Első reagálásom: seggfájásként aposztrofálni egy eltérő véleményt nagyobb bunkóság, mint mondjuk nem előre köszönni a fiatalabb kollégának. Tetszik, vagy nem, ezzel nálam helyből begyűjtöttél egy bunkópontot.
Második: az utolsó kb. kilenc évemben én voltam a cégnél a legidősebb dolgozó, tehát határozottan van tapasztalatom fiatalabbakkal és sokkal fiatalabbakkal, ezek alapján írom azt, amit. Hasonlóképpen szabadidőmben is sok időt töltök nálam fiatalabbakkal, még ha csak 10-15 évvel is, de akkor is. Szerintem a különbség abból adódik, hogy emlékszem arra az időszakra, amikor én voltam fiatal, és szembe kellett néznem hasonló előítéletekkel (volt nem kevés), és ezt nem kívánom másoknak, másrészt pedig el tudom fogadni, hogy az eltérő kor miatt meg bármely egyéb okból valakinek teljesen más az értékrendje.