És szerinted Orbánra nem ez a jellemző, a tervezett változás?
Én úgy látom, Orbán az EU egyik legagilisabb politikusa, aki hosszútávra tervez, nem érdekli, mit ír róla a New York Times, így a ballib politikusok által elképzelhetetlen szabdságfaktorra tesz szert. Ami nem megy, egyszerűen elengedi, mindezt úgy, hogy a mögötte lévő szavazóbázis ezt érti és elfogadja.
Az ellene bevetett fegyverek pedig látványosan nem működnek már.
2002-ben Werber még képes volt egy professzionális karaktergyilkosságot végrehajtani ellene, olyan profit, mai még 2006-ban is kitartott. Ma már a "mindentellop, jajjdedikátor" nem működik, egyrészt azért, mert az elmúlt 12 évben nagyon látványosan ment előre az országnak az a része, aki akart is valamit, másrészt elég sok embernek felnyitotta a szemét az azonosító nélküli rendőrattak és más "demokratikus" lépések a Gyurcsány-korszakból, amire az EU "ez belügy" címmel rá se rántott.
Az ellenzéke semmit sem tanult, vagy nem akart tanulni, mert kényelmesebb nekik a magas fizetés felelősség nélkül - amit akartak, megszereztek (Budapest).
Az EU-ban pedig jónéhány országnak jól jön, hogy Orbán nyíltan felvállalja azt, amit ők csak zárt ajtók mögött mernek, másrészt az ellenségeinek egyetlen fegyver maradt a kezében: a pénzelvonás.
Ez rövidtávon okozhat problémákat, de ha az ellenlábasok tudnának gondolkodni, nem vetnék be ezt a fegyvert. Ugyanis igen gyorsan kiderülhet, hogy a "magyar gazdaság csak az EU-s pénzek miatt működik" csak duma, az országot nem lehet ezzel megakasztani, viszont a piacról felvett hitelek - mivel azok nem célzott támogatások, amik úgy vannak megszerkesztve, hogy a 90%-a visszacsorogjon a nyugatra, hanem a kormányzat által szabadon felhasználható pénzek - már középtávon is előnyösebb a gazdaságnak.