( prygme | 2009. 05. 28., cs – 11:56 )

abban tévedsz, hogy itt most nem alkotmányos alapelvekről dönt a bíráság majd, nem általában vizsgálja a sw szerződések kérdését. csak egy konkrét szerződés, egyetlen kitételének érvényességén van vita a két fél között.
ha azt kérdezed, érvényes e bármilyen eula, csak azért mert azt a várásló/licencelő fél elfogadta, a válasz NEM.
sokáig vitatták azt is, hogy a GPL egyáltalán legális, és így érvényes szerződésnek tekinthető e. volt már több GPL sértési ügy különböző országok bíróságain, és a GPL kiállta a próbát. így érvényesnek tekinthető.
az Apple mostani EULAjaval kapcsolatban ez az első komoly bírósági ügy. majd kiderül kinek lesz igaza.
a másik tévedésed az, hogy szerinted a GPL csak a forráskódra vonatkozik. a valóságban a binárisokra is. ha a második cég nem kéri a forrást, de az ő vásárlója már igen, akkor kötelessége a másodiknak az első céghez fordulni, hogy ki tudja elégíteni az ő vásárlójának jogos igényeit. a kód szerzői joga a példádban pedig a két cégen kívül álló programozó, vagy szervezet. így kötelező elfogadniuk azokat a játékszabályokat, amik már kiállták bírósági perek próbáit is. ezt nem befolyásolja, milyen hosszú az eladói lánc.
__________
EU kisszínpad: A trampli:)