Internet helyzet Budapesten

Költözés előtt állok, hétvégén találtam egy jó albérletet. Az első dolgom az volt, hogy megnéztem, hogy elérhető-e az új címen az UPC szolgáltatása, ugyan is az ügyfelük vagyok, és még hat hónapig hűségidőm is van. Mint kiderült nem érhető el. Bizonytalan voltam mi a teendő ilyenkor, nem szeretném megszűntetni a szolgáltatást, de költözés miatt nem is tudnám magammal vinni. Gondoltam megkérdem a telefonos ügyfélszolgálattól. Ekkor jött az első pofon: Nem tudtam feltenni senkinek a kérdésemet, az automata nem volt hajlandó élő embert kapcsolni, mert a munkatársak úgy látszik csak hétköznap nappal érhetők el.

A második pofon az volt, amikor megérkeztem a lakást megnézni, és láttam, hogy jelenleg bekötött UPC szolgáltatás üzemel. A szolgáltató vajon ennyire van tiszába azzal, hogy hol szolgáltat? (A pontosítás kedvéért: Az UPC szolgáltatáskeresőjébe írtam be a címet, ami kiköpte, hogy ott a szolgáltatás nem elérhető)

Mivel akkor még abban a hiszemben voltam, hogy a meglévő előfizetésemre nem számíthatok, megnéztem milyen alternatívák vannak. Digi szimpatikus (ami a számokat illeti) de a honlapjuk szerint nem hogy azon a címen, abban a kerületben sem szolgáltatnak, ahova költöznék.

Úgy tudom ezen felül a T létezik még alternatívaként, viszont elszörnyedtem az árak láttán. 50 megabitre fizethetnék elő ~8e Ft-ért, ami kicsit sok ahhoz képest, amit a digi ártáblázatában láttam, még ahhoz is, hogy jelenleg 120 megabitet kapok ~6e Ft-ért (amit ráadásul ki is tudok használni).

Nem értem ezt az árazást, miért ilyen drága a T, és miért van ennek ellenére annyi ügyfelük. Nem mondhatnám azt sem, hogy a szolgáltatás jobb, hiszen nem az, saját tapasztalatból is mondom, de több ismerőstől is hallom.

Azt sem igazán értem, hogy létezik az, hogy Budapest központjában nem képviselteti magát az összes szolgáltató egységesen. Nem kellene ennek alapnak lennie?

Hozzászólások

Nálunk pl csak T csoda van. Úgyhogy kb olyan árat mondhatnak amit akarnak.

Valahogy úgy lehet ez, h az önkormányzatnál le van zsírozva, h melyik szolgáltató kap engedélyt h feltúrja az utat a kábeleinek. Esetleg még a társasház közös képviselője is keresztbe tud tenni a szolgáltatás kiépítésének. Menne a Digi is mindenhova, csak nem engedik.

Légy erős!

A területek java részén miliméter pontossággal kiosztott, hogy hol ki szolgáltathat. Az utca egyik oldala UPC a másik meg T. Kivételt képeznek az egyes lakótelepek, ahol több szolgáltató is jelen lehet, árverseny is van, de nevetséges.

Igen, a UPC-nek néha lila gőze sincs semmiről. A társasházi hibabejelentés "jogilag" rugalmatlan:
- Az egész lépcsőházban se net, se tv.
- Mikor lesz otthon, hogy fogadni tudja a szerelőt? :)))
Egy családi házas bekötésthez 2-3 alvállalkozó szükséges, és mint ilyen, néha kivitelezhetetlen.

Ennek ellenére tudom ajánlani az UPC-t - '98 óta vagyok az előfizetőjük. Néha vannak problémák, de hol nincsenek.

Nálunk (9. kerület, Ferenc körúttól pár utcányira...) a kedves lakóközösség megfúrta, hogy a UPC kiépíthesse a házban a szolgáltatást. Így a legjobb, ami elérhető, az a Digi kábeles internete, a legjobb esetben is 8/2 Mbps. A minősége nem a legjobb...

Nálunk T van már jó ideje és nincs vele probléma. A sebességet hozza, eddig valós IP-t kapunk. Arról nem ők tehetnek hogy az utca elején levő kapcsoló központ áramellátását az ELMŰ nagyritkán karbantartás címén megszakítja - se TV, se telefon, se internet. De ezt előre ki lehet következtetni az utcai zuhanyhíradóból.
Ha több szolgáltatást veszel igénybe hűséggel, akkor nem olyan irreálisak az árak. Ha pedig lejár a hűség és átülsz egy másikba, akkor ott lehet egyezkedni az üzletkötővel.

Annak idején külön ki kellett járni az utcának, hogy kihúzzák ide is a kábelt, ne csak a közeli lakótelepen terjeszkedjenek. Mondjuk nem szabályosan fektette az alvállalkozó (ferdén keresztezi az utcát - ami nem megengedett, valamint nem elég mélyen fut, mert akkor palánkozni kell). Habár ebből csak akkor van baj, ha egyszer valami munkagép elszakítja az elvileg nem ott futó kábelt.

"Jegyezze fel a vádhoz - utasította Metcalf őrnagy a tizedest, aki tudott gyorsírni. - Tiszteletlenül beszélt a feljebbvalójával, amikor nem pofázott közbe."

ahol van konkurencia, ott azert a T is olcsobb (un. "specialis ar")

t

"Nem értem ezt az árazást, miért ilyen drága a T..."

Mert sok helyen csak ők vannak, megengedhetik maguknak. Sajnos ahol én lakom, ott is csak T-van, pedig szabadulnék tőlük szívesen. Mondjuk a szolgáltatás minőségével nincs baj, az árával annál inkább.

Hát, a minőség sem olyan rózsás. Sok évig UPC előfizető voltam, most ahol lakom, csak T van. Általában nincs gond a hálózattal, de néha egyes irányokba nagyon lassul: van, amikor a nemzetközi forgalom, múltkor a kfki.hu volt annyira tetű, h az ubuntu update-elni sem tudott onnan. A hülye modemjükről nem is beszélve, amit nem lehet bridge módba kapcsolni.
A UPC-nél ilyen gondjaim nem voltak, az ár/sávszél arány pedig 3x... a garantált minimum pedig szégyen.

Nem kell itt összeesküvés-elméleteket kreálni, a T telefonkábelen szolgáltat ADSL-t, ami kb. mindenhol van (oké, van, ahol van kábelnet is, de nem mindenhol), a többi szolgáltató meg csak coax/optikán, ami nincs mindenhol. Ezért sok helyen csak T van, ott meg annyit kérnek, amennyit akarnak.

Budapesten belül is érdekes különbségek vannak, a belvárosban, Budapest közepén nem egy társasházban az ADSL az egyetlen lehetőség. De laktam olyan új építésűben is, ahol ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozó "telekom cég" csinált internetet (kizárólagosan), mint akié a telek és építette a házat. (5x100 lakásos épületegyüttes)

--
arch,debian,openelec,android

Durva dolgok vannak internet téren Bp-en. Most költöztem be "Buda szívébe" (kb tényleg pont a közepe) és csak UPC+Telekom van, előbbi horror áron, utóbbi olcsóbb de max 20/5 fér ki a csövön (elvileg 30 és 50 Mbites csomag is elérhető, de előre mondták, h ne reménykedjek és az olcsóbbat válasszam). Digi sehol, egyéb konkurencia az előbbiek hálózatát használja. Szüleimnél külvárosban olcsóbban van 100-120 Mbites net. 2016, Budapest közepe.

Miért horror az UPC? Más árakat látsz, mint én? Egy 50 megabites csomag 4e forint, ami ugyan sehol nincs a digi által ígért 500-hoz hasonló áron, de se azt nem gondolom, hogy kevés volna ennyiért, sem azt, hogy a digi tudná folyamatosan garantálni azt az 500 megabitet amit reklámoz (és ha igen, ki tudod-e használni?)

Ahol van UPC Budapesten ott jellemzően Fiber Power van. (Az ADSL vidéken menő Rubicom/T hálózatban, na az tényleg horror ár)

A Digit ne nézzük, mert igen hosszú a lista, hogy hol nem érhető el.

T 30 Mbit (TV+Internet+Telefon mellé @ 2 év) 5175 Ft
T 50 Mbit (TV+Internet+Telefon mellé @ 2 év) 5925 Ft
T 120 Mbit (TV+Internet+Telefon mellé @ 2 év) 7425 Ft

UPC 30 Mbit (TV+Internet+Telefon egyben @ 2 év) 6499 Ft
UPC 120 Mbit (TV+Internet+Telefon egyben @ 2 év) 7999 Ft
UPC 500 Mbit (TV+Internet+Telefon egyben @ 2 év) 10499 Ft

Innen vettem az árakat

Üdv. bnv

A listádban kicsit zavaró a mellé és az egyben szavak használata. :-(

Nálam Telekom 30/5 (Kábelnet, NetMánia L) TV és Telefon mellé, 1 év hűséggel: 3525 Ft.
Az összes együtt (NetMánia L, IPTV Családi + HD + felvétel opció, Telefon Alap), 1 év hűséggel: 8225 Ft.

Kiegészítés: A könnyebb összehasonlítás érdekében, felvétel opció nélkül az összes együtt: 7125 Ft.

-----

(&%;_98\<|{3W10Tut,P0/on&Jkj"Fg}|B/!~}|{z(8qv55sr1C/n--k**;gfe$$5a!BB]\.-

Szvsz azért ilyen drága a T, mert hivatalosan területtől függetlenül egységes árazást alkalmaznak. Aztán a hűség, több szolgáltatás megrendelése, távszámla, egyedi kedvezmények, ... lejjebb viszi kicsit az árat.
Nekem pár napja ajánlottak 50Mb-es netet + havi 1000 perc ingyen telekom vezetékes irányú hívással telefont 6000 Ft körnéykén.