" XP igyekszik free helyet csinálni, amit nem használ semmire a rendszer."
én csak erre reagálnék, mert ebből is látszik, hogy egyáltalán nem ismered a win memóriakezelését, csak mindenféle teóriákat állitasz fel. Az NT alapú winekben nincsen semmire nem használt memória. Ha kilapoz valamit, akkor azt kilapozottként megjelöli és talonba rakja kicsit, hátha mégis kell az adott lap. Ha kell, akkor egyszerűen csak visszabillenti a lap állapotát foglaltá és nulla vinyó kerregés nélkül "visszahozza" a kiswappolt részt. Ha valami másik programnak kell sok memória, akkor az azonnal megkaphatja (természtesen laptörlés után a biztonság kedvéért). Ha pedig adott ideig senkinek sem kell, akkor file cache lesz belőle. Szóval nincs olyan állapota a memóriának win alatt, hogy üres és semmit sem csinál. A többi meg ebből közvetkezik, nem térnék ki mindegyik mondatodra.
(tényleg el kéne már olvasni azt a windows internals könyvet mindenkinek aki nyilvánosan szeretné a windows memóriamenedzsmentjét kritizálni)
"De biztos szar ez az elgondolás, hiszen a Vista is hasonlókép megy "
na még ezt. A vista-n az egyáltalán nem igy megy. (azért meglepő ez a magabiztosság a különböző windows veriók memóriamenedzsmentjéről) A vista azzal csinál egy nagy trükköt, hogy megtanulja, hogy a user mikor milyen alkalmazásokat futtat és idle time-ban ezeket előre betölti A FILE CACHE-be!! Tehát nem elveszi a memóriát és egyszercsak elfogy, mert minden baromságot beletöltött, hanem valójában poison-nal bevágja filecache-be azt amire még nem volt hivatkozás, de nagy valószinűsséggel lesz. Ezért van az, hogy reggel miközben böngészek és mikor végeztem rányomok az outlookra (25.000 levél, másfél gigás pst) akkor vinyó kerregés nélkül 1 mp alatt egyszerűen beugrik elém, anélkül, hogy a win indulása óta akárcsak hozzáértem volna az ikonjához. És ugyenezt megcsinálja akkor is, ha már fut az outlook, elinditasz egy photoshoppot párszáz megás file-al, ami megeszi az összes ramodat, majd ha kilépsz belőle és mással foglalkozol szépen a háttérben visszatölti az outlookot és a filecache-t...
Ez a kis kitérő után, azért remélem látszik, hogy azért vista-n a memória kezelés nem egészen úgy megy mint linuxon :)