónapja dolgozik. Hogy ne csak a levegőbe beszéljen elkészítette 2 hónap alatt az Arwinss működő verzióját, amely kinyerhető SVN tárolóból.

Az Arwinss-ről készített egy prezentációt, amely elérhető itt.

A bejelentés elolvasható itt.

Hozzászólások

Tegnap olvastam, elsőre tetszik, mert akkor "csak" a wine-t kell teljesen beleépíteniük, és fejleszthetnék csak a wine-t!:)

Bárhogy nézem, ez további 30+ embert jelent aki wine bugokat hajkurászik.
Már ezért megéri...

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

Ilyen elven wine-t kell futtatni Linux felett, es olyan projecteket nyomni melle, mint az ndiswrapper meg hasonlok, hogy nativ windows drivereket lehesen hasznalni Linux alatt, es akkor megsporolnak meg tobb munkat, igaz akkor nem is marad ReactOS, hanem csak wine, meg par driver compatibility layer fejlesztese Linux kernelhez win driverek felhasznalasara ;)

majdnem ezt csinálta az Apple a saját Mac rendszerével és igencsak sikeres lett. fogott egy csomó freebsd és egyéb oss kódot, összehozott belőle egy Darwin ost. csinált rá régi MacOs kompatibilitást és azt mondta itt van az új macintosh os, az OSX. valóban jobb lett, ismerős GUIval a Mac userek számára és kompatibilis. igaz nem egy teljesen önálló OS ág, mint Copland vagy a BeOS. na és?! használható az átlag usereknek is. imho ez lenne a ReactOSnél az elsődleges cél.
ha a ReactOS egy Windows kinézetű linux lenne, mint a Ylmf os kiegészítve user szinten észrevehetetlen rendszerGUI szintű wine integrációval, elindulhatna a tömeges terjedés útján. utána több potenciális fejlesztő is lenne a project körül és indíthatnának egy development ágat az eredeti célok megvalósítása érdekében, azaz folytatva az önálló OS fejlesztést.

Nem igazán értem, hogy miért választana valaki ReactOS-t a Windowsszal szemben, ha nem az ingyenessége miatt.
Amikor egy OEM Windows 40 eFt, akkor nem hiszem, hogy 5 eFT-nál többet adnának egy ReactOS-ért (feltéve ha tökéletes Windows kompatibilitást nyújtana).
A fejlesztő csapat egy esetben tudna fizetésért főállásban fejleszteni, mégpedig, ha a HW gyártók finanszíroznák az ingyenes Windows klónt. Én nem hiszek pillanatnyilag abban, hogy ezzel a következő 10 évben befutnak!
--
Hagyd már abba és kész!

mert pl. elfut egy olyan gepen is, ahol az uj windows meg sem nyikkan. Vagy mert valaki szereti a szabad szoftvert :). Vagy ha valaki nem tervez hosszu tavon windowst hasznalni, csak egyszeri alakalomra kell egy konkret program miatt. Vagy mert sokkal egyszerubb live-cd gyartani belole, ha valaki cd-rol szeretne windowsos programot futtatni. Vagy mert az arkulonbseg nemcsak 40e lesz, ha pl. szeretnel valamilyen programot tesztelni 20 parhuzamosan futo virtualis gepen.

az Opera részesedése ma is 1% körüli a böngészőpiacon. a legtöbb változata ingyenesen letölthető, csak egyes mobilváltozatú Operáért kérnek pénzt. mégis megélnek az Opera fizetett fejlesztői. ha a ReactOS működőképes windows klónná tud válni, biztos lehetsz benne, akkor is bőven lesz bevétele, ha csak 1e FTot fognak kérni darabonként érte. és azt is csak a hw gyártóktól volume támogatásért cserébe. közben lehet mellette free letölthető változat is. mégha perelne is a Ms, csak a kínai piac elég bevételt hozna a projektnek, ahol valószínűleg meg sem próbálkozna perrel a Ms.
hatalmas piac a windows desktopos licenceké. ennek egy kis szelete is bőven elég, főleg úgy hogy egyébként is fejlesztik a rendszer többi komponensét mások, amire nem kell költeni.
problémát inkább siker esetén a sok gyorsan megjelenő ReactOS klón disztrib jelentene. de az sem komoly gond. a distrowatch is tele van linux disztribekkel, a hw gyártók ettől még nagyon jól tudják melyek azok a kulcsdisztribek ahova érdemes pénzt tenni.

"feltéve ha tökéletes Windows kompatibilitást nyújtana"

Akkor megéri 39 eFt-ért is.
Egyébként ha lenne ebből valami, akkor a piaca hasonló lehetne a FreeDOS piacához. Azt is pénztárgépekben és hasonló dolgokban használják előszeretettel.

XP klónként a desktop piacról szerintem elkéstek. Máshol lehet keresnivalójuk (főleg, ha majd az MS már nem nyújt semmilyen támogatást az XP-re).

"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o

a pénztárgépek egész szép bevételt tudnak termelni. a 2000es évek elején is még sok pénz folyt be IBM PcDos licencek után, amiket pénztárgépeken használtak. azóta már átvette a helyét a FreeDOS.

imho XP klónként nem késtek volna le a desktop piacról még ma sem, csak hát ma még messze nincs kész a ReactOS. az SSDs notebookokra nem jó alternatíva a W7, túl sok helyet foglal. és a desktop userek között is vannak sokan akiknek elég az xp. ha csak egy kis részük átáll az xp kinézetű Reactosre, már az is sok. de mire elkészül egy használható Reactos megint más lesz a világ. informatikában mindig mozgó célpontra kell lőni, ami nem egyszerű.

kewl, ha lesz is belőle valami.
szerintem.

Olvastam, hogy komoly alkalmazásokat/játékokat azért nem fejlesztenek natívban Linuxra, mert az folyamatosan és állandóan változik. Nehéz lenne olyan programot írni, ami az összes Linux alatt fut.

Ezzel szemben egy csomó program fut WINE alatt problémamentesen.

Két eset lehetséges:
A) - a Linux nem változik annyira, hogy ne lehessen natív játékokat fejleszteni rá
B) - a WINE adja a stabil API-t és elfedi az alsóbb szinten a változásokat

Remélem A) az igaz és nem B).

Szerintem az, hogy pl. az Ubuntu-bol hathavonta lehet kiadni uj release-t, sajnos elegge cafolja A)-t. Raadasul nem bugfixekrol (service pack) van szo, hanem igencsak sok ujdonsagot es veluk egyutt sok uj bugot tartalmazo kiadasokrol.

M$ mar reg tonkrement volna, ha hathavonta uj verziot adna ki a win-bol, lasd pl. Vista "sikertortenet".

LTS verzio szerintem sokkal eletkepesebb (lehetne).

Mindig jó érzés hallani erről a fejlesztésről. El tudom képzelni, egy bizonyos használhatósági fok elérése után kritikus tömeget képes vonzani majd ez az os, mind a fejlesztőket, mind a tesztelőket tekintve.

Mennyi huho azert ami mar ott van a polcon... :#

Már nem azért, de a reactos eddig nem a wine kódjait használta fel ott, ahol csak lehetett? Mintha changelogban még olyanokat is olvastam volna, h. "bizonyos kódok" frissítése wine legújabb verziójából.

"a bootloader képes elindítani egy igazi Windows-t"

Hmm... Nem kötözködni akarok de ezt a lilo meg grub is tudja. Tehát ez nem eredmény.

Az szép, hogy a ReactOS képes elindítani a Windows kernel-t, már csak azt kellene megtudni, hogy pontosan minek is indítsam a Windows-t ReactOS-sel, ha saját boot loadere is van?

Lehet, hogy paranojás vagyok, de Fedora grub-bal eszembe sem jutna OpenSuSE kernelt elindítani, pedig elvileg működnie kellene.
Számomra a Windows indítása ReactOS-sel az extrém sportok kategóriához tartozik...

A WINE azért életképes projekt, mert egy interfészt biztosít a Linux kernel és a Windows programok között.
Az egész ReactOS-es ökörködés helyett a Wine-t kizárólag nyomni.

Ez a "ReactOS loadere indítja a Windows kernelt" téma azért sem túl érdekes, mert minek kellene ezt tudnia?
Hiszen a ReactOS-t pontosan a Windows helyett használ(na) az ember. Ha a ReactOS mellett továbbra is szüksége van a Windowsra, akkor mit is nyertünk a ReactOS-szel?
--
Hagyd már abba és kész!