( YleGreg | 2025. 07. 15., k – 11:50 )

Mert elméletileg és gyakorlatilag is rossz megoldás.

Elméletileg azért, mert több nemzedéknyi tapasztalat szerint kamaszokat erőből eltiltani bármitől is kontraproduktív, sokkal kevésbé hatékony megoldás mint az edukáció.

Gyakorlatilag pedig azért, mert feltételezi, hogy ennek bevezetésével majd nem lehet hozzájutni a nem gyereknek való tartalomhoz. Mindig lesznek olyan pornó siteok a nyílt interneten amik nem kérnek ellenőrzést, és akkor még nem beszéltünk a TOR hálózatról.

Ez az egész egy patyomkin falu, egy díszlet, aminek nincs se célja, se értelme, azon kívül, hogy a hülyékkel elhitessék, ettől majd meg esznek védve a gyerekek.

És persze a megfelelő emberek pénzhez jutnak ezáltal, lévén az oktatásból nehéz kilopni a lóvét a haveroknak, de egy ilyen rendszeren rengeteg léhűtő (jogász, projektcég, stb) dolgozhat, míg a végén pár beszívott egyetemista összedobja az appot, lévén az sem zavar senkit, ha kiderül, hogy nem működik. Sőt, a 2.0 lefejlesztéséért újra lehet majd pénzt osztani.

Aki pedig beszól, hogy talán mégsem ez az út vezet az üdvösséghez, arra rá lehet fogni, hogy a védelem hátráltatásával elősegíti a gyerekbántalmazást. Jól ki van ez találva.

Megjegyzés: A propaganda a 18 alattiaknak felesleges és ártalmas (legutóbb már halállal riogattak benne) is, ezért el kéne látni 18 -as karikával és ennek megfelelő idősávban sugározni csak, illetve az internetes hirdetésekben is csak a felnőttek által megtekinthetőnek kellene jelölni, hiszen a gyermekvédelmet ez segíti. Az, hogy a kormány mennyire gondolja komolyan a gyermekek védelmét, jól mutatja, hogy az elmúlt években a választások előtt milyen témákkal bombázták a gyerekeket is.

Tisztában vagyok vele, hogy ez egy EU találmány és nem fideszes, de a korrupció és az aljas cselekedetek tekintetében nincs különbség a hatalmi szervezetek között.