A kerdes az, hogy ebben a mai kornyezetben vajon tud-e baratokat szerezni, ha allandoan kimarad a pixisbol?
Fentebb azt írtad, hogy nem kell végletesnek lenni. A kérdést mégis végletesen tetted fel, hiszen abból a végletből indulsz ki, hogy állandóan kimarad a pixisből. Miközben eddig még senki nem bizonyította, hogy bárki állandóan kimaradna amiatt, hogy nincs okostelefonja, max. fél tőle, mert a média úgy mosta át a tudatát, hogy ezt tegye, vagy csak a gyereke túl hisztis és hasonló érzelmi zsarolásokkal próbál magának okostelefont vetetni.
Az a baj, hogy ma az okostelefon nem csak egy eszkoz, hanem egy „belepojegy” a kortars kapcsolatokba. Ketelu fegyver ez.
Nem. Az okostelefont iskolaidőben már nem használ(hat)ják, tehát a 11 éves kölkök kénytelenek megbeszélni személyesen a délutáni találkozókat. Van az az idősáv, amikor a gyerek hazaindul, itt még beeshetnek spontán ötletek a haverok összefutását illetően, mielőtt hazaér. Ez azonban a 24 órából max. 1-2 óra. Ha hazaért, már van előtte számítógép, ahol tud beszélgetni a haverokkal, akár esti vagy másnap délutáni programot leszervezni. A hazaérkezés 1-2 órájában beeső programötletek pedig bőven elintézhetőek 2G butatelefonról. Minden okostelefonmániás szülő úgy beszél itt, mintha a gyereke fontos meetingekről, üzleti tárgyalásokról, pályázatokról, munkalehetőségekről stb. maradna le az által, hogy nincs okostelefonja. Ez egy baromság és a gyerekre sokkal rosszabb hatással van, ha menedzsermódban éli a fiatalkorát, mintha néhány ilyen találkozóból kimarad. Ha pedig a társaság értékeli őt valamire, akkor figyelni fog arra, hogy okostelefon nélkül is el legyen hívva a következő talira.
Valojaban a szulokkel van a baj. Ha a szulo arra hasznalja az akarmilyen eszkozt, hogy egy idore (lehetoleg minnel tovabb) megszunjon a kapcsolata a gyermekevel, betomje a gyerek szajat (digitalis cumi), akkor az visszafordithatatlan problemakhoz vezet.
Ebben egyetértünk.
A szulok dontik el, hogy a tarsadalmi nyomasbol mennyit engednek be, hogy a technologia milyen szerepet kap a csalad eleteben. Az a feladatunk, hogy tudatos utmutatast es peldat mutassunk. A gyerek mindig alkalmazkodni fog.
Ez a társadalmi nyomás valójában fel van nagyítva, túl van lihegve és misztifikálva. Ezt egyrészt a reklámiparnak és az az által (szülőkben is) keltett FOMO-nak köszönhetjük, másrészt pedig annak, hogy a fogyasztói társadalomban élő szülők elfelejtették a gyerek fogyasztói igényeit úgy lereagálni, hogy annak a vége ne mindig az legyen, hogy meg is veszik a gyereknek, amit kér és/vagy, hogy mérlegeljék a szükségességét.
Arra jutottam, hogy a legjobb megoldas egy fokozatos hozzaallas, amely figyelembe veszi a tarsadalmi elvarasokat, de nem hagyja, hogy a gyerek digitalis fuggosegbe sullyedjen.
Nincs olyan társadalmi elvárás, hogy a 11 éves gyereknek legyen okostelefonja. Nincs olyan "társadalmi feladat", ami nélküle ne lenne megoldható 11 éves korban. Törvény viszont már van rá, hogy iskolaidőben nem kéne használni. Ami épp az ellenkező irányba mutat.