tombenko blogja

Életem apró örömei V + egyéb

Múlt héten volt nálunk látogatóban feleségem unokahúga, meg az öcsikéje. Előbbi 7 éves (lesz novemberben). Elmentünk a somoskői várba is, de sajnos nem tudtunk bemenni (tnx to TiGáz). Nem baj, körbesétáltuk, megnéztük a Petőfi-kunyhót, bazaltömlést, aztán lesétáltunk. Hazafelé Gréti megszólalt:
- Jó azoknak, akik itt laknak a vár alatt, nekik olcsóbb a belépés, mert olyan sokszor mehetnek, hogy törzsvásárlókká válnak.
Meg kellett állnunk, úgy rám jött a röhögés.

--

Mit mond az egyeneslány vágyakozva az egyenesfiúnak a hegyi túra előtt?
A hegyvidéken te mess el engem!

Na végre.

Megkaptam a harmadik diplomámat is. Éppen ideje volt. :) Az átadó nem volt túl eseménydús. Rektor úr viszonylag folyamatosan beszélt (bár nem tudom, mitől volt olyan szétfolyó a szövege), alig volt műsor (szerencsére). A legmeglepőbb esemény az volt, amikor a Líceum udvarán forgószél támadt, és ledöntötte a fél díszletet. A sor szélét alig fél méterrel hibázta el. :) És kész, vége. A néhány lemaradótól eltekintve elfogytak Egerben a fizikatanárok.

Az outlook exportja

Anyukáméknál próbálom elérni a teljes átállást windowsról Linuxra. Mivel nem játszanak, már csak egy akadály van: a levelezés. Thunderbird ok, már képesek használni, egy gond van: a régi leveleket is meg akarják tartani. Azok viszont még az outlook express nevű izében vannak. No, akkor a levelesládát (vagy inkább termet. :) az egyik csoportban 404 olvasatlan levél van! :)) exportáljuk valamilyen formátumba, amit majd a Thunderbirddel importálni tudok. És itt jön a cuki dolog: Az outlook express képes exportálni a levelezést microsoft outlook és outlook express formátumba! És van pofája hozzátenni, hogy a kényelmem érdekében! :E
Egyelőre úgy döntöttem, feltúrom a Golgit. Nem, a Guglit. :) Akinek van valami ötlete, az azért ne tartsa vissza magát.

Életem apró örömei IV + Cuncika

Megyek zuhanyozni. Gondoltam, legyen megfelelő hangulata a feleségemnek, ezért a fürdőszobában kirakott rengeteg tubus közül gondosan válogattam. Ami igazán megtetszett, egy tejes-mézes izé. Mondom magamban, ettől olyan hangulata lesz Zitának, hogy na! :) Az illata is finom volt, meg is éheztem tőle. Na, kinyomtam egy kicsit, kezdem magam szappanozni. Nézem, nem habzik. Nyomok még egy kicsit, mert előtte fát vágtam, biztos megizzadtam. Akkor sem habzik. Itt kezdtem gyanút fogni. Megnéztem a tubust, és találtam rajta egy fekete fejet, meg a feliratot: Svarzkoff. Basszus, ez sampon! Nem baj, legalább sehol nem leszek korpás. :) Viszont elhatároztam, hogy hajat is mosok. Nyomok egy kicsit ki, rákenem a hajamra, de nem habzik. Nem gond úgyis szarrá izzadtam magam. lemosom, nyomok még egy adagot. Még mindig nem habzik. Ennyire azért nem lehetek megizzadva! Megnézem a tubust, és akkor kezdtem röhögni: Végig hajbalzsammal dolgoztam. Tanulság: Mielőtt kezelésbe vennéd, olvasd el a használati utasítást. (Viszont Zitának annyira tetszett az illatom, hogy ...)

Életem apró örömei I-III

I
Iskolanapokon a szervező osztály karaoke-versenyt is akart. Kértek is hozzá projektort, csak számítógépről feledkeztek meg. Engem megkértek, hogy dobjam össze nekik. Ugyan ilyet még nem csináltam, de ahhoz képest kiválóan sikerült. Fél egykor kaptam meg a projektort, egyre kellett puccba vágnom. Gép sehol. Levittem a sajátomat, arra rákötöttünk. GYerekek kérdezik: XP? Mondom nem, UHU. Az milyen windows? Mondom Linux. Első reakció: Akkor nem fog lefagyni. Csináltam nekik saját usert, arról minden mehetett. Felület XFCE. Jól boldogultak vele, kb két perc alatt beleszoktak. Megjegyezném, eddig Linuxról maximum olvastak. Fel is mentem a kezem alá rendelt szerencsétlenekhez, segítettem, rendezkedtem. Egyszercsak, úgy négy óra magasságában rémült ordítozás: Tessék jönni, gond van! Nem adja ki a DVD-t! Hihi, vadul nyomkodták a kiadógombot... Elmondtam gond okát, megoldását, le volt tudva. Tanulság: megrögzött winbuzi is tudja használni a Linuxot, ha akarja. (JA, amúgy másodikak lettek a gyerekek.)

Phöj

Feleségem nemrég átkapcsolt a jurovizelős válogatásra. Hát ennyi... Inkább nem mondom. De örülnék, ha engem nem ilyenek képviselnének. Komolyan mondom, a rosszullét kerülget tőlük, elkapcsolni meg az asszony nem hagy, mondván, hogy megint a géphez ragadtam. :(