Retró rovat VII: Kármentesítés

 ( balagesz | 2015. június 27., szombat - 23:26 )

Van nekem egy régi ritkaságom, ami – mint kiderült – elmúlt már 30 éves. A linkelt írásban feltettem a kérdést: „Vajon mi lesz a mai kütyükkel 30 év múlva?” Hát, most álljon itt egy példa arra, hogy a harminc évvel ezelőtti készülékekkel is lehet baj. (Ez egy ilyen „figyelmeztető blogbejegyzés”, a szokásomtól eltérően rövid leszek, de lesz sok kép.)

Néhány évvel ezelőtt beszélgettem az egyik ismerősömmel arról, hogy sok esetben találkozott már „kifolyt” elektrolit kondenzátorral régi eszközökben. (Jellemzően AMIGA-s floppy meghajtókat emlegetett.) A tippem akkor a „nem megfelelő tárolási körülmények”-re esett, de a témával nem foglalkoztam különösebben. Egészen idén januárig, amikor is felhívták a figyelmem erre az írásra, azt kérdezve, hogy az enyémmel vajon minden rendben van-e? Ugyan nem emlékeztem semmi „látványos” problémára, de végül is a csavarhúzótól nem félek, akár meg is nézhetem. A vezérlőelektronika „ismerősen mosolygott rám”, látszólag semmi baja, de a mechanika maga sokkal jobban érdekelt:

A mechanika kivéve. Ennyire ritkán volt még szétbontva a komplett meghajtó, lehet hogy csak akkor, amikor a működézét boncolgattam. De most ugrik az a bizonyos:

Hát... (...ra borítva...) A bal-felső sarok környéke mintha furcsa lenne:

Ej... Nem néz ki túl bizalomgerjesztően. :( Az ilyen látvány mindig szomorú... Vajon hogy nem vettem én ezt észre az előző szétszedés alkalmával? (Úgy, hogy nem nézegettem a mechanikát alulról. :) ) De a látvány ismerős a már egyszer linkelt írásból, szerencsére annyira tragikusnak az itteni állapot nem néz ki. A boncolásnak viszont más módon állok neki; én a lemezforgató motort inkább nem szedném szét, hanem felülről kezdek:

A fejet takaró árnyékolást leszedve hozzáférhető lesz a lemezt megfogó mechanika „teteje” (amin a lezáró kar a hozzá tartozó sallangokkal, illetve a lemez közepét a motorra rászorító tengely van). Ezt a négy sarkában négy csavar fogja, ezeket (illetve a WPS rés-optocsatoló egyik felét rögzítő csavart) kitekerve levehető a komplett szerelvény. A lemezforgató motort (a komplett, hozzá tartozó elektronikával együtt) a tengely körül elhelyezett három csavar tartja az alumínium öntvény alapban, ezeket a csavarokat kitekerve „kézbe vehető” a vizsgálandó alkatrész:

Az elektronikára menő kábelek egyelőre még akadályoznak a szabad mozgatásban, de ezen rögvest segítek egy csípőfogóval. :) A (z egyik) beteg környék:

Itt ugyan túl sok különlegesség nem látszik, viszont tüzetesebben megvizsgálva a „nagy” furat szélét, már ott is látszik a bakelit színének az elváltozása. A kondenzátorban levő elektrolit savas hatású, az áramkör hordozó anyagába is „beleivódott”, ami nem éppen szerencsés. Az egész elektronikát átvizsgálva, az összes fekete elektrolit kondenzátor gyanús, mind ki kell cserélni. (Az egyel előbbi képen szereplő három kék színű, fektetett kondenzátor rendben van, azok egész biztosan más szériából valók.) A gyártójuk ugyanaz mint magának a meghajtónak: Panasonic/Matsushita. Mondjuk úgy: nem éppen tökéletes széria...

A fóliákkal lesz még feladat, de előtte a rohadó (pardon) kondenzátorokat ki kell dobálni a nyákból. Gyorsan írtam is egy táblázatot a kondenzátorok típusáról, hogy hova mi is való:

  1. C01: 22µF/10V
  2. C02: 22µF/10V
  3. C03: 4.7µF/25V
  4. C05: .47µF/50V
  5. C09: .47µF/50V
  6. C10: 47µF/10V
  7. C12: 33µF/25V
  8. C17: 4.7µF/25V

A „neuralgikus rész”-ből a kondenzátorok kidobálva:

A fóliák azért elég gyanúsnak néznek ki. Némi forrasztásgátló lakk kapargatás után azért nem annyira tragikus a látvány:

A réz – úgy látszik – el még nem fogyott szerencsére. Hogy meg lehet-e forrasztani úgy, hogy a helyén is maradjon? Az a következő kérdés:

A (z egy ideje már) használt ólommentes forrasztóón ugyan nem segített túlzottan, de azért rá sikerült venni, hogy befussa. :) Viszont a nyák a kívánt részeken kapott hősokkot rendesen. Reményeim szerint ez valamennyire „passziválta” a savat, de erre csak pár év múlva fog fény derülni, amikor egy ellenőrzésre újra szétszedem. A csípőfogóval rásegített kábelezésről is előjött egy kép:

De jöjjön a lényeg, a csere végeredménye:

Az eredeti kondenzátorok speciális darabok voltak. Valószínűleg a hozzá tartozó gyártástechnológia még nem volt elég kiforrott, azért pusztultak el „idő előtt”. A specialitásuk pedig abból állt, hogy kifejezetten alacsonyak voltak. A korban akkor alapnak számító méret az volt, amilyenek a kék (C13, C14, C15) darabok. Viszont ezek állva nem férnek el, mivel a nyák alkatrészei fölött ott van az alumínium öntvény szerelvény, amire az egész fel van csavarozva. Itt most olyan esemény történt, amilyet eddig nagyon ritkán csináltam. Mivel elég „egzotikus” kapacitásértékek kellettek, ilyenek „a fiókban” nem voltak. Viszont „a szekrényben” volt egy adag bontott elektrolit kondenzátorom, amik közül sikerült megfelelő értékeket találni. Persze ezek zömében „normál” méretűek, így most kénytelen voltam „dzsunka módjára” össze-vissza eldöntve beforrasztani őket. De lett minden... Mintha ebből a dobozból most használtam volna először alkatrészt. :) (Persze beforrasztás előtt meg lettek mérve, mindnek megvolt a kívánt kapacitása!) A „kukázásnak” viszont van annyi értelme, hogy korabeli alkatrészek kerültek be. Egy kiváló montázs a nyák négy sarkáról, merthogy nem csak egy rész érintett az akcióban:

A bal felső sarok a „tömeges” cserés rész. A nyák sötétebb barna színe nem a „hőségtől” van, az a rész egyáltalán nem melegszik! Az bizony az elektrolit hatása, ezen a fotón kiválóan látszik. A bal alsó sarokba a beforrasztott kábel helyére bekerült egy csatlakozó, ezentúl ez bontható. (És igen, előtte megnéztem, elfér! :) ) A felhasznált használt kondenzátorok igen vegyesek, van köztük tantál verzió is. Persze ez itt most nem számít... (Érdekes, hogy mennyit is fejlődött a technológia azóta: ezeket a kapacitás-értékeket manapság már kerámia kondenzátorokkal is elérik, azok meg nem folynak sehova.) Egy közeli kép az összeépített mechanikáról, ezen látszik a két rész, ahol a fólia át lett forrasztva:

A nyák „másik oldalán” szerencsére nem volt még vészes a helyzet, ott nem kellett a lakkozást bántani. Az összeállt mechanika:

Bíztam benne, hogy rendben lesz, de szerencsére a működésben nincs semmi anomália. Ami azért érdekes: A lemezt direkt-motor forgatja (mint ahogy egész eddig is látható volt...), viszont a sebességszabályzó rész az még „analóg”, nem kvarc-vezérelt, mint az újabb meghajtókban. A fenti képeken a kábelek (most beépített) csatlakozója mellett látható egy potenciométer, amivel a forgássebességet lehet szabályozni. A „kupakja” egy különálló műanyag, ami ráadásul még lötyög is. Egy kissé aggódtam, hogy az operáció alatt ne hogy sikerüljön véletlenül elállítani, de úgy tűnik megúszta. :) Sebességet nem akartam ugyanis állítani, ha nem muszáj.

A már többször linkelt javítás említett még egy problémát, az pedig nem más, mint a lemez záró mechanika „füle”, ami a kar lecsukásakor leszorítja a lemezbefogó mechanikát:

Ez sajnos nálam is el van repedve. Ezzel egyelőre nem kezdtem semmit, még működik. (De ha így hagyom, tuti megadja magát.) Érdemes lesz majd megvizsgálni a fotón szereplő másik mechanikát, hátha arról át lehet pakolni ezt a részt. De ez ráér, a kondenzátoros téma volt a fontosabb, mert azt halogatva a probléma csak súlyosbodott volna. Amúgy létezik ebből a mechanikából egy még nem költség-csökkentett verzió, azokkal nincsenek ilyen bajok. Viszont – úgy tűnik – ebből van több...

Konklúzió? Talán az ”amit ember összerakott, előbb utóbb szétesik” mondat találó ide. Akinek vannak ilyen idős cuccai, annak csak tanácsolni tudom ezek után, hogy tessék nekiállni szétbontani mindet, és ellenőrizni az állapotokat, ha nem akarja az ember egy működőnek hitt hulladékkal szennyezni a környezetet. :-/ Szerencse, hogy az igazán komoly baj most elkerült, a meghajtó működik szépen. Innen is köszönöm annak, aki felhívta az eredeti bejegyzésre a figyelmem! Én meg megyek bontani... :)

Link:

  1. Témaindító írás ahhoz, hogy nekiálljak

balagesz

---

2015.06.27.