"Futó Iván, az APEH volt informatikai elnökhelyettese. Ebben - bár végső soron úgy fogalmaz, hogy az adott intézménynek kell eldöntenie, hogy milyen számítástechnikai rendszert használ - arra a következtetésre jut, hogy a három-öt évre számított úgynevezett teljes bekerülési költség (Total Cost of Ownership - TCO) a nyílt forráskódú szoftvereknél (például a Linuxnál) magasabb, mint a Windowsnál."
Valóban az első három-öt évre számított költség nagyobb, mert az átállást az azzal járó oktatást és a szoftverek átírását is meg kell fizetni, de ha átálltak, akkor már lehet olcsóbb is nem 5 éven át, hanem nagyon hosszú időn keresztül.