Szemfáradtság?

Sziasztok!

Borzasztó dolog történt velem amit azért itt osztok meg, mert bizosan van már aki tapsztalta a fennti tünetet. Azthiszem ennek nevezik. Már lassan 3 hete kezdődött. Először 2 napig csak viszketett a szemem, majd ez elmúlt de azóta is pár óra gépezés után már 3-4 mnél messzebbre csak homályosan látok és egyre rosszabb. Most pl 11:25 van és már most is homályosan látok messzebbre. Ráadásul néha még fáj is már a szemem.
Azért is érdekes számomra, mert 2.5 éve amikor ezt az egésze elkezdtem komolyan venni előtte fél évig játszottam csak gépen. De volt, hogy éjjel 4-ig is és akkor sem volt soha semmi gond a szememmel. A barátnőm vett most egy szemcseppet, ez tényleg segített valamit mostmár ritkábban fáj a szemem, de homályosan látok akkor is.
M$-en meg olyan világos a képernyő, hogy az is zavarja a szemem egy idő után akkor átmegyek puttyba, és programozok kicsit (most tanulok) ami egyből jobb a szememnek. Most otthon is SUSE-n a háttérképet is nagyon sötétre állítottam és így tök jó :).
Lényeg a lényeg, hogy ez annak a tünetei, hogy szemüveget kellene vegyek? Esetleg szemorvoshoz kellene menni? De pont azért írok ide, mert
1. nincs pénzem 20-30-40 ezer Ft-os szemüvegre
2. nincs időm orvoshoz járni ha nem 100%, hogy kell menni.

Tapasztalatok? Vélemények ezzel kapcsolatban valakinek?
Artelac-al cseppentek a szemembe, de ezt sem szeretem, mert minden 3. megy bele csak a szemembe és az is olyan kellemetlen :)

(Ez a hup.hu is olyan világos, áááággrrrr) :)

óóó, mostmár jóóó, levettem a fényerőt a monitorról.
ja LCD-t nézek 15" 1024x768 felbontásban.

Hozzászólások

Mindenképpen menj el szemorvoshoz. Erre ne sajnáld az időt.

3000 FT körül van egy szemorvos magánredelésen. Kérj időpontot, nem kell várnod.
Gondolom egy komoly szmebetegséget is akár megelőzhetsz. Ugye TE sem gondoltad komolyan hogy mindenki ideírja hoy éppen neki milyen szemcseppet, kenőcsöt, gyógyszert írt fel az orvos és te meg kipróbálod az összeset. Ne légy már gyerek :))
Szemüvegre ha nincs pénzed, akkor ne a designet nézd hanem az árát. Válassz olcsót. Jobb mint látássérültnek lenni vagy csökkent látásúnak.

Mi a fenének mennél háziorvoshoz?
Maximum hívd fel telefonon és kérdezz rá hogy jól döntesz e ha rögtön szemészetre mész.
De ha ragaszkodsz a háziorvoshzo akkor is kérjél telefonon időpontot tőle, állampolgári jogod.. :)
Ajánlom a magánrendelsét hisz ott nem darab darab vagy hanem bőven jut rád idő, meghallgatják a problémádat stb...

Nem artana egy allergia vizsgalat sem. szerintem.

Legjobb tudomásom szerint a szemnek jobb a fehér alapon fekete írás, mint fordítva.
A monitorod felső kávája legyen szemmagasságban, hogy lefele nézz a monitorra. Ha túl magasan van a monitor - felfele kell nézz rá -, akkor kevesebbet pislogsz és ez szárítja a szemet.
Nem árt óránként tíz percet pihenni, sétálni egy keveset, de a lényeg hogy mást nézz. A szemnek fárasztó órákon át egy pontra meredni.
Ha túl sötétre állítod a monitorod, az - szerintem - csak azt eredményezi hogy tovább erölteted a szemed. Inkább legyen világos, az LCD nem vibrál, nem sugároz. :-)

Ave, Saabi.

"Hmm, óránként 10 perc az azért sok :("

Azért, hogy a látásod megmaradjon? Arra azért kíváncsi volnék, hogy leszel ilyen élmunkás, ha majd nem látsz.
Amúgy az óránkénti tíz percet tudtommal törvény írja elő, ahogy azt is, hogy a munkahelyeden naponta csak hat órát szabad monitor elött töltened.

Nekem az egyik szemem -6, a másik -6.5 dioptriás, így van némi elképzelésem arról, milyen amikor az ember elveszti a látását. Ha leveszem a szemüvegem, nem látok tíz centinél távolabb élesen. Ezt szeretnéd?

Ave, Saabi.

Voltam rendszergazda jó pár évig, egy ideje meg támogatok segítségre szoruló rendszergazdákat. Nem ismeretlen ez a világ.
De észre kellene venni, hogy nem a főnök kérése a világ, vannak a főnök kérésénél fontosabb dolgok is. Mint például az egészségünk, a szemünk világa meg ilyenek. Meg mondjuk a törvények is elöbbre valók, mint a főnök kérése.

Ave, Saabi.

Persze, nem mondom, hogy nincs igazad, de ha van egy feladat és nem oldom meg minél hamarabb akkor senkit nem érdekel, hogy mit mondok 1-2 ilyen eset után akár redbull-t is ihatok

Én szoktam segítségre szoruló rendszergazda lenni. Hogy műveled ezt a támogatást?

menj szemorvoshoz, amugy ha jól tudom kondizni is szoktál, amivel meg is erőltedheted.
Lehet egy kötöhártyagyuszi ami a szaruhártyádat bántotta meg.
Bármi lehet nem akarlak riogatni.

Amugy 1 napot sztk-ra is kibirsz, csinálnak esetleg egy szemfenékvizskálatot, pupillatágítással (szemcseppel)

Vedd komolyan!!!!!!

Most nem tudom, hogy megrémüljek (Lehet egy kötöhártyagyuszi ami a szaruhártyádat bántotta meg) vagy elborzadjak (csinálnak esetleg egy szemfenékvizskálatot, pupillatágítással).

De belátom a makacsság nem vezet jóra sosem, el kell mennem. De ilyenkor meg mindig attól félek, hogy amikor odaérek pont nem lesz baja a szememnek, mert ha nem gépezek többnyire jó, talan picit rosszabb mint régen volt.

Jártam így általános suliban fájl napokig a hasam. Elmentem orvoshoz, de akkor pont nem fájt de a "biztonság kedvéért" beutalt kórházba, na puff. 3 napig nem kaptam enni, mert vakbél gyanús voltam :)
Ezt ezért mondtam el, mert a múlthéten elindultam, igaz háziorvoshoz csak, de félúton meggondoltam magam, (bemesélve magamnak, hogy már úgyis megyógyult).

Ezzel azonnal orvoshoz kellene menni.
--
Gentoo motto: It's worth spending eight hours trying to make something load 20ns faster.

Sziasztok!

Legeloszor is elnezest kerek a topicnyitotol, hogy beleirok a topikjaba, de nekem is hasonlo gondom van. Szerencsere nincsenek ilyen durva tunetek, hogy viszket, eg a szemem, csak nagy ritkan, azonban eszrevettem, hogy:
- ido utan elkezdek homalyosan latni, es fokuszalnom kell, hogy rendesen lassam a dolgokat
- ha siman varok pl. buszra es nezem az utat, az autok allnak rajta, olyan mintha a 2 auto kozott none a tavolsag, ez van fakkal is, azok meg nem hinnem, hogy elmozdultak :).
- reggelente szokott kb. heti 1x szokott lennie, hogy nagyon eg a szemem, mint mikor az ember nem alszik eleget, es szaraznak erzi, de alszom ugyanugy 7-8 orat.
- neha elkezd rangani a szemem alja - hmmmm lehet h nem vagyok normalis :(.

Tudom, hogy nem vagytok szemeszek :), de azert orulnek, ha valaki mondana valamit, aki talalkozott mar hasonlo tunetekkel, bar szerintem csak magamnak kepzelem be a dolgokat, mert normalisan latok egyebkent.

Es jobbulast a kedves topicnyitonak! No meg menj el szemorvoshoz, mert az mar tenyleg durvabbnak tunik, mint az en tuneteim.

A szemrángás ismerős, nekem egyes HUP trollok olvasása után szokott előjönni. :-D
Amúgy valószínüleg fáradtság. Neked is csak azt tudom javasolni, amit korábban már leírtam, pihenés, pihenés, pihenés. Óránként tíz perc nem sok, dohányosok ennél több időt töltenek el füstöléssel. Napközben ebédszünet, elötte, utána csajok stírölése. Bármi, ami a szemnek felüdülés a folyamatos, merev, egy pontra koncentrálás után.

Ave, Saabi.

Az hogy jön össze, hogy nem koncentrálsz egy pontra, mikor stírölsz? Nekem külön győzködnöm kell magam ilyenkor, ne figyeljek egy-egy jól sikerült pontot. :)

Mellesleg monitor után én sem látok távolra. Megszokom a monitor távolságát és szemem nem fókuszál messzire.

"Bármi, ami a szemnek felüdülés a folyamatos, merev, egy pontra koncentrálás után."

Így van, ehhez tudom javasolni a workrave nevű progit, ami nem csak az RSI ellen véd, hanem a szem megerőltetése ellen is, hoszabb-rövidebb szünetek kikényszerítésével és egészségvédő gyakorlatok "végeztetésével".

Megint másik dolog, hogy amikor számítógépes adatrögzítőként dolgoztam, azzal kezdte a főnök, hogy egy munkaóra=50 perc munka + 10 perc pihenés, mert valami törvény így írja elő. Persze nem nagyon tartottuk be, de az előírás az előírás - fületrágó főnök leszerelésére jó :)

És egy kis bulvárhorror: mi történik, ha valaki túlzásba viszi a munkáját, alig alszik, ám rengeteget bámul monitort és folyton rohan? Megeshet, hogy arra ébred, hogy idézem: "OMFG, I'm fucking BLIND".

üdv!

nem olvastam végig a topciot mert épp nincs időm de nézz utána a szemtornának szerintem nagyon hasznos nekem bevált ha nem találsz semmit írj nekem: tsaba@programmer.net és küldök egy e-book-ot (ha már úgyis a szemed fej a monitoron olvass =))

Első körben próbáld meg őt. Érdemes a honlapon is körbenézni. Írjál emialt Neki a problémádat leírva.
http://www.hazipatika.com/doctors/hp?id=153365
Tapasztalatom szerint a házipatika orvosgárdájda aznap vagy másnap válaszol. Természetesen ingyen, hisz a honlap fizeti őket.
Ha gondolod jelezz vissza, hogy mit sikerült elérned.

Szia!

Én is 1 kerületi vagyok.

Neked ez kell
http://www.budavari-euszolg.hu/rendelok.html
ezen belül ez

- Szemészet
---rendelési idõben
optikus áll a betegek rendelkezésére
Dr. Dóczy Zsuzsanna
Dr. Tátrai Katalin 124. mellék H - P 8 - 20
H-SZ-de. K-CS-du. P-vált.
H-SZ-du. K-CS-de. P-vált.

Csörögd fel őket.

Aztán nem akarok több kifogást ,-)

üdv