Bocs az idétlen subject-ért. Szóval egy érdekes cikket olvastam ma reggel a LinkedIn-en: The Tech Industry’s Darkest Secret: It’s All About Age
Kíváncsi volnék a HUP-os kollégák véleményére. Vannak itt fiatal és szenior kóderek is, úgyhogy nagyon érdekelne, ki hogyan látja a karrier továbblépési lehetőségeket 40 fölött. (A cikk kb azt állítja, hogy 40 fölött csak akkor fognak kóderként alkalmazni, ha valamit nagyon extrán jól tudsz, és valószínűleg mág akkor sem.) Ki hogyan veszi ezt figyelembe a karrierje tervezésekor?Milyen menekülési útvonalakat találtak azok a szeniorok, akik már nem kódolnak? (A cikk a management-et, vállalkozást javasolgatja, esetleg totális pálya váltást.)
Amiért érdekel (ugyanis nem vagyok se kóder, se IT szakember): Hasonlóan az egyik kommenthez, én nagyon hasonló dolgot tapasztalok egy teljesen más területen: kutató biológus. Ennek ellenére azt látom, hogy sok programozó/IT szakember úgy próbál menekülni a cikkben taglalt szituból, hogy doktorál, és megpróbál átevezni az alapkutatás vizeire (pl bioinformatika). Ott aztán azt találja, hogy ugyan az a helyzet mint a kódereknél, csak ott meg olyanokkal kell kompetálni, akik már cirka 20 éve abban a hajóban eveznek.
Vélemények, tapasztalatok?
Hozzászólások
nem vagyok se kóder, se IT szakember
Bocs, de ezt amúgy is kitaláltuk volna, lévén te az emailjeid tartalmából linkeltél.
Yess, kösz, akkor próbálom korrigálni....
Csaba
Akkor a link még egyszer:
The Tech Industry’s Darkest Secret: It’s All About Age
Csaba
A topikon is van szerkesztes gomb, kerlek javitsd ott is.
--
Kösz, úgy látszik, ez a hétfő még a szokottnál is jobban visszafogja az agyműködésemet.
Csaba
Erről már nagyon sokat agyaltam és végül arra jutottam, hogy az IT pont emiatt sokkal pörgősebb szakma, mint bármelyik másik (talán még a rendőr/tűzoltó/mentős se megy el 40 évesen nyugdíjba).
Az itt leírtak az én véleményemet tükrözik, ettől el lehet térni!!!
Kb 20-25 évesen kezded el programozói életed juniorként attól függően, hogy részt veszel-e felsőoktatásban és ha igen, akkor hány félévet. Életút tekintetében (amit én igyekszem bejárni) igyekezni kell minél hamarabb minél több technológiát végigszenvedni (Windows, Linux, Mac, alkalmazásfejlesztés (kvázi vastagkliens), webes alkalmazások, mobil eszközök, RDBMS, NoSQL, Big Data, DWH, IWH) és itt nem felületes tudásról beszélek, hanem lehetőleg bele kell vetni magad a technológia legmélyebb bugyraiba. Ehhez jönnek még menet közben újabb eszközök (okos tv, okos óra, okos szemüveg, bár ezek már valamilyen meglévő technológiát használnak). Ebből kb 10-15 év alatt a lehető legtöbbet kell elsajátítanod, így 35 éves korodra senior leszel és nem okoz gondod bármelyik újabb technológia elsajátítása. A kulcsszó a fejlődés. Folyamatosan kell csinálni és aktuálisnak kell lenni. Ha ezt csinálod, 40 éves korodra felszedsz magadra annyi tudást és tapasztalatot és fejlődsz annyit, hogy bővüljön a scope. Nem kóder leszel, hanem architect, csoportvezető, IT igazgató, vagy egy jó projektmanager, esetleg IT tanácsadó.
Szerk.: Itt feltételezem azt is, hogy akár 1 évnél is gyakoriabbak a munkahely váltások a fent leírtak miatt, amit a HR ugye nem feltétlenül tolerál. Egy esetleges állásinterjún a fenti leírás megállná a helyét bizonyíték gyanánt?
-----------
"640GB sokmindenre elég"
Az itt leírtak az én véleményemet tükrözik, ettől el lehet térni!!!
nem mondooood :-) nem rossz, amit irtal, de en elve a lehetoseggel, inkabb elternek tole. A cikk egy picit realisabb...
Diktatorok kezikonyve
Nem olvastam a cikket, neked mi a véleményed vagy Te merre haladnál? Érdekelnének alternatívák is :)
-----------
"640GB sokmindenre elég"
a) RTFA... :-)
b) ld. lentebb
Diktatorok kezikonyve
a) Majd talán otthon :)
b) Done :)
-----------
"640GB sokmindenre elég"
+1 az egesz gondolatmenetre, de leginkabb:
,,Ha ezt csinálod, 40 éves korodra felszedsz magadra annyi tudást és tapasztalatot és fejlődsz annyit, hogy bővüljön a scope. Nem kóder leszel, hanem architect, csoportvezető, IT igazgató, vagy egy jó projektmanager, esetleg IT tanácsadó.''
A kevesbe jo fejleszto 40 eves korara is csak programozo. A jo fejleszto 40 eves korara team leader vagy architect.
Vagy a jó fejlesztő 40 évesen is fejlesztő? Nem kell hárombetűs varázsszavakat mindenféle meetingen mantráznia, egyszerűen megoldja a problémákat és az a munkája amit szeret. ;)
+sok
--
Ez nagy faszság.
Sokakat ismerek, akiknek nincs lead ambíciójuk. Az architect pedig mást és mást jelent cégenként.
-sok.
A programozói véna egy dolog, a manageri nagyon másik.
Semmi közük egymáshoz, ha az egyikben jó vagy, lehetsz tökrossz a másikban.
A lényeg, hogy ne vállalj be olyat amiben nem vagy jó.
Az architekt biztos, hogy nem manager, és a team leader is attól függ, melyik céget kérdezed. Nálunk például az is fejlesztő.
----
India delenda est.
Hülye pelikán
Valószínűleg minden szakirányú iskolában volt legalább 1-2 olyan tölteléktantárgy, amelynek legalább a bevezetőjében elhangzott, hogy ez a biznisz a life-long learningről szól, egy végtelen szellemi versenyfutás -- az meg közhely, hogy a versenyfutás a kor előrehaladtával nehezebben megy, még ha látunk is maratonon jól teljesítő matuzsálemet. Sajnos a háeren meg még nagyobb közhely.
Én így, a 4. x-en túl ezért nem érzem becsapva magam. Nem mondom, hogy nem bánom olykor, hogy nem lettem inkább bíró, de tudtam, mibe vágok bele.
+1 én se bánom
_Nem_ olvastam el az idézett cikket. Saját véleményem hogy biztosan több tényező játszik szerepet a dologban. Igen, az informatika ma is gyorsan változik és 40 felett már nehezebben tanul az ember. Ebből azért nem általánosítanék.
Fiatalabbak terhelhetősége abból is eredhet, mernek kockáztatni és kevésbé várják haza otthon. 40 felett már család van akivel szeretne több időt tölteni és tölt is. Kevésbé valószínű hogy éjfél után is hackel még valamit, inkább valakit, az asszonyt. Ha egyfolytában ugyanabban a munkakörben ugyanazt csinálja, akkor lemaradhat a fiataloktól. Ettől még nem hiszem hogy minden 40 felettit temetni kellene.
Exem apja 50 feletti és egy ipari nagyvállalatnál kutató, mellette egyetemi tanszékvezető. Ez nem zavarja abban hogy villanyt szereljen, jókat főzzön vagy a fiának segítsen annak házának festésében. Plusz pont, hogy fiatalos, jó humorral.
Kulcsszó a folyamatos szakmai érdeklődés, hogy egyfolytában tanuljon az ember és nyomon kövesse a technológia változásait.
Kevésbé valószínű hogy éjfél után is hackel még valamit, inkább valakit, az asszonyt.
te meg nem lattal 40 eves not ejfelkor, igy nem tudhatod, mit csinalnak az ilyen koru nok...
Diktatorok kezikonyve
Ki milyet szakít, olyat szagol :-P
az en koromban mar reggel ontoz az ember... :-)
Diktatorok kezikonyve
Programozó életkorára írtam a 40+-t és nem az asszonyra.
ha mar lattal 40+-os programozot, ugy ertem, nem valami kivenhedett gimnazistat, mint pl. gabut, hanem most az ilyen korban termeszetes, csalados emberekre gondolok, akiknek nyilvan hasonlo koru feleseguk van (hacsak nem elvaltak), + 1-2-3 gyerekkel sulyosbitva, akik a nap vegere lestrapaljak az embert. Szoval maradjunk annyiban, nem tul eletszeru a rendszeres ejfel utani akcio...
Diktatorok kezikonyve
Ugyanazt, mint a 30-asok.
szerk: én is ugyan azt csinálom, csak ritkábban
Folyamatos képzés mellett, szerintem kevés szakmából lehet kiöregedni.
(vö. grandMa p0rn :))
.
Csaba
egy kisse torzan adtad vissza a cikket. Nem a kor a lenyeg, hanem az, hogy azon "oreg" szakik, akik 6-jegyu fizetest keresnek, de a modern technologiakkal hadilabon allnak, egyre kevesbe erik meg a cegnek a rajuk feccolt kompenzacios csomagot. Mig a frissen diplomazott nepek olcsobbak, es (a cikk szerint) ha raszan a munkaltato x idot, akkor ok is hasznalhatoak.
Az mondjuk valoban mokas, hogy "The older worker likely has a family and needs to leave the office by 6 p.m. The young can easily pull all-nighters." Ez utobbi belefer(het), amig a friss husinak se kutyaja, se macskaja, de oszinten: ki az, aki a halalos agyan azt kivanja (majd), barcsak a keso 30-as eveimben is ejfelig tuloraztam volna? Aligha van olyan munkaltato, aki pl. egy leepitesnel megemlekezik arrol, hogy "ne xy-t kuldjuk el, mert o mennyit tett (akkor) a cegert". Masfelol sanszos, hogy az a ceg, amelyik megemlekezne, annal aligha kell "all-nighters"-nek lenni.
It can be difficult for some companies to justify paying the age premium."
ez csak annak a nyilvanvalonak a kimondasa, hogy a legtobb 40-50 felettinek nem valo a startup a (cikkben) fentebb elmondottak miatt.
"the onus is on employees to keep themselves marketable."
korrekt
"Develop a broader set of skills that make you more valuable to your employer and that differentiate you from others with just coding skills."
+1
"Become an entrepreneur."
erre gondoltam eloszor :-)
"Keep your skills current"
azutan meg erre
"If you’re going to stay in programming, realize that the deck is stacked against you."
csinald ugy, mint Charles Bronson, aki 7-8 evvel fiatalabbnak mondta magat egy alkalommal, hogy megkapja a melot. Mivel nezett is ki ugy (=fiatalabbnak), meg is kapta. Szoval ne dolgozz 6 utan, hanem sokkal inkabb sport, kikapcsolodas, csalad + alvas.
Amit viszont a cikk elfelejt megemliteni: az elet nem 40-50 korul fejezodik be, hanem 20-30-cal kesobb, es nem az szamit igazan, hogy 40-50 korul legy mindennel el- meg betelve, hanem a legvegen. Hogy az ember ne a halalos agyan eszemljen ra, hogy van par dolog, amit nem tett meg (pl. tipikus: gyerekemet felnoni latni), es mivel most mar egy kiegett roncs, aki meghalni keszul, mar ezekre nincs is lehetoseg, es hidd el, hiaba voltal pl. java-god a 30-40-50-es eveidben, akkor is nyomorultul fogsz meghalni.
Persze sokan irnak mindenfele listat, pl. megmaszom a Csomolungmat, megkerulom a Foldet, elutazom Hawaii-ra, whatever, de higgy nekem, ezek csak divatmajmok, akik nem ertik a lenyeget. Az meg mar csak hab a tetejen, hogy ezekbol amugy se lesz semmi, ezek csak arra jok, hogy egy eletre frusztralt balf***a tegye az embert...
Diktatorok kezikonyve
Utolsó bekezdésnek: +1
Azert en meg szeretnek par helyre eljutni, mielott eljut a futas az exit()-hez. De persze nem eletcel, inkabb csak vagy.
--
+1
van benne valami. idonkent en is radobbenek (35 evesen) hogy regen miket meg tudtam csinalni :)
nehez lepest tartani a fejlodessel, egy ideig lehet de nem 40 even at folyamatosan...
hogy mi legyen 40 folott? jo kerdes, valaki irta az architectet, az egy jo irany, vagy a sajat vallalkozas, ceg vezetese es fiatal zsenik alkalmazasa :)
A'rpi
Ez a kérdés számomra is pont aktuális. Mivel én nem fejlesztő vagyok (szerencsére), így általános informatikusként válaszolok a kérdésre, tehát nem teljesen precízen. Választási lehetőségek:
1. Egy megfelelő főiskola/egyetem elvégzése levelezőn munka és család mellett, 4 év biztos szopás és anyagi veszteség. NEM informatikai jellegű iskolát választva, olyan tudást szerezve, ami nem avul el. (pl. államigazgatás, jog, gépész, villamosmérnök, stb.) és eloldalazni abba az irányba, az informatikai hátteret persze megtartva.
2. Specializálódni. SAP, Oracle, Microsoft, mittomén. Olyan tudásokat felszedni, amik nem avulnak el 2-3 év múlva. (mint pl. a php tudás).
3. Szereted, amit csinálsz, maradsz a mókuskerékben és a lifetime learningben, éjszakákat, hétvégéket a családodtól elvéve önszorgalomból tanulsz
4. A legjobb megoldás, ami csak keveseknek sikerül: a megfelelő politikai kapcsolati háló kiépítése
5. Elkezdesz kínaiul tanulni
--
#conf t
#int world
#no shut
6. Vállalkozást alapítasz?
-1. Kb. az egeszre.
ami nem avul el. (pl. államigazgatás, jog, gépész, villamosmérnök, stb.)
LOL. Az allamigazgatasban az emberek szoktak elavulni, meg ahogyan a mostani narancsos banda banik veluk, haaat... Az OK, hogy a magyar jog (is) erosen epit a romai jogra, na de azert egy picit eros, hogy a felsorolt szakteruleteken megszerzett ismeretek nem avulnak el. En pl. villamosmernok vegzettsegu vagyok, es elmondhatom neked, hogy a tanult tavirotechnikai ismeretek ma mar kb. semmit nem ernek, vagy pl. az ewsd-rol vagy axe-rol tanultak (ha a hazai telkokat vesszuk) sem igazan az az eletbiztositas kategoria...
Diktatorok kezikonyve
+1. Az államizgatás :) avul a leggyorsabb ütemben. Kivéve, ha a nyelvcsapásszám képes ellensúlyozni a tudás elavulását.
A villanyászati alapok valóban nem avulnak el, de a technológia azért villámsebesen képes változni, úgyhogy itt is folyamatos önképzésre van szükség ahhoz, hogy talpon maradhasson az ember.
Vállalkozást alapítani manapság csakis és kizárólag kapcsolati tőkével rendelkező embereknek lehet. Itt a hupon gyakran felmerül, hogy "ne panaszkodj, inkább vállalkozz" nos nem akarok senkit megbántani, de inkább mennék ki Dél-Afrikába munkát keresni, mint hogy itthon vállalkozzak és valószínűleg nagyobb sikerem is lenne benne.
Másik. Változik a világ. Természetesen nem lehet barlangba vonulni és valamilyen szinten naprakésznek kell lenni, szakmai cikkeket elolvasni néha, miegyéb. Az államigazgatásban dolgozók minden évben vizsgát tesznek. Nyilvánvalóan tanulni kell, de nem mindegy, mennyit. Az nem azonos azzal, mint amikor a munkahelyeden elvárják tőled, hogy évente tanulj meg egy tök új rendszert, programnyelvet, stb.
Egyébként kövezzetek meg, de én optimista vagyok. Szerintem az állami szférában olyan jelentős átalakítás zajlott/zajlik, ami tényleg vezetni fog valahova. Úgy értem, egy jobb irányba. Amikor 20-30 évre előre tervez az ember, ez nekem még mindig kiszámíthatóbb pályának tűnik, mint Java fejlesztőnek lenni.
--
#conf t
#int world
#no shut
Hat, a szakadek feneken jo lesz, annal lejjebb nincs. Szoval az irany jo, bar tudok jobbat.
--
Na igen, a salatatorvenykezes es a kepviseloi inditvanyok torvenyre emelkedesenek koraban nem biztos, hogy a jog nem avul el - mar rovid tavon is.
--
Nem csak akkor... Ismerős jogász abban az évben diplomázott, amikor talán a ptk-t gyúrták alaposan át. A hatálybalépés meg valahogy úgy alakult, hogy vizsgára a régit, államvizsgára meg az újat (az akkor már hatályosat) kellett tudni.
Mint olyan, akinek az első munkája munkaügyi köztisztviselés volt hajdan, annyival hadd árnyaljam, hogy elfogadhatóan fizető tisztviselői/jogi állást (főleg válságban, kétharmados ejtőernyősök között) vitathatatlanul nehéz felhajtani, de a törvény-örvény ellenére a kikopás nem is olyan egyszerű. A munkamániás öregek kivételével az érdemi aptudétet mindenhol rátolják a rizsszemekért foglalkoztatott gyakornokokra, előadócskákra, akiktől aztán szépen lassan felszedik az újdonságokat.
Előfordult, hogy bíró kért tőlünk jogi állásfoglalást a foglalkoztatási törvénnyel kapcsolatban. Falusi, városi jegyzőknek pedig hónapokig tartott bármilyen változást megérteni és készségszinten kezelni. Nem hülyülök.
Szóval el is határoztam, hogy ha sikerül, majd keretbe foglalom az életemet, és az utolsó munkahelyem is köz... izé államtiszt... vagy aminek majd akkor hívni fogják lesz.
Nos, mint jegyzői munkakörben eljáró ügyintéző mondanám: elmegy a jegyző egy munkaértekezletre, aztán vele szembe ül a(az): adóügyi, munkaügyi, szociális, környezetvédelmi, lakcímes, állatvédelmis, növényvédős stb. ügyintéző, aki osztja az észt. Én sem hülyülök. Szerinted erre van egy ember? Jó, nem a jegyző feladata a munkaügy vitele, megbíz vele valakit, aztán aláír, de az a valaki sem azzal foglalkozik (nálunk), hanem bérkönyvelés, pénztár, bank ...stb. Oszt jön velünk szemben az, aki CSAK munkaüggyel foglalkozik, hogy ez rosszul van.
+1, egyérteműen, masszívan.
Államigazgatás, jog, politikai kapcsolatok? Ezekkel mire megy valaki mondjuk Budapesttől nyugatra 230 km-rel? A fenekét kitörölheti velük... Mondjuk egy-egy rablóbanda-váltás után Budapesten is.
SAP, Microsoft, Oracle tudás nem avul el, a php meg igen?
Javaslom megpróbálni az X. Windows verzión minden apró részletet kiismerni (registry hackek szintjéig), aztán leülni az Y. Windows verzió elé, és lehet megtippelni, hogy az előzőekben összeszedett tudás hány százaléka avult el.
Mábocs, de ha Bp-től nyugatra 230 km-el vagy, akkor az egész topic nem vonatkozik rád. ;)
--
#conf t
#int world
#no shut
Lehet velem van a baj, hogy 3 évente ha egyszer kell valami miatt regeditet nyitni...
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
Hadd találjam ki: Windows felhasználó vagy, és a redmondi alapbeállítások tökéletesen megfelelnek, azokkal is használod. :D
Akkor ez olyan mint a pornós szakma :D
--
trey @ gépház
http://hup.hu/node/123720?comments_per_page=9999#comment-1594504
Programmers are like prostitutes
----------------------
"ONE OF THESE DAYS I'M GOING TO CUT YOU INTO LITTLE PIECES!!!$E$%#$#%^*^"
--> YouTube csatornám
Rosszabb, ui. a ráncosodó arcizmokkal kivitelezett nagy szopást a pornóban azért milf vagy bizarr kategóriában még mindig díjazzák.
A klasszikus kép jutott eszembe.
--
trey @ gépház
Szerintem nem általában a programozóknak, inkább a gyenge és közepes programozóknak lesz nehéz az élet 35+ felett. Mikor már elvárnák tőle a senior szintet, de nem megy neki. Mikor bevonnák ajánlatkészítésbe, tervezésbe, időbecslésbe, rendszertervezésbe, önállóan kellene neki kulcsrakész modulokat csinálni hogy nem fogják a kezét stb de ez túlmegy a képességein. Ő viszont elvárná a senior fizut, de a munkaadó meg joggal kérdi, ugyan miért is adná meg, sőt, miért ne cserélné le egy nagyobb potenciállal bíró nála fiatalabbra, aki ennyi idősen már valóban senior lesz? Persze ez így van minden szakmában, a balfék sales-es is lemorzsolódik harmincas évei közepére-végére, aki menedzsment pályát akar és negyven környékén még nincs vezető poszton, az is ki fog kopni.
Én magam körül azt látom, hogy a cégek két kézzel kapnak a projekteket elvárt minőségben, határidőre befejezni képes, a magáén kívül ha kell 1-5 ember munkáját még szakmailag felügyelni képes és hajlandó emberekre, ha történetesen már ötvenes, akkor is (láttam nem egy ilyet ilyet, oracle területen).
Nem is tudom mit mondjak. Én már 50 túl. Munkahelyet nem, de munkát mindig keresek - és találok. Hány jegyű a szám - hát egyre rosszabb :(
Egyre többet akarnak, egyre kevesebb idő alatt, egyre kevesebb pénzért.
Sosem voltam ilyen tudatos mint ti - nem építettem karriert. Élek és dolgozok.
Nehéz munkát szerezni? Srácok, válság van. A kétkezi munkás épp úgy sz'rban van mint az akadémikus vagy a közalkalmazott. Miért éppen az informatika, vagy a programozás lenne kivétel?
Dolgozzatok, tanuljatok, sokat!
Ha meg karriert akartok építeni akkor felejtsétek el a programozást mint a karrieretek alapja. Különben is mitől karrier a programozás?
Megélhetés, a programozás azon kívül, hogy művészet egy szakma, pont olyan mint bármelyik más, csak míg csizmadia már évszázadok óta van addig ez még száz éves sincs. Hatalmas, sosem látott sebességgel fejlődik - ilyen eddig nem volt! A fiatalok számára (friss, energikus, fogékony, konvencióktól mentes, NEM kockázat kerülő, nagy munkabírású stb.) ez óriási lehetőség - az idősebbek számára megélhetés. Viszont arányban ahogy szűkülünk úgy szűkülnek a lehetőségeink. Mindig lesz munkánk, csak nem fizet annyit. A műszaki pálya nem olyan mint a katonaság, hogy akárhogy is de ha elérsz (korodnál fogva) egy rangot akkor jól megélsz belőle - nincs "életpálya modell".
A "változások" korát éljük - ha nem változol megdöglesz!
* Én egy indián vagyok. Minden indián hazudik.
Nehéz munkát szerezni és válság van. Attól függ.
Azt figyeltem meg, ha Budapesten kívül (országon belül) próbálsz elhelyezkedni IT szakemberként és még relatíve jól is szeretnél keresni, akkor szinte esélytelen, ehhez képest egy barátom, aki vidéken autószerelő, kilencen keresték meg 3 napon belül konkrét állásajánlattal. Hozzá teszem nagyon érti a szakmáját 24 éves létére.
Öcsém vidéken keres junior programozói állást Heves és BAZ megyében és elég gyér a kínálat.
Engem már többen is megkerestek, budapesti és külföldi munkalehetőséggel. Úgyhogy annyira nem egyértelmű a dolog.
A válság pedig szerintem egy mondvacsinált, generált valami, amit jól ki lehet használni mindenhol. Gyorsan hozzátenném, hogy nem sokat látok cégek pénzügyeiből, így ezt csak megfigyelések alapján mondom.
-----------
"640GB sokmindenre elég"
Ha nem hagyod magad elkallódni (mondjuk 10-15 évig nem mozdulsz ki ugyanarról a területről/technológiáról, ami sokakkal megesik) akkor szerintem bullshit.
--
http://neurogadget.com/
Ha jó látom, a többség nem igazán ért veled egyet:
Ha nem hagyod magad elkallódni akkor szerintem bullshit.
Kifejtenéd? Esetleg (életből vett) példákkal illusztrálnád?
Csaba
feliratkozas
Ha tudnátok, hogy meddig tartott, mire meggyőztem könyvelőnket, hogy a régi DOS-os könyvelő és bérszámfejtő program helyett igazán rendelhetné idén már a Windowsos verziót...
----------------
Lvl86 Troll, "hobbifejlesztő" - Think Wishfully™
Ezt így konkrétan hülyeségnek tartom.
Ha körülnézel a piacon, a cégek azzal vergődnek, hogy nem találnak értelmes programozót a munkához.
Keresnek, felvételiztetnek, semmi. Az egyetemekről alig várják, hogy az értelmesebbje kikerüljön.
Jelenleg nehéz jó programozót találni. Szerintem ha találnak, nagyívben tesznek arra, hogy most épp 45, vagy 50 éves vagy. A cégen belül csak néhány kishalat zavarna, ha 60 éves emberrel kellene együtt dolgozni, a többséget, főleg a döntéshozókat nem.
A hangsúly a tudáson van.
Szerintem nem kell ilyenekkel foglalkozni. Inkább fejlődj a szakmában, mindig lesz melód.
Ez a bekezdés pedig teljesen vitatható:
It may be wrong, but look at this from the point of view of the employer. Why would any company pay a computer programmer with out-of-date skills a salary of say $150,000, when it can hire a fresh graduate — who has no skills — for around $60,000? Even if it spends a month training the younger worker, the company is still far ahead. The young understand new technologies better than the old do, and are like a clean slate: They will rapidly learn the latest coding methods and techniques, and they don’t carry any “technology baggage.” The older worker likely has a family and needs to leave the office by 6 p.m. The young can easily pull all-nighters.
It is wrong indeed :) Törvényszerű, hogy valaki out-of-date skillekkel rendelkezzen 40 éves korára? Ha ez így van, az illető magára vessen, hogy behunyt szemmel éli az életet. De egy senior tudását nem lehet 1 vagy akár 6 hónap training-gel megszerezni. Továbbá nem biztos, hogy egy junior könnyebben megérti az új technológiát, mint a senior - hiszen aki régebb óta követi a programozási paradigmák változásait, az sokkal jobban átlátja, hogy az adott változás miért történik, miért jó, milyen problémákat old meg, stb stb...
Valamint egy jó programozó szerintem választhat, hogy akar-e olyan munkát, ahol jó nagy túlóradíjak mellett benn marad sokáig, vagy pedig 6-kor lelép. Ha egy 40 órás szerződés van, és továbbig benn kell maradni, akkor ott gond van a tervezéssel vagy az önfegyelemmel vagy a kommunikációval vagy valami egyébbel. Ha a főnök nem hajlandó ebben együttműködni, akkor lépni kell a fenébe. Elég sok szoftverfejlesztő állás van.
Ha egy csövest vagy kukázót látok, szoktam gondolni: ajjaj, egy kiöregedett szoftveres.
--
ulysses.co.hu
Anno a Mikromagazinban (vagy már az alaplapban?) jelent meg egy karikatúra, amin egy szakadt koldus a háttérben, az előtérben meg az egyik jól öltözött mondja a másiknak: Remek programozó volt, de kivett egy hónap szabadságot...
Nyugati cégben dolgozom, nálunk a 40+ korosztály körülbelül a 30 főből 20 főt tesz ki. Oracle programozók, konzulensek. Senki sincs elkeseredve, tanulgatnak új technológiákat, de leginkább profik a szakmájukban, és azzal biztosítják a helyüket. Az ügyfelek is szeretik, ah 10-15 éve ugyanazokkal az arcokkal találkoznak. Most vett fel a cég pl egy közel 50es pasit, meg egy 40+nőt, mindkettő azért elég zavarban van az új dolgokkal. De pl 20 éven át Oracle programozóból, vagy BO fejlesztőből senki sem lesz Java-s, vagy .Net-es, esetleg MSSQL Server fejlesztő.
Elozo munkahelyemen tobb nyugdijkozeli kollegam volt, foleg villanymernok/beagyazott koder beosztasban.
A mostani fiatalosabb csapat, de itt is vannak paran. A nyelv lehet, hogy elavul, de az utkozben felszedett tapasztalat nem. Inkabb biznek egy tapasztaltabb emberre programtervezest, mint egy ifjoncra, akkor is, ha az utobbi nagyon jol tud pl. rubyban kodolni.
Mondjuk ellenpeldat is tudnek ra mondani, aki a nagyon sokkal korabbi dolgokat probalta eroltetni, ami mar reg nem jelentos (pl. a volt fonokom nem szerette a fuggvenyeket a hivasi overhead miatt, ezert a csapat kenytelen volt alacsonyan tartani a szamukat, ami nehezen karbantarthato kodot eredmenyezett).
--
The programmers of tomorrow are the wizards of the future. You know, you're going to look like you have magic powers compared to everybody else. -Gabe Newell
40 éves koromra én szeretném ha már cégem lenne. Szerintem ez az egyik alapja annak, hogy ne legyen gond.
Egyelőre az a gondom inkább, hogy nem bírom, annyira sok meló van. (rendes és maszek is)
Ez még fontos. Sokat kell maszekolni. Nem kell fintorogni, hogy fekete pénz. Pénz-pénz és főleg kapcsolatrendszer.
Jah és mondom ezt (jelenleg) webfejlesztőként. Bár őszintén szólva tököm kivan most a php-val.
De legalább holnap C++ napot tartok.
Fontos, hogy több irányba is tudj mozogni. Ha kell, tudj váltani akár nyelvet is.
"40 éves koromra én szeretném ha már cégem lenne. Szerintem ez az egyik alapja annak, hogy ne legyen gond."
Idén leszek negyven. Huszonegy éves koromtól van vállalkozásom. Hetente egy könyvet olvasok el, pont annyit amennyit ahhoz kell elolvasni, hogy munkavállalóként is megálljam a helyem. Naiv aki azt hiszi, hogy cégvezetőként nem kell képezned magad. Persze, ha a csőd a cél, akkor valóban nem.
Neked kötelező ezt meghallgatnod (figyelj a szövegre /bár félő, hogy nem ugyanazt jelenti neked, mint nekem/):
http://www.youtube.com/watch?v=7WW-2J2aiEc
Én 40 éves koromra olyan céget szeretnék, aminek én vagyok a tulajdonosa, de nem az ügyvezető igazgatója. Addigra a sok tanulásban kialakult gerincferdülésemet és reumámat szeretném kezeltetni :) Mellesleg olyan céget szeretnék magaménak tudni, ahová az emberek szívesen járnak be dolgozni, jól érzik magukat és lojálisak, mert meg vannak fizetve és becsülve :) Most hogy így jobban belegondolok, kicsit le vagyok maradva :)
-----------
"640GB sokmindenre elég"
majd kuldj be egy hup hirt, ha sikerult :-)
Diktatorok kezikonyve
Mindenképp :)
-----------
"640GB sokmindenre elég"
40 éves koromra én szeretném ha már cégem lenne. Szerintem ez az egyik alapja annak, hogy ne legyen gond.
LOL. Lehet ceged, meg az is lehet, hogy sikeres lesz, de ez megis LOL-szagu eletcel.
Sokat kell maszekolni. Nem kell fintorogni, hogy fekete pénz. Pénz-pénz és főleg kapcsolatrendszer.
remelem, az apech is olvassa a topikot. Btw. valoban nem kell fintorogni, hogy fekete penz, hanem szepen le kell jattolni a sarcot, es maris feher lett a zse. En max. a feketezo php nepperekol fintorgok...
Diktatorok kezikonyve
Milyen az a "LOL-szagu eletcel"?
olyan, mint a vicc poenja: hulyen nezel ki, ha csak te nem erted...
Diktatorok kezikonyve
A fekete penz margojara: en ha sajat cegem lenne, inkabb mindenaron elkerulnem. Egyreszt ha _tokveletlen_ lebukok, akkor nagyon sokat bukhatok egzisztencialisan es anyagilag is a dolgon, egyszeruen nem eri meg. Es ehhez eleg csak egy elegedetlen ugyfel.
Masfelol pedig a fekete penzek a nyugdijba nem szamitanak bele. Es ez is azert egy megfontolando tenyezo.
--
+1
Öregkorodra megroppanhat az egészséged. Míg fiatalon feketén dolgoztál és volt 200-300 nettód, rokkantnyugdíjazás után a minimálnyugdíjat, 28.000-et fogod kapni, mert a munkaéveid sem lesznek meg. Drámai változás, hidd el.
Mondjuk tegyük hozzá, hogy ez akkor áll, ha az okostojások duma helyett végre megcsinálják az egyéni számlákat. Mióta a nép visszalépett az államiba, azóta már nem sürgős nekik.
Én most 30 évesen nem nagyon kalkulálok olyanokkal, mint nyugdíj.
-----------
"640GB sokmindenre elég"
Oké, nyugellátással nem kalkulálsz. És öregségedre van-e rendszeres megtakarításod?
Van önkéntes nyugdíjpénztáram, ami semmire sem elég, úgyhogy öreg koromra össze kell hoznom egy olyan infrastruktúrát, ami eltart.
-----------
"640GB sokmindenre elég"
Tevedes, annak mar evek ota meg kellene lennie.
--
Normális országban ha javul az emberek egészségállapota, magától értetődő, hogy tovább fognak dolgozni.
Magyarország nem normális ország és itt messze nem magától értetődő az, hogy ha tovább vagy egészséges mint az apád és a nagyapád, akkor tovább is kell magadat eltartanod. Ergo: később mész nyugdíjba.
Ha 90 évig élsz, akkor miért 55 évesen mennél nyugdíjba?
Hűha, nem biztos, hogy jól értelek.
Azt mondod, hogy sokan elmennek nyugdíjba és mellette még aktívan dolgoznak?
-----------
"640GB sokmindenre elég"
Nem. Azt mondja, hogy megy a sírás-rívás, hogy emelkedik a nyugdíj-korhatár, miközben ez természetes velejárója két dolognak:
- hogy tovább munkaképesek az emberek,
- hogy tovább élnek, miközben nem vállalnak arányosan több gyermeket (gy.k: az eltartókra alapuló nyugdíjrendszer nem működik, ha nem lép be folyamatosan több eltartó, nem nő a befizetés éveinek száma, de nő a nyugdíjas évek száma).
Az első azt jelenti, hogy nincsenek rászorulva, hogy korán nyugdíjba menjenek, a második pedig azt jelenti, hogy a társadalom sem engedheti meg magának.
a magyar ferfi az egyik leghalandobb a vilagon. A mostani 50-60-asok egeszsegi allapota alapjan aligha gondolnam, hogy 70 eves ferfiak tomege fog megjelenni a munkaeropiacon, olyan szinten halni jar belejuk a lelek. Namost ha erre a lejtore gondolok, akkor a mostani 30-40-esek se igen lesznek annyira aktivak - ha egyaltalan megerik a 60-at, netan 70-et.
Diktatorok kezikonyve
Saját magadnak mondasz ellent. Mert ugye ha a férfiak 50 évesen meghalnának, nem lenne nyugdíjprobléma. Nos van, azt hiszem ez tény.
Konkrétan a 35 éves férfiak életkilátásai ma rosszabbak, mint 75 évvel ezelőtt voltak.
A rendszerváltás után pedig az 50 éves magyar férfiak halálozási rátája a legnagyobb volt a világon.
Tegyük hozzá, hogy évente egy kisvárosnyival fogy a népesség, ami egészen elképesztő.
75 évvel ezelőtt a várható életkor Mo-on alig volt több, mint 50 év, ez most kb. 75 év. 75 évvel ezelőzz egy nő átlagosan 3 gyereket szült, ma 1.4 az átlag.
Fogy a népesség, csak éppen nem az öregek fogynak.
Magyarországon 68 év a várható életkor, pl.: Ausztriában ez 80. Nyugdíjkorhatár az eu-ban átlag 65 év. Tehát átlagosan ha van munkám 3 évet kell kihúznom a megtakarításomból. ;)
Az "átlagosan"-nal vigyázni kell. Ha egy hétig székrekedésed van, egy hétig meg hasmenésed, akkor átlagosan minden rendben volt :-P
Attól függ mit mértél. Ebben az esetben a széklet áramlását viszont ez nem biztos hogy jó mérőszám a közérzetre :)
Az orszagos atlag kozel 71 volt 2011-ben (ferfiak, a noknel 78). Szoval "atlagosan" 6 evet kell kihuzni, de ez az atlag jelentosen kitolhato kicsit egeszsegesebb elettel (persze ez nem garancia, ismet csak "atlagosan"). A csaladomban sokan szerencsere 85 ev feletti kort eltek meg, ami minimum 25 ev nyugdijat jelent/ett esetukben. De persze ha a cel a 71 esetleg a 60 akkor tenyleg felesleges nyugdijjarulekot fizetni es mellette takarekoskodni (50 evesen elkezdeni a takarekoskodast mar reg tul keso). Aztan persze mindenki a maga szerencsejenek kovacsa, remelem nekem sikerul a svajci nyugdijrendszerben maradni :) de persze azert evek ota teszek kicsit felre is...
Tutira kell menni. Sokat kel inni, drogozni, éjszakázni és dolgozni, hogy ne legyél nyugdíjas. :)
Vagy csinálni a gyermekeket agyba-főbe. Szerintem a gyermekcsinálás a tuti.
Egyrészt kapsz mindenféle fizetéskiegészítő pótlékot, ami legalább olyan jó, mint a segély, másrészt öregkorodban pumpolhatod őket. Mellesleg gyermeket csinálni sem olyan extrém rossz dolog.
Nagyanyám csinálta jól, a 4 gyermeke mindig látogatja, ad neki ezt-azt, van miből tengődnie.
Minél több gyermeket csinálsz, annál hatékonyabb lehet később a pumpolás. Látod, Viktor már alkotmányban rögzítette a szülők pumpolási jogát a gyermekek felé.
Ami sajnos rossz hír, hogy ha sok gyermeket nevelsz, akkor átlagban tovább élsz. Fiatalon az a terror, amit a gyermekek veled csinálnak az öregkorodra eszméletlen állóképességgé fog alakulni. Majdnem olyan kiképzés, mintha egy világháborút végigcsinálnál. :)
Ezzel van egy olyan gond, hogy mire a gyerekeim ebben a mai mentalitásban felnőnek, én pedig megöregszem, tuti bedugnak egy nyugdíjas otthonba és havi egyszer meglátogatnak, hogy a kevés megmaradt nyugdíjam maradékát is "kölcsönkérjék" :)
-----------
"640GB sokmindenre elég"
Nos, ez csak rajtad múlik... nem kell elbaszni a nevelésüket ;-)
Egy darabig nevelhetem Őket, aztán asszimilálódnak a társadalomban, Való világ-Éjjel nappal Budapest, Barátok közt-Jóban-rosszban tengelyek mentén.
-----------
"640GB sokmindenre elég"
Vagy csinálni a gyermekeket agyba-főbe. Szerintem a gyermekcsinálás a tuti.
sigh es duplatenyer....
Nagyanyám csinálta jól, a 4 gyermeke mindig látogatja, ad neki ezt-azt, van miből tengődnie.
vegy egy sakktablat, tegy az 1. mezobe 1 szem buzaszemet, a 2-ba 2x annyit, stb. Szerinted meddig lehet fenntarthato ez a modell? Ha erted, mire gondolok...
Diktatorok kezikonyve
Ugyanmár, túl nagyok az elvárásaid mások értelmi képességeit illetően, a piramisjátékokra is mindig van újabb és újabb felvevőpiac... :D
az alabbi fud-olas vegleg meggyozott arrol, hogy igazad van :-)
Diktatorok kezikonyve
Meddig tartható fenn az a modell, hogy a társadalomban nincsenek gyermekek?
Mármint, hogy valami banknál csinálsz valami megtakarításszerűséget, amiből úgy gondolod, hogy öregen majd meg fogsz tudni élni.
Amíg 1000 ember takarít meg ilyenformán, addig fenn is tartható. De ha 4 millió takarít meg, onnantól kezdve a helyzet gázos lesz.
Emellett pont magyarországi pénzintézetekre bíznád a megélhetésedet, akiknek közismerten fontos a te anyagi jóléted (lásd devizahitel).
Mit fogsz csinálni, ha jönnek a tudorok és a visszafizethetetlen államadósság miatt a megtakarításaidat Ciprusi minta alapján megvágják? Kitellne tőlük? Kitellne ez egy jövőbeli magyar kormánytól? Szerintem simán.
Ott állsz majd 80 évesen, részben szellemileg leépülve, ők meg kapva kapnak az alkalmon, hogy kiforgassanak abból amid van, utána bevágjanak egy otthonba, ahol kis rásegítéssel 1-2 éven belül elpatkolsz.
A gyermek szerintem jobb...
A kormány/állam részéről nem várhatsz öregkori ellátást - ha jut, kapsz. Talán. Egy bank, egy pénzintézet, ami betétet gyűjt, az befektet, hitelt nyújt belőle - hogy a pénz eredeti tulajdonosának is megérje nála tartani a pénzét, meg persze profitorientált vállalkozásként a tulajdonosainak is megérje a cég üzletrészében tartani a vagyonuk egy részét.
A jelenlegi qrmány 3000MRD Ft-ot vert el rövid idő alatt úgy, hogy az adósságpályában csak egy rövid tüske-szerű berogyás volt, utána ment minden tovább. Aki nekik "adta" a pénzét, az nullás igérvényt tartalmazó egyéni számlát kap - aki meg nem, az -azon túl, hogy a manyup működési költségeire is futotta az ott tartott vagyon hozamából- infláción felüli hozamot tudhat a magáénak.
Ha választhatok, akkor inkább néhány megbízható szakcégre bízok dolgokat, mint állami "majd lesz valami (de az úgysem a mi gondunk)" bandára. Az alapvető különbség ugyanis az, hogy a bank döntéshozóit secperc alatt elhajtják a vérbe tulajdonosok, ha rosszul dolgoznak - az állam vezetőit meg nem. (Igen, a választóbirkáknak kéne ezt megtenni)
A gyermeket fel is kell nevelni - és hiába van támogatás (anyagiakban) időd nem lesz több. Még akkor sem, ha az anyuka főállásban otthon marad anyaként, akkor sem. És nem csak az idő korlátos, a 5-6 tagú családnak a lakhatása sem "sima ügy", ahogy sok minden egyéb sem. Igen, van adókedvezmény (ha igénybe tudod venni a teljes összeget), van ingyen tankönyv, de ingyen +12négyzetméter a lakáshoz már nem nagyon...
Az Erste nekem -4000 Ft reálhozamot produkált.
Nekem a problémám az volt, hogy életében senki sem látott még MNYP-t nyugdíjat fizetni. Amikor a papírjaikat a kormánynak átadták, kb. még jópár százmilliárdos veszteség is volt mellé, ezért írták elő a második körben, hogy készpénzben kell fizetni.
Engem kötelezően beléptettek egy MNYP nevű förmedvénybe, amiből kb. 0%-ban vártam el, hogy valaha valamit fizetni fognak.
Nyilván mindkét kormány mocskos, a Horn kormány azzal, hogy kötelezően beléptetett embereket, akik az MNYP-t akkor látták volna legszívesebben, amikor a hátuk közepét. Minthogy utálták őket, a leveleiket sem olvasták el, a legrosszabb portfólióba kerültek és vesztettek. Veszteség azért volt, mert 0%-ban érdekelte őket az MNYP, ellenszolgáltatás nélküli adóként fogták fel és nem küzdöttek a jobb hozamért, mert biztosra vették a 0 végeredményt.
Utána jött Orbán, aki "kötelezően" felszámolta.
Az MNYP ügy végén a konklúzió az, hogy a legértelmesebb megoldás a szabad választás lett volna. Mindenki azt csinál, amit akar, de ez sajnos nem jellemző Magyarországon.
Hány év, melyik portfólió, mennyi időd van hátra a nyugdíjig (nagyjából)? Nagyon-nagyon nem mindegy ugyanis... Tudod, ha hosszabb távra tervezett a befektetés (sokára leszel nyugdíjas), akkor egy válság közben/után nem kell azon csodálkozni, hogy infláció alattiak a hozamok, csak erről az apró dologról valahogy nem szólt a fáma...
A manyup évek múlva fizetett volna, ugyanis az nem a kirovó-felosztó rendszer, hanem egy megtakarítási/befektetési időszakot követi a tőke+hozam alapján a visszafizetési időszak. Ide még nem jutott el a rendszer - sajnos.
Most fizetik utánad a szolidaritási _adót_, ami a _járulék_tól abban az apró, de lényeges dologban különbözik, hogy az utóbbi ellenében az államnak valamilyen ellenszolgáltatást kell nyújtania neked, az adó esetében viszont semmilyen ellenszolgáltatásra vonatkozó jogosultságod nem keletkezik.
A birka emberek beleszülettek abba, azon szocializálódtak, hogy maj dazállammegoldja minden gondjukat-bajukat, kitöröli a feneküket, gondoskodik a megélhetésükről minden körülmények között, estébé, részükről ezzel kapcsolatban semmilyen öngondoskodásra, odafigyelésre nincs szükség.
Nézd, nem érdekelt az MNYP-s ökörség. Köteleztek arra, hogy tag legyek, hát tag lettem, onnantól meg hagyjanak békén.
Amikor az Erstéhez bementem érdeklődni, nemhogy a portfóliómat nem tudtam, de még a belépési szerződésemet/tagi azonosítómat sem. 100%-ig biztos voltam abban, hogy tőlük én nyugdíjat sosem fogok kapni (és lám milyen igazam lett :) ). Kb. annyi derengett, hogy valszeg az Ersténél vagyok. Ők nem tudták a címemet sem, mert nem értesítettem őket amikor megváltozott, így nagy örömömre békén hagytak.
Megtettem azt, amire köteleztek, ennyi.
hat, az agyukat is meg kell tolteni valakikkel. Bocs...
Diktatorok kezikonyve
Honnan veszed, hogy ökörség, ha nem érdekelt, és nem is tudod, miről van szó? Ami kötelező, az csak sz@r lehet? Adózni is kötelező, sőt sok egyebet is... Az is ökörség?!
Az, hogy tőlük nem fogsz magánnyugdíj címén pénzt kapni, az kettő, azaz kettő idiótának köszönhető. Az egyik a parlamentben mereszti a valagát, a másikat meg nálad jobban senki sem ismeri.
> Ami kötelező, az csak sz@r lehet?
Nem, inkább csak a pénzintézetekbe vetett bizalmamról van szó. Bár a magyar államba vetett bizalmam sem túl magas, de a pénzintézetekét azért übereli. Mindig röhögök, amikor a bankszövetség beszél arról, hogy a kormány eljátszotta a befektetők bizalmát, miközben a nép elvétve megy hitelért pénzintézetbe, sőt a meglévőket is visszafizeti. Egy kis önkritika jó lenne.
Az állam bármikor, egy jogszabályi, vagy tákolmányban rögzített tollvonással elvehet tőled bármit. A nyugdíj_járulék_ adóvá alakításával pl. azt, hogy állami nyugdíjra jogot formálhass. Vagy adnak, vagy nem adnak. Az állam elvette a korábban törvényileg magántulajdonnak deklarált manyup-vagyon egy részét. Igen, persze, volt lehetőség szólni, hogy nem adod. De ezzel a swunggal azt is megtehetnék, hogy a bankoknál lévő hosszú távú megtakarításokat veszik el, vagy épp a vállalkozások tulajdonjogát, vagy épp a házadat - ha nem mész, és jelented ki, hogy nem adod.
A banki szerződések értelmes és kérdezni tudó emberek számára megérthető, felfogható dolgok, csak akarni kell megérteni - ugyanígy a befektetési alapok, illetve a pénzpiac működése sem ördögtől való, annak ellenére, hogy a legtöbb nem szakmabelinek totális sötétség van ezen a téren. Anno nekünk volt két félév közgáz (mikro/makro), volt háztartásgazdaságtan címmel a mindennapi pénzügyi-gazdasági dolgokról szóló választható tárgyunk - mindhárom jó és hasznos volt. Azt, amit ezeken az órákon tanultunk, azt javarészt az érettségihez is kötelezővé tenném, de akkor kevesebb idő jutna az egyéb "hűdenagyonfontos" dolgokra (Mutyürü király hánytól hányig uralkodott Truttyisztánban, és ki, milyen formában öntötte ezt versbe, bronzba, zenébe avagy lefolyóba? és hasonlók)
+1, de tegyuk hozza, a tortenelem jo dolog, es a nem ismeretenek az a buntetese, hogy megismeteljuk azokat a hibakat. Szoval jo lesz az, ha par ev mulva a 8. osztalyosok megtanuljak majd a legfrissebb kori magyar tortenelemmel foglalkozo tankonyvekbol, hogy amikor II. Kolompar uralkodott, akkor ...
Diktatorok kezikonyve
+1
Az a problema, hogy a tortenelem oktatasa nem a cselekedetekre iranyul, hanem tenyleg arra, hogy ki mikortol meddig uralkodott, es pont. Nem azt dijazzak, hogy tudod, hogy Rakoczi nem a Rodos-toba fulladt bele, vagy hogy Dugovics Titusz es a deli harangszo kapcsolata milyen, hanem azt, hogy ha el tudod mondani, hogy mindez hanyban tortent. Emiatt a mostani tortenelem tanitas abszolut nem hasznos. Egy elsos gimnazista elobb mondja meg neked mikor halt meg Maria Terezia, minthogy mirol volt uralkodasa nevezetes. Az altalanos osszefuggesek elsikkadnak az evszamok tengereben, pedig pont az evszamok a kevesbe fontosak (ha le tudsz menni evtized szintig, az bosegesen eleg).
--
Rakoczi nem a Rodos-toba fulladt bele
ez tetszett :-)
Az a problema, hogy a tortenelem oktatasa nem a cselekedetekre iranyul, hanem tenyleg arra, hogy ki mikortol meddig uralkodott, es pont.
ha ez valoban igy van (szerintem nem), akkor kb. 2 het alatt le lehetne tudni az egesz tortenelmet. Amikor en legutoljara (egyhaz)tortenelmet tanultam, ugyan ott is voltak evszamok, de emellett (az en akkor 30-as fejemnek) brutalisan sok teny, lexikalis anyag is.
Diktatorok kezikonyve
Alapvetően egyetértek veled, amit leírtál abban teljesen igazad van. Abban egyetértünk, hogy amit a kormány MNYP államosítás címszó alatt csinált az undorító volt.
Igazából az érem másik oldalára szeretném felhívni a figyelmedet. Az emberek 90%-át nem zavarta a történet, ezért merte a Fidesz meglépni. A Fidesz megcsinálta, a Jobbik másképp költötte volna el a nyugdíjpénzeket, de az államosítás szerintük is fontos volt. Az emberek nagyobbik részét meg nem érdekelte történet, mert nem voltak MNYP tagok.
Itt kell megállni. Miért van az, hogy az MNYP tagok egy részét sem érdekelte, hogy megszüntették a pénztárakat? Miért nem volt olyan tüntetés, mint például a tandíjnál, hogy a kormány alig tudott esedezni a bocsánatkérésért? Matolcsy Gyuri bejelenti, hogy államosítás, néhány fórumozó ideges lesz, emellett se tüntetés, se hőbörgés, a kormány támogatottsága érdemben nem csökken. Miért?
Azért, mert az emberek zöme nem önszántából lépett az MNYP-be. Belekényszerítették, kurvára nem érdekelte őket, hogy mi az az MNYP, eszik-e vagy megisszák. Elfogadták, hogy kötelező volt belépni, azután elfogadják, hogy kötelező kilépni. Itt Magyarországon rendkívül toleráns mindenki. Minden baromságot végig lehet velünk csinálni. Változnak az idők, megértik, igazodnak az aktuális trendekhez.
Lehet mondani, hogy két emberen múlt, de rohadtul nem. Azon múlt a dolog, hogy az országot kurvára nem érdekelte a történet. Az sem érdekelte volna őket, ha a nyugdíjasokat is kötelezően beléptetik az MNYP-be, csak hagyják őket békén az ideológiai baromságokkal. Hadd éljék az életüket békében, nem az ő felelősségük megmondani a tutit, hogy most az állami, vagy a magán rendszer jó.
Kívülről annyi látszott, hogy a kormány és az MNYP-k összevesztek, hogy ki szedje a sápot a nyugdíjpénzeik után és a kormány nyert.
A manyup-pal kapcsolatban totális információhiányban voltak az emberek, és amint írtam, a "zállaminyugdíjvoltvanlesz" -ben szocializálódottak és gyermekeik nem értették a működését. Nagyon sokan, főleg a közszférából _féltek_ nyilatkozni a manyup-ban lévő megtakarításuk megtartásáról. Nem kevés ilyen embert ismerek - nem kevés pénz került így vissza az államhoz. Féltek. Egy elvileg szabad országban.
"Belekényszerítették, kurvára nem érdekelte őket, hogy mi az az MNYP, eszik-e vagy megisszák."
Es ez volt a baromi nagy problema. Mert attol, hogy valami kotelezo, meg nem biztos, hogy eredendoen rossz es az ordogtol valo. Csak sajnos a kommunista idok attitudjet senki nem volt hajlando levetni, inkabb "ha kotelezo, biztos jo!" felkialtassal vakon csinaltak azt, amit az allam mondott.
Attol, mert valami kotelezo, meg utana lehet jarni, hogy hogyan lehet nekem jobb. Erdekes modon ez peldaul az adozasnal rendszeresen elojon, a kisembertol a nagy cegvezetoig mindenkinel, hogy nyustolik a konyvelot, hogy ugyan mar hogy lehetne nekem jobb. Es olvasnak, es utanajarnak. A tobbinek miert nem?
"Változnak az idők, megértik, igazodnak az aktuális trendekhez."
A problema az, hogy az idok nem valtoznak. Nezz vegig az elmult husz even. Hasonlitsd ossze mondjuk a szocializmus eveivel. Fedezd fel a husz apro kulonbseget es a ketezer darab hatalmas hasonlosagot. Egyszeruen nalunk azert tortent rendszervaltas, mert akkor ez jo otletnek tunt, es nem azert, mert a nep ezt feltetlen igy akarta. Ha a nepen mulik, talan meg mindig a SZU utolso vedbastyaja lennenk, es az sem erdekelne senkit.
Az a problema, hogy eppen emiatt sajnos a nepre nem igazan lehet mint erore szamitani. Csak abban lehet remenykedni, hogy valami ertelmes vezeto kerul hatalomra, es aztan ot lehet gozerovel tolni, hogy maradjon is ott, legalabbis amig kihuzza a sza...kadekbol az orszagot.
--
Nyilván más lett volna a végeredmény, ha az előtte lévő évben nem csináltak volna -20% és -10% közötti hozamokat és nem küldtek volna ki leveleket, hogy az azévi teljes befizetéseim után a számlaegyenlegem 23.000 Ft-tal csökkent.
Mégegyszer... Melyik portfólióban voltál, melyik év(ek)ről van szó, etc, etc... Hosszú távra lekötött befektetések esetében, pláne egy globális válság idején nincs relevanciája az éves/éven belüli hozamoknak.
A te vagyonod 25-30 vagy több évvel a nyugdíj előtt nyugodtan lehetett kockázatos(abb) portfólióban, hiszen a kockázatból fakadó esetleges veszteségeket (ami a lekötött és x évig fel nem vehető tőke miatt csak értékelési adat, nem valós, adott évben realizált veszteség) a várhatóan magasabb hozam a befektetésed időtávján belül be tudja hozni.
A probléma ott volt, hogy azok, akik a válságos időszakban nem ragaszkodtak a manyup vagyonukhoz, azok a válság miatt keletkezett -időszakos- veszteséget realizálták, akik meg maradtak, azok most nyugodtan hátradőlhetnek: a működési költségek levonása után is kellemes reálhozamokat hoztak a manyup-ban maradt befektetéseik.
Mindegy, nem tudod, és úgy tűnik, nem is akarod megérteni a befektetésekkel kapcsolatos alapvető dolgokat...
A vájárnak a kőbányában mi a tökömet kellene foglalkozni azzal, hogy melyik portfólióban van?
Az IMF bölcsen elvárta volna, hogy Marinéni ne csak WC-s néni legyen, hanem sztárbróker is egyben, aki mindig képben van azzal, hogy a nyugdíjbefizetései jelenleg milyen hozamot produkálnak.
Arról van szó, hogy Mari néni érti, hogy hogyan kell a klotyót tisztítani, Mari néni befizeti a járulékokat, ezért cserébe Mari néninek nyugdíj jár. Azzal meg ne foglalkozzon Mari néni, hogy hogyan, foglalkozzon helyette a klotyóval.
Igen, ez elég - neked sem kell azzal foglalkoznod, hogy egy 25-30 év múlva hozzáférhető befektetésed egy durva válság idején milyen -akár negatív- hozamot produkált. Egyébként a legrosszabb időszakban nekem is negatív reálhozamot hozott össze a pénztár, de azóta köszönik szépen, a teljes befektetési időszakra (amióta manyup-ban van pénzem) feltornázták a hozamot a mindenkori infláció fölé.
A probléma kettős: jelenleg a Marinénik után _adót_ fizetnek, nem járulékot, és ennek következtében nem jár automatikusan öregkori ellátás - és az elvett manyup miatt nincs megtakarítás, csak igérvény, hogy majd a jövőben is lesz elég dolgozó/termelő állampolgár, akik összeadják a kirovó-felosztó rendszerben Marinéni aktuális nyugellátását. Ha lesz elég befizetés, akkor fog valamit kapni, ha nem, akkor meg nem. Az ország korfáját látva nem bízok abban, hogy a kirovó-felosztó rendszerből látni fogok értelmes (a jelenlegi számítások szerinti összegű) nyugdíjat. Sőt. Ezért megyek az öngondoskodás felé: kifejezetten nyugdíj célú megtakarításokkal operálva.
A manyupoddal sem mész sokra. Egy átlag informatikusnak lehet 5-10 millió a számláján, amivel kitörölheted a hátsódat. 20 évre leosztva az 5 milliót reálértéken havi 20.000 Ft, ami még a rokkantnyugdíjnál is kevesebb.
Mer bzmg II. Kolompár aszonta, hogy egy fityinget se' többet beléje, menjen az összes pénz _adóként_ a nagy közös kalapba, aztán ha jut, akkor jut, ha nem jut, akkor meg nem jut x (sok) év múlva - akkor, amikor ők már a hvvf-án lesznek, nem itthon. Ha a hátralévő bő 20 év befizetéseit is mellérakom, akkor már egészen más lesz a kép - és azt se felejtsd el, kedvez pénzügyész pofaszőr kolléga, hogy három, azaz három részből tevődött volna össze az öregkori megélhetés: állami nyugellátás (a jelenlegi kirovó-felosztó rendszerben, azaz megtakarítási rész nélkül), magán- illetve önkéntes pénztári megtakarítások. Ebből az állami rész forrása a korábbi járulék helyett adó lett, azaz az állami nyugellátásra a közteher megfizetése nem jelent automatikus jogosultságot, a manyup az emberek egy jelentős részénél ment a nagy közös kalapba, és nagyjából-egészéből el is lett költve, biztos tőkeként a harmadik pillér megtakarításait lehet számolni, illetve azokat az egyéb öngondoskodási formákat, amik szintén az aktív korban történő felhalmozásra (megtakarítás/befektetés) építenek.
Röviden: jelen körülmények között állami nyugdíjra nem lehet építeni, mert arra explicit jogot csak a járulékkal lefedett időszak keletkeztet, aminek egy ideje már vége (oké, most még nem lát az egyszeri halandó különbséget, de a _jogi lehetőség_ ott van, hogy a jövőben az adó kontra járulék különbségét bármelyik kormány kihasználja), a manyup-ban lévő vagyon csak a hozamokkal gyarapodik, tehát onnan tényleg nem lesz érdemben jelentős öregkori járadéka azoknak, akik bent maradtak (kivéve, ha egy normális kormányzat ismét lehetővé teszi a manyup-ba történő befizetéseket) - ergo tessék megtakarításokat, értelmes befektetéseket csinálni, mert nyuggerként sz@r lesz éhen dögleni...
Én gyermekeket fogok nevelni.
Az egész MNYP rendszerrel az volt a bajom, hogy évi 150.000 gyermek helyett adtunk a szarnak egy pofont. Mintha az ember a mocsárból kitudná emelni magát a saját hajánál fogva...
1. sigh...
2. o a hibas! Minek magyaraz egy csiganak a forma1-rol...
Diktatorok kezikonyve
2. +1, be is fejeztem :-P
Nevelj. Aztán vagy el fog tudni tartani téged is, vagy sem, vagy lesz annyi dolgozó, értékteremtő ember akkor, amikor már nem leszel aktív korú, hogy jusson neked is az állami sarcból valami, vagy sem.
-- negyedik --
???
-- tripla --
-- dupla --
Nem tudsz úgy látom önmagadtól elszakadni. Kuporgatsz, hogy neked legyen jó, neked legyen tuti, neked legyen minden kényelmes.
Sajnos volt szerencsém egy ilyen ember életét végignézni. A tudománynak akarta szentelni az életét, a gyermekek zavarták, pénze volt egy rahedli. Öregkorára senkije sem maradt, örökbe fogadott egy 40 éves embert, aki szószerint kisemmizte a vagyonából és a szocotthonban nyomorban halt meg, szellemileg leépülve.
Nagy karrier, de én kösz, nem kérek belőle.
Mellé. Az idős koromra _is_ tervezetten takarékoskodok, meg a családomat _is_ eltartom; nem hiszem, hogy a lehetőségeinkhez képest bármiben is hiányt szenvednének a gyerekeim.
Azt, hogy nem akarok senkire sem támaszkodni akkor, amikor már nem fogok bírni/tudni/akarni/satöbbi munkából megélni (sem az utódaimra, sem az adófizetőkre), az inkább követendőnek tartom, mint a te hozzáállásodat.
Ezzel nincs is baj, mindaddig amíg a "mellett" nem lesz "helyett".
Nem lesz. Nálad viszont "helyett" van, csak fordítva.
Teljesen őrült dolog ez a sok gyerek kell és megoldódik minden probléma hozzá állás, mert
- ha több gyerek születik, akkor több támogatást kell kifizetni rájuk, sőt kevesebben dolgoznak, mert a családoknak valamennyi idő is kell a csecsemő megszüléséhez, a pályafutásának elindításához. Közben az otthonmaradó fizetése kiesik az adóból is. Tehát rövid távon a több gyerek kevesebb költségvetési bevételt és több kiadást jelent az államkasszának.
- meg kell érteni, hogy attól nem lesz több munkahely, hogy több pénztelen ember lézeng az országban. A fogyasztás az ami munkahelyeket teremt, de ahhoz pénz is kell. Sok magyar család két keresővel is csak tengődik, a több állami kiadás miatt még kevesebbet hagynak a zsebükben. Nincs már olyan ipar az országban, ami sok embert felszívna, a modern mezőgazdaság is gépesített. Úgy tűnik a modernebb élet kevesebb olyan munkahelyet jelent, ami létfenntartáshoz szükséges (élelmiszerek, lakhatás, berendezések...). A jobb fizetéseket felmutató országokban jut pénz a létszükségen felüli dolgokra is, így azok újabb munkahelyeket jelentenek (luxusnak számító dolgok, turizmus, szórakozás, művelődés...).
- ha nő / fiatalodik a lakosság létszáma, attól még nem fog változni a dolgozók és eltartottak aránya. A dolgozó keresőképeseknek kell akkor is megtermelni a gyerekek, öregek ellátását és a munkanélküliek valamint a munkakerülők segélyét. Ide tartoznak még közalkalmazottak és köztisztségviselők is, akik általában a nagy kalapból kapnak, de szükség van a munkájukra hiszen értéket teremtenek (köz szolgáltatások...)
- világszinten az egyik legnagyobb probléma a túlnépesedés és erre az a nagy ötlet, hogy szaporodni kell??? Egy egészséges stabil létszámot kellene elérni, ahol egyensúly van. A szaporodós ötlet - a mocsári hasonlattal élve - olyan, mintha a süllyedő ember nyakába dobnának még két csecsemőt, hogy majd 18 év múlva ha nagyok lesznek, ők biztosan kihúzzák majd... nonszensz.
A kötelező magánnyugdíj az fokozatos kivonulás lett volna az állami ellátásból. Ebből végül az lett, hogy az állam szeretne kivonulni minden közellátásból, de azért ha lehet még több adót szedne be. Azt szajkózzák, hogy légy öngondoskodó, tegyél félre, nevelj sok gyereket, támaszkodj majd rájuk, közben pedig a sok közvetlen és közvetett (nem hárítjuk át) adóval teljesen kizsebel.
Úgy látom megetted a liberális hülyeséget, amit a média önt a fejedbe. Média = pár milliárdos egyéni ostoba véleménye.
Mintha 1980-ban lettünk volna 10.7 millióan és egyáltalán nem éltünk rosszabbul, mint most (az akkori világ szintjéhez képest).
Pedig gyermek is volt rengeteg és akkor ment. Most miért nem megy?
Persze akkor kommunizmus volt és hiába loptak az elvtársak, azért még valamennyi a népnek is maradt. A forradalom után meg a ruszkik sem csesztettek túlzottan. Szóval az akkori elvtársak a mai elvtársakkal szemben nagylelkűen loptak.
Nos a helyzet sajnos az, hogy azért kell a kevesebb gyermek, hogy egy-két idióta profitja több legyen. Látod, mit művelnek, pedig Viktor csak a jéghegy csúcsát pedzegeti. Mármint, hogy 3. gyermek után nincs adó, fizetnek helyetted a bankok és a szolgáltatók, mindezt alkotmányba. A demokráciavédő hősök meg az Unióban épp most készülnek lerohanni minket. Demokrácia = néhány uniós bürokrata véleménye, szemben egy országéval.
Putyin fordított a demográfián, de ő nem is olyan beszari, mint Viktor. Ő megcsinálta a demográfiai fordulatot, bár egy-pár liberálissal kevesebb lett Oroszországban.
A mezőgazdaságban legalább 2 millió munkahely lehetősége benne van, csakhát az uborka görbülete, tudod, fontos az uniónak...
Nincs ilyen összefüggés a gyerekek száma és a jólét közt. Képzeld, magamtól jöttem rá, hogy 7 millió éhenkórász helyett 9 millióval sem pörög a gazdaság, hiába szaporítjuk őket.
Akkor mindenkinek kötelező volt dolgozni (még ha csak kamuból is), amiért relatíve normális értékű fizetést kapott. Azt nem tudom, hogy mekkora adósságot hozott ez, de talán még mindig több haszna volt a kötelező munkának, mint a jelenlegi munkakerülésnek. Persze akkoriban nem volt ilyen szintű gépesítés, ma már nem kell 2 millió kapáló a földekre, hanem csak 20 ember aki kezeli a gépeket. Igaz, hogy így majd két millió ember nem is kap érte fizetést, de olcsóbb a termelés és nagyobb a profit, már ameddig van akinek maradt pénz a zsebében vásárolni a terményből. Azt mondjuk sosem fogom megérteni, hogy hasonló munkáért 5-10x bért adva hogy tud nyereséges lenni egy cég kicsit nyugatabbra. Talán mert ott a több pénzből tudnak vásárolni is az emberek. Talán mert ott a hivatalok nem szívatni, hanem segíteni akarják a vállalkozásokat és talán mindezek mellett jobb az adómorál is arrafelé.
Nemrég még sokaknak jobban megérte otthon lógatni a lábát, mert több pénzt kapott, mint aki dolgozott. Lehet most is van ilyen, de lett mellé egy olyan réteg is, aki annyi pénzt sem kap, hogy rendes ételre fussa. Ez utóbbi lehet még rosszabb, mint a láblógatós, mert másoknak nem fog munkahelyet teremteni a fogyasztásával, ellenben a közbiztonság és a közhangulat megsínyli a jelenlétüket. Ez az egész úgy van eltolva ahogy csak lehet és minden intézkedés, amit tesznek a fejesek, csak tovább rontják a helyzetet. Akár a szaporítás, akár az iskolák lezüllesztése, akár a mezőgazdaság tönkretétele, mind csak tovább rombolja az országot, nem véletlenül mennek sorban a jobb helyekről is külföldre az emberek. A józan ész sehol sem jelentkezik. Ami valamennyire működik azt is szétverik, saját magam is tapasztalom a környezetemben. Egyik állami hivatal packázik a másik állami intézménnyel (van sapkája, nincs sapkája, mindenképp büntetés, a lényeg, hogy a dolgozók munkakörülményeit lerontsák) és olyan spórolási intézkedéseket tesznek, ami sokkal több pénzt visz el, mintha semmit sem tettek volna. Idiocracy (Hülyék paradicsoma) film jut mindig az eszembe az egészről.
Gyermekek nélkül egyre szegényebb leszel. Épp előtted beszéltek arról, hogy a nyugdíjasok éhen fognak dögleni.
A gyermek a remény egy jobb világra. Ha nincs, a reményed is elveszik. Gyermek nélkül nem lesz Magyarország. Se neked, se másnak.
Nem általában a nyugdíjasok fognak a rúdaszpirin nyálas végén helyet foglalni, hanem azok, akik nem terveztek előre, és nem lesz önálló forrásuk az inaktív éveikre. Nem mindegy...
A gyerek nélkül nem azonos a legfeljebb két gyerekkel. (a többit inkább töröltem...)
Hmm, eltel Te 1980-ban? Mert en nem ugy emlekszem, hoyg annyira boldog ido lett volna. Igaz, a leepules par evvel kesobb kezdodott, de akkor rohamleptekben. Akkor igazan szar lett a helyzet. Persze erre nem kotelezo emlekezni, par eve hallottam valakit, valami tuntetesen felirta az adatait a rendor es erre aszonyga a hulyegyerek, hogy "hat ilyen a Kadar-korszakban sem volt". En mondjuk emlekszem, hoyg naponta akar tobbszor is felirt a rendor, de arrol is hallottam, hoyg marc. 15-ei unnepseget (ami nem hivatalos volt) rendorok _vertek_ szet. Vagy arra, amikor 1987 vagy 1988 X. 22-en odajott a rendor es kozolte, hoyg tunjunk haza, mert tilos csoportosulni. Holott tavasztol oszig mindig ott voltunk, abszolut nem zavarta oket.
Igen, nagyon boldog kor volt...
--
http://www.micros~1
Ismerem a 80-as éveket. Akkor egyértelmű volt, hogy ha a rendszer ellen pofázol, akkor szájbavernek.
Megértetted, hogy kuss, oké. Néha egy-két fontoskodó pártkáder belédkötött akkor is, ha csendben voltál, de együtt lehetett vele élni. Kellett nekik a jópont a pártban.
Elnyomni nem csak gépfegyveres mókusokkal lehet, ez a ruszki módszer. Világ életünkben ezt csinálták, ehhez értenek. Lehet kölcsönökkel, félelemben tartással (elveszted az állásod), vagy szimplán nem kapsz mikrofont a kezedbe,...
Tegnap Leninről meséltek, meg Marxról és a szovjet hősökről, ma toleranciáról, Mancikáról, aki ügyesen megmutatta a bugyiját, meg a szexről...
Módszerváltás, tudod, bár azt kell, hogy mondjam Lenin és az élmunkások jobban érdekelnek, mint Mancika fehérneműje, bocs.
Hat nem tudom, nem vagyunk egyformak, engem egy szakallas kopasz pasinal jobban erdekel egy noi fehernemu, mar ha a jo a no.
--
http://www.micros~1
A sok gyereket te szajkózod, a normális az, hogy _magadra_ támaszkodsz, és ebben a jogi és gazdasági környezet normálissá tételével segít az állam, illetve ha nem megy, akkor sem hagy éhen veszni a közösség - abból a pénzből, amit adó formájában beszednek. Járulékot, azaz olyan közterhet, amivel szemben az állam ellenszolgáltatásra kötelezett már ilyen célra nem szednek be.
A magyar állam a tőzsdecápáknak évi 1000 milliárdot fizet. 10 millióval leosztva minden család 100.000-et ad évente a hiénáknak.
Hány gyermeket lehetne paraziták nélkül felnevelni? Jutna nyugdíjra is? Nem lehet, hogy kemotoxra lenne inkább szükség, nem megszorításokra?
Ui.: Orbán nem hülye, finoman visszavesz azért 300 milliárdot évente. Egyértelmű, hogy a bankok adójából kell a bankok kamatait fizetni.
Amíg az ország többet költ, mint amennyit adókból beszed, addig valakinek a pénzéből él. A kölcsönnek pedig ára van. Ha hülyeséget beszélnek/csinálnak, akkor magasabb, ha értelmesen dolgoznának, akkor alacsonyabb - lenne.
Az látszik, hogy a pénzügyi/gazdasági ismereteid a csiga kontra F1, úgyhogy nem is próbálom megmagyarázni...
Ez így konkrétan hülyeség, amit írtál. Ugyanis a költségvetés hitelek nélkül számított egyenlege pozitív, a negatív hiány csak az államadósság miatt van. Kis matematikával ki tudod számolni, hogy végig negatív hiánnyal 80%-ról el lehet jutni simán 1%-ig is akár, bár többletbe sosem fog menni az egyenleg. Mindig kevesebb hitelt veszel fel.
Ami a pénzügyi ismereteimet illeti, olvastam én is a gazdag papa szegény papa című bestsellert. A lényege a könyvnek az, hogy a bevételeket elteszed, a kiadásokat meg úgy intézed, hogy más fizesse helyetted. Pl. veszel egy házat 0 önrésszel hitelből, a kamatokat meg teljesen a bérlő fizeti. Minden multi ezt csinálja, profitmaximalizálás, át is hárítanak minden terhet a fogyasztóra.
Nos Viktor elolvasta az amerikai best-sellert és megfogadta a tanácsot: teljesen mindegy mekkora az államadósság, amíg más fizeti helyetted. Minthogy ő ül a törvényhozásban, olyan törvényeket hoz, amilyet akar. Ajánlom te is olvasd el a könyvet és ennek fényében értelmezd Viktor viselkedését. Nem is értem, hogy az USA miért nem ujjong, hogy lám milyen trükkös gyerek ez a Viktor.
Ez így konkrétan hülyeség, amit írtál. Ugyanis a költségvetés hitelek nélkül számított egyenlege pozitív
forditsuk ezt le egy haztartas nyelvere: a lakas+auto+szabadfelhasznalasu jelzalog torlesztoje nelkul a mi csaladunk is pozitivban van. A negativ hiany csak azert van, mert kocsit vettem, lakast vettem, es hitelbol mentem a Kanari szigetekre.
gazdag papa szegény papa című bestsellert. A lényege a könyvnek az, hogy a bevételeket elteszed, a kiadásokat meg úgy intézed, hogy más fizesse helyetted
csak halkan szolok, hogy aki a meggazdagodast hajszolja, az sanszos, hogy szegeny es boldogtalan marad/lesz. Mondom, nekem nem faj, mindig jot lehet rohogni rajtuk. Az persze mas, ha te ugy hinted az iget errol kobayashi bullshitrol, hogy te magad nem alkalmazod. De azt aruld mar el, hogy ha ennyi a titok, hogy hazat 0 onresszel veszel (btw. szerinted melyik bank kinal ilyet ebben az orszagban?), akkor miert van ennyi lecsuszo ember? Masreszt, ha veszel egy hazat, amit kiadsz, akkor te hol is laksz? A hid alatt? Vagy anyadeknal 30-40 evesen? LOL.... Masreszt ha a berlod elvesziti a munkajat, es nem fizet, te meg kirakod, akkor a bank attol meg ugyanugy rajtad vasalja be a kamatot, es amit szemermesen elhallgattal: a toketartozast is.
Nem is ertem, miert nem hallottam egyetlen magyar penzugyi tanacsadotol sem azt, hogy az ingatlan (berbeadasra) akkora biznisz lenne.
lám milyen trükkös gyerek ez a Viktor.lám milyen trükkös gyerek ez a Viktor.
miert nem mondtad az elejen, hogy agymosott, bekemenetes, elvhu fideszista vagy, es hogy az agyadat hagyod orokbe a majdani gyerekeidnek, es ezert nem hasznalod? OMFIBMDHV + LOL...
Diktatorok kezikonyve
+1
sj, csak azt felejtetted ki, hogy csökken a tőkerész a kocsi és autó és szabadfelhasználású fizetésével. De ne zavarjon, mert Magyarországon az MSZP szakértői ezt is megoldották, hiába fizetsz, a tőketartozásod nő.
A törlesztés definíció szerint tőkerészt is tartalmaz, tehát az eredeti tőketartozásod csökken, mindamellett, hogy nem Ft-alapon nyújtott hitel esetén a Ft-ban számolt tartozásod az árfolyamváltozásnak is függvénye.
Nem vagyok Fideszista, csak nem zavar, ha leölnek egy pár disznót ebben az országban. Hulljon nyugodtan a férgese.
Morvai Kriszta jelenleg a kormányt védi az Európai Parlamentben. Ő is Fideszista?
(a magyarországi bíróságok függetlenségét úgy döntötték el, hogy megkérdezték a világbankot és néhány nagyvállalatot).
Bocsánat, de az unión röhög már fél Magyarország.
Magyarországon meg sírva röhög fél Európa...
ez kb. olyan rohoges lehet, amit egy IQ20-as hendikeppes kisegitoiskola szamarpadjaban ulo, a 8. osztalyt csak fel disznoval abszolvalni kepes debil produkal, amikor azt latja, hogy egy egyetemistanak az MIT-n nehezen megy a 7. felev. Kb. ilyen Magyarorszag fele, amit leirtal.
Diktatorok kezikonyve
Szerintem ez nagyon penztar- es portfoliofuggo. Az en penztaram meglehetosen szep novekedest produkalt, es a mai napig teljesen elegedett vagyok veluk (nyilvan nem engedtem at az allambacsinak a ket szep szemeert).
+1 . En is mar regota mondom, az a ket felev "kozgaz mernokoknek" teljesen nyugodtan lemehetne kozepiskolaban negy ev alatt. Sokkal kevesebb buta ember lenne.
--
http://www.micros~1
azaz kettő idiótának köszönhető. Az egyik a...
:-)
Diktatorok kezikonyve
+1
A KSH szerint az átlag magyar 55 évesen megy nyugdíjba.
Utána rájön, hogy milyen tuti nyugdíjasnak lenni, nem csinál semmit egész nap, egy fél évig még jól is érzi magát, utána elkezd szellemileg és testileg nullára leépülni.
Ha megnézel két 70 éves embert, az egyik dolgozik, a másik előrehozott nyugdíjba ment, akkor meglepetéssel fogod észrevenni, hogy az aki dolgozik egészségesebb mind mentálisan, mint fizikailag, okosabb, éles világlátása van, értelmesebb annál aki 55 évesen nyugdíjba ment. Nyilván vannak kivéltelek, mert rengeteg nyugdíjas új munkahelye az unokák felügyelete lesz, ami végülis munka, csak nincs bejelentve. Őket is a dolgozók közé lehet sorolni.
Magyarul: ha az emberek addig dolgoznának, ameddig egészségesek, az jobb lenne a társadalomnak, jobb lenne a költségvetésnek, jobb lenne annak is aki dolgozik, mindenki jobban járna vele, de valamiért itthon a társadalmi közvélemény szerint az a jó, ha 55 évesen el lehet kezdeni végre nullára leírni magunkat szellemileg és fizikailag is.
Nagyon lovagoltok ezek az 55 éves koron 2x meg 3x évesen, de az az igazság, hogy fogalmatok sincs róla, mennyire van elfáradva vagy testileg lestrapálódva egy átlagos 55 éves. Javaslom, várjátok ki és majd akkor megtudjátok. Habár akkor sem az átlagot fogjátok tapasztalni, de kis szerencsével legalább nem lesz rosszabb. Ezzel együtt a lényeggel egyetértek.
--
#conf t
#int world
#no shut
A munkahely alapvetően szervezés kérdése. Magyarországon az emberek fele a seggit rohasztja, a másikfele napi 12-15 órában dolgozik. Ebből is látszik, hogy mennyire tudunk szervezni.
Ami az 55 év felettieket illeti, nem feltétlen a kőbányában kellene őket vájárként alkalmazni. Megint csak szervezés kérdése. A diplomások az FKFV-nél az utcát takarítják, míg a 8 általánost végzett embereknek nincs megélhetése.
A professzornak pénze nincs, ezért olcsó lecekből otthon bútort barkácsol magának, az asztalos meg éhendöglik (az igazságos progresszív adórendszer előnye).
Valamikor valakinek le kellene ülnie és átnézni, hogy egy egészséges társadalomban hogyan áramlik a pénz az emberek között. Ennek figyelembevételével kellene adórendszert alkotni. Ha a polgárságot az idióta progresszív adóval megvágod, akkor mindenki vietnámi csirkét fog enni, a mezőgazdaságból élők meg éhendöglenek.
Na ez az utolso itthon aligha lesz meg addig, amig mi elunk. Talan meg unokaink se fognak ilyet latni.
--
+1
szerintem a mi korosztalyunk mar nem eri meg a nyugdijkort, ha megis akkor se sokra megy vele. en is inkabb a sajat megtakaritasokban, befektetesekben bizom.
A'rpi
Másfelől pedig a fekete pénzek a nyugdíjba nem számítanak bele.
Ezen hangosan felnevettem. Láttál már korfát?
Lesz nyugdíj, erre mérget vehetsz. Arra viszont már nem fogadnék, hogy az ország továbbra is finanszírozni fogja az átlag 55 éves nyugdíjbavonulást.
Igen, az ország korfája botrányos, ennél már csak a részletek botrányosabbak, pl. hogy hány évesen mentek nyugdíjba, hány ledolgozott évük van, a nyugdíj/ledolgozott évek száma közötti fordított arányosság (aki kevesebbet dolgozott, most többet kap, mint aki 40 évet lehúzott), aki 200.000-et kap tényleg fizetett-e rendesen, vagy csak az utolsó három évben),...
A rendszerben rengeteg a tartalék. Olyan szintű visszaélések voltak, amiket te elképzelni sem tudsz. Úgy visznek haza 200-300 ezres nyugdíjakat, hogy az utolsó 3 év kivételével minimálbéren voltak (1975-ös azóta hatályon kívül helyezett nyugdíjtörvény miatt).
Térjünk erre vissza 30 év múlva. De hogy mérget nem veszek rá, abban biztos lehetsz.
Én pedig abban vagyok biztos, hogy vagy nem lesz nyugdíj egyáltalán, vagy ha lesz, az mai értéken 5-10 kHUF-t tesz majd ki. Épeszű ember már most sem tol pénzt a nyugdíjbiztosításnak nevezett pénznyelőbe.
Illetve mit is beszélek, ez már nem nyugdíjbiztosítás, hiszen a Fidesz átminősítette a nyugdíjjárulékot adóvá, így annak befizetése után az ún. államnak már tényleg semmilyen kötelezettsége nincs feléd. Legkevésbé az, hogy pénzt küldjön neked, miközben nem dolgozol. :-)
+sok.
Sajnos volt szerencsem ilyen megoldasokhoz. Sok hatranya van a munkavallalonak. Semmikeppen sem dolgoznek feketen, hacsak nem az "ehhalal" fenyeget.
+1.
nyugdij LOL
azt hiszed kapni fogsz barmit is?
Csak így egyben reagálnék:
Nem mondtam, hogy nem képezném magam mint cégtulaj. Az informatikus halott ha nem fejlődik, egyértelmű.
Nem mondtam, hogy a cégtulajnak nem kell dolgozni.
Nyugdíjam nem lesz, ha mégis, semmire nem lesz elég, nem a fekete meló miatt, hanem mert egyszerűen omlik össze az egész.
Annak amúgy örülök, hogy a kollégáim többsége ezek szerint mind fehéren dolgozik (persze nem nettó 90k-ra gondolok), nekem valahogy nem sikerült olyan cégeket találni ahol képesek finanszírozni, igaz, nem multiknál dolgoztam idáig, hanem itthoni cégeknél (nem magyarkodás miatt)
Lolgyereknek nem mondtam, hogy milyen életcéljaim vannak, azért köszi.
És lolgyereknek még: az APEH (igaz, már NAV)
Alkalmazott vagyok, ha cégem lenne, akkor nyilván törekednék a törvényességre, de az az igazság, hogy akinek van egy csöpp rálátása, az rájön, hogy jelenlegi törvényeket itthon nem tudod betartani, csak ha csődbe mész. Persze mellőzzük most azt, hogy kinek van rokona a kormányban, nekik nyilván könnyebb, sajna egy sima vállalkozást nem tudsz fenntartani ha teljesen fehéren működsz. LEgalábbis kezdetben tuti nem. Ha már nagy vagy, akkor már más, de azt el kell érni.
Éppen ezért csak olyan céget szabad alapítni, ami nem kifejezetten magyar piacra dolgozik.
Így a magyar helyzet hátrányból versenyelőnnyé válik:
- alacsonyabb bérköltség
- megfelelő, vagy remek szakembergárda
így nem para a fehér foglalkoztatás.
egyrészt egyetértek a nemzetközi cég tervével, ez alap, másrészt továbbra is tartom, hogy nem tudsz elindítani egy céget ha minden szabályt betartasz. Persze ha van indulásnak 10-20millád, akkor ott más a helyzet, úgy azért könnyebb már. De ha nem örökölsz, nem vagy gazdag, akkor azt a 10-20millát is össze kell ám gyűjteni :) Itthoni viszonyok között szintén nem megy egy könnyen fehéren.
Jó kis állás egy iskolában rendszergazdaként alig megfizetve így főállás mellett kis költséggel lehet építeni a vállalkozásod (akár munkaidőben is).
Igen, ez is csalás, csak ilyen helyen valószínűleg elnézik neked.
a "jó kis állás" és az iskola már kizárja egymást :) az éhbér pedig a plána, még ha mellette vállalkozol akkor is kevés.
A vállalkozást be kell indítani, ahhoz kell kezdőtőke. nullából nem lehet. Max hitelre.
Nem akarlak elkeseríteni, de annak idején én sem örököltem, hanem megkerestem a tőkét. Nagyon fiatalon rájöttem, hogy értékesítőként tudok leghamarabb nagyobb pénzhez jutni, mert ott más tőkéjével kell dolgoznom. Menet közben az is világossá vált számomra, hogy minden vállalkozás alapja az értékesítés. Később már így könnyebb dolgom volt, mert "csak" egy saját cég kellett és egy termék amiben hiszek és tudok vele bánni (pozicionálás, valós igények kielégítése).
Egyetertek az elottem szoloval. Egy vallalkozashoz elsosorban penz kell. Penzbe kerul a beinditas, a cegnev bejegyzese, ilyen-olyan illetekek, penzbe kerul a hirdetes, stb. Ezeket nehez egy olyan fizetesbol kihozni, ami meg a megelheteshez is rettento szukosen eleg.
Ne felejtsd el, hogy Magyarorszagon az oktatok ehberert dolgoznak. Marmint, olyan penzert, ami az ehenhalashoz sok, a megelheteshez pedig baromi keves. Ebbol ha te ki tudod fizetni egy vallalkozas koltsegeit, foleg az elso idokben... hat hirdethetned magadat penzsokszorozo buveszkent.
--
1. Van jó állásod és ezáltal megtakarításod.
2. Elmész fent említett állásba és elindítod a vállalkozásod.
Ez az amit nem szokott meglépni szinte senki, ugyanis durva lemondással és nagyfokú bizonytalansággal jár egy álomért. Az emberek pedig ma akarnak jól élni, nem pedig holnap, főleg ha az bizonytalan.
+1
Én úgy vagyok, hogy nem vágyom vállalkozni. Nekem ez nem egy álom, hanem inkább rémálom. Nem akarok mindent én csinálni (kitalálni, hogy mi kell, megszervezni az elkészítését, elkészíteni (részt venni benne legalábbis), megrendelőkkel tárgyalni stb.). Én azt akarom csinálni, amit legalább kicsit szeretek, megkapni érte a pénzt, és hazamenni a családomhoz.
Ha mindenki vállalkozna, nem lenne aki dolgozzon, nem is egészséges (a társadalomnak), és nem is reális. Minden embernek másra van igénye, a vállakozónak viszont a kurva anyját, ha emiatt lenézi a többséget.
----
India delenda est.
Hülye pelikán
Ha mindenki vállalkozna, nem lenne aki dolgozzon
ez is duplatenyer lett...
Diktatorok kezikonyve
A megfogalmazáson lehet csiszolni, de te is érted, mire gondolok. Nem kell fasznak lenni csak azért, mert megteheted.
----
India delenda est.
Hülye pelikán
nem ertem, mire gondolsz: aki alkalmazott, az is dolgozik, es aki vallalkozoi formaban nyomja az ipart, az is. Persze, ha feletek a vallalkozok a gatyaban levo szerszamukkal nyomjak az ipart, az persze mas.
Aztan, felteve, hogy nem csak tetteted a hulyet, akkor meg te is belathatod, hogy tobb olyan allas is van, amit csak vallalkozokent tudsz vegezni (mert konkretan bele vagyon irva az ajanlatba), es nem alkalmazottkent.
Arrol meg nem is beszelve, hogy a topik inditoban szereplo vallalkozz! felszolitas egy picit masrol szol, mint ahogyan te azt jol megFUDoltad...
Diktatorok kezikonyve
Nem fudolt senki. Azt írtam, hogy nem vállalkozhat mindenki (vállalkozás alatt itt önálló terméket, szolgáltatást kínáló dologról van szó, különben nem is lehet önnfenntartó a dolog, hiszen kvázi alkalmazott vagy, csak nem az a jogviszony, itt pedig arról a vállalkozásról van szó, amiből később meg lehet esetleg élni), különben nem lehetne nagyobb dolgokat elérni. Ha mindenki a maga talicskáját tolja, akkor a nagy talicska sosem fog megmozdulni. Márpedig nagy célhoz nagy cég, a nagy cégnek pedig alkalmazottak kellenek.
----
India delenda est.
Hülye pelikán
A, hagyd, rajta kivul mindenki ertette, aki nem tud olvasni, azon meg nehez segiteni.
--
Vedd eszre, hogy mindenki erre reagalt: "Jó kis állás egy iskolában rendszergazdaként alig megfizetve"
Penzt csak penzzel lehet csinalni. Kell egy olyan allas, ami legalabb a letminimumhoz eleg, mivel minden vallalkozas kezdetben jo esellyel vagy veszteseges vagy nullszaldos, mert amit megkeresel, azt ilyen-olyan modon be is kell fektetned a cegbe, vagyis nem tudsz felretenni, hogy na most akkor kenyerre, tejre, sorre, stb kiveszek ennyi-meg-annyit. Es ha kozben ehendoglesz, akkor kisse nehez vallalkozni.
--
168h van egy héten 40-et dolgozol. Aludj kevesebbet, közlekedj kevesebbet és marad időd vállalkozni.
Ki mondta, hogy könnyű? Jahh amikor látsz egy arcot egy jobb autóban, akkor az már valaminek az eredménye és nem a kezdete.
Ha meg büdös a felmosás és a titkárnői meló, mert egyből bigCompany igazgatója szeretnél lenni, akkor tanulni kell és megpályázni egy ilyen állást. :)
Ha pedig mégis vállalkozni akarsz és az ötlet működik garázsban, akkor pénzzel még jobban fog működni, de ha már garázsban sem megy, akkor kár belé a pénz.
a jobb autoban ulok tobbsegeben nem becsuletes vallakozasbol gazdagodtak meg.
es felmosasbol es titkarnoi melobol a "budos" eletben nem fogsz eljutni "bigcompany igazgatosagig" csak az idiota fairytalekben.
ps. jah igen..Mo-rol beszelek.
ps2. az nem becsuletes vallakozas amikor hitelbol vagy lizingbol veszel jobb autot majd csodbe viszed a ceged.
"es felmosasbol es titkarnoi melobol a "budos" eletben nem fogsz eljutni "bigcompany igazgatosagig" csak az idiota fairytalekben."
Szövegértés, hol vagy már...
----
India delenda est.
Hülye pelikán
Irigyellek az all-seeing eye-ért, amivel látod, hogy ki miből gazdagodott meg, és "tényekkel" dobálózol a "szerintem"-ek helyett.
ne irigyelj, a tapasztalat sajnos a korral jar.
"Penzt csak penzzel lehet csinalni. Kell egy olyan allas, ami legalabb a letminimumhoz eleg, mivel minden vallalkozas kezdetben jo esellyel vagy veszteseges vagy nullszaldos, mert amit megkeresel, azt ilyen-olyan modon be is kell fektetned a cegbe, vagyis nem tudsz felretenni, hogy na most akkor kenyerre, tejre, sorre, stb kiveszek ennyi-meg-annyit. Es ha kozben ehendoglesz, akkor kisse nehez vallalkozni."
Azok gondolkodnak így, akik még soha nem próbáltak meg vállalkozni, mert félnek az ismeretlentől, vagy egyszerűen csak nem nekik való, mert nincs ilyen ambíciójuk, és inkább maradnak alkalmazottak. Egy informatikai vállalkozás beindításához minimális pénz kell, és _bármilyen_ főállás mellett el lehet kezdeni. A vállalkozások legtöbbje nem milliókkal indul, hanem kicsiben, sok-sok munkával. Persze ha te mondjuk rögtön bankot vagy biztosítót szeretnél indítani... Na ahhoz tényleg kell már induláskor pár (száz)millió :)
--
♙♘♗♖♕♔
Végletekben gondolkodsz, látszik hogy nincs semmilyen tapasztalatod. Kb. 5 teljesen különböző területen vállalkoztam nulláról indulva pénz nélkül, és pár hónap alatt már megéltem belőle egyedül dolgozva évekig. Nyilván mindenki kel tudná írni a saját sztoriját.
Nem fogsz kis vállalkozóként annyira jól (relatív) keresni Mo-on, nem erről van szó. A lényeg az, hogy ha alkalmazottként többet dolgozol, soha nem lépsz előre 10 év múlva sem, éppen az itteni szemlélet miatt - tehát nem az alkalmazotti léttel van a baj! Míg vállalkozóként a nagyobb energia befektetés visszajön így vagy úgy. És ez így igazságosabb. Persze ha másokon múlna, ezt sem engednék meg és levennék a tejfült. Le is veszik sok helyen.
Akik meg azt mondják hogy nem lehet mindenki vállalkozó, azt mondom, hogy pont fordítva lenne jobb: ha minél többen vállalkoznának. Az egyénnek is meg a társadalomnak is. Azért, mert azok esnének ki a körből, akik 13 másik ember hátán próbálnak ostorral meg nehéz helyzeteket kihasználva érvényesülni piacképtelen - de kapcsolatok miatt működő - vállalkozásokkal. (Értsd: olyan helyzetek, amikor kevésbé az emberen múlnak dolgok). Ellenben ha megszaporodnának a mikro vállalkozások, az a piac versenyt szerintem a legegészségesebb módon ingerelné. Persze a tisztességes közép vállalkozások is hasznosak lennének a társadalomnak. Olyanok, ahol vagy normál bért fizetnek és akkor gerjesztődik a gazdaság, mert az emberek fognak tudni költeni - vagy nem csinálja a dolgot ha nem piacképes.
Ha egyedül vagy, az lehet a legbecsületesebb. Kiállsz a piacra és azt mondod hogy ezt tudod adni ennyiért. Nem más hátán állva.
Értsd: nem mindenki, hanem több ember. Nyilván vannak dolgok amikhez nagy cég kell, de nagyon sokan a kis dolgoknál is beállnak a sorba. Nem végletekben kell gondolkodni.
Az meg hogy a vállalkozásnál sokkal több mindent kell intézni az embernek (összehozni az üzletet meg el is végezni a munkát), az ezzel jár. Ez van ma Mo-on, elmúltak már a 70-es évek.
Nem hiszem hogy az itten vállalkozók lenézik a munkavállalót. Szerintem a munkavállalók kekeckednek akkor, amikor vállalkozásokról van szó. Személy szerint a több száz ember közül akikkel naponta kapcsolatban vagyok rohadt nagy két lábon járó egókat látok mindenütt. Legalsó szinteken lévő alkalmazott úgy próbál viselkedni mint a miniszter, közben meg semmit nem tud villantani és ez zavarja. Szemléletekkel van a baj. Felmondhat bárki bármikor, lehet megpróbálni vállalkozni a verseny szférában, ott a lehetőség mindenkinek. Nem más egyéneket kell szidni az állam meg a saját döntései miatt.
Sok +1
-
Lazán kapcsolódik: A hangya dolgozók idősödve karriert váltanak :)
Haha, vegre egy jó poén.
Greenspun's [tenth] rule
azért elég lehangoló ezt olvasni... szerintem, ha ez igaz, hogy az ember 40 éves korára nehezen tudja tartani a tempót, ami nagyjából egy 15 év aktív munkát jelent, az azt jelenti, hogy túl gyors a változás. vagy az ember mint lény túlhaladandóvá vált :)
Noha ezek a gondolatok nekem is megfordultak a fejemben (hogy az IT-ben a 30-as korosztálynak áll a zászló), láttam azért mást is, ami valamennyire megnyugtat. Amerikai, német cégnél a fejlesztők között elég sok volt a 40, 50-es szakember is. Jó szakember, gondolom a kutyaütők már kiestek idejekorán ;)
Itthon az IT-ben kevesebb középkorút látok, de ez szerintem változni fog, főleg, ha az utánpótlás akadozik (a szorgalmas munkával elért boldogulás elé helyezi ma sok fiatal a bulvármocsokban [tehetségkutató, pucérkodás, akármi] való érvényesülést, ergo nem lesz, aki kitúrjon).
Meg aztán a szakmán belül is azt látom, hogy sokan vannak, akik nem akarnak keményen dolgozni, inkább csak dolgozgatnak napi 4 órát + 4 óra netezés (multinál), amúgy meg panaszkodnak mindenért. Szerintem aki komolyan veszi a munkáját, azt nem érheti nagyon nagy baj.
Úgy gondolom, hogy nagy szükség van ezekre a 40-50es szakemberekre, akik tényleg értik azt, amit csinálnak, és hajlandóak folyamatosan fejlődni. Én 22 éves fejjel szívesen hallgatom meg az idősebbek tapasztalataikat, elképzeléseiket, ötleteiket és ha el vagyok veszve egy kicsit, akkor iránymutatást kérek tőlük. Sokkal gyorsabban lehet így fejlődni, hogy van, aki megmutassa kitaposott ösvényeket, mikor szükséges.
A baj akkor kezdődik, mikor a konkurenciát látja bennem, és minden erejével védi az addig megszerzett tudását. Szerencsére az ilyen típusú emberektől nem is lehetne túl sok hasznosat tanulni.
Csak azok féltik a tudásukat akiknek kevés van. :) (Biztos félnek, hogy elfogy :) ...legalábbis a versenyelőnyük)
Aki tényleg sokat tud valamiről és folyamatosan képzi magát, általában szívesen beszél róla vagy tanítja.
..ergo nem lesz, aki kitúrjon...
Haha, ezt sokan tapasztaljuk már most is szerintem, kösz a pozitív meglátást :D
Nem hiszek a junior, medior, senior, architect szoftverfejlesztői életpályamodellben. Ha csak azt feltételezzük, hogy minden szinten kétszer annyian vannak, mint a felette levőn (ami azért elég baráti feltételezés, inkább 5-10 között lenne reális) és átlagosan 3-4 évente van szintlépés. Tehát egy junor gyerekből összesen kb. 9-12 év alatt lesz architect, akkor azt kellene látnunk, hogy az emberek legalább fele 3-4 évente lemorzsolódik vagy minden 3-4 évente megduplázódik a teljes létszám.
Könnyen belátható, hogy egyik megoldás sem reális.
Ezzel szemben szerintem 5 féle kimenetele lehet egy programozói karriernek:
az illető valóban architecté válik (nagyon ritka, 100 jó kóderből 1-nek jön össze)
projekt manager lesz belőle vagy egyéb műszaki manageri pozícióba kerül (szintén ritka)
saját céget alapít
pályát vált
mindvégig beosztott programozó marad (hívhatjuk seniornak, de nincsenek beosztottai)
Végre egy értelmes hozzászólás.
mondjuk igen, igaza van! szerintem az eredeti cikk a félelemkeltést szeretné elhinteni a 35+ környékén lévőknél, hogy szarjanak be, már csak 5 év és örülj, hogy élsz. szerintem ezt azért kellett nekik, mert tudják, hogy programozóból kevés van, nagy a kereslet, ergó a fizetések jó magasak emiatt az átlag emberhez képest. namármost a cégtulajoknak ez pedig nem tetszik, és ezen szeretnének az ilyen cikkekkel változtatni. de szerintem ez nem fog menni, ugyanis a társadalom nagy részét (mindenhol) segghülyévé nevelik, az ilyenekből pedig nem lesz értelmiségi, neagyjisten programozó ...
_______
16,67 %
+1 az utolsó mondatra. A programozók között is van egy csomó jóképességű, de általában némi logika szorul beléjük, de az átlagember... nem véletlen nem adnék szavazati jogot kb. senkinek..
el kene olvasni azt a cikket, ugy konnyebb megerteni...
Diktatorok kezikonyve
Vagy senior lesz és marad, 3-5 ember munkáját támogatja, irányítja, koordinálja szakmai oldalon miközben ő maga is kódol, code reviwzik, odafigyel, hogy mások ne csináljanak hülyeséget, és hogy szakmailag fejlődjenek. Külső szemlélő számára ő továbbra is csak egy coder.
Haha, pont ez történt velem, bár csak harmincas vagyok. :-)
Amit én látok az az, hogy elkezdeni nehéz 40-50 évesen. Eleve nem olyan jók már az ember tanulási készségei se, nem annyira pörgős, mint egy 20-on éves stb.
De ha benne vagy a szakmába, fejlődsz, építed a karriered és nem váltogatod túl sűrűn a munkahelyed, akkor szó sincs arról, hogy egy 40 éves szakembert ne vennének fel a kora miatt.
Ne akarj leírni azzal egy negyvenévest, hogy kevésbé jó a képessége tanulásra. Arra aki 15 éve egy könyvet sem olvasott el, igaz lehet az állítás, de arra aki sohasem hagyta abba önmaga trenírozását, már kevésbé. Negyven leszek az idén és sokkal türelmesebb (még önmagammal is), mint egykoron. A türelmem pedig segíti/szolgálja a tanulást. Ha érdekel egy téma és van szakirodalma, akkor nem restellek kiolvasni belőle egy tucat könyvet sem. Képes vagyok hetekre vagy hónapokra rákattanni a témára, amíg nem érzem úgy, hogy képben vagyok és elégséges az információ számomra. Ilyet én fiatal koromban sohasem tettem. Annyit tanultam amennyi mások elvárása volt, ma pedig annyit amennyi önmagamé.
Hétköznapjaim kb három egyenlő részre van szétosztva. Munkára, testedzésre és tanulásra. A sorrend itt lényegtelen. Azt gondolom, hogy csak így lehet teljes és értékes az életem. Amikor először kezdtem jobban keresni, akkor csak a fogyasztásom volt több, mint natúr proli koromban. Ma pedig a pénzt már nem költöm csak arra, hogy életem értelmesebb legyen.
"Hétköznapjaim kb három egyenlő részre van szétosztva. "
ö ö ö, akkor nem is alszol? ;)
Nem dolgozik mindenki 8h-t. :)
[kotozkodes on]
ha 3 egyenlo reszre osztod a napod, amibe a munka, az edzes es a tanulas fer bele, oda mar nem fer bele az alvas.
[kotozkodes off]
egyebkent, tenyleg nem dolgozik mindenki 8 orat, van aki 12-ot. :)
8 ora munka
8 ora pihenes
8 ora szorakozas
Megvan a haromfele osztas.
--
erto olvasas egyes, leulhet. komolyan, kommentrobot vagy, 0 tartalommal.
Azt gondoltam én balga, hogy az alvás ez esetben axióma.
meg azzal se, hogy nem olyan "porgos", akarmit is jelentsen ez. A porgosseg sokkal inkabb a szellemi frissesseggel lehet szorosabb kapcsolatban, ahol egy 40-es meg all(hat)ja a sarat.
Diktatorok kezikonyve
Tul van ez lihegve. Az altalam ismert negyven eves mernokok nem lassuak, vagy ha lassabbak is, nem sokkal.
Személy szerint hiszem hogy az okos embereknél idővel az értékes tapasztalat is gyűlik, amit pusztán egy adott technológia ismerete nem tud megadni. És ez mindenképp értéket kell hogy képviseljen.
Ti ott fent a levékonyult kontentben!
Nyissatok má'n új szálat! :)
Vegyé' széles monitort :-P
jogos. a 17-esen néztem. a 19-esen még lehet elbír 2-3 reply-t.
Én 1920 felén netezek, de már jóval azelőtt szar volt az a szál, hogy eltűnt volna a vékonyság miatt. Ilyen mindenki_hülye_aki_nem_én vs köcsög_hitelezők_rohadt_kormány.
----
India delenda est.
Hülye pelikán
Huhh, nem olvastam el az egész szálat... de itt egy kapcsolódó cikk:
Older Is Wiser: Study Shows Software Developers’ Skills Improve Over Time
A StackOverflow-n csináltak egy felmérést, mely szerint az idősebb korosztálynak képességeit tekintve nincs oka aggodalomra, beleértve az új technológiák ismeretét is.