Például a fővárosi reklámtáblák ügye tipikus fideszes maffiatörténet:
1. A Fidesz 2012-ben, arra hivatkozva, hogy veszélyeztetik a közlekedőket, törvényileg betiltotta az út menti oszlopokra kihelyezhető reklámokat.
2. Ezt követően az ezzel foglalkozó spanyol-magyar cég, az ESMA a csőd szélére került.
3. Ekkor jött Orbán Viktor jó barátja, Garancsi István, és felvásárolta a reklámcéget,
4. láss csodát, 2015-ben a Fidesz rájött, hogy mégsem veszélyesek az oszlopra lógatott reklámtáblák, így a villanyoszlop-reklámok törvényileg ismét zöld utat kaptak.
5. Ezt követően az ESMA a főváros és cégeinek felületeit éveken keresztül ingyenesen használhatta, és jó pénzért értékesíthette,
6. a szívességet úgy hálálták meg a politikának, hogy a pártoknak a 2018-as kampányban hatalmas kedvezményt adtak.
Mi van most, 2023-ban?
7. Garancsiék fővárosi szerződése lejárt.
8. Az ellenzéki vezetésű Budapest új közbeszerzést írt ki a villanyoszlopokra, amin meglepő módon egyetlen cég indult: Garancsiék cége, az ESMA
Nyilván azért nem indul más, ugye, mert ő a legtehetségesebb vállalkozó, nem azért, mert az ő magángépe röpteti Orbán Viktort focimeccsre, ugye?
9. A fővárosi szavazáson elakadt az ügy, nem akarták ezt engedni
10. Ekkor jött az orbáni csattanó, az ügyet kicsavarták a Főváros kezéből: a kormány a háborús vészhelyzetre hivatkozva rendeletben meghosszabbította a Garancsi-szerződést.
Ízlelgessük: egy reklámcég helyi pályázatát háborús vészhelyzetre hivatkozva adják pártközeli vállalkozónak.
Nahát ezért nem kapunk egy EUR buznyákot se, mert ezt már nem lehet demokrációnak nevezni, csak párt- és maffiaállamnak, aki rátelepszik a gazdaságra is.