Az Orbán-rendszer tíz fő bűne
1. A közvagyon kisajátítása
Az Orbán-rendszer a 2010-es rendszerváltás esélyét egy szűk kaszt szüretévé tette, és ezzel a posztkommunisták bűneit megismételve egy második privatizációs hullámot szabadított Magyarországra. A közpénz úgy öltött magánjelleget, ahogy a nemzet fogalma a dohánybolttal lépett jelzős szerkezetre. A gázszerelőből felhizlalt eurómilliárdos nem rendszerhiba, hanem rendszervédjegy: a korrupció nem melléktermék, hanem a berendezkedés lényege – amint erről maga Lánczi András tanúskodott. Magyarország nem fejlődik, mert a fejlesztésére szánt forrásokból jachtok, kastélyok és luxuscikkek válnak, a magyarság kifosztása pedig akkor sem hazafias politika, ha Orbán Viktor nemzeti színű szalaggal fonja körbe.
2. Nagybirtokrendszer
A földtulajdonlás hazai rendszere a feudális berendezkedés örökségét hordozza, ami nem pusztán agrártörténeti sajátosság, hanem uralmi szerkezet és az egyenlőtlenség újratermelésének kétes hagyatéka. A rendszer lényege: a föld mint alapvető erőforrás koncentrációja egy szűk elit birtokában zajlik, miközben a vidéki társadalom tömegei süllyednek kiszolgáltatott napszámossá, vagy válnak földönfutóvá. Az illiberális rezsim nyíltan megtagadta a jobboldaliság népi irányzata, a kisgazda politika történelmi örökségét, hogy a feudális birtokos osztály restaurációját hajtsa végre. Csakhogy a feudalizmus évszázadai lejártak: a földesurak és nincstelen zsellérek társadalmi struktúrája többé sem gazdaságilag, sem szociálisan, sem morálisan nem fenntartható.
3. Gyártósor mellé rendelt magyarság
Az Orbán-rendszer nem kiművelt emberfőkből épít jövőt, mert emberi erőforrásként tekint a társadalomra, amelynek tagjait olyan kereskedelmi alapként értékesíti a német autógyártókkal és kínai akkumulátorgyárakkal folytatott tárgyalásai során, mint a föld ásványkincseit. Orbán Viktor és hatalmi elitje az oktatáspolitikáját ennek a társadalompolitikának rendeli alá, mert sok évszázados tapasztalat, hogy aki a jelenben kívánja érvényesíteni a maga érdekeit, és ezért el akarja lopni a jövőt, az osztályteremben kezd fosztogatni. Az illiberális rendszer hatékonyan kiűzte a magyar oktatásból a szabadságot, a kíváncsiságot és a szenvedélyt. A tanárok jussa a kiszolgáltatottság és az éhbér, a diákoké a haszontalan adatok gépies magolása és a szorongás gyomorgörcse. Az oktatási rendszer nem készségeket, hanem alattvalói szellemet fejleszt, nem edukál, hanem megtör, nem gondolkodásra nevel, hanem engedelmességre idomít – akár egy pártiskola.
4. Az egészségügy kivéreztetése
A magyar egészségügy a passzív eutanázia összefüggő intézményrendszere: aki nem bír életben maradni a kórtermek penészes plafonjai alatt, az a halálával segítheti hatékonyan az illiberális rendszer működését. Az orvos elvándorol, a beteg kimúlik, a miniszter széttárja a karját. Orbán Viktor nem azt a következtetést vonta le Gyurcsány Ferencnek az egészségügyi rendszer privatizációja terén vallott kudarcából, hogy igenis szükség van állami egészségügyre, hanem azt, hogy a magánosítás műveletét húsz hónap helyett húsz év alatt érdemes végrehajtania. A közkórházak és rendelőintézetek állapota nem pusztán posztmodern Tajgetosz, hanem egyben ajánlás is: akinek nem felel meg a közellátás, az egy magánintézményben kezeltetheti magát, akinek meg nincs elég pénze fizetni a magánklinika költségeit, az ne várja el, hogy az Orbán-rendszer értékes állampolgárként kezelje: halálát a neoliberális gazdasági alapokon álló rezsim közszolgáltatásként kínálja fel. A hazai egészségügy purgatóriumának két kijárata van: egyik felfelé, a magánegészségügybe, másik lefelé, a sírgödörbe vezet.
5. A társadalmi mobilitás elfojtása
Az Orbán-rendszer fentről lefelé nyitott: a hatalom le tud nyúlni a magyarok lelkiismeretéért, identitásáért és vagyonáért – de lentről felfelé zárt, akár egy VIP-páholy. Aki szegény vidékinek születik: Isten vele. Aki a miniszterelnök szomszédjába születik: Isten hozta. A lift elromlott, és csak a lefelé vezető mozgólépcső működik, de az négyszeres sebességgel. A magyarság a születési körülményeihez láncolva előre megírt sorsokat jár be, amelyekből alig van esélye tehetséggel, tanulással vagy munkával kitörni. Ez nemcsak igazságtalan és nemzetietlen társadalompolitika, de gazdaságilag is ártalmas, mert tehetségek tömeges eltékozlásához és szociális feszültségekhez vezet. Az az ország, amelyben a származás lép a teljesítmény helyére, már középtávon lemarad a vetélytársaitól. A polgári társadalmak a hűbéri társadalmaknál nemcsak igazságosabbak, de gazdagabbak és fejlődőképesebbek is.
6. A jogállam megroppantása
Orbán Viktor Alaptörvény néven újraíratta Szájer Józseffel Magyarország Alkotmányát, a bíróságokat betörte, a köztársasági elnök személyét és intézményét kézre eső töltőtollá gyalázta le. 2010 után a törvényesség évről évre egyre kevésbé volt csatorna és fék, s egyre inkább hatalmi jelvény: a kétharmad mindent visz – de nem épít semmit. Orbán Viktor hatékonyan játszotta ki a jogot az igazság ellen, az igazságot az igazságosság ellen, a törvény betűjét annak szelleme ellen. A neofeudális Magyarországon a jog helyett a kegy uralkodik: nem érthető és mindenkire vonatkozó szabályok rendszere, hanem felségjogok és hűségért kiosztott előjogok struktúrája működik. A hatalom korlátlanul érvényesíti akaratát, miközben az állampolgárok jogbiztonsága mellett a fékek és ellensúlyok rendszere is súlyosan sérül. Jogállamiság nélkül Orbán Viktor Magyarországán sem kiszámíthatóság, sem törvény előtti egyenlőség nincs: a hatalom önkényesen rendelkezik, az állampolgárok nem bízhatnak a bíróságokban, és ennek nyomán megszűnik a polgári társadalom lényege, a törvény egységes uralma mindenki felett.
7. A politikai alternatíva felszámolása
Orbán Viktor nemcsak legyőzte, hanem kiherélte az ellenzékét: gerincét megtörte, szereplőit egzisztenciális függésbe hozta, és a szégyenteljes vesztesek vitrinjébe helyezte minden politizálni vágyó magyar okulására. A választás másfél évtizeden át nem döntés, hanem üres szertartás volt. A balliberális politika önmaga gúnyrajzává nyomorodott, a jobboldaliság ezzel szemben önmaga rémképévé fuvalkodott fel – eredeti jelentése a Fidesz országuralma nyomán nem több, mint ködös emlék. Az egyetlen párt az állam, az egyetlen ellenfél Brüsszel, mert Orbán Viktornak négy egymást követő választáson sem akadt tényleges kihívója. Csak politikai verseny teheti elszámoltathatóvá és felelőssé a közhatalmat. Ahol nincs ellenzék, ott nincs alternatíva sem, márpedig akinek nincs alternatívája, az bármit megtehet, aki meg bármit megtehet, az bármit meg is tesz – így válik a választásból rituálé, és így válik a vezetésből önkény.
8. A kultúra elzüllesztése
A hatalom szemet vetett a szellemre, és aranykalitkába zárta azt. Az alkotóknak ma akkor jut pénz alkotni, ha térdepelnek. Aki felkérdez, azt leváltják, akinek ellenvéleménye van, azt elhallgattatják. Magyarországon a kultúra intézményei többé nem szabad terek, hanem a nemzeti giccs legyártásához tartozó kifizetőhelyek. A hatalom minden eszközével alárendeli a kultúrát a reakciós ideológiának: hűséges szolgálat alapján nevez ki intézményvezetőket, világnézeti alapon cenzúrázza a művészetet, a független szellemű alkotókat pedig kiszorítja a támogatottak köréből – ezzel a kultúra szabadsága megszűnik, a társadalom pedig elveszíti azt a tükröt, amely az önreflexió képességéhez szükséges. Magyarországon a kultúra tizenöt év alatt nagyrészt a hatalom szócsövévé vált, az állampolgárok szelleme beszűkült, a közgondolkodás elsivárosodott, és a nemzet szellemi tartása végzetesen meggyengült. Az illiberális rendszer a magyarság alsó néprétegeinek Fásy Ádám mulatós istállóját, saját uralkodó osztályának pedig Mága Zoltán és Miklósa Erika gálaestjeit szánja kultúra gyanánt. Operettország díszmagyarban várja a szellemi végelgyengülést.
9. A hatalomtól való félelemre szoktatás
Az Orbán-rendszer nem diktatúra, de természetesen nem is demokrácia, hanem jól olajozott félelemgépezet, amelyben a félelem tárgya nem a nyílt zsarnokságokban gyakorolt fizikai megsemmisítés, hanem a félalkotmányos-félautoriter rendszer által intézett egzisztenciális ellehetetlenítés. Minden állás a lojalitáson múlik, és a befogott száj az egyetlen értékes valuta. Nincs szükség cenzorra: az öncenzúra olcsóbb, mert a kiszolgáltatott kisemberrel saját magát tartatja be. Az állampolgár nem szabad, és nem árt, ha ezt megbecsüli, különben a szabadságából könnyen hajléktalanság válhat. A nép nem elnyomott, csak idomított – az idomár egyik kezében persze korbács van, de a másikban ott a kockacukor. Magyarországon a viselkedést nem belső erkölcsi normarendszer formálja, hanem a külső retorziótól való félelem, amely megbénítja a gondolkozást, elfojtja a kritikai érzéket, és végül elnémítja a lelkiismeretet. Egy olyan társadalomban, amelynek a tagjai félnek megszólalni, egyedül Orbán Viktor lehet szabad.
10. Az erkölcs meghamisítása
Orbán Viktor politikájának legfőbb szövetségesére a magyarság megrontott morális integritásában talált. A cselédmentalitás, amelyet feudális évszázadok formáltak, és amelyet a kádárizmus hatékonyan konzervált, az Orbán-rendszer legfőbb pillére lett. Az illiberális pártállam nem pusztán elkövette az ország kifosztását, hanem elfogadtatta a magyarokkal, hogy az orbáni elit kedvére lophat, ha csökken a rezsi, és hogy a jog szabadon hajlítgatható, ha a migráns a határkerítésen kívül marad, mert a szabadság túl sokba kerül, úgyhogy sem a hatalomnak, sem a gyámságát élvező kisembernek nem éri meg. Az Orbán-rendszer nem pusztán berendezkedés, hanem hamis értékrend, amely szerint a behódolás tehetség, a gyávaság bölcsesség, az önzés hazafiság. Beszédes tény, hogy az illiberális rezsim pusztán azért gyengélkedik, mert fél évtizede nincs gazdasági növekedés, így a magyarokat elkezdte zavarni a hűbéres oligarchia Gucciban, Bvlgariban és Chanelben kifejeződő luxusa. A magyarság megtörése és lábhoz szoktatása olyan jól sikerült, hogy ha jutna krumplileves az asztalra, a kastélyok és jachtok uralma a panellakások meg a vályogházak felett bizonyára az idők végezetéig tartana.
A cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/28. számában jelent meg július 11-én.