Leírtam, miért van értelme kapcsolgatni. Értőolvasni luxus.

Egyetértünk, valóban ennek a felszámolásával kell kezdeni. Viszont, azzal meg folytatni, hogy napközben se menjenek feleslegesen a monitorok. Mondjuk meeting közben.

A kényelem illúzió. Az a szintű kényelem meg, hogy "jajistenem, újra kell indítanom a használt programokat" szélsőségesen idealista, nevetséges illúzió. Azonkívül meg, nagy dolog mindenkinek adni egy kapcsolós hosszabbítót és megmondani mindenkinek, hogy mostantól kapcsolgassa le az eszközeit, meg hogy aki utolsóként hagyja el az irodát, az kapcsolgassa le a hosszabbítókat, kivéve ha kint van az asztalon egy FYI, hogy "ne kapcsold ki". Ugyanezt pedig megbeszélni a takarítókkal is, ha van napi takarítás. Tényleg, kurva nagy dolog és rengeteg erőforrás egyszerű, józan megoldásokat eszközölni.

Ezzel még mindig az a baj, hogy boldogságkártyákat akarsz osztani olyan egyszerű, triviális (!) szokásokért, amiknek magától értetődőeknek kéne lenniük egy, a fenntarthatóságra odafigyelő társadalomban, és még csak nem is járnak tényleges erőfeszítéssel, maximum illuzionálissal. Az is elég nagy baj, hogy "jó kapitalista módjára" egyik szokással akarod a másikat kiváltani, merthogy az jobban óvja a környezetet.

De hát, végül is ...

• nem kell köszönnöm az utcán az ismerősöknek, mert mellette sok előadást tartok tömegeknek, és ott úgyis sokkal több embernek köszönök. Inkább arra kérem a jutalompontjaim.
• nem kell a WC-be szarnom, jó lesz az közterületre is, ha mellette megtehetem, hogy szennyvíztisztítót üzemeltetek, hiszen az nagyságrendileg sokkal több szartól megtisztítja a várost, mint amit én termelek.
• nyugodtan leölhetek évente 10 embert bármilyen okból kifolyólag, ha mellette másik 10000 ember életét mentem meg, mert mondjuk van egy kórházam, vagy egy mentőszolgálatom.
• vagyis hát, dióhéjban, nyugodtan elkövethetek sok kis szar dolgot, mert kiváltom egy nagy jó dologgal, miközben a sok kis szar dolgot el nem követni nem lenne nagy erőfeszítés, és nincs is ok-okozati kapcsolatban a nagy jó dolog elkövetésével.

Ez szélsőségesen idealista, vadkapitalista, és nem fenntartható gyakorlatokat, hanem meglévő problémák szőnyeg alá söprését eredményezi, és csak a legégetőbb, legnagyobb nagyságrendű pazarlásokat mutatja ki érezhetően.

A jutalom-pontokkal való dobálózás pedig azt sejteti, hogy a háttérben te állatokat akarsz idomítani, akik nem érzik át a dolgok jelentőségét, mintsem gondolkodó embereket rávezetni arra, hogy ahogy élnek, az pazarló. Egy gondolkodó ember saját maga is képes a szokásait oly módon átalakítani, hogy az fenntartható legyen. Mindezt, jutalom-pontok nélkül. A villany vagy a monitor lekapcsolása ugyanolyan velejárója az életnek, mint a felkapcsolása, csak a mindent azonnal akaró, se-eleje-se-vége, végletekig elkényelmesedő, mindig szigorúan a legkisebb ellenállás felé tendáló, egységsugarú bikatársadalomból valahol hiányzik mindennek a vége.

Mindenki utál rendet rakni, takarítani, mosogatni. Ez simán elmegy egy modern kori, generációs viselkedészavar-betegségnek is. Aztán persze érzelmi keretekkel együtt öröklődik tovább a járulékos dolgok szeretete vagy utálata. Pedig, ha zabálni szeretsz, szeress mosogatni is!

Alapvetően az a különbség köztünk, és a gondolatmeneteink között, hogy te összemosol egymással ok-okozati kapcsolatban távolról sem álló dolgokat, és egy mérőszámmal (legyen az CO2-kibocsátás, vagy ökölógiai lábnyom) igyekszel mindent egy kalap alatt mérni. Ez viszont pont olyan hibás, mintha egy társadalom jólétét csak és kizárólag GDP-ben mérnéd, ami ugye akkor is emelkedik, ha mindenki nekiáll dohányozni, vagy alkoholizálni. Emellett, kiveszed a józanságot az egész képletből, boldogan pazarolsz és még meg is indokolod magadnak, hogy te aztán kurva jól cselekszel, mert nem engedsz annyi CO2-t a levegőbe, mint Jóska Pista, aki autóval jár, de mondjuk kikapcsolja a monitorát. Csakhogy, a kettőnek egymáshoz nincs köze. Az autóval járás és a monitor lekapcsolása között nincs ok-okozati összefüggés. Nem beszélve arról, hogy autó helyett gyalog elmenni valahova nagyságrendekkel nagyobb erőfeszítés, mint a székről fölkelve kikapcsolni a monitort. Sőt, a monitor kikapcsolása a székről való fölkelésnél is kisebb erőfeszítés.

Én azon a véleményen vagyok, hogy egyáltalán nem kellenek ide jutalom pontok. Elég, ha a főnök megmondja, hogy mindenki kikapcsolja a monitorját, ha föláll az asztaltól, mert így van rendjén. Nem vállon veregetésért, vagy csokiért cserébe, hanem azért, mert ez van. Ahogy az is magától értetődő, hogy nem tartjuk nyitva az ablakot, mikor megy a klíma, vagy nem rakunk forró tehát a hűtőbe, vagy nem hagyjuk nyitva a csapot, pedig amúgy biztos kényelmesebb lenne, ha nem kéne mindig megnyitni, csak folyna a víz.

Azért baromság, amit írsz, mert ezt az energiát hupuék ugyanúgy elpazarolták volna, ha nem szólok hozzá. Csak nem az én hozzászólásaimra.

Írd annak, aki nem kapcsolja le a monitorát. Én megteszem, helyettem gondolkodó, seggemet kinyalni szándékozó bloatware nélkül is.