Szóval most amiatt nem tudok játszani a megvásárolt legális játékaimmal, mert valami új formátumot találtak ki (ami kizárólag az én érdekeimet szolgálja, nélküle nem lennék teljes ember, stb.) és amíg nem konvertálom át a játékjaimat (és nem frissítem, mert tutira lejönnek majd a legújabb verziók, gondolom órákat fog megint tökölni vele), addig nem használható. Egyébként mintha erről lett volna már szó valahol, de ugye fennáll az esély, hogy a mentéseim most mennek a levesbe??
Szóval most elmegyek bulizni :), aztán ha lenyugodtam, akkor megnézem, hogy mit hogyan fog tönkretenni/helyrehozni ez a gőőőőz. Ha valaki tud valami tippet, amivel ki lehet írtani teljesen az autoupdate-t, akkor azt szívesen veszem. Fogom én majd frissíteni, de csak akkor amikor szükséges, és csakis azt, amit szeretnék!
Szerintem életem egyik meghatározó, kedvenc játéka a HL sorozat, emiatt eddig a Valve is szimpi volt, de ezzel a Steam-es baromsággal eléggé sikerült a lelkesedésem lelohasztani.
Ja, és hiába nyomnak most sok mindent linuxra, SteamOS, SteamBox stb... ezzel is szerintem csak egy kínos kérdést próbálnak eltussolni: Hol a rákban van már a EP3 ???? :D :D (szerintem a munkacíme már megvan: HL2 Forever :) )
Kellemes Ünnepeket!
- nyekhere blogja
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
- 6250 megtekintés
Hozzászólások
"mert tutira lejönnek majd a legújabb verziók, gondolom órákat fog megint tökölni vele"
Milyen sebességű neted van?
-------------
"Az akadályok nem zúzhatnak össze. Minden akadály enged az eltökélt szándéknak."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Érdekes, hogy pont azok a problémáid, amik pont a jó dolgok a Steamben:
- Nem kell DVD, CD a játékok tárolásához. Ha úgy tartja kedved, letöltöd, vagy letörlöd, késűbb újra letöltöd...
- nem kell patcheket vadászni minden játékodhoz, mert egy rendszer patcheli őket.
Az, hogy lassan jön le, többnyire nem a Steam hibája, hanem a kis sávszélességgé. Sajnos a magyarországi átlag sávszélesség elég gagyi, más országokban 100+ mbitekkel töltögetnek...
Engem igazából egy apróság zavar a Steam kliensben:
Ha a Könyvtár lapon a Telepített játékaimra szűrök, akkor azt később nem jegyzi meg és látszik az összes, le nem töltött játék is :S
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A problémám a kikapcsolhatatlan update. Ezt próbáltam kihangsúlyozni a második sorban, a többi csak rizsa :) Mint írtam, nem multizom (neten szerintem soha az életben nem is fogok, mert a MOHAA idejében elegem lett a csalókból, max. lanon vagyok hajlandó játszani, így a pacth-ekre sincs semmi szükségem - vagy kijött közben valami eget rengető javítás, ami szükséges ahhoz, hogy a felsorolt játékokat single-ben játszam?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Inkább értékelnéd h a fejlesztők oda adják neked a frissített engine-t a 2004es játék alá. Meg hogy szépen fejlesztették a hldm-et is amit sokan szeretnek.
Mások értékelik helyetted. Mint ahogy azt is hogy az alapból rövid l4d 2 kampányt ingyen bővítették és később ingyen hozzá rakták az l4d-t is.
Finishing Half-Life is just the beginning.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azert a legutolso HLDM frissitest, ami akkor jott ki, mikor Linuxra is portoltak a HL-t, meg mindig a pokolba tudnam kivanni...
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Mivel a gépem is talán eléri a 2004-s színvonalat, nem biztos, hogy jó dolog, ha feltelepszik kéretlenül egy új engine.
A multi, mint írtam, nem érdekel. Úgy látom neked sem jött le, hogy kizárólag a kikapcsolhatatlan update-el van bajom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha jól értem a problémát, akkor este, lefekvés előtt azt mondod neki, hogy frissítsen mindent.
Reggelre kelve meg működik az összes játékod.
Vagy valamit félreértek?
Nekem minden magától frissít, cserébe nem kell ilyesmikkel szopni, mint amit írsz.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Kétféle ember létezik:
Frissítéspárti és frissítésellenes.
-------------
"Az akadályok nem zúzhatnak össze. Minden akadály enged az eltökélt szándéknak."
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha a ember letiltja az időnként pár 10 MB-os frissítéseket, és egy év után anyázik, hogy hirtelen 3 GB-ot akar letölteni, akkor szerintem nem a Valve a hülye. Nekem minden játékom auto update-en van, egyszer, egy Early access game-nél tapasztaltam, hogy 500 MB-ot is le akart tölteni. Addig játszottam mással. A fenti update hellt bekapcsolt auto update mellett nem lehet tapasztalni.
(Egyébként Originnél működik, Steamnél nem? Steam letölt, és eleve a CD meghajtóba való behelyezése nélkül beaktiválod a sorozatszámmal, így megúszható a kétszeri telepítés, vettünk anno Simset, és a CD soha nem lett kivéve a tokból.)
--
"Always code as if the guy who ends up maintaining your code will be a violent psychopath who knows where you live." John F. Woods
Get dropbox account now!
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
+1
amugy ha 1x beloginoltál steambe, onnantól működik net nélkül is az offline mód :)
(nem minden esetben, de működik csak kulcsal is, de pl. cs:source telepítője kéri a dvd-t :D)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Konrét problémám fentebb.
Egyébként meg semmi garancia sincs arra, hogy a kiadott friss verzióban nincs hiba (esetleg sokkal komolyabb, mint amit az új verzióval javítottak). Ugyan legyen már az én döntésem egy játékkal kapcsolatban, hogy mikor mit frissítek! Ha valami meg elromlott, akkor meg esélyem sincs visszaállni a korábbi (vagy az eredeti DVD) verzióra - vagy ez valahogyan megoldható?
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem lefekvés előtt :) Egyébként sem szoktam éjszaka járatni a gépet.
Fentebb leírtam a konkrét problémát. Ha majd frissíteni akarom, akkor majd frissüljön. Ha meg éppen játszani szeretnék, akkor meg játszani szeretnék, nem pedig arra várni, hogy frissüljön.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Az a problema, hogy hajtod a magad igazat, es meg sem probalod megerteni a problemat. Igen, ilyen fos vilagban elunk, hogy az updatek megkerulhetetlenek. Ugyanugy, ahogy a Windows Update-t se lehet a vegtelensegig huzni, ugy az ilyen Steam/Origin jatekoknal is elobb-utobb el kell engedni az updatet, mert a vegen csak szopas lesz belole.
Amugy, ha mar mindenkeppen a frissitest akarod letiltani, en megneznem maganak a gyulolt, utalt, ki nem allhato Steam kliensnek a beallitasait, mert szinte biztosan van benne olyan, hogy engedje vagy sem a frissiteseket. Talalkoztam ugyanis ilyen opcioval, mikor utoljara volt a gepemen Steam kliens (azota gepet csereltem, az ujra meg nem raktam meg fel).
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ja van még prioritást is lehet állítani neki és sávszél korlátozást.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
(többször hivatkoztam a műveletre a nyitó postban, úgy látszik kevés volt)
Az összes játéknál több alkalommal is kikapcsoltam az automata frissítést, de a Steam önhatalmúlag ezt mindig visszakapcsolta (és én vagyok olyan érthetetlen, hogy ez csípi a szemem :), biztos bennem van a hiba ) Most akkor vagy eleve bele se tegyék az opciót, vagy csinálja azt, amit beállítok!
Ha nem lenne ilyen opció a Steamben, akkor ez a blog meg sem születik.
Az, hogy maga a Steam kliens automata frissítéseit le lehet-e lőni - nem tudom. Anno elég rendesen átnéztem, mikor először belefutottam a problémába, de nem találtam semmit - de jeleztem is, hogyha valaki tud ilyen lehetőséget, akkor ossza meg.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Probaltam kihangsulyozni, hogy a STEAM KLIENSBEN kellene kikapcsolni az automata frissiteseket. En ugy emlekszem, hogy van benne ilyen lehetoseg, legalabbis korulbelul haromnegyed evvel ezelott meg volt.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Én meg jeleztem, hogy a STEAM KLIENSBEN nem találtam ilyen lehetőséget korábban. Most sem, direkt megnéztem újra. Lehet, hogy én vagyok a vak. Így ha van időd, akkor felrakhatnád, és megnézhetnéd, hogy ott van-e még, ahol 3/4 éve volt, vagy ha emlékszel rá hogy merre találtad, akkor csak írd le, hogy kb. merre keressem. Ja, Windowsos verzióról van szó. Köszi előre is.
A Settings/Download áll a legközelebb a témához, de ott ilyesmi nincs.
Illetve - van ez a Limit automatic updates bizonyos időszakra. Itt talán lehetne egy olyan workaround hogy pld. limitálom hogy csak hajnal 1-től 2-ig legyen update :) és olyankor nem indítom el a Steam-et - de szerintem esélyes, hogy ez a játékfrissítésekre vonatkozik, nem a kliensre. De majd kipróbálom.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
A kliens emlékeim szerint eleve indításkor keres frissítéseket, ott az időkorlát nem érdekes neki.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"hogy ez a játékfrissítésekre vonatkozik, nem a kliensre" - de nem pont ez kellene neked? Marmint, hogy a jatekok ne frissuljenek?
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Igen, ez így talán megoldás (de nem igazán felhasználóbarát :D)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Velemenyem szerint a steamrol sok rosszat lehet mondani, de hogy felhasznalobarat lenne...
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
?
(elgépelés, fura logikájú írónia vagy egyéb? :) )
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nos, beállítottam, de egyszerűen fogalmazva xart sem ér... Lehet, hogy nem frissíti automatikusan a játékot, de ez nem akadályozza meg abban ezt a tetűt :), hogy ne észlelje, hogy van frissítés a játékhoz, és "át ne billentse az elavultság bitet" :) ezáltal most 2 kivétellel az összes játékom megint nem indítható, amíg nem frissítem (még a Lost Coast is). A L4D2 külön poén, mert letöltése után 1 percet nem játszottam még vele (csak kikapcsoltam az autoupdate-t), és máris indíthatatlan.
Fejlemények lentebb.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nekem csak annyi a bajom vele, hogy nem megy es tonkrevagja a skypeot is (amit eszrevettem)
Asszem, egy eve ujrahuzott Debian (64 bites), szoval "tiszta" rendszer. A Half-Life 1 telepites kozben megdoglik, nem indul, utana a skype is kilep "busz hiba" uzenettel. Restartig nem is jon helyre...
Googlen nincs talalat, szoval nyilvan en cseszek el valamit.
(Mondjuk, steam-bol probaltam a debian packaget, a steam levot meg anyamtyukjat is, de mind ugyanaz)
Feladtam, inkabb a Darklands meg a Times of Lore, dosbox rendben megy.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
En Linux ala egyszer raktam fel, de Skype problemaba nem utkoztem. A legfrissebb Skype csomagot hasznalod (a skype.com oldalrol)? Lehet ott a gond...
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ha nincs fent skype, a steam akkor sem megy. Tokugyanazt produkalja, csak mast nem csesz el.
Ha skype is van, akkor azt is tonkrevagja bonuszkent.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tegnap probaltam (shadow warrior redux 1 euro) es poepcul megy a steam, skype is.
Minthogy utoljara nyaron probalkoztam vele, nem tudom, melyik frissitestol jott helyre, de gond nelkul megy, a regeben vett Half-life is.
--
http://www.micros~1
Rekurzió: lásd rekurzió.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Vettem egy használt lapost. Raktam rá Win8-at.
Van egy Lazer Ma-826 Bt headsetem.
Ha megy a steam, akkor azon kívűl semmilyen hang nem jön át a fülemre. Se aimp-os online rádió, se oprendszer értesítések, semmi... Pedig a kliens a csuda gyors neten csak tölti le az egyik játékom ami már régóta az enyém.
Amíg kész nincs addig két lehetőség van. Vagy csendben ülök, vagy borzolom mások kedélyeit azzsl ami nem tetszik nekik...
- - - - - - -
"Nagy kár, hogy az informatika abba a korba ért, hogy lehet nyugodtan pazarolni az erőforrásokat." Saxus
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
1. Minden játék szar, mert nem megy a gépemen. Régen nem voltak ilyen pofátlanok, hogy ilyen magas gépigényű játékot tettek elérhetővé.
2. A rendszer is elég nagy, egy GnomeCommander sokkal hamarabb bejön és sokkal jobban kezelhetőbb.
3. Minden olyan drága itt.
4. Sok itt a töltögetés, sokat kell várni, míg 250 KB/s-mal lejön ami kell.
Úgy egyébként minden frankó. Várom, hogy az 1.5 celeron procihoz, 700 MB ramomhoz, integrált videókártyámhoz kinyomjanak már valami normális játékot is. Hajrá Valve Steam, fog ez menni! :D
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"1. Minden játék szar, mert nem megy a gépemen."
Hogy mivan?
"Régen nem voltak ilyen pofátlanok, hogy ilyen magas gépigényű játékot tettek elérhetővé."
Egy nagy fenét nem. Sőt, most még volt egy jó erős visszahúzás is, egyrészt az indie játékokkal, másrészt a kifutó konzolgeneráció határai miatt. Amiben inkább szembeötlik a gépigény növekedése az a VGA kártya, ugyanis ma egy középkategória (HD7800-asok pl. még annak számított a maga kb. 60K-s árcetlijével év elején) és egy belépő szint között sokkal nagyobb a különbség, mint mondjuk 10 éve. De ha egyszer egy játékhoz VGA kell, nem CPU. (Sok mai játék egy erős VGA-val teljesen jól megy egy erősebb 5-6 éves CPU-val is. )
"3. Minden olyan drága itt."
Na igen, ha a torrenthez és az ingyenéléshez hasonlítjuk... Btw, Super Hexagon 150 Ft-ért, nehogy már drága legyen.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Nem mindenki olyan jatekokkal jatszik, aminek az arcedulajan 150 Ft van. Es egy komolyabb lovoldozos jatek nem is kerul annyiba.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Metro elég sok helyen ingyen volt :P
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Azért valljuk be, nem minden ilyen olcsó.
És integrált kártyákkal hogyhogy nem megy olyan jól? Vagy semennyire sem. Az a baj, hogy mindig komolyabb vasra fejlesztenek.
Még szerencse, hogy a flashjátékok elfutnak. Érdekes módon azok a régi gépeken is elég jól mennek. Milyen jó lenne most a Steamen multiban máriózni. :D Vagy Medal Of honor aliead asault-tal játszani.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
"És integrált kártyákkal hogyhogy nem megy olyan jól?"
Na figyu, egy HD3000-ren játszható a Starcraft II. Pedig nem a gamer kategória. Az, hogy kislapáttal állsz neki olyan feladatnak, amire a markolót tervezték, az nem jelenti azt, hogy a föld a hülye.
MOHAA mondjuk pont nincs, de MOH: Airbone pl. most 5€ akciósan, az kb. 1500 HUF. (GOG.com-on viszont $10 a MOHAA). Anno vettem egy COD1-2 pakkot, az is kb. 10€ volt szumma és ez ugye Activision féle árazás. Most egy sima CoD2 2000 HUF a cd galaxisnál.
Teljes Dragon Age: Origins is pl. 15€-ért van most. Csak a DLC-kért többet kérnének el...
De hogy modern játékot is mondjak: most volt pl. a Far Cry 3: Blood dragon 7,5€-ért, kb. 2300 HUF. Boltban is ennyi most, különbség az, hogy azért még el is kell mennem.
Nem azt mondom, hogy mindig minden olcsó, de időnként nagyon olcsón be lehet vásárolni ebből-abból.
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Volt párszor hosszabb szabadidőm semmit tenni, így gondoltam rendbe rakok pár játékot. A Portal és a HL2 EP1 frissítve lett több lépcsőben, meg közben ha már elindultak végig is játszottam megint mindkettőt. A HL2 érdekes módon elindul, annak ellenére, hogy frissítést követel, bár a hangok időnként kilométereket késnek.
Eredmények két játék frissítése után:
Pro:
- A Steam kliens szerint a konverzió és a frissítés után a HL2 EP1 mérete jelentősen csökkent (persze valamit valamiért, lásd később).
- HL2 EP1 Hospital után, mikor le kell szedni a gunship-et a szétlőtt tetőn keresztül, ott kijavult a textúraprobléma - egy korábbi (nem kívánt! :) ) frissítés után azon a helyen az égbolt helyén fehér-rózsaszín pepitamintás textúra volt, elég mókás volt így vadászni a gunshipre
Kontra:
- Hiába állítottam be előtte az összes játéknál az autofrissítés kikapcsolását, limitáltam hajnal 2 és 3 közé az autofrissítéseket, az említett 3 játék kivételével mind megint "letiltott" lett, és ráadásul ujra be lett kapcsolva mindnél az autoupdate. (Még a L4D2 is, amit csak letöltöttem és még egy percet sem játszottam vele)
- A Portal-ban újra kellett állígatnom a video beállításokat, mert játszhatatlan volt azzal, ami belekerült (korábban már végigjátszottam, és azóta a gépemben semmi HW változás nem történt, így nem igazán értettem a dolgot.)
- HL2 EP1 végén a vonatos end-sequence belassult kb. 1,5 frame/sec-re... tulajdonképpen élvezhetetlen!
- Gondolom a kisebb méretet tömörítéssel oldották meg, így a játékok indulása és mentés visszatöltése picit hosszabb lett.
Egyéb:
- A Steam kliens átváltott láthatatlan frissítésre, eddig mindig induláskor frissített, most meg a háttérben on-the-fly. Ez akkor okozott meglepetést, mikor a HL2 EP1 majd 40 percig tökölt, mire végzett a konvertálás+frissítés kombóval, mert a háttérben a Steam lenyúlta az erőforrásokat.
- Több esetben akar a külvilággal kapcsolatot keresni, régebben csak a Steam.exe kért netet, de most lett valami steam_bootstrapper_bigyó, ami tűzfalnyitást kér, maga steam.exe is, valamint a hl2.exe is küldeni akar valamit, amikor kilépek a játékokból (mindenféle felhőszinkron, steamben belüli "social settings" anyjakínja tiltva van)
Játékélményben nem igazán vettem észre semmit.
Végeredmény: volt 3 indítható játékom (HL2, Lost Coast, L4D2), majd bő egy órás frissítés után lett 3 indítható játékom (HL2, HL2 EP1, Portal).
(A blog előtt meg volt 5: HL2, HL2 EP1, HL2 EP2, Lost Coast, Portal) - egyelőre még nem érte meg a L4D2, ki kéne már próbálni, hogy egyáltalán fut-e a gépemen :) )
De ma délután ott hagyom a gépet, estére majd csak rendbe teszi mindet :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
GOG-gal nincs ennyi gond :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Minden játék naprakész, mindegyiknél kikapcsoltam az autoupdate-t, és remélem csuklanak a Valve-nél...
Szóval HL2 EP2 még az eleje felé, mikor a barlangokban taposgatom ki a hernyókból a kajabogyót, egy pályaváltásnál egyszerűen kilép... tölt, tölt, majd megjelenik a windows pointer, és se szó se beszéd, kilép. Jó párszor próbáltam már, de ott azon a ponton nem megy tovább. Mivel kövület a gépem, gyanítom hogy az új (kellett a francnak!!!) verzió már túl sok neki.
* ** ***** ***** ******! Itt van előttem az original DVD doboz, és rajta a min. követelmények, és annak megfelel a gépem! Korábban minden gond nélkül végigjátszottam. Szóval miért is nem tudok játszani azzal a játékkal, amit megvettem ? Az update miatt... az a ki*****tt update miatt...
Keretes műbe foglalt ámokfutásom :) ezennel véget ért. Netet ez a ****** legközelebb max. akkor fog látni, ha totál új gépem lesz, és kijött már az EP3...
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Tapasztalat: soha nem a minimum requirementet vesszuk meg egy jatekhoz, hanem a recommendedet. Igy elkeruljuk azt, hogy rossz helyen alljunk szivaskor.
Ezt en is a sajat karomon tanultam meg.
--
Ki oda vagyik, hol szall a galamb, elszalasztja a kincset itt alant.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Fun: A dobozon nincs recommended, csak minimum :)
Egyébként anno a játékot vettem a géphez, és megnéztem előtte (minden "paraméterem" jobb volt, csak a memória volt "megfelelő"), hogy érdemes-e pénzt kiadni érte.
Van itthon egy necces nagyobb memóriám (egész napos memtest nem ad hibát, de nagyobb játékok linux és win alatt fagynak), azzal most kicseréltem a régit, és így működik, igaz néha lemerevedik. De mivel nem kaptam a Valve-től értesítést a frissítés előtt, hogy vegyek új gépet, ezért morcos vagyok :)
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Csak kérdés, nem tudom, működik-e a dolog, mert én nem így használom a steam-et és a játékaimat:
Ha ott a kezedben a DVD, mi lenne, ha feltelepítenéd a DVD-ről, és aztán net nélkül játszanál vele, hogy biztosan ne frissíthessen?
Felteszem, ha nem kap netet, nem is tudja, hogy frissítést kellene követelnie.
Persze lehet, hogy félreértem a szituációt, de úgy tűnt nekem, hogy mindent, ami miatt netre lehetne szükség, azt le akarsz tiltani egyébként is.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni
Ezen már én is gondolkodtam sokat, hogy megoldható-e.
Az biztos, hogyha teljesen legyalulom a Steamet és az összes játékot, akkor nem fog menni, mert egyből a Steam telepítéssel kezdi, az net nélkül nem megy. A régi, DVD-n lévő Steam klienst így nem tudnám használni, mert első induláskor be kellene jelentkeznem a neten az accountomba, és onnantól meg már indulna is a frissítés.
Ha a mostani friss Steamen belül legyalulnám a játékot, és megpróbálnám DVD-ről felrakni, az csak úgy menne, ha nem kellene újra aktiválnom. Bár ez igaz lehet, mert a Steam tudja, hogy mik vannak aktiválva. Nem töröltem még és telepítettem újra játékot, így nem tudom, hogy mi marad meg utána. De gyanítom, hogy ez sem lenne megoldás, mert a friss Steam észlelné, hogy régi formátumú a játékom, és egyből ott lennénk, ahonnan indultunk, hogy konvertálni (és ezáltal frissíteni) kellene a játékokat.
A szituációt nagyjából jól látod. A fő gond az, hogy a játékoknál a frissítés kikapcsolása nem működik rendesen. Ez ellen úgy próbálok védekezni, hogy nem kap netet a Steam: "betárcsázós", nem automata netem van (kábel PPPoE-n), és ha játszom, akkor nem lépek fel a netre, meg a tűzfalon is elzavarom a Steamet messzire :). A Steam sem indul el automatikusan. De most kapzsi voltam :), és az L4D2 miatt adtam neki netet...
A helyzet végül ideiglenesen megoldva egy nem 100%-s memóriamodul által.
- A hozzászóláshoz be kell jelentkezni