Ebből többek közt kiderül, hogy a vállalat eddigi "slágertermékéből" a Neo FreeRunner-ből eddig nem kevesebb, mint 10 ezer darabot értékesítettek, a GTA03 kódnevű következő telefon várható megjelenési időpontja: majd; és várhatóan vagy fel lesz vértezve 3G/3.5G képességgel és kamerával vagy nem.
A szinte már az emészthetőség határait súroló információ-dömping után az eddig álmatlanul forgolódó rajongók megnyugtatásául Sean Moss-Pultz azt is elárulta: napi rendszerességgel (és "hagyományos" telefon minőségében!) használ Neo Freerunner-t, amin a cég által fejlesztett legújabb, OM 2008.12 szofver fut.
Teljes "interjú" itt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 2660 megtekintés
Hozzászólások
Van aki még foglalkozik vele?
Szerintem még a hardvere is simán alfa teszt állapotban volt, amikor már árulták.
Nagyon vártam, de olyan hibák jöttek ki, amik alapján sztem sűrű bocsánatkérések között vissza kellett volna mindenkinek adni a nem kevés pénzt, amit kifizetett érte.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Szerintem még a hardvere is simán alfa teszt állapotban volt, amikor már árulták."
Ez így van, viszont sosem állítottak mást. Ha tehát valaki kiadott érte pénzt, az tudhatta miért fizet.
Én terveztem vásárlást, de a mostani minőségben nem kell. Ha lesz már "kész", használható verzió, akkor meggondolom. De félő, hogy addigra az Android meggyőz...
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az android az software.
De, ha hasznalhato, nyilt, versenykepes hardware kerul a piacra az engem is erdekelne, lehet be kene szalni a tervezesbe..
Amit nem lehet megirni assemblyben, azt nem lehet megirni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az.
Úgy gondoltam, hogy ha az Android software meggyőz, akkor választok egyet abból a 10 Android telefonból ami addigra kapható lesz.
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem írok semmit, csak ezt:
http://wiki.openmoko.org/wiki/Android
I hate myself, because I'm not open-source.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha úgy döntök, hogy jó/elég nekem az Android, akkor szinte biztos, hogy nem Moko-t veszek...
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor vegyuk sorra a hardverhibakat:
- GPS bug, meg juliusban javitottak. Volt ra szoftveres
(kernel) es hardveres javitas.Hardveresen az SD kartya ket
laba koze kell egy smd kondit forrasztani
- gerjedes (buzz), es visszhang (echo). Erosen
szolgaltatofuggo (tehat nem mindegy hova kapcsolodsz), es
nehezen reprodukalhato volt. A ketto osszefugg, javitas mar elerheto, a v7-es verzio mar fixszel jon ki a gyarbol. Ezt
hivjak big-C rework-nek. A lenyeg,
hogy a mikrofon zajt vett fel, es a GSM chipbe tovabbadta.
Eleg nehez ilyen ellen vedekezni. Pl. az en Nokiamat
szetszedve a lenyegi resz mind femdobozba van csomagolva.
- visszahang: van ra egy nem-dokumentalt parancs a TI calypso
GSM chiphez, ami megszunteti. Egy kulsos jott ra, a parancsot
egy masik (nagyon hasonlito) chip doksijaban talalta, ami nem
NDA-s. Ezek az NDA-s doksik egyebkent is eleg nagy szivast
jelentenek, errol volt egy openmoko cegen beluli analizis
(hogy hany NDA-t irtak ala, es melyik mikor jar le).
- WSOD (white screen of death), ez kb. 20C alatt jott elo es ha
tovabb volt alvo allapotban, akkor gyakrabban.(pl. ejszaka)
Ez is hardverhiba, bar nem ok tehetnek rola. (valami analog
hiba lehet, es fugg a kepernyotol(LCM).
A megoldas teljesen szoftveres, a kepernyot mindig ugyanugy
inicializaljak, mintha most bootolna a telefon. Nincs semmi
hatrany igy (suspendben 0 wattot fogyaszt a kepernyo).
- tovabbi suspend/resume bugok, amik jo reszet mar javitottak
(kernel szinten). A suspend/resume bugokat baromi nehez
megtalalni, bovebben Linus blogjaban.
- glamo lassu, bar ezt tudtak. Ezzel nincs mit tenni, egyutt
kell/lehet vele elni. Glamo doksija szintan NDA-s, igy a
driver fejlesztes hozza(3D) kulon macera. Egyesek szerint (foleg Raster) nem hoz jelentosebb sebessegnovekedest, mert
nagyon sok korlatja van (texturameret, feltoltesi sebesseg,
hianyos opengl parancsok, etc). A glamo 2D-s resze kesz van.
Szerintem elhibazott volt a disztribuciofejlesztesi modelljuk:
- Ugy gondoltak hogy majd a qtextended jo lesz a telefonra, es mindenki orul majd (igy nem kell sajat platformot kifejleszteniuk). Ezt toldoztak-foldoztak, ahelyett, hoyg mar az elejetol fogva rafekudtek volna a sajat kifejlesztesere (amit most csinalnak).
Most nagyon jo iranyba haladnak:
1. Alkalmaznak nagyon hozzaerto kernelfejlesztot (Andy Green), aki koordinalja a tobbi fejlesztot
2. Fejlesztenek egy D-busos kozos nevezot(fso), amivel az osszes hardverszolgaltatas elerheto (akksi, gsm, gps, ido, etc)
3. Enlightenment az ablakkezelo, es a billentyuzet
4. sajat telefonos alkalmazasok (tarcsazas, sms, telefonkonyv): paroli, ami szinten efl-t hasznal.
5. Dobtak/dobjak a qtextended-et es a bugjainak a javitasat
Szerintem egy olyan 3 honapon belul ez az egesz rendszer osszeerik, kesz lesz a paroli, es atomstabil lesz. Nyugodtan lehet vele telefonalni.
Szerintem most erdemes igazan venni es nem a mult nyaron volt.
Ugyanakkor lehet erdemes a GTA03-at megvarni, amiben szinte biztos, hogy lesz kamera (a kernel git-jet figyelve).
Sajnos nagyon takargatjak a GTA03-at, annyi biztos, hogy mar augusztusban volt par prototipus (bar nem tudni, hogy ez csak az elektronikat takarja, vagy pl. a tokozatot is).
Most debuggoljak a GTA03 suspend/resume bugjait, szoval szerintem mostanra mar van teljesen kesz prototipus(bar ez csak tipp).
Az viszont szinte biztos, hogyha kesz is a prototipus, es rogton gyartasba adjak, akkor leghamarabb 6 honap mulva jon ki az elso darab. (multkor leirtak, hogy mi a gyartasba kerules fazisai, es tenyleg min. 6 honap).
Szoval en szerintem GTA03 kb. oktoberre varhato, de valoszinu hogy a karacsonyt lovik be (bar ne legyen igazam). Addigra a szoftver teljesen kinovi magat es gyerekbetegsegeit.
En most azon filozok, hogy vegyek-e most GTA02-t(Freerunner), mire megveszem marciusba mar mindennapi telefonkent is hasznalhato, vagy varjam meg a karacsonyt a GTA03-ert(amirol semmi pontosat nem tudni).
Egy szo mint szaz, kar temetni az openmokot, en sokkal derusebben latom a helyzetet mint szeptemberben.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is egyetértek veled. Szeptember/október környékén még én is temettem volna a projektet, most viszont én is látok fényt az alagút végén. Én azon szerencsések közé tartozom, akiknek van Freerunnerjük, és tapasztalatból mondom: tényleg sokat haladtak. Az első OM2008.2-es rendszer, amit használtam jóformán arra volt képes, hogy ki- és be lehetett kapcsolni a készüléket, a mostani 2008.12 már határozottan pofás darab, hogy mást ne mondjak a sebességben ég és föld a különbség. Szerintem is van jövője, egyébként Sean beszél arról, hogy nem akarnak egy tömegpiacot kiszolgálni, hanem egy jól behatárolható szegmenst vettek célba.
j@j-r61:~$ man me
No manual entry for me
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont ezért a bughalomért ennyi pénzt kérni pofátlanság. Én is ezért nem vettem, a feléért már meggondoltam volna. A 3G hiánya pedig igencsak fájó dolog.
(Meg mintha lett volna vmi olyan bug is, hogy a jack dugó foglalatába jobban becsúszott a dugó mint kellett volna és ezért csak az egyik füles szólt.)
Én még nem tettem le róla, de eléggé szkeptikus vagyok. Az meg bullshit ami az interjúban volt, hogy az openness kvázi behozhatatlan előny és az android nem ellenfél.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Viszont ezért a bughalomért ennyi pénzt kérni pofátlanság": az a helyzet, hogy ők is pénzből élnek. Ami engem meglepett, hogy viszont kijöttk nullszaldósra - ez azért szép eredmény (másrészt én 50-ért kaptam, debug boarddal együtt ;) )
"Meg mintha lett volna vmi olyan bug is, hogy a jack dugó foglalatába jobban becsúszott a dugó mint kellett volna és ezért csak az egyik füles szólt": csak akkor, ha nem hozzá adott fülest használod (mondjuk annak a minősége külön megérne egy threadet).
"Az meg bullshit ami az interjúban volt, hogy az openness kvázi behozhatatlan előny és az android nem ellenfél.": +1
--
j@j-r61:~$ man me
No manual entry for me
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Viszont ezért a bughalomért ennyi pénzt kérni pofátlanság.
> Én is ezért nem vettem, a feléért már meggondoltam volna.
> A 3G hiánya pedig igencsak fájó dolog.
Szerinted egy ilyen hardver kb. mennyibe kerul? Mennyiert kellene adniuk? Az iphone hardveresen szarabb mint ez, a kepernyoje kisebb, es megis dragabb kartyafuggetlenul.
(az mas kerdes, hogy melyik hogyan nez ki, de az nem befolyasolja az eloallitasi koltseget)
A 3G kb. 100 dollarral dobta volna meg a telefon arat, viszont ha mar ezt is sokallod ...
A penzt en is sokallom, de belatom hogy egy ilyen tudasu (hardver) ennyibe kerul.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Főleg mivel nem nagy volumenben gyártják így kedvezményt se kapnak (vagy ha kapnak akkor elenyészőt), ill. nem tudják olcsóbban adni mint az előállítási költség mivel nincs szolgáltatás amiből bejönne a pénz (lásd, iphone store vagymi a neve, meg asszem az apple a szolgáltatótól is kap részesedést az előfizetési díjból és forgalmi díjból)
---
/* No comment */
Ketchup elementál megidézése a sajt síkra
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hardwaresen szarabb? omfg :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
3G-t és kamerát leszámítva határozottan.
link
--
j@j-r61:~$ man me
No manual entry for me
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mégis működik...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebből nekem pont az ellenkezője jön le, leszámítva a kijelző felbontását...
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Úgy gondolom, hogy nem attól "open" egy ilyen eszköz, hogy összelapátolunk egy marék alkatrészt és eladjuk rohadt drágán a tesztelőknek.
> Szerinted egy ilyen hardver kb. mennyibe kerul? Mennyiert kellene adniuk?
Szerinted ezek engem hol érdekelnek? Ennyiért a működő, kitesztelt készüléket lehet adni, nem ezt a bughalmazt. A szoft lehet bugos, azt javítják. De itt elég komoly hw bugok is voltak, amit vagy workaroundolnak vagy megszokod. Ez meg nem túl fair még úgy sem, hogy ilyet nyilván az unatkozó kalandorok vesznek.
> A 3G kb. 100 dollarral dobta volna meg a telefon arat, viszont ha mar ezt is sokallod ...
Alfa teszt állapotú eszközért sokallom. 3G nélkül ma már semmi értelme szerintem mobil eszközt gyártani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"3G nélkül ma már semmi értelme szerintem mobil eszközt gyártani"
Az én mobiltelefonom nem tud 3G-t és tudok vele telefonálni meg SMS-t küldeni. Ha ez kihal, akkor sem fog kelleni a 3G. A környezetemben nem ismerek senkit, aki baromi drágán akarna a telefonjáról netezni. Te Japánban élsz? :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Japánban - azt hiszem - az idén leállítják a 2G szolgáltatásokat. Szerinted nálunk mikor valósul ez meg? Mert ennek ismeretében lehetne megmondani, hogy kell-e 3G egy telefonba vagy sem. Szerintem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> De itt elég komoly hw bugok is voltak, amit vagy workaroundolnak vagy megszokod.
Csak 2 gondolat:
1. Mas telefon bugjai:
- Anno vettem egy LG telefont, a 4. nap visszavittem, hogy 1-2 napot bir az aksija. (ennel hamarabb szerintem nem is tudtam volna kideriteni). Azt allitottak, hogy kutya baja, visszavittem meg 3* (mindig ugyanazt mondta ra a szakszerviz). Azota is hasznalom, de ha elfelejtem este feltenni a toltore, lehet masnap mar lemerul, 3 napot a legritkabb esetben bir ki. Ehhez a telefonhoz nem adott ki utolagos fixet a gyar;-\
- A szoftvere is bugos, 2* kell letenni a beszelgetes vegen, mert az elso a kepernyo pihentetot allitja le. (ha meg nem kapcsolt be a kepernyopihenteto, akkor csak 1*)
- 3gp video kb. 10 perc utan elkezd akadozni es szaggatni, a lejatszo maga is egy vicc. Beletekeresnel olyan 3-5perc(!) utan veszi eszre, hogy megnyomtad a lejatszas gombot, es mar nem kell tekernie;-P
- kb. 2 ora mp3 lejatszast tud, utana lemerult. (az a java-like lejatszo meg tenyleg vicc. Tenyleg)
Tehat hardware fix nem elerheto, szoftveres fix ugyszinten nem.
2. A legtobb hardware bug kellokeppen lett javitva (te is meg tudod csinalni otthon;), vagy keresel smd forrasztasban jartas emberket). Egyedul a buzz egy sima RC szuro, mert a masik lehetoseg, hogy ujratervezik a NYAKot.
Szoval ahhoz, hogy teljes erteku telefonod legyen (minden ismert hardware-es hiba javitva legyen), NEM kell visszakuldeni a gyarba, hanem te magad is elvegez(tet)heted.
En ezt igy nem erzem atvagasnak.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az iphone hardveresen szarabb
vs.
- GPS bug, meg juliusban javitottak. Volt ra szoftveres
(kernel) es hardveres javitas.Hardveresen az SD kartya ket
laba koze kell egy smd kondit forrasztani
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az iPhone-ban nincs volt GPS :) Csak a 3G-ben.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha mar szorszalhasogatunk, akkor ja. Viszont van benne egesz meglepoen jol mukodo GSM alapu bemeres. :) Raadasul mar nem is kaphato ujonnan.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hat nem tudom, ahogy en lattam az iPhone GPS is max. bohockodni jo egy rendes GPS devicehoz kepest. OpenMoko-ban jobb GPS chip van?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem. Egyebkent minden A-GPS vicc kategoria, es minden telefonba az kerul. Annyi a kulonbseg a G1/OpenMoko/iPhone3G kozott, h ez utobbiban mukodik SIM kartya nelkul is a GPS modul. Bar OpenMokos viccben nem vagyok teljesen biztos, az most nincs kozelben.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mondanám, hogy vicc kategória. Egyszerűen ez a max amit ki lehet hozni:
http://arstechnica.com/articles/paedia/assisted-gps.ars
"...handing C++ to the average programmer seems roughly comparable to handing a loaded .45 to a chimpanzee."
-- Ted Ts'o
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gyakorlati tapasztalatok es a SiRFstar III chipset ismereteben szerintem az...
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Autóba szar(ra se való), gyalogos tájékozódáshoz - tapasztalatból mondom - nem rossz. GPS-t nem hordok magammal minden nap, de telefont azért csak. Szóval tényleg vannak korlátai.
--
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem úgy értette, hogy az alkatrészek külön-külön specifikáció szintjén versenyképesek az iphone alkatrészekkel. Tehát az áruk is valószínűleg hasonló. Az más kérdés hogy összerakni szarul sikerült. De attól még az előállítás költsége nem lesz alacsonyabb hogy szarul van megtervezve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A konkluzion ez mit sem valtoztat.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"- Ugy gondoltak hogy majd a qtextended jo lesz a telefonra, es mindenki orul majd (igy nem kell sajat platformot kifejleszteniuk). Ezt toldoztak-foldoztak, ahelyett, hoyg mar az elejetol fogva rafekudtek volna a sajat kifejlesztesere (amit most csinalnak)."
Én úgy emlékszem, először gtk-ban írták a szoftvert, majd azt dobták, jött a qt-s sw, és ezek szerint most megint újat fejlesztenek?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>és várhatóan vagy fel lesz vértezve 3G/3.5G képességgel és kamerával vagy nem.
A GSM chipet lehet tudni: Cinterion M75i
Tehat 3G nem, viszont EDGE igen.
A 3G egyebkent egy pokol licensz-ugyileg, itt egy bovebb szamitas ra.
Olyan 100$/modem kornyekere jonne ki egy olyan kis cegnek mint az openmoko.
Jol ki van ez talalva.
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt szerencsém az elmúlt napokban EDGE-t "használni".
Hát valami szánalom szar volt. A HUP-ot sem bírtam betölteni vele (Dunakanyar környéke, T-s szolgáltató), végül feladtam.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Adjunk nekik egy kis idot. Az Apple-nek hany honapjaba telt, mire kijott a 3G-vel?
Az biztos, hogy a 3G a nagyok jateka, ahol a sokmillio darab mellett a licenszdij is mersekeltebb (de nem elhanyagolhato!). A kicsiket szivatjak meg.
Hatha valtozik valami...
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Adjunk nekik egy kis idot. Az Apple-nek hany honapjaba telt, mire kijott a 3G-vel?
Vagy eppenseggel arra nem gondol senki, h valoszinuleg a 2G sima tanulmany keszulek volt, amivel felmertek a parasztok reagalasat es a nekiveselkedo krekkerek kepessegeit. Es jol csinaltak, nem veletlen tartott addig ameddig a 3G feltorese.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tanulmanykeszulek vagy sem, nullarol nem lehet olimpiat nyerni, elotte edzeni is kell.
Ugyanezt latjuk az openmokonal. Kijottek egy olyan telefonnal amibe rengeteg dolgot pakoltak, a hibakat meg most is javitgatjak. Innen mar csak kis lepesekben kell nekik fejlodni, most egy kamera, es kapacitiv erintokepernyo. A rosszul bevalt dolgokat (glamo, GSM) lecserelik, a processzorbol nagyobbat tesznek bele.
Es kesz az ujabb telefon.
Az iphone3G gyartasi koltsege 218$, es ebbol 38$ a 3G chip. Nagyjabol ugyanennyibe kerult az eredeti iphone is.
(azota estek a memoriaarak, dehat a 3G-t valamibol finanszirozni kell).
---
Saying a programming language is good because it works on all platforms is like saying anal sex is good because it works on all genders....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Konkretan nem az openmokohoz szoltam hozza, hanem ahhoz az egy mondathoz, igy - nekem - nem kell bizonygatni semmit. De hogy relevans legyek, eddig semelyik openmokos keszulek semelyik verzioja semmilyen szoftverrel nem volt kepes (a sajat kezemben sem) hozni meg a minimumot sem. Amig ez nem valtozik, addig az egesz egy vicc project marad, hiaba a 10k-s peldanyszam.
Arrol nem beszelve, ha ennyire bugos szar volt az eddigi szeria, h gyakorlatilag mindent cserelni kell(ett) benne, akkor minek adtak ki belole termeket, ami masra nem volt jo mint presztizsvesztesegre.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nezd, eleg sok opensource projekt igy indult, es lam mi lett belole. Nyilvan semminek a fejlesztese nem megy marol holnapra, kell tudni, hogy mi a jo es mi a nem jo a koncepcioban, de ez csak a tesztek soran derul ki. Kiderult, most a OM csapat visszavonult, hekkelt, es eloalltak egy jobb koncepcioval.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azzal semmi gond sincs, h valahonnan el kell indulni. De ok termeket gyartanak, nem szivesseget tesznek. Penzert. Eddig fost adtak ki. Ugyanezert a hozzaallasert n+1 masik gyarto mar egy utolso szemetlada lenne, oket pedig mindenki mentegeti. Erdekes ez. :)
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet, hogy azert, mert mindenhol deklaraltalk, hogy ezek fejlesztoi hw-ek es nem a nagykozonseg szamara keszultek. Szerintem fejlesztokent dolgoztal mar Te is olyan hw-en, ami ugy volt osszedrotozva, hogy csoda volt az, hogy egyaltalan mukodik.
Nem kell ebbol ekkora ugyet csinalni. Mondjuk en is egy iPhone-on potyogom ezt es nem Freerunneren. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
na ez nem mindig volt am igy.... mikor kijott a legelso kiadas az volt az amit azt mondtak hogy ez aztan csak hard core developereknek van de a kovetkezo az mar a vegfelhasznaloknak lesz... kestek vele masfel evet, es mikor megjelent akkor hirtelen meg is valtoztattak hogy hat ez bizony meg mindig csak developereknek van am...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert 10k+ darabszam mar nem igazan a development board kategoria.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most mit csinaljak, ha ilyen nepszeru ez a nyilt mobil hardver. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viszont nem is akkora szam, hogy eles termeknek mondjuk.
--
()=() Ki oda vagyik,
('Y') hol szall a galamb
C . C elszalasztja a
()_() kincset itt [url=http://hron.hanzo.h, u]alant[/url].
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a celkozonseget nezzuk - mert ilyen eszkozt a nerdeket leszamitva mas nem vesz - velemenyem szerint mar az.
---
pontscho / fresh!mindworkz
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ugyan en nem vagyok t-user, de nemhiszem h annyival szarabb lenne a szolgaltatasuk. edge-t, meg tobb mint 1 eve napi szinten hasznalok.
(hamar dunakanyar, nyaron konkretan Tahi kornyeken hasznaltam.)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vagy valakik nekiállnak gyártani kínában zsákszámra és mindenki a hátára kenheti a licenszeit
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni