Indokolja-e a jelenlegi helyzet, hogy Orbánnak időbeli korlát nélküli teljhatalma legyen és ha igen, pontosan (konkrétan) miért? Tehát a kérdésben a hansgúly az időbeli korlát nélküliségen van. Mert kb ő dönti el, hogy mikor szűnjön meg a teljhatalma. (egyesek azt is vitatják, hogy a rendeletekkel való kormányzás egyáltalán indokolt-e, mert enélkül is mindent meg tudna csinálni a jelenlegi hatalom (pl iskolákat, boltokat stb enélkül is be lehet zárni. De ebbe szerintem ne menjünk bele)
Ez tehát a lényeg:
"De hogy a veszélyhelyzet mikor szűnik meg, azt a kormány állapíthatná meg, az országgyűlés ezután helyezhetné hatályon kívül a felhatalmazási törvényt. "
https://444.hu/2020/03/22/az-ellenzeki-partok-nem-szavazzak-meg-a-felha…
https://www.origo.hu/itthon/20200322-ifj-lomnici-zoltan-a-koronvirus-to…
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20200320/itt-az-uj-javaslat-a-koronav…
Zárójelben jegyzem meg, hogy
- a törvényt szinte biztosan megszavazzák, akármit mond is az ellenzék, legfeljebb később, mert kétharmaddal királyságot is be lehetne vezetni
- az origo persze hozza a félretájékoztató formáját, mert bár azt írja, hogy "a kormánypártok azt kérik az ellenzéki pártoktól" mégis egy fideszest, ifj. Lomnici Zoltánt kérdezi meg és persze az időbeni korlátozásra valahogy elfelejt rákérdezni. ja és persze a Soros meg a migránsok azok felmerülnek mint érv a cikkben :-)
Még annyit ehhez, hogy pl a https://mfor.hu/cikkek/makro/ahogy-jeleztuk-bekovetkezett-a-rendeleti-k… oldalon taglalják a lehetőségeket, hogy mi van, ha pl az országgyűlés nem összehívható a járvány miatt. Mondjuk szerintem egy ilyen kapcsolót bele lehetne építeni a törvénybe, mert mi van, ha a kormány sem összehívható, akkor az idők végezetéig rendeleti kormányzás lesz? :-)
Szerintem simán bele lehetne írni mondjuk 90 vagy 120 napot meg ha kell azt, hogy ha nem tud összeülni az országgyűlés, akkor mi van.
- 2264 megtekintés
Hozzászólások
Orbánnak nem lesz időkorlát nélküli teljhatalma. Ő is meghal egyszer!
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ilyesmiben bizakodtak az ötvenes években is, állítólag akkor is tök jó világ volt, míg egyesek teljhatalmat gyakoroltak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A második mondatomat is elolvastad?
Tertilla; Tisztelem a botladozó embert és nem rokonszenvezem a tökéletessel! Hagyd már abba!; DropBox
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hogy a viharba ne, úgy együtt értelmezve alkottam meg fenti gondolatomat :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Apám mesélte, hogy nagyapámék is azt gondolták akkoriban, hogy ez a tszcs dolog hamar véget ér... Hát nem jött be.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Indokolja-e a jelenlegi helyzet, hogy" bárkinek ebben az országban "időbeli korlát nélküli teljhatalma legyen"
nem. még ha a harmadik világháborút csak itt meccselnék le, akkor sem.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Semmi baj azzal, ha vészhelyzetben a kormány gyakorolja a végrehajtó hatalmat. Ezzel azonban Orbán előrevetíti, hogy az ő hatalmát csak vérrel lehet megdönteni.
READY.
▓
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elég sokan ettől félnek és bizalmatlanok (talán nem véletlenül), ezért sem feltétlen támogatandó az, hogy magyarországon bárki korlátlan felhatalmazást kapjon. a legnagyobb hangsúlyt a "bárki" szóra helyezném.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én most nem tudok erre koncentrálni, sokkal jobban aggaszt az LMBTQ-k ánusz műtétének az elmaradása:
https://www.origo.hu/nagyvilag/20200321-elegedetlenseg-a-koronavirus-mi…
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekelt vagy, gondolom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
trey is az lehet, mert egy másik topikban szintén ezt hozta fel egy szálban, ahol a relevancia kurvára nem található...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát ugye ez itt off topic de sosem értettem, miért foglalkoztat ez a dolog annyira embereket, akik nem érdekeltek benne. Lehet, hogy utána kéne néznem a weben, biztos van valami pszichiátriai magyarázata. De legalább is Freud biztosan tudna rá mit mondani :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mégis érdekesebb, mint mondjuk a témához kapcsolódó dolgokkal megjelenni. ez a hup. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az én ánuszom köszöni szépen jól van, de az empátiám mérhetetlen LMBTQ-s embertársaim iránt. Megengedhetetlen, hogy miután seggbe kú..ák őket, ne tudjanak egy jóízűt szarni. Vagy fordítva.
Utána majd foglalkozunk a járvánnyal és vonzataival is.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szeretnél még erről a témáról beszélni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne bagatellizálj légy szíves, mikor az LMBTQ-s ánuszok sorsa még bizonytalan.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ok, értem. Természetesen, ha te fontosnak érzed az LMBTQ-s ánuszokat, akkor meghallgatunk. Milyen nézőpontból szeretnél erről a témáról beszélni? Bizonyára van olyan, amit még el szeretnél erről mondani, mi lehet az vajon?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mérhetetlenül fontosnak érzem, ezért várom az egyszavas állásfoglalásodat az ügyben:
Tényleg fontosabb az LMBTQ-k ánusza mint az koronavírus betegek kezelése?
Igen vagy nem? (Csak egy szó lehet a válasz, ha több az a mellébeszélés.)
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ahogy te érted a kérdést úgy a válasz: nem.
Miért tartod fontosnak, hogy ezt megtudd tőlem? (komolyan kérdezem)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem vagy fideszes -> lipsi vagy -> buzi vagy
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi az a lipsi? Valami román szó? A köznyelvben fellelhető alak az a "libsi" ami a liberált-bibsi hibridet jelenti.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azokat takarja akik nem kollektivisták. (kollektivisták rész eseteinek egy részét is)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Basszus a fene gondolta, hogy halmazokkal fogok foglalkozni hétfő reggel :)
A lipsi ettől egy román szó, vigyázz vele. Nagyjából annyit tesz tőlünk jobbra, hogy ~"kimaradtál a szaknévsorból"
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ez már meg lett fejtve múltkor csak úgylátszik hiányoztál, vagy rossz a memóriád: nyelvi lelemény a libsi és a bipsi szó összevonására. "jobboldali humor".
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na mi van, nem válaszolsz, hogy miért érdekel ez téged? Most hogy kiderült, hogy csak téged meg az origót érdekli az LMBTQ-k ánusza besírtál a sarokban?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lemarad a tavalyi Pride ról, retteg hogy az idei meg elmarad.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jo nekik, hogy legalabb kepesek tiltakozni... Azokkal mi lesz, akiknek meg a tiltakozashoz sincs meg a lehetoseguk, mert
valoban ELETmento mutetre varnak?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Lehet az is életmentő, mert ha nem lesz Györgyből, Gyöngyi akkor öngyi lesz. :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A jelenlegi helyzet nem indokolja, ugyanakkor betojni sem kell tőle.
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönjük. Zárhatom a topicot? :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt semmiképpen sem :)
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én mondjuk egy dologra tudok gondolni: Az erős vezető képét sugározza. És ez tényleg így van.
(az persze más kérdés, hogy az "erős" vezető jó vezető-e de valószínűleg a választók ezen kevesebben gondolkoznak el (bár nem biztos, hogy lesznek még választások... :-) Bár érdekes, hogy mondjuk egy munkahelyen vajon ilyen "erős" vezetőt szeretnénk-e )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
óvatosan emlékeztetnélek nostradamus jóslatainak egyik feldolgozására, ahol megírták, hogy a történet végén megválasztanak három királyt... az egyik a bajor, a másik a magyar, nem emlékszem melyik a harmadik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én belemennék a helyükben a 15 napos ciklusokba, felülvizsgálattal. Személyesen a szemkilövető kéri, meghát a 15 úgyis a legnagyobb egyjegyű prímszám - node a vérszívást félretéve: nem tűnik nagy árnak.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ők is belemennének:
Abban szerintem nincs vita, hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani, hogy az eddigi kormányzati késlekedés helyett végre gyors döntések szülessenek, éppen ezért partnerek vagyunk abban, hogy a kormány akár további 2-3 hónapig rendeleti úton kormányozzon. Sőt, ha a rendkívüli helyzet ezen idő elteltével is indokolttá teszi, akkor ezt követően készek vagyunk újabb felhatalmazást adni a kormánynak. Azt viszont semmi nem indokolja, hogy Orbán Viktornak élethosszig tartó felhatalmazást adjunk. Azt ugyanis királyságnak hívják.
https://magyarhang.org/belfold/2020/03/21/jakab-peter-a-tulhatalomtorve…
Érdekesség: A mandiner (amit amúgy a legkorrektebb fidesz-közeli médiának tartok) is leadta az interjút, de ez az egyetlen részlet, amit kihagyott az interjúból....
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy a pitebe ne menne bele, Jakob ur nem egy madzagokon mozgatott marionett-bab? Olyan amit amugy egy regi bab leforgacsolt maradekabol raktak ossze DK rendelesre?
Amugy ha a mostani vezetes megugorja ezt barmi bevallalt aron *es* jol csinalja, azzal az ellenzek labat siman ki tudja radirozni. Dehat a legnagyobb hulye lenne kiradirozni, haat ilyen “ellenzek” nekem is jol jonne, fasza kis csapat :D
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, sajnos ilyen igazságtalan körülmények között nehezen fog kitermelődni egy életképes ellenzék. Nem ugyanolyan erőforrások vannak, elegendő, ha csak pl a fidesz által propagandára költött 100 milliárdokat nézzük. És ez csak egy tétel. Ehhez képest az ellenzéknek fillérei vannak.
Pedig nekünk az lenne az érdekünk, hogy legyen alternatíva, mert ha nincs, akkor nincs verseny a gondolatokban, megoldásokban. Ha nincs verseny, akkor elegendő a középszerű vagy gyenge teljesítmény is és az ország hosszú távon lemarad azoktól, ahol van verseny.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fleto bevallott vagyona 10 eve verte a 4 milliardot. Ez csak *egy* ember. Ennel nagyobb projekteket hadd ne emlitsek, bar a kompletten eltuno KISZvagyon kezdetnek nem is lenne rossz. Vagy a reggeli fantasztikus musorok is penzbe kerultek. A mai napig van aki 200 millat fizet ovadekert maganszemelykent zsebbol. Hadd ne kelljen mar sajnalnom az “elitet”. Önmaga hanynam szembe, ha csak fel percre legorbulne a szam.
De okes tereljuk egyenes godorbe a beszelgetest: ertem, te kitermelesrol irsz - csakhat jelzem hogy a mai liblik ereje teljeben egy alulrol szervezodo es arral szemben uszva is 18%-ot elero part volt, lyukas ketfillerbol startolva. Illetve a nehai SZDSZ vagyon is megtalalta a kiutat mas mai szervezodes fele. Annyi volt a fo titok, hogy nekik nem a zorbaan volt musoron reggeltol estig, nem ez fogta ossze a szavazoikat. De meg csak nem is a tyurdzsany. Ugye milyen “bonyolult” keplet?
Uhh es engem nem erdekel a belpolitika..
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az csak ezert az ove, mert aposae volt, vagyis alapvetoen a felesege oroksege, de ez lenyegtelen, patriarchalis tarsadalomban ami a zasszonye az a tied.
Every single person is a fool, insane, a failure, or a bad person to at least ten people.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" a felesege oroksege " - Persze Apró Antal dolgos két kezével kereste meg petákonként :D kapj már a fejedhez
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem más nézőpontot lenne érdemes átgondolnod
amíg a fidesz az állampolgárok pénzéből tolja a propagandát és a hazugságot és magának kb 1000-szer több pénz juttat, mint az ellenzéknek (ami szavazóbázisra kb ugyanúgy az ország fele de ez mindegy is) valamint minden kérdést politikai alapon közelít meg ("aki nem ért velünk egyet, az soros ügynöke") és visszaél a hatalmával addig nem nagyon várható, hogy itt lesz normális ellenzék. Ez csak arra lesz jó, hogy te libsizel meg Gyurcsányozol (látod, pl nálad nagyon szépen célba ért a propaganda, mert pont az a cél, hogy így gondolkozzanak az emberek). Pont ez a cél, hogy ne legyen verseny, az emberek szokjanak le a kritikáról ("ha nem tetszik nekik, meghosszabbítjuk Bicskéig), Süssék rá a velük egyet nem értőkre, hogy soros ügynök, ne gondolkozzanak az emberek, ne legyen ellenzék, csak bábuk.
Szerinted ez helyes, ez szolgálja az ország jövőjét? Én azt látom az élet ilyen szempontból hasonló területein, hogy ahol nincs verseny ott nincs fejlődés. Ha megnézem az illiberális demokráciákat, törökország, oroszország, kína mindenféle isztánok a közel keletről, akkor erősen le vannak maradva a liberális demokráciákhoz képest fejlettségben. Szimplán azért, mert nincs verseny.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miert nezzem mas pontbol? Nem jo neked az eredmeny? Rizsa amugy, a mai “ellenzek” ugyanezt csinalta. Be is lettek arazva.
Nem erdekel a prop, az osszes hazai politikust kettehugyozom szivesen, jo reszuktol mar undorodom is. 42 eve sajat fejlesztesu es sajat upgrades programot futtatok, szoval tenyleg szart sem tudsz arrol, mi er nalam celba: parszor mar mellenyultal, megszokhatnad mar, bocs.
Szarok gyurkabaara is, nem sokaig lehet mar hivatkozni ra. Majd akkor meglatjuk. Tolem nem hallottal sorosugynokot, nem kell erre terelni a dolgot. Majd’ 90 eves btw, mar ott allnak felette a kaszaval, es ha a mai helyzetben csak megsuhintja egy jarvany szele akkor go. Szerintem akkor a viszont-ugynokozok ugyanolyat fognak koppanni a B oldalon, mint a palya A oldala. Akarsz fogadni?
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Miert nezzem mas pontbol? Nem jo neked az eredmeny?"
Szerintem kitalálhattad, hogy nem vagyok elégedett :-)
Szerintem az országnak az az érdeke, hogy igazi és igazságos verseny legyen a politikusok között. A verseny most szerintem nagyrészt hiányzik és ennek az oka nagyrészt az általam is említett igazságtalanságok.
Kicsit olyan a mostani helyzet, hogy valakit lenyomnak ketten a víz alá erővel aztán röhögnek, hogy nem kap levegőt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" és magának kb 1000-szer több pénz juttat, mint az ellenzéknek " - huha van baj otthon. Vagy te 90es ,2000 -es években még nem éltél? :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az az igazság az ellenzék nem mer elég populista lenni.
Pl Szlovénia után szabadon. A kormány duplázza meg az egészségügyi dolgozók fizetését a járvány idejére A képviselők és miniszterek fizetéseit pedig 50 százalékkal csökkentsék. A focisták bérét vigyék le a közmunkás bérre a megmaradó pénzből vegyenek lélegeztető gépeket, és védőfelszerelést az egészségügyi dolgozóknak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor ez olyan, mint amikor az origo valamiért nem hozza le Dr. Rovó László ügyét, aki nem ment karanténba az ausztriai síelése után, hanem tovább műtött, miközben kiderült, hogy korona vírussal fertőzött? Természetesen bizonyára az origo nem a Dr. Rovó László fideszessége miatt nem adott hírt erről :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az MTI is "Karanténba vonult az SZTE rektora" címmel hozta le a hírt, mintha valami mártír lenne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tényleg.
Dél-Koreában, minden tesztelt ember kapott egy azonosítót, így védvén az emberi jogaikat. Hazugság, hogy azért nem ad adatot az aperitív törzs, mert meg akarja védeni a fertőzöttek jogait. De, bezzeg azonnal korlátozni akarják az emberek alkotmányos jogait a járványra tekintettel.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tegye föl a kezét, aki tudja meddig fog tartani a járvány. Mi a szarnak néztek annyi apokalipszis filmet, hogy amikor itt, van rásegítsetek a bajra? Nekem az jön le, hogy fogalmatok sincs mi történik valójában.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jelen törvénytervezet kapcsán ez miért számít?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak azt kérdeztem, hogy tudjátok-e mi a teendő egy ilyen helyzetben, ismeritek-e a magyarországi járványügyi stratégiát és tudjátok-e milyen jogi környezet kell ehhez. Ha igen, igen, igen akkor nem szóltam egy szót sem.
Hallgassátok meg a jobboldalisággal abszolút nem vádolható Csányi Vilmos üzenetét, és tegyetek úgy, ahogy javasolja. Ha nem értitek, amit mond, akkor szívesen lefordítom nektek egyetlen szóban.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, szóval nem a témafelvetéshez kapcsolódik a problémád…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
No, ha nem látod, miként kapcsolódok a témához, be is fejezhetjük a beszélgetést. Szebb 2/3-ot 2022-ben. (Ennek ágyaztok meg ezzel a sivalkodással.)
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ó, már megint nem figyeltem, egy sivalkodóstól vártam érdemi hozzászólást…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vissza kell emlékezni. mit csinált az szdsz, és hova jutott. a nép elküldte őket a fenébe olyan dulván, hogy megszűntek. úgy, hogy közben voltak fent és lent. van ez a szerencsétlen hülye, aki 30 éve egybe tartja a pártját, pártfegyelem van, 99.99%ban konzekvensek, és már bizonyított is. erre vannak néhányan, akiknek a káosz kell, kárörvendenek, tényelg a vírusnak szurkolnak és minden egyes írd és mondd 1000% véleményük indokuk az ellenézéki média által szájukba adott. nincs saját véleméyne, és a bajszos szarnál többre nem futja. el kell engedni. csinálják csak, szerencsére nem ezek vannk/lesznek hatalmon továbbra sem. szégyen továbbá, hogy KOMMUNISTA utódpártok még mindig életben lehetnek. nem arról van szó, hogy valaki kommunista párt tagja volt, és fordulatot vett, és megjött az esze, hanem azóta is ugyanolyan hülye.... az ellenzéket végülis magunknak köszönhetjuk, illetve annak az elenmyésző mennyiségű hülyének, akik életben tartják ezeket. perverzionak tartom, de hát kinek a pap...
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
melyik ellenzéki tetszett szurkolni a vírusnak, meg igényli a káoszt...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tudom vannak-e információid a NOmentumosok olaszországi és brüsszeli hakniairól. Van köztük olyan is, aki önkormányzati képviselő és főmérnök Pakson.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
örömmel vennék linkelt médiatartalmat, amiből kiderül, hogy az ellenzék melyik tagja érvel a káosz mellett, hogyan drukkol a vírusnak. (ennyire böszme egyik se lehet...)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ha örülök a sikertelenségednek, az nem azt jelenti, hogy neked szurkolok...
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"erre vannak néhányan, akiknek a káosz kell, kárörvendenek, tényelg a vírusnak szurkolnak"
valahol nyelvtani botlás történt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha egy önkormányzati képviselő eltitkolja, hogy fertőzött területen jár, és miután hazajött, ahelyett, hogy előírás szerint karanténba vonult volna, beül az önkormányzati testületi ülésre és másnap bemegy a Paksi Atomerőműbe dolgozni, azt te minek nevezed?
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jelen helyzetben terrorcselekménynek, de nekem nincs jogalkotói vagy egyáltalán értékelési lehetőségem.
de beszélhetünk arról a doktorról is, aki fertőzött területről hazaérkezve koszorúzott egyet a fidesszel, majd szemrebbenés nélkül operáció(ka)t hajtott végre. dobálhatjuk ezt a lasztit, de sok értelme nincs.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Donáth Nullácska Annácska, kiscsoportos óvodás:
„Amikor az első koronavírusos esetet regisztrálták Magyarországon, vagy kiderült, hogy iráni diákok az elsők, az első reakciónk az volt, hogy ilyen nincs. Ilyen nincs, hogy ekkora szerencséje legyen Orbán Viktornak, hogy nem olasz diák vagy egy magyar állampolgár az első fertőzött” - mondta a Momentum politikusa az adásban.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyrészt lehetséges, hogy az iráni csávó akadt fenn a rostán elsőként, miközben pl az árufuvarozói szakma fele megjárta az olasz viszonylatot december óta hatvanhétszer, közülök sokan voltak otthon legalább két hétvégét, ezek közül alsó hangon negyede lehetett potencionális vírushordozó.
ehhez add hozzá, mikor kezdtünk el óvintézkedéseket tenni, mikor kezdtünk el valamilyen szintű vizsgálatokat végezni az egyáltalán felfedezett delikvenseknél.
minden azon múlik, hogy a kormányzat mit és mennyit kommunikál. miután nem szeretnél tömeghisztériát te sem, nyilván ők is elosztották a publikált számokat, lehet hogy nyolccal. ha meg nem vetted volna észre, minden faszságért az ellenzék vagy a migráció lehet a hibás egy ideje.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Akkor még egyszer: Nullácska Annácska azon sajnálkozik, hogy nem lehet direktbe megtámadni Orbán Viktort a koronavirus ürügyén. Vagyis nyíltan bevallja, hogy szándékukba áll a járványt politikai haszonszerzésre hsználni.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mert a fidesz az életben ilyesmit még nem csinált ilyet mi? ne menj messzebb a 2008-as válságnál.
egyébként meg a hazai politika mindig magában hordja az ilyen lehetőségek kihasználását, mit kell ezen csodálkozni...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egyrészt nem látom, hogyha olasz diák vagy magyar lett volna az első fertőzött, akkor mivel lehetne Orbán Viktort támadni.
Másrészt, mégha lehetne is Orbán Viktort támadni ezzel, ez akkor sem a káoszdrukker, vírusnak drukkolás kategória. Legalábbis nem látom a logikai összefüggést a kettő között. Hogy következik egy Orbán Viktor elleni támadásból, hogy az ellenzék kárörvend és a vírusnak drukkol? Leírhatnád a gondolatmenetedet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
az az első, akiről azt kommunikálják.
"Hogy következik egy Orbán Viktor elleni támadásból"
mert úgy döntöttek, ha már egyszer nem osztod a véleményüket. ez a szintjük.
olvasnivaló (cadmagiciannak pl):
"Ez a diktatúra-vita ebben a helyzetben nagyon ártalmas, és az is, amikor az ellenzéket azzal vádolják, hogy a vírusnak drukkol - mondja interjúnkban a politikai elemző."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az volt kommunikálva, hogy a fertőzésveszély miatt sem túl jó ötlet minden jöttmentet beengedni vagy átengedni az országunkon. Ha mégis honfitársunk lett volna az első, akkor ez bizony támadási felület lett volna. Amit meg is léptek volna, erre rátennék 50e Ft-ot bármikor - nagyjából ez lehetett a sajnálkozás oka. Legalábbis szerintem, mert csak feltételezni tudom, nem tudok tényeket és nem vagyok légy a pártirodák falán.
Ha nincs vírusdrukk annak én nagyon örülök, mert az mindennek az alja lenne. Ámbár nekem is olyan érzésem van sokszor, hogy sajnos mégis erről van szó egyeseknél. Akár a politika körén túl, még az utca emberénél is hallom. Szóval az ember néha napján a gusztustalan állatfajok irányába "fejlődik".
BTW, hadd kérdezzek vissza: azt honnan vették a derék ellenzéki és egyenes jellemű pártkatonák, hogy "jajj de jóó lesz a zorbánnak ha a nyugdíjasokat megötödöli ez a szar"?
Szóval hányinger ez oda vissza, tényleg gyomor kell hozzá.
Vortex Rikers NC114-85EKLS
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
de érts már meg hogy orbáááán. az az ember a megtestesült gonosz akinek a helyét is sóval kéne behinteni!! Lehet hogy közben mások análisan terrorizálnak téged, de akkor is örülni kéne és az ember darabjait is ledarálni, hiszen attól nem tudunk aludni esténként, hogy az ember levegőt vesz!! Nemérted?!?!
*
Nincs szükség más üzenetre. Nincs szükség értelmes mondanivalóra. Nincs szükség konstruktív javaslatokra. Nincs szükség tervekre, hogyan jutunk el A-ból B-be.
Pontosan ugyanarra van szükségünk amit folyamatosan fikázunk:
Egy arc-al rendelkező alakra akit személy szerint felelőssé lehet tenni mindenért is:
- miért ő a miniszterelnök
- miért van vírus
- miért nincs maszk
- miért esett a hó
- miért ilyen az adórendszer
- miért vannak állami kézben levő kórházak (hisz ha privatizáltuk volna őket minden jobb lenne)
- miért..
[...]
A -most le nem írt- kérdések&felvetések nagy részére én is kiváncsi lennék. A probléma továbbra is ott van, hogy kb az egyetlen alak aki értelmes gondolatokat fogalmaz meg és amúgy értelmes is: Schiffer András. (amúgy a véleményével nagyon sok ponton ellenkezik a sajátom, de legalább egy korrekt ember aki hajlandó értelmes vitákra.) csak iszonyat szomorú, hogy ilyen embereket nem nagyon találsz a palettán. csak ilyen kirakat babákat meg kreténeket...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne már, csak nem lehet annyira hülye, hogy ezt nyilvánosan kimondta :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De, volt olyan hülye. Egyébként ha engedékenyek vagyunk, akkor kiérezhető az a két hiányzó szó, hogy - ha már -. De én azt a videót csak egyszer láttam, és nem is tudom mi lett a vízhangja az egésznek, éppen le is sz@rom.
Biztos, hogy nem én gonoszoltam le!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Két hatalmas nagy idézőjelet rajzolt az ujjaival, amikor azt mondta, hogy a fidesz szerencséje. A szokásos műbalhé. Csak a mostani helyzetben azért gusztustalanabb, de hagyjuk.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na látod. Én nem lasztit dobálok. Te kérdezted, hogy látok-e olyat az ellenzéki sorok között, hogy kaoszdrukker. Ott van ni. És ne vonulj most saját inkomeptenciád paravánja mögé, mert, ha inkompetens vagy, akkor miért kommentelsz ebben a topikban?
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szövegértelmezés kérdése. én nem káoszdrukkert látok, hanem értetlenkedést, tamáskodást. mindenki másképpen értelmezi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Most már csak az hiányzik, hogy leírd, hogy ebből a nyilatkozatból hogyan következik, hogy az ellenzéknek káosz kell, kárörvendenek, és a vírusnak szurkolnak.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
csak a szövegértelmezési különbségek vannak porondon, egyebet ne várjál ;)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
végig kell nézni az index cikkeket, hogy milyen hangnemben beszélnek a problémákról, és hogyan örülnek az index facebook oldalán a szarrálájkolt cikkek alatt. és ha mégis hírt adnak valami sikerről, ott kuss van.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
konkrétan...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nos, a nyugat.hu és a 444.hu releváns cikkei közül egy-egy (biztosan) szólt arról, hogy az ellenzék ebben a formában nem szeretne korlátlan hatalmat adni a kormánynak. szó nem volt arról, hogy érvek nélkül mondtak volna nemet erre. de tudjuk, hogy a 888 csak annyit ír erről, hogy az ellenzék nem támogatja a kormányt a vészhelyzet felszámolásában.
avagy legközelebb menjél el személyesen a sajtótájékoztatókra, az ellenzékiek minden szavát rögzítsed, hogy utána összevethesd a sajtóban megjelentekkel, az operatív törzs sajtáján meg várd a kérdéseidre a választ, ahogy tette az rtl klub, az euronews, a 444 meg minden más sajtótermék, amelyik nem jellemezhető "kormánypárti" címszóval.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hogy az ellenzék nem támogatja a kormányt a vészhelyzet felszámolásában.
ez így is van. mi nem igaz ebben?
mit hogyan nem jó csinálni. jol van "hülyegyerek", ezt már tudjuk, de azzal verd a nyálad, hogyan lehet. ha azzal lenne tele a sajtótok hogy megmondják a jó megoldást, talán le lehetne építeni a 2/3adot, de így, vazze, maradni fod. csináljátok csak. ez az elenyésző kis rajongótábor szorakoztatása, emrt azt hiszik jó. lofaszt jó mama....
évek öta követem a kormányinfókat. túlnyomó többségben kormánykritikus ujságírók vannak, (és van köztük rendkívül ostoba is, pl az atv-s (asszem) ildikó), van amikor sikerül értelmes ujságírót küldeni, az kérdezni is tud, meg meg is érti a választ.... szóval aztán olvasd el miket hagynak ki, meg miket írnak le. ha hülye a 444es ujságíró, arról nem a kovács zoltán tehet. melyik megye? nem mindegy? utána meliyk város? melyik utca? név szerint? mit számít. hülye kérdésekre vagy hülye válasz, vagy nincs válasz. nemigen látni hogy a fidesz trollkodna... ellenben fordítva...
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
végülis nézhetsz engem mszp/dk/jobbik/momentum/bánjafaszom szimpatizánsnak, de sajnálatos módon ugyanúgy melléhalászol mint trey tette. asszem pár éve kifejtettem, hogy kivétel nélkül mindegyiket fel tudnám húzni lámpavasra, mert tettek vagy mondtak olyasmit. külön kedvencem nincs a jelenlegi felhozatalból.
kabaré az egész sajtó és sajttáj úgy ahogyan van. lásd m1 riport karácsonnyal, utána meg egy fideszes talpnyalóval. ha nem érzed a különbséget, ne is beszéljünk erről.
a releváns cikkek továbbra is arról szólnak (az a lényegük), hogy korlátlan felhatalmazással nem kívánják felruházni a viktort.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azt hittem, futja többre is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ne etesd a trollt. Elég volt. Pontosan tudja és érti a dolgokat, csak úgy csinál, mintha nem. Kíváncsi lennék, hogy ezek közül hányan ajánlottak föl önkéntes munkát a koronavírus elleni küzdelemhez.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mit számit hányan ajánlottak fel önkéntes munkát ezek közül....
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyiból érdekes, hogy lássuk tényleg ellendrukkerek-e vagy csak szájkaratéznak, mert az jópofa dolog.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
úgy érted, hogy pl én ajánlottam-e fel valamit?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szuper párhuzam. Ennek jegyében: Arra emlékszel, hogy Szálasi haverodék keményebben léptek fel?
READY.
▓
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönjük. De ez a kérdés a topicnyitóban meg lett válaszolva, hogy lehetne ezeket kezelni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem indokolja semmi, még a korlátozott idejű teljhatalmat sem.
Ami nehéz és népszerűtlen intézkedéseket / döntéseket meg kell hozni a koronavírus járvánnyal kapcsolatban, azokra a kormánynak most is minden felhatalmazása megvan, háborús helyzet pedig szerencsére nincs, nem támadta meg senki Magyarországot, és mi sem támadtunk meg senkit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
SIVALKODJATOK!!!!! 2022-ben ujra 2/3ad. csináljátok csak! nem ezzel lesz tejhatalma a doktorminiszterelnökúrnak, hanem hogy ilyen nyomorék ellenzéke van az országnak.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért kiabálsz? Félsz valamitől?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
attól félek, sőt rettegek, hogy ujra gyurcsány meg a mszp kerül hatalomra. vagy 1%os pártok. ez bennem félelmet kelt.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1%-os párt hogyan kerülhetne hatalomra? Hiszen pont attól 1%-os, mert az emberek 1%-a hisz bennük.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A felvetése pedig jogos. Az illiberális számtan szerint ez akár 4/5 is lehet.
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pl kláraúrnak szépen pucsított, tátott és ájvékolt amikor kellett, cserébe kaphat gender- vagy botmixerügyi minisztériumot a Szakértői Kormányban
az, hogy hány % "hisz" bennük, teljesen érdektelen, lásd a régi szdsz (nem a lila) dicsőséges egykori regnálását
vagy ott az egytagú anettkapárt. most nem is tudom a feri melyik frakciójában van éppen, jobbik?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Még van idő gyurcsányt elszámoltatni, ha már 2010-ben is meg lett ígérve.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Köszönjük. De ez most nem az a topic, itt most ez a kérdés:
"Indokolja-e a jelenlegi helyzet, hogy Orbánnak időbeli korlát nélküli teljhatalma legyen és ha igen, pontosan (konkrétan) miért?"
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kár etetni a trollt, erre értelmesen nem tud válaszolni, csak benyögni valami kegyetlen nagy troll semmit.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
akkor tessék:
igen, indokolja.
konkréten azért, mert gerinctelen férgekkel van tele az ellenzékünk, akik kibaszásból megfurnak mindent, politikai haszonszerzés céljából. azért, hogy ezekre nem kelljen várni, ne furkálodjanak, de akadályozzanak. voltaképpen ezek miatt van rá szükség. konstruktiv együttműködő ellenzék esetében nincs ilyenre szükség.
de szolnék, ez a "tejhatalom" nem varázserő. bár lehet jobb lenne ha az lenne.
Ha van eszük beállnának mögé. de nincs ennyi eszük sem.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
2/3 van és azt visznek keresztül amit akarnak!!! Eddig is ez volt. Az ellenzék kurvára nem tud megfúrni semmit!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ellenzék kurvára nem tud megfúrni semmit!
Akkor akár meg is szavazhatták volna, vagy tartózkodnak, ha amúgy is megszavazzák hétfőn sima szavazással. Így viszont bementek a f.erdőbe, ez rájuk égett, emiatt bukni fogják a követlező választást.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Valóban sok ilyen van vice versa, de ez most nem ilyen: Semmi nem indokolja, hogy 3-4 hónap helyett végtelen ideig szóljon
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mi az, hogy "tejhatalom"? Ilyen szó nincsen. Teljhatalomnak írják. Azt sem tudod, miről beszélsz, a fogalmat sem tudod leírni rendesen. Innentől kezdve teljesen komolytalan vagy, így értelmes vita nem folytatható. A "tejhatalom" tényleg semmiség (a tej felett van csak hatalma valakinek, az nem nagy dolog), viszont a teljhatalom az már gázos, nézz utána a történelemkönyvekben, bár ez alapján úgy látod, történelemórákról hiányoztál.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
felesleges szarozás helyett egyszerűen is megfogalmazhattad volna, hogy jelenleg nem érünk rá a parlamenti bohóckodásokra, sokkal gyorsabban lehet rendelkezni teljhatalommal mint anélkül. (rövidítettem egy korábban linkelt cikk releváns tartalmát egy politikai elemzőtől).
ezek vagytok ti.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pont ebbe a járványba fog belebukni az egész tróger banda, ha túl sokan meghalnak. Márpedig erre minden esély megvan. Most fog visszanyalni a porig rombolt egészségügy.
"Everything fails, all the time."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
utána biztosan jobb lesz.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan. Onnantól, hogy már a saját népe egészségügyi dolgozóit és tanárait, értelmiségét gyalázza a kormány és a társadalom egy része, nem sok van lefelé.
"Everything fails, all the time."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
mutassatok példát no, hogyan nem kell gyalázni. bajszos szar....
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
most is minden felhatalmazása megvan
Pontosan! OV eddig is rendeletekkel kormányzott.
:(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szép a mai nap szimbolikája.
1933. március 23-án, pontosan 87 évvel ezelőtt fogadták el a hitleri felhatalmazási törvényt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
amiből a szimpatizánsoknak semmiféle problémája nem keletkezett.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rá 12 évre romba dőlt Németország, tényleg semmilyen probléma nem volt belőle.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gondolom itt valamilyen ok-okozati összefüggést kellene látnunk
*előtte: meseország, kánaán
*gesetz zur behebung der not von volk und reich
*12 évig nem tudjuk mi történt, de biztos semmi pozitív
*12 év eltelik: bumm, összedőlt
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
cadmagician azóta is előveszi aznap az ötcombú asszonyt.
READY.
▓
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"1933. március 23-án, pontosan 87 évvel ezelőtt fogadták el a hitleri felhatalmazási törvényt."
Nyilván az a rossz az ilyen helyzetekben, hogy olyankor még nem lehetett biztosan tudni (vagy csak kevesen tudták biztosan), hogy az mihez vezethet. Ezért jobb az ilyen kétes helyzeteket egyszerűen elkerülni. Ha úriember és demokrata lenne Viktor, akkor azt mondaná, hogy legyen 90 nap vagy legyen rajta valami erős kontroll, mert érezné, hogy milyen jelentősége van ennek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miközben az ellenzék nem kíván felhatalmazást adni a kormánynak, azt kommunikálja, hogy minden felelősséget a kormányra hárít. Jelzem, hogy ez a kettő egyszerre nem megy.
Jelzem továbbá, hogy a felhatalamzási törvényen erősebb kontroll van, mint az időkorlát, azt a parlament BÁRMIKOR visszavonhatja. Vagyis az itt általad generált vita azonkívül hogy egy manipulatív félretájékoztatás, felesleges is. Légüres térben való hadakozás. Egy semmi.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"minden felelősséget a kormányra hárít."
miután nem az ellenzék irányítja az országot, hanem a kormány, elbaszott lépés volna a szomszéd kutyájára kenni. vagy nem így gondolod?
" a parlament BÁRMIKOR visszavonhatja."
érdekesnek találom, hogy az ellenzéki nyilatkozatokban egyetlen szó nem esik ilyenről...
"általad generált vita azonkívül hogy egy manipulatív félretájékoztatás"
888 (mtva) után szabadon...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak szeretnéd, hogy így legyen, de nem így van.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ó hát akkor ezért gyopálják még mindig gyurcsányt! tudtam hogy még mindig ő van hatalmon!
(ennyire ne védjed a védhetetlent)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jelzem továbbá, hogy a felhatalamzási törvényen erősebb kontroll van, mint az időkorlát, azt a parlament BÁRMIKOR visszavonhatja
Lennél szíves megmondani, hogy ezt a törvénytervezet szövegében hol találhatom meg?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megtalálod, feltéve, ha ismered a latin betűket.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nincs benne.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> parlament BÁRMIKOR visszavonhatja
Kivéve, ha nem ül össze a parlament...
És összeülés esetén is feltételezem 4/5 kell hozzá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mindig csodálom azokat, akik gyermeki tudatlanságuk birtokában vitáznak.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már kértelek, ó, nagy tudós, hogy világosíts fel minket! Hol van a törvénytervezetben, hogy azt az Országgyűlés bármikor visszavonhatja? Nem sikerült. Nem lehet, hogy te vagy a tudatlan? Vagy szándékosan hazudsz?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vergődjetek csak álrettegők. Remélem, majd, ha elmúlt a vész és a parlament a kifogásolt törvény rendelkezésének értelmében megszünteti a törvény hatályát, akkor megkövetitek azokat, akiket félrtrevezettetek, megkövetitek az itt fórumozókat, megkövetitek Orbán Viktort és végül engem is. Szebb meaculpát kívánok!
Viszlát pár hónap múlva.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem hiszem, hogy szükség lesz erre, azt kell mondjam, hogy jogosak az aggodalmak Orbánnak szemben, látva a múltját.
Még annyit ehhez, hogyha Orbánból nem hiányozna ennyire a csapatjáték képessége, akkor az jelentősen kevesebb konfliktust jelentene az ország számára, mi meg itt unatkoznánk a hupon :-).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Rogzitsük: Summer6529 arra fogad, hogy Orbán Viktor a koronavírustörvényt arra fogja felhasználni, hogy magánál tartja a hatalmat mindörökre.
Namost elmondanám, hogy ebben az esetben megsérti magát a koronavírustörvényt. ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy, ha törvénysértés útján akarna hatalomban maradni, akkor mi a fenének ez a cirkusz, azt megtehetné a koronavírus törvény nélkül is. De nem baj, rettegjetek csak.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" Summer6529 arra fogad, hogy Orbán Viktor a koronavírustörvényt arra fogja felhasználni, hogy magánál tartja a hatalmat mindörökre."
Most persze mondhatnám, hogy nem mondtam ilyet, de ha te azt szeretnéd, attól még rögzítsd nyugodtan :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"azt kell mondjam, hogy jogosak az aggodalmak Orbánnak szemben, látva a múltját."
Telerettegitek a fél internetet a teljhatalomra való hivatkozással, személyszerint te is a kitudja hanyadik ilyen topikot nyitod, de te nem mondtad, hogy O.V. teljhatalomra törekszik. Na elmész a fenébe, hülyének nézed a másikat? Egy csúszómászó angolna vagy, semmi több.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- "azt kell mondjam, hogy jogosak az aggodalmak Orbánnak szemben, látva a múltját."
- "Orbán Viktor a koronavírustörvényt arra fogja felhasználni, hogy magánál tartja a hatalmat mindörökre."
ha szerinted ez a két mondat ugyanazt jelenti, nyugodtan rögzítsd a dolgot :-)
Ha azonban felvetődik benned, hogy talán mégsem, csak valami félreértés történt, nyugodtan kérdezz (és ha már a fogadást említetted, én arra fogadnék, hogy nem fogsz kérdezni :-) )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ma Kocsis Máté azzal indokolta az időkorlát nélküliséget, hogy 90 nap múlva nem biztos, hogy össze tud ülni a parlament.
Tehát joggal feltételezhető, hogy ha nem ül össze a parlament, akkor nincs ki visszavonja. De fixme: nem tudom hány fő kell az összeüléshez, milyen esetekben lehet az összeülést felfüggeszteni.
Bevallom az sem nem volt tiszta számomra, hogy 4/5 kell-e hozzá, ezért is írtam, hogy "feltételezem", szóval itt is fixme, ha rosszul gondolom:
(1) Az Országgyűlés az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdése alapján felhatalmazza a Kormányt, hogy a) a Rendelet 2. §-a és 3. §-a, valamint b) a veszélyhelyzetben az Alaptörvény 53. cikk (1) és (2) bekezdése szerinti kormányrendeletek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa.
1
(2) Az Országgyűlés a veszélyhelyzet megszűnését megelőzően az (1) bekezdés szerinti felhatalmazását visszavonhatja.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Update:
Tehát: ha Kövér nem hívja össze vagy a fideszesek úgy döntenének, hogy nem mennek be, akkor nem lehetne visszavonni.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kétharmaddal azon sírni hogy kevés.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem erről szól. tudták nagyon jól, hogy ebben a formában az ellenzék nem támogatja, így a cikkek, miszerint az ellenzék így-úgy, már elkészülve várták a megjelenést.
pofára akkor estek volna, ha az ellenzék azonnal és szó nélkül mögéjük áll vagy lemond, feloszlik. ezesetben nem tudják jobban megutáltatni őket a fideszhívőkkel... mármost ha viktornak bukta van, akkor megint tud mutogatni az ellenzékre.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
fideszhívők majd akkor fogják megutálni őket amikor megkapják amit kértek. A karantént.
Ha én fogok valakit és bezárom egy ketrecbe, majd ott hagyom egy hétre, akkor engem el fognak ítélni emberölésért vagy annak kísérletért, elvégre az illető pár nap múlva meg fog halni.
Ha valaki hasonlóképp bezárunk, és nem rendelünk hozzá ellátási kötelezettséget valaki más számára, akkor lényegében ugyanezt csináljuk. Egy börtönben van erre dedikált személyzet, de egy házi karanténban csak az ételfutár belátásán múlik.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pofára akkor estek volna, ha az ellenzék azonnal és szó nélkül mögéjük áll vagy lemond, feloszlik
Azt akarod mondani, hogy annyira balfék az ellenzék, hogy ez eszébe se jutott, hogy meglépje? ? Ha igen , azért, ha nem, akkor azért alkalmatlan az ország vezetésére.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Miközben az ellenzék nem kíván felhatalmazást adni a kormánynak"
Ez igy ebben a formaban csak feligazsag. Az ellenzek nem akar a kormanynak adni korlatlan idore felhatalmazast, korlatozott idore viszont megadna.
" felhatalamzási törvényen erősebb kontroll van, mint az időkorlát, azt a parlament BÁRMIKOR visszavonhatja"
A kormany egyuttmukodese nelkul milyen modon vonhato vissza ez a torveny?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem tökmindegy? Ha korlátozott időre lenne, akkor is meg tudnák hosszabbítani ugyanolyan módon gondolom, mint ahogy most bevezetik. Vagy nem? Nem színház ez az egész?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az eredmeny szempontjabol tokmindegy, azonban az odavezeto ut szerintem nem lenyegtelen: nehez megbizni egy olyan bandaban, akik az osszefogast hangoztatjak egy krizishelyzetben, mikozben ok nem hogy hajlandosagot nem mutatnak kompromisszumra, meg fullba is nyomjak a kretent ocska propagandajukkal. Szerinted miert jo nekik, hogy tovabb szitjak a feszultseget?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Egy populista pártól teljesen jó teljesítmény eddig, hibás a gyerek a szülő a tanár az idős. Kihagytam valakit?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Soros, Gyurcsany, a Hatterhatalom Zrt, migrancsok, Bajnai, az elmult 8 ev, Gyurcsanyne es a botmixeres neni meg mar smafu, gondolom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
De ezek nem a pop, ezektől védik a popot.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A határzár az iskolazar minden a különleges jogrend következménye. Ezek szerint nyitni kell a határokat?
Elégtételt kell venni 2022ben. 4/5 a doktorminiszterelnokurnak.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fun-fact: Az ellenzéki pártok támogatják a különleges jogrendet 3 hónapos felülvizsgálattal.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A múlt héten hétpárti konszenzus volt a soronkívüliségről. Azota a törvényi szöveg nem változott. Van-e garancia arra, hogy, ha beemelik a 90-napos határt, akkor támogatná-e az ellenzék? És mi van, ha 60 nap múlva vége a cirkusznak? Hogyan veszíti hatályát a törvény? És mi van, ha nincs vége a járványnak 90 nap múlva sem? Akkor újra eljátszák ezt a színházat?
Na ugye...
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Van-e garancia arra, hogy, ha beemelik a 90-napos határt, akkor támogatná-e az ellenzék?
Természetesen nincs, bele kell rakni és meg kell nézni.
> És mi van, ha nincs vége a járványnak 90 nap múlva sem?
Akkor ismét szavaznak róla
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az ellenzék legnagyobb ellensége önmaga. Jelenleg egy csoportos öngyilkosságot látunk, kérem forduljanak el mert nem szép látvány! A járvány kezelésével esetleg veszthettek volna szavazatokat, de ilyen ellenzékkel még ez is lehetetlen, sőt.. talán még nyernek is. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy nincs ott egy reálisan gondolkodó élőlény. Most komolyan gondolják, hogy nem fogja visszavonni a törvényt a járvány végén? Saját bukását okozná, senki nem ilyen hülye, a legnagyobb lehetőség lenne az ellenzék számára egy ilyen helyzet! Látom ami van, de nem hiszem el. Nem akarom elhinni..
Ha királyság lesz 10 év múlva és megkérdezik majd a gyerekeink, hogy miért, akkor elmondhatja mindenki hogy a --- nyomdafestéket nem tűrő kifejezés --- ellenzékünk miatt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én nem idegeskedek. Erős kezű kormány. Megoldja. 10 éve megoldják.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van ez a "minélrosszabb, annáljobb" attitüd az O1G mellé és ebből nem tudnak kivergődni, pedig nagy szükség lenne egy értelmes ellenzékre. Ma Orbán megnyerte a 2022 évi parlamenti választásokat. Az ellenzékről annyit: béke poraira. És az, hogy az itt 150 IQ nemzetközi egységgel rendelkező emberek ezt nem látják át, sőt ráerősítenek a hülyeségre, nos, ez egyszerűen elképesztő.
Oda kéne lapozniuk a 8. §-ig és elolvasni azt az egy mondatot, megpróbálni megérteni.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
E törvény hatályvesztéséről a veszélyhelyzet megszűnésével az Országgyűlés dönt.
Mikor szűnik meg a veszélyhelyzet? (Törvényi definícióval, légy szíves!)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nem lesz ilyen ellenzek :dddd
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A vészhelyzetet a kormány hirdeti ki az Alaptörvény nagyon szigorú rendelkezései alapján. A vészhelyzet megszűnésének NEM időbeli korláta van, hiszen nem lehet előre tudni, hogy egy vészhelyzet meddig áll fönn, hanem logakia definiciót rendelnek hozzá. (A 15 nap ne tévesszen meg senkit, az újra és újra meghosszabbítható, ameddig a vészhelyzet fennáll.) Járvány esetében ennek nagyon pontos számszaki meghatározása van.
Járványügyi helyzetben fennáll annak a veszélye, hogy egy határozott időpont definiálása esetén még nincs vége annak, és pont a vészhelyzet miatt a parlament nem hívható össze, hogy azt meghosszabbítsák. Ekkor, ha leesett a sakkóra, a vészhelyzeti rendelkezések érvényüket vesztik, ugyanakkor a vészhelyzet továbbra is fennáll. Hagy ne kelljen ennek a helyzetnek a te idős ismerőseidre is veszélyes voltát elemezgetnem.
Ha neked van egy szolgálait lakásod és az addig jár neked, amíg a cégnél dolgozol, akkor nincs időkorlát a használaton, mégsem mondhatjuk azt, hogy addig használod a lakást amíg akarod, hanem egy esemény bekövetkezte megszünteti a jogosultságodat.
Vagyis a jogrend sokkal bonyolultabb, mintsem azt orbánfóbia aspektusából vizsgálva helyes következtetésre lehessen jutni egyetlen kiragadott mondat elemzésével. Más szavakkal: a járványhelyzet megszűnésének konkrét epidemiológiai szempontjai vannak, és ezek bekövetkeztekor a vészhelyzet okafogyottá válik, vagyis megszűnik. Ekkor a parlament hatályon kivül KELL, hogy helyezze a törvényt.
Ezennel a felvilágosító tevékenységemet befejeztem, a viszontlátásra.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szóval nincs definiálva, mikor ér véget a veszélyhelyzet. Az, hogy az elrendelése mi alapján történik, e szempontból lényegtelen, az pedig, hogy szerinted (vagy a kormánypropaganda szerint) mikor van vége, szintén.
Ugye nem kell emlékeztetnelek arra, hogy jelenleg is tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet áll fenn a kormány szerint, miközben a törvényi feltételei nem adottak.
Tehát a veszélyhelyzetnek akkor van vége, ha a kormány úgy dönt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szövegértés: 1-es alá.
Megértést tanúsítok azzal kapcsolatban, hogy nem érted, amit írtam. Ha nem akarod megérteni, nem is fogod, mint egy dacos kamasz. Szerencsére ez semmiféle hatással nincs arra, hogy mi is fog történni a járvány alatt. Nyugodtan rettegj, csomagolj össze, hátha menekülni kell, valamilyen jogilag kiegyensúlyozott, liberális demokráciába, mondjuk Olaszországba vagy Spanyolországba.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Könnyen rövidre zárhatnád a vitát, ha ismertetnéd a "pontos számszaki meghatározás"-t, valamint a "konkrét epidemiológiai szempont"-okat, ami alapján "a parlament hatályon kivül KELL, hogy helyezze a törvényt".
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
guglizz, meglesz az!
A járvány elmúltával Orbán vissza fogja adni az irányítást a parlementnek, és nem fogjátok megkövetni őt ezért a köpködésért, amit itt bemutattok. De nem baj, most veszítette el az ellenzék a 2022-es választást. Lesz megint nyávogás, hogy a sok hülye megint 2/3-ot adott neki. Hibás lesz a választási törvény is. Lesz populizmussal és fasizmussal riogatás.
Egy dolog nem lesz: annak elismerése, hogy elcsesztétek. Pedig pontosan ez a helyzet: elcsesztétek, elcseszitek és el fogjátok cseszni. Ne reménykedj, amit itt csináltok az is az elcseszés része. Nem Orbán a hibás azért mert újra és újra nyer, hanem csak és kizárólag ti, akik nem tudtok túllépni az O1G-n, nem vagytok képesek egy normális és konstruktív programmal előállni.
Hallgattam tegnap Jakab Pétert a Parlamentben. Orbán BALÁZS úgy kicsontozta 5 percben, hogy az valami elképesztő. Az összes ellenzéki frakcióvezető olyan hülyeségeket beszélt, komolyan mondom, hogy szánalmas volt. És ne reménykedjen az ellenzék abban, hogy az emberek ezt nem látják és nem követik le. Megértik és ezért szavaznak Orbánra: félnek attól hogy egy Jakab Péter vagy egy Szél Berni fogja fújni a passzát szelet, és miközben egy 10 tagú moslékkoalíció azon vitatkozik, hogy ki nyalja jobban Brüsszel seggét a Strabag kifosztja az országot.
> Sol omnibus lucet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Megint csak a duma, semmi konkrétum. Lottóznom kéne.
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne vádolj azzal amit ti is elkövettek.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Már megint az a "mi" meg "ti"...
Ha már így beugrottál, itt a nagy lehetőség hogy bebizonyítsd hogy "ti" jobbak vagytok, és tiszta vizet önts a pohárba, ha mar madiator barátodnak nem sikerült.
Szóval: mi a "pontos számszaki meghatározás"-t, valamint a "konkrét epidemiológiai szempont", ami alapján "a parlament hatályon kivül KELL, hogy helyezze a törvényt"?
Hint: Törvény, jogszabály, egyéb hivatalos dokumentum hivatkozással: válasz. A "hülye ellenzék", "kérjenek bocsánatot444", "Gyurcsány" stb.: még mindig nem válasz.
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
te miből gondolog, hogy nektek van igazatok ?
mellesleg mindegy, mert 4-5-6 nap mulva meglesz a varázsrő és meg fogtok pukkadni. megnyeritek a választást nekünk. KÖSZI!!!! ❤
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezért te pénzt kapsz, vagy ingyen vagy ilyen? Nem tudom hirtelen, melyik a rosszabb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Legalább most már tudom ki az hülyegyerek aki 2022 Fidesz 2/3 néven szokott ilyesmiket kommentelni a youtubon..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát ha valaki ingyen hülye, az rosszabb. de ha így keres pénzt, hogy hülyét játszik, mint pl a teljes ellenzék, akkor az csak jobb.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Oké, szóval meg mindig nem sikerült kettőtöknek együtt bemásolni egy azaz 1 db linket.
Egy gyanútlan olvasó még azt hiheti, hogy nem is létezik, csak blöfföltetek egy nagyot.
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
elmehetnél a 444hez. ott ilyenekkel van tele.
de melyik megye?
nem mindegy?
de melyik megye.
nem mindegy?
de melyik megye?
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hány eset van?
nem mindegy?
hányan haltak meg?
nem mindegy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nekem mindegy. a hülyegyerenek is mindegy lenne. számítson annak akinek szüksége van az információra. de neki kurvára nincs.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem ideje lenne beszántani a koronavirus.gov.hu -t. Legyen annyi kiírva:
- magyarország felkészült a koronavírusra.
- elegendő felszerelés, orvos, szaktudás van.
- az egészségügy világszínvonalú.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miben halat meg?
nem mindegy?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esetleg, talán, lehetséges hogy tényleg nem mindegy...
Személyeskedés, terelés: pipa.
Todo: érdemi válasz.
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
gondolkozzál el miért nem válaszolnak a 444nek. na azért...
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
reggel láttam, kérdés volt:
meddig tart a járvány:
ha azt mondja nem tudja: miért nem tudja, hülye.
ha azt mondja 4 honapig, akkor kizárt hogy 4 honapig tarson.
ha 4 honapig tart (kicsi az esélye, hogy eltalálja), akkor mázlija volt
ha nem 4 honapig tart, tévedett, hülye.
ha nem válaszol, akkor miért nem válaszol? hülye
---
mikor akarják használni a kollégiumi szobákat betegellátásra?
hát amikor szükség lesz rá. :D :D :D (nem hiába járatott anyád iskolába....)
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Terelés++;
Az én kérdésem továbbra is ez volt: mi a "pontos számszaki meghatározás"-t, valamint a "konkrét epidemiológiai szempont", ami alapján "a parlament hatályon kivül KELL, hogy helyezze a törvényt"?
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
rossz ajtón kopogtatsz. nem vagyok se nem jogász, se nem virologus, se nem 444es ujságíró. fidesznyik vagyok, propagandista. így sajna nemtudom :D
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja, jó. Akkor nem értem, miért szálltál be a threadbe.
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
jaj, nem tudtam hogy itt mindenki virologus jogász. bocsi. elengedtem.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát igen. Meditor barátod kissé szarba került, amikor alá is kellett volna támasztani amit jogászkodva beböfögött. Bár továbbra is rejtély, miért álltál be védeni a seggét, ha saját bevallásod alapján te sem értesz hozzá, de legyen, én is elengedem.
<3 openSUSE, Ubuntu, KDE <3
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"guglizz, meglesz az!"
azért nem lenne baj, ha pontosítanál, mert a Pintéres topicban is dobálóztál jogszabályokkal (https://hup.hu/comment/2453767#comment-2453767), amikről kiderült, hogy nem igazolják az állításodat csak valszeg te annak előtte utána sem néztél csak bekajáltad az épp aktuális propagandát. Természetesen nem zárható ki, hogy most igazad van, de ha tényekkel is segítenél, az szerintem hasznos lenne
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"A járvány elmúltával Orbán vissza fogja adni az irányítást a parlementnek"
mindenki bízhat benne
"nem vagytok képesek egy normális és konstruktív programmal előállni."
hiába, a kétharmad -miután nem az ő ötlete volt- még ha tetszik neki, akkor sem támogatja. hát hogyan nézne már az ki...
"Az összes ellenzéki frakcióvezető olyan hülyeségeket beszélt"
nem csak tegnap.
"az emberek ezt nem látják és nem követik le."
dehogynem. meglátszódik a népszavazások részvételi számaiban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
pedig nagy szükség lenne egy értelmes ellenzékre.
Millió +.
Szerintem ha megfognám az ellenzéki képviselőket, lekötözném őket és szájukat betapasztanám, akkor több szavazatot kapnának választáskor, mint ha hagynám kóricálni, nyomkodni vagy akár beszélni őket.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Atvn hihetetlen ami megy. Minden felteteles modban. Mit hogyan ne.. Felelmetes...
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szanyi. Emelt csp meg alapjovedelem. Megint nem erzem hogy en vagy a munkasemberek jarnak jol. Penzt adni az embereknek. Mar adott.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem teljesen épkézláb lépés volt a vállalkozói szféra részére adó- és járulékmentességet és hasonló kedvezménéyeket adni, ebből ugyanis a munkahelyek egy része megmaradhat, míg a pénzosztásnál ez nem biztos hogy elmondható. elvetemült voltam a fidesszel szemben, de ez lehetett a legjobb lépés az elején, nem a segélyosztogatás.
miután a viktor most nem szórja el orrba-szájba a lóvét segély címszó alatt, ezt találhatták mint hiányzó elem, kapaszkodási lehetőség.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
10 éve 2/3 van. Most akar a kormány diktatúrát építeni. Mert eddig nem volt rá alkalom. Azért akar teljhatalmat. Ami varazserő.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem azért mert elbaszta, beengedte a vírust. Miután beengedte szabadjára is engedte. Így kellet volna az elejétől a kontaktkutatást.
Koronavírus: százhúsz kontaktkutatást végeztek eddig Szegeden, és még nem végeztek
Számoljunk, legyünk optimisták.
"A betegek 10-15 %-ának van kb. szüksége intenzív ellátásra. Mo.-on kb 1200 intenzív ágykapacitás volt országosan a járvány kezdetekor (Egyébként kb. ez az EU-átlag is.). Azaz egy heti lefutással számolva kb. 12000 beteg esetén tudnánk a megfelelő ellátást biztosítani, ha maximálisan ki tudjuk használni a kapacitást. Ha meg tudjuk 4-szerezni, akkor 50000-et hetente. Akinek valóban intenzív ellátásra lenne szüksége, de nem kapja meg, annak a túlélési esélyeit meg lehet becsülni az olasz adatokból.....
A magyar lakosság 80%-a 8 millió fő. Ha 60% kell a nyájimmunitáshoz, az kb. 5 millió fő (= 100 hét X 50000 fő). Igen, kettő teljes év. Reméljük a vakcina hamarabb meglesz..."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
kettő teljes év - nebassz :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerinted mit szól hozzá ha rájön?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bátyám barackfa ültetvénye a mai havazással lefagyott, kampó. Szóval gondolom Bálint gazdáé is..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A britek és a hollandok játszottak a nyájimmunitás gondolatával, azán persze letagadták miután a számítások megmutatták, hogy ennél a vírusnál hány halálos áldozattal jár.
A barackfánk nekünk pont full virágba borult a havazás előtt... Spórolni kell a tavalyi lekvárral majd :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vegyél új számológépet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
5000000 10%a 500.000 / 50.000
Vagy akkor mit nem értek?
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha egy héten 50 000 fertőzötted van abból 5 000 kerül kórházba. Ha egy hét alatt meggyógyulnak vagy meghalnak. Egy hét és két hónap közt van általában. Biztos hogy rosszabb forgatókönyvvel is végig alkarod számolni?
pl hogy az egészségügyi személyzet is fertőződik, azt hiszem ez Kínában 1-2 % volt Olaszoknál 8%. Ajánlott olvasmány Handbook of COVID-19 Preventionand Treatment. Benne van mi kell hogy ne így legyen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://hu.wikipedia.org/wiki/Törvényerejű_rendelet - rossz emlékeket idéz...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Benne volt az előterjesztésben hogy mire használható a varazserő. Ergo nem mindenre ható varazserő. Miféle bubaj ez?
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Viktorunk nem feledkezett meg a barátairól: átsunnyantotta, hogy a szerencsejátékkal foglalkozó cégek is kedvező járulékfizetésben részesülhessenek:
A Kormány 61/2020. (III. 23.) Korm. rendelete: [...]
(1) A szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény alapján fennálló szociális hozzájárulási adófizetési
kötelezettséget nem kell teljesítenie a (10) bekezdés szerinti[...]
(10) Az (1)–(7) bekezdés szerinti rendelkezések a következő TEÁOR és TESZOR-számmal azonosított tevékenységet
tényleges főtevékenységként végzőkre – ide nem értve a költségvetési szerv kifizetőket – terjednek ki:[...]
f) szerencsejáték, fogadás (TEÁOR és TESZOR 92),
Éljen! Nem zárnak be a kaszinók.
READY.
▓
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem törjünk TEJ hatalomra!
Csak kell hozzá pár tehénke.
A vas és acél országa után legyünk mi a TEJHATALOM!
Orbán helyett Gyurcsányt! Gyurcsány helyett a feleségét! Feleség helyett Apró Antalt! (mivel Ő már elhunyt, térjünk vissza Fletóhoz!) Fletóka igaz, hogy számolni nem tud, de legalább KÉK a szeme, s arca csupa derű!
Derű + Tej = Siker!!!
Csak szegény már lejárt. Ha lejár a tej akkor savanyú. Fletó is besavanyodott. Nem baj, keressünk friss tejes embert.
Legyen mondjuk.. FeketeGYŐR. De várjatok, GYŐR az most.. ..az ilyen sexdrogparty temarol elhiresult hely, es a tejbedrog az nem all jol. Meg a szivarvanyos hatter elott se. Na akkor ki legyen a TEJhatalom megepitoje?
legyen..
kizarasos alapon... The Summer Of 69! Hát az nincs. Ész lóbeltünk?
szóval marad
Summer6529.
mindmeghalunk. Legkésőbb covidban.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezt teszi az emberrel néhány nap karantén...?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Alapból idióták, a karantén erre erősít rá.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
És akkor mi történhetett azzal, aki a mintás tehenet jó ötletnek gondolta?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kedves ellenzék. Büszkék lehettek magatokra. Európaiak vagytok. Közös Európát. Nyitott határokat.
https://pestisracok.hu/profizmus-a-kormanynak-akart-de-az-orszagnak-art…
Javaslom hozzuk össze az 4/5ot a doktorminiszterelnokurnak 2022ben. Akinek meg nem tetszik el lehet menni a fejlett nyugatra.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ebben a helyzetben szerintem teljesen mindegy, hogy ki Fideszes, ki MSZP-s. Igen, az ellenzék ezt nagyon benézte, valószínű ezzel bukta el 2022-t. Ahogy nézem te ennek örülsz, de ez most egyáltalán nem tartozik a lényeghez.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miről van a videóban szó? (97 szálat blokkoltak a reklámblokkolók, jó oldal lehet.)
READY.
▓
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt ugye tudjuk, hogy a régi törvény szerint is korlátlan ideig csinál a kormány azt amit akar. Itt arról szól a dolog, hogy a rendeletek amiket meghoz, tovább tartsanak mint 15 nap, mivel ez a járvány ezt indokolja. Ezt sikerült csúnyán benézni az ellenzéknek.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Itt arról szól a dolog, hogy a rendeletek amiket meghoz, tovább tartsanak mint 15 nap, mivel ez a járvány ezt indokolja."
Nem, nem csak errol van szo.
Az ehhez hasonló általánosabb fenyegetések és a közveszély közötti, nehezen kijelölhető határvonalat – a köznyugalom védelme szempontjából – azzal lehet észszerűen meghatározni, hogy az egész országban az általános nyugtalanság alapját képező fenyegetéssel összefüggő köznyugalmat a jogalkotó a közveszély színhelyétől független büntetőjogi védelem alá helyezi. Ez a megoldás azt a világos üzenetet hordozza, hogy ha a fenyegetés olyannyira komoly, hogy amiatt különleges jogrendet kell életbe léptetni, a köznyugalom védelmére hivatott büntető tényállás alkalmazása nem tehető attól függővé, hogy a tömegeket érintő fenyegetés az ország mely kisebb körzeteiben konkretizálódik. Erre szolgál a rémhírterjesztés új, második alapesete, amely a rémhírterjesztés elkövetési helyét kiterjeszti az egész országra. Ezzel fejezhető ki a legvilágosabban, hogy az egész országot kimerítő védekezéssel összefüggésben a szólásszabadság nem terjedhet ki a tudottan valótlan tények állítására, híresztelésére. A 10 büntetőjogi arányosság alkotmányos követelménye azonban azt kívánja, hogy a védekezés eredményességének megzavarására sem alkalmas és ezért a köznyugalomra objektíve hatást nem gyakorló állítás ne legyen büntetendő. Az új alapeset nem tartalmaz büntetőjogi értelemben vett eredményt, ennek következtében az akadályozás vagy a meghiúsítás is megállapítható a bűncselekmény, és büntethető az elkövető, feltéve hogy a cselekménye mindezen sérelmek okozására alkalmas.
Forras: https://www.parlament.hu/irom41/09790/09790.pdf 10.§ /3. bekezdes
Az ellenzek egy resze altal kiadott kozlemeny:
Az ellenzék közös közleménye: Bízunk a magyar emberekben, Magyarországban, de nem bízunk Orbán kormányában!
Bízunk a magyar emberekben, Magyarországban, de nem bízunk Orbán kormányában. Ezért nem adhatunk korlátlan felhatalmazást még ilyen válságos időben sem a regnáló rezsimnek.
A járvány valóban közös ellenségünk, megmaradt és sokszor meggyalázott szabadságunk és demokráciánk viszont közös kincsünk. Ahogy védjük egészségünket, életünket, úgy kell védenünk hazánkból azt, ami meg megmaradt belőle.
Mi, ellenzéki pártok együttesen azt látjuk, hogy az elmúlt hetekben a kormány alkalmatlannak bizonyult időben felismerni a veszélyt és kezelni azt. Azt látjuk, hogy továbbra se partnerként kezeli a magyar polgárokat és képviselőit, hanem a rezsimben legyőzendő politikai ellenfelet lát. Mi nem így gondolkodunk.
Szerintünk közösen kell cselekedni, ehhez közösen kell tervezni, dönteni. Ezt tagadták meg tőlünk és milliónyi magyar honfitársunktól.
Közös értelmes és szükséges döntésekben részt tudunk és kívánunk venni, hogy megküzdjünk a járvánnyal, de nem engedjük meg, hogy a valós veszélyre hivatkozva megcsúfolják, elrabolják hazánkat.
Ezért nem engedtük, hogy átgázoljanak a Parlamenten, a nép képviselőin, végső soron Magyarországon.
Demokratikus Koalíció
MSZP
Párbeszéd
Jobbik
LMP
Momentum
Liberálisok
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő
Szél Bernadett független országgyűlési képviselő
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért van önbizalmuk. Az 200 fős parlamentből ötven egynéhány nemzetáruló, mint a nép képviselői. Egyszer csak majd szembe jön a valóság.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tudnál pár linket a nemzetárulásukról? Vagy csak egyet, azt, amikor a jogerős ítéletet megkapta valamelyik.
READY.
▓
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A nemzetárulás nem jogi fogalom, ebből kifolyólag jogi retorziója nincs. A 'linket' majd az élet hozza.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Magyarországon képviseleti demokrácia van. Amikor a legnagyobb párt kikapcsolja a parlamentet, akkor igazából annak a kb. 3 millió embernek veszi el az érdekképviseletét, akik nem rá szavaztak. Közben már az egyéni képviselői indítványokkal sem fog foglalkozni a parlament (via Kövér László), ez mai hír. BTW: a kormányra senki nem szavaz, képviselői helyekért vannak a választások. Tehát amikor a legnagyobb párt határidő nélkül lekapcsolja a parlamentet, akkor igenis van miért aggódni. Nevezetesen ez a diktatúra definíciója (nem az ÁVO-s autó). Tessék 20-ik századi történelmet olvasni! Érdemes azt is észrevenni, hogy a modern európai demokráciákban valahogy nincs szükség erre a túl hatalomra.
Azt is vedd észre, hogy ezzel minden hely megszűnt, ahol a kormány kérdezhető:
- az operatív törzsnél nincs újságíró, tehát kérdés sem,
- a parlament bezárt,
- már a kérdésért 5 év börtön járhat újságban/online portálon, amint a különleges jogrend érvénybe lép.
Aktuális kapcsolódó kérdés: ki kérdez/kérdezhet rá arra pl. hogy van e elég teszt itthon? Szemmel láthatóan nincs, ugyanis.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Erről majd tájékoztasd a koronavírust is légyszi.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hogy támogatta eddig a koronavírust az ellenzék?
Gondolom az ellenzék miatt nincs elég maszk?
Nem tudták meghosszabbítani miatta a mit is? Mert arra a Müller Cecília is képes volt minden hiszti ellenére.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Milyen ellenzék? Arra a szivárvány-moslék bagázsra gondolsz?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Pontosan a nemlétezőre. Nem létező valami hatása sem létező. Kiegyezhetünk abban, hogy ők ugyan akadályozni semmit sem tudtak. Minden érdem a kormányé.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ők ugyan akadályozni semmit sem tudtak
Keményen megdolgoztak érte, lássuk be. :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Van nekik segítségük is, Győriként gondom megvan a 3 Jobbikos képviselő. Szóval az ellenzék tele van szórva kollaboránsokkal, na meg vannak a saját balfaszaik is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem ismerem a helyi politikai életet. Az országost is leginkább csak trollkodá polgárpukkasztás miatt követem.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem létező valami nem létező hatása létező, ha kollaboráns; vagy kollaboráns, ha létező
^ magamévá tettem az ellenzéki létfilozófiát, mint gréczy a markát
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Találós kérdés csak neked addig ugrál Gyurcsány ameddig le nem csukják, vagy azért ugrál Gyurcsány hogy le ne csukják?
Hát igen a te általad követetthez képest tényleg gyenge kezdő gréczy kövesd a saját mint adót Szathury Kolos (semmi keresnivalója itt ennek de ha idehozod akkor viseld el)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mint látjuk, most is meg tud tenni a kormány bármit, nincs szükség külön jogkörökre.
Teljesen mindegy milyen haszontalannak tűnik az ellenzék, jó eséllyel a másik oldal a kormányt tarja annak. Tedd fel magadnak a kérdést: ha a Feri ülne ott, rendben lenne a dolog? Ha nem a válasz, akkor nincs jól a dolog most se. Senkiben nem bízunk annyira, hogy ő maga döntse el, hogy mikor ér végett az adu ász joga, határidő nélkül.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> Demokratikus Koalíció
> MSZP
> Párbeszéd
> Jobbik
> LMP
> Momentum
> Liberálisok
#moslék #töpsék #márbizonyított
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Szerintem itt remekül összefoglalja..
https://www.facebook.com/schifferandras/photos/a.367925113667/10157237217198668/
és nem kevés ember van hasonló véleményen
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hálát adok az istennek, hogy nem ezek alatt jött egy ilyen világjárvány. El tudnád képzelni a döntési folyamataikat és azok sebességét? :D
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ahogy Ungár "igen, meleg vagyok" Péter - mint külügyminiszter - szejpítve az asztalra basz külföldön, hogy:
- Aszonnal adjnak masszkot, meg tessztet!
- <beszarnak a röhögéstől: te szerinted tud még sz betűsz szavakat hahahahahaha>
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
https://444.hu/2020/03/25/bianko-csekket-iratna-a-kormany-a-parlamentte…
"Ha tehát a kormánynak valóban fontos lett volna, hogy a határzárról vagy az iskolák bezárásáról szóló rendeletei ne veszítsék hatályukat a kihirdetésük után 15 nappal, akkor már a rendeletek kihirdetése után benyújthatta volna a felhatalmazási törvényt, vagy valami ahhoz hasonló javaslatot. Ebben az esetben nem kellett volna eltérni ehhez a házszabálytól, és fideszes többség egyedül is vígan megszavazhatta volna a felhatalmazást megadó határozatokat, nem lett volna ehhez szükségük egyetlen ellenzéki szavazatra sem. A törvényjavaslat pontosan ezért ilyen, amilyen: a kormánynak nem állt érdekében, hogy az ellenzék megszavazza ezt, hiszen így lehet mutogatni rájuk, mint a magyarság elveszejtőire."
Ennyike, mi meg vitatkozunk ezen :-)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ironikus, hogy ezzel itt a hupon mindenki tisztaban volt (utolag persze, es onbevallassal), csak az ellenzek nem latta a csapdat. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
igazából látta, de a kláraúr olyan lángelme, hogy most 42 dimenziós sakkot játszik, amit mi nem érthetünk
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
en is csak a 4/5-os #orban2022-ig latok elore, egy zseni ez a feri
let's go Brandon!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
vazze, ez olyan csapda, hogy hiába látták, nem tudták kikerülni. :-)
Egyébként én sem látom, hogy ebből hogy jöhettek volna ki jól. Mindenki persze nyomja, hogy besétáltak a csapdába de azt senki sem mondja, hogy volt-e más megoldás.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Benyújtani korábban ugyanazt, csak a kritizált pontok nélkül.
Persze ebben szerepet játszik a benyújtás időpontja: "2020-03-20 20:45" (péntek)
Ha jól tudom úgy működik a parlament, hogy A héten benyújtják a javaslatokat, B héten meg szavaznak róla. Szóval valószínű direkt úgy csinálta a fidesz, hogy esély se legyen rá. :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Szóval valószínű direkt úgy csinálta a fidesz, hogy esély se legyen rá."
bárcsak itt lenne meditor, ezt bizonáyra tényekkel cáfolná :-)
(bár amikor eddig idézett jogszabályt, az nem igazolta őt, de most hátha sikerülne neki)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Internet adó boltzar. Meg tuti volt még. A fidesz ki tudott hátrálni dolgokból. Nem nehéz az.
Aki másnak vermet ás, az stack pointer.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
azt azert nem mondanam, hogy jellemző rájuk, de tény, hogy volt pár orbitális faszság amitől a népharagot látva meghátráltak... Nem attól vesztett volna arcot -nálam legalábbis- a jelenlegi ellenzék, hogy egy elhibázott döntéstől visszakoznak..
Szűklátókörűség az, hogy ha valaki hibázik, vagy felismeri egy döntéséről, hogy hibás akkor annak azonnal el kéne ásnia magát...
Csak fel is kellene tudni vállalni egy-egy hibának a következményeit. valahogy ez a két dolog: felelősségvállalás hiánya + ha valaki esetleg felvállalná akkor azonnal 3m mélyre el van ásva, dögöljön meg; együtt azt eredményezi, hogy még a tökéletesen tiszta helyzetekben is csak tagadnak, hárítanak, mutogatnak: és mint most: megmagyarázzák, hogy a saját faszságuk is a másik által állított csapda volt. Elcseszték, pont. nincs mit ragozni.. (és megkövezni se kéne őket érte). Tovább kéne menni a következő érdemi tennivalóhoz.. Nyugodtan keressék a hibákat a veszélyhelyzet kezelésében. És utána ne hangosan ordibáljanak, hogy hiba van, hanem segítsenek javítani rajta. Konstruktív javaslatokkal vagy ha mód van rá tevőlegesen. Ennyit talán el lehetne várni egy krízis helyzetben..
Bár attól függ kitől..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ennél az egy dimenziós ellenzéknél nem kell jobb szövetséges Orbánnak. A jelenlegi ellenzék a 2010 előtti világból itt maradt, kihalásra ítélt fajok gyüjtőhelye. Ennyi.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"2010 előtti világból itt maradt, kihalásra ítélt fajok gyüjtőhelye" - ?
pl momentum? :)
vannak ilyen régi-új jórészt szdsz leszármazottak is ám :)
ők nem régiek és kifejezetten tarolnak a mostani 30as korosztályban akiknek a szemét még nem lőtték ki, de már belefásultak abba, hogy csak a 2/3ados rendszert ismerik. (gondolj bele: még középiskolai töri órán volt nekik szó az öszödi beszédről mint napi aktuális :D )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>> kifejezetten tarolnak a mostani 30as korosztályban
sajnos úgy látszik egyszer mindnekinek meg kell tapasztalnia az "európai értelemben vett demokratikus baloldali értékeket", hogy megjöjjön az esze
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem véletlen olyan népszerű eszme a kommunizmus angliában, franciaországban és németország azon felén is, ahol kevesebbet kaptak belőle a gyakorlatban és kevésbé népszerű a keleti blokk azon államaiban ahol jelen is volt :).cserébe a mindenek feletti szabadosság utáni vágy ezeken a helyeken a legnagyobb.. De azért vannak akik lassacskán kigyógyulnak abból is: főleg azok, akik pár évet éltek benne úgy, hogy a gyakorlatban is megtapasztalták nem csak az előnyeit :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kilőtték a szemed :(
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
oy vey!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Milyen jól lehet ebből tőkét kovácsolni:
Na ezért kell kedves anyaországiak elmenni szavazni. Ma-holnap a külhoni magyarok fognak nektek diktálni.
Ha hazamegyek Erdélybe nagyon kell vigyázzak, ezek képesek meglincselni ha Orbánról egy rossz szót mondok.
Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
>> Ma-holnap a külhoni magyarok fognak nektek diktálni.
^ ettől is nagyon népszerű leszel, ha hazamész
a keserű tapasztalatok alapján egyénként jobban tartunk a képen szereplő arcok "diktálásától"
>> Na ezért kell kedves anyaországiak elmenni szavazni.
nagy +1!
soha többé 1994-1998-at!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Ma-holnap a külhoni magyarok fognak nektek diktálni."
hát te se jársz nagyon sűrűn Erdélyben úgy tűnik :D
kiváncsi lennék az általad támogatott formációnak milyen elképzelései vannak a határon túli magyarokkal kapcsolatban. Amiket eddig hallottam azok alapján nem csodálom, ha ők se találják a képviseletüket a jelenlegi palettán..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Írtam valahol milyen formációt támogatok? Ez az amit nem értek: ha kritizálom az Orbánt akkor egyből összemosnak Gyurcsánnyal vagy valaki mással, pedig nekem a legtöbb esetben fogalmam sincs ki az illető.
Külső, semleges szemlélőként, koronavírus ide vagy oda, nekem csak az jön le, hogy a kedvenc vezérünk egyre jobban bebiztosítja a hatalmát és egy seggnyalókkal, strómanokkal, oligarchákkal teli rendszert épít maga köré, amelyben építő jellegű kritikának, lokigus gondolkodásnak és józan észnek nincs helye. Persze ez nem egyenlő azzal, hogy az ellenzék mindent jól csinál, mert ott is vannak olyanok, akik már átestek a ló másik oldalára.
Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
semleges szemlélőhöz képest elég erős kritikát fogalmaztál meg kláraúrral szemben
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"egyre jobban bebiztosítja a hatalmát" - BASSZUS! Te mi a fenét csinálnál ilyen (politikai) viszonyok között, ha véletlenül egy ország, egy nép érdekében szeretnél cselekedni? - Mert ugye az nem kétséges, hogy Orbán szíve ide húz, nem pedig Brüsszelhez. - Viszont a soros kottából játszó uniós vezetők nagy része, valamint most már a hazai ellenzék nagy része is egyértelműen nem ide. - Kinek az érdekét szeretnéd megvalósítani, védeni? - (Biztosan jobban képes a bolond fecó erre, vagy a momentumos banda aki eleve Brüsszelből és a Rózsadombról "lemászott" fiatalok irányított gyűjtőhelye, akik csak megvezetik, kihasználják a hazai egyetemi ifjúságot. Ahhoz, hogy egy politikai erő meghatározó tudjon lenni, meglegyenek a cselekvéshez szükséges eszközei, szükséges a hatalmának megszilárdítása. (Ebben pedig a cél szentesíti az eszközt.) Különben szétszedik ezek sorosnak elkötelezett és hatalomra áhítozó, az országot ismét idegen érdekeknek kiszolgáló hiénák. Ezt kéne végre felismerni. - Az pedig, hogy az ellenzék egyfolytában áztatni próbálja a Fideszt, mindenféle elcseszett "kabátlopási" ügyekkel, azt csak Te veszed be.., - mi akik már megjöttünk a fecó féle 8 évből, - annak idején még szavaztam is rá, és most kibaszottul szégyellem is, - már nem fogjuk.
"lokigus gondolkodásnak és józan észnek" - (Ami a magyar nép érdekeit szolgálja!) - szerinted az ellenzéki oldalon, vagy akár Brüsszelben képesek rá? Csak egy, csak egy lehetséges példát kéne találni. Keresgélni lehet pár évszázadig, találni korán sem biztos.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne 1 biten gondolkodj..
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak kíváncsiságból kérdezem, ezeket az állításokat, hogy aki a fideszt kritizálja Soros embere tudod valamivel bizonyítani?
Ha Orbán szíve nem Brüsszelhez húz, akkor minek kell nekünk még az EU? Miért nem lépünk ki a britekhez hasonlóan és esetleg állunk át másuk unióba (oroszok, türkmén államok)? Percek alatt megszűnne minden gondunk. Lehetne lopni, nem kérné senki számon a demokráciát, emberi jogokat, stb.
Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem az EU nem kell "nekik" szerintem, hanem az az EU, amivé a puhapöcsök tenni készülnek. Vannak az EU-ban még olyanok, akik hisznek benne, hogy megmenthető annak, ami talán még van, vagy inkább, ami volt. Nagyjából ezen az állásponton vannak például a V4-ek.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért ők puhapöcsök és mi tökös legények? Per pill nem látok semmi olyant amit mi jobban tudnánk csinálni mint ők (még focit sem, pedig abba dől a pénz keményen). Talán kerítést, de PISA tesztet kevésbé. Ez meg látom nem izgatja annyira a tökös legényeket mint a puhapöcsöket.
Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért azt a kerítést tesztelték nemrég és 32 ember letapossa, talán ha megnéznéd a Spanyol változatot más lenne a véleményed.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Írtam valahol milyen formációt támogatok? Ez az amit nem értek: ha kritizálom az Orbánt akkor egyből összemosnak Gyurcsánnyal vagy valaki mással, pedig nekem a legtöbb esetben fogalmam sincs ki az illető."
azért is "általad támogatott formáció"-t írtam, mivel fogalmam sincs, hogy kit támogatsz..
De nem is ez volt a kérdés: csak az, hogy az akiket támogatsz (legyenek ők a "formáció"), milyen tervekkel rendelkezik, hogyan áll egyáltalán az emberekhez, mi a véleménye/ük stb.
2. szerintem tökéletes ember és tökéletes rendszer sincs.
Egészségesen működő rendszerben visszajelzési szintek és körök vannak beépítve (minél több annál jobb) ami segít az elkövetett hibákat és baklövéseket korrigálni. Erre a magyar politikában nincs igény.
Ahogyan azt megtanították 2002-ben és utána a jelenlegi kormánynak, azokat az eszközöket használja amikkel nyerni tud:
Pozitív példákkal, értékek mentén, személyeskedés és gyűlölködés nélkül nem lehetett itthon az embereket meggyőzni. A legtöbb más államban is alkalmazzák ezt a taktikát, de kellően távoli, külső ellenfeleket szoktak erre választani. Pl európában mostanában jellemzően a mostani magyar miniszterelnökkel szokták riogatni a jó népet. (az indokokat erre inkább hagyjuk most)
3. Egy dolog, hogy egy adott emberrel-párttal szimpatizálunk-e és egy másik, hogy az aktuális cselekedeteiket ítéljük / mérlegeljük.
Szerintem a jelenlegi körülmények kapcsán:
- nem tökörésztek, hanem időben cselekedtek /intézkedések szintjén/, ugyanakkor pl a ma bejelentett rendelet is élhető próbál lenni amennyire lehet
- "táv oktatás":
- szükséges volt az iskolákat amennyire lehet kiüríteni
- ezen a terepen a legnagyobb még most is a káosz, ötletem sincs, hogy erre hogyan lehetett volna jobban reagálni
- távmunka:
- azon kiváltságos kevesek közé tartozok, hogy nem jelent különösebb változást, eddig is volt, most is van. /csak mégtöbbet írok badarságokat a hupon ;)/
/engem személy szerint ezek érintettek közelről eddig/: ezek alapján én elégedett vagyok az ez irányú tevékenységükkel. Persze pl a gazdasági meg mi egyéb hatásokat/és az azok elleni próbálkozásokat/ nem lehet innen megjósolni, azokat majd valószínűleg ítéli vagy igazolja a jövő..
** Ezektől függetlenül:
Jelenleg mondjuk itthon képviseletei szinten én úgy látom leginkább az alábbi lehetőségek vannak:
- kalap 1: "Gyurcsánnyal vagy valaki más"
- kalap 2: kutyapárt
- kalap 3: jelenlegi kormány
- kalap 4: egyéni jelölt (persze ez lehet bújtatottan az előzőek valamelyike)
- kalap 5: nem foglalkozok az egész-el /legkülönbözőbb indokokkal/
- csak akkor nyávogok, ha valami nem úgy van ahogy elképzelem, de még a minimális erőfeszítésre se vagyok hajlandó
- nincs senki aki képviselne..
- ..
- ..
- ...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem tökörésztek, ha pár nap múlva elengedik az államigazgatásban dolgozókat távmunkára akkor eddig tökörésztek, vagy időben cselekedtek?
távmunka: Az államigazgatásban dolgozók is dolgozhassanak otthonról, kéri a kormánytól a szakszervezetük
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
nem hiszem, hogy pl az infrastruktúra pont az államigazgatásban adott lett volna korábban ahhoz, hogy az ott dolgozók nagyrészt távmunkázzanak (főleg, ha belegondolok, hogy egyes magukat profinak képzelő sw-es cégeknél is minimum zökkenésekkel megy az átállás :) ).
Ha "pár nap múlva" ezt meg tudják lépni, akkor valószínűleg már:
- kiépült/bérelnek etc: egy minimum használható infra
- kitalálták legalább nagy vonalakban, hogy a meglevő folyamataikat, miképp szervezik át, hogy ne teljes leállás legyen az eredmény (gondolom a legtöbb hivatalban is papír alapon megy a digitális úttörés.. ahogyan az önkormányzatok felkészültségét nézem, gondolom más hivatali szinteken sem jobb általánosságban a helyzet)
és nem hiszem, hogy ezen az állapoton egy másik társaság érdemben gyorsabban változtatott volna:
( Az államigazgatás kapcsán "e-governance" és hasonlókkal elvétve lehetett egy-egy politkikus szájából hallani, de egyik párt sem tartotta annyira fontosnak, hogy a választási programjában ez lényeges pont legyen.. persze ha benéztem szívesen veszek bármi felhomályosítást, simán tévedhetek én is: emberből vagyok :) )
emellett gondolom van egy csomó dolog ami leesett a földre, nem is azt mondom, hogy tökéletes minden, csak azt, hogy nem a kezükön ültek, mert láthatóan pörögtek rajta, hogy megoldásokat keressenek.. ..és kivételesen nem a kivárásra játszottak.. /viszonylag korai fázisban döntést hozni is felelősség, ha elkezdesz pl $-t égetni és utóbb kiderül, hogy vaklárma akkor azért mindenki bepipul :) /
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mindegy hogy 0 rol vagy már elve a dolgozok valahány százaléka távmunkában dolgozott heti pár napot. Mivel az állam hatalmas erőfeszítéseket tett azért hogy több gyerek szülessen gondolom eddig jó példával járt elől. Ha nem akkor ki is cseszte el?
"és nem hiszem, hogy ezen az állapoton egy másik társaság érdemben gyorsabban változtatott volna:" Ezen így senki, csak ha eleve másik társaság van lehet előrébb tartana a "e-governance" vagy még itt sem.
„A járványügyi védekezés rákfenéje, hogy csak elkésni lehet vele"
2-4 hét mire kiderül időben voltak e.
A függetlenség egy mítosz, a turizmus beleállt a földbe, az ipar egy része szintén a Német autógyárak bezárására semmi ráhatása nincs a kormánynak, akkor a beszállítók is hát nem örülnek. Az EU ban aki szív, Olasz, Spanyol az meg beáltathatatlan ideig karanténozik, vagy fog. Akik onnan várnak bármit vagy oda szállítanának bármit szintén csöcs. Egyszerűbb lenne egy full leállás, ez nekem most olyan mintha tudjuk, hogy le kell vágni a kutya farkát de 10db 1cm darabban fogjuk levágni, hátha akkor nem fáj annyira.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Látod, a kalap 5-el van a baj. Mire ez a kategória felébred, hogy baj van és el kellene menni szavazni, addig már túl késő lesz. Szerintem Magyarországon már most túl késő.
Minden hulla a Mount Everesten valamikor egy nagyon motivált ember volt.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
szerintem a probléma ott van, hogy ha az országos szintet nézed, csak kalap 1-3 létezik, amiből a 3 pont annak a kifejezése, hogy "egyik se a 2-ből", pont ezért -is- olyan népes az 5ös tábor :).
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Örökéket hát csak fiatalon kéne.
Ingyen sör meg nem iszom. A maradék meg nekem túl kommunista. (Mindent az állam csinál)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Hát, ezt a jóváhagyásotok nélkül is megcsinálták. (cimmogóknak)
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mondom, hogy meglepődtünk. Megvolt a lehetőség, hogy egységes képet mutasson a kormány és az ellenzék, de Viktornak nem ez volt az érdeke.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bizony nagy kár érte! Ahogy a főni mondta, azért majd a bocsánatkéréseket lehet majd posztolni, ha a helyzet végével visszacsinálnak mindent.
Mondjuk ennyi tisztességet kiktől várhatnának az ellenzéki oldalon?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mármint Orbán fog bocsánatot kérni, mert képtelen volt megegyezni és a koronavírusból is politikai ügyet csinált?
Szerintem egy demokratában lenne annyi fék, hogy soha nem kérne ilyet, mert értené, hogy az ilyen veszélyes de minimum azt értené, hogy az ország fele kényelmetlenül érzi magát tőle ráadásul egy ilyen komoly helyzetben. Természetesen neki ez nem szempont, neki nem a nemzet egységbe kovácsolása a célja, sőőőt.... Azt hogy te ezt nem érted, az sajnálatos, de a te szintedet nézve értem, természetesen.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Annyi csacskaságot beszélsz. A végén nehogy kijöjjön, hogy a fele kétharmad, de a ti oldalatokon. :D
Lazán kapcsolódik:
A magyarok 94 százaléka támogatja a veszélyhelyzet meghosszabbítását
A határozottan fellépő kormány mögött soha nem látott társadalmi támogatás alakult ki.
Gondolom ebbe a 94%-ba beletartozik a jogállamiságért rettegő 50%-od is. Egyébként ezek a légből kapottnak látszó számaid honnan vannak?
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
trey, te már megint felszínes vagy, bár most talán az átlagosnál is jobban. Úgy látom, hogy a kicsit is bonyolultabb részletek kibogozása nem a te szakterületed :-)
Nem abban volt a vita, hogy a veszélyhelyzetet meghosszabbítsák (lásd a "„továbbra is fent kellene tartani a veszélyhelyzetet Magyarországon, amely rendkívüli jogrendet vezetett be” kérdést...). Viszont most már, hogy talán ezt megérted, javaslom, hogy olvasd újra a topikot és javítsd, ha megváltozott a véleményed
Szólj, ha ez megvan, és akkor újra tudunk vitatkozni, addig azonban nem gondolom, hogy sok értelme lenne.
Na de tényleg, ne már.... :-)
Egyébként igen, ahogy a cikk írja: "példátlan nemzeti egység alakult ki a koronavírus elleni védekezés ügyében Magyarországon". Aztán jött Viktor és megtörte ezt az egységet.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Jaj, hát tovább is kellett volna azt a fránya cikket olvasni a címél, de látom nem sikerült :(
Nem jók nektek most ezek a hírek. Miközben a félbolond ellenzék a "rosszul kezelte" nótát fújja, az ország szinte egy emberként egyetért a kormány intézkedéseivel.
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mire gondolsz konkrétan? Én a https://nezopontintezet.hu/2020/03/23/mindenki-tamogatja-a-rendkivuli-j… -t is néztem, feltételezem, hogy az a cikk forrása. Itt le van írva, hogy mit kérdeztek.
Ha jól látom, ezeket:
- „továbbra is fent kellene tartani a veszélyhelyzetet Magyarországon, amely rendkívüli jogrendet vezetett be” (igen, nem, stb)
- „a magyar kormány koronavírus terjedése ellen tett intézkedéseivel” (elégedett-e)
Az általad linkelt cikk további részében is ezt írják csak később összemossák azzal, ami a topicnyitóban van vagyis az időbeli korlátozással. És ugye ez volt e lényege az egésznek.
Itt most az alábbi lehetőségeket látom:
- te tényleg nem érted még ennyi idő múlva sem, hogy miről szól ez az egész.
- érted, de troll vagy
- érted, de érdeked fűződik ezen butaság terjesztéséhez (pl esetlegesen pénzügyi támogatást kaphatsz közvetve a fidesztől vagy mondjuk a megélhetésed tőlük függhet)
- érted, de képtelen vagy belátni, hogy butaságot írtál
- egyéb
Egyébként ez a Nézőpont intézet fideszes? Csak emiatt a mondata miatt gondolom: "A védekezésben láthatóan önálló profilt építgető fővárosi vezetés számára figyelmeztető jel, hogy a budapestiek 76 százaléka szintén azt mondta, hogy elégedett a kormány járványügyi intézkedéseivel (19 százalék nem). Tehát nemcsak a józan ész és a morális megfontolások, de a politikai érdek is a hatalmi játszmák félretételét diktálnák a városházának.". Már csak azért is, mert ez miért lenne baj, hogy a budapestiek jónak tartanak intézkedésket, amelyeket a kormány csinál? Óvodában vagyunk vagy mi van már?
A bama.hu gondolom, hogy fidesz propaganda szócső, mert ugyanúgy összemossa tényeket a saját véleményével, ahogy azt az origo, MTVA és egyéb hasonlók csinálják és persze ebbe az egyszerű emberek belesétálnak.
"Miközben a félbolond ellenzék a "rosszul kezelte" nótát fújja"
erről meg már tényleg le kellene szokni, nem vagyok az ellenzék része. Tudom, hogy ezt is jól bekajáltátok, mert Viktorka mindig azt mondja, hogy aki nem ő az a gondolsz ballib ellenzék meg Soros ügynök de mindenképpen az összes migránst beengedné. Persze, nap mint nap látom, hogy van, aki ennél komplexebben nem tud gondolkozni, csak még mindig elszomorít.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Értem, értem. Magyarázd csak a bizonyítványotokat :D A valóság ily mértékű tagadása vezetett a múltkori parlamentin is a kalippózáshoz, de ha így folytatjátok meglesz legközelebb is! Hajrá!
trey @ gépház
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Esküszöm félve írtam oda az "egyéb" opciót, mert nyilván benne van abban az a lehetőség is, hogy tévedek. Nem is tudom, lehet, hogy örülnék neki. Komolyan mondom. De egyelőre nem úgy néz ki. Kicsit elszomorítasz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
" Megvolt a lehetőség, hogy egységes képet mutasson a kormány és az ellenzék, de Viktornak nem ez volt az érdeke."
Ahogyan az o1g pártnak is az az érdeke, hogy megmutassa, hogy tud mindenben ellenkezni, mert csak ennyit fognak fel az ellenzék kifejezésből :D.
Szerencsére -ha jól érettem- tét nélküli(értsd érdemi következmények nélküli) dologból csináltak hiszti-mizériát, mindenki megírhatta a saját nézőpontját:
- o1g: viktátor - örökzsarnok miegyéb
- sárgák: köcsögáruló o1g
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
a helyzet az, hogy a döntés arról, hogy megegyezés legyen-e vagy sem Viktor kezében volt. Az ellenzék annyit kért, hogy legyen határidő a törvényben, ami egy demokratikus országban tök egyértelmű követelmény. Ha ettől eltérő információd van, akkor oszd meg kérlek, ha nincs eltérő, akkor kérlek, ne terjessz hamis információkat.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Elvenné a polgármesterek döntési jogát a kormány a veszélyhelyzet idejére
Én Összmagyar Császári Őfenségévé koronáztatnám, most az a szó úgy is divatos. Minek ide döntéshozó szerv?
Éljen Viktor, a koronázott uralkodónk!
READY.
▓
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"„Az első demokrácia, amit megölt a koronavírus”
Magyarország már nem plurális demokrácia”
A sokkoló koronavírus-puccs Magyarországon figyelmeztetés kell, hogy legyen”"
https://444.hu/2020/04/01/a-vilagsajto-felkapta-a-fejet-a-magyar-felhat…
"Donald Tusk szerint ha Orbán logikája győz, azt az Európai Unió nem éli túl"
https://444.hu/2020/04/01/donald-tusk-szerint-ha-orban-logikaja-gyoz-az…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mennyien is szavaztak az eu csatlakozásra?
3 056 027 fő, vagyis a szavazókorúak 34%-a. Úgy hogy a csapból is a belépés propagálása folyt. Tényleg demokratikus választás volt!
1/3 = 100%
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
> 3 056 027 fő, vagyis a szavazókorúak 34%-a.
Ez hogy jött ki?
Választójogosult | 8 042 272 fő |
Szavazatok | 3 669 252 db |
érvényes szavazat | 3 648 717 db |
érvénytelen szavazat | 17 998 db |
Távol maradottak | 4 373 020 fő |
Igen szavazat | 3 056 027 db |
Nem szavazat |
592 690 db |
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A szlovén kormányfő reakciója Tusk hisztijére :)
https://twitter.com/JJansaSDS/status/1245393412897026048?ref_src=twsrc%…
Éljen az Első Magyar Galaktikus Birodalom :D
A tömegek sohasem szomjúhozták az igazságot. A nekik nem tetsző bizonyságok elől elfordulnak és inkább a tévedést istenítik, ha ez őket elkápráztatja. Aki illúzióba ringatja őket, úr lesz fölöttük, de áldozatuk az, aki megpróbálja őket kiábrándítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
whataboutism mintapéldája
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Mennyien is szavaztak az eu csatlakozásra?"
Ez most ilyen verseny, hogy mire szavaztak többen, az EU csatlakozásra, vagy a mostani kormányra?
“Any book worth banning is a book worth reading.”
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Na itt a bizonyíték: https://www.youtube.com/watch?time_continue=71&v=UKRSyxAfIfE
:D
A tömegek sohasem szomjúhozták az igazságot. A nekik nem tetsző bizonyságok elől elfordulnak és inkább a tévedést istenítik, ha ez őket elkápráztatja. Aki illúzióba ringatja őket, úr lesz fölöttük, de áldozatuk az, aki megpróbálja őket kiábrándítani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát ezek után nehéz lesz tagadniuk!!!!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Gondolom ezzel sincs semmi probléma.
https://privatbankar.hu/cikkek/makro/rendori-intezkedesekre-is-felhatal…
"Everything fails, all the time."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bűncselekmény elkövetőjét eddig is bárki elfoghatta. Még te is.
Jogellenesség hiánya miatt nem követik el a személyi szabadság megsértésének bűntettét azok, akik a garázdaság elkövetésén tetten ért személyeket elfogják, és a gépkocsi csomagtartójába zárják LOL
https://kuria-birosag.hu/hu/elvhat/2872000-szamu-bunteto-elvi-hatarozat
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Bűncselekmény elkövetőjét eddig is bárki elfoghatta. Még te is.
Mivel elfelejtettel jogszabalyi hivatkozast adni, igy felteszem, a Be. 273. §-rol van szo. Azert en meggondolnam a dolgot, mert az "elfogas" vege konnyen olyan tenyallas lehet, amiert teged is elmeszelnek. Ne felejtsd el, hogy a kenyszeritoeszkozok hasznalata hatosagi jogkor.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
amíg a szükséges mértéket alkalmazod a bűnelkövető visszatartásához, addig minden megengedett. a szükséges mérték pl a gyalogosan menekülőt nem b*szhatod agyon lapáttal, de ha bármi eszközzel rád támad, mely élet kioltására alkalmas, akár meg is ölheted. két véglet :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Namost az onvedelem es a tettenert elkoveto visszatartasa rogton nem ugyanaz a tenyallas.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
senki nem állította hogy ugyanaz volna.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"Már 17 uniós tagállam, köztük Szlovákia is csatlakozott ahhoz a levélhez, melyben a rendkívüli vészhelyzeti intézkedések miatt aggódnak a demokráciáért. Az Európai Bizottság elnöke néven nevezte Magyarországot, az EP újabb hetes cikkely szerinti eljárást akar, a Fideszt pedig már csak hajszál választja el attól, hogy tényleg kizárják a Néppártból. Nehéz megmagyarázni, Orbán Viktornak miért éri meg kockáztatni az elszigetelődést, az elemző szerint ha a kormány a járványhelyzetet a saját hatalmi céljainak a megvalósítására használja, annak gazdasági és nemzetközi politikai következményei lehetnek."
https://hvg.hu/itthon/20200403_Orban_Viktor_felhatalmazasi_torveny_nemz…
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azt is kikeresnéd, hány ország aggódott a demokráciáért 2006-ban, mikor Gyurcsány magyarok szemeit lövette ki?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Miért gondolod, hogy szükség lenne ezt kikeresni?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
egyéb érvek hiányában, gondolom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
hát lehet nem kellett volna macskakővel meg egyebekkel a rendőrökre támadni. asszem legalábbis.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
ne sétálj be a f*szerdőbe:
- 1. annak a témának a szálhoz max annyi köze van, hogy egy recsegő-ropogó rendszert vezető hataloméhes ember rendelte el a rendőr attack-ot. /és végülis a jelenlegi kormányt és kormányfőt is ezzel szoktátok betalálni lsd topic címe/
- 2. Az egész eseménysort "nem kellett volna macskakővel meg egyebekkel a rendőrökre támadni" -ezzel elintézni, mikor tény, hogy ultrák, agitátorok és fékeveszett fiatalokból álló tömeget taktikailag megmagyarázhatatlan módon a gyíkarcú vezetés beleterelte a tüntetők meglehetősen népes tömegébe..
- 3. pont méltó emlékezése volt 56-nak ..
- 4. https://index.hu/belfold/mariusz9623/ szerinted ez -is- normális?
- 5. volt olyan ismerős aki az érintett területen lakott és hazafelé ment. Tök egyedül egy oldalsó utcában: elkapták a vérszemet kapott rendőrök (rádión hallották h valamelyik rendőr megsérült) és alaposan elverték, a biztonság kedvéért a fejét padkába verték így fogai is eltörtek. A további helyzetet, rendőrök elleni feljelentést a rendőrségen meg az egész eljárást nem részletezem / minősítem, mert akkor is voltak olyanok is akik hallgattak a lelkiismeretükre és pl megtagadták a parancsot amikor látták, hogy milyen állatságokat várnak tőlük /szakmai szempontok alapján is védhetetlen volt a rendőri vezetés intézkedés sorozata/...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én is tudnék sok mindenért aggódni. Pl. mi maradt az egykor szebb napjait élő liberalizmusból? Kiüresedett. A maradványa egy ugyanolyan természetet megbaszó eszmére épül mint a nácizmus.
Majd a végén kiderül volt e ok az aggodalomra, addig csak hiszti.
„Az összeomlás elkerülhetetlen, a katasztrófa valószínű, a kihalás lehetséges.” (Jem Bendell)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni