( Dhat | 2024. 05. 24., p – 12:56 )

„Írtam tegnap egy Magyar Pétert illetően kritikus posztot. Szépen terjedt is. Egy darabig. Aztán jött egy üzenet a Facebooktól, hogy problémák vannak az oldalammal, veszélyben a növekedés, itt kérem szabálysértések vannak. Próbáltam végigkattintani, de csak annyit közölt, hogy automatikusan megjelölt tartalmakkal van gondja” – írta Facebook-bejegyzésében Czeglédi Zoltán.

A balos elemző kiemelte: nem tudjuk, mi alapján korlátoz bennünket a Facebook, nem tudunk kihez fordulni, mégis komoly szerepe van a platformnak egy szuperválasztási évben.

Úgy véli: erről egy valódi újságíró megkérdezné a Tisza Párt EP-listájának második (Magyar Péter itthon maradása esetén: listavezető) jelöltjét, Dávid Dórát, aki a Facebook anyacégének jogtanácsosa Londonban. Mint mondta, lenne mit kérdezni arról is, hogy brüsszeli képviselőként mit javasol és hogyan szavaz majd ebben a kiemelt uniós témában. De a hölgy továbbra sem hajlandó a valódi sajtó kérdéseire válaszolni. „Miközben a teljes Magyar Péter-jelenség eredetileg arra épült, hogy milyen sokan lájkolják (és valóban: egy-egy posztjára több lájk jön 280 000 körüli követőből, mint az amerikai elnöknek 11 millióból, ó, ez biztos normális így), szóval nagyon könnyű ám úgy sikeresnek lenni e dimenzióban, ha a Facebook téged iszonyúan nyomat, míg a kritikusaidat korlátozza, letiltja, bünteti” – írta.
 

Hogy mik vannak? Én azt hittem ilyet csak a Rogán és Uri Geller képes elkövetni.