A Frankfurti Iskola és a kulturális marxizmus

Fórumok

A napokban köszönt szembe ez a téma. Megdöbbentő a megvalósulási foka.

Az iskola egyik tagjának, Willi Münzenbergnek javaslata a társadalmi problémák megoldására:

„Meg kell szervezni az értelmiségieket és aztán arra kell használni őket, hogy a nyugati civilizáció rothadó bűzt árasszon. Csak ezután, amikor valamennyi értékét megrohasztották és ezzel lehetetlenné tették az életet, tudjuk rájuk kényszeríteni a proletariátus diktatúráját.”

Hogy hogyan lehet ezt elérni? Az iskola által közel 100 éve megfogalmazott 11 stratégiai cél:

  1. Létre kell hozni a rasszista bűnözés formáit és meg kell alkotni a gyűlöletbeszédet tiltó törvényeket.

  2. Folyamatosan változnia kell az élet minden dimenziójának, hogy létrejöjjön a teljes zavarodottság állapota.

  3. Az iskolákban elő kell segíteni a maszturbációs propagandát. Ezt ötvözni kell a homoszexualitás népszerűsítésével a gyerekek körében és az iskolán belül is meg kell honosítani a pornográfia valamilyen változatát.

  4. Szisztematikusan alá kell ásni a szülők és a pedagógusok tekintélyét.

  5. A bevándorlás nagymértékű fokozásával meg kell gyöngíteni a nemzeti önazonosságot és elő kell készíteni faji háborúk kirobbantását.

  6. Az alkoholizmust és a kábítószerek élvezeti cikként való használatát szisztematikusan támogatni kell.

  7. Elő kell segíteni a szexuális devianciák széles körben való elterjedését a társadalom minden rétegében.

  8. Megbízhatatlanná kell tenni a jogrendet és elfogultan kell viselkedni a bűncselekmények áldozataival szemben. Nagy mértékben növelni kell azoknak a számát, akik rá vannak utalva az állami segélyekre.

  9. Ellenőrizni kell és nívótlanná kell tenni a tömegtájékoztatást.

  10. Bátorítani kell a családok felbomlását és a házasság, mint intézmény megszüntetését.

  11. Minden vonatkozásban támadni kell a kereszténységet és üressé kell tenni a templomokat.

Az iskolának Likács György is tagja volt. Neki 'köszönhetjük' Hamvas Béla félreállítását. És neki 'köszönhetjük' Heller Ágnest és társait, azaz a mostani ellenzék ideológiai alapjait meghatározó személyeket. Revideálni kell az álláspontomat, eddig azt gondoltam, hogy a kiüresedett maradvány liberálisok reális célok hiányában próbálják a káoszt létrehozni és elmélyíteni. Tévedtem, jobb híján ők már csak felültek a marxisták 100 éve létező tervének a farvizére.

A tanácsköztársaság idején történtek alapján... komolyan kell e venni az ellenzéki lámpavasazást, ha hatalomra kerülnének?

Vajon hogyan tekint az ellenzék a koronavírusra... lehetőség vagy csapás?

És a bevándorlásra?

 

[UPDATE:2020-04-29]

Mint várható volt... a túl oldalon erős indulatokat váltott ki az írás. Gyakorlatilag a 11 pont tartalma érdemben meg sem lett említve, ellenben kineveztek lapos föld hívőnek, börtöntölteléknek, hülyének, stb. Néhányan felháborodásukban write only módba kapcsoltak. S persze a terelők sem kerülték el a topikot.

A forrásmegjelelős hiánya pedig egyenesen skandallum. Mintha a forrás változtatna valamit is a 11 pont tartalmán. A forrást hiányolóknak kinevezem önmagamat forrásnak (444 is így csinálja). Leírtam, minden szavával egyet értek, tükrözi a véleményemet, tehát egyelőre én vagyok a forrás, lehet foglalkozni a 11 pont tartalmával és a kérdéseimmel. (Megjegyzem, a 11 pont tartalma simán következhetne csak Lukács György korabeli írásaiból is, de egyelőre ne foglalkozzunk ezzel.)

Jön a kérédés: miért váltott ki indulatokat? Egyszerű. A 11 pont már vagy megvalósult, vagy folyamatban van a megvalósulása, nagy részét elég nehéz lenne eltagadni Ebből kifolyólag nem lenne kívánatos ha kiderülne, hogy ez egy közel 100 éve terv része. Arról nem is beszélve, hogy azon baloldali eszmékben hívő emberek, akik azt gondolták, hogy valami nemes célért cselekednek, szembesülnének azzal, hogy csak porszemek egy kommunista gépezetben.  

Hozzászólások

Forrás? Csak ilyen konzervatív "leleplező" cikkeket dob ki a "willi münzenberg frankfurt school racism homosexuality alcohol" kulcsszavakra a Google.

A csávó Wikipédia-szócikkében még csak nincs is benne a Frankfurt szó, a https://en.wikipedia.org/wiki/Frankfurt_School#Cultural_Marxism_conspiracy_theory szócikk szerint ez egy összeesküvéselmélet. Ja és ebben a szócikkben sincs benne a csávó neve.

Számtalan forrást találsz hozzá, persze a baloldali források szerint összeesküvés elmélet, de ez a tipikus esete a saját magamra hivatkozásnak.

A jobb oldaliak szerint valós dolog. Én Dr. Drábik jános cikkéből idéztem, konkrétan azért mert az van belinkelve a Wlki-re. Más jobboldali szerzők is hasonlóan látják és hasonlóan fordították a 11 pontot.

Pont ez a lényeg, hogy az általad idézett bemondott (igazán berakhattad volna a linket, de megtaláltam) szerző (és az általad bemondott számtalan forrás) bemondja, hogy ez a Münzeberg ezeket mondta, de ennek az információnak csak egy bizonyos kör oldalán van nyoma. Ha ezeket a mondatokat ezek az emberek valóban mondták/írták volna, akkor ennek létezne nagyszámú szövegkritikája baloldalon is. A Tőkének is, úgy tudom, elég nagy szövegkritikai irodalma van.

Különösen ez a "Meg kell szervezni az értelmiségieket és aztán arra kell használni őket, hogy a nyugati civilizáció rothadó bűzt árasszon." mondat a rövidsége és idézhetősége miatt angolul akárcsak kulcsszavakra rákeresve könnyen megtalálható lenne az interneten, de nem az. Nincs. Ez a mondat, úgy tűnik, nem létezett, hanem egy fikció.

Amely miatt rögtön nincs az egész irománynak hitele.

A Münzberg idézetet még a kritikusok is elismerik, de inkább német nyelvterületen keresgélj, ott megy az igazi adok-kapok. Csak a mainstream média próbál mindent tagadni. Mint ahogy 11 pontban is benne van.

Nem fogok semmit linkelni. Akkor beleesünk abba a csapdába, hogy nem az lesz a lényeg, hogy mit mond, hanem az aki mondja. Mindenkinek meg van a lehetősége, hogy utánatúrjon a dolgoknak.

Azt várod el, hogy én járjak utána az érveidnek, miközben te indítottad a posztot? Csak te jössz ki ebből rosszul, mivel én linkkel és egyszerű kereséssel ellenőrizhető dolgokat küldtem, most rajtad van a bizonyítási kényszer.

A Münzberg idézetet még a kritikusok is elismerik

Forrás? szerk.: küldheted privátban is.

nem az lesz a lényeg, hogy mit mond, hanem az aki mondja.

Valóban nem az a lényeg, hogy ki mondja, hanem hogy mivel támasztja alá. Ugyanis a modern történettudomány tudtommal nem úgy működik, hogy állítunk dolgokat, majd azt mondjuk, hogy az ellentétes oldal csak tagadja a valóságot, hanem hogy forrásokat idézünk. Ha valakik ezt tényleg leírták, akkor kell lennie egy olyan eredeti dokumentumnak, amelyben ez szerepel.

Ha ezeket a mondatokat ezek az emberek valóban mondták/írták volna, akkor ennek létezne nagyszámú szövegkritikája baloldalon is. A Tőkének is, úgy tudom, elég nagy szövegkritikai irodalma van.

Ez logikailag teljesen tarthatatlan. Miért kéne összehasonlítani egy publikus és mondjuk egy esetleges belső írást a rájuk érkezett szövegkritikai irodalom alapján? Nonszensz! 
A programpontok megvalósultak - ezt mindenki érzékelheti/tapasztalhatja. (Mint ahogy azt is, hogy ezen pontokat a megfelelő minoritás nagy szorgalommal propagálja.) Az irománynak ettől van hitele, és nem a forrásmegjelöléstől! Tudod ha kontroll alatt tarthatod, hogy mi jelenjen meg, akkor könnyű az ellenzőidet azzal hitelteleníteni, hogy nem tudják a forrást bemutatni - hisz magad gondoskodsz azok elérhetetlenné tételéről. Épp ezért javaslom h senki ne adjon publikusan forrásmegjelölést, mert ezzel a cenzorok dolgát segíti. Az adott feltételek között az egész forrás kérdést az érvelésből száműzni szükséges. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A programpontok megvalósultak - ezt mindenki érzékelheti/tapasztalhatja. (Mint ahogy azt is, hogy ezen pontokat a megfelelő minoritás nagy szorgalommal propagálja.)

Ezt hiába magyarázod azoknak, akik szerint sorost orbán találta ki azért, hogy elterelje a figyelmet a stadionokról. Miközben már kádárnak is meggyűlt a baja sorossal és tulajdonképpen orbánt is sorosnak köszönhetik. Az ilyen emberek egyszerűen nem vesznek tudomást a valóság azon részéről (tényekről) ami ideológiailag nem fér a világképükbe.

Épp ezért javaslom h senki ne adjon publikusan forrásmegjelölést, mert ezzel a cenzorok dolgát segíti.

A gyakorlat valóban azt mutatja, hogy mindent törölnek ami a legcsekélyebb módon zavarhatja a kultúrmarxizmus működését. Pl. régen megjelent újságokból történő mondatok felolvasása is cenzúrázandó. Erre is megvan a magyarázatuk => De teljesen jól illett ide egy nem létező videóra való hivatkozás :)
 

Látom ez a nem létező videó még most is fáj, pedig csak arra próbáltam célozni, hogy ha már belinkelsz egy videót, legalább annyi fáradságot vehetnél, hogy megnézed, működik-e, ne a vitapartnereidnek kelljen rájönnie, hogy ész nélkül linkeltél be valamit, ami nem is működik. (meg persze azért arra is, hogy ez így tényleg odaillett :) )

Modjuk ez más linkekre is igaz. Rákattintasz, megnézed jó-e, és csak aztán küldöd el. Nem törik le az ujjad.

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Látom ez a nem létező videó még most is fáj,

Telesírtam a párnámat miatta...

pedig csak arra próbáltam célozni, hogy ha már belinkelsz egy videót, legalább annyi fáradságot vehetnél, hogy megnézed, működik-e, ne a vitapartnereidnek kelljen rájönnie, hogy ész nélkül linkeltél be valamit, ami nem is működik. (meg persze azért arra is, hogy ez így tényleg odaillett :) )
Modjuk ez más linkekre is igaz. Rákattintasz, megnézed jó-e, és csak aztán küldöd el. Nem törik le az ujjad.

Szándékosan hagytam ott a törölt videó linkjét (és később hivatkoztam egy másik videóra amit idő közben töröltek), hogy igazolva legyen a mértéktelen célzott cenzúra működése. De hiába mert még így sem hiszed el...

 

"A programpontok megvalósultak - ezt mindenki érzékelheti/tapasztalhatja."

Hát igen, a pedagógusok tekintélyét ássa alá a kormány, a tömegtájékoztatás minden szinten úgy fos, ahogy van (legyen szó akár a napi hírekről, akár a koronavírusról),  a jogrend megbízhatatlan, ellenben az alkoholfogyasztás támogatva van... gyanús, gyanús... vajon mi lesz a következő lépésük? :D

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Ez logikailag teljesen tarthatatlan. Miért kéne összehasonlítani egy publikus és mondjuk egy esetleges belső írást a rájuk érkezett szövegkritikai irodalom alapján? Nonszensz! 

Mert ha ez az állítólagos írás egy belső írás lenne, akkor a következő esetek lehetségesek:

  1. vagy Dr. Drábik János és társai, akikre ő hivatkozik, sem férnének hozzá, tehát kamu az egész
  2. vagy Drábikék nem mutatják meg senkinek a forrást, amelyben ezt állítólag találták, ez esetben semmilyen módon nem lehet ellenőrizni, amit mondanak, vagyis semmi okunk nincs elhinni a szavukat
  3. vagy mások is hozzáférnek ezekhez a forrásokhoz, és még EGYETLENEGY Drábikékkal nem együtt gondolkodó kutatónak sem volt annyi lelkiismerete, hogy kiszáll az állítólagos cenzúrázó összeesküvők csoportjából, regisztrál egy tárhelyet az interneten, és leírja, amit talált.
  4. vagy mások is hozzáférnek ezekhez a forrásokhoz, és megpróbálták már ők is nyilvánosságra hozni a valóságot, de a világ vezető médiáit, hosting- és internetszolgáltatóit egyetlen, MINDIG és minden körülmények között együttműködő, tagjai közt piacilag SOSEM versengő csoport kontrollálja, amely MINDIG fenntartja a cenzúrát, tényleg, soha egyikük sem használja ki a piaci lehetőséget, hogy nyilvánosságra hozzon valami olyat, amelyet a többiek nem... Ja és az összeesküvések felbomlását segítő matek itt ugye nyilván nem okozta volna ennek a felbomlását, pedig azért ennyi médiumhoz elég sok cenzor kell.
  5. vagy valaki már megsemmisítette a forrásokat, miután Drábikék megnézték, és előtte EGYETLENEGY nem konzervatív kutatónak sem volt annyi lelkiismerete, hogy kiszáll az állítólagos cenzúrázó összeesküvők csoportjából, és egy random weblapon leírja, amit talált, ez esetben goto 2. és 3. pont

Ezekből neked melyik tűnik valószerűnek?

A kérdés általános volt, de akkor a konkrétabban: Drábik elég alapos ember, aki nagyon is figyel arra, h csak olyat írjon le aminek utánanézett. Mindazonáltal a Frankfurti Iskola képviselőinek munkásságát ismerve is kialakítható egy ilyen lista -  anélkül, h az így egybeszedve bárhol megjelent volna. 

Mikor láttad szerepelni a tv-ben Drábikot?  Hát miért nem csinálnak belőle hülyét? Hívják meg akkor azokat a közgazda-szakikat (mithogy az Ő alapállításai közgazdasági természetűek) akik hülyének tartják - és eresszék össze őket! Miért nem történt ez meg az elmúlt 20 évben?  Bár szegény nagyon idős már, lehet h azért ennek ellenére most is elvállalná a vitát (nem tudom)

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

A kérdés általános volt, de akkor a konkrétabban:

Az én kérdésem konkrét volt: Te hogyan képzeled el, hogy az állításai lényegét, ha az igaz volna, (vagyis hogy "a frankfurti iskola nem egy kritikus filozófiai társaság volt, hanem tudatosan, cinikusan alá akarta ásni a társadalmat, és erre konkrét, pontokba szedhető terve volt") nem fogadná el a nyilvánosság széleskörűen elfogadott igazságnak? Mert ez egy történelmi ténykérdés, hogy írkáltak-e ilyenről is a filozófiai fejtegetések mellett, és ha lehetne szövegekkel bizonyítani, akkor már megtörtént volna.

Drábik elég alapos ember, aki nagyon is figyel arra, h csak olyat írjon le aminek utánanézett.

Mint ahogy a mandineres link is mutatja, ez nem pont így tűnik. :) Ott azt állítja, hogy az internetről szedte, vagyis vagy egy ilyen súlyú, állítólag Parlamentben elhangzott mondatot elhisz az internetről, vagy kamuzik és ő találta ki.

Mindazonáltal a Frankfurti Iskola képviselőinek munkásságát ismerve is kialakítható egy ilyen lista -  anélkül, h az így egybeszedve bárhol megjelent volna. 

Magyarul akkor ezt Drábik nem idézi, hanem ő írja mint "elemzést", egy állításról (fent az idézőjeles állításom). Viszont a Münzenberg-idézet még mindig kamunak tűnik és egyébként sincs semmi köze a frankfurti iskolához.

Aki egyet kamuzik vajon a többit mind hiteles módon mutatja be?

Mikor láttad szerepelni a tv-ben Drábikot?  Hát miért nem csinálnak belőle hülyét?

Az ezoterikus TV-kben vidáman haknizik. De ha a mainstream tv-t kérdezed, Tihanyi Tamás sem örült, hogy összeeresztették Vágóval, könnyen lehet, hogy Drábik elkerüli az efféle konfrontációkat. De az írott sajtóban vidáman hülyét csinálnak belőle, lásd lent. :)

 Te hogyan képzeled el, hogy az állításai lényegét, ha az igaz volna, (vagyis hogy "a frankfurti iskola nem egy kritikus filozófiai társaság volt, hanem tudatosan, cinikusan alá akarta ásni a társadalmat, és erre konkrét, pontokba szedhető terve volt") nem fogadná el a nyilvánosság széleskörűen elfogadott igazságnak?

Én többször elolvastam ezt, de még mindig nem értem mi van ide írva. Ezért megpróbáltam lecsupaszítani, hátha úgy közelebb jutok az értelem magjához:

Te hogyan képzeled el, hogy az állításai lényegét, nem fogadná el a nyilvánosság széleskörűen elfogadott igazságnak?

Ez nekem magas! Ez egy kérdés vagy állítás? Csak h tudjam mire kell válaszolnom! 

Minthogy természetesen a nyitóban idézett listát semmiképpen nem szánhatták a széleskörű publikumnak annak tartalma miatt, így fel kell tennünk, h ez egy titkos lista, ami vagy létezik ill. létezett írott formában vagy nem. 

Utaltam rá, h a forrásmegjelölés kérdését jelen feltételek mellett száműzni szükséges az érvelésből. Nekem aztán mondhatod, hogy történelem tudomány h működik, meg felhívhatod a figyelmem a forrásmegjelölésre meg a forráskritika szükségességére, én ezt értem, minthogy a tudományos logikát is értem - csak nem fogadom el. Részben azért hamis az általunk ismert történelem, mert a forrásmegjelölésre épül. A források feletti kontroll azonban nem áll a történészek rendelkezésére. Nem azt mondtam, h téves, hanem h hamis. 

Olyan érvelést kell konstruálni ami másra támaszkodik! Pl nézzük meg, h igazak-e a felsorolt pontok! pl Volt-e homoszexuális propaganda a közoktatásban résztvevők számára a Frankfurti Iskolát megelőzően? Mert ha már volt ilyen, akkor ebben az "Iskolában" nem határozhatták el h legyen ilyen! Gondolom ez belátható! 

Nos, Drábikot nem engedik be tv-be. Pedig a tv-ben egyébként minden hülye szerepel. Így a feltételezett hülyeség nem lehetne akadálya dolognak, ugye! Más oknak kell lennie!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Igen, köszönöm, nagyjából válaszoltál a kérdésemre.

A következő ellenvetéssel szolgálnék:

OK, azzal egyetértek, hogy a források néha hamisak, és tévútra tudnak vezetni minket. De ha fel akarsz állítani egy alternatív történelmet, akkor NAGYON erős bizonyítékokat kell hoznod.

Olyan érvelést kell konstruálni ami másra támaszkodik! Pl nézzük meg, h igazak-e a felsorolt pontok!

Ez nem elég bizonyíték!

Pl. van, ami egyszerűen nem igaz: 1. rasszista bűnözés megteremtése? volt az már a KKK idejében is, 2. az élet mindig változott, 3. az iskola szerencsére antipornográf, 5. milyen gyengülő nemzet? most a nacionalista politikák korszaka van. faji háborúk? ki vizionál háborúkat? csak nem a nacionalisták? 8. ki elfogult az áldozatokkal szemben? pont, hogy egy ilyen áldozatkultusz van a balliberálisoknál 9. pontosan ki ellenőrzi szerinted kívülről, hogy mit ír le egy lap? 10. házasság megszüntetése? ez hol van folyamatban?

A következők valóban változtak: vannak gyűlöletbeszédet tiltó törvények, elfogadottabbá válik a homoszexualitás és egyéb szexuális identitások, a pedagógusok tekintélye csökken, sokak vannak segélyen, átalakul a család, gyengül a kereszténység stb, valamint felvett a balliberális politika is sajnos egy ilyen identitáspolitikai agendát.

A "homoszexuális propagandáról" fogalmam nincs, nem lakok az USA-ban, de gondolom te sem, szóval akkor egyikünknek sincs tapasztalata, hogy pontosan mi történik most ott és ennek mi a története. De nyilván ilyen a 19. században biztos nem volt.

De ezek a változások részben spontán dolgok, részben pedig külön-külön politikai változások, amelyeknek nem sok köze van egymáshoz: a gyűlöletbeszéd elleni szabályok Európában a holokauszt miatt születtek; a szexuális forradalomnak Freudi alapjai voltak; az elmúlt évtizedekben a gazdasági rendszer kritikája helyett a balliberálisok elkezdték az identitáspolitikát a kisebbségvédelemben, amelyet a nemzeti identitás védelme címén a nacionalista jobboldal talált ki.

Sőt, a 20. században szinte minden más is gyökeresen megváltozott. De az, hogy kipipálod, hogy a pontjaiddal nagyjából megegyezik az igazság, az messze nem bizonyítja azt, hogy ezeknek a személyeknek volt ilyen listája, és az ő befolyásuk alatt történtek ezek a változások. Ehhez akkora és olyan sikeres összeesküvést kéne feltételezni, hogy nem jön ki a matek. A valóság ezzel szemben, hogy random folyamatok mentén, ahogy sok szereplő verseng egymással a politikában, üzletben és a kultúrában, bizonyos eszmék felülkerekednek, bizonyos eszmék meg alul. Ennyi. E fölött senkinek sincs kontrollja, mindenki csak a saját érdeke vagy mániája mentén kicsit próbálja befolyásolni a világot.

Azt szokták mondani, hogy a háttérhatalmakban olyanok hisznek, akik annyira nem szeretnék elhinni, hogy a világ kiszámíthatatlan, hogy ennél még azt is kényelmesebb hinniük, hogy van egy ellenség, aki mindent kézben tart...

 OK, azzal egyetértek, hogy a források néha hamisak, és tévútra tudnak vezetni minket.

Nem erről van szó! Persze a források néha hamisak - ez más kérdés. De az ismert történelem attól hamis, hogy a forrásoknak csak azon része érhető el amiket egy magas szempont jóváhagy a történettudósok számára. Illetve maguk ezen tudós illetők is elkötelezettek a pozíciójukban. Az elérhető források lehetnek igazak, de a belőlük legyártott történelem hamis. Ez könnyen belátható: két ember pofozkodik de csak arról lesznek beszámolók h B ütötte A-t, akkor úgy tűnhet B volt erőszakos, miközben a teljes történet alapján egyértelműen A lenne felelős a verekedésért. Elnézést a móricka példáért, nehéz belőni, h milyen szinten magyarázzak! 

Na most tudni kell h Drábik munkásságát kb 15 éve követem. Van is tőle néhány könyvem, és annak idején nem voltam rest venni a fáradságot h utána nézzek pár dolognak amit állított és mindig igaza volt. Ráadásul ontja a könyveket illetve tele van a videóival YT, elvitathatatlan érdeme, h az emberek tisztábban látnak számos dologban. 
Valószínűleg páratlan az a lexikális tudás amivel rendelkezik. Ha elkezded hallgatni teljesen meg kell h győzzön maga az érzékelhető ismeretanyag mennyisége - ilyenre egy szélhámos nem tud szert tenni, mert nem éri meg neki a befektetett munka. Ehhez egy élet kell. pl. milyen nehézségekbe ütközik a forráshoz való hozzáférés: https://youtu.be/trptGWOwP-Q?t=1980 

 Pl. van, ami egyszerűen nem igaz: 1. rasszista bűnözés megteremtése? volt az már a KKK idejében is,

De ugye Ku Klux Klan az USAban volt és nem Európában? De természetesen nem a rasszista bűnözés megteremtése van a listában írva, hanem az azt tiltó törvény :) Nem mellékes körülmény!

Te amúgy olvastad a Kommunista Kiáltványt? (nem hinném - ez esetben érdemesebb lett volna @nehai bölcsességére hallgatnod)  Mondjuk ajánlom figyelmedbe a családra vonatkozó részeket belőle! Igen beteg dolgokat fogsz találni benne! Szóval ami neked esetleg fragmentált és elkülönült, az másnak könnyen lehet, h kerekegész!

elkezdték az identitáspolitikát a kisebbségvédelemben, amelyet a nemzeti identitás védelme címén a nacionalista jobboldal talált ki

Ez a toposz rendre előkerül. Komolyan csinálni fogok egy blogbejegyzést erről és inkább azt linkelgetem majd, mert rohadt fárasztó h mindig megjelenik valaki aki nem ért semmit, azaz nagyon érti (félre) a dolgokat és irányba kéne állítanom! Tehát nincs olyan h nacionalista jobboldal! Ez egy közkeletű tévedés! A nacionalizmus totálisan baloldali (értsd: antitradicionális) meghatározottságú - mégha ezt másképp gondolod is: a baj a fejedben van! És persze amíg hasonló félreértelmezésekkel küszködsz addig minden töredezett marad és nem látod az egészet. 
Vegyük észre h ez hasonló pattern mint amit a Nagy Paródiánál írtam: A zsirnyakak úgy döntöttek, h le kell bontani a monarchikus birodalmakat. De nem azért h ne legyenek birodalmak, hanem hogy olyan birodalmak legyenek, amilyet ők akarnak. Ehhez azt találták ki h a birodalmakat alkotó nemzeteket felpiszkálják, h azok akarjanak maguknak saját országot (mert..őőő..megvan..hát mondjuk mert az a természetes(?) :-O) Így aztán csodás spontaneitással egyszerre törtek ki a nemzetiségi forradalmak szerte Európában. Ilyesmire is kb annyi az esély központi vakoló vezénylés nélkül, mint a lottó ötösre! Na de baszki elsőre nem ment, csak másodikra ~65 év múlva! Létrejöttek a nemzetállamok! Következő fázis az új birodalom szervezése: ugye meg kellett ideologizálni h mégsem olyan jó az a nacionalizmus, jobb nála az internacionalizmus! A Szén és Acél szövetsége. A Közös Piac. És végül(?) az Európai Unió - mint a monarchikus birodalmak paródiája :) :-(! Remélem le tudod vonni önállóan is a konklúziót a nacionalizmust illetően!

Azt szokták mondani, hogy a háttérhatalmakban olyanok hisznek, akik annyira nem szeretnék elhinni, hogy a világ kiszámíthatatlan, hogy ennél még azt is kényelmesebb hinniük, hogy van egy ellenség, aki mindent kézben tart...

Az persze lehet h azokat akik "azt szokták mondani" te valamiért tekintélynek fogadod el! Én inkább azt mondom, ne légy hülye! Hülyéből sok van, neked nem kell annak lenned! 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szerkesztve: 2020. 04. 28., k – 05:43

nem ide

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Némiképp alsógatya-gnómos hangulata van az idézett javaslatnak. (Aki nem ismerné: a South Park egyik részében szereplő gnómok hárompontos tervet próbálnak megvalósítani: "Gyűjtsük össze az alsógatyákat", "?", "Profit!" -- amint látható, a második pontjuk még kidolgozásra vár, de a kitűzött cél, a profit, már sziklaszilárdságú.)

Oké, tegyük fel, hogy totálisan lezüllesztik a nyugati civilizációt. De utána ebből hogyan lesz "profit", azaz a proletariátus diktatúrája (bármit is jelentsen ez)? Rendkívüli képzelőerő kell egy olyan szupertitkos, szuperszervezett, szigorúan sejt-hierarchia szerint működő alvilági mozgalomhoz, amelyik a világ kellő züllöttségének elérésekor valóban magához ragadhatná és meg is tarthatná a hatalmat. Én mindenhol a megosztottságot, a belharcokat látom a "haladó eszméket" propagáló csoportoknál. Persze az is lehet, hogy nem ők az egyedüli játékosok, akik ekkora téttel zsonglőrködnek.

> Rendkívüli képzelőerő kell egy olyan szupertitkos, szuperszervezett, szigorúan sejt-hierarchia szerint működő alvilági mozgalomhoz, amelyik a világ kellő züllöttségének elérésekor valóban magához ragadhatná és meg is tarthatná a hatalmat.

Nem így kell elképzelni! A tömegmanipuláció nem utasítási láncokon keresztül működik a "nagyfőnök" és a "kisemberek" között. Hogy ilyesmit feltételezel azt jelzi, hogy fényévekre vagy a dolog megértésétől! Ami történik az a fordított spiritualitás érvényre juttatása - ahogy Guénon írja. Úgy cserélik le a spiritualitást a fordított-spiritualitásra, hogy annak minden fázisában hihető és a tömeg által magáévá tehető narratíva álljon a rendelkezésre. Mindenki higgyen benne h jó ügyet szolgál, a tudós, amikor tud; a tanító, amikor tanít; a bíró amikor ítél stb...mindezek ellenére az "idők végén" mégis a pokol legaljasabb lakója fog trónra szállni! Az eredeti rend, struktúra, hierarchia tagadása, és ennek a tagadásnak mentén való felbontása csak átmeneti állapot, egy fordított rend, -struktúra, -hierarchia kialakításához. A egykori társadalmon kívüli zsidó nem egyenrangú akar lenni a királlyal, hanem azt akarja, hogy ő legyen a király és az egykori király legyen a társadalmon kívüli. De ezt nem tudja egy lépésben megcsinálni, így előbb azt kell hirdetnie, h mindenki egyenlő, mert ezzel tudja felbontani az eredeti társadalmi rendet. Amikor minden elemeire hullott és a káosz uralkodik, akkor fog előlépni az ő hercegük, aki trónra száll és elhozza az eredeti rend, -struktúra, -hierarchia paródiáját. Ez az okkult háború ami zajlik. És ez a háború materializálódik a belharcoló "haladó eszméket" propagáló csoportok elképzeléseiben, illetve hát magában az un. haladásban vagy - felteszem- épp a south park epizódban (bár nem nagyon ismerem) is.  
 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Amiről írsz, azt Baranyi Tibor Imre egyszer úgy fogalmazta meg, hogy egy valódi szakrális király nem lezüllesztett prolikon, hanem a többi királyon uralkodik, mert ő a legkiválóbb (az eredményei alapján). Ez egy nagyon szép, szimpatikus gondolat egyébként, de fölösleges zsidókat meg okkultizmust emlegetni, ezek csak tévútra viszik a beszélgetést.

Nyilván én is látok némi erőlködést, amivel általános egyenlőséget próbálnak meg bizonyos hibbantak a világra erőltetni, de pár év óta határozottan úgy tapasztalom, egyre inkább omladoznak a polkorrekt kártyaváraik, így aggodalomra semmi ok. Tervezőasztalon, belvárosi entelektüel-bordélyokban az uniformizáló-eszmék ésszerűnek, akár lelkesítőnek tűnhetnek, de ahogyan a kommunizmus, ezek sem állják ki az idők próbáját.

Az eredeti társadalmi rendet -- az erős a gyengén uralkodik -- sosem lehet felbontani, mert ez maga a létezés alapelve.

(A South Park epizódot nem kell komolyan venni, csak azt szerettem volna illusztrálni vele, hogy amíg valamennyi részlet nincs kidolgozva és kipróbálva, addig inkább valószínű a teljes terv összeomlása.)

> valódi szakrális király nem lezüllesztett prolikon, hanem a többi királyon uralkodik, mert ő a legkiválóbb (az eredményei alapján)

Itt valami másról lehet szó inkább, ami kevésbé kapcsolódik ahhoz amit írtam. Én arról írtam, amit René Guénon a Nagy Paródiának nevezett el. BTI meg sztem azt érzékeltetheti, h nem mindenki tartozik a célközönség körébe. Vagyis ez egy "elit klub" ahol meg kell felelni pár dolognak - mondjuk annak h ne egy lezüllött proli gondolatvilágával rendelkezzen az illető. Milyen eredményeket teszel itt zárójelbe, abba nem merek  belegondolni! Az egyenlősdi amit a lezüllött prolikkal elhitetnek és eljátszatnak nem ab ovo érvénytelen, csak a jónép relációjában az. Mert királyi/nemesi minőségben érvényes gyakorlat.  A züllött proli nem tud mit kezdeni a nemesi előjoggal, mint a szavazás -  mert annyira roncsolt szellemi állapotban létezik sajnálatosan, ami erre alkalmatlanná teszi őt. 

> Az eredeti társadalmi rendet -- az erős a gyengén uralkodik -- sosem lehet felbontani, mert ez maga a létezés alapelve.

Ez közhelyesen általános kijelentés, de félő, h a benne használt fogalmak meg nem értése súlyos mellékhatásokat okozhatnak!  

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Itt valami másról lehet szó inkább, ami kevésbé kapcsolódik ahhoz amit írtam.

Megkerestem azt az előadást, amire hivatkoztam. Itt kezdődik ez a téma: https://youtu.be/eFHsxKZmhhY?t=3782 és hamarosan, 1:05:05-nél indul, amit parafrazeáltam.

Ez közhelyesen általános kijelentés, de félő, h a benne használt fogalmak meg nem értése súlyos mellékhatásokat okozhatnak!

Súlyos mellékhatások? Előfordul az ilyesmi. Akkor is, ha az ember tesz valamit, meg akkor is, ha nem tesz. Időgéppel könnyebb volna navigálni, bár nem próbáltam, hehe.

ÁÁá köszi, h megkerested! Igen tulképp ez tényleg kapcsolódik és valóban problematikusnak vagy inkább érthetetlennek tűnik amit felvet. Ezek a démoni tendenciák természetesen nem érthetőek meg sem racionálisan, máshogy sem nagyon. Ezért lesz parodisztikus, fordított, groteszk a démoni tendenciák által konstruált spiritualitás.  Ennek a legvésőbb magyarázatai túlmutatnak a tradicionalitás keretein, és  László András szolipszizmus magyarázataiból sejlenek fel. Igazából nem szoktam ebbe belemenni, hanem annyival intézem el a dolgot, h okkult jellegre hivatkozok és ezt kb mindenki el tudja helyezni valahol magában :)  
Tehát annak a feltárása szükségeltetik, hogy miben áll a sátáni minőség legbelső lényege? Mert ezt amolyan absztrakt formában tartja számon köztudat, amit néhány közhelyes frázissal ír le a megértés valódi igénye nélkül.     
Visszatérve: a konfliktus lényege a tradicionális fény által besugárzott és a fordított (sátáni) hierarchia uralmi viszonyai közt keresendő. Magyarán: mi a jó abban ha orkokon ork módra uralkodsz?  Mert ha nem ork módra uralkodnál, akkor lehetne az, h az orkságból ki- és felemeld a jónépet  - na de egy ilyen szándék mögött szükségszerűen tradicionális fénynek kell lennie - ami a sátáni fordított hierarchiában nem lehetséges. Ott annál inkább orkká kéne tenned az orkokat. A gonoszság nem felfogható!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Szerintem túlkombinálod a dolgot. Fölösleges kozmikus gonoszt keresni ott, ahol a jelenség megválaszolható ockhami borotvával: ostobasággal, tunyasággal, gőggel. Madáchot szeretem idézni annak magyarázatára, miért tud csak orkként uralkodni egy ork: mert nem adhat mást, csak mi lényege. Ez persze mindenre érvényes: minden az, ami. :) Ha szeretnél egy orkot "megnemesíteni", kénytelen vagy demonstrálni neki az általad helyesnek tartott értékrend és életvitel magasabb rendűségét, mert amíg ez nem megy, addig marad a kölcsönös csúfolódás -- ezt látjuk ma, mindenhol.

Említetted az "elit klubot", és a "sátáni minőség legbelső lényege" feltárását. A sátáni minőség legbelső lényege a végletes elitizmus, az egyszemélyes elit klub. A magukat fennkölt héroszoknak tartók számára ez a gondolat felfoghatatlan és lovecrafti módon rémisztő, mert csak a nyáj tagjaként képesek létezni -- ez a lényegük. A sátáni minőségű létező nem szorul efféle mankókra, mert szuverén öntudattal és értékrenddel bír. És mielőtt bárki megijedne a "sátán" szó pozitív értelmű használatától, hadd mutassak rá, hogy a macskaáldozó hülyegyerek csupán ostoba, gőgös ork, mert nem sátáni módon viselkedik. Sátán az, ami szembeszegül a hagyomány zsarnokságával, mert undorodik a hazugságtól és a pusztulástól. (Természetes, hogy a "hagyományőrző" narratíva megcseréli a pozitív/negatív szerepet, de ezt csak a teljesség kedvéért említem, mert evidens.)

Azaz, nincs semmi ok az aggodalomra: az emberek többsége nem gonosz, csak ostoba és lusta, és megnyomorodik és meghal, mielőtt gondolkodni kezdhetne. A társadalmakban kialakult, számtalan mitologikus hagyomány ellenére a világnak nincs semmiféle egységes erkölcsi használati útmutatója, és a végső titkokat kizárólag a tudományos módszerrel lehet feltárni és megismerni. E megismerés célja szükségszerűen a világ legszomorúbb alapelvének megbontása: a pusztulás, a halál semlegesítése, a szó legszorosabb értelmében. Amíg erre nincs lehetőség, addig marad az ötletelés, a kísérletezés, de a manapság "balliberálisnak" vagy "polkorrektnek" nevezett tévutak már omladoznak, és ahogy szokott, várható az "inga" visszalendülése, ami némiképp "nacionalistább" irányvonalhoz illeszkedik most. Nincs okom feltételezni, hogy ez az "inga" valaha is megszűnne, amíg új, gyermeki tudatok születnek, de a szükséges szellemi szintet elérve a hatását veszti és attól kezdve már nem is ijesztő, csak sajnálatos.

Szerintem túlkombinálod a dolgot. Fölösleges kozmikus gonoszt keresni ott, ahol a jelenség megválaszolható ockhami borotvával: ostobasággal, tunyasággal, gőggel.

Úgy tűnik te egy szcientista/materialista álláspontot képviselsz paradoxonként némi sátánimádással súlyosbítva. 

Sátán az, ami szembeszegül a hagyomány zsarnokságával, mert undorodik a hazugságtól és a pusztulástól. 

Nehéz lesz itt rendet tenni - attól tartok!

Az egyértelműség érdekében szükséges rögzíteni, h amikor tradícióról írok (amit hagyománynak is mondhatunk) akkor nem emberi eredetű hagyományról van szó. Ez a kifejezés metafizikai értelemben értendő, és -pontos definiáltság nem lévén- közelítőleg a Létezés kezdetére utaló hagyományként kell érteni. 
Ettől eltérően, hétköznapi értelemben is lehet használni a hagyomány kifejezést, ami legkülönbözőbb emberi eredetű hagyományokra, szokásokra utal.

Most nem egyértelmű, h Te milyen értelemben használtad ezt a kifejezést. Ha metafizikai értelemben használtad akkor nem világos h milyen logika mentén párosítható egyáltalán ehhez a zsarnokság? Ha meg hétköznapi értelemben használtad, akkor h jön ahhoz a Sátán? 

Hogy a Sátán undorodna a hazugságtól és a pusztulástól - hát ez így elég váratlan fordulat volt. Bizonyára vannak olyan szekták ahol ilyesmit terjeszthetnek!

A sátáni minőség legbelső lényege a végletes elitizmus, az egyszemélyes elit klub...

Természetesen maga a "problémakör" - h finom legyek - végtelenül szofisztikáltabb annál, h ilyesfajta (pár soros) definícióval elintézhető legyen. Nálamnál tanultabbak szerint a sátánicitás lényegére vonatkozóan a különböző diszciplinák mint filozófia, teológia, pszichológia sem tudnak kielégítő magyarázattal szolgálni. 
pl minek kell tekinteni a Sátánt - erőnek; principiumnak; megszemélyesült valaminek? 

Amit az egyszemélyes elitkulbról írsz annak se füle, se farka. Érvényesen nem vethető fel, hogy a Sátán kizárólag megszemélyesült [egy]valaki lenne. Ahogy pedig ezt a kreált magányos hőst próbálod felmagasztalni, az valami elképesztően beteg dolognak tűnik. De persze az sem vethető fel, h több valaki lenne...

Mindenképpen ajánlom meghallgatni László András előadását a témában! Különös figyelemmel arra, hogy arról is beszél, hogy a sátáni erők egyfelől azon igyekeznek, hogy önmagukat [akár a letagadásig] eljelentéktelenítsék lásd esetünkben pl. magányos hősként szerepeljenek. ill "fölösleges kozmikus gonoszt keresni ..."

dr. László András: A Sátán valóságának metafizikája (1993)

Megpróbálom kicsit összefoglalni a lényegét, részben kedvcsinálónak a meghallgatáshoz, részben megértés segítése érdekében:

Azt kell felvetni, hogy a Sátán végső forrása maga a metafizikai abszolútum, vallásos kifejezéssel élve az Isten. Ahogy pl. a fiúság princípiuma is azon nyugszik, h Isten magát önmagától eltávolítja (disztanciálja), de vele a tudati/szellemi kapcsolatot fenntartja, és ilyen értelemben egylényegűnek tekintendők: Jézus isten-ember mivolta; továbbá ahogy az Isten képmására teremtett ember is ilyen eltávolítás eredménye, akinek esetében azonban (a fiúságétól eltérően) a kapcsolat már nincs fenntartva; úgy Sátán is ilyen eltávolítás következtében létezik, a fenntartott kapcsolat a fiúságétól és az emberétől is eltérően állhat fenn Istennel. 
Hogy ez miért van így arra válasz egyfelől nincs. Másfelől Isten szemszögéből egyfajta játék; a Sátán szemszögéből már kevésbé játék; az ember szemszögéből pedig a véres valóság. 
Sokszor használt kifejezés a "Sátán Isten majma" - ezt részletezi. 
Ami sztem nehezen lesz érthető, h utal a szolipszisztikus létszemlélet azon tételére, hogy a létezésnek egyetlen Alanya van, és ez kizárólag egyes szám első személyben vethető fel, azaz h én magam vagyok az. Emögött az húzódik meg, h közvetlen tapasztalatom csak és kizárólag a saját létezésemmel kapcsolatban van, és minden más tapasztalás ettől eltérő. Ezért pl az a felvetés, hogy a másik ember is olyan mint én, aki ugyanezt gondolhatja tarthatatlan, mert az illető létezésével kapcsolatos tapasztalatom eltérő a saját létezésem tapasztalatától, így csak egy megengedhetetlen absztrakcióval tekinthetném az illetőt magamhoz mérhetőnek. Most nem tudom, h ezt mennyire sikerült érthetően megfogalmaznom, de ez egy nagyon fontos tétel. Szóval amikor L.A. arról beszél h "én vagyok Isten" akkor azt kéretik jól érteni!
  
>  nincs semmi ok az aggodalomra

Akár már a fentiek alapján is asszem elég okunk lehet aggódni [érted]!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

 

Amit az egyszemélyes elitkulbról írsz annak se füle, se farka.

A szolipszizmust említed, miután a fentit kijelentetted. Ismétlem önmagam: "A magukat fennkölt héroszoknak tartók számára ez a gondolat felfoghatatlan és lovecrafti módon rémisztő, mert csak a nyáj tagjaként képesek létezni -- ez a lényegük." Mindenki egyedi, mindenki csak önmagában létezik. Mégis közös színpadon játszunk. Zavaros, ugye? Pedig csak nézőpont kérdése. Hasonlóan ahhoz, ahogy a newtoni fizika (vagy akár a materialista szemlélet) kielégítően működik egy szintig, amin túl már a kvantumfizika (illetve az ontológiai párhuzam terminológiáját követve: az idealizmus) használandó, pedig ugyanazt a létezést modellezik.

Akár már a fentiek alapján is asszem elég okunk lehet aggódni [érted]!

Ez mit jelent? Jelent bármit? Megvalósul bárhogyan is? :) De komolyra fordítva a szót, szeretném egyértelműsíteni: nem kívánom elvenni tőled a jogot, hogy aggódj, rettegj, vagy hogy alapvetően hibás -- noha örökérvényűnek és tökéletesnek hirdetett -- létértelmezésekkel foglalkozz. Ha a magad szándékából, meggyőződésből nem érzékeled, hogy tévúton jársz (és beletörődtél abba, hogy oda jutsz, ahová elvárásaid és szándékaid szerint jutni fogsz), akkor épp ott vagy, ahová lényegileg tartozol.

> Zavaros, ugye?

Igen, zavaros - részben. Részben meg Coelhosan semmit mondó: "Mindenki egyedi, mindenki csak önmagában létezik. Mégis közös színpadon játszunk"

Itt saját gyártású világnézettel van dolgunk, vagy valami ismert irányzathoz tartozóval? hátha így könnyebb megértenem!

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Egyébként a tizenkét pontot taglaló rész szinte szó szerint egyezik a Drábik blogján található anyaggal, ami vagy szövegátvételre, vagy közös forrás felhasználására utal (nem, nemcsak a pontok, hanem az utána következő bekezdések is). A szerző további művei: https://www.thriftbooks.com/a/gregory-lessing-garrett/3673652/. Ezek alapján egy keresztény fundamentalista laposföldhívőről van szó.

Ami a Frankfurti Iskolát és Münzenberget illeti: a tizenkét pont forrását (tehát a Münzenberg által írt, de legalább neki tulajdonított művet) nem sikerült megtalálnom. Egyébként nem kell túl nagy fantázia hozzá, hogy lássuk, egyfelől ezek a keresztény fundamentalista jobboldal közhelyszerű panaszai, amiket akár utólag programpontokba szedve, egy a Frankfurti Iskolához marginálisan kötődő személynek tulajdonítva az arra fogékony közönségnek megfelelő szellemi muníciót adhat a Frankfurti Iskola többi, prominens képviselője által képviselt elvek izomból történő elutasítására. (Ennek szélsőséges ballib változata a "nem olvasok Heideggert mert náci volt", csak hogy kiegyensúlyozottak maradjunk.) Ráadásul a tizenkét pont annyira rímel a Cion bölcseinek jegyzőkönyveire, hogy még az idézők is fontosnak tartják megemlíteni a hasonlóságot (Drábik is és Garrett is).

Összességében szerintem baromság az egész, de aki szereti, örüljön neki. Sok hasonló van még a karizmatikus.hu-n is.

Mi ez a hivatkozás nélküli rágalomhalmaz? Azért sejted ez nem "vélemény" megosztása, sőt az adott kontextusban jelenleg még börtönnel is sújtható én a helyedben átfogalmaznám. Az nem nagyon érdekel te mit hiszel el és mi a véleményed erről de amit ott fent írsz az full gáz. 

Úgy látom célba talált. Még egy-két ilyen hozzászólás és hivatkozás nélkül és frankó lesz.

Úgy egyébként elárulhatnád, hogy kit rágalmaztam meg?

Semmit nem fogalmazok át, az idők végezetéig ott marad, ha csak el nem éred Treynél, hogy törölje, vagy a bíróságon. Ami pedig a börtönt illeti... lásd az első kérdésem.

Egyébként mi is az a ballib körökben oly népszerű és felmagasztalt 'hivatkozás'? Megválaszolom: más véleményének a továbbmondása. Ha ez régebben is trend lett volna, akkor semmi új alkotás nem keletkezett volna, mint ahogy manapság nem is nagyon keletkezik. Ebben a hivatkozás buliban a 444 a király a saját újságírója által más újságba írt cikkre hivatkozással (lásd: 9. pont). Hivatkozhatok saját magamra, az kielégítő lesz? 

Picit gond van az olvasási detektoroddal, én ezért nem küldenélek börtönbe, véleményem van rólad, de tudod az milyen olyan mint a szellentés, kellemetlen és senkit nem érdekel.

Engem mindösszesen az lepett meg hogy kerül ide ez a szar, amit még a kormány támogató értelmiség 90% is megmosolyog.  

Szóval rosszul értetted, nem akarom, hogy téged és Trey-t vegzálják ezért. A jelenlegi törvények szerint (amit az éltetett kormányod hozott, ergo velük kell megbeszélned ha fáj) áll amit mondtam

Aki Drábikra hivatkozik az laposföldhívő és balatontagadó

Hú...hát ahhoz is kell egy "színvonal", h ezt belinkelje valaki! 

Na most ez annyira alpári, hogy érdemben nem is igazán lehet rá reagálni.  Ugye, Hamvas egyáltalán nem filozófus volt, hanem író. Leginkább esszé író. Persze áthatotta a gondolkodását tradicionalizmus - ami szintén nem filozófia - ilyen értelemben a Scientia Sacra jelentős mű, de amúgy inkább tekintik a Karnevált a fő művének. 

Szóval minden olyan prosztóság amit ez a tahó Hamvas filozófusi mivoltára hivatkozva enged meg magának alapból ignorálandó. 

"antiegalitarian, antiliberal, antidemocratic, and antipopular"

Nem nagyon szeretem Hamvast, bár írt jókat is (a tejfölös eper receptje pl. nagyon jó :) ) , de ez a fickó úgy tűnik direkt értetlenkedik bizonyos mondatain, amelyeken úgy azért nem kellene... 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Szerkesztve: 2020. 04. 28., k – 15:13

Óvatosan ezzel a topiccal, itt van azoknak a krémje, akik más hupos topikokban szidják az EU-t, a liberalizmust valamint a tudományt miközben egyikről sem tudják, hogy mit jelent, micsoda és hogy működik... Pl az egyik topicban épp nemrég kérdeztem rá, hogy szerintük mi is az a tudomány vagy mit jelent, hogy valami tudományos, azóta ott kuss van :-)  Szóval túl sok logikát ne várjunk, de chamtrail szintű gondolatokat mindenképpen

 

(gyuri23-t pl hiányolom innen, nem is értem, hogy nem talált még ide :-) )

esetleg Behringer kollega írásaira van kedved reagálni? Pl ezek megvilágítása nagyon hasznos lehetne mindenki számára:

 

"a konfliktus lényege a tradicionális fény által besugárzott és a fordított (sátáni) hierarchia uralmi viszonyai közt keresendő"

 

"Ezek a démoni tendenciák természetesen nem érthetőek meg sem racionálisan, máshogy sem nagyon."

 

" Volt-e homoszexuális propaganda a közoktatásban résztvevők számára a Frankfurti Iskolát megelőzően?"

Most, hogy ez ide felkerült, beszántják a hup-ot is, hiszen ezeknek semmi nem drága!

(Ha jól értem, olyan a forrás, mint a Kör-ben a videó-kazetta.)

A forrásmegjelelős hiánya pedig egyenesen skandallum. Mintha a forrás változtatna valamit is a 11 pont tartalmán. A forrást hiányolóknak kinevezem önmagamat forrásnak (444 is így csinálja). Leírtam, minden szavával egyet értek, tükrözi a véleményemet, tehát egyelőre én vagyok a forrás, lehet foglalkozni a 11 pont tartalmával és a kérdéseimmel. 

Tekintettel arra, hogy az egész elmélet egyfajta oksági láncolatot tételez fel, ami Münzenberg/a Frankfurti Iskola programjából indulna ki és jutna el a mai közállapotokig, megnyugtató lenne akár csak egy olyan utalás is, hogy X. Y. azt írta akár az emlékirataiban, hogy pl. "Münzenberg akkor ott hat korsó sör után kifejtette elképzeléseit a jövőről, amelyeket tömören így tudnék összefoglalni:...". Mert akkor legalább azt tudni lehetne, hogy valaki valamikor valamilyen okból kimondta/leírta ezeket a dolgokat és fel lehetne építeni az oksági láncot, hogy "innen, ilyen lépéseken keresztül eljutottunk ide".

Ellenben ha te vagy a forrás, akkor nehéz elképzelni, hogy az elmúlt cca. 100 év kulturális/társadalmi folyamatai ennek a programnak a mentén zajlottak. Illetve ez így csak egy levegőben lógó vélemény, hogy "nehai szerint [és ide jön a nyitóposzt]", amire teljesen adekvát válasz az, hogy "szerintem meg nem", és milyen jót vitatkoztunk.

A topiknyitó érvelési mechanika a gyakorlatban így néz ki (kicsit, de nem nagyon leegyszerűsítve):

- kijelentem, hogy 1526-ban Kovács Józsi azt mondta, hogy úgy kell az emberek felett átvenni az irányítást, hogy nem informáljuk őket
- jelenleg az embereket nem informálja a kormány rendesen

- ebből következik, hogy:
 - Kovács Józsi 1526-ban tényleg ezt mondta
 - Ez egy nagy összeesküvés része
 - Ami alapján most a kormány dolgozik.

Minden bizonyítva van, na ebbe kössetek bele.

 

“Any book worth banning is a book worth reading.”

Nem maradt ki, csak azt nem szabad leírni, hogy Soros valójában az 1526-os Kovács Józsi, mert gyíkként évezredeken át élnek, most is csak az 5G hullámokkal távolról irányított embernek látszó teste kezd öregedni, de természetesen semmi gond, mert a bábu halála után Józsi simán fog egy másik bábut, és onnantól kezdve azon keresztül fogja kontrollálni a világot, teljesen egyedül.

BlackY

"Gyakran hasznos ugyanis, ha számlálni tudjuk, hányszor futott le már egy végtelenciklus." (haroldking)