Munka mellett főiskola

Sziasztok,

nálam tapasztaltabb emberek véleményére lennék kíváncsi, hogy a címben említett szituáció mennyire kivitelezhető.
Tehát főállásban dolgozok napi 8 órában és végre tudnám finanszírozni a tanulmányaimat, először az jutott eszembe, hogy levelezőn biztos egyszerűen megoldható, de elég sok embertől hallottam, hogy a levelezős diploma nem annyira értékes(ez nem tudom miből ered, ha valaki erre is tudja a választ azt megköszönném).
Ha jól tudom levelezőnél is be kell járni 1-2 hetente pár napra(ha jól tudom valahol péntek-szombat, valahol szombat).

Látható, hogy nem sok tapasztalatom van ezzel a témával kapcsolatban ezért minden infót köszönök szépen.

Köszi,
Sándor

Hozzászólások

ez teljesen suli fuggo, hogy mikor es hogyan kell bejarnod. ha leirod mit palyaznal vagy palyaztal meg akkor talan tobben tudnak infot mondani.

ahova en jartam, ott hetvegen volt az oktatas reggeltol estig, ez kb 2-3 hetente, de ezt igy pontosan nem tudom mert en meg nappalin csinaltam a fosulit.

ami nalunk lathato kulonbseg volt, hogy a levelezos anyag kicsivel kevesebb volt, illetve ott nem voltak annyira szigoruak a pontozasok, mert a tanarok tisztaba voltak, hogy aki levelezon csinalja, annak nincs annyi ideje a tanulasara, illetve a munkaja is nagyon kemenyen beleszol a tanulmanyaiba.

NIK-en az esti képzés nem olyan rossz. Kifejezetten jó alternatíva, ha teljes munkaidőben dolgozol. Viszont vizsga-, zh-időszakban felejtsd el a családot, barátnőt, barátokat, szórakozást, és barátkozz meg a napi 3-4 óra alvással...

Én nappalira járok, részmunkaidőben dolgozok mellette, de az első 3-4 félévben még nem tudtam volna megoldani, mert a törzstárgyak nagyon nem egyszerűek. Most már csak összesen 20 kredit körül szoktam felvenni tárgyakat, így annyira nem lehetetlen.

Amit jó tudni: itt még van szigorlat... Matek és Szoft szigó. Az előbbi nem vészes, 1-2 hét intenzív gyakorlással át lehet menni normális jeggyel (fontos az eredmény, mert a szakirány jelentkezésnél nézik). Az utóbbihoz már kell egy jó adag szerencse is. Nem árt a prog tárgyakra ráfeküdni már a legelejétől (4es vagy 5ös kell), mert a beugró alól mentesülhetsz (nem nehéz, de stresszhelyzetben baromi kevés a 60perc). Az elméleti részre nem árt készülni szintén egy erős 2 hetet (ha jól tudsz tanulni, akkor talán 1 hét is elegendő). Szóval a szabadságot így tervezd, mert Csinkotaurusz nem kegyelmez. :)

Nincs személyes tapasztalatom az estis képzéssel, de olyan nagy mértékben nem különbözhet a nappalistól. Amit szoktam látni levlistán, hogy panaszkodnak a kevés szabvál/szakmai szabvál miatt. Ez a része még tud okozni pár kellemetlen félévet. Jó pár ember azért csúszik, mert egyszerűen nem tud felvenni elegendő szakmai szabvált...élet-halál harc folyik tárgyfelvételkor ezekért a helyekért.

"Nincs személyes tapasztalatom az estis képzéssel, de olyan nagy mértékben nem különbözhet a nappalistól."

Erről egyik ismerős tudna mesélni, aki munka miatt átment estire. Szénné tanulta magát matek szigóra (gyakorlatilag 4-5 évre visszamenőleg az összes feladatsor megoldását tudta már fejből...), aztán meglepődve tapasztalta vizsgán, hogy az estin a szigorlat szóbeli. :)

"Jó pár ember azért csúszik, mert egyszerűen nem tud felvenni elegendő szakmai szabvált..."

Ez nem csak az estin van így.

"Matek és Szoft szigó."

Á, lesz még Archi 1-2-3 is. Az 1-2 is finomság, igaz szerintem érdekes.

----------------
Lvl86 Troll - Think Wishfully™

Archi 1 vk-n vagyok... -.- A téli vizsgaidőszakban pont ennél a tárgynál jött ki, hogy miért is nehéz a munka és a suli egymás mellett. 3 napom volt felkészülni, nem jött össze... De majd most! :P Nekem tetszik a tárgy, érdekel is. Csak jóval több időt kellene rászánni, mint amennyi rendelkezésemre áll.
Archi 2 meg egy újabb történet lesz a remek 2 vizsgás rendszerével. :D

Erre -1 a részemről.

Én levelezőn végeztem a sulit, muszájból (kellett a papír).

Ami nálunk látható különbség volt hogy levelezőn a kötelezően választható tárgyak javánál 1-ből 1-et lehetett választani (nappalin ugye többet), illetve ugyanolyan elvárások mellett majd egy egész jeggyel jobb átlagot hoztunk a nappalisoknál, mert hogy "a nappalisok többsége lazábban veszi".

Elég nehéz munka mellett, de megéri. Az érzés amikor legyőzöd ezt a beteg oktatási rendszert, az priceless. Az egyik legfőbb ellenséged a TO lesz, a másik az idő. Mindig menni, odaérni éveken keresztül...

Egyébként talán a céges presztízs szempontjából számít valamit a keményfedeles, de igazából egyre kevesebb a jelentősége.

____________________
echo crash > /dev/kmem

Nálunk (Széchenyi István Egyetem) a levelezős órák péntek du. 3-tól szombat estig tartanak. Ha messziről jössz, azért el kell kérezkedni előbb a konzultációs hétvégéken (kb. 3 hetente).

A vizsgák is ebben az időben vannak, de felkészülni rájuk úgy, hogy a munkahely semennyire nem támogat, általában nehéz. Némi megértésre (pl. tanulmányi szabadság) szükség lehet a főnököd részéről.

OE-NIK esti mernok info:
Hetfon, kedden, csutortokon vannak tanorak 16:45-tol, valamikor 22:00-ig. A szabadon valasztottak becsuszhatnak szerdara, es pentekre is. A tanarok egy resze figyelembe veszi, hogy estis vagy, de van olyan is, akkor berakja a vizsgat delelott 10-re.

En megegyeztem a munkahelyemmel, hogy 6 oraban huzom az igat, igy elfer egymas mellett a ketto.

Szinten OE-NIK, csak abbahagytam (sose lesz mar belolem diplomas ember :) Fele/harmadannyi idoben adjak le az anyagot, aztan tobb lehetoseg van:
- igyekszik leadni, aztan ugyanazt szamonkerni, amennyi sikerult, annyit
- nem adja le, csak egy reszet, de ugyanazt keri szamon (ez sztem a legszemetebb)
- csak egy reszet adja le es ugyanannyit ker szamon. Ez is korrekt.

A gond ott van, hoyg sok targybol nagyon nem eleg a jegyzet es az ora latogatasa (pl. elektro vonal), a vizsgan tokeletesen mas kerdesek vannak, mint amire felkeszultel. A prog vonalnal meg (ha nem vagy programozo), nagyon sokat kell(ene) gyakorolni. Munka es csalad mellett nem egyszeru.
Egyebkent alt. ketharmad kiesik elso felev vegere, a maradek meg nagyreszt elvegzi - ki idoben, ki kis csuszassal. Aztan vannak olyan renitensek, akiknek mar csak szakirany targyaik lennenek, de a szoftver szigorlat miatt nem tudjak felvenni - es abbahagyjak, mert egy felevre fizetni 50e Ft-ot csak azert, hoyg felev vegen bemenjen szigorlatozni, nem palya.

Szoval kezdd el, elsore irrealisnak tunik a teljesithetoseg, de belejon az ember.

--
http://www.micros~1

Konzultációk időpontja szak, kar, és egyetemfüggő. Bejárás se mindig kötelező (goto első mondat).

Az már más kérdés, hogy tanulni lesz-e időd. Jó tisztában lenni azzal, hogy:

  1. Munkáltatód támogat-e ebben (negatív példa: 'sszony húga szocmunkás msc-zett levelezőn [szabit vett ki adott napokon], akkori főnöke minden konzultációs nap odatelefonált a TO-ra meg a haveri tanárokra, hogy "ugye Xné Y Adrienn NINCS ott". Ugyanis ő erősen ellenezte [egy szintre kerültek volna képzettségileg]. Kemény, mi?).
  2. Ha támogat, mennyire (tanulmányi szabadság, vagy hallgatólag jóváhagyja, hogy néha elugrasz fél-egy napra szabi ellenében).
  3. Ha elvégzed, mit vársz a diplomádtól (aktuális munkahelyen előlépés, fizetésemelés, másik munkahely, vagy csak +1 papír). Aka érdemes-e egyáltalán szopnod. ezt érdemes le is írni magadnak, hogy 4. félévben amikor megkérdezed magadtól, hogy "fasznak is csinálom én ezt?", emlékeztesd magad, mert 3 év hosszú idő.
  4. Első félévben nem mehetsz passzív félévre. Legalább egy félévvel előre halmozz fel pénzt tandíjra, jól jöhet, ha emelik/elbocsájtanak...
  5. A levelező kevesebbet ér mantrát jellemzően a nappalin végzettek mormolják. Eredete, hogy régen (átkos) a levelezősöket átrugdosták, mert hát vas és acél országa, meg dolgozó elvtárs, meg ilyenek. Most már nappalin is ez megy, mert ugye 2020ra legyen a lakosság 40%-ának(!) diplomája (most 27% asszem).
  6. Ha utolsó félévre átjelentkezel nappalira, szívatósabb lesz a záróvizsga, de az oklevélen nappali tagozat fog állni :-D (viszont a tandíj nagyobb lesz abban a félévben)

frászt. két félévet voltam levelezős (unideb), inkább visszamentem nappalira, ott foglalkoztak is a kínjaimmal (pl. TO-n bármivel). Ugye helyből levelezősöknek rövidített to ügyintézés (csak péntek du volt akkor, ha valamit szerdáig le kellett adni és a héten szóltak csak, szoptad), hszk nyitvatartás 9-15, tippelj mettől meddig dolgozik egy átlagember.

A PM-eseket, na azokat átrugdosták. Olyanok mentek át bizonyos tárgyakon olyan teljesítménnyel, amiért ptibsc-sként előadva Pici az arcomba köpött volna.

Levelezőn nem kérhetsz kreditarányos tandíjcsökkentést, pont őket érdemes elfogni.

1., úgy néz ki, hogy támogat, a példád nagyon durva
2., én ugy szeretném megoldani a hiányzások nagy részét, hogy potolom más napokon túlórával
3., elsősorban szeretnék tanulni, másodsorban jó lenne a papír is, pont múlthéten volt, hogy elbuktam egy interjut mert nincs diplomám vagy folyamatban lévő tanulmányom
4., ezt megjegyzem :)
6., ezt komolyan lehet így? :D nagyon kemény :)

1. ez van. El is kellett mennie, amint meglett neki.
2. az 1 alapján úgy vélem meg tudod oldani akkor :-)
3. ez ilyen...
6. aktuális TVSZ-t kell elemezni :-) Van benne jó pár gumiszabály meg emberre (értsd: hökösökre) szabott kivétel, csak győzni kell a 200 oldalas jogi szöveget.

Ezt én is csináltam jó sokáig. Így lett az 5 éves egyetem 6,5 év alatt nekem meg, mert agyon terhelni nem akartam magam, és mivel volt munkám ráértem (és igen, b....-tam is el vizsgát olyan is volt). A lényeg. Aki telejes munkaidőben dolgozik, az kérhet, egyéni órarendet. Ez nem teljesen az aminek hangzik, hanem annyit jelent, hogy bizonyos előadásokat nem kell látogatnod, kvázi igazoltan vagy távol. Ennek nézz utána, nekem jól jött. Másik. Amit nem tudsz megkerülni, azok a laborok, ,érésgyakok, stb... Ha van. Nekem számítási gyakorlatokról is volt "felmentésem", cask beszámolókat, és kiadott feladatokat kellett beadnom.

------
3 fajta matematikus létezik. Aki tud számolni, és aki nem.

Szent István Egyetem - Gödöllő

Nagyon nehéz volt munka és gyerekek mellett... 3 év --> 5 év

Nálunk havi egyszer volt egy (ha jól rémlik) szerda, csütörtök, péntek, szombat. Viszont a vizsgák bármikor.... volt, hogy nappalisokkal. Mondjuk a kiszórós tárgyakból nem vettem észre, hogy könnyebb lett volna, mint a nappalisoknak (120-ból kb. 18-an maradtunk...). Ez azt jelentette, hogy heti egy alkalommal (kb. 4 óra) még korrepetálást, plusz felkészülést is igénybe kellett vegyek. Ezen kívül a "házi feladatok" elvégzése is sok időt vett igénybe, szóval a szabadságaimat úgy tudtam beosztani, hogy 4 nap maradt a nyaralásra.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a végére viszont (már annak, aki bentmaradt) nem volt olyan _nagyon_ kemény.

Kezdj bele, de csak akkor, ha tényleg végig tudod és akarod csinálni.

Csak amiatt kérdeztem, mert nappalin 2005-ben én is elkezdtem a KTN-t, aztán 2 félév után otthagytam, később másba kezdtem a SZIE-n, így utólag bánom mert azt már befejeztem volna biztosan, a többinél a nehézségi szinthez bejön egy 2x-es szorzó minimum. Amilyen szempontból pedig nem bánom az az, hogy akikkel tartom onnan a kapcsolatot sajnos senkinek nem sikerült úgy elhelyezkednie ahogy szerette volna, bár ehhez valószínűleg az is hozzájön hogy kinek milyen céljai voltak.

kivitelezhető, de a szabadidő jó részének búcsút lehet mondani.

Nem árt, ha kiszámítható és tervezhető munkaidejű munkád van, vagyis nincs gyakori hétvégi, éjszakai, "mostprojectvandolgozunkmintállatéjjelnappal" jellegű meló.
A munkahellyel érdemes konzultálni, hogy milyen a hozzáállás, mert vizsgaidőszakban/államvizsga környékén szivatós (és sokba kerülhet), ha mégsem nem engednek el vizsgázni a feliratkozott vizsgára... Vannak olyan munkahelyek, ahol lehet tanulmányi szerződést kötni, és extra szabadságot adnak vagy (jellemzően az első sikeres év után) akár a tandíjba is beszáll a cég.

Bizonyos szakokon létezik távoktatás is. Itt kevesebb konzultációs nap van, anno BMF-en (most Óbudai Egyetem), ez egy fél évben 4-5 hétvége volt (szombat-vasárnap 6-8 óra)

Ez annyival jobb, hogy kevesebb a fixen lekötött szabadidőd, cserébe viszont tudatosan rá kell szánni hetente a tanulásra időt, nem elég csak a konzultációk előtti este rázuhanni a könyvekre.

Az anyag egyébként ugyanaz mint a nappali szakokon, 1-2 tanár lehet elnézőbb a levelezősökkel, de ez tényleg eseti alapon megy, sok tanárnál ugyanazok a követelmények.

Az első 1-2 évben érdemes nagyon komolyan venni, és lehetőleg minden tárgyat tanterv szerint végigcsinálni. Ha az első 1-2 félévben lemaradsz, akkor esélytelen a dolog.
A 2-3 félévre már meglesz a rutinod a hatékony tanulási időbeosztásra, és a vizsgák tervezésében.

Ha a tantervben laborgyakorlatok is vannak, akkor lehet számolni legalább 1 hét szabadság beáldozására. (Legalábbis nálunk 1 hét, napi 6-8 órába betolták az összes labort.)

Speciális eset vagyok. Elsőt nappalin végeztem, másodikat végeztem levelezőn. Ugyanazon az egyetemen, amely kb 30 km-re van a lakhelyemtől és munkahelyemtől.
Előnyök, hogy már volt tapasztalatom mit jelentenek a vizsgák, hogyan készüljek rájuk. Mikor hová menjek (tanár, tanulmányi osztály vagy egyéb), azok hol vannak.
Munkahely azt mondta, egy sikeres év (két félév) után támogatnak csak tanulmányi szerződéssel és tanulmányi szabadsággal. Megfelelő szerződés keretében. Suli ideje x2 ideig nem mehetek el a cégtől vagy visszafizetem a szabadságokat és társait.
Sokakat kiraktak, tehát nem volt sokkal egyszerűbb mert fizetünk érte. Amit viszont érezni lehetett, hogy az emberek céllal vannak ott, többet és összeszedettebben tanultak és készültek. Érezték hogy ha annyi pénzt áldoztak bele, akkor teljesítsenek is.
Egy vagy két olyan tantárgy volt, ahol otthon előadást lehetett készíteni egy előre egyeztetett témából. Értsd, akik vállalták, egyedi témát kaptak. Ha azt előadták a tankör előtt és válaszoltak a kérdésekre, akkor jeles eredmény volt a jutalom. Többiek meg vizsgázni mentek.

Annyi személyes előnyöm volt, ha nagyon hasonló vagy ugyanaz a tantárgy volt mint amiből az első dipim során már vizsgáztam (jó eredménnyel), meg az előadó is ugyanaz volt, akkor felmentést kaptam. Általában és nem mindig.
Lényeg, nekem megérte, hiába viszonylag kevés plusz _gyakorlati_ tudást kaptam. Összeszedett volt és helyretett dolgokat. Megtanultam azokat az elveket, stb amire későbbiekben építeni lehet a plusz gyakorlati tudást.

Szia!

Napi 8 oras munkahely, 4 oras tavmunka mellett vegeztem el az utolso nappalis felevemet. Szerencsemre a ceg megengedte, hogy orakra bejarjak. Mikor vannak a szamonkeresek, akkor brutal kemeny a dolog, hogy koncentralni tudj mindig az adott feladatra akar munkaban akar a tanulasban.
En azt javaslom, hogy ha csak papir kell, keress valami gagyi sulit, amit a legegyszerubben el tudsz vegezni. Ahogy mar tobben is irtak, nem a papir szamit, hanem a tudas.

Olvasd el a "szignomat", nem veletlenul van sajnos :/.

-------------
"Az informatika az a szakma, melyet foiskolan tanitanak. Jo alapot adhat, de megelni belole nem fogsz..."

Nem lehetetlen, de ahogy már mások is írták, komolyan kell venni.
A Kandót (később BMF KVK) levelezőn végeztem, a tapasztalatom az, hogy egyáltalán nem lazább, mint nappalin. Gyakran a vizsgák is a nappalisokkal együtt voltak, azonos feladatsor, azonos ponthatár.
A BME-t is meló mellett végeztem el, de mivel ott nincs levelező, így nappalin. Na az húzós volt. :))
Szerencsére a munkáltatóm pozitívan állt a dologhoz, amikor kellett, általában el tudtam menni. Persze volt olyan, hogy nem, de erre jó a félév végi pótmérés. :))
Az órarend összeállításánál igyekeztem úgy válogatni, hogy 1 napra zsúfolódjon az órák nagy része. 5 kredites tárgyak ugye hetente 2x vannak, szóval kb. az órák felén (se) tudtam ott lenni. Szerencsére az oktatók jó jegyzeteket készítettek, plusz osztálytársak órai jegyzeteit is érdemes lefénymásolni.
Szabadon választható tárgyak esetében érdemes érdeklődni, van-e katalógus. Ha van, felejtős.
Az egészben különben az utazás a legrosszabb. Nem az ára (2007-ben ugyan több mint duplájára emelték a vonatjegyet, de még így is havi 8200 Ft volt a bérlet), hanem amikor már a harmadik nap kelsz hajnalban a héten, hogy fölmenj Pestre, akkor azért elgondolkodik az ember, hogy ezt most tényleg akarja-e. Főleg olyan november-december ill. május környékén. Aztán azért augusztusban meg már hiányzott a suli. :)) Hogy irigyeltem a kollégáimat, akik ide jártak a Veszprémi Egyetemre, mikor csak szóltak a főnöküknek, hogy "kimegyek előadásra, 2 óra múlva itt vagyok!"!
Nekem többekkel szemben olyan szerencsém volt, hogy tavaly 01. 17-én államvizsgáztam, és 02. 01-én született a kislányom. Nem tudom, sikerült volna-e, ha előbb jön.
Szóval a lényeg, hogy nem lehetetlen, de nem is sétagalopp. Kemény lesz, de érdemes! Én büszke vagyok rá, hogy sikerült.

--
Debian - The "What?!" starts not!
http://nyizsa.uni.cc

en nappalit toltam le foallasu melo mellett, 5 eves kepzest ~7 ev alatt, iden (vegre) vege. fontos, hogy neha ki tudj ugrani 1-1 orara (analizis nalunk kifejezetten halal, de a mostani gagyikepzeseknel mar szinte mindegy).

ha ott kell lenni, mert nevsor van, 95%-ban sikerult kidumalnom.

mindent, ami itthon elerheto. aki teheti, tanuljon kulfoldon, szerintem. egy egyetem sincs benne a 250-es listaba.

de egy tesztkent nyugodtan menj vegig a folyoson, es kerdezd emg a kovetkezo szavakat/fogalmakat: hardlink reference count, TCP/IP handshake, disk seek time, par memoria/muveletigeny becsles big-O-notationnel, HTTPS [kulcssere algoritmus(ok) (DH-val beernem...), certificatek, egy kis kripto].

THX! Így már értem. Bizonyos része megáll a véleménynek, de én ezt egy picit árnyaltabbnak látom. Nem ennyire fekete-fehér a világ. Valaki(k) csúnyán beszólhattak az írónak, mert eléggé duzzogós a stílus. Szóval akkor be kell iratkoznom büfé szakra. Gondolkodom egy ideje, csak ne lennék ennyire lusta :)
--
unix -- több, mint kód. filozófia.
Life is feudal

Az a gond, hogy ez az eredeti blognak csak masolata. Sajnos, az eredeti eltunt, a commentekkel egyutt :( Abbol azert lehetett latni, hogy messze nem az iroja a leghulyebb ember a vilagon (es az is kiderult, hogy direkt ir sztereotipiakat, felnagyitva es altalanositva). De ugyanugy fikazza a muegyetemistat, mint a bolcseszt, szoval nem tudom, hol tanitott.

--
http://www.micros~1

Az nagyz baja, hogy diploma megléte nem garantálja azt, hogy bármit is értenél a szakmához.
Ha egy villanyosmérnök béescé azt jelentené, hogy tudod, hogy az árammérés miért soros, a feszmérés miért párhuzamos, és miért számít a műszer belső ellenállása, akkor nem kérdeznének rá a legtöbb helyen a szakmai teszten már az első oldalon.

te nem latod, en meg igen. meselj mar, szerinted a PTM-es anyagnak hany szazaleka volt szakmailag ertelmes? mert szerintem nagyon keves.

_sok_ kulfoldon vegzett ismerosom van, es azt latom, hogy felkeszultebbek, mint az itthoniak. jo, persze, nem a sajat kornyezetukbe talalkozom veluk, hanem nyilvan egy par eloszuron mar atestek (bekerultek egy kutatointezetbe, elkoltoztek otthonrol, ...), igy kicsit biased vagyok, de en ezt latom.

Ezzel egyetértek, nem az oktatást próbáltam védeni, valóban sok a sallang (és sajnos pont az izgi és használható részekre sokszor nem emlékszem, pl operációkutatás). Elhiszem, hogy külföldön jobb, szakmaibb az egyetem. De. Aki tanulni akar, annyira hogy bevállal hosszabb külföldi tanulást annak itthon sem okoz gondot ugyanezen dolgokat megtanulni. A külföldi tanulás inkább elsősorban ahhoz kell, ha tudományos pályán akarsz maradni, kutatni akarsz. Dolgozni bőven jó, ha megszerzed a papírt, van gyakorlatod, úgyis állásinterjún kiderül, hogy értesz-e ahhoz, amire jelentkezel (jó esetben).
----
Hülye pelikán

nem hiszem, hogy csak a kutatashoz jo a kulfoldi diploma. megnezhetnenk, hogy hany, itthon frissen diplomazott, munkatapasztalattal nem rendelkezo egyennek sikerul valami komolyabb helyre elhelyezkednie kulfoldon (csak sajnos errol nincs statisztika). mert hidd el, sokan azt hiszik, hogy amit az egyetemen adnak, az piackepes, de pont ez az, ami itthon nem igaz, sajnos; ugy nem lehet piackepes tudast atadni, hogy az oktatok sem rendelkeznek ezzel.

(az mas kerdes, hogy en mindig mondom, aki itthon diplomazni akar, es nem huz el dolgozni kozben, az semmit nem fog erni a diplomajaval)

Nagyjából egyetértek azzal amit mondasz, viszont én szomorúan tapasztalom, hogy miután elvégeztem az egyetemet ez a "tudás" kiröppent a fejemből. Az tényleg ciki, hogy az az ember aki most ment át mondjuk egy adatbiztonság vizsgán nem vágja a kulcscsere protokollokat, de őszintén szólva már én sem tudnám leírni, hogy hogyan működik a Diffie-Hellman algoritmus.

Pedig nem is olyan régen(kb 2 éve) négyesre vizsgáztam ebből a témakörből és az egyik kedvenc tárgyam volt. Ugyanígy vagyok az analízissel is, a múltkor előkerültek az analízis 2 jegyzeteim és csak néztem, hogy mi van... Amikor tanultam, akkor nagyon ment, persze ha megint foglalkoznék vele 2-3 hónapot akkor megint feljönnék arra a szintre.

Szóval amit mondani akartam, hogy ez a "megszerzett tudás" csak egy bizonyos ideig a tied. Vagy lehet, hogy csak nekem nagyon rossz a memóriám, de én vizsga után fél évvel már nem sokra emlékeztem az adott tárgyból.

De neked még ugye elég friss a dolog, azért ha majd már több éve lesz diplomád és úgy veszed elő a jegyzeteid, te is fogni fogod a fejed szerintem... :)

"If you don't use it you lose it." :(

ha hasznos a targy, emlekszel ra. a DH/HTTPS/TCP/kulcsszere cuccok olyanok, hogy barmelyik informatikust felkeltem hajnali 3-kor, en elvarom, hogy tudja. az analizisrol ez nem mondhato el... :)

a friss a tudast nem mondanam, en DH-t szerintem soha nem tanultam az egyetemen (maximum nagyon formalisan, algebrai szinten), viszont a jelenlegi munkam miatt securityvel foglalkozom.

Akkor a te értelmezésedben én nem vagyok informatikusnak tekinthető... :)

De akkor ugyanezektől az emberektől elvárod, hogy:

- tudjanak egy CISCO routert felkonfigolni, tudják mi az az MSN(nem a csevegő), FDDI, DQDB
- értsenek a JAVA-hoz és OO programozáshoz
- értsenek a C-hez (struktúra, mutatózás, stb...)
- értsenek az SQL-hez és mondjuk tudjanak egy ER sémát leképezni egy relációs sémára

Szerintem egy kicsit elfogult vagy most, mert ebben az irányban dolgozol (security), de láthatod, hogy mennyi "alap" dolog van amit tudnia "kéne" egy informatikusnak. De szerintem az nem lehetséges, hogy a te általad leírt fogalmak plusz az enyémek mind benne legyenek az ember fejében. Mert ez egyszerűen túl sok, persze vannak nekem is olyan ismerőseim akiknek a képességeik nem átlagosak, ezért tőlük ez elvárható, de szerintem átlag embernél nem.

en ertek mindahoz, amit leirtal, kiveve a cisco konfigolast; ellenben valszin tobbet tudok a halozatokrol altalanossagban, mint a sok CCNA/CCNP-s emberke :-)

a HTTP-st (igy a certificateket, asszimetrikus kulcsu titkositast, hasheket, hash validaciot) naponta hasznalja _mindenki_. ezert alap tudni. ciscot nem konfigolunk naponta...

es igen, ha valakinek akar egy bytenyi kodot is kell irnia, akkor mar ertsen azokhoz, amiket fent felsoroltal, mert a nelkul nem tud tervezni.

en sosem szerettem az atlagos, illetve az alatti embereket. nem is akarok ilyen emberekkel dolgozni _soha_ (de meg talalkozni se). szerintem mindenkinek a sajat felelossege az, hogy tullepjen az atlagon, csak ezt persze akarni, es ezert dolgozni is kell. volt szerencsetlensegem olyan munkahelyen dolgozni, ahol baromira hozzanemerto emberek dolgoznak, es most szerencsere olyan helyen dolgozok, ahol minden kollegam nagyon jo szakember. eg es fold a kulonbseg.

es a jo szakember alapozasa az egyetemen kene, hogy folytatodjon (a sok onallaon befektetett energia mellett), ez pedig itthon nem adott.

Azt hiszem, veled társalogtunk már egyszer hasonlóról.

Szép és jó, hogy jajj, az egyetem után legyen már mindenki egy elcs*szett zseni. De akkor fizessék is meg a munkáltatók, ne éhbérért lebegtessék próbaidőn a frissdiplomást, meg ne legyen már odaírva minden álláshirdetésre, hogy 3-4-5 év gyakorlat elvárás.
Ez lenne ugyanis a feltétel, hogy érdemesnek lássam kitanulni a belsőségeimet.

Annak is örülök, hogy te egy született zseni vagy. Én nem (bár néhány évfolyamtársamat elnézve néha annak érzem magam...) És nem is akarok az lenni. Nekem szükségem van némi szabadidőre, lazításra. Cserébe nem akarok havi 500-at keresni, bőven beérném egy olyan munkahellyel, ahol emberként kezelnek és kapok annyi pénzt, amiből kajára, lakhatásra, meg valami minimális szórakozásra futja.

Egyébként meg kb. a való életben is van ez a két választási lehetőség. Nagyon jó ember drágán, vagy átlagos olcsón. És rengeteg olyan terület van, ahova a nagyon jó ember egyszerűen pazarlás.

megfizetik. akar meg itthon is tudok par ceget, aki normalisan fizet, de kulfoldon aztan vegkepp. Google, Facebook, IBM, Intel, CASED...

az, hogy valaki nagyon jo abban, amit csinal, nem jelenti azt, hogy nincs szabadideje, nem lazit, etc; en sok-sok sorozatot nezek, RC autot barkacsolok, elektronikat tanulok, meg ki tudja meg mit.

ha Te nem akarsz kitorni a kozepszerusegbol, az tipikus igy jaras esete, de azert masnak add meg a lehetoseget, hogy megtehesse.

"az, hogy valaki nagyon jo abban, amit csinal, nem jelenti azt, hogy nincs szabadideje, nem lazit, etc; en sok-sok sorozatot nezek, RC autot barkacsolok, elektronikat tanulok, meg ki tudja meg mit."

Ez a nem kellően burkolt öntömjénezés tipikus esete. Komoly komplexusaid lehetnek, ha ilyen fényezésre szorulsz.

Látom a csúsztatás is jól megy. A te kommentedre reagáltam, miért akarsz bele keverni másokat?
A hozzászólásaid jórésze ködösítve arról szól, hogy milyen Übermensch vagy és most egy kicsit megszaladt a billentyűzet az újjaid alatt. Erre szerettem volna rámutatni. Hidd el vannak itt páran akik messzebb jutottak, mint ameddig te valaha is fogsz, de tőlük nem fogsz hasonló opuszokat olvasni.

nekem mindegy, hogy Te mit hiszel, engem nem zavar.

elhetitek tovabb az atlagos eleteteket, ha nektek ez igy jo, akkor ez igy jo. de el kene fogadni, hogy nem mindenkinek felel meg az atlagos, es nem mindenki sajnal beletolni +X orakat annak erdekeben, hogy jobb legyen abban, amivel foglalkozik.

Én OE-NIK esti + meló + család (2 kicsi gyerekkel). Amíg nem születtek meg a gyerekek, addig nem volt gáz, azóta viszont nagyon nehéz. Nekem már csak egy évem van vissza, de a 4 éves képzést csinálom vagy 6 éve.
Szóval ha rugalmas a munkáltatód, tudsz tanulni és strapabíró vagy, nyugodtan menj akár nappalira is, de inkább estit ajánlom. Ha van vagy tervezel gyereket mostanában, akkor gondold meg 2x is.

Ismerek 3 csajt is aki ezt produkálta sikeresen. Abból az egyik 2 gyerekkel hajtotta végre a bravúrt. Egyik pornty 4 másik 5 éves volt akkor. A másik meg anyum volt. Mi már közép és felső tagozatosak voltunk.
Szóval ja véghez lehet vinni a műveletet. Csak kitartás kell hozzá. És sok szerencse. Meg az oktatók részéről egy hajszálnyi szimpátia. Mert a 3 csajjal megesett hogy folyosó közepén a nappalisok előtt osztotta le a vele egykorú nő. Mert ő nem szereti az esti tagozatosokat.

Szia,

Én így végeztem a 4 éves esti tagozaton progmaton 7 év alatt :D A nyelvvizsga viszont még nincs meg :)

Ha csak a papír kell, akkor GDF. Ha tudás is, akkor lásd a többi hozzászólást. Avagy, GDF akkor való neked, ha tudsz, de csak a papír kell.

Dunaújvárosban van levelező tagozaton mérnökinfo szak, jelenleg ott tanulok én is, bár azt írtad, hogy nem akarsz utazgatni... elég sokan járnak le Budapestről.

Nekem volt főállásom, mellékállásom és közben lejártam Nyíregyre a fősulira, az utolsó évben még egy gyerek is beesett. Levelező volt, heti 1-2 nap, jellemzően hétvége, bár elsőbe beesett pár nap hétköznap is. Nem voltam mindig ott, de amikor kellett igen, ha lehetett vizsgákat összevontam egy napra, a rekord 4 volt, de azt többet nem, 1-2 vizsga/nap simán belefér. ...feltéve ha nem fonya az:P Néha csak a hajnalban induló postavonat játszott, mindig megbántam, de akkor nem volt szállásra se gond, mert reggelre értem le. :P Volt állomáson alvás, volt összetolt székeken, volt kollégiumban és magánszálláson. Szóval nem könnyű, de nem is egy imposszible. Hajrá!

Rózsár Gábor (muszashi)
http://www.lok.hu

Köszönöm mindenkinek a segítséget, tényleg nagyon hasznosakat írtatok és külön örülök, hogy nem ment el teljesen off-ba a téma :).

Felmerült itt pár iskola, hogy hol érdemes tanulni. Tudnátok még ajánlani(jó pár éve érettségiztem, akkor nézegettem utoljára, hogy hol lenne érdemes továbbtanulni)? Mint írtam mérnök info-t tanulnék lehetőleg Budapesten, levelező tagozaton. Ha valaki tud költségeket az adott iskolával kapcsolatban annak pluszban örülök.

Köszönöm a segítséget!

100-at, és sajátos "etimológia" vezetett ide.

Hajdan (tkp. ma is) az egyszeri ember által látott mérlegek 100dkg-os beosztásúak voltak. A népnyelv azt az apróságot, hogy gramm, egszerűen lehagyta, mondván, hogy a deka az deka oszt kész, minek szaporítani a szót - ahogy a kg is csak "kiló".
Mivel ebből a dekából szemmel láthatóan 100 van egy "kilóban", az nyilván azt jelenti, hogy 100... a gyereknek meg nyilván megint hülyeséget tanítanak az iskolában, amikor mást mondanak.