Családi IT infrastruktúra optimalizálása

Ifjú korom óta IT geek vagyok, így az eltelt évek (évtizedek) alatt nyilván én lettem a családi helpdeszk. De mivel nem ez a munkám, sőt lassan már a hobbim se, túl a negyvenen ezt egyre inkább tehernek érzem (tudom, kapuzárási pánik): ahány telefon/számítógép, annyiféle oprendszer, szoftver, hardver (hello BYOD).

Mivel van "életem" (munkám, feleségem, gyerekeim), ezért a fennmaradó szabadidőmnek a lehető legkisebb részét szeretném pl. anyukám telefonjának debuggolásával, apósom vírusírtójának beállításával, router baszkurálással és hasonlókkal tölteni. Ugyanakkor nem szeretném cserben hagyni sem őket. A kérdés tehát, hogy hogyan tudnám ezt a családi "infrastruktúrát" egyszerűsíteni, illetve az "üzemeltetést" minimalizálni.

Gondolom a legegyszerűbb egy közös platform lenne: mindenki kap egyforma telefont/tabletet/laptopot. Persze itt mindjárt egy csomó kérdés felmerül: iphone vagy android? Windows vagy Linux? Melyik disztró? Vagy a nagyszülők kapnak egy-egy tabletet laptop helyett? Esetleg vékonyklienssé alakítom a jelenlegi eszközöket? Hogyan migrálom a meglevő adatokat?

Aztán talán kellene valami közös felhős tárhely is, ahova mindenki kényelmesen szinkronizálhatja/megoszthatja a fényképeit, stb. Itt megint a kérdés: google, apple, owncloud vagy valami más? Vagy kell ilyen egyáltalán?

Esetleg egy családi/flotta előfizetés is érdekes lehet, bár ahhoz lehet hogy kevesen vagyunk.

És persze nem elhanyagolható az anyagi része sem: min. 4 laptop és ugyanannyi telefon még használt (de használható) esetben is sokszázezres tétel; a csoportos felhő-előfizetés vagy saját szerver szintén pénzbe kerül. És akkor még a gyerekekről szó sem volt: hamarosan nekik is kell majd telefon, tablet, laptop...

Ja, és mindez nyilván nem egy, hanem három helyen, több száz km-re egymástól.

Ti hogyan oldjátok/oldanátok ezt meg? Vagy csak túlgondolom a helyzetet? Netán egy hisztis picsa lettem? 

Hozzászólások

Ja, szerintem is tulreagalod az egeszet...engedd el :)

engedd el. Nálunk is ez volt, hogy én voltam a családi IT-s, szülők, nagyszülők, nagybácsi, nagynéni, unokatesó, meg ki tudja még ki főleg feleségem részéről. Dettó ugyanez a szitu.

Aztán mikor meguntam a dolgot, mondtam, az asszonynak, hogy a f@sz kivan már ezzel, elég, hogy heti 5-6 napban napi 8-10-12 órában IT-zom. Oké, hogy ez valahol a hobbim is, de annak viszonylag kicsi az élevezeti értéke, hogy a nagynéni agyonvírusozott elektronikai hulladék PC-jébe már századszor leheljek életet... Én szerverekkel dolgozom, a helpdeskhez már nem értek, rég volt, mikor helpdeskeztem. Úgyhogy asszony fogta és leépítette ilyen téren a családot, az ominózus nagynéni meg kapott egy ubuntu-t, szigorúan flash nélkül, így nem mentek a flash-es játékai, amivel minden szart összeszedett. Mondta, hogy tegyem neki vissza a windowst. Én meg mondtam, hogy bocs, nem értek a Windows-hoz, ezért kapott linuxot. Aztán ezzel ő is végleg lekopott. a család meg megtanulta, hogy attól, hogy ezzel keresem a pénzt, ez nem jelenti azt, hogy 7/24-ben én vagyok a családi IT-s. Volt egy-két sértődés  a folyamat során, de nekem bőven megérte a nyugalmam. Nem egy konfliktusmentes út, de megéri!

detto.

Mindenki keresett magának egy szimpatikus házhoz járó rendszergazdát, és onnantól kezdve, hogy fizetni is kellett érte, a "probléma" is kevesebb volt.

(Nagy ritkán a "nagyonsürgős, és az XY most nem ér rá" esetben azért még játszik néha egy kis  SOS  teamviewer support. - de ez max 1-2 eset / év)

Erre az esetre szoktam azt a pischológiai taktikát bevetni, hogy "Hát jó, de tényleg nem értek hozzá. Ha esetleg mellényúlok, és oda lesznek a fényképek, videók, fontos doksik, azokról ugye van mentés, hogy vissza tudjuk hozni?" Az esetek 99,999%-ban ezen kérdés elhangzása után már nem is annyira fontos, hogy megnézzem azt a Windows-os gépet. ;)

Szerkesztve: 2020. 08. 11., k – 13:29

"Windows vagy Linux? Melyik disztró?"  = A második kérdés az elsőt meg is válaszolta! :) Erre pedig az aktuális Ubuntu LTS vagy Linux Mint a válaszom. Ezekkel lesz a legkevesebb "supportos" dolgod. 

"Aztán talán kellene valami közös felhős tárhely is" = Google One. Ide 5 főt be lehet tenni magad mellé. A tárhely pedig elérhető áron kapható. https://one.google.com/about
És ez a válaszom a "iphone vagy android?" kérdésre is. Google tárhelyhez Android! :)  A Xiaomi telefonok 60-70-80 ezer Ft környékén már nagyon jók. 4GB RAM és 64GB háttértár legyen a minimum.
A Google tárhely megoldja az Office problémáitokat is.
 

Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox

Neveld ki az utánpótlást! Nekem az unokaöcsém már 16 évesen átvette ezt a szerepet a csládban (anno én is akkortályt kezdtem - akkor még élveztem, így 40 felett nekem is csak nyűg)

"Probléma esetén nyomják meg a piros gombot és nyugodjanak békében!"

Szintén zenész, unokaöcsém most 13 és akármi gond felmerül odarángatom magam mellé hogy tanuljon, gépszereléskor mutogatom neki hogy mi micsoda és mire való, telepítéseket ő csinálja, én csak mondom mit kell, szerencsére van rá affinitása és ragad is a tudás.

Közös platform nehézkes kérdés, nálunk a hülyebiztos megoldás drága, de apple, droiddal akárhányszor próbálkoztam csak a baj volt (lassuló telefon, appal bemászó malware, kilépkedő appok, frissítés után használhatatlan appok), annyiban költségcsökkentve hogy a gépek hackintoshok, de mindegyiken van time machine szóval bármi elkurjantódik 10 perc visszaállni az utolsó működő állapotra veszteség nélkül, szintén betanítva unokaöcsinek, játékra konzol. Illetve fallbacknek ott a teamviewer. 

Közös tárhely nálunk egy nálam futó rpi és resilio-sync, fényképeknek pedig korlátlan gugli photos. Zenére spoty prémium, filmeknek/családi videóknak szintén nálam futó plex kitéve okostévékre/böngészőre szerte a családban.

Akkor marad a Teamviewer :) 

Amúgy ha van egy jól belőtt rendszered (legyen az ablakos, almás vagy pingvines (Mint-el nagyon jó tapasztalataim vannak hozzánemértők körében)) akkor nagy bajt nem tudnak csinálni, az admin jogot mindenképp el kell venni tőlük. Hálózati eszközökben ha budget irányba mész akkor TP-Linket tudom ajánlani, Tether nevezetű applikációval fel tudsz venni routereket és távolról alap dolgokat csinálni.

Telefonból talán ha nem akarsz almázni (gyerek kezébe mi is csak levedlett modellt adunk) akkor olyan droidot néznék amihez van folyamatos frissítés, esetleg lineageOS támogatott.

Mentéseket is ki tudod szervezni magadhoz nasra vagy rpi-re, közös tárhely is mehet ide ha bírja a neted, akár egy nextcloud is működőképes lehet amit utána arra a felhőre tolsz fel amit jónak látsz. Telefonos flottában sajnos nem tudok segíteni, nekem céges van, családba meg kb senki nem telefonál, max valamilyen appon keresztül.

Vékonykliens szerintem zsákutca, túl sok meló, erősen függ a hálózattól, sok lesz a panasz hogy "akad a 4k jútúb".

Amúgy szerintem cseppett túlaggódod, annyira nem kell hajszolni az egységes rendszert, simán elfér bármiből egy jól beállított, inkább a usereket kell majd megnevelni, az lesz sok idő és energia.

Szerintem is engedd el. :) Vagy válaszd a legegyszerűbb, legfájdalommentesebb megoldást.

Nekem szerencsém van: édesanyám elvan egy Ubuntuval. Web, email, Skype és fotónézegetés az igénye.
Telefon terén pedig egy kézreálló klasszikus telefonnal. Ezt hetente elég tölteni és atomstabil. Egyenlegét internetbankon keresztül szoktam feltölteni.
Amikor meglátogatom, akkor mindent átnézek és közte nem szokott cserbenhagyni az egyszerű technika.

Amint falhoz vagod az elso nem sajat telefont a problema instant megszunteti magat. Works, trust me i know...

Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.

szerintem nem reagálod túl, a probléma valós.

A megoldási ötleteid is jók, nyilvan a melyik disztró, és a  szifon vagy droid válaszokat nem itt fogod megkapni :) és nem is lehet objektíven választani.

A probléma ott van, hogy erről mindenki azt gondolja, hogy pénzt azt azért nem ad rá. Sem hardverre, sem szoftverre, sem a munkára.

Én ezen a ponton szoktam szembesíteni, hogy ingyen nincs semmi. Még ha a munkámat bele is adom ingyen, mert segíteni akarok, attól még nekik le kellene szokni a mindenből a legolcsóbb - lehetőleg ingyen - beszerzésből. Szüleim kb félévente telefont cserélnek, mert 'ingyen adják' a semmire sem való vackokat a szolgáltatónal. ugyan ilyen rendszereeséggel kell(ene) nekem újra felpakolni az appokat, beállítani mindent a képeket áthozni a régiről, stb. Mert ők nem értenek hozzá :o

mindeközben én 4+ évente veszek új telefont...

ugyan így a netszolgáltatót is évente cserélik, mert amaz nem jó, ez több TV adást ad mellé, most meg megint az lett az olcsóbb jeligére.

 

Ezt így nem lehet - még akkor sem ha ez a szakmád, és szeretnél is segíteni...

Ami kellene:

- közös platform legalább desktop/laptop, tablet/telefon,  router szinten.

- közös felhő/tárhely/NAS

- VPN a routerek között,

- remote login lehetőség ahol lehet.

- telefonon/tableten gyerekeknek (vagy akár időseknek is) érdemes family link + valamelyik 'parental control' megoldást használni.

 

De ez - ha sikerült is eldönteni melyik mi legyen - bizony pénzbe kerül. Mivel az én rokonaim sem hajlandóak ilyre költeni, így csinálnak amit akarnak, én max ad-hoc jelleggel segítek ha nagy gáz van.

Szűk családon belül viszont ez tartható, de ezzel is sok munka van, és továbbra is pénzbe kerülnek a megfelelő 'kiegészítő' ezsközök (router, NAS, AP) és/vagy szolgáltatások (olnline tárhely, zene, office, akármi)

Én kb. azt mondom mindenkinek, hogy nem értek a Windowshoz.

És mivel a családtagok jelentős részének Windows-a van, és azzal van baja, így ez a halmaz nem hozzám jön.

Telefonnal nem szoktak keresni, megoldják maguk, routert egyszer beállítottam 12 éve, azóta nem nyúlt hozzá senki.

De ha jönnének telefonnal, routerrel, arra is simán rámondom, hogy nem értek hozzá, hacsak nem ugyanaz a telefonja van, mint az enyém.

És mielőtt valaki félreérti: tényleg nem értek ezekhez a cuccokhoz. Semmivel sincs nagyobb gyakorlatom Windows telepítésben mint bárkinek a családból, ugyanígy olyan telefonok és routerek, amik nekem nincsenek, természetesen teljesen ismeretlenek. Nem úgy születtem, hogy mindenhez értek. Amit használok, ahhoz igen. Ha valakinek Debian telepítésben kell segítség, válaszolok a kérdéseire.

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

> Semmivel sincs nagyobb gyakorlatom Windows telepítésben mint bárkinek a családból, ugyanígy olyan telefonok és routerek, amik nekem nincsenek, természetesen teljesen ismeretlenek.

+1: valójában ezek a munkák ha nem gyakorlatból mennek, akkor a bitkolbász nézegetéséből, illetve menűkben és a neten való keresgélésből állnak. Sokszor éreztem magamban a dühöt, hogy a delikvens saját 16 éves fiacskája is ugyanúgy csinálhatná, csak éppenséggel lusta is, meg türelmetlen is. És egyszerűbb engem megkérni, mert én "értek hozzá". Fú de mérges voltam az ilyen alkalmakkor, szerencse, hogy leráztam magamról az ilyesmit.

Kemény munkával, de sikerült leépítenem a családi és haveri kört, legfeljebb annak segítek, aki viszonozni is tudja a szívességet (pl a vízvezeték szerelő haverom).

Két hete kicseréltem anyám P4-es gépét (1 GB RAM, 250 GB HDD) egy jóval újabb HP gépre (I5 gen2, 8 GB RAM, 250 GB SSD), amire Fedora Linuxot tettem, mert kizárólag a böngészőt használta eddig is (chrome), az meg megy linuxon is :-)

Szerencsére a böngésző be volt léptetve a felhőbe, így könnyű volt átvinni a könyvjelzőket, jelszavakat.

Három weboldalt használ anyám: kapu.hu, facebook.hu, freemail.hu

Mindhárom működött, a böngésző tudta a szükséges accountokat, úgy mentem haza, hogy meg is mutattam neki. Még aznap este hív, hogy nem tud belépni a facebookra. Apósnál voltam, nála nincs Internet, nekem meg nincs B20-am, így nem is próbáltam meg a teamviewert, gondoltam vasárnap otthonról visszahívom. Így is történt, de már késő volt, mert a nagy okos öcsém se tudott belépni a facebookra, és ahelyett, hogy hívtak volna, visszacserélték a régi gépet. Már bánom, hogy nem rontottam el, mondjuk lehúzhattam volna a sata kábelt.

Így segítsen valaki. 270 km távolságból többet nem tehetek, majd ha lenyugodtam, fel fogom hívni az öcsémet, hogy azonnal cserélje vissza a gépet :-)

Nekem még régen volt egy hatalmas szakértés ami után hetekig fogtam a fejem. Konkrétan nem volt hely a gépen mert minden csak a lomtárba volt aminek a mérete valamelyik helyi vérpisti miatt nem volt limitálva, vagy indokolatlanul magas volt, de az tuti hogy nem default. Mondták hogy lassú a gép, nem tudnak letölteni, minden lassú, szarazegész. C meghajtón (XP volt) kevesebb mint 50 mega szabad hely volt, a lomtár meg csurig. Nyomtam egy lomtár ürítését, 5+ giga szabad hely lett, én meg mint aki jól végezte dolgát emeltem kalapomat és mentem.

Másnap hívnak hogy nem nyomtat meg scannel a gép, elrontottam, miért kellett elb.sznom, eddig évekig jó volt ez a gép, ha nem értek hozzá miért nyúlok hozzá, el lettem hordva mindenféle utolsónak és a helyi vérpisti újrarakta a gépüket jópénzért, de akkor se ment a scanner/nyomtató, szóval vegyek nekik egy új nyomtatóscannert mert elrontottam.

Nem húzom tovább a sztorit, lényeg hogy amikor végeztem anyuka kiporszívózott és kihúzta a scanner/nyomtató-ból az USB kábelt amikor a gép mögött "óvatosan" takarított.

Az egyik legjobb nekem az volt, amikor ~2018 környékén egy idősebb hölgy elküldött melegebb éghajlatra, hogy én mennyire nem vagyok jó szakember, csak mert a Pentium 4-es gépére (2018-ban) nem voltam hajlandó újratelepíteni neki a szanaszét vírusozott, crackelt (!!!) Windows XP-ét amit a "kisunokája" telepített neki. Mikor próbáltam neki jelezni, hogy nem azért lassú (és kattog hangosan a gépe) mert vírusos az XP, hanem, mert egyrészt már ősrégi, másrészt az elmúlt 15-20 évben kb. olyan 2 kilónyi porcica termett már meg benne, akkor közölte, hogy majd inkább a "kisunokáját" megkéri. Őszinte leszek, még bíztattam is. :)

Óóóó, idős nénibácsiból nekem is van bestof. Mondta egy emberke hogy neki nem kell internet mer'az hülyeség, neki élég a youtube meg a facebook. Próbáltam elmagyarázni de szerintem nem kell leírnom a tipikus nyugdíjast fenyegető aurával. Mondtam hogy ha ő jobban tudja akkor telepítse fel magának a fészbukot, nekem most más dolgom van.

Amúgy külön topicot lehetne nyitni az ilyen sztoriknak kb :D 

Been there done that... Tök ugyanaz a szitum, mint a topic nyitó leírásban.

Nálam az lett, hogy a családban + nagyszülőknél Fedora alapon megy az összes gép, laptop, azokat mind én adminolom. (Illetve a gyerekeim latopjait már lassan saját maguk, mert megmutogattam nekik, mit hogy kell. Ha kell, persze segítek.)

Mobilon csak a szűkebb család telefonjaihoz van közöm, ott Adroid OS Motorola hardveren.

Routeren is OpenWrt, szerveleimen CentOS.

Ezzel a felálással mostanában már nagyon kevés idő kell a dolgok üzemben tartásához, de nem állítom, hogy ez mindig így volt, kellett egy jó pár év, míg kellően kényelmes lett a rendszer.

Csaba

https://families.google.com/intl/hu/familylink/

Gyerekekre tökéletes. 

Eddigi drasztikusabb megoldásom probléma esetén a kütyükre a clean reinstall / gyári beállítások visszaállítása módszer volt. Lényegében _nincs_ fontos adat ezeken. Ami pedig igen, az úgyis újra szinkronizálja magát.

Szülőkre is lehet ez hasznos, nem tudom. A teamviewer szerintem néha napján jól jön.

jAzz

Szerkesztve: 2020. 08. 12., sze – 12:06

Bármennyire megvetem és szarba se nézem az apple-t, mint mocskos amerikai profithabzsoló mindenki mást elnyomó gyomorforgatóan undorító nagytestvércéget, a butajúzerek egyetlen szóbajöhető választása. Minél butább a júzer, annál inkább az apple tudja csak megvédeni a körbekerített kertecske illúzióbiztonságával.

Feltéve, ha (tudtukon kívül persze, de akkor is önként) lemondanak a magánéletük, adataik, és minden az almán keresztül intézett bizniszuk magánkézben maradásának a leghalványabb lehetőségéről is, életük teljes hátralevő részére. Nagy árat fizet az ember, ha lepaktál a jelenkor IT-sátánjával, azért a kicsinyke kis kényelemért, amit cserébe kapott. Amíg jól viselkedik, és az új gazdája számára profitábilis ez a kapcsolat.

Nekem hasonló problémára a megoldásom ez lett - és egyelőre elégedett vagyok:

 * A tágabb rokonságban mindenkinek megmondtam, hogy Windows-zal és hasonlókkal nem vagyok hajlandó foglalkozni, mert nem értek hozzá sajnos. Illetve ha van Warez a képletben, akkor pláne nem nyúlok hozzá, mert azzal a szakmai tisztaságomat kockáztatnám. Ez bevált, a rokonok mindenféle pénzes szolgáltatásokat vesznek inkább igénybe, jó sokat ott is hagynak ilyenekre, és sokszor nem is túl jó az eredmény, de leszarom :-)

 * A feleségem és anyám áttértek Linuxra - még a feleségemnek is azt mondtam, hogy használhat Windowst, de akkor nem nyúlok hozzá, vigye el boltba pöcögtetni. A frissítéseket automatikusra állítottam, a verzió előrelépéseket pedig manuálisan megcsinálom. Ez is több munka mint szeretném, de ennyit kibírok. A gépeken kívül a két hálózatot is pöcögtetem, de anyámnál ez egyetlen rúter, otthon pedig szívesen eljátszogatok, úgyhogy ez is egész belefér.

 * Privát Jitsi-t nyitottam a K. vírus alatt, ezen keresztül talán nem hallgatták le az összes privát beszélgetésünket a nagy testvér cégei. Ezt mindenki simán tudta használni, még a Windowsos rokonok is.

 * A kamera és a mikrofon beállításokkal volt probléma sajnos a két Linuxos gépen (a hisztéria alatt ugye "szkájpolni" kellett a Jitsin), de anyámnál van távoli asztal elérésem, így nem kellett csak emiatt átmenni.

 * Anyámnak buta telefonja van - nagyjából 10 éves Nokia - , és szerencsére elégedett vele. Egyszer vettem bele új akkumulátort pár éve, azóta még elégedettebb.

 * A feleségemet meggyőztem, hogy az okostelefonját butaként használja, mert függőséget okoz: kivételes esetekben kapcsoljuk csak be rajta a netet: ezzel sincsen semmi karbantartási feladatom.

Még ezzel együtt is voltak helyzetek, amikor muszáj volt ezt-azt megcsinálnom itt-ott, de szerencsére nem túl sok.

Synology NAS+az Androidos mobil appjai. 

Android telefonok, Google Docs/Calendar/Photos

Google Family Link és Norton Security Premium 5-10 client (benne Norton Family App).

Számítógépnek Chromebookok.

"After successfully ignoring Google, FAQ's, the board search and leaving a undecipherable post in the wrong sub-forum don't expect an intelligent reply."

Oké, lehet, hogy túlreagáltam egy kicsit a dolgot, de egy fél délutánom ráment, hogy újratelepítsem apósom wifis nyomtatóját, amit egyébként egy fél éve állítottam be, de most máshogy jön a wifi, meg persze az usb kábele sem volt meg... Ja, és állítsam már be azt az okostévét is, amit a fia szerzett neki olcsón, bár távirányító az nincs hozzá.

Mindenesetre a hozzászólások alapján azért úgy látom, hogy nem vagyok ezzel egyedül, ami némileg megnyugtat :-) Azontúl át fogom tenni apósom gépét linuxra (csak böngészőt használ + google earth), ezzel legalább a szoftverkörnyezet kicsit kisimul. És valószínűleg a közös google tárhelyre is előfizetek, mert az is segít a helyzeten.

Ha te manageled és elrakod a jelszót (nincs pw recovery !!!) akkor érdemes ránézni a megára. 50 gigát ad ingyen, van hozzá natív linuxos app is, nem tudom apósod mennyire poweruser de 50 giga sok mindenre elég szokott lenni.

Linuxnál egy apróságra érdemes odafigyelni, csinálj külön /home-ot mert hozzánemértőjúzer szereti teleszemetelni a gépét, a linux pedig nem szereti ha / alatt elfogy a hely.

Valóban, bár ilyen "nagymama user" módban még nem igazán telepítettem újra sose, ezért is tudom javasolni a kollégának a mintet. Felteszed, VLC, transmission ami indul rendszerrel és figyeli a downloads mappát (nem a sima downloadsba tölt), meg igény esetén chrome legyen és jónapot. Extraként tényleg valami cloudot be lehet rakni, én pl külön szoktam csinálni egy 49,8 gigás "fontos" particiót is direkt megának és kirakom asztalra hogy ami nagyon fontos azt oda húzza be, illetve asztalra és letöltésekre szoktam dobni daily crontabba egy rsync-et ami átdobja a megába a cuccokat egy külön backup mappába plusz mtime alapján 3 hónapnál idősebb doksikat törlöm innen.

Ez a setup évek óta működik több hozzá nem értő usernél, illetve volt már hogy a backup is mentette meg jolika kiskutyájáról a képeket amiket fb-ról letöltött de nem húzott be a fontosba.

Ki kell tapasztalni :)

ismeros...

csalad kicsi, azt a par gepet+mobilt kibirom, a gepeken win de nincs rajta admin joguk, a szemetet meg az adblock+kaspersky megfogja, igy nagyon ritkan kell hozzanyulnom.

ismerosoket/haverokat meg elhajtom azzal hogy en halozatokkal foglalkozom, nem pc-vel, winhez meg nem is ertek (amugy tenyleg nem, max alap juzer szinten), ha megis nagyon eroskodnek, felajanlom hogy telepitek ra linuxot, ettol meg mindenki lekopott :)

Apple.

PC > Mac csaladi migralassal kb 90%-a eltunt a csaladi helpdesk requesteknek.

Android > Iphone okoszisztema valtas szinten segitett.

Juj, erre lassan nekem is kellene valamit kitalálni.
Most is itt van a könyvelőm férjének, meg apám munkatársának telefonja, hogy nézzek már rájuk, miért nem működnek.
Közben párom unokahúgának a férjének kell kerítenem jó PC-t, de max 50 ezerig!!44
De itt pihen egy ősöreg Sega konzol, amit szintén meg kellene javítanom valakinek...

Erre párom: Örüljek, hogy van még család, van kinek segíteni!
Szó se róla, örülök nekik, csak a problémáiknak nem :S

Most is itt van a könyvelőm férjének... telefonja

A könyvelőd ingyen dolgozik neked?

Amennyiben nem, te ingyen dolgozol neki?

Ha nem, hanem megfizetik, akkor ne sírj! Ha igen, akkor gondold át a dolgot!

Persze ha a könyvelő ingyen könyvel neked, és cserébe te ingyen supportálod a telefonjaikat, az más kérdés, akkor minden rendben. De akkor megint csak, ne sírj ezen!

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Kb. pont erre utalok.

Azt tippelem, hogy ő fizet a másik munkájáért, a másik meg ingyen dolgoztatja őt.

Ne mondjátok, hogy ez csak szerintem nincs rendben így!

disclaimer: ha valamit beidéztem és alá írtam valamit, akkor a válaszom a beidézett szövegre vonatkozik és nem mindenféle más, random dolgokra.

Hát ha nem akarsz sokat szórakozni mindenkinek iPhone és Windows. A Windowson rendszergazdajog. Tablet iPad. Ha valami beszar vigyék szervizbe. Ha jól akarod csinálni rámegy az életed.

Cloudready-nel kevesebb energiat keves OS igenyel + hozza valamilyen Android.