Lehet persze utálattal nézni, mivé lett a világ. Ebben is egyetértünk. Annyi a különbség, hogy én nem utálattal nézem, hanem rendkívüli módon elszomorít.
Még jobban elszomorítanak a fasz helyzetekre adott fasz reakciók. Mert annak a pár magamutogató triggerelőnek ezek erősítik fel a hangját. Ezek a reakciók legalább annyira felelősek a polarizálódásért, sőt, talán még rontanak is a helyzeten azzal, hogy végérvényesen ellehetetlenítik a párbeszédet.
Linus szerintem pont hogy jó ember. Nem egy kiszámíthatatlan nárcisztikus idióta. Megtanulta kezelni a különböző embereket, helyzeteket.
Igen, vannak drasztikus húzásai, és lényegre törően, világosan fogalmaz, de mindig okkal és értelmesen. Ezekre a (külső szemlélő számára néha talán erősnek tűnő) reakciókra adott helyzetben valóban szükség van.