( yoursoft | 2022. 10. 20., cs – 13:57 )

Itt szerintem megint alapvető csúsztatások vannak.

A lényeg: a bántalmazó fél nem lépne fel egy focicsapat (NATO) tagjával szemben is a kocsmában, mert tudja, hogy erős az összetartás köztük.

Fenyegetőzik ugyan, hogy előveszi a pisztolyát (atombomba) is ha a csapat beavatkozik komolyabban, de tudja, hogy a csapatnak is van pisztolya ezért ő is ott maradhat. Ennek ellenére egyes csapattagok beleavatkoznak a verekedésbe. Viszont az orosznak tényleg fogy a türelme a berugdosások miatt. Így egyre veszélyesebb a helyzet mindenkire nézve.

Azt nem lehet tudni pontosan ki kezdte. Állítólag még 2014-ben a csapatkapitány rábeszélte a most vertet, hogy fogja meg a verő feleségének a fenekét. De ezt az érintett és a csapatkapitány is tagadja. Egyedül a másik fél állítja, aki szerint a vert félnek és a kapitánynak vannak kis piszkos üzletei is egymással, ami őt hátrányosan érinti. A csapatkapitány igyekszik mindenkit meggyőzni a csapatában, hogy a másik fél hazudik.

Ebből a szempontból lényegtelen is, hogy ki kezdte, a józan ész szerint le kellene állítani a verekedő feleket. De ehelyett inkább egyre több a berugdosás.

Vannak békéltető hangok, de ezek elvesznek a hangzavarban. Az értelmesebbje a legszívesebben kimenne a kocsmából és hagyná rendezzék le egymás között a dolgokat. De nem tud, mert köti a kötelesség a be-be avatkozó csapattársaihoz is. Valamint a kocsma ajtó is zárva van. :(

Egyre durvább a helyzet és a másik fél haverjai is kezdenek lassan felállni fenyegetően az asztaltól: Irán, ...

Kínának is eleresztett közben a csapatkapitány egy beszólást, hogy a barátnője Taiwan azt mondta nem jó az ágyban. Inkább vele akar a továbbiakban hancúrozni.

Úgy tűnik itt hamarosan előkerülhetnek a pisztolyok is, és nincs hova bújni a lövöldözés elől a kocsmában.

Elnézést a fekete humorért, de ezt már nem lehet máshogy elviselni, annyira agyament irányba megy a világ.