( trey | 2023. 06. 27., k – 09:08 )

Vlagyimir Putyin: A lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este az állami televízióban mondott beszéddel fordult az orosz néphez. Putyin megköszönte az oroszok kitartását, egységét és hazaszeretetét, „amely megmutatta, hogy minden zsarolás és lázítás kudarcra van ítélve”. „A lakosság, a pártok, az egyház és az egész társadalom határozottan kiállt az alkotmányos rend mellett” – mondta az orosz elnök, hozzátéve, hogy

a lázadást mindenképp leverték volna.

„A lázadás szervezői, miután elárulták a hazát, elárulták azokat is, akik velük voltak. A lázadók azt akarták, hogy a katonák megöljék egymást, ugyanezt a végeredményt akarták Kijevben is. Az elesett hősök bátorsága, önfeláldozása óvott meg a szörnyű következményektől” – mondta Putyin.

Kijelentett, hogy „a lázadás szervezőit bíróság elé fogják állítani”, és hogy a lázadás célja Oroszország meggyengítése volt.

Az orosz elnök szerint a Wagner-harcosok túlnyomó többsége jó hazafi, és azt javasolta nekik, kössenek szerződést a védelmi minisztériummal. Köszönetet mondott azoknak a zsoldosoknak, akik megálltak az utolsó vonalnál, és nem mentek bele a vérontásba. „Tudtuk és tudjuk, hogy a Wagner-csoport harcosainak és parancsnokainak túlnyomó többsége orosz hazafi, elkötelezett népe és állama iránt. Ezt bizonyították bátorságukkal a harctéren, Donbassz és Novorosszija felszabadításában. Megpróbálták őket a színfalak mögött felhasználni a fegyveres testvéreik ellen, akikkel együtt harcoltak az országért és annak jövőjéért” – mondta.