az nmhh-d kimutatasaban 2022-ben a 3g adatforgalom <1% volt. ezert vezettek ki. ennyike. fogd fel.
Felfogom, hogy ezt gondolod, de ettől még nem igaz.
Nem ezért vezették ki, hanem azért vezették ki, mert 2020-ban ezt eltervezték.
Nem azért lett <1% a kihasználtsága a korábbi 8,9% helyett, mert nem volt rá szükség, hanem azért lett, mert ...
- a kivezetés 2 évében a lefedettség folyamatosan csökkent, tehát területtől függően kevesebbet lehetett már a 3G hálózatot használni,
- egyre többen számítottak rá, hogy lekapcsolják, így egyre kevésbé használták,
- sikerült újravásároltatni legalább 100 000 készüléket, amiben nincs benne az a másik sokzázezer, amit állami támogatás nélkül vásároltak újra és a VoLTE-képessége miatt már nem használ 3G-t.
az egyetlen amit fel tudsz hozni mar csak a beszelgetes+adatforgalom egyuttallasa 3g eseten, ami, mint lathatod is, osszesen nem volt 1% 3g-n, nemhogy a beszed+internet egyszerre.
Nem csak ezt tudom felhozni az igazságtalanság melletti érvként, hanem azt is, hogy nem minden 3G lekapcsolásban érintett kapott támogatást, sőt, olyanok is kaptak, akiket egyáltalán nem érintett a 3G-lekapcsolás. Ezt miért olyan nehéz felfognod?
ha nem erted, hogy ezt a marginalis use-case-t, ami raadasul mindossze kenyelmi funkcio, senki nem hal bele, hogy le kell rakja a telefont, vagy
A marginális use-case-t értem és nem vitatom, de ez a marginális use-case 2022-ben volt, amikor is ez a marginális use-case egy következmény volt. A 3G lekapcsolást ekkorra már mindhárom szolgáltató bejelentette, a Telekom ráadásul 2022 végére teljesen le is kapcsolta. Láttál mondjuk 2022 közepén Telekom 3G lefedettségi térképet? Nagyjából Budapesten, a megyeszékhelyeken és a gerincátjátszókon volt még 3G. Mindenhol máshol már le volt kapcsolva. Fizikai képtelenség lett volna annyit használni a 3G-t, mint 2020-ban.
hogy az egyebkent is 0/0mbps vallalt speedu kapcsolata szakad hivas kozben (amugy meg 10+ eve vannak volte kepes 4g keszulekek, tudod...)
Majd akkor 0/0 Mbit/s-ezz, ha ezzel reklámozzák a szolgáltatást az életérzésbuzi, okostelefonvásároltatós Youtube-kisfilmekben.
fenntartani milliardokbol miert nem eletszeru dontes, valamit rosszul csinalsz. :)
Tény és való, hogy a trendeket elnézve, nem maradhatott volna örökké a 3G, de az még kevésbé életszerű, ahogy és amilyen igazságtalanul a 3G lekapcsolást kivitelezték.