Na meg ne feledjük azt a rendszerváltáskori parlamenti téveszmét sem, hogy "állítsuk vissza a vidéki romantikát", az államosítás előtti kisbirtokosi állapotot, amit aztán mindenki jól megművelhet.
Tehát jött a kárpótlási jegy és a nagyjából jól működő termelőszövetkezet (TSZ) nevű kommunista létesítmények földtől való megfosztása, ezáltal szétverése. Állattartó telepek jelentős részét a szántók (kukorica) hiányában szintén szétverték.
Cukorgyárakra és hasonlókra sem költöttek már, sorsukra hagyták. Szép lassan lepusztultak. Aztán jött a felmentő külföldi cukorgyár olcsóért megvenni hogy soha többé ne legyne termelő konkurenciája.
(Kanizsai sörgyár is így járt - ezt a Dreher vette meg és beszántotta mint konkurenciát.)
Persze romantika ide, romantika oda, addig a falu körüli összes szántót két Rába Steiger végigtárcsázta 1 nap alatt. A privatizálás után pedig sok-sok ember naphosszat "bohóckodott" mindenféle kistraktor + 1 eke megoldással, a termelékenység persze jól lecsökkent a kisparcellákon. Nem beszélve arról, hogy a fentiekben említett cukorgyár és a többi terén a kisbirtokosoknak esélyük sem volt bármiféle gyármentésre. Hát nem cukorrépa lett termesztve.
Aztán volt a szovjet válság, disznóexport leállt. A gazdálkodókra rárohasztották a disznót, jelentős részük pedig itt szállt ki végleg. Voltak ebből családi tragédiák is.
Azóta is a kiszámíthatatlan gazdaság, a felvásárlóknak való kiszolgáltatottság mai napig elveszi a normális ember kedvét ettől.
Mondj tőlünk nyugatabbra országot, ahol a mezőgazdasággal foglalkozót jogi és felvásárlói oldalról ennyire szivatják illetve hagyja az állami gépezet hogy szivassák?
Pedig ez olyan téma, amit ha a gazdálkodó családja abbahagy egyszer, azt már nem fogja később sem újraindítani.