Iitt az az opció merül fel, h nem kell kiképezni a narratívából és legyártani az ügynököt - ami hát egy ilyen pozícióhoz nem semmi bravúr lenne - hanem akad valaki, aki eleve olyasmit akar mint a narratíva és azt kell terelgetni meg hatalomba juttatni/tartani. Tehát az illető eleve azt képviseli meggyőződésből, amit a HH narratíva megvalósítani szándékozik. Ő lenne a naív hülye. Mert azt gondolja, hogy ami történik az az ő akaratából történik. Nem, csak [véletlenül] épp egybe esik azzal. A naivitásából és meggyőződéséből eredően tud hitelesen képviselni olyan változást, ami valójában szemben áll azok érdekével akiket képviselnie kéne - és ezért hülye, mert ezt nem látta át akkor. Csak most évtizedekkel később látja hova vezetett mindaz amit akkor hite szerint ő indított el. Öreg napjaira értette meg. Ez Bogár felvetése, amivel nem értek egyet. Nincs ilyen naív ember. Tudta ő h mihez adja a nevét meg az arcát! És nyilvánvalóan közölték vele mit várnak tőle.
Orbán értékeléséhez javaslom csavarjunk egyet a [köz]gondolkodáson! És abból induljunk ki, h ő egy Soros-fióka: ügynök, aljas felforgató! A Sorossal szembeni állásfoglalása, meg az egész szabadságharcos kutyafasza pedig maga mesterterv, amivel eladják őt a jónépnek. Épp azok, akikkel látszólag szemben áll. Minden lényeges kérdésben ki lettek siklatva a dolgok: külföldiek termőföldhöz jutása; deviza hitelesek ügye; nincs terv Magyaroszág gazdasági önellátáshoz - összeszereldének lett kárhoztaztva; mezőgazdaság, cukoripar szétverve stb lehetne sorolni. Miközben migráció elleni szabadságharc egy nagy blöff, hisz nem lennénk célország: tehát miért ne engedné a HH h Orbán politikai hasznot húzzon abból, hogy a migráció ellen vívjon itt széles szabadságharcot? Direkt jó nekik ha ezzel erősítheti a pozícióját! Hogy meg itt nem megy át migrációs forgalom, meg nem telepednek le nem olyan nagy veszteség nekik. A mostani migránsok jönnek ide nyugatról majd mint EU polgárok a jövőben elfoglalni hazánkat - ha éppen ez lesz a szándék. Nem beszélve az Izreallel való összeölelkezésről; Szájkosártörvényről; Olyan protocionista állítólagos "egyházról" mint a Hit Gyülekezetének a történelmi egyházak közé sorolásáról! Hát mi folyik itt? Miközben Lölö-plumber mesés vagyont halmoz fel állami forrásokból! Nah, hát szóval tök kamu csávó ez az Orbán! Szabadkőműves társaság masszívan be van épülve a Fideszbe. Ezért volt ott feltehetően Schmidt Maca Gorbacsov temetésén az állami delegációban. Pontos Toroczkai megállapítása: Gyurcsány és Orbán egyformán kiszolgálja a globalista érdekeket. Az csak a színjáték h kell A és !A is, a köztük lévő ellentéteket a végletekig kiélezve a felszínen annak érdekében h ezen [látszólagos] törésvonal mentén megosztható egyen a magyar társadalom. Ez lehet a sorosi mester terv, aminek Orbán a kiszolgálója ugyan úgy mint gyurcsány.