Hardver

Már 1 millió darab "100 dolláros" notebook-ot rendeltek a gyártótól

Címkék

A Quanta Computer (a talán legnagyobb notebook barebone gyártó) megerősítette, hogy már 1 millió darab "100 dolláros" notebook-ra kapott megrendelést. A "100 dolláros" notebook - amelyet a fejlődő országok gyermekeinek szánnak - előállítása jelenleg kb. 130 dollárba kerül, de a gyártás felfutásával valószínűleg tartható lesz az előre eltervezett 100 dolláros előállítási költség. A Quanta szerint ebben az évben kb. 5-10 millió darab gépet szállíthat le, hiszen hét nemzet (Argentína, Brazília, Líbia, Nigéria, Ruanda, Thaiföld és Uruguay) kötelezte el magát a program mellett. Bővebben itt.

Bemutatták az első kereskedelmi kvantumszámítógépet (?)

Címkék

A D-Wave korábbi ígéretéhez híven bemutatta a világ első kereskedelmi kvantumszámítógépét(?). Az eseményről elolvasható a cég meglehetősen általános bejelentése itt. A bejelentésnél részletesebb, és érdekesebb beszámoló a demóról itt. Seth Lloyd - kvantumszámítógép kutató a Massachusetts Institute of Technology-tól - annyi mondott a demó után, hogy "sok még itt a ha és a talán", de hozzátette, hogy "tudományos szemszögből nagyon érdekes amit csinálnak".

A jövő hónapban jöhet az első működő, kereskedelmi kvantumszámítógép

Címkék

"A kvantumszámítógép ott kezdődik, ahol Moore törvénye véget ér - nagyjából 2020 környékén érjük el az atomok szintjét"

"A mai és a kvantumszámítógép között a leglényegesebb különbség az, hogy a molekulák, atomok világában egy-egy részecske nemcsak a megszokott 1 vagy 0 állapotot veheti fel, hanem harmadik eset is lehetséges, amikor mindkét állapotot egyszerre foglalja el (szuperpozíció). Más szóval a hagyományos információs alapegységgel, az elektromos töltés formájában rögzített bittel ellentétben a kvantum bitet, az ún. qubitet az elektronok spinje határozza meg: az elemi részecskék pedig nem csak 0 vagy 1 pozícióban lehetnek, hanem akár mindkettőben egyszerre. A kvantumfizika világában egyébként ez természetes. Ebből következik, hogy a qubájt sem csak egyetlen szám lehet 0 és 255 között, hanem egyszerre mindegyik. Így a kvantumbitekkel, illetve kvantumbájtokkal sokkal több információ tárolható, és sokkal több művelet hajtható végre, mint a hagyományos kétarcú bitekkel."

PA Semi - új 64 bites PowerPC chipek

Címkék

Az Apple Intelre váltásának idején demózta először a PA Semi nevű kis processzortervező cég (amely azonban az iparág jó néhány jeles és ismert személyiségét is alkalmazza) a megjegyezhetetlen PA6T-1682M nevű, teljesen új tervezésű 64 bites, többmagos PowerPC processzorát. Annak idején szárnyra kaptak, bizonyos - állítólag belső Apple körökből származó - híresztelések is, miszerint a processzort igazából az Apple megbízásából fejlesztették, de az Intel gyorsabb volt, megkörnyékezte Steve Jobs-t, így annyi más partnerrel együtt a PA Semi is lapátra került Cupertino-ban.

Debian ARM Linux-ot futtató SOHO szerver

Címkék

A tajvani beágyazott alaplap és rendszerintegrátor Embedian egy alacsony fogyasztású, passzív hűtésű SOHO-nak (Small Office/Home Office) pozícionált Linux szerverrel állt elő. A dobozka elsősorban file-, print-, mail-, és web kiszolgálásra termett. Az ASR-7110 fantázianevű cucc 400 MHz-es ARM9 processzor köré épül, és teljes Debian GNU/Linux-alapú szerverszoftver megoldással érkezik.

Kompakt, passzív hűtéses x86 gép 1GHz-es processzorral, 2 Gbit porttal

Címkék

Az Evalue Technology egy apró Via-alapú beágyazott gépet szállít kettő, PCIe buszon lógó gigabites porttal, passzív hűtéssel, 1GHz-es "V4" Eden processzorral. A masszív rendszer a gyártó szerint az autó és jármű iparban, robotikában, vékony kliensek közt, interaktív táblák, digital irányítás, játék, POS terminálok világában találhat helyet magának.

Epia PX

Címkék

Könnyen a legújabb kisméretű alaplap kedvenc lehet a Via háza tájáról származó Epia PX lap, amely 99 x 71 milliméteres méretben érkezik majd. A Pico-ITX méretű média-orinetált deszka 1 GHz-es C7 processzorral jön, és gazdagon el lesz látva audio / video kimenetekkel, noha ezek nagy része tűs kivetelű lesz az alaplapon. A Via a lapot a CES show-n mutatta be nem sokkal ezelőtt. A hírek szerint rajta akár Windows XP-t vagy Vista-t is futtathat a tulajdonosa.

Nokia N800 Internet Tablet áttekintés

Címkék

Eugenia Loli-Queru, az OSNews korábbi főszerkesztője szemügyre vette a Nokia nemrég piacra dobott, Linux-ot futtató N800-as Internet eszközét. A hölgynek tetszett, hogy két SD slot van rajta, így (a beszámolók szerint) akár 8 vagy 16 GB-ig bővíthető az eszköz. Tetszett neki, hogy a korábbi N770-hez képest javítottak a RAM méreten és a CPU sebességen, az Always-ON reagálóképessége, a kristálytiszta hangminőség, a WiFi kiemelkedő érzékenysége, a jobb minőségű kijelző, a hozzá adott állvány, a jó akku idő és a helyes kis szoftverek.

Tanenbaum víziója a "nagymama-biztos" operációs rendszerről

Címkék

Andrew S. Tanenbaum az ausztrál Linux konfon vezette elő új mértékegységét, a "Lifetime Failures"-t, amely azt számolná, hogy egy szoftver, pontosabban egy operációs rendszer mennyiszer omlik össze a felhasználó élete alatt. Ha egy felhasználó vásárol egy szórakoztató elektronikai berendezést, akkor azt várja tőle, hogy ha bekapcsolja, akkor az megbízhatóan működjön. Miért ne várhatnánk ezt el egy számítógéptől is? A TV-n sincs reset gomb.