Naponta egyre több embertől hallottam az Interneten, az iRC -n, hogy olyan rendeletet kívánnak hozni az illetékesek, amelynek értelmében csak valamely Linux disztribútor cég által kiképzett szakemberrel, az általa kibocsátott hivatalos igazolással lehet ezután cégszerűen Linux -ot telepíteni. Tehát, mielőtt megkövezne valaki: nem arról van szó, hogy otthon a saját gépünkre nem telepíthetünk Linux -ot, hanem arról, hogy ha ezt valaki cégszerűen akarja elkövetni, akkor mi van. Mivel nekem ez a munkám, Linux/Unix operációs rendszereket telepítek (többnyire), megpróbáltam utánnajárni a dolognak.
Mivel tudtommal Magyarországon csak a SuSE -nak van hivatalos képviselete (javítson ki, aki jobban tudja) megkerestem Őket. Az állami beszerzéseknél, szakmai körökben MKGI -s tendereknél valóban szükség van egy bizonyos papír meglétének. Az úgynevezett Product Partner -ek nagy eséllyel pályázhatnak ezeken a tendereken. Aki szeretne ilyen Product Partner lenni annak a sikeres vizsgát kell tennie. Nekem sikerült egy ilyen vizsgát tenni, az igazoló papír így néz ki. Hivatalosnak mondható forrásból tudom, hogy aki rendelkezik ilyen papírral, az attól még nem vállalja magára azt, hogy csak kizárólag SuSE termékeket fog forgalmazni, telepíteni. És azt sem láttam bizonyítottnak, hogy ezentúl csak hivatalos papírral telepíthetünk Linux -ot. Kivéve ott, ahol ezt kikötik. Lehet, hogy ezekből egyre több lesz, ezt nem tudom megmondani. Mindenesetre egyelőre nem kell papír. Aki frissebb híreket tud, az világosítson fel, legyenszíves.