Könyvblog 1st : Daniel Dennett: Darwin veszélyes ideája

Ha nincs senkinek ellenére, elhatároztam, hogy a hupos blogot, néha könyvblogéknt is igénybe venném, hogy megoszthassam másokkal, a könyvekben olvasott gyöngyszemeket (ígérem lesz az informatikai berkeibe tartozó is a "sorozatban").
Az első választásom, Daniel Dennett - Darwin veszélyes ideája c. könyvre esett...

Hadd játsszak nyílt kártyákkal. Ha díjat kellene adnom a legjobb egyedi gondolatért, amely valaha bárkinek is eszébe jutott, Darwinnak adnám Newton, Einstein és mindenki más előtt. A természetes kiválasztás révén előre haladó evolúció gondolata egyetlen ecsetvonással egyesíti az élet, az értelem és a cél birodalmát a tér és az idő, az ok és az okozat birodalmával, valamint a mechanizmusok és a fizikai törvények birodalmával. De nemcsak nagyszerű tudományos eszme ez. Több annál, egy veszélyes eszme. Darwin nagyszerű gondolata iránti csodálatom szinte határtalan, de én is dédelgetek számos olyan ideát és ideált, amelyekhez kérdőjelet illeszt, és én is meg akarom védeni ezeket. Például, meg akarom védeni a tábortűz melletti dalt, és azt, ami szép és igaz benne, kis unokám és barátai számára, és az ő gyerekeiknek, ha felnőnek. Úgy tűnik, sok más, nagyszerű eszme is van, melyet Darwin gondolata veszélyeztet, és ezek is védelemre szorulhatnak. Az egyetlen jó módszer, amellyel ez megtehető — vagyis az egyetlen olyan módszer, amelynek hosszú távon esélye van —, átvágni magunkat a füstfüggönyön, és magát az eszmét olyan érzéketlenül és olyan szenvedélymentesen szemügyre venni, ahogyan csak lehetséges.

Ez alkalommal nem fogunk megelégedni azzal a szemlélettel, hogy "nyugi, nyugi, a végén úgyis minden rendben lesz". A mi vizsgálódásunkhoz bizonyos mértékig jó idegek szükségesek. Egyes magánérzések is megsérülhetnek. Az evolúcióról író szerzők rendszerint messziről elkerülik az összecsapást a tudomány és a vallás között. Ahogy Alexander Pope mondta, ahol az angyalok félnek járni, oda tódulnak a bolondok. Akar engem követni? Akarja valóban tudni, hogy mi az, ami túléli a konfrontációt? Mi van például akkor, ha az derül ki, hogy az az édes látomás — vagy egy még annál is jobb — sértetlenül, megerősödve és elmélyülve kerül ki a találkozásból? Nem volna-e szégyen elszalasztani az alkalmat egy erősebb, megújított hitvallás kialakítására, ahelyett a törékeny, betegeskedő hit helyett, amelyről esetleg tévesen úgy gondolta, hogy nem kellene bolygatni?

A szent mítoszoknak nem lehet jövőjük. Hogy miért nem? A kíváncsiságunk miatt. Azért, mert (ahogy a dal is emlékeztet rá), tudni akarjuk, hogy miért. Lehet, hogy kinőttünk már a dal által nyújtott válaszból, de sohasem fogjuk kinőni magát a kérdést. Bármit tartsunk is értékesnek, nem tudjuk majd megvédeni a kíváncsiságunktól, mert mi már csak olyan lények vagyunk, hogy az általunk értékesnek tartott dolgok egyike nem más, mint az igazság. Az igazság iránti szeretetünk biztosan központi szerepet játszik, ha életünk értelmét keressük. Akárhogy is, az a gondolat, hogy az élet értelmét csak saját magunk becsapása árán őrizhetjük meg, pesszimistább, nihilistább annál, amit én a magam részéről meg tudnék emészteni. Ha ez lenne a legjobb, amit tehetnénk, akkor arra a következtetésre jutnék, hogy végül is minden tökmindegy.