Szerintem már mindenki unja - szorítóból negyedik menetAz első 3 itt: 1 2 3
A mai nap történesei:
Felhívtam reggel a céget, hogy igencsak kellene az élesítő lemez és immáron nem 2 hanem 3 kliensre amit élesíteni kell, de 6 felhasználós környezetben. Kb 5-10 perces telcsizés után kiderül az elkerülhetetlen, hogy bizony ezt a lemezt még most sem fogják elküldeni email, mert egyéb trükköket is tartalmaz és egyébként is posta, posta, posta. Na jó elsőbbségi. Kicsit morcos lettem, mert szerintem hullára nincs semmi olyasmi amit nem lehetne ezen a lemezen lemásolni, de ők tudják. Megpróbáltam felhívni a figyelmüket, hogy ez az ügy immáron 1 hete húzódik, de valahogy ez sem hatotta meg őket. A főnök természetesen nagyon morcos volt. Főleg mikor mondtam neki, hogy a cég arra hivatkozik, hogy amikor tegnap pesten volt akkor bizony nem mondta, hogy hány gépet akar élesíteni. Ezért főleg kibukott, mivel ő igenis határozottan emlékszik, hogy említette (én elhiszem neki), sőt még azt is mondta, hogy ott a titkárságon elő is vették a cég anyagát és abból olvasták fel, hogy ez egy 6 felhasználós rendszer. Mindenesetre azért megpróbáltam még egyszer a lelkükre beszélni telefonon, de persze megint kioktatott, hogy ezt csakis postán küldheti el, mert "olyan trükkök vannak" amiket nem szeretne elmondani.
Majdnem megmondtam neki, hogy hova dugja a trükkjeit. Ezzel a céggel a cég 12 éve áll kapcsolatban. Egerben szinte elsőként itt vezették be a rendszert és a főnöknek nem kevés szerepe volt, hogy más cégnél is ez a rendszer fusson. Persze mind ez nem számít a kedves vevő le van sz@rva :(((
Ami nagyon felbosszant:
1. Ilyen formában reagálni egy ügyre ami tulajdonképpen nem is ügy. Példának okáért ha egy winchester megy tönkre a gépben és ezt ki kell cserélni akkor megint csak aktíválni kell a rendszert és megint végig kell járni ezt a hercehurcát.
2. Az adatok védelme vagy nem védelme. Erre két jó példám is van pedig egyik céget sem szeretem:
- Axelero felhív, hogy az előző rendszergazda a postmaster jelszót elfelejtette átadni és most itt állok a gép előtt és bambán bámulom a bejelentkező ablakot nem tudván a jelszót. Az ügyfélszolgálat munkatársa a cég adatai (telszám, adószám egyéb azonosítók megadása) után 1 perc múlva már diktálta is az új jelszót és a rendszerben már 10 perc múlva élesítve is volt.
- Microsoft ügyfélszolgálat. Megomlott párszor a win xp home oem, meg menetközben pár hardver eszköz is járt a gépben szervízes dolgaimból kifolyólag és a rendszer újraaktíválást kért. Üfsz-t felhívtam elrebegtem a bajom és bediktáltam az aktíválókódot amit kiírt és a kolléga szinte azonnal megadta az új érvényesítő kódot. Előtte azért elcsevegtem vele, hogy a telefonos élesítés amikor telcsiről lehet simán bepötyögni a cuccost még nem igazán megy akkor elnézést kért, hogy a rendszer még nem tökéletes. Ekkor semmi igazolást nem kértek róla, hogy ki vagyok mi vagyok, pedig tudjuk, hogy az ms küzd a kalózpéldányok ellen (ez nem az :)).
3. A mai elektronikus világban amikor már szinte mindent számítógépen keresztül intézünk nem hiszem el, hogy az egyetlen járható út a posta és a floppy lemez. A mostani gépemben is csak azért van, mert volt egy hely és gondoltam betömöm, de ha kapok fekete 3,5" kártyaolvasót (7in1) akkor rögtön helyet cserélnek:)
Sokat gondolkoztam, hogy ideírjam-e a cég nevét elrettentésül, de úgy döntöttem, hogy mégsem teszem meg. Több okból is. Nem szeretnék a későbbiekben ez miatt kellemetlenséget a cégnek, főleg magamnak és 1-2 alkalmazott hozzáállása miatt nem akarom minősíteni a céget, de ezen változtatniuk kell. Egyébként kap a vezetőjük egy szép emailt a főnökömtől és ő egyéb szankciókat is kilátásba helyezett arra az esetre ha a cég nem fogja vissza magát és nem kérnek elnézést tőle. Egyébként nem kispályásokról van szó egyik esetben sem és nem hiszem, hogy ez az affér bármelyik fél érdekét szolgálta volna.
Vannak egyéb elképzeléseim is, de azokat inkább nem írom le, talán majd később okulásul :)